2019 - NEWS

Sziasztok!

Megmondom nektek őszintén nagyon meglepődtem, hogy ennyien reagáltatok a legutóbbi bjegyzésemre. :)
Nem gondoltam volna.
Úgy döntöttem végül, hogy idén egy teljesen új történet veszi kezdetét, és mivel teljesen más, mint az eddigiek voltak, egy új blogra fog felkerülni.
Fontos információ, hogy az új blog ezzel ellentétben ZÁRT lesz, tehát csak azok fogják tudni megnyitni, akik feliratkoznak nálam, és engedélyezem a belépést. Ennek több oka is van. Az első kapásból az, hogy olyan képek kerülnek fel a bejegzésekhez, amelyek személyesek, Kimi és Minttu instájáról például. Igen tudom, már nyilt fiókkal rendelkeznek, de régen ez nem így volt.
A második ok pedig egy kicsit a magam védelme is :)

Az új blogról, történetről itt nem árulnék el semmit :D Viszont megadom az elérési utat hozzá, lényegében teljesen készen áll, az első bejegyzést már fel is raktam, hogy lássam hogy mutat a szöveg, kép az oldalon :)

ÚJ blog: M's Diary

A linkre való kattintás után ez a kép fogad majd titeket. Ahhoz hogy feltáruljon előttetek a tartalom írnotok kell nekem egy e-mailt, erre a címre : mividiary@gmail.com.
Fontos, hogy csak és kizárolag én látom majd az e-mail címeket, amikről írtok, és csak ahhoz használom fel, hogy engedélyt adjak a blogba való belépéshez. Semmilyen listába nem kerül,  semmilyen kéretlen levélre nem kell számítanotok.

A belépés után pedig ugyan úgy fel is tudtok iratkozni , mint ezen az oldalon  :) Bármilyen kérdést, kérést, észrevételt szívesen fogadok, akár itt kommentben, vagy a fent megadott mail címen.
L. 

Frissítés: Annyi gond lett a blogspot meghívó rendszerével, hogy nyilvánosra kellett állítanom a blogot. Ugyanis nem tudjuk elfogadni a kiküldött meghívókat. Vagyis csak telefonról sikerült, de az sem mindenkinek :(

Felmérés - vagyunk még páran?

Sziasztok!

Az elmúlt hónapokban olyan sokan írtatok nekem, hogy folytassam a blogot, a történeteket, vagy akár egy újat... hogy kénytelen voltam komolyan elgondolkodni. Főleg azok után, hogy az egyik számomra fontos kedves ismerősöm is rákérdezett arra, nincs e egy kicsi esély arra, hogy legyen valami történetecske... :)
Szóval egyenlőre szeretnék egy felmérést tartani, hogy tényleg valóban lenne e igény egy újabb Kimis szorira.
Aki még erre jár és úgy gondolja igen, írjon pár sort itt nekem. :)
Köszönöm!
L.

UI. Nem, ez nem aprilisi tréfa :)

A blog elhallgat

Szerbusztok!


Egy eléggé nehéz és küzdelmes döntést kellett meghoznom, és úgy hiszem ez a helyes lépés. Tudjátok jól egy ideje gondok voltak a blog körül, és bár Isten látja lelkem próbálkoztam, szerettem volna egész egyszerűen nem ment, Az egyik kedves olvasóm, s barátom szavait idézném: " Szörnyű érzés azt látni, hogy a blogom azt írja egy éve nem írtam semmit. De egyszerűen nem tudok mit... Egyszerűen nehéznek tűnik minden, amit eddig szerettem és örömömet leltem benne. Igyekeztem helyreállítani a dolgokat, de mint tudjuk az amiket egy pillanat rontottunk el, vagy rontottak el bennünk milliónyi pillanat sem elég hozzá, hogy helyre hozzuk. "
Szebben, igazabban  nem tudnám megfogalmazni. Valami véget ért és én nem akartam elfogadni, nem akartam elengedni, inkább nyűglődtem rajta, és ez óriási hiba volt. Éppen ezért most utoljára, csak pár sorban írok nektek, s egyúttal megköszönöm a sok sok biztató szót, a támogatást, a kommenteket, és hogy velem voltatok.
Minden egyes olvasómnak őszinte szívvel kívánom a legjobbakat!
Eredetileg úgy terveztem meg is szüntetem az oldalt, de ehelyett fent tartom, hátha lenne még valaki, aki elolvasná, viszont az oldalon  már csak a befejezett történetek lelhetőek meg. Mindazonáltal az írói profil törlésre kerül. Lélekben búcsúzom egy korszaktól, és Liinától, és őszintén remélem nektek is olyan sok örömet okozott ez az oldal, mint nekem.

Köszönöm még egyszer mindenkinek a megtisztelő figyelmet!

Sok szeretettel:

Liina

IceWorld - Hatvanegy

Terhességem tizennyolcadik hetében járva döntöttem el, hogy itt és most kell abbahagynom a munkát. Szerencsére nem volt probléma sem a babával, sem velem, de annyira frusztráló, nyomasztó és feszültséggel teli volt a csapaton belül uralkodó hangulat, hogy nem bírtam tovább.  Valójában már Malajzia után fel akartam állni az igazgatói székből, de nem szerettem volna cserbenhagyni a csapatot, az embereimet, és legfőképpen Kimit. Fel akartam állni, mert valami megváltozott bennem. Mindig is úgy képzeltem, hogy ha egyszer teherbe esem, akkor visszavonulok, és csak ránk koncentrálok. Persze nem akartam mindent feladni, csupán szabadságolni magam az igazgatóasszony, Liina Laine életéből. Mondjuk öt teljes évre.

Hihetetlenül jól indult az évünk, ám Monacóba már úgy érkeztünk, hogy biztossá vált: nagy, eddig eltusolt gondok vannak a gyárban is. Persze a külvilág nem sejtett még szinte semmit, és valójában mi magunk sem tudtuk, hogy végül mekkora is lesz a kár.

– Hm – grimaszoltam elkeseredve. Törökülésben ültem a kanapén, kényelmesen megtámasztva hátam. – Nem szeretnél mozogni? Na, csak egy picit. Na, kérlek – cirógattam pocakomat lassan. – Igaz, mit is várok egy Räikkönen babától? Apádat se veti szét az ideg.

– Miket mondasz te ennek a gyereknek? – heveredett mellém.

– Itt azt írja – vettem magam elé a kismamakönyvet – , hogy a legtöbb kismama számára a terhesség felére már érezhetőek a magzatmozgások. A mozgások is bizonyítják, hogy a baba nem unatkozik odabent.  Forog, ugrál, úszkál. De ő nem csinál ilyeneket.

– Lehet, hogy mégiscsak unatkozik – közölte nyugodtan, de mikor megforgattam szemeimet felült és komolyan folytatta. – Figyelj Liina, azt írja, hogy a legtöbb kismama, nem azt, hogy minden kismama. És még van egy heted a félidőig. Abban viszont igazad van, hogy Räikkönen, majd akkor fog mozogni, ha ő akar. Nyugi.

– Kösz – nyomtam puszit arcára és folytattam az olvasást. – Hupsz.

– Igen?

– Semmi.

– Liina – ugrott fel szemöldöke, így felé tartottam a könyvet. – Ha nem érzed még ezeket a mozgásokat nem kell megijedned, vannak, akik csak a 24. hét környékén tapasztalják először a baba mozgását – olvasta fel én megmondtam hangszínnel. –Eh, tudtam, hogy pályát tévesztettem. Látod? Simán lehetnék orvos is.

– Azért ne essünk túlzásokba – sandítottam rá. – Kösz, hogy nem jöttél az ugye, hogy igazam volt dumával.

– Ne aggódj szivem – karolt át. – Mintaférj vagyok. Csak és kizárólag akkor fogom felhozni ezt, amikor már nem izgulsz miatta – elégedett vigyorral pislogott rám.

– De dög vagy!  –  háborodtam fel, mire lassan hasamra csúsztatta kezét. – És ne akarj levenni ezzel a lábamról!

– Mintha nem tudnád, hogy elolvadsz attól, ahogy a növekvő pocakodat simogatom – lehelte mézédes hangon. – Hm?

– Oké, megadom magam – ajkamba harapva figyeltem kezét. A fene, hogy ilyen hatással van rám ez a szexi apuka…

Kanadába való utazásunk előtt két nappal végighánytam a napot és a közérzetem is több volt, mint pocsék, így az orvosom berendelt a klinikára. Fáradt és álmos voltam, de a folyamatos hányinger nem hagyott aludni. És ha nem lett volna elég ez a sok nyavalya a vérnyomásom is az egekben repkedett az aggodalomtól.

– Mi a baj picikém? – fektettem tenyerem pocakomra. – Hm? Jelezni szeretnél valami olyat, ami neked nem jó?

– Liina – fogta meg másik kezem Kimi és ajkaihoz húzta. Óvatos puszit lehet ujjaimra, szinte éreztem a belőle áradó kétségbeesését. Eleve az a hang, amivel kiejtette nevem tele volt aggodalommal.

– Jobban érzi magát Liina? – nyitott be az orvos leleteimmel kezében.

– Kicsit, azt hiszem – fordultam hanyatt. – Egy órája nem hánytam.

– Az a helyzet, hogy kicsit magas az ösztrogén szintje a hCg pedig az egekben van, ez okozza a folyamatos hányinger, hányást. B6– ot és egyéb vitaminokat tartalmazó infúziót kap, ezért csillapodnak a tünetek. Nem kell megijedniük, semmi komolyról nincsen szó.

– Hetek óta elmúlt az émelygős időszak.

– Előfordul, hogy visszatér. Apróságokkal elkerülheti ezeket. Egyen nagyon gyakran és nagyon keveset. Falatokat, ha úgy tetszik. Mindig legyen a keze ügyében, ropi, keksz, gyümölcs, ásványvíz, és folyamatosan szedje a B6– ot. Minimum két liter ásványvizet igyon, és ha kívánja a savanyúság is jót tenne.

– Minta filmekben a tejszínes uborkát majszoló nők? – fintorodtam el.

– Nem teljesen – mosolygott rám. – Attól, hogy ön terhes nem kell fura dolgokat ennie, csak amit megkívánnak a babájával. Ha ez az előbb említett tejszínes uborka, ám legyen – tárta szét karjait. –  Ezenfelül a gyömbér nagyon sokat segíthet. Az én feleségem például kipróbált mindent, nem használt semmi, míg egy nap rá nem akadt a  szénsavas gyömbér italra, onnantól semmi probléma nem volt. Ezzel kapcsolatban hozni fog az ápolónő pár prospektust, bár ezeket a védőnőjétől szerintem már megkapta.

– Tehát semmi komoly? – kérdezett vissza Kimi.

– Semmi komoly. Pont akkora és pont ott van, ahol ennyi idősen lennie kell. Szépen fejlődik, erős a szívhangja, csak az anyukát leterheli egy picit. Mivel sokat hányt szeretném, ha az éjszakát bent töltené, szüksége van az infúzióra, és nyugodtan pihenhet majd, hiszen a kapott vitaminok szépen lassan nullára csökkentik a tüneteket. Gondolom maradna – pillantott Kimire miután valamit felírt a korlapomra.

– Egyértelmű – biccentett. Magánklinikán voltunk azon sem lepődtem volna meg, ha kérésre összedobnak nekünk egy laza ráksalátát…

– Kimi – pislogtam szépen férjemre –  , nem lenne kedved hazaugrani pár dologért?

– Mint például?

– Az a plüss maci, amit kaptam tőled, vagyis ő kapott tőled – biccentettem lefelé – , tudod, hogy vele alszom. Esetleg egy pizsi, ez a kórházi gönc kiakaszt.

– Jah valamelyik éjjel pont azt néztem, hogy hozzá bújsz, nem hozzám – mormogott.

– Féltékeny vagy? – kuncogtam, majd benntartottam a levegőt, hiszen ekkor tudatosult bennem, hogy sokkal jobban vagyok. – Kims! Már szinte alig van émelygésem.

– Akkor hozom a medvédet – sóhajtozott nyugodtan, bocsánatkérő mosolyba szaladtak ajkaim. Kimi kevesebb, mint huszonöt perc alatt fordult meg, engem pedig annyira feldobott az, hogy minden rendben van a kisbabánkkal, hogy még a kórház utálatom sem jött elő. Igaz a nyugtató nap sárga falat, a plazma tévé, a saját fürdő, és a kényelmes óriási sarok ülő garnitúra asztallal inkább egy hotelszobára emlékeztetett, mintsem kórházra.

– Mmm picim, ez neked is ennyire ízlik? –  hümmögtem csukott szemmel és félig tele szájjal, ugyanis Kimi távozása után nagyjából öt perccel megjelent egy nővér, csinos kis kocsit maga előtt tolva, amely mindenféle finomságot tartalmazott.

– Én meddig voltam távol? – vonta fel szemöldökét Kimi mikor visszatért, és egy halom étel között talált.

– Kaptam a dokitól. Gyümölcsök, ásványvíz, mentatea, limonádé és kóla. Igen kóla. Bár a nővér szólt, hogy abból max egy pohárral és lassú kortyokban ihatok, így inkább megkértem, hogy cseréljünk, én visszaadom a kólát, ha ő szerez nekem vaníliapudingot. A piros gyümölcsök azzal a legfinomabbak ugyanis – magyaráztam. – Kérsz?

– Az, egyem el a terhes feleségem elől a gyümölcsöt.

– Bolond – mosolyodtam el újra, és arrébb helyezkedtem, hogy mellém tudjon dőlni.

Az orvos tanácsát figyelembe véve tényleg kicsi falatokat ettem, szünetekkel megszakítva, és bár tényleg szinte nullára csökkentek a tüneteim volt egy olyan érzésem, hogy Kanadába nem fogok tudni elutazni.

Másnap reggel egy utolsó vizsgálat után haza indultunk, de Kimi feszültsége visszatért. Míg a házunk előtt ki nem szálltunk a kocsiból átlagos témákról beszélgettünk, mint például a vajon milyen lesz az idő Kanadában, remélem olyan jó, mint itthon, és nem fog esni…

– Oké, mi a baj? – fordultam felé nagy levegőt véve. –Holnap elutazol Kanadába, szóval kérlek hagyjuk ki  azt, hogy te azt mondod semmi, én visszaszólok, hogy de, látom. Szóval, mi a baj Kims?

– Sokat gondolkodtam ezen a weboldal dolgon –  kezdte elmélázva, de aztán szemembe nézett – , ha akarod, csináld, nem akarlak korlátozni.

– Csak védenéd a magánéletünket – simítottam mellkasára kezem. – Tudom én ezt nagyon jól, és hidd el én sem ultrahangos képeket akarok felpakolni, de a médiában dolgozom és tudom a trükköket. Ha adok egy picit magamból, sokkal inkább békén hagynak, mintha totál elbarikádoznám magam, magunkat. Viszont nem weboldal lenne, hanem egy hivatalos instagram fiók.

– Ez jobban hangzik – bólintott.

– A valódi pedig megmarad privátnak, ott tényleg csak a barátaimnak és a családnak engedtem a követést – halkan felkuncogtam – , Hanna sem jött rá, hogy melyik az én profilom.

– Ó, az okos kis feleségem!

– Ne hízelegj – csücsörítettem. – Na, jó, de.

– Nők – felsóhajtott mielőtt gyengéden megcsókolt. – Amúgy nekem sem mondtad még, hogy miért ezt a nevet választottad.

– Pedig pofon egyszerű. Finalgirl. Az utolsó lány, aki mindent visz – simítottam végig arcán, hogy érezze Őrá gondoltam.

Kora este a kanapén kötöttünk ki, ő valami hoki meccset nézett, míg én olvastam, de tekintetem elég gyakran elkalandozott, ugyanis én nagyjából az ölelésében feküdtem. Pontosabban a Kimi mellé rakott párnának dőltem, így keze valahogy minduntalan a pocakomon állapodott meg és nem tudtam ellenállni a képnek, ahogy ujjaival lassú köröket ír le, vagy épp csak megcirógat hüvelykujjával.

– Tíz perce nem lapoztál – mormogott, én pedig felsóhajtottam.

– Persze, mert elvonod a figyelmemet. Tudod milyen hatással van rám ez a laza pózban fekszem, miközben a tetovált kezem az asszony hasán pihen dolog?

– Milyen hatással? – vigyorgott szemtelenül mikor kicsit elfordultam, hogy fel tudjak nézni rá.

– Tökéletesen tudod te – szegtem fel fejem, ő pedig nevetve szájon csókolt.

– Jó érzés hozzád érni – folytatta ellazult hangon. – Nagyon durva, hogy ő itt az én gyerekem. Látni, lassan érezni lehet. Nem gondoltam, hogy ez ilyen jó érzés lesz – könnyedén vállat vont, én pedig a világ legszerencsésebb nőjének érzetem magam. Mert itt volt, vigyázott rám, támogatott, és már most végtelenül oda volt a gyermekünkért, pedig meg sem született.

*

Kimi már Kanada felé repült, mi pedig otthon maradtunk, bár valójában nagyon szerettem volna elutazni a férjemmel. A külön töltött időt arra használtam, hogy elintézzem az olyan dolgokat, amiket ő nem igazán díjazott, mint például ez az instagram fiók. Finom málnaturmixot kortyolgattam Katja féle sütemény mellett, míg a hírek között böngésztem. Persze szembe találtam magam a terhességemről szóló, régebbi cikkekkel is…

BRÉKING! Kimi Räikkönen felesége, Liina Laine Räikkönen hivatalosan is megerősítette, hogy kisbabát vár.

Liina az elmúlt hetek képein már növekvő pocakkal volt látható, és bár nem egy pletyka felreppent egészen a múlthétig nem érkezett hivatalos megerősítés. Mint ahogy beszámoltunk róla, egy héttel ezelőtt maga Liina erősítette meg, hogy szülői örömök elé néznek.

A Sky riportere nemes egyszerűséggel rákérdezett az a  Spanyol GP sajtótájékoztatója után, mondhatni vicces szituációba keverve Liinát:

-         Hihetetlenül csinos vagy, élettel leli kisugárzással. Ne is haragudj Liina, de munkahelyi kötelességem megkérdezni, van alapja a felröppent baby bumm pletykáknak?

-         Ami azt illeti van – mosolyodik el – , négy hónapos terhes vagyok. Kimi és én izgatottan várjuk az első gyermekünk megszületését. Ennél többet azonban egyikünk sem szeretne megosztani a nyilvánossággal, köszönjük a megértést.

A finn fiatalasszony kedvesen fogadta a gratulációkat, ám valóban nem válaszolt több, a gyermekáldással kapcsolatos kérdésre, a baba nemével kapcsolatban is csak annyit mondott, hogy bár ők már tudják, nem szeretnék nyilvánosságra hozni.

– Hah, még jó, hogy nem – mormogtam a pocakomat paskolva. – Elég, ha apa és mi tudjuk, igaz picikém? Na, lássuk ezt azt az instát akkor!

Létrehoztam egy  fiókot, első képnek pedig egy, februári, Jerezben készült fotót választottam.

liinaräikkönenofficial

Welcome! Sokat gondolkodtam azon, hogy szükséges e egy hivatalos, de mégis személyesebb oldal, amelyen követhettek, ha úgy akarjátok és végül az instagram mellett döntöttem. Az egyetlen, valódi oldal, amelyet ÉN kezelek. Hétvégén Kanadai Nagydíj, tehát #ForzaKimi! :)

– Te, Lini, amúgy hogy hogy nem a sajtósotok jelentette be ezt a hírt? – ült mellém Katja.

– Mert én vagyok terhes, nem Steve – nevettem el magam. – Tudom mit mondhatok ki következmények nélkül, és így nem kellett semmi hivatalos közlemény.

– Még jó, hogy te vagy terhes – vigyorogva megforgatta szemeit. – Jaj, ugye nem felejtetted el, hogy anya gépe kettőkor száll le.

– Nem – ingattam meg fejemet. – Szerinted, ha szépen megkérem csinál megint olyan fincsi poronkäristys– t? Úgy megkívántam a rénszarvashusit.

– Édesanyád a levegő felett lebeg, amióta kiderült, hogy unokája lesz, ha rántott medvét kérsz azt is megcsinálja, még úgy is ha Kanadába kell mennie érte – nevetett fel.

– Először is fúj. Másodszor, igazad van. Harmadszor édesanyád nem csak az unoka miatt lebeg a föld felett – kacsintottam rá.

– Na, pletykálj – fordult felém.

– Ez nem pletyka, Paula mesélte, hogy anya mennyire oda van attól, hogy ilyen rendes fiatalembereket találtak a lányai.

– Rendes fiatalemberek – mosolyodott el ismét. – Igen, szinte látom magam előtt, ahogy erről csacsog Paulának. Meg a fél városnak.

– Hozd össze Mikael anyukáját a mi kis bridzsklubunkkal – cukkoltam.

– Húsz percen belül a gyerekkori fotóinkkal lenne tele az asztal – nyögött fel panaszosan.

– Üdv a világomban.

– És ahogy Sebi mondatná: a Red Bull világban! Most mi van? Az előbb posztolta ki Hanna, ezt a reklámot, onnan jutott eszembe.

– Annyira jók lennének ők ketten Kimivel egy csapatban.

– Én még ezt a Valterri „gyereket” is el tudnám képzelni az urad mellett. Szeretem a finneket.

– Még jó – nyújtózkodtam ásítozva. –Azt hiszem, ledőlök egy kicsit. Nem is tudtam, hogy ilyen fárasztó ez a málnaturmixozás.

 – Rendben. Nekem lassan mennem kell a kozmetikushoz, aztán kimegyek anyáért, el leszel egyedül?

– Nem vagyok gyerek, ne aggódj – nyugtattam meg – , és úgy is öt percen belül aludni fogok. Bár egy kis málna turmixot viszek magammal, csak a biztonság kedvéért. Hátha kell – ártatlanul pislogtam tesómra. – Meg esetleg banánt. Tudod miatta ennem kell – mutattam hasamra.

– Aha – kuncogott fel.

– Ilyenkor azt kéne mondanod, hogy ne egyél össze vissza mindent – tettem csípőre kezeimet. Vagyis annak helyére.

– Ilyet nem mondasz egy kismamának, főleg ha a tesód az. Ráadásul nincs miért riadóznod alig szedtél fel pár kilót. Ha így folytatod szülés után vékonyabb leszel, mint előtte.

– Tekintve, hogy addigra már kint lesz a pici – húztam ártatlan vigyor mellett.

– Aj, tudod hogy értettem, na, nyomás aludni – mutatott az emelet irányába, majd térdére támaszkodva lehajolt – te meg neveld meg anyádat, mert olyan szemtelen, mint ide Helsinki!

Ezek után nem volt csoda, hogy jókedvűen ballagtam fel a szobánkba…

Sziasztok!

Üdv Formula -1 2015 :)

Na, hát a mai futam után… inkább ne is beszéljünk róla :D csak felhúzom magamat, meg titeket is.

A történet időbeli ugrása elég régóta be volt tervezve, ugyanis nem szerettem volna ismét a siralmas 2013-as évvel foglalkozni. Inkább koncentráljunk a történet pozitív oldalára, és a leendő szülőkre :) Nyugi még lesznek terhes részek :D nem rohanunk egyből szülni is a következő részben, mint ahogy a befejezés sem öt részen belül jön/ne :) Szeretem a Liina Kimi párost, és most, hogy majd… :3

Köszönöm, hogy itt voltatok, és elolvastátok a részt :)

L.

Jelentek #2

Exkluzív –  Kimi Räikkönen édesapa lett!

Ma reggel a pilóta szóvivője erősítette meg a nagy hírt, Räikkönen felesége, Olivia tegnap délelőtt életet adott első gyermeküknek, amelyről Kimi kis híján le is maradt az utolsó tesztnap miatt. A kis jövevény és az anyuka is jól van, ám sem a baba nemét, sem a nevét nem árulta el Riku.

– Nos szivem, már híres vagy – simítottam végig óvatosan kislányom alvó arcán. Öt nappal Miiaszületése után végre otthon voltunk, bár nem sokáig élvezhettük Kimi társaságát, ugyanis a mi kis angyalkánk már remekül értett az időzítéshez, és a szezonnyitó előtt két héttel jött világra. 

– Liv – hajolt a kiságy fölé a büszke apuka is –, mikor ébred fel?

– Tudom, hogy élvezed, mikor fent van és nagyokat mosolyog rád, de most még órákon át aludni fog – simítottam végig Kimi hátán mosolyogva. – Este megfürdeted?

– Én? – kapta rám tekintetét.

– A kis hercegnőd már oda van érted – kuncogtam – , nekem pedig kényelmesebb titeket figyelni, mint hajladozni a pöttöm felett, húzódnak a varrataim.

– Vannak még fájdalmaid? – csúsztatta óvatosan kezét derekamra, ahogy a nappaliba sétáltunk.

– Igen, de nem vészes – adtam elő neki a javított verziót. Ő akármit tehetett, nekem akkor is fájt még, hiszen egy császármetszésen voltam túl, de tisztában voltam azzal, hogy mennyire aggódik, és ezért picit kiszíneztem a valóságot. – Nem gondoltam volna, hogy az évekkel ezelőtti szemműtét ennyire befolyásolja a szülést.

– Ahogy a doki is mondta, lehet, hogy nem történt volna semmi – helyezkedett mellém kényelmesen – , de jobb, hogy nem kockáztattunk.

– Természetes úton akartam megszülni Mimit, de nem mertem kockáztatni azt, hogy ne lássam a gyönyörű arcocskáját. Tudtam, hogy tökéletes lesz – mosolyodtam el boldogan.

– Ó egy büszke anyuka – vigyorodott el elégedetten.

– Ah, mondja egy totál szerelmes apuka – forgattam meg szemeimet nevetve.

***

Percek óta figyeltem, ahogy Kimi Mimit szórakoztatja a kertben. Roppant fontos munkában voltak, ugyanis Miia kitalálta, hogy ő márpedig most azonnal meg akar tanulni bukfencezni, és hogy ebben az apjának kell részt vennie. Meleg nyári nap volt, így egy óriási puha pokrócot terítem ki a sötétzöld fűbe, amit Miia nagyjából tíz másodperc alatt tele is pakolt a játékaival.

– Apaaa! – sikkantott nevetve Miia, mikor két pöttöm tenyere a pokrócon feküdt, lábai pedig a levegőben voltak, egy kézen állós kísérlet miatt. Persze Kimi tartotta meg, de kislányunk már ezt is nagyon élvezte.

– Ne nevess Mimi – kérte vidám hangon.

– De vicces – kuncogott tovább, aminek az lett a vége, hogy Kimi felállt a térdelő pózból, s Mi háta alá nyúlva az ölébe vette őt.

– Pont olyan rossz vagy, mint az anyukád – ingatta rosszallóan fejét, de látszott, csak játszik.

– Nem is! – kérte ki magának azonnal, és addig ficánkolt míg apuci le nem tette. – Apa, hogyan kell?

– Leteszed a kezedet, majd a fejedet és átgördülsz.

– Mutasd meg – mászott vissza hozzá. – Na, apa, na – pislogott nagy szemekkel fel Kimire. Hiába volt csak öt éves tökéletesen tudta, hogy az imádott apucit hogyan is vegye le a lábáról.

– Fárasztod apát? – nyomtam puszit barna tincsei közé, mikor csatlakoztam hozzájuk.

– Az mi? – tudakolta kíváncsian.

– Csokitorta, a mami hozta. Kérsz?

– Igen – fészkelte be magát ölembe és kivette kezemből a felé tartott villát. – Fini – közölte az első falattal szájában.

– Na, mutasd – irányított egy falatot saját szájába Kimi. –Ah, mennyei.

– Remélem, mire megérkezik a második gyerekünk sikerül majdnem ilyen csoki tortát összehoznom – hümmögtem elgondolkodva. Az igai finn habos csokoládétortám soha nem volt olyan, mint Pauláé. – Mimi, még mindig szeretnél kistesót?

– Ha sokat lehet vele játszani, akkor igen – felelte egy pillanat gondolkodás után.

– Mennyi időt szeretnél anyuci a konyhatündérkedésre? – kérdezett vissza huncut tekintet mellett a férjem.

– Ami azt illeti – vigyorodtam el – , hét hónapom van rá.

Pár pillanatig csendben meredtünk egymásra, szinte láttam ahogy összeállnak fejében a szavaim, és a gondolatai.

– Liv?

– Terhes vagyok – mondtam ki a két kis bűvös szót. Pont úgy, ahogy Miiánál most sem kezdett szerelmes álmodozásba, de vonásai kisimultak, széles kissé talán szégyenlős mosoly jelent meg ajkain, míg gyönyörű zöldes árnyalatú tekintete melegséggel telve időzött rajtam. Finoman csókolt meg, orrát is enyémhez érintette mielőtt ismét szemembe nézett.

– Még egy ilyen törpét akarok – biccentett az édességet majszoló lányunkra. Tenyere hasamra csúszott, hófehér ujjai lassan simítottak végig rajtam, vékony anyagú trikóm alatt szinte azonnal felforrósodott bőröm. Ő így, egyszerűen, mégis érzelmekkel telve köszöntötte az új életet, mi kettőnkből fakadt.

***

– Matias Räikkönen kettő percet kapsz, hogy ideérj – emeltem meg hangom, ahogy Miia

szobájából kijövet összeszedtem a ruhákat. Drága gyermekeim elképesztő módon a lakás minden egyes pontján képesek voltak hagyni egy használt ruhadarabot.

– Anya, hol van a Pókemberes pólóm? – tudakolta durcásan kisfiam mikor elém lépett.

– A mosógépben szivem. De attól még, hogy nem találtad a pólódat a nacidat felvehetted volna – irányítottam vissza szobájába.

– De én azt akarom felvenni – pislogott rám kétségbeesetten, eleresztve füle mellett azt, amit mondtam.

– Kisfiam ezer és egy darab pólód van, csak tudunk valami klassz felsőt választani mára.

– De ma Pókemberes napot tartunk Luukasszal.

– És ha felvennéd a Pókemberes pulcsidat?

– Ó tényleg – csücsörített egy pillanatra, és nagy probléma már meg is oldódott.

– Te még pizsiben pajti? – lépett be Kimi is.

– Pókember vészhelyzet volt – informáltam, míg bevetettem Matias ágyát. –Fogadat megmostad?

– Igen anya.

– Ügyes vagy – pusziltam meg fejét. – Ma apa visz oviba, okés?

– Jó mami – rohant le előttem a lépcsőn, és Miia ölébe vetette magát. Pont láttam, hogy az utolsó falat szendvicset elcsórja tesójától, majd száguld tovább.

– Esküszöm tőled örökölte az energikusságot – vetettem lapos pillantást a férjemre.

– Ilyenkor az én fiam mi? – csapott fenekemre nevetve.

– Nézz csak rá, tejföl szőke tincsek, nagy zöld szemek, echte Räikkönen kölyök – leheltem gyors csókot ajkaira. – Elég volt kicsim? – ültem Miia mellé az étkezőben.

– Igen anya – bólintott. –  Csinálsz megint olyan vaníliás palacsintát?

– Mit szólnál hozzá, ha megvárnálak, és együtt megcsinálnánk suli után?

– Jó! – ragyogott fel arca egyből.

– Köszönj el apáéktól, indulnunk kell lassan – lestem az órámra. –Apuci mikor érkezik haza? – kérdeztem férjemet, míg a gyerekek cipőt, s kabátot húztak.

– Pár óra múlva. Beugrom a műhelybe, kíváncsi vagyok hogy állnak az új motorok.

– Rendben. Később – csókoltam szájon, vigyorogva kapott ajkaim után, s csak egy morranás után engedett utamra.

***

Végigsimítottam a tört fehér abroszon, hogy a nem létező gyűrődés se látszódjon, majd ismét az órámra lestem, nagyjából tizedszerre egy percen belül. Kimi úgy csinált, mint aki nagyon el van mélyedve egy motocrossról szóló lapban, de vagy negyed órája nem lapozott, így tudtam ez csak álca. Jól ismertem őt, két gyerek és tizenkilenc évnyi házasság után tökéletesen tudtam, hogy Miiára és az elkövetkezendő órákra gondol. Onnantól kezdve izgatottan vártam ezt a pillanatot, amikor hosszú, hosszú évekkel ezelőtt úgy igazán tudatosul bennem az, hogy apuci kicsi hercegnője egy nap saját herceget választ magának. Most itt volt ez a pillanat. Szó szerint csak percek választottak el attól, hogy megismerjük Miia első, komoly barátját.

– Kims – ültem mellé a kanapéra. – Jól vagy?

– Miért ne lennék? – kérdezett vissza nyugodt hangon, és hogy nyomatékosítsa szavait lapozott is egyet. Kis híján felkuncogtam, ó az én antoszociális hajlamokkal megáldott drága férjem. – Nem én kések egy bemutatkozós vacsoráról – dörmögte mint egy mellékesen.

– Mimiről van szó, nem a brit királynőt várjuk – nyomtam puszit arcára. – Matias?

– Igen anya? – jött le az emeletről.

– Ejha, de jól nézel ki – mosolyodtam el büszkén. Farmerben és sötét ingben állt előttem, már most egy fejjel magasabb volt mint én, és teljesen úgy nézett ki, mint az apja fiatalabb kiadásban.

– Aha, ha pólóban kocogok le, úgy is felzavarsz átöltözni – legyintett, és egy Räikkönen– lapos pillantás után a fotelbe dőlt. – Jöhetnének már, mert kajás vagyok.

– Fiúk, ez Mimi estéje – álltam meg előttük úgy, hogy mindkettőjükre rálássak. – Szóval viselkedjetek. Igen, mindketten – meredtem Kimire, mikor közbe akart szólni. – A lányod szerelmes, és elvárom, hogy ugyan úgy viselkedj vele, mint eddig. Tudod, hogy mennyire fontos lesz neki a véleményed.

– Oké – nyögött fel panaszosan, mikor meghallottuk a felkanyarodó autó zaját.

Miia okos ifjú hölgyként nekem már napokkal ezelőtt bemutatta a fiút, akiért szemmel láthatóan nagyon odavolt. Szimpatikus volt nekem a fiatalember, és bíztam abban, hogy Kimiben is felülkerekedik a józanész, és nem az óvódás, plüssmaciját ölelő Miiát látja majd maga előtt. Persze tudtam én, hogy ő is a legjobbat akarja neki, de a kétségbeesés, és az idegentől való tartás sok esetben adott már rossz szavakat az ember szájába.

– Ne haragudjatok, hogy késtünk, de annyira nagyon szakadt az eső, Ville inkább lassabban jött – sóhajtott fel Miia, mikor már az asztalnál ültünk.

– Semmi baj kicsim – elmosolyodtam, és lopva Kimire pillantottam. Látod? Felelősségteljes.

Pár pillanatig csendben ettünk, én pedig arra gondoltam, hogy tényleg meg kellett volna vennem Kiminek azt a randi szabályzat lányos apáknak pólót. Már csak úgy fricskából is. Matias a hoki edzésekről ismerte Villet, így ők könnyedén elcsevegtek, pláne, hogy a fiam inkább az én természetemet örökölte a csendes finn vonal helyett. Az pedig, hogy Miminek mennyire fontos volt az apja véleménye már csak abból is látszott, hogy nagy szemekkel pislogott rá, mígnem Kimi futólag végigsimított kézfején egy cinkos félmosoly mellett. Szinte láttam magam előtt, ahogy az a bizonyos hatalmas kő legördül szívéről.

– Mit is mondtál melyik csapatnál játszol? – nézett Villere Kimi.

– Az IFK Helsinki programjában vagyok benne, gyakorlatilag tizenöt éves korom óta.

– Nem rossz csapat – kortyolt italába.

– Apa valójában imádja a hokit – informálta Miia mosolyogva. – És jól is játszik.

– Tényleg, nem megyünk ki holnap a pályára apa?

– Délután – bólintott Kimi lazán. – Csatlakozol? – nézett Villere.

– Szívesen – jött a magabiztos felelet. Ville nem illetődött meg attól, hogy Kimivel beszél, tisztelettudó, ám de határozott volt.

Kicsit döcögősen indult, ám de annál élvezhetőbb volt aztán az első közös vacsora.

– Ez mindig ilyen – simítottam végig Miia arcán, mikor a konyhában voltunk kettesben. – És, ez így normális csillagom. Annak idején én is nagyon cikinek tartottam, hogy a szüleim és az első komoly barátom társaságában vacsorázom, de túl kell esni rajta, csak így lehet a családunk része, már ha akarod.

– Kösz anya – ölelt meg.

– Mimi – jelent meg az ajtóban Kimi.

– Hm, apa? – fordult felé boldog mosollyal.

– Mondd csak, mikor nőttél meg annyira, hogy komolyan pasizz? – nézett végig lányán, és én tökéletesen tudtam, hogy eredetileg egyáltalán nem ezt akarta mondani, de a felé pördülő, csillogó szemű lány a maga módján hatott rá. Miia csak nevetett és lábujjhegyre állva puszit nyomott Kimi arcára, majd kecsesen kisétált a nappaliba.

– Nem is volt olyan rémes, ugye? – karoltam át nyakát nevetve.

– Ne szemtelenkedj – morrant. – Úgy tűnik, hogy rendben van ez a gyerek, de ne várjátok, hogy egy este után oda legyek érte. Majd, ha öt év múlva is így néz a lányomra, na, majd akkor, talán, elfogadom.

– Jó, legyen így – bólintottam komoly arcot vágva, de nehezemre esett elfojtani a nevetést. Elképesztően aranyos volt ebben a szituációban.

– Jobb, ha nem hagyjuk őket sokáig kettesben – mormogta és magamra hagyott, egy pillanattal később szem forgatva követtem.

Másnap délután kettőre volt megbeszélve a nagy pasis program, amit Miia is izgatottan várt. Nem tudtam, hogy mit rejt az a kis csomag, amit letett az apja elé indulás előtt egy órával, így érdeklődve figyeltem őket a boltíven át.

– Mi ez?

– Egy kis apróság – támaszkodott a kanapé háttámlájára. Kimi felvont szemöldök mellett vigyorodott el miután letépte az apró tárgyról a csomagolást.

– Ez most komoly?

– Halálosan – huppant mellé kuncogva Mimi. – De azért szeretlek. Apa, őt is szeretem – folytatta komolyabb hangon – , légy rendes vele, oké?

– Amíg ő is az veled, én is az leszek – vázolta egyszerűen. – Anyukád tegnap azzal cukkolt, hogy biztosan túl fogom reagálni ezt a dolgot, és minimum óvódás koráig ajánlásokat kérek róla. Eh, azért addig talán nem – hunyorgott, Miia vigyorogva megforgatta szemeit – , jó csak vicceltem. Szóval nem fogok papolni neked arról, hogy még fiatal vagy, a tanulással foglakozz, vagy ilyesmi, mert felesleges. Tizennyolc vagy, és bár jobban örülnék, ha huszonöt éves korodig csak az egyetem érdekelne, de ez nem így működik. Most kell élned.

– Ó apa – simult karjaiba meghatottan, pont úgy, mint mikor kislány volt.

– Miia – nézett lánya szemébe pislogás nélkül – ugye azzal tisztában vagy, hogy nekem mindig a kislányom maradsz. Igen, akkor is, ha lesz egy öt éves gyereked. Szóval ha megbánt téged agyonvágom.

– Akkor megteheted – bólintott engedékenyen.

Meghatottan figyeltem őket. Boldog anya és büszke feleség lehettem, és ezért hálás voltam a sorsnak, még úgy is, hogy egyszer régen, mindent elvett tőlem.

– A te lányod – mutatta meg nevetve az ajándékot, mit Mimitől kapott. Kuncogva olvastam le a két kis sort, ami a kerámia hűtő mágnesre volt írva színes betűkkel.

Fiú: Apa, van barátnőm!

Apa: Gratulálok!

Lány: Apa, van barátom.

Apa: HOZOM A PUSKÁT!

Sziasztok! 

A második jelenetek bejegyzés alapjául szolgáló OMS a Hangokba zárva volt :) 

Bömbi kérdezte tőlem, hogy mi lett velük 15 évvel később? Összeházasodtak , vagy szétmentek? Lett e gyerek, vagy esetleg több? És ha igen, hogy reagálnának egy bemutatom a párom bejelentésre :) 

Pár hete olvastam a Csillagainkban a hiba c. könyvet, és ott elmélkedik arról Hazel, hogy az élet is úgy ér véget - általában-, hogy valamit csinálsz, és bumm, vége. Nincs nagy lezárás, befejezés, búcsú. Ezt alapul véve elkezdtem valahol, és abbahagytam valahogy :) Ha kíváncsiak lennétek arra, hogy milyen módon folytatódna az én világomban ez a szál a #3. jelenet keretein belül megírhatom, csak tegyétek fel a résszel kapcsolatos kérdést itt, vagy akár mailban :) 

Köszönöm, hogy írtatok az előző részhez, meg fogom fogadni a tanácsaitokat, kéréseiteket, így a következő GFTP már a megszokott módon jön :) talán egy pici naplós résszel :D Jobboldalt fent láthatjátok majd az aktuális helyzetjelentéseket, frissítési dátumokat, mindent - NEWS címen :) 

L.

Tizenhat

2013. szeptember 17

Kedves naplóm!

Drága…

Eh hello!

Kicsi korom óta anya mindig azt mondta nekem, hogy ki kell beszélni magamból azt ami örömet okoz, és azt is ami bánt. Mikor anya betegsége kiderült azt tanácsolta nekem, hogy írjak naplót. Az majd hasznos lesz. Bár akkor sem értettem, és valójában most is tök hülyeségnek tartom az egészet, de oké, belevágok. Vagy nem.  De igen.

Szóval! Khm. Nem is tudom hol kezdjem.

Szeptember elején Olaszországban töltöttem öt teljes napot. Kimi versenyzett az ottani futamon, Léá szadizott a szokásos módon, míg Tommi is csatlakozott hozzánk, ami jó volt abból a szempontból, hogy sokat dumáltunk, meg minden ilyesmi, de ugyan akkor halálra kínzott az erőnléti edzéseivel. Egyetlen pozitívuma volt, minden edzés után masszázst kaptam. SŐT MÉG LOKI IS MEGHARAPOTT! igaz véletlen levertem a hordozóját, és ő pont benne bandázott újdonsült játékával…

Tehát, a szokásos módon teltek a napok, bár Kimi sem az időmérőn sem a futamon nem remekelt, ami által feszültebb volt a kelleténél. Amúgy olyan hülyék a felnőttek. Kimi is az hiszi, hogy csak azért, mert az apám, meg mert ő a megtestesült antiszociális lény tök simán eltitkolja előlem a dolgokat. Oké, nem vagyok egy szuperkém, de érzékelem, hogy valami nem oké. Még jó, hogy kémkedős Steve itt van nekem, mint pletyka forrás. Szegénykém miatt már kezd lelkiismeret furdalásom lenni. Olyan kis jópofa módon áll mellém, én meg bedobom a Räikkönen boci szemeket, pár sóhaj mellett, és máris kikotyog valamit. Igaz, hogy azért vigyáz arra, hogy semmi extráról ne beszéljen, de a nagy pátyolgatásból egy– egy infót ki tudok szűrni. Mint például most azt, hogy valami nagy gáz van Kimi és a csapat közt. Pár napja is, hogy itt volt Steve hallottam – oké hallgatóztam! – hogy a csapatváltásról dumálnak. Még a végén Seb és Kimi csapattársak lesznek. Höh!

– Mi valamit nagyon rosszul csinálunk hallod! :D  –  jelzett üzenetet laptopom a nagy naplóírás közepette.

– Miért is?

– Tudatos karrierépítés, meg a mai fiatalok nem ilyenek, nem is értem ez a gyerek hogy lett ilyen. *haha* De, hát hiszen Sebastian is ilyen volt….

– OMG, rokonlátogatás lvl99???

– Jah, szó szerint!

– Részvétem :D

– El tudom képzelni mennyire sajnálsz – így a válasz.

– Nagyon. De tényleg.

– Jössz Szingapúrba?

– Nem. Előérettségim lesz :/ Léá úgy gondolta remek megmérettetés ez nekem, így az extra tanulás mellé megkaptam az extra szivatást is. Persze Kimi tökre örül ennek.

– Te, idén akkor már nem is találkozunk futamon?

– Attól tartok, hogy nem. Kimi éppen hogy csak visszajön szingából én utazom Finnországba Kiirához, ő meg megy Koreába, és csak India után utazom utána.  Egy hónapig vele sem találkozom…

… :(

– Jól vagy? Mármint hogy viseled ezt?

– Nem is tudom… –  válaszoltam az igazságnak megfelelően. – Olyan sok minden van most, hogy azt sem tudom merre kapjam a fejem…

– Hidd el tudom miről beszélsz. Nekem is ott van a suli, a versenyek, az utazások, közben a család, Seba, az, hogy a család Sebáék leendő gyerekével vannak elfoglalva. Meg közben az én versenyeimmel, nem is tudom apa hogy bírja ezt az egész egyik kölyök itt, másik ott versenyez dolgot.

– Eh, inkább nekünk is titokban kéne piálni és füvezni…

– Aha :D

– Hát de nem? Mennyivel könnyebb lenne egy átlagos középsuliban kettes átlaggal fűvel a zsebben?

– Erre térjünk vissza tíz év múlva.

– Eh, mit is várok egy Vetteltől?! :D Ráveszem Kimit, hogy tömjünk be egy giga hambit, míg az edzőink országhatáron kívül vannak :D

– Csak ügyesen :D

Kimi nagyban telefonált így visszatértem a naplóhoz.

Tehát! Olaszország után volt egy kis mosolyszünet köztünk, mert Kimi nem értette meg azt, hogy nem állok készen egy olyan megmérettetésre, mint ez az elő érettségi bigyó. Nem is értem! Mit vár pár hónap tanulástól??? Persze ő azzal jött, hogy nekem az a dolgom, hogy tanuljak, szó szerint semmi más miatt nem kell aggódnom, ő mindent megad. Csak a tanulás van, meg a heti négy edzés. Még csak négy. Kiira már felvilágosított, hogy aztán ez felugrik heti hétre is. De azt nem érti meg, hogy ezt nem én választottam. Én csupán az edzésre szeretnék koncentrálni, meg arra, hogy milyen a kapcsolatunk. De az ilyen parancsolok– okoskodom kijelentéssel csak azt éri el, hogy a tini és a RÄIKKÖNEN makacsságom azt mondatja velem: nem érdekel mi van veled, élem a saját életemet!!!

Nyah, ki kell faggatnom Paula mamát! Ez az új stratégiám. Van egy sejtésem arról, hogy Kimi sem volt egy minta tanuló annak idején…

2013. október 18.

UTÁLOM AZ ÉLETEMET!!!!!!!!!!

ÉN NEM TEHETK ARRÓL, HOGY KIMI CSAPATA IDIÓTA BÉNA EMBEREKBŐL ÁLL!

Közel két hete vagyok Finnországban, ami nagyon klassz lenne, ha nem lenne a folytonos vita Kimivel. Az egész ott kezdődött, hogy a két elő érettségis szarból az egyik értékelése hármas lett csupán. Persze apuci kérdőre vonta Léát, hogy ez hogyan is lehetséges, aztán meg engem, mondván nem készültem eleget. Én meg: MIVAN? Ezerszer elmondtam, hogy nem elég az idő, de ő csak azt szajkózta: menj csak, okulsz, tanulsz, bla, bla, bla. Oké, ebben igaza volt, de könyörgöm csak tudom, ha valami nem megy! És akkor kábé itt jött be az, hogy túl sok nekem az edzés– tanulás– utazás dolog, így már ne is menjek a futamaira. Ha azt akarja, hogy ne legyek ott azt a szemembe is mondhatta volna!!!

– Héé, mi a baj? – állt elém Tommi.

– Semmi – ráztam meg fejemet. Nem is értettem elsőre miért álltunk meg a parkban, semmi jelét nem adtam annak, hogy romlanának az értékeim, vagy fáradnék.

– Napok óta csendes vagy, és ez Kiirának is feltűnt, de rávettem, hogy ne hozza fel neked, hátha csak honvágyad van, amit majd orvosolunk, de attól tartok, hogy ez több annál.

– Semmi extra – vontam vállat míg cipőmet fixiroztam.

– Oké, azt hiszem mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz.

– Attol tartok, hogy Kimi kezd ráébredni arra, hogy milyen szívás mellettem az élete – bukott ki belőlem.

– Micsoda? Ezt honnan veszed? – ugrott fel szemöldöke. – Egyáltalán hogy mondhatsz olyat, hogy szívás melletted az élet?

– Jaj Tommi – huppantam le a padra csalódottan –  , te mint a személyi edzőm úgymond csak a fizikai felkészülésemhez tartozó dolgokat látod. De ott van még a suli, most érettségizem, és Kimi kábé azt szeretné, hogy aztán tovább is tanuljak. A kori edzésekkel képben vagy, de olyan sok minden más van még, amit Kiminek apaként kell csinálnia, és azt hiszem sok vagyok neki a futamok mellett.

– Vegyük sorba – sóhajtott fel. – Tudom, hogy nehéz ez az egész, hiszen a tanulás mellett készülsz a profi sportkarrieredre is, ráadásul apád nem egy helyi vállalkozó, hanem egy versenyző, aki a világot járja. De minden ezekkel járó nehézségek ellenére Kimi imád téged. Soha nem hagyna cserben, és sose gondolj olyan butaságra, hogy akár egy pillanatig is bánja, hogy beléptél az életébe.

– Nézd, én tudom, hogy sokszor jót akar, de ha belegondolsz mennyivel egyszerűbb lenne neki most. Csapatváltás, meg rossz futamok, erre közel nem azt teljesítem, amit elvár. Mondtam, hogy nem volt elég az idő, de nem érdekelte, meg is lett az eredménye, így kijelentette, hogy idén már egy futamára se menjek el.

– Lexi, Kimi néha egy agyatlan barom, szó szerint – kezdte – , de még ilyenkor is azt nézi, hogy neked mi a jó. Nem azért mondta, hogy ne utazz vele, mert nem akarja, hogy ott légy. Hidd csak el nekem ezt. Különben miért hívna fel minden egyes nap, hogy mi van veled?

– Micsoda? – kaptam fel fejem. – Felhív téged?

– Mondom, minden nap. Abban igaza van, hogy úgy nem tudsz készülni, ha ide oda repkedsz, most, hogy szó szerint a világ másik felén van.

– Persze, hogy ebben igaza van, de ezt normálisan is lehetne közölni. Így viszont azt érzem, hogy büntet.

– Az a baj veletek, hogy mindketten iszonyatosan makacsok vagytok, ráadásul nem szerettek az érzelmeitekről beszélni. Én azt tanácsolom neked Lexi, hogy beszélj Kimivel arról, hogy megbántott téged. A tini– szülő kapcsolat mindig nehéz, pláne ha ebben a zűrös korban ismerkedik a két fél.

2013. október 19

Valahogy nem így képzeltem az első szülinapot. Kimi szülinapja két napja volt, én az anyukájával vagyok Helsinkiben, míg ő a bolygó másik felén. De ez még nem is lenne olyan gáz, hiszen a munkája ezzel jár, de… ezek a viták már kiborítanak. Hogy lehet telefonon, vagy skypon megbeszélni ilyen dolgokat? Mindig mindenki azzal jött, hogy komolyabb vagyok, mint az átlag korombeliek, felelősségteljesebb, satöbbi. Erre Kimi úgy kezel, mintha gyerek lennék, holott tizenhat évesen egyedül repkedem az országok között, mialatt érettségire tanulok, és Kiira Korpival készülök egy országos versenyre. Hetente hosszú órákon át edzésterv alapján erősítek, nem iszom, nem cigizem, nem járok értelmetlen bulikba. Ennél hogy lehet felnőttesebben viselkedni?!

– Nézd csillagom, apád egy makacs ember, és akárhogy is nézzük benned is akad ebből a vonásból, méghozzá jócskán – kezdte Paula mama. – Nincs itt semmi tragédia, csupán csak meg kell oldanotok a felmerült problémákat. Egyikőtök sem hihette azt, hogy a remek kis tervetek súrlódások nélkül fog működni. Emberek vagytok, hibáztok és ez így van rendjén. Ez akkor sem lenne könnyű, ha Kimi a születésedtől része az életednek, nem hogy így.

Jó, oké, lehetséges, hogy volt egy kis túlreagálás ebben részemről, de akkor sem érzem azt, hogy én lennék a bűnös. Néha tényleg úgy gondolom, sokkal egyszerűbb lenne egy átlagos kölyöknek lenni, épp úgy, ahogy Fabinak is írtam. Mennyivel egyszerűbb lenne Londonban a jól megszokott középiskolámban, a barátaim körében? Talán éppen a parkban figuráznánk ki a matek tanár legutóbbi unalmas óráját. Nem érzem azt, hogy felnőtt vagyok, de gyerek sem vagyok már, viszont egyedül Fabi van viszonylag a közelemben, aki az én korosztályom. Igen, komoly vagyok, de attól még igénylem a saját korombeli kattant tiniket. Becca is Londonban van, nem is várhatnám el tőle, hogy mellettem legyen, hiába a legjobb barátnőm az óvoda óta. Nem tudom mit kellene tennem.

2013. november 3. 

Én nem is tudom mi történt

MÉGIS MI FOLYIK ITT???

Nagyjából öt perce tettem le a telefont, Kimi hívott, hogy kb azonnal indul haza. Már a futam legelején kiesett, de az azért lesokkolt, hogy húsz perccel később már az ő neve villant fel a mobilomon. Most már szó szerint csak pár nap kérdése, és viszont látom, úgy laza öt hét és egy fura skype beszélgetés után. Persze tudom, hogy ez nem amolyan a versenyzést választja helyettem dolog volt a részéről, de azért nem bánom már, hogy haza jön. Ide. És miattam. Ezt ő mondta, és… nem hazudna, ebben legalábbis biztos nem.

Fura volt látni az, ahogy Kimi autója felhajt. Igen, nagyjából ezt teszi öt hét külön töltött idő. UPDATE: SOHA ne szeress bele versenyzőbe.

– Hello – sóhajtott fel Kimi kissé talán fáradtan miután benyitott.

– Kisfiam –  mosolyodott el automatikusan Paula. Az ilyen helyzetekben mindig volt bennem egy feszültség, mert mentem is, meg maradtam is volna, de mint általában, most is eldöntötte a helyzetet, mikor felém mozdult.

– Gyere, sétáljunk egyet – mormogta míg karjaiban voltam, óvatosan bólintottam, így kiterelt maga előtt. – Mit gondolsz, mit kellene tennem azért, hogy el hidd tényleg te vagy a legfontosabb az életemben? – kérdezett rá. Semmi vádaskodás nem volt a hangjába.

– Én nem – kezdtem de elharaptam a mondatot. – Nem kell semmit tenned. Tudom, hogy túlreagáltam ezt a vita szitut. Anyukád szerint természetes az, hogy ilyen helyzetekbe keveredünk.

– Na jó – fordult felém megállásra kényszerítve. – Hisztiztél az tény. Tudom, hogy most nagyjából titokban kéne kipróbálni a bagót, mert valami hasonló lenne természetes a te korodban, de neked nem ez jutott. Én nem várom el azt, hogy magasztalj mert lehetőséget biztosítok arra, hogy egy finn szupersztár mellett válhass te is profi sportolóvá, vagy mert luxusingatlanba költöztettelek, de attól még, hogy sportolsz, tanulsz, utazol nem leszel felnőtt. Ha azt akarod, hogy ne kezeljelek gyerekként, akkor ne is viselkedj úgy. De azt ne felejtsd el, hogy nincs mit bizonyítanod Lexi. Én nem azért mutattalak be Kiirának, mert a következő Olimpián akarlak indítani, hanem mert te arra kértél, hogy segítsek. Úgy gondoltam könnyebb lesz neked, ha nem utazol velem mindenhová. Mindennek megvan az ára Lexi, ezt meg kell tanulnod, mert ilyen az élet. Nem lehetsz mindig mellettem ha profi karriert akarsz, és bár én azt szeretném, hogy minden futamon ott légy nem lehetek olyan önző, hogy elveszem a fiatalságodat mert magamnak akarlak. Nyilván én sem úgy reagáltam, ahogy kellett volna, de hogy őszinte legyek fogalmam sincs hogyan kellene viselkednem – vállat vont mintha ezzel is nyomatékosítaná szavait. Ekkor döbbentem rá igazán, nekem pont az kell, ami neki is: őszintén kimondott szavak, érzések. Még ha rohadtul is nehéz.

– Köszönöm – néztem pislogás nélkül szemeibe. Az ugyan olyan színű szemekbe, mint amilyen az enyém volt. A szám önálló életre kelt és hozzáfűztem még egy szót. – Apa.

Sziasztok!

A rész „zavarossága” direkt van, mielőtt még azt kérdeznétek, hogy mivan??? :D Egy tini lány naplója amúgy is egy hatalmas nagy katyvasz, pontosan úgy, mint az érzései. És sokszor pont ez a káosz vezet a helyes irányba, csak éppen nagyon nehéz ezt az irányt megtalálni a helyes utat. Ha a Lexi naplója ötlet tetszik, akkor a későbbiekben is alkalmazom :) Mit szóltok? 

Köszönöm a türelmeteket, és a támogató szavakat. Köszönöm mindenkinek! Kellett egy döntést hoznom, és őszintén sajnálom, hogy az a döntés eljutásáig bennem lévő bizonytalanságot megéreztétek a blogon keresztül. Megígértem, már a kezdet kezdetén magamnak is, nektek olvasóknak is, hogy nem fogom cserben hagyni a történeteket. Inkább lassan, de biztosan haladok és így bizton állíthatom "Liina nem fog eltűnni". :) Most is inkább az "emberi" mivoltom "került bajba" az élet nevű játékban, mintsem az "írói" - már ha használhatom ezt a szót, még ha nem is a szó teljes értékében értem -. Kicsit úgy vagyok, mint Lexi, mindennek ára van, mert az élet már csak ilyen... 
(Ui. elnézést az esetleges elírásokért, " gyorsan átfutott" részként került fel, de nem akartam elhúzni az időt ellenőrzéssel :/ )