Tizenhat

2013. szeptember 17

Kedves naplóm!

Drága…

Eh hello!

Kicsi korom óta anya mindig azt mondta nekem, hogy ki kell beszélni magamból azt ami örömet okoz, és azt is ami bánt. Mikor anya betegsége kiderült azt tanácsolta nekem, hogy írjak naplót. Az majd hasznos lesz. Bár akkor sem értettem, és valójában most is tök hülyeségnek tartom az egészet, de oké, belevágok. Vagy nem.  De igen.

Szóval! Khm. Nem is tudom hol kezdjem.

Szeptember elején Olaszországban töltöttem öt teljes napot. Kimi versenyzett az ottani futamon, Léá szadizott a szokásos módon, míg Tommi is csatlakozott hozzánk, ami jó volt abból a szempontból, hogy sokat dumáltunk, meg minden ilyesmi, de ugyan akkor halálra kínzott az erőnléti edzéseivel. Egyetlen pozitívuma volt, minden edzés után masszázst kaptam. SŐT MÉG LOKI IS MEGHARAPOTT! igaz véletlen levertem a hordozóját, és ő pont benne bandázott újdonsült játékával…

Tehát, a szokásos módon teltek a napok, bár Kimi sem az időmérőn sem a futamon nem remekelt, ami által feszültebb volt a kelleténél. Amúgy olyan hülyék a felnőttek. Kimi is az hiszi, hogy csak azért, mert az apám, meg mert ő a megtestesült antiszociális lény tök simán eltitkolja előlem a dolgokat. Oké, nem vagyok egy szuperkém, de érzékelem, hogy valami nem oké. Még jó, hogy kémkedős Steve itt van nekem, mint pletyka forrás. Szegénykém miatt már kezd lelkiismeret furdalásom lenni. Olyan kis jópofa módon áll mellém, én meg bedobom a Räikkönen boci szemeket, pár sóhaj mellett, és máris kikotyog valamit. Igaz, hogy azért vigyáz arra, hogy semmi extráról ne beszéljen, de a nagy pátyolgatásból egy– egy infót ki tudok szűrni. Mint például most azt, hogy valami nagy gáz van Kimi és a csapat közt. Pár napja is, hogy itt volt Steve hallottam – oké hallgatóztam! – hogy a csapatváltásról dumálnak. Még a végén Seb és Kimi csapattársak lesznek. Höh!

– Mi valamit nagyon rosszul csinálunk hallod! :D  –  jelzett üzenetet laptopom a nagy naplóírás közepette.

– Miért is?

– Tudatos karrierépítés, meg a mai fiatalok nem ilyenek, nem is értem ez a gyerek hogy lett ilyen. *haha* De, hát hiszen Sebastian is ilyen volt….

– OMG, rokonlátogatás lvl99???

– Jah, szó szerint!

– Részvétem :D

– El tudom képzelni mennyire sajnálsz – így a válasz.

– Nagyon. De tényleg.

– Jössz Szingapúrba?

– Nem. Előérettségim lesz :/ Léá úgy gondolta remek megmérettetés ez nekem, így az extra tanulás mellé megkaptam az extra szivatást is. Persze Kimi tökre örül ennek.

– Te, idén akkor már nem is találkozunk futamon?

– Attól tartok, hogy nem. Kimi éppen hogy csak visszajön szingából én utazom Finnországba Kiirához, ő meg megy Koreába, és csak India után utazom utána.  Egy hónapig vele sem találkozom…

… :(

– Jól vagy? Mármint hogy viseled ezt?

– Nem is tudom… –  válaszoltam az igazságnak megfelelően. – Olyan sok minden van most, hogy azt sem tudom merre kapjam a fejem…

– Hidd el tudom miről beszélsz. Nekem is ott van a suli, a versenyek, az utazások, közben a család, Seba, az, hogy a család Sebáék leendő gyerekével vannak elfoglalva. Meg közben az én versenyeimmel, nem is tudom apa hogy bírja ezt az egész egyik kölyök itt, másik ott versenyez dolgot.

– Eh, inkább nekünk is titokban kéne piálni és füvezni…

– Aha :D

– Hát de nem? Mennyivel könnyebb lenne egy átlagos középsuliban kettes átlaggal fűvel a zsebben?

– Erre térjünk vissza tíz év múlva.

