IceWorld - Hatvanegy

Terhességem tizennyolcadik hetében járva döntöttem el, hogy itt és most kell abbahagynom a munkát. Szerencsére nem volt probléma sem a babával, sem velem, de annyira frusztráló, nyomasztó és feszültséggel teli volt a csapaton belül uralkodó hangulat, hogy nem bírtam tovább.  Valójában már Malajzia után fel akartam állni az igazgatói székből, de nem szerettem volna cserbenhagyni a csapatot, az embereimet, és legfőképpen Kimit. Fel akartam állni, mert valami megváltozott bennem. Mindig is úgy képzeltem, hogy ha egyszer teherbe esem, akkor visszavonulok, és csak ránk koncentrálok. Persze nem akartam mindent feladni, csupán szabadságolni magam az igazgatóasszony, Liina Laine életéből. Mondjuk öt teljes évre.

Hihetetlenül jól indult az évünk, ám Monacóba már úgy érkeztünk, hogy biztossá vált: nagy, eddig eltusolt gondok vannak a gyárban is. Persze a külvilág nem sejtett még szinte semmit, és valójában mi magunk sem tudtuk, hogy végül mekkora is lesz a kár.

– Hm – grimaszoltam elkeseredve. Törökülésben ültem a kanapén, kényelmesen megtámasztva hátam. – Nem szeretnél mozogni? Na, csak egy picit. Na, kérlek – cirógattam pocakomat lassan. – Igaz, mit is várok egy Räikkönen babától? Apádat se veti szét az ideg.

– Miket mondasz te ennek a gyereknek? – heveredett mellém.

– Itt azt írja – vettem magam elé a kismamakönyvet – , hogy a legtöbb kismama számára a terhesség felére már érezhetőek a magzatmozgások. A mozgások is bizonyítják, hogy a baba nem unatkozik odabent.  Forog, ugrál, úszkál. De ő nem csinál ilyeneket.

– Lehet, hogy mégiscsak unatkozik – közölte nyugodtan, de mikor megforgattam szemeimet felült és komolyan folytatta. – Figyelj Liina, azt írja, hogy a legtöbb kismama, nem azt, hogy minden kismama. És még van egy heted a félidőig. Abban viszont igazad van, hogy Räikkönen, majd akkor fog mozogni, ha ő akar. Nyugi.

– Kösz – nyomtam puszit arcára és folytattam az olvasást. – Hupsz.

– Igen?

– Semmi.

– Liina – ugrott fel szemöldöke, így felé tartottam a könyvet. – Ha nem érzed még ezeket a mozgásokat nem kell megijedned, vannak, akik csak a 24. hét környékén tapasztalják először a baba mozgását – olvasta fel én megmondtam hangszínnel. –Eh, tudtam, hogy pályát tévesztettem. Látod? Simán lehetnék orvos is.

– Azért ne essünk túlzásokba – sandítottam rá. – Kösz, hogy nem jöttél az ugye, hogy igazam volt dumával.

– Ne aggódj szivem – karolt át. – Mintaférj vagyok. Csak és kizárólag akkor fogom felhozni ezt, amikor már nem izgulsz miatta – elégedett vigyorral pislogott rám.

– De dög vagy!  –  háborodtam fel, mire lassan hasamra csúsztatta kezét. – És ne akarj levenni ezzel a lábamról!

– Mintha nem tudnád, hogy elolvadsz attól, ahogy a növekvő pocakodat simogatom – lehelte mézédes hangon. – Hm?

– Oké, megadom magam – ajkamba harapva figyeltem kezét. A fene, hogy ilyen hatással van rám ez a szexi apuka…

Kanadába való utazásunk előtt két nappal végighánytam a napot és a közérzetem is több volt, mint pocsék, így az orvosom berendelt a klinikára. Fáradt és álmos voltam, de a folyamatos hányinger nem hagyott aludni. És ha nem lett volna elég ez a sok nyavalya a vérnyomásom is az egekben repkedett az aggodalomtól.

– Mi a baj picikém? – fektettem tenyerem pocakomra. – Hm? Jelezni szeretnél valami olyat, ami neked nem jó?

– Liina – fogta meg másik kezem Kimi és ajkaihoz húzta. Óvatos puszit lehet ujjaimra, szinte éreztem a belőle áradó kétségbeesését. Eleve az a hang, amivel kiejtette nevem tele volt aggodalommal.

– Jobban érzi magát Liina? – nyitott be az orvos leleteimmel kezében.

– Kicsit, azt hiszem – fordultam hanyatt. – Egy órája nem hánytam.

– Az a helyzet, hogy kicsit magas az ösztrogén szintje a hCg pedig az egekben van, ez okozza a folyamatos hányinger, hányást. B6– ot és egyéb vitaminokat tartalmazó infúziót kap, ezért csillapodnak a tünetek. Nem kell megijedniük, semmi komolyról nincsen szó.

– Hetek óta elmúlt az émelygős időszak.

– Előfordul, hogy visszatér. Apróságokkal elkerülheti ezeket. Egyen nagyon gyakran és nagyon keveset. Falatokat, ha úgy tetszik. Mindig legyen a keze ügyében, ropi, keksz, gyümölcs, ásványvíz, és folyamatosan szedje a B6– ot. Minimum két liter ásványvizet igyon, és ha kívánja a savanyúság is jót tenne.

– Minta filmekben a tejszínes uborkát majszoló nők? – fintorodtam el.

– Nem teljesen – mosolygott rám. – Attól, hogy ön terhes nem kell fura dolgokat ennie, csak amit megkívánnak a babájával. Ha ez az előbb említett tejszínes uborka, ám legyen – tárta szét karjait. –  Ezenfelül a gyömbér nagyon sokat segíthet. Az én feleségem például kipróbált mindent, nem használt semmi, míg egy nap rá nem akadt a  szénsavas gyömbér italra, onnantól semmi probléma nem volt. Ezzel kapcsolatban hozni fog az ápolónő pár prospektust, bár ezeket a védőnőjétől szerintem már megkapta.

– Tehát semmi komoly? – kérdezett vissza Kimi.

– Semmi komoly. Pont akkora és pont ott van, ahol ennyi idősen lennie kell. Szépen fejlődik, erős a szívhangja, csak az anyukát leterheli egy picit. Mivel sokat hányt szeretném, ha az éjszakát bent töltené, szüksége van az infúzióra, és nyugodtan pihenhet majd, hiszen a kapott vitaminok szépen lassan nullára csökkentik a tüneteket. Gondolom maradna – pillantott Kimire miután valamit felírt a korlapomra.

– Egyértelmű – biccentett. Magánklinikán voltunk azon sem lepődtem volna meg, ha kérésre összedobnak nekünk egy laza ráksalátát…

– Kimi – pislogtam szépen férjemre –  , nem lenne kedved hazaugrani pár dologért?

– Mint például?

– Az a plüss maci, amit kaptam tőled, vagyis ő kapott tőled – biccentettem lefelé – , tudod, hogy vele alszom. Esetleg egy pizsi, ez a kórházi gönc kiakaszt.

– Jah valamelyik éjjel pont azt néztem, hogy hozzá bújsz, nem hozzám – mormogott.

– Féltékeny vagy? – kuncogtam, majd benntartottam a levegőt, hiszen ekkor tudatosult bennem, hogy sokkal jobban vagyok. – Kims! Már szinte alig van émelygésem.

– Akkor hozom a medvédet – sóhajtozott nyugodtan, bocsánatkérő mosolyba szaladtak ajkaim. Kimi kevesebb, mint huszonöt perc alatt fordult meg, engem pedig annyira feldobott az, hogy minden rendben van a kisbabánkkal, hogy még a kórház utálatom sem jött elő. Igaz a nyugtató nap sárga falat, a plazma tévé, a saját fürdő, és a kényelmes óriási sarok ülő garnitúra asztallal inkább egy hotelszobára emlékeztetett, mintsem kórházra.

– Mmm picim, ez neked is ennyire ízlik? –  hümmögtem csukott szemmel és félig tele szájjal, ugyanis Kimi távozása után nagyjából öt perccel megjelent egy nővér, csinos kis kocsit maga előtt tolva, amely mindenféle finomságot tartalmazott.

– Én meddig voltam távol? – vonta fel szemöldökét Kimi mikor visszatért, és egy halom étel között talált.

– Kaptam a dokitól. Gyümölcsök, ásványvíz, mentatea, limonádé és kóla. Igen kóla. Bár a nővér szólt, hogy abból max egy pohárral és lassú kortyokban ihatok, így inkább megkértem, hogy cseréljünk, én visszaadom a kólát, ha ő szerez nekem vaníliapudingot. A piros gyümölcsök azzal a legfinomabbak ugyanis – magyaráztam. – Kérsz?

– Az, egyem el a terhes feleségem elől a gyümölcsöt.

– Bolond – mosolyodtam el újra, és arrébb helyezkedtem, hogy mellém tudjon dőlni.

Az orvos tanácsát figyelembe véve tényleg kicsi falatokat ettem, szünetekkel megszakítva, és bár tényleg szinte nullára csökkentek a tüneteim volt egy olyan érzésem, hogy Kanadába nem fogok tudni elutazni.

Másnap reggel egy utolsó vizsgálat után haza indultunk, de Kimi feszültsége visszatért. Míg a házunk előtt ki nem szálltunk a kocsiból átlagos témákról beszélgettünk, mint például a vajon milyen lesz az idő Kanadában, remélem olyan jó, mint itthon, és nem fog esni…

– Oké, mi a baj? – fordultam felé nagy levegőt véve. –Holnap elutazol Kanadába, szóval kérlek hagyjuk ki  azt, hogy te azt mondod semmi, én visszaszólok, hogy de, látom. Szóval, mi a baj Kims?

– Sokat gondolkodtam ezen a weboldal dolgon –  kezdte elmélázva, de aztán szemembe nézett – , ha akarod, csináld, nem akarlak korlátozni.

– Csak védenéd a magánéletünket – simítottam mellkasára kezem. – Tudom én ezt nagyon jól, és hidd el én sem ultrahangos képeket akarok felpakolni, de a médiában dolgozom és tudom a trükköket. Ha adok egy picit magamból, sokkal inkább békén hagynak, mintha totál elbarikádoznám magam, magunkat. Viszont nem weboldal lenne, hanem egy hivatalos instagram fiók.

– Ez jobban hangzik – bólintott.

– A valódi pedig megmarad privátnak, ott tényleg csak a barátaimnak és a családnak engedtem a követést – halkan felkuncogtam – , Hanna sem jött rá, hogy melyik az én profilom.

– Ó, az okos kis feleségem!

– Ne hízelegj – csücsörítettem. – Na, jó, de.

– Nők – felsóhajtott mielőtt gyengéden megcsókolt. – Amúgy nekem sem mondtad még, hogy miért ezt a nevet választottad.

– Pedig pofon egyszerű. Finalgirl. Az utolsó lány, aki mindent visz – simítottam végig arcán, hogy érezze Őrá gondoltam.

Kora este a kanapén kötöttünk ki, ő valami hoki meccset nézett, míg én olvastam, de tekintetem elég gyakran elkalandozott, ugyanis én nagyjából az ölelésében feküdtem. Pontosabban a Kimi mellé rakott párnának dőltem, így keze valahogy minduntalan a pocakomon állapodott meg és nem tudtam ellenállni a képnek, ahogy ujjaival lassú köröket ír le, vagy épp csak megcirógat hüvelykujjával.

– Tíz perce nem lapoztál – mormogott, én pedig felsóhajtottam.

– Persze, mert elvonod a figyelmemet. Tudod milyen hatással van rám ez a laza pózban fekszem, miközben a tetovált kezem az asszony hasán pihen dolog?

– Milyen hatással? – vigyorgott szemtelenül mikor kicsit elfordultam, hogy fel tudjak nézni rá.

– Tökéletesen tudod te – szegtem fel fejem, ő pedig nevetve szájon csókolt.

– Jó érzés hozzád érni – folytatta ellazult hangon. – Nagyon durva, hogy ő itt az én gyerekem. Látni, lassan érezni lehet. Nem gondoltam, hogy ez ilyen jó érzés lesz – könnyedén vállat vont, én pedig a világ legszerencsésebb nőjének érzetem magam. Mert itt volt, vigyázott rám, támogatott, és már most végtelenül oda volt a gyermekünkért, pedig meg sem született.

*

Kimi már Kanada felé repült, mi pedig otthon maradtunk, bár valójában nagyon szerettem volna elutazni a férjemmel. A külön töltött időt arra használtam, hogy elintézzem az olyan dolgokat, amiket ő nem igazán díjazott, mint például ez az instagram fiók. Finom málnaturmixot kortyolgattam Katja féle sütemény mellett, míg a hírek között böngésztem. Persze szembe találtam magam a terhességemről szóló, régebbi cikkekkel is…

BRÉKING! Kimi Räikkönen felesége, Liina Laine Räikkönen hivatalosan is megerősítette, hogy kisbabát vár.

Liina az elmúlt hetek képein már növekvő pocakkal volt látható, és bár nem egy pletyka felreppent egészen a múlthétig nem érkezett hivatalos megerősítés. Mint ahogy beszámoltunk róla, egy héttel ezelőtt maga Liina erősítette meg, hogy szülői örömök elé néznek.

A Sky riportere nemes egyszerűséggel rákérdezett az a  Spanyol GP sajtótájékoztatója után, mondhatni vicces szituációba keverve Liinát:

-         Hihetetlenül csinos vagy, élettel leli kisugárzással. Ne is haragudj Liina, de munkahelyi kötelességem megkérdezni, van alapja a felröppent baby bumm pletykáknak?

-         Ami azt illeti van – mosolyodik el – , négy hónapos terhes vagyok. Kimi és én izgatottan várjuk az első gyermekünk megszületését. Ennél többet azonban egyikünk sem szeretne megosztani a nyilvánossággal, köszönjük a megértést.

A finn fiatalasszony kedvesen fogadta a gratulációkat, ám valóban nem válaszolt több, a gyermekáldással kapcsolatos kérdésre, a baba nemével kapcsolatban is csak annyit mondott, hogy bár ők már tudják, nem szeretnék nyilvánosságra hozni.

– Hah, még jó, hogy nem – mormogtam a pocakomat paskolva. – Elég, ha apa és mi tudjuk, igaz picikém? Na, lássuk ezt azt az instát akkor!

Létrehoztam egy  fiókot, első képnek pedig egy, februári, Jerezben készült fotót választottam.

liinaräikkönenofficial

Welcome! Sokat gondolkodtam azon, hogy szükséges e egy hivatalos, de mégis személyesebb oldal, amelyen követhettek, ha úgy akarjátok és végül az instagram mellett döntöttem. Az egyetlen, valódi oldal, amelyet ÉN kezelek. Hétvégén Kanadai Nagydíj, tehát #ForzaKimi! :)

– Te, Lini, amúgy hogy hogy nem a sajtósotok jelentette be ezt a hírt? – ült mellém Katja.

– Mert én vagyok terhes, nem Steve – nevettem el magam. – Tudom mit mondhatok ki következmények nélkül, és így nem kellett semmi hivatalos közlemény.

– Még jó, hogy te vagy terhes – vigyorogva megforgatta szemeit. – Jaj, ugye nem felejtetted el, hogy anya gépe kettőkor száll le.

– Nem – ingattam meg fejemet. – Szerinted, ha szépen megkérem csinál megint olyan fincsi poronkäristys– t? Úgy megkívántam a rénszarvashusit.

– Édesanyád a levegő felett lebeg, amióta kiderült, hogy unokája lesz, ha rántott medvét kérsz azt is megcsinálja, még úgy is ha Kanadába kell mennie érte – nevetett fel.

– Először is fúj. Másodszor, igazad van. Harmadszor édesanyád nem csak az unoka miatt lebeg a föld felett – kacsintottam rá.

– Na, pletykálj – fordult felém.

– Ez nem pletyka, Paula mesélte, hogy anya mennyire oda van attól, hogy ilyen rendes fiatalembereket találtak a lányai.

– Rendes fiatalemberek – mosolyodott el ismét. – Igen, szinte látom magam előtt, ahogy erről csacsog Paulának. Meg a fél városnak.

– Hozd össze Mikael anyukáját a mi kis bridzsklubunkkal – cukkoltam.

– Húsz percen belül a gyerekkori fotóinkkal lenne tele az asztal – nyögött fel panaszosan.

– Üdv a világomban.

– És ahogy Sebi mondatná: a Red Bull világban! Most mi van? Az előbb posztolta ki Hanna, ezt a reklámot, onnan jutott eszembe.

– Annyira jók lennének ők ketten Kimivel egy csapatban.

– Én még ezt a Valterri „gyereket” is el tudnám képzelni az urad mellett. Szeretem a finneket.

– Még jó – nyújtózkodtam ásítozva. –Azt hiszem, ledőlök egy kicsit. Nem is tudtam, hogy ilyen fárasztó ez a málnaturmixozás.

 – Rendben. Nekem lassan mennem kell a kozmetikushoz, aztán kimegyek anyáért, el leszel egyedül?

– Nem vagyok gyerek, ne aggódj – nyugtattam meg – , és úgy is öt percen belül aludni fogok. Bár egy kis málna turmixot viszek magammal, csak a biztonság kedvéért. Hátha kell – ártatlanul pislogtam tesómra. – Meg esetleg banánt. Tudod miatta ennem kell – mutattam hasamra.

– Aha – kuncogott fel.

– Ilyenkor azt kéne mondanod, hogy ne egyél össze vissza mindent – tettem csípőre kezeimet. Vagyis annak helyére.

– Ilyet nem mondasz egy kismamának, főleg ha a tesód az. Ráadásul nincs miért riadóznod alig szedtél fel pár kilót. Ha így folytatod szülés után vékonyabb leszel, mint előtte.

– Tekintve, hogy addigra már kint lesz a pici – húztam ártatlan vigyor mellett.

– Aj, tudod hogy értettem, na, nyomás aludni – mutatott az emelet irányába, majd térdére támaszkodva lehajolt – te meg neveld meg anyádat, mert olyan szemtelen, mint ide Helsinki!

Ezek után nem volt csoda, hogy jókedvűen ballagtam fel a szobánkba…

Sziasztok!

Üdv Formula -1 2015 :)

Na, hát a mai futam után… inkább ne is beszéljünk róla :D csak felhúzom magamat, meg titeket is.

A történet időbeli ugrása elég régóta be volt tervezve, ugyanis nem szerettem volna ismét a siralmas 2013-as évvel foglalkozni. Inkább koncentráljunk a történet pozitív oldalára, és a leendő szülőkre :) Nyugi még lesznek terhes részek :D nem rohanunk egyből szülni is a következő részben, mint ahogy a befejezés sem öt részen belül jön/ne :) Szeretem a Liina Kimi párost, és most, hogy majd… :3

Köszönöm, hogy itt voltatok, és elolvastátok a részt :)

L.

IceWorld - Hatvan

Izgatottan doboltam az ujjaimmal lábamon.

– Én addig fel nem szállok arra a gépre, amíg nem tudom, hogy mi történt! – jelentettem ki Kiminek.

– Nem tudom, hogy melyik géppel akarnak menni – vonta meg vállait. – Úgy is mi leszünk az elsők, akiket felhívnak, akkor meg? Lehet még nem merte megkérdezni.

– Ezt te sem gondolod komolyan – pillantottam rá kérdőn.

– Ami azt illeti, de. Sebáról van szó, szóval az se lepne meg, ha innen leszervezett volna otthonra úgy ezerháromszáztizenkettő darab rózsa leszállítását.

– Nagyon kíváncsi vagyok – sóhajtottam csüggedten. – Ha minden jól megy hamarosan férj lesz Sebastianból is, ez azért nagy dolog!

– Jah, de nem akkora, hogy lekéssük miatta a gépet! – pillantott a járatunkat mutató kijelző felé.

Amint felszállt a gép én szinte azonnal el is aludtam.

– Hosszú volt az éjszaka?! – tudakolta ártatlan hangon sunyi vigyora mögül, miután felébresztett.

– Borzasztóan. Egy ittas futamgyőztessel volt dolgom, el tudod képzelni miket művelt?

– Van sejtésem róla – nevetett fel. Mosolyogva ingattam meg fejemet miközben az ittas Kimi képe előhozott bennem egy régi emléket.

– Megjöttek a csajaok, ehhem a csajako. – próbálkozott Toni. –   Kimpa! Itt a nőd! – egyszerűsítette le, vigyorogva néztem Katjara.

– Ezek menyit ihattak?

– Jóval többet, mint mi – irányított az italos asztal felé. Épp csak belekortyoltam az áfonyás vodkámba, amikor egy kezet éreztem derekamon. Tudtam, hogy Kimi az, viszont mozdulata gyors és erőteljes volt, nem a megszokott finom érintés.

– Hejjj Liinaa!

– Mi a helyzet szépfiú? – fordultam szembe vele. – Kicsit mintha ittas lennél. – kuncogtam.

– Ó bébi – húzott még jobban magához, s csókolt meg igen hevesen.

– Menjetek szobára haver – csapta hátba Kimit Toni, aminek az lett a vége, hogy ráharapott az alsó ajkamra.

 – Ó bazdmeg’ ! – nyögött fel Kimi. – Mutasd! – biccentette felfelé fejemet államnál fogva.

– Azt szokták mondani, hogy a szerelem fáj – fogattam meg szemeim, míg zsebkendőt szorítottam számra.

– Hupsz, bocsi Ina – emelte fel kezeit megadóan Toni.

– Idióta – morrant fel Kimi.

– Nem történt katasztrófa – vontam meg vállam. – Keríts egy szívószálat nekem! – böktem meg mutatóujjammal Toni mellkasát. – Így nem tudok inni a pohárból.

– Igen is! – indult el ellenkező irányba.

– Ennyire vérzik?! – meredt rám Kimi.

– Dehogy, de had fusson pár kört ezekért – léptem el az asztal elől, ahol óriási műanyag pohárban mindenféle színű szívószál állt. – Mi meg esetleg tényleg leléphetnénk – fektettem tenyerem mellkasára.

– Imádlak bébi – nevetett fel. Óvatos puszit nyomtam ajkaira, majd kézen fogva kislisszoltunk a tömegből.

Annyira belefeledkeztem az emlékbe, hogy végigsimítottam ajkamon.

– Emlékszel, mikor megharaptad a számat? – kérdeztem rá miközben beültünk a Kuala Lumpur– i reptéren az autóba.

– Ööö – ráncolta homlokát.

– Vagy tizenkét évvel ezelőtti sztori – folytattam. – Egy bulin voltatok a srácokkal, mi pedig később csatlakoztunk.

– Jah, igen – bólintott.  – Bakker baromi sok idő eltelt azóta.

– Öregszel – paskoltam meg vállát vigyorogva. – De ne aggódj, jól áll neked, egyre sármosabb vagy az idő múlásával.

– Úgy látom túlaludtad magad – morrant, telefonom rezgése akadályozott meg abban hogy rávágjak valamit.

– Szia Hanna! – köszöntöttem izgatottan. – Mi újság?

– Mikor értek Malajziába? – kérdezett vissza.

– Már itt vagyunk – ráncoltam homlokom meglepetten. Hol a menyasszony vagyok visítás a telefonba???

– Akkor jó – jött a megkönnyebbült sóhaj. – Véletlenül tudom, hogy egy szállodában szállunk meg, és mi már itt is vagyunk. Együtt vacsorázunk?

– Ez jó ötlet –hümmögtem. Most hogyan kérdezzek rá, hogy amúgy Sebike megkérte a kezedet?  –  Te Hanna, múltkor végül Sebastain milyen állapotban került elő?

– Miután eljött tőletek a szállodába kacsázott – kuncogott. – Bár még látszott rajta, hogy ivott némi alkoholt egész elfogadható állapotban volt.

– Aha, hát az jó. Akkor majd este találkozunk – folytattam kissé csalódottan.

– És Liina?

– Igen? – kérdeztem vissza azonnal.

– Sebastain lánykérős szövege tényleg megható volt!

– Úgy tudtam!!! – nevettem el magam. – Sírtál? Tetszik a gyűrű? Le is térdelt?

– Egyszerre csak egyet – sóhajtott kuncogva. – Mindent elmesélek, de személyesen akarok erről beszélni.

– Megértelek. Este mindent kiszedek belőled!

– Ide alkohol kell – sóhajtozott Kimi, mikor széles mosollyal fordultam felé. – Ahogy vigyorogsz egész este az esküvő témával lesztek elfoglalva.

– Csak egy kicsit – nyugtattam meg.

Az este folyamán aztán olyan szinten nem kívántam az alkoholt, hogy azt az egy pohár pezsgő is soknak éreztem, amit Hanna és Sebastain tiszteletére ittam.

– Szóval visszaért hozzád, és? – pislogtam nagy szemekkel Hannára.

– Hablatyolt egy sort arról, hogy hol volt, de az egész olyan furcsa volt – kuncogott. – Láttam rajta, hogy izgatott, talán egy kicsit ideges is, és amikor rákérdeztem, hogy miért azt mondta; miattad Hanna. Visszakérdeztem, miattam? , és akkor nagy sóhaj mellett fél térdre ereszkedett és egy nagyon aranyos kis monológot adott elő kettőnkről, aminek a végén megkérdezte, hogy hozzámegyek e.

– Óhooo – olvadoztam mosolyogva. – Gyönyörű ez a gyűrű – fogtam meg Hanna kezét. – Beszéltetek már arról, hogy mikor esküsztök?

– Nem igazán – szólt bele Sebastian. – Nagyon szimpatikus volt nekünk az, amit ti is csináltatok, hogy nem rögtön házasodtatok össze.

– Jaja, ezt úgy magunkénak érezzük Bastival. És őszintén szólva, tetszik, hogy menyasszony vagyok.

– Nem is kell elkapkodni – értettem egyet velük. – Mondjuk nálunk másként alakult a vége, mint ahogy elterveztük, de valóban remek dolog menyasszonynak lenni. Reményeim szerint én is csak egyszer voltam az.

– Mi az, hogy reményeid szerint?! – kérte ki magának a férjem, vigyorogva vontam meg a vállam, mire összeszűkült tekintet és gonosz mosoly volt a válasza. – Jól van Laine, majd ezt kettesben meg beszéljük.

Hangja rekedtebb volt a szokottnál, és ez egyenes összeköttetésben volt az én vágyódó feleség alteregómmal. Ajkamba harapva néztem fel rá, egy csodás éjszaka reményében, majd leesett a tantusz és felnyögtem.

– Hányadika van? – kerestem tekintetemmel a telefonomat.

– Huszadika – vágta rá Hanna. – Liina, jól vagy? Tiszta sápadt lettél.

– Egy pillanat – pattantam fel remegő gyomorral. – Kérlek, kérlek, kérlek – súgtam míg előtúrtam noteszemet táskámból.

– Liina – jött utánam Kimi. – Mi a baj?

– Kimi – emeltem rá pillantásom – , több mint két hete késik a menzeszem.

– Micsoda? – lépett mellém.

– Látod, itt kellett volna megjönnie – mutattam a bekarikázott számra. – De azóta eltelt tizenhat nap. Te jó ég. Kell egy teszt.

– Lehet, hogy terh… –  kezdte, de ajkaikra nyomtam ujjam.

– Csit. Ne kiabáljuk el – kértem reménykedve. – Szerzek egy tesztet – indultam ki, de elkapta kezem és magához húzott.

– Rendben leszünk, akármi is lesz ebből!

– Tudom – leheltem őszintén és kiléptem szobánkból. – Ne haragudjatok, de most le kell lépnem. Nem sokára jövök! – intettem búcsút nekik. Nem lett volna energiám most magyarázkodni, így, hogy nem tudok semmit. Igen, késik, és lehet, hogy ez azért van, mert van valaki a pocakomban, de a múlt sötét árnyai miatt nem mertem beleélni magam. A recepciós készségesen útbaigazított a legközelebbi drogériába, de meg kellett szaporáznom a lépteimet, hogy nyitva is érjem azt.

– Ne, ne ne! Kérem, csak egyetlen dologért jöttem – fogtam könyörgőre, mikor átfordított a zárva feliratot. –Kérem! Nem várhatok holnapig, hogy kiderüljön kisbabám lesz e!

– Jöjjön – sóhajtott fel a hölgy. Megkönnyebbülve léptem be, és biztos ami biztos három különböző tesztet is vásároltam nagy borravalót hagyva a kedvességért. Visszafelé azonban már nem siettem. Lépésről lépésre közelebb kerültem ahhoz, hogy megtudjam, terhes vagyok e. Őrülten vágytam arra, hogy pozitív legyen, de tartottam attól, hogy csak az évadkezdési stressz viselt meg, és újra negatív lesz a teszt. Három várakozással teli szempár meredt rám, mikor beléptem az ajtón.

– Egy pillanat – emeltem fel megadóan a kezeimet és a szobánkba siettem. Kimi azonnal utánam jött, pár pillanatig csendben néztük egymást. – Nem kell pisilnem – csuklott el a hangom.

– Nyugi Liina! – simított végig arcomon.

– Legyünk túl rajta! – vettem mély levegőt és a fürdőbe vonultam. Tíz nyamvadt percet kellett várnunk a tesztcsíkokkal, az idő pedig nagyon lassan telt. Mint mindig, ha nagyon várunk valamit. Nem akartam a tesztek felett állni, csak akkor szándékoztam ránézni, mikor biztos az eredmény.

– Liina – nyögött fel Kimi, egy pillanatra lehunyta szemeit majd félmosolyra húzta ajkait. – Azt hiszem gyerekünk lesz!

Lélegzet visszafojtva emeltem fel az elsőt, amin két csík mutatkozott, mint ahogy a másodikon is, és a harmadikon is, ami ráadásul hozzávetőleges hetet is mutatta.

– Kilenc hetes terhes vagyok e szerint – ziháltam. – Kimi! Terhes vagyok!

– Nagyon úgy néz ki – nevette el magát és karjaiba zárt.

– El se hiszem – szorítottam magamhoz őt. – Itt van velünk! Gratulálok apuci! – húzódtam el tőle, hogy láthassam arcát.

– Mondtam, hogy rendben leszünk – húzta féloldalas mosolyra ajkait. Meg akartam csókolni, de az érzelmeim elemi erővel törtek fel, és potyogni kezdtek könnyeim. – Hééé! – nevetett szelíden.

– Tudom, csak úgy örülök – dadogtam lefelé biggyedő ajkakkal.

– Tisztán látszik! – simított végig arcomon. – Liina! Tudom, hogy sokszor egy jó nagy pöcs vagyok, és nem mondogatom sűrűn, hogy szeretlek, de tényleg így van. Vágytam erre Ina, erre a kisbabára. Tőled.

– Ha ilyeneket mondasz nem fogom tudni abbahagyni – töröltem le nem túl illedelmes módon kézfejemmel a könnyeimet. Percekig álltam a kilencest bámulva, de egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy sikerült teherbe esnem. Óvatosan fektettem tenyerem hasamra, amin nem nagyon látszott semmi. Felsőm felhúzva a tükör elé léptem, de tényleg nem láttam nagy változást. Egy kis domborulat volt csupán, de ez súlyommal együtt változott, hol látszott, hol eltűnt. De lehet, hogy ez már ő volt? – Alig várom, hogy haza érjünk és elmenjünk az orvosomhoz! Mindent tudni akarok a pöttömről – sóhajtoztam vágyón.

– Ne légy türelmetlen – húzta végig ujjait hasamon lassan, levegőm visszafogva néztem fel Kimire. – Először is van kint két marhára kíváncsi ember.

– Úristen, tényleg! – emeltem szám elé kezeimet. – Szegénykéim, jól otthagytuk őket. Elmondjuk, vagy ne? Korai lenne? Hiszen, ha azt vesszük még nem is tuti biztos! De nem akarom elrontani az ő eljegyzés estéjüket sem! Érted, ez most szóljon róluk – pörögtek gondolataim.

– Héhé szuperanyu ne ilyen hevesen – pislogott rám lustán. – Nem biztos? Három teszt csak nem téved. Aztán meg elég hülyén nézne ki, ha csak annyit mondanánk, hogy bocs az előbbiért, töltsek még egy pohárral?

– Mondjuk el – döntöttem el és indultam is ki, de az ajtóból még összeesküvő módon Kimire vigyorogtam.

– Liina, ne is haragudj, de indokolt a kérdés. Te be vagy tépve? – nézett rám kerek boci szemekkel Sebastain.

– Miből gondolod?

– Nagyjából tizenkét perc leforgása alatt kirohantál, berohantál, lesápadtál most pedig idilli vigyor van az arcodon.

– Ugyan kérlek – legyintettem. – Ne haragudj Hanna, hogy belerondítok a menyasszonyos estédbe, de eléggé nagy hírünk van. Úgy néz ki, hogy kisbabát várok.

– Komolyan? – meredt rám. – Ó Liina! – ugrott fel Seb mellől. – Úgy örülök nektek!

– Több tesztet is csináltam, de biztos majd csak a doki után lesz, viszont ha nem mondok semmit – felsóhajtottam– , látod Seb már azt hiszi, hogy valamit szívok. Hát még akkor.

– Jójó – vigyorodott el Seb. – Gratulálok!

– Tünetek amúgy? – húzott maga után a kanapéra, de azt még pont láttam, ahogy pasis módon megölelik egymást a srácok.

– Így visszagondolva – húztam el számat az emlékekbe feledkezve –  , igen. Az előző futamra nagyon nehezen hangolódtam rá, Seb még szóvá is tette. És persze a hányás is meg volt, de ráfogtam a csirkére. De kérlek, egyenlőre ne csináljunk belőle nagy ügyet, majd ha már minden teljesen biztos.

– Rendben – bólintott könnyed mosoly mellett. – Akkor beszéljünk arról, hogy honnan is szerezted azt a mesés menyasszonyi ruhát!

***

A hétvége folyamán aztán időm sem lett volna aggodalmaskodni, rengeteg feladat várt ránk. Péntektől vasárnapig a fiúk minden percét én osztottam be, és ez nem minden esetben volt egyszerű.  Éppen lenyomtam volna Sol hívóját, hogy hozzon nekem is kávét, de az utolsó pillanatban elkaptam ujjam.

– Attól tartok neked nem tenne jót a napi négy kávé – mormogtam lefelé nézve. –Nézzük meg mit lehet erről tudni! – fektettem automatikusan tenyeremet hasamra. A 2,2– szeres vetélési kockázatnál toltam az asztal legtávolabbi pontjára a kávésbögrémet, majd a böngészőt bezárva férjemhez indultam a garázsba, hogy onnan kövessem figyelemmel a kvalifikációt, ami aztán elég szerencsétlenül végződött és a büntetésnek hála Kimi a tizedig pozícióig csúszott vissza.

Este az ágyunkon heverve nézetem utána pár babával kapcsolatos kérdésnek, képtelen voltam türelmesen várni addig, amíg eljutunk az orvoshoz.

– Hmm – kaptam fel fejem, ahogy Kimi mellém ereszkedett. – Mi ez az illat?

– Tusfürdő? – kérdezett vissza olyan hangon, mintha gond lenne az értelmi képességeimmel.

– Ööö olyan, mintha rád borult volna pár üveg parfüm – szaglásztam ajkamba harapva míg kényelmesen sarkaimra ereszkedtem előtte.

– Liina, ezt még te vetted. Nem lehet, hogy ez is valami kismamás cucc? Érzékenyebb vagy, meg minden – magyarázta.

– De lehet – bólogattam. – Csak valahogy eddig nem tűnt fel, hogy ilyen jó illatod lesz tőle – tettem hozzá szégyenlős mosoly mellett.

– Szóval – tűrt el egy tincset fülem mögé simogató mozdulattal – , tetszik? – mormogta ártatlan hangon.

– Igen – leheltem. Arca nagyon közel volt hozzám, én pedig vágyódva hajoltam ajkaihoz. Csípőmbe markolva húzott magára miközben elfeküdt, lassú simogató mozdulatokkal kényeztette bőrömet, ahogy trikómat felhúzva próbált megszabadítani a vékony ruhadarabtól. – Uhuuu! – szakadt ki belőlem sóhaj, ahogy mellemhez ért. –Ez nagyon jóóóó!

– Sokkal érzékenyebb vagy – morogta ajkaimra. – Ó picim miket fogok én művelni veled!

– Művelj! – kértem elcsukló hangon, egy sötét vigyor tőle, és a vágyakozással teli érzelmi kavalkád magával rántott.

Csukott szemekkel és még enyhén zihálva feküdtem mellkasára dőlve, pont hallottam szívének kalapálását.

– Ez határozottan tetszett neked – rötyögött elégedetten.

– Ühüm – helyeseltem totál kipurcanva.

– Megismételjük!

– Ühüm!

– Kifáradtál? – jött a szelídebb hang.

– Ühüm – nyúltam el kényelmes pozícióba. – Tudod van a jó szex, és van az a  nagyon– nagyon jó szex, ami után csak alvásra vágysz, mert szó szerint elment minden energiád. Na, ez most olyan volt, mint a két változat összeadva. Über jó voltál – doromboltam elégedetten.

– Hát baszki, erre nem tudok mit mondani – nevetett fel tompán. – Szeretem az elalélt feleségemet.

– Hajaj, nem tudsz mit mondani? – nyitottam ki hunyorogva szemeimet.

– Ehh, kimerített a sok minőségi szex a felségemmel! – felelte lazán.

– Szegénykém! – ásítottam mellkasába.

– Aludj jól kicsim - igazított el óvatosan, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen puszi mellett. A kedveskedő mozdulat mosolyt csalt az arcomra, majd szinte azonnal el is aludtam.

***

Svájcban szállt le a repülőgépünk, melynek több okból is örültem.Volt két hetünk, amit itthon tölthettünk, és az orvosi vizsgálattól már csak egy nap választott el.

Este francia bugyiban és trikóban a kád szélére támaszkodva borotváltam a lábamat, amikor beténfergett a férjem és már csak tetoválásait viselte.

– Miért nem a kádban ülsz?

– Csábít a forró fürdő, de nem tesz jót a pár hetes magzatnak – magyaráztam. – Ó Kimi, nem szerettél volna a másik fürdőbe menni?

– Öh, miért is?

– Nem szeretem mikor látod a szőrtelenítő folyamatot. Tudom, hogy milliószor láttál meztelenül, meg betegen is, amikor undi módon folyt az orrom, de akkor is! Így nem érzem magam szexi feleségnek – fintorogtam felegyenesedve, miután letöröltem a felesleges habcsíkokat. Megforgatta szemeit majd nyomott egy puszit homlokomra.

– Liina, én nem egy tökéletes külsejű nőt akarok, és bár te igazán gyönyörű nő vagy, nem a csinos kis pofid miatt vettelek el – belépett a zuhanykabinba, és a vízsugár alatt fordult felém. – Nem csatlakozol?

Egészen eddig ajkamba harapva bámultam izmos hátát, karjait, és a tetoválásinak azon részét, amik felbukkantak mozgása nyomán. Most pedig mellkas, lapos hasa és boldogságom forrása tárult elém egy nagyon is vérforraló vigyor kíséretében. Természetesen nem tudtam ellenállni neki, így lenge öltözékemtől megszabadulva csatlakoztam hozzá.

– Oké, ez így határozottan szexi – sóhajtottam fel, ahogy hátam a meleg csempéhez ért, ő pedig egyik kezét fejem mellett megtámasztva enyémbe fúrta gyönyörű tekintetét. Ujjai könnyed mozdulattal siklottak végig arcomon, nyakamon át hasamig.

– Határozottan az. És határozottan gömbölyödik a pocakod! – mormogta rekedtes hangon, s mielőtt akár csak levegőt vehettem volna ajka enyémre tapadt egy hosszú kínzóan finom csókra, amellyel talán az új életet köszöntötte…

Sziasztok!

Ha már ilyen szép kerek számhoz értünk, akkor legyen benne egy nagy esemény :)

Nincs most energiám egy hosszabb hangvételű levezetéshez, nézzétek el nekem :)

Jelezni fogom, hogy mikor és miből érkezik a friss!

Köszönöm a kommenteket! :)

L.

IceWorld: Ötvenkilenc

–   Jobban vagy? – simított végig az arcomon, miután leült mellém az ágyra.

–   Persze – sóhajtottam lecsukódó szemekkel. –   Azt hiszem, ez a csirkés cucc megint nem jött be.

–  Nem igaz, hogy nem tudnak ezzel kezdeni valamit! – csattant fel.

–  De. Nem eszem csirkét, és a probléma megoldódik.

–  Otthon tömted befelé és semmi bajod nem volt! – szuszogott türelmetlenül.

–  Jó, de az házi csirke volt, ami ismert eredetű. Mondhatni, egész életében boldog pipiként élt a zöldellő tanyán – mosolyodtam el a képzelt képen.

–  Hogy tudsz ilyenkor jókedvű lenni?

–  Úgy, hogy szinte teljesen elmúlt az émelygés. – Kényelmesen elhelyezkedtem a mellkasához kucorodva. –   Mmm, álmos vagyok – ásítoztam a pólójába.

–  Pihenjünk – mormogta, míg nyomott egy puszit a fejemre.

–  Nem vagy másnapos? – tudakoltam hízelgő hangon, míg alvópózomba helyezkedtem.

–  Harmad, és nem vészes!

–  Én mondtam, hogy sok lesz a vodka, de hát beszélhetek egy futamgyőztesnek! – dorgáltam szelíden.

–  Remélem, idén sok ilyen estében lesz még részünk, bébi!

–  Ezt én is, bajnok – helyeseltem álomföld felé indulva.

Ahol fiatalkori énem várt, egy régi–régi emlékkel.

Pár nappal a nagy kirohanásom – anya nevezte így azt az esetet, mikor leordítottam a srácokat az állandó motorbömböltetésük miatt – után azt vettem észre, hogy gyakrabban pillantok ki az utcára nyíló ablakon, mint kellene. Vagy, hogy izgatottan siklik végig a tekintetem az iskola folyosóján, egy bizonyos meghatározhatatlan szemszínű, szőkés srác után kutatva.

Aki természetesen nem tűnt fel, így kissé csalódottan és szórakozottan pakoltam a szekrényemben.

–  Liina – hirtelen a semmiből hallottam meg a nevem. A rekedtes hang hatására ösztönösen az alsó ajkamba haraptam.

–  Szia –  egy lassú pislogás után emeltem rá a pillantásom, amikor felé fordultam.

–  Délután eljössz velem motorozni? – dőlt lazán a szekrénynek.

A fene, hogy csinálja ennyire könnyedén?

–  Tetszik az ötlet – eresztettem meg egy óvatos mosolyt, mire ő féloldalas mosolyra húzta az ajkait.

–  Mondtam, hogy függővé tesz! – ellökte magát a fémbútortól és úgy folytatta. –   Átmegyek érted, úgy négy körül.

–  Rendben – bólintottam, mire futólag végigsimított  az arcomon, és amilyen hirtelen jött, úgy el is tűnt a folyosón.

–  Megjöttem! – emeltem meg a hangom az ajtóban.

–  Hallom, szívem! – Anyu konyharuhával a kezében jött ki. –   Milyen napod volt?

–  Felemás – vontam vállat –, nem volt olyan vészes az a dolgozat matekból. Az irodalom pedig röhejesen könnyű volt.

–  Ahhoz képest, hogy nem is tanultál rá – pillantott rám hamiskásan.

–  Senki nem hiszi el nekem – tártam szét a karjaimat. –   Az irodalom nem az a tantárgy, amit tanulni kell, legalábbis szerintem. Jó, persze! Vannak dolgok, amiket igen, de alapjában véve, arról kell beszélni, hogy mit mondd neked egy vers, egy óda, akármi. A tanárom azt mondta egyszer nekem, hogy az irodalom a tantárgyak királynője, és totálisan egyetértek vele.

–  Tanárnak kéne menned, kicsim. Amennyire szereted az irodalmat, simán el tudnálak képzelni, hogy egy nap azt tanítod.

–  Én is – helyeseltem.  –   De ez csak ideig–óráig tenne boldoggá. Tudod, valahogy a reklámipar köré szeretnék helyezkedni, csak még azt nem tudom pontosan, melyik szakirányba. Ráérek még kitalálni!– legyintettem.

–  Liinácska, nem vagy te tizenhét éves létedre egy cseppet túlságosan is határozott?

–  Egy Laine, már csak ilyen határozott – eresztettem meg egy vigyort. –   Jaj, anya! Találkoztam ma a szomszéd sráccal. Délután elmegyek, hm, elmennék egy kicsit Kimivel, ha nem gond.

–   Ahhoz képest, hogy te nem is kedveled őt – mosolyodott el.

–  Azt nem mondanám, hogy nem kedvelem – hümmögtem –, de azt sem, hogy igen! – tettem hozzá gyorsan. –   Csupán találkozunk.

–  Rendben, Liina. Holnap iskola, kérlek ne maradj sokáig! Legkésőbb fél nyolc után szeretnélek itthon látni, de csak úgy, ha most befejezel minden iskolával kapcsolatos dolgot.

–  Megbeszéltük! – nyomtam puszit az arcára és felmentem a szobámba.

Nem nagyon volt mit tanulnom, ugyanis szünet előtt állva, már túl voltunk a nagy felelési és dolgozatírási hullámon, így jobbára azon agyaltam, hogy mit is kellene felvennem.
– Ó, Liina, ne legyél már ilyen – fintorogtam a tükörképemre, már a negyedik felső után. Nem vagyok én ilyen plázacica jellegű! Amikor legelőször vitt magával, farmer volt rajtam tornacipővel és kedvenc cipzáras, kapucnis fehér felsőmmel. Hajam összefogva lófarokban. Nyilván nem azt várja, hogy puccosan menjek, főleg, hogy ismét motorra akar ültetni. Mindenesetre, nem árt a dzsekim alá egy kicsit csinosabb felső…

Két órával később, már Kimi mögül szálltam le a motorról. Az egyik tó partjára értünk, és ez jó helynek tűnt egy kis beszélgetéshez. 

–  Egész jól belejöttél – pillantott le rám, míg a padhoz sétáltunk. –   Már nem görcsösen szorítasz.

–  Eddig azt tettem? – kérdeztem vissza meglepetten. Nekem nem tűnt fel.

–  Nem volt vészes – mosolyodott el féloldalasan. –   Mondhatni, nőies reakció volt, hogy így hozzám simultál.

Nőies! Nem csajos, vagy lányos! Igen, igen, igen! – vigyorogtam magamban.

–  Ja, hogy neked ekkora tapasztalatod van a motorozó nőket illetőleg? – hunyorogtam.

–  Nem. Ha hiszed, ha nem, te vagy az első, bár jelentkező lett volna – felelte szórakozott hangon. –   Hallottad Tonit, még őket sem engedem a motoromra, nemhogy valami csajt!

–  Ezt úgy mondod, mintha kárt tehetne benne egy lány – kuncogtam el magam, mire rám kapta a tekintetét. Ó jaj, ezt nem vette poénnak!

–  Ez egy életforma, Liina – sóhajtott hatalmasat. –   Nem akarom, hogy holmi agyatlan libák, csak azért üljenek fel, mert „hű de menő”. Te viszont annyira mondtad a magadét –   ismét rám nézett, de most már izgatottságot mutatva –, hogy tisztán lejött, totál oda lennél érte, csak rá kell vegyelek, hogy kipróbáld.

–  Köszönöm, Dr. Freud – vigyorodtam el. –   Oké, igazad volt, annyira nem is rossz!

–  Annyira nem is rossz? – kérdezett vissza hitetlenül. –   Jó ég, Ina!!! – nyögött panaszosan.

–  Ina? – vontam fel a szemöldököm.

–  Csak úgy jött – vont vállat. –   Illik rád.

–  Ne aggódj, Kimi! A véleményem teljesen megváltozott erről a dologról.

–  Tudtam én! – nevetett fel torokhangon.

–  De tartom magam ahhoz, hogy nem tizenegy után kell bömböltetni a mocit! – folytattam. –   Szeretek aludni, nagyon is – pislogtam rá boci szemekkel –, és ti belerondítotok.

– Én is szeretek aludni – fordult teljesen felém –, tehát megértelek. Viszont van, amikor más dolgok a fontosabbak.

– Például? – folytattam halkabb hangon, nagy szemekkel felnézve rá.

Annyira közel került hozzám ezzel a fordulattal! Az illatát felém hozta a lágy szellő, míg finoman ívelt ajkai csalogató módon táncoltak, ahogy kimondott szavainak azt ívét követték.

– Liina – ejtette ki nevem halkan.

Kitágult pupillákkal néztem a szemeibe, míg tenyere az arcomra siklott. Tudtam, hogy ez az a pillanat! Egyszerűen érezte a szívem, hogy mi fog történni. Meg fog csókolni, és én nem fogok tudni neki ellenállni. Nem is akarok!

Szinte abban a pillanatban, hogy lehunytam a szemeimet, máris megéreztem puha ajkait az enyémeken. Komolyan tartottam attól, hogy dübörgő szívem kiveri a bordáimat, vagy meghallja, hogy milyen őrült vágtába kezdett a csókja hatására.

Annyira lenyűgözött a pillanat, hogy még izgulni is elfelejtettem, csupán később esett le tudatilag is; azzal az elképesztően helyes sráccal csókolózom, akit két héttel ezelőtt még fel tudtam volna pofozni. Aztán nyelve lassacskán rátalált az enyémre, és a bizsergető érzés bombaként robbant, elárasztva az egész testemet az endorfinos boldogság érzettel.

Morcosan kerestem a zajforrást, ami kiragadott ebből a szeretni való emlékből. Természetesen, a csörgő mobil volt a ’zaj’. Homlok ráncolva néztem a kijelzőt, ugyanis egyáltalán nem volt ismerős a telefonszám, amit mutatott.

–  Liina Räikkönen!

– Hanna vagyok – egy fáradt hang sóhajtott a készülékbe.

Ösztönösen ráéreztem, hogy valami történt a háttérben, de ismertem annyira, hogy tudjam, nála nem célra vezető, ha egyből letámadom.

–  Szia Hanna –   köszöntöttem. – Mi újság nálatok?

–  Az az igazság, hogy nem nagyon tudom – egy pillanatra elhallgatott és másként folytatta. – Nem tudod, hogy hol van Sebastian?

–  Azt hittem, veled a szállodában – hunyorogtam, míg gondolataimban kutattam. Egyáltalán mikor láttam utoljára Sebet?

–  Nem, nincs itt. A buli után elég ittasan, de visszaténfergett, hogy Kimit idézzem.

–  De hát, az a buli két napja volt! – hökkentem meg.

–  Tudom, tudom – folytatta gyorsan. –  Utána volt valami megbeszélésük Rockyékkal, és tegnap este is velük ment el amolyan ’iszunk pár sört’ estére. Nem is találkoztunk, csak telefonon szólt, hogy nem jön vissza, ha nem gond. Nem lepődtem meg volna, ha Kimi is ott köt ki velük és ezért gondoltam, hátha nálatok van.

–  Kimi végig itt volt velem – kezdtem mesélni neki –, én pedig a buli óta nem is láttam Sebastiant. Várj, megkérdem Kimit, hátha tud valamit és visszahívlak, ugyanis fel kell ébresztenem. Három perce beszélünk, és ő meg csak szuszog itt nekem. Hihetetlen!

–  Mert mormota!

–  Pár perc – búcsúztam el a német lánytól.

Sóhajtva támaszkodtam könyökömre, és a férjem vállára fektettem tenyerem.

–  Kims – pusmogtam a szőke tincsei közé. Hason feküdt, tetovált karjai a hófehér huzatú párna alatt nyugodtak, tökéletes hozzáférést biztosítva számomra az arcához. –   Kimi. Ébredj bajnok.

–  Mmm – fúrta a párnába az arcát. –   Baj van? – motyogta az anyanyelvünkön. –   Rosszul vagy? – pislogott rám kómásan.

–  Nem, semmi bajom – nyugtattam meg. –   Hanna hívott. Nem tudja, hogy hol van a kicsi német. Ti tegnap beszéltetek telefonon, ha jól emlékszem. Nem mondott semmi különöset?

–  Rockyékkal ment sörözni – ásítozott. –   Gondolom, jól berúgatták és épp valamelyikük szobájában horpaszt részegen. No para, csajok.

–  Jó-jó, én tudom, hogy miért aggódik – dünnyögtem.

–  Na, miért? – támaszkodott a könyökére. –   Ne hogy azt mondd, hogy a megcsalásér’, mert menten eldobom az agyam.

–  Nem erre céloztam – legyintettem. –   Én sem szeretem, ha nem tudom, hogy hol vagy. Nyilván nem számoltatlak el minden tettedről, de nem tetszene, ha nem tudnám, mi van veled bő egy napon át. Női dolog – fűztem hozzá. –  Seb amúgy sem az a típus, aki csak úgy szó nélkül lelép huszonnégy órára.

–  Ja – dőlt vissza kényelmesen. –   Nem hiszem, hogy gond lenne. Mondom, részegen fekszik valahol.

–  Ez a mondat pont megnyugtatná Hannát – pillantottam rá értelmesen.

–  Nyugi, nem lesz gáz – paskolta meg a kezem. –   Ha már, így felkeltettél –   vigyorodott el sötéten –, lenne pár ötletem, hogy mivel üthetnénk el az időt!

–  Ugye, nem ilyenkor jön rád a kamatyolhatnék? – vettem a kezembe a mobilomat.

–  Milyenkor? – kérdezett vissza, de én addigra már tárcsáztam a barátnőmet.

–  Kösz, Lin – sóhajtott kissé csüggedten, miután beszámoltam neki arról, hogy semmit nem tudunk.

–  Hallod, Kimi szerint csupán elbulizták az időt. Főleg, ha még jó nagy adag alkohol is került a képbe.

–  Akkor már a kórházból hívtak volna. Tudod, hogy Seb nem bírja az alkoholt – jött a lazább felelet.

–  Kimi tanította, ne aggódj érte! – folytattam én is oldottabb hangnemben. –   Nyugi, nem lesz gond. Hívj, ha van valami infó, rendben? Vagy, ha segítség kell!

–  Mondom, nem lesz gáz – mormogta a takaró alól.

–  Honnan vagy te ebben olyan biztos? – méregettem gyanakodva. Laza vállrándítás volt a felelet. –   Nem lehet, hogy te mégis tudsz valamit?

–  Nem lehet, hogy kicsit sokat látsz a dologba? – vigyorodott el csúfondárosan. –   Ina, ha már nem kamatyolunk, aludjunk.

–  Ki mondta, hogy nem kamatyolunk?

–  Baszki, csak nőkkel ne kezdjen az ember – forgatta a szemeit. –   Na, asszony, akkor tedd csak szét a lábaidat! – folytatta hülyülős hangon.

–  Te Räikkönen, mi ez a pimasz hangnem?!

– Büntess bébi, büntess! – húzta szexi mosolyra az ajkait. –   Vagy tudod mit? Majd én kitalálok neked valamit… – egy kínzóan édes csókkal hajolt az ajkaimra.

Amint ujjai az enyémek közé siklottak és nyelve rátalált az enyémre, a jól ismert extázis kezdte birtokba venni a testem.

– Éhes vagyok – tenyeremet a hasamra fektettem.

Kimi óvó kajai közt feküdtem, egy igazán kiadós szeretkezés után.

–  Szex után kaja?

–  Ühüm – kuncogtam fel, ahogy a nyakamba csókolt. –  Lazán, mint Räikkönenéknél!

–  Te tényleg nagyon elszemtelenedtél! – merevedett le a mozdulatában.

– Tőled tanultam – vontam vállat vigyorogva.

Mielőtt még visszaszólhatott volna, megrezzent az éjjeli szekrényen fekvő mobilja.

–  Hello Seba – szuszogott a telefonba. –   Az asszony rajtunk keres!

Azt nem hallottam, hogy Seb mit mond, csak azt, hogy hadar, Kimi pedig nevet.

–  Haver, te be vagy baszva? Eh, hehe, állat! – röhögött fel. –   Gyere fel. Aha. Ja, 296. Nem, nem 269. Baszod, ne hogy le kelljen menni érted a hallba, mer’ agyon váglak. Na. Azért.

–  Seb itt van a hotelben? És részeg? – kérdeztem meglepetten. Mi folyik itt?

–  Pontosan így van – bólintott. –  Öltözz fel bébi, mert bár eszelősen szexi vagy, nem szeretném, ha a kölyök így látna.

–  Neked van, amolyan most dugtam fejed – dobtam hozzá a párnát, miután kimásztam az ágyból.

–  Egy ilyen menet után – szaladtak vigyorba az ajkai. –   Amúgy, Seba egész végig itt volt.

–  Te tudtad? – álltam meg melltartóval a kezemben. –   És nem mondtad?! Vagyis hadováltál itt!

–  Nem hadováltam. Mondtam, hogy nyugi van, nincs gáz, de ti nők már rémeket láttatok – vonogatta a vállát.

–  Mit tudsz még?! – szegeztem neki a kérdést.

–  Te Liina, előttem állsz egy szál bugyiban. A melleid kívánatos módon meredeznek előre, szerinted lehet így koncentrálni?!

–  Ó, Kimi – szisszentem fel. – Légy szíves, a valódi agyaddal gondolkodj, ne a farkaddal! Szóval, mi van? Miért volt itt? Vagy kivel? Rockyék nem ebben a szállodában vannak. Mit keresnek még itt?

–  Nincs gáz – forgatta a szemeit. –   Ne kombinálj. Rendelek kaját. Asszem, Sebre is ráfog férni némi tömör étel, mielőtt Hannához megy.

Seb nem viselkedik így, tehát valami van a háttérben. Kimi meg itt férfiúi összetartásból, csak vonogatja a vállát nekem. Ki vagyok én ezekkel a pasikkal a vízből!

„Gyanúm” beigazolódni látszott, amikor egy kissé bárgyú vigyorú német állt előttem. Nem volt részeg, de látszott, hogy alkoholt ivott.

– Liiiina! – sóhajtozott, míg megölelt. – Hogy vagy?

– Ezt inkább én kérdezném tőled – mosolyogva néztem végig rajta. Nagy, ártatlan mélykék szemekkel pislogott le rám, teljesen olyan hatást keltve, mintha egy nagy gyerek állna előttem. – Merre jártál, bárányka?

– Kicsit koccintottunk az izé, szerelőimmel – vonogatta a vállát. – Fuu. Azt hiszem, több pezsgőt ittam a kelleténél – huppant le a kanapéra. – Pont most!

– Most?

– Idd meg! – Kimi egy nagy bögrét nyomott a kezébe. – Kávé. Aztán egyél, és ne pánikolj itt, mint valami csaj.

–  Tudtam én, hogy nem jó ötlet inni – pislogott lemondóan.

– Jó ég, Vettel! – nyögött panaszosan a férjem. – Szedd össze magad, és húzzál Hannához a gyűrűvel!

– Micsoda? – tátottam el a számat.

– Meg akarom kérni Hanna kezét – szuszogott Sebastian –, és jó ötletnek tűnt inni egy pohár valamit. Tudod, hogy ne legyen stressz. Csak aztán jött pezsgő, akkor már Rockyék is tudták, hogy mire készülök és követték egymást az események.

– Az üvegek – Kimi gonosz módon bele vigyorgott.  

– Ó, de jó! – mosolyodtam el boldogan. – Úgy örülök, hogy meg akarod kérni Hanna kezét! Ez remek Sebastian! – ültem le mellé a kanapéra.  – Mit tervezel? Hogy lesz?

– Liina! – nyögött panaszosan. – Nem tudom.

– Csak mondd el neki, hogy szereted és vele akarod leélni az életed – soroltam az ötleteimet. – Sablonosan hangzik, de minden nő ezt akarja hallani. Ráadásul, Hanna sem az a típus, aki nagy ódákat várna.

– Igen, tudom, hogy nem vár nagy vallomást, vagy gálás vacsorát. Csak szeretném, ha tudná, hogy nekem ő a társ. Aki mindenben mellettem áll és támogat. Tökéletesen tudtam, már akkor tudtam, amikor összejöttünk, hogy egy nap őt szeretném feleségemnek. Most eljött ez az idő. Hosszú évek óta élünk együtt. Minden lépesem előtt ő volt, akihez fordultam. Szó szerint az életem szerves része, és ezzel a gyűrűvel – előhúzott egy kis ékszerdobozt a zsebéből –, szeretném a tudtára adni, hogy mélyen tisztelem, szeretem, és vágyom a közös életünkre.

– Ezt mondd el neki is – pislogtam rá könnybe lábadt szemekkel. – Tökéletes vallomás, Sebastian.

– Az én feleségem sír a te lánykérős szövegeden. Valamit tudsz, haver – folytatta lazább hangon Kimi.

– Figyelj, zuhanyozz le, egyél, és menj át Hannához – pattantam fel mellőle. – Szóljak neki, hogy ne aggódjon tovább?

– Mit mondott nektek? – kérdezett vissza meghökkenve.

– Csak aggódott, mert nem tudta hol vagy. Semmi baj nincsen.

– Hívd fel, hogy nemsokára érkezel. Ennyi, nem kell túl dramatizálni – Kimi jóízűen harapott, a mindenféle finomsággal megpakolt szendvicsébe.

– Beszélek vele – húzta elő a mobilját és a fürdő felé indult. – Aztán megkérem a nő kezét!

– Helyes! – bólogattam bőszen. – Olyan izgalmas, hogy a barátaink összeházasodnak! – lelkesen Kimire vetettem magam.

–  Ja, főleg, ha Hanna nemet mondana.

– Ááá, azt elképzelhetetlennek tartom – ingattam a fejem. – Vagy te látsz rá esélyt? – kérdeztem vissza pár pillanat múlva, mikor nem reagált a szavaimra.

Sziasztok!

Íme, az új IW :) Könnyed hangvételű, az elmúlt futam után ránk is fér :) :/

A részhez nem sok hozzáfűzni valóm akad. Az emlék, melyet bemutatok nektek az egyik személyes kedvencem :) 

Vannak dolgok, amik direkt történnek/történtek úgy, ahogy. Tudom, ez most zavaros, de higgyétek el, tudatosan lett ilyen laza ez a rész :)

Más téma. Az elmúlt hetek érdekesen teltek számomra. Nem fogok kertelni, konkrétan belefáradtam az egész blogolásba. Aztán rájöttem, hogy nem, ez így nem igaz. Abba fáradtam bele, hogy mindig mindenkinek meg akarok felelni. De ez nem megy. Köszönöm mindazoknak, akik jó szándékkal hívták fel a figyelmemet bizonyos hibákra, az ilyen jellegű véleményeket eztán is szívesen fogadom. De be kell látnom, hogy mindig is lesznek hibák, hiába törekszem a legjobbra. Pont ezért – a tökéletességre való törekvés miatt - kezdtük el Enával is ezt az olvasó szerkesztő dolgot. Ő külső szemmel észreveszi, ha van valami fogalmazási, helyesírási, vagy elírási hiba. Nem, nem írja át azt, amit én írok. Tehát még mindig az én gondolataimat olvassátok, és ha nem így lenne, már be is zártam volna a blogot.

Viszont a nagy megfelelni akarásban elvesztette a varázsát számomra az írás. Mert már nem szórakoztatott, hanem egyfajta kényszer volt. És ha elveszted önmagad, nos, akkor már nincs értelme az egésznek. Épp ezért döntöttem úgy, hogy elengedem azon olvasóim kezét, akik soha nem is fogták igazán az enyémet. Természetesen az építő jellegű kritikákat ezek után is várom, és kérlek is benneteket, ha valami nem tetszik, írjátok meg, de nem fogok arra törekedni, hogy mindenkinek megfeleljek. Ez az én blogom, az én írásom, és ha valakinek ez nem tetszik, nem tudok mást mondani: köszönöm, hogy ide fáradt és elolvasta, de ha száz százalékban tökéletességet keres, ne itt tegye.

Bízom abban, hogy nem veszitek rossz néven ezt a kiírást, és továbbra is megmarad ez a remek kis közösség, amit együtt felépítettünk. :) Bízom bennetek, az olvasóimban, és szerencsémre többötökről mondhatom, hogy a barátaimban :) így úgy éreztem fairnak , ha elmondom, hogy mi játszódik le bennem. Nem áll szándékomban abba hagyni a blogot, mielőtt még bárki megijedne :) Sőt! Mint ahogy írtam is pár résszel ezelőtt új történet a láthatáron, és egy csepp műhelytitok ( Monshe elnézést, ha kikotyogok valamit :D ) új, eddig nem látott projektek vannak tervben, amihez mindkettőnknek köze lesz :P

Köszönöm az eddigi bizalmat, és eztán is igyekszem rászolgálni!

Liina