– Eh, mit is várok egy Vetteltől?! :D Ráveszem Kimit, hogy tömjünk be egy giga hambit, míg az edzőink országhatáron kívül vannak :D

– Csak ügyesen :D

Kimi nagyban telefonált így visszatértem a naplóhoz.

Tehát! Olaszország után volt egy kis mosolyszünet köztünk, mert Kimi nem értette meg azt, hogy nem állok készen egy olyan megmérettetésre, mint ez az elő érettségi bigyó. Nem is értem! Mit vár pár hónap tanulástól??? Persze ő azzal jött, hogy nekem az a dolgom, hogy tanuljak, szó szerint semmi más miatt nem kell aggódnom, ő mindent megad. Csak a tanulás van, meg a heti négy edzés. Még csak négy. Kiira már felvilágosított, hogy aztán ez felugrik heti hétre is. De azt nem érti meg, hogy ezt nem én választottam. Én csupán az edzésre szeretnék koncentrálni, meg arra, hogy milyen a kapcsolatunk. De az ilyen parancsolok– okoskodom kijelentéssel csak azt éri el, hogy a tini és a RÄIKKÖNEN makacsságom azt mondatja velem: nem érdekel mi van veled, élem a saját életemet!!!

Nyah, ki kell faggatnom Paula mamát! Ez az új stratégiám. Van egy sejtésem arról, hogy Kimi sem volt egy minta tanuló annak idején…

2013. október 18.

UTÁLOM AZ ÉLETEMET!!!!!!!!!!

ÉN NEM TEHETK ARRÓL, HOGY KIMI CSAPATA IDIÓTA BÉNA EMBEREKBŐL ÁLL!

Közel két hete vagyok Finnországban, ami nagyon klassz lenne, ha nem lenne a folytonos vita Kimivel. Az egész ott kezdődött, hogy a két elő érettségis szarból az egyik értékelése hármas lett csupán. Persze apuci kérdőre vonta Léát, hogy ez hogyan is lehetséges, aztán meg engem, mondván nem készültem eleget. Én meg: MIVAN? Ezerszer elmondtam, hogy nem elég az idő, de ő csak azt szajkózta: menj csak, okulsz, tanulsz, bla, bla, bla. Oké, ebben igaza volt, de könyörgöm csak tudom, ha valami nem megy! És akkor kábé itt jött be az, hogy túl sok nekem az edzés– tanulás– utazás dolog, így már ne is menjek a futamaira. Ha azt akarja, hogy ne legyek ott azt a szemembe is mondhatta volna!!!

– Héé, mi a baj? – állt elém Tommi.

– Semmi – ráztam meg fejemet. Nem is értettem elsőre miért álltunk meg a parkban, semmi jelét nem adtam annak, hogy romlanának az értékeim, vagy fáradnék.

– Napok óta csendes vagy, és ez Kiirának is feltűnt, de rávettem, hogy ne hozza fel neked, hátha csak honvágyad van, amit majd orvosolunk, de attól tartok, hogy ez több annál.

– Semmi extra – vontam vállat míg cipőmet fixiroztam.

– Oké, azt hiszem mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz.

– Attol tartok, hogy Kimi kezd ráébredni arra, hogy milyen szívás mellettem az élete – bukott ki belőlem.

– Micsoda? Ezt honnan veszed? – ugrott fel szemöldöke. – Egyáltalán hogy mondhatsz olyat, hogy szívás melletted az élet?

– Jaj Tommi – huppantam le a padra csalódottan –  , te mint a személyi edzőm úgymond csak a fizikai felkészülésemhez tartozó dolgokat látod. De ott van még a suli, most érettségizem, és Kimi kábé azt szeretné, hogy aztán tovább is tanuljak. A kori edzésekkel képben vagy, de olyan sok minden más van még, amit Kiminek apaként kell csinálnia, és azt hiszem sok vagyok neki a futamok mellett.

– Vegyük sorba – sóhajtott fel. – Tudom, hogy nehéz ez az egész, hiszen a tanulás mellett készülsz a profi sportkarrieredre is, ráadásul apád nem egy helyi vállalkozó, hanem egy versenyző, aki a világot járja. De minden ezekkel járó nehézségek ellenére Kimi imád téged. Soha nem hagyna cserben, és sose gondolj olyan butaságra, hogy akár egy pillanatig is bánja, hogy beléptél az életébe.

– Nézd, én tudom, hogy sokszor jót akar, de ha belegondolsz mennyivel egyszerűbb lenne neki most. Csapatváltás, meg rossz futamok, erre közel nem azt teljesítem, amit elvár. Mondtam, hogy nem volt elég az idő, de nem érdekelte, meg is lett az eredménye, így kijelentette, hogy idén már egy futamára se menjek el.

– Lexi, Kimi néha egy agyatlan barom, szó szerint – kezdte – , de még ilyenkor is azt nézi, hogy neked mi a jó. Nem azért mondta, hogy ne utazz vele, mert nem akarja, hogy ott légy. Hidd csak el nekem ezt. Különben miért hívna fel minden egyes nap, hogy mi van veled?

– Micsoda? – kaptam fel fejem. – Felhív téged?

– Mondom, minden nap. Abban igaza van, hogy úgy nem tudsz készülni, ha ide oda repkedsz, most, hogy szó szerint a világ másik felén van.

– Persze, hogy ebben igaza van, de ezt normálisan is lehetne közölni. Így viszont azt érzem, hogy büntet.

– Az a baj veletek, hogy mindketten iszonyatosan makacsok vagytok, ráadásul nem szerettek az érzelmeitekről beszélni. Én azt tanácsolom neked Lexi, hogy beszélj Kimivel arról, hogy megbántott téged. A tini– szülő kapcsolat mindig nehéz, pláne ha ebben a zűrös korban ismerkedik a két fél.

2013. október 19

Valahogy nem így képzeltem az első szülinapot. Kimi szülinapja két napja volt, én az anyukájával vagyok Helsinkiben, míg ő a bolygó másik felén. De ez még nem is lenne olyan gáz, hiszen a munkája ezzel jár, de… ezek a viták már kiborítanak. Hogy lehet telefonon, vagy skypon megbeszélni ilyen dolgokat? Mindig mindenki azzal jött, hogy komolyabb vagyok, mint az átlag korombeliek, felelősségteljesebb, satöbbi. Erre Kimi úgy kezel, mintha gyerek lennék, holott tizenhat évesen egyedül repkedem az országok között, mialatt érettségire tanulok, és Kiira Korpival készülök egy országos versenyre. Hetente hosszú órákon át edzésterv alapján erősítek, nem iszom, nem cigizem, nem járok értelmetlen bulikba. Ennél hogy lehet felnőttesebben viselkedni?!

– Nézd csillagom, apád egy makacs ember, és akárhogy is nézzük benned is akad ebből a vonásból, méghozzá jócskán – kezdte Paula mama. – Nincs itt semmi tragédia, csupán csak meg kell oldanotok a felmerült problémákat. Egyikőtök sem hihette azt, hogy a remek kis tervetek súrlódások nélkül fog működni. Emberek vagytok, hibáztok és ez így van rendjén. Ez akkor sem lenne könnyű, ha Kimi a születésedtől része az életednek, nem hogy így.

Jó, oké, lehetséges, hogy volt egy kis túlreagálás ebben részemről, de akkor sem érzem azt, hogy én lennék a bűnös. Néha tényleg úgy gondolom, sokkal egyszerűbb lenne egy átlagos kölyöknek lenni, épp úgy, ahogy Fabinak is írtam. Mennyivel egyszerűbb lenne Londonban a jól megszokott középiskolámban, a barátaim körében? Talán éppen a parkban figuráznánk ki a matek tanár legutóbbi unalmas óráját. Nem érzem azt, hogy felnőtt vagyok, de gyerek sem vagyok már, viszont egyedül Fabi van viszonylag a közelemben, aki az én korosztályom. Igen, komoly vagyok, de attól még igénylem a saját korombeli kattant tiniket. Becca is Londonban van, nem is várhatnám el tőle, hogy mellettem legyen, hiába a legjobb barátnőm az óvoda óta. Nem tudom mit kellene tennem.

2013. november 3. 

Én nem is tudom mi történt

MÉGIS MI FOLYIK ITT???

Nagyjából öt perce tettem le a telefont, Kimi hívott, hogy kb azonnal indul haza. Már a futam legelején kiesett, de az azért lesokkolt, hogy húsz perccel később már az ő neve villant fel a mobilomon. Most már szó szerint csak pár nap kérdése, és viszont látom, úgy laza öt hét és egy fura skype beszélgetés után. Persze tudom, hogy ez nem amolyan a versenyzést választja helyettem dolog volt a részéről, de azért nem bánom már, hogy haza jön. Ide. És miattam. Ezt ő mondta, és… nem hazudna, ebben legalábbis biztos nem.

Fura volt látni az, ahogy Kimi autója felhajt. Igen, nagyjából ezt teszi öt hét külön töltött idő. UPDATE: SOHA ne szeress bele versenyzőbe.

– Hello – sóhajtott fel Kimi kissé talán fáradtan miután benyitott.

– Kisfiam –  mosolyodott el automatikusan Paula. Az ilyen helyzetekben mindig volt bennem egy feszültség, mert mentem is, meg maradtam is volna, de mint általában, most is eldöntötte a helyzetet, mikor felém mozdult.

– Gyere, sétáljunk egyet – mormogta míg karjaiban voltam, óvatosan bólintottam, így kiterelt maga előtt. – Mit gondolsz, mit kellene tennem azért, hogy el hidd tényleg te vagy a legfontosabb az életemben? – kérdezett rá. Semmi vádaskodás nem volt a hangjába.

– Én nem – kezdtem de elharaptam a mondatot. – Nem kell semmit tenned. Tudom, hogy túlreagáltam ezt a vita szitut. Anyukád szerint természetes az, hogy ilyen helyzetekbe keveredünk.

– Na jó – fordult felém megállásra kényszerítve. – Hisztiztél az tény. Tudom, hogy most nagyjából titokban kéne kipróbálni a bagót, mert valami hasonló lenne természetes a te korodban, de neked nem ez jutott. Én nem várom el azt, hogy magasztalj mert lehetőséget biztosítok arra, hogy egy finn szupersztár mellett válhass te is profi sportolóvá, vagy mert luxusingatlanba költöztettelek, de attól még, hogy sportolsz, tanulsz, utazol nem leszel felnőtt. Ha azt akarod, hogy ne kezeljelek gyerekként, akkor ne is viselkedj úgy. De azt ne felejtsd el, hogy nincs mit bizonyítanod Lexi. Én nem azért mutattalak be Kiirának, mert a következő Olimpián akarlak indítani, hanem mert te arra kértél, hogy segítsek. Úgy gondoltam könnyebb lesz neked, ha nem utazol velem mindenhová. Mindennek megvan az ára Lexi, ezt meg kell tanulnod, mert ilyen az élet. Nem lehetsz mindig mellettem ha profi karriert akarsz, és bár én azt szeretném, hogy minden futamon ott légy nem lehetek olyan önző, hogy elveszem a fiatalságodat mert magamnak akarlak. Nyilván én sem úgy reagáltam, ahogy kellett volna, de hogy őszinte legyek fogalmam sincs hogyan kellene viselkednem – vállat vont mintha ezzel is nyomatékosítaná szavait. Ekkor döbbentem rá igazán, nekem pont az kell, ami neki is: őszintén kimondott szavak, érzések. Még ha rohadtul is nehéz.

– Köszönöm – néztem pislogás nélkül szemeibe. Az ugyan olyan színű szemekbe, mint amilyen az enyém volt. A szám önálló életre kelt és hozzáfűztem még egy szót. – Apa.

Sziasztok!

A rész „zavarossága” direkt van, mielőtt még azt kérdeznétek, hogy mivan??? :D Egy tini lány naplója amúgy is egy hatalmas nagy katyvasz, pontosan úgy, mint az érzései. És sokszor pont ez a káosz vezet a helyes irányba, csak éppen nagyon nehéz ezt az irányt megtalálni a helyes utat. Ha a Lexi naplója ötlet tetszik, akkor a későbbiekben is alkalmazom :) Mit szóltok? 

Köszönöm a türelmeteket, és a támogató szavakat. Köszönöm mindenkinek! Kellett egy döntést hoznom, és őszintén sajnálom, hogy az a döntés eljutásáig bennem lévő bizonytalanságot megéreztétek a blogon keresztül. Megígértem, már a kezdet kezdetén magamnak is, nektek olvasóknak is, hogy nem fogom cserben hagyni a történeteket. Inkább lassan, de biztosan haladok és így bizton állíthatom "Liina nem fog eltűnni". :) Most is inkább az "emberi" mivoltom "került bajba" az élet nevű játékban, mintsem az "írói" - már ha használhatom ezt a szót, még ha nem is a szó teljes értékében értem -. Kicsit úgy vagyok, mint Lexi, mindennek ára van, mert az élet már csak ilyen... 
(Ui. elnézést az esetleges elírásokért, " gyorsan átfutott" részként került fel, de nem akartam elhúzni az időt ellenőrzéssel :/ )

Tizenöt

<Lexi>

Pénteken kora este, amikor már csak pár ember lézengett a pálya környékén tréningruhába bújva átsétáltam a Red Bull boxához, ahol egész kis csoport várt, a Heikki Seb páros ugyanis kiegészült Fabiannal is.

– Nem gond, ha csatlakozom? – kérdezte könnyed hangon Fabian.

– Meglepő módon az öcsém is versenyző, és neki is kell a felkészülés – vigyorgott Seb rám, míg átkarolta az emlegetettet, amolyan fiú tesós módon. Nagyjából így gyepálhatta mikor kisebb volt, legalábbis összeszokott mozdulataik, és a húzz innen felmordulás erre engedett következtetni.

– Dehogy – ingattam meg fejem. – Amúgy sem szeretek egyedül futni.

– Azt még megvárom, hogy bemelegítetek, aztán mehettek is – vezényelte Heikki.

– Terror – dohogta Seb.

– Te nem jössz?

– Két Vettel is jut rád, ne aggódj – mosolyodott el.

– Én eddig se aggódtam – vontam vállat vigyorogva és nyújtani kezdtem. – Mit is mondtál, hány kilométer? – sandítottam Sebre a rajtvonal előtt.

– Hét. Tényleg Tommi nagyon megkínzott Finnországban?

– Annyira nem volt vészes – legyintettem. – Egy ideje rendszeresen edzettem Kimivel és Markkal így nem voltam felkészületlen.

– Na, ez jól hangzik! Szerintem klassz, hogy ennyi mindent csináltok együtt.

– Együtt élünk – nevettem el magam. –Naná, hogy sok mindent csinálunk együtt.

– Te tényleg tele vagy Räikkönen vonásokkal – pufogott nevetve. – Úgy értettem, hogy minél több dolgot csináltok együtt, és nem nem azért, mert vele élsz, hanem mert úgy akarjátok, nos, annál jobban kiismeritek egymást.

– Ez most ilyen leendő apuka bölcselet, vagy csak simán nagytesós okoskodás? – szólt bele Fabian szemtelen vigyor mellett.

– Mit is várok a másik eszetlentől – lökött rajta játékosan. – Na, kölykök irány futni!

Vigyorogva ingattam meg a fejem, sanszos, hogy jó buli lesz Vettelékkel edzeni!

Este az egyik helyi éttermet vettük célba. Pont, mint egy nagycsalád, ugyanis csatlakozott hozzánk a két Vettel is.

– És akkor te is magántanuló lettél? – kérdeztem kíváncsian Fabiant.

– Igen. Bár eléggé rühellem – tette hozzá halkabban, hogy Seb ne hallja. – Persze értem, hogy mit akarnak vele anyámék, de akkor is csak időpocsékolás.

– Ugye??? – helyeseltem bőszen.  – Nehéz összeegyeztetni ennyi mindent?

– Nem mondhatnám, hogy könnyű, de nem is olyan vészes – vont vállat. – Ne érts félre, de elég jól vág az eszem, szóval nem gáz a szitu.

– Hol a tanárod?

– Otthon, Heppenheimben. Most lazítok, készülök a következő tesztre.

– Tényleg te milyen szériában akarsz versenyezni? Érted, itt van Seb, tuti mindenki azzal nyaggat, hogy ide gyere.

– Aha, ja, így van – nyúlt kólája után– , bár nem nagyon foglalkozom ezzel. Nem szeretnék F1– ben versenyezni. Sebastian miatt úgy is mindenki azt nézné, hogy Vettel vagyok nem a tehetségemet. Szívás hírességek hátterében élni, de gondolom ezt te is tudod.

– Ehh, hát nem igazán – vontam vállat. – Kevés ember tudja, hogy ki vagyok. Persze Kimi nyilatkozata után a fél világ megtudta, hogy van egy lánya, de semmit nem tudnak Alexandra Robertsről, és ezt igyekszem kiélvezni még.

– Na, ezért nem rohangálok minden futamra a tesómmal, nincs szükségem arra, hogy figyeljenek rám, mert az vagyok aki. Stef, Mel és én hétköznapi életet élünk, legalábbis igyekszünk, és ez így jó.

– Azt hiszem irtó büszkék lennének ránk – böktem fejemmel Kimiék felé – ha hallanák ezt a felnőttes gondolatmenetelt.

– Hja – nevette el magát. – Pedig most a telefonjainkba mélyülve kéne itt gubbasztani, mint minden rendes tininek – ironizált.

– És kiírni facebookra, hogy hol vagyunk – sóhajtoztam vigyorogva. Igazán jó móka volt korombeli egyeddel lenni a felnőttek világában!

– Ugye nem ilyen mindent megosztok a világgal csaj vagy? – ráncolta homlokát.

– Szerinted? – kérdeztem vissza a lapos pislogás után, amit mindig is alkalmaztam, de Kimitől lestem el hogy lehet azt igazán gyilkos módon bevetni.

–  Ok, bocs – emelte fel megadóan kezét.

Nagyon kellemes hangulat uralkodott az egész este alatt, és ezt jó ómennek tartottam az év hátralévő részére. Hiszen a legelső utunk volt így együtt hármasban, és bár voltak kezdeti befeszülések összességében nem volt vészes. Léával nagyon hamar megtaláltam a közös hangot, ami nagyban megkönnyítette a helyzetet, így már csak azt kellett kifundálnom hogy csökkentsem le a tanulásra szánt órákat.

– Elmélyülten csevegtetek a kisgyerekkel szöszi – emelte rám pillantását Kimi mikor mellé ültem a kanapéra.

– A tinik nem tudnak olyat, hogy elmélyülten csinálok valamit – szemtelenkedtem finoman feszegetve a határaimat.

– Ezt el is hinném, ha nem Vettel és Räikkönen kölykökről lenne szó – vágott vissza vigyorogva.

– Látod, erről is ti tehettek! – dohogtam természetesen csak poénból. – Szóval azt mondod lázadjak még jobban?

– Eszedbe ne jusson – nyögött fel. – Okos kiscsaj vagy tele álmokkal, arra fókuszálj ne az elvadult tini bulikra. De persze egy– egy ilyen sem ártana neked. Tapasztalat meg ilyenek. – mért végig. – De ha ezt elmondod anyámnak nyakon váglak! – ígérte be.

– Eskü nem köplek be – kuncogtam fel.  – Legalábbis még! Ásítva nyújtózkodtam aminek az lett az eredménye, hogy felcsúszott a felsőm szabaddá téve a hasamat. Nem tulajdonítottam neki semmi jelentőséget, egészen addig, míg Kimi panaszosan fel nem nyögött.

– Neked piercinged van?! – nézett rám tágra nyílt pupillákkal. – Mióta?

– Hát öhm – pillantottam le köldökömre automatikusan. – Úgy másfél éve.

– MICSODA? Marhára nem vagyok az a tiltogatós fajta, de nem vagy ehhez egy kicsit fiatal?

– Tény, hogy nem volt egyszerű anyát rávenni, hogy megengedje, majdnem egy teljes évembe került mire megpuhítottam, de nyugi, ez csak egy ékszer.

– Én csak meglepődtem – mondta ki a frankót. – Olyan korban vagy, ami nekem tökre idegen. Fiatal, csinos lány vagy, lassan nő. Akarsz majd pasizni, bulizni, lehet cigizni is. Rágyújtottál már valaha? – méregetett ismét.

– Nem, folyamatosan sportoltam, a kettő együtt nem megy szerintem – feleltem meghökkenve. Ez most olyan apa – lánya beszélgetés lesz? Gyomrom bukfencezett egyet a gondolatra.

– Helyes! És te? Cigizel? – kérdeztem vissza. Eldöntöttem, amit megkérdez rólam, azt én is róla.

– Ehem, példát mutatok meg minden ilyesmi – hümmögött. – Szóval nem. Néha. Nagyon ritkán.

– Attól, hogy te rágyújtasz én nem akarok – biztattam.

– Jó de kettőnk közül én vagyok a felnőtt.

– Paula mama szerint nem mindig – pillogtam édes kölyökkutya módon.

– Nagyon felbátorodtál csillagom – húzta ki magát elérve, hogy picinek érezzem magam mellette.

– Feszegetem a határokat – vontam vállat. – Nem ismerlek és ez nem jó dolog.

– Jól teszed – válaszolt egy pillanattal később. Sóhajtva karolta át vállamat. – Tudod Lexi egy idő után eltűnik ez a nyomasztó érzés. Sok mindenről maradtam le az életedben, és ezt pokolian dühös vagyok, de most itt vagy. Meg akarom ismerni a gondolatidat, egyszerűen azért, mert a lányom vagy. Sokszor én sem tudom, hogy mit kezdjek ezzel az érzéssel.

– Akkor jó – súgtam megkönnyebbülten. – Mert én sem. Mármint miden olyan intenzív. Egyszer csak rám tör, hogy valamit érzek és akkor szeretnélek megérinteni, de aztán meg belém hasít, hogy még mindig köztünk van ez a szakadék szerű és inkább visszahúzódom.

– Kérlek ne – nyögött fel, hangszínére felkaptam fejem szemtől szembe néztük egymást. – Minden ilyen visszalépéssel mélyítjük a szakadékot. Tudom, nehéz, és kínos is, hogy feszengsz már csak a korodból adódóan is, és hogy én sem vagyok az a szószátyár, ölelgetős típus, de nyitnunk kell egymás felé. Különben mindig bizonytalan leszel a közelemben. És én is a tiédben. Ezt nem akarom. Soha nem lehetek olyan értelemben az apád, ahogy lennem kéne, ha nem engedsz magadhoz.

– Ez elszomorít – feleltem őszintén. – Nem akarok ilyen jövőt.

– Ne aggódj kicsi lány, ez csak rajtunk múlik – biztatott könnyedebb hangon.

És én hittem neki. Elhittem, hogy lesz ez jobb, könnyebb. És hogy miért? Mert ösztönös bizalom kezdett hozzá kötni.

Persze a pénteki lazításnak ára volt. Szombaton nem mehettem ki a pályára csak és kizárólag az időmérőre, ugyanis reggeltől Léá kínzott. Méghozzá matematikával és biológiával.

– És ez még csak a kezdet volt – mosolygott rám kedvesen. – Ne aggódj, hamar hozzászoksz a napirendünkhöz. Nyilván sok minden történt veled az elmúlt hónapokban, és most bele kell majd rázódnod az új helyzetbe.

– Igyekszem – szusszantottam éppen olyan borús kedvvel, mint amilyen az idő volt körülöttünk.

Léá nem akart kijönni a pályára így az egyik Lotusos emberke jött be értem a hotelbe. Ez már valahogy nem volt furcsa, bár még mindig jobban szerettem Kimivel együtt kimenni. És így legalább Loki is újdonsült barátjával maradhatott nem kellett a hotel alkalmazottaihoz fordulni. El tudtam képzelni mennyire szerethetik az ilyen plusz kéréseket, de szerencsémre Kimi egészen hamar elfogadta a szőrmókot, és bár folyton pampogot miatta, nem egyszer láttam, hogy titokban játszik vele, vagy almával tömi.

„Nem akarod a RBE– ben nézni a kvalit?” – jött az üzenet Fabitól.

„Beszélek Kimivel erről” – írtam vissza és zsebembe süllyesztettem a készüléket.

– Szia Lex! – mosolygott rám Mark mikor kopogás után benyitottam Kimi pihenőjébe.

– Szia! Kimi?

– Itt vagyok – jött a hang mögülem.  –Szia – köszöntött óvatos mosoly mellől.

– Szia – karoltam át derekát mikor felém nyújtotta karját. Talán kicsit esetlen fél ölelés született belőle, de a miénk volt és őszinte. – Kimi, szerinted megoldható lenne, hogy Fabival nézzem a kvalit? Megkérdezte, hogy nincs e kedvem átmenni hozzájuk az Energybe.

– Ch, még csak most jött, de már lelépne – fintorgott poénosan.

– Dehogy most – vigyorodtam el. – Csak két perc múlva!

– Jó, de ne egyedül menj. Tele van a paddock riporterekkel.

– És nem feltűnő, hogy egy fiatal szöszi csajt kísérget egy, vagy két Lotusos emberke? Egyedül simán elvegyülök, és nem is a világ végére készülök.

– Rendben okoska – eresztett el. – De kvali után gyere vissza.

– Kösz! Sok sikert Kimi! – nyomtam pszit arcára búcsúzóul.

<Kimi>

Tökéletesen szar időmérő után –  miért is ne –  belefutottunk egy dugóba is. Szerettem volna lazítani, esetleg egy sört meginni, ehelyett itt basztuk el az időt. Ráadásul Steve szmájlival telenyomott sms– e miszerint látja, hogy Lex jól szórakozik nem tett boldoggá. Meg akartam nézni milyen képekkel pakolta tele az oldalát, de fiók híján jobbára csak őt kérhettem meg. Ugyan mutassad megfelé faternak, de gyorsan – vagy mi?

Persze a legegyszerűbb megoldás, hogy kérjem el Steve jelszavát csak később jutott el agyamig, nem akartam ugyanis, hogy Lexi azt higgye ellenőrizni akarom a dolgait.

Kora este Léá beszámolt a napjukról, tiszta apuka feeling volt, ahogy mesél Lexi óráiról. Míg az említett a kiírt hosszokat úszta a két idétlen Vettel– el letöltöttem az applikációt, hogy átnézzem Lexi fiókját. Bár totál böszme dolognak tartottam ezt az instagram mániát. „Nem is értem eddig hogy nem jutott ez eszedbe. Vannak gyerekkori fotói is fent…” – jött az okoskodó válasz Stevetől az belépési adatok mellett. Nem kerülte el figyelmemet a követett tagok közötti JenniD sem, viszont jobban érdekelt Lexi élete. Lexi_R_R.

Ez most mi? RR? Mint Roberts– Räikkönen? És ha csak elírás?

„Lexi_R_R? Mióta?” – írtam Stevenek. Egy jó informátor ilyet is tud!

„Tegnap változtatta a profilját. +1R. És igen, ez már Räikkönen dolog.

Na, most kell egy cigi! Egy nyamvadt kis betű miatt itt bestresszezek, eh.

Feltett szándékom volt időendi sorrendben haladni, de nem bírtam magammal és a legújabb képeket figyeltem. Épp megnyitottam volna az egyik fotót, mikor bejelzett ez a szar és újabb képpel frissült a rendszer. Ahogy elnéztem Heikki lőhette, ugyanis Vettelék között vigyorgott Lexi a medence szélének támaszkodva.  „lexi_r_r @tommiparmakoski tanúim vannak a leúszott hosszra :D „

De diló ez a lány – feküdtem el az ágyon. A következő kép szinten ma készült Lexi és Fabi hülyearcot vágnak „ lexi_r_r Kvali idő! Sok sikert K :) ♥ @fabian_vet kedvéért nah, azért hajrá Seb! :D” Pár pillanatig a feliraton felejtettem tekintetem. Sok sikert K. Nem is rossz…

Aztán Lexi futás előtt – lexi_r_r @tommiparmakoski köszönöm az ajándékot! Ui. igen :) és kösz a bíztató üzenetet ;)” 

És ott volt a zürichi vacsoráról egy kép. „lexi_r_r Apásvacsira fel! :) #KR #LRR #mégkicsitbizonytalan #dejómóka” Ez a kislány tényleg kezd megnyílni nekem – hasított belém a felismerés. A helsinki– s tájképes és koris fotókon átsiklottam, és ezáltal majdnem az egyik csoportképen is. A grillezős estén készült, de totál meg feledkeztem róla, mivel sehol nem láttam aztán viszont. „lexi_r_r @jennid @kiirakorpi @tommiparmakoski ez igazán remek volt! #boldogság ♥ „ de a lényeg a kép volt. Asszem’ pont Tommi fotózott és most először örültem az örökítsük meg a pillanatot hablatyú mániájának, ugyanis csak úgy fért rá mindenki a képre, hogy Lexi az ölembe huppant. EZT a képet elmentettem és kiléptem az appból. Volt mit átgondolnom.

<Lexi>

Komolyan elkeseredtem mikor Kimi kiesett. Szomorú, dühös és csalódott voltam egyszerre. És valójában egyáltalán nem tudtam hogyan kell kezelni egy ilyen szitut. Ő hogy fog ideérni? Mérges lesz? Kiakad? Vagy egyáltalán nem is foglalkozik vele?

– Miért nézel ilyen ijedten? – állt meg velem szemben bő negyed órával később.

– Nem tudom mit kell ilyenkor csinálni – bukott ki belőlem.

– Semmit. Ennek itt a vége. Megyünk tovább – felelte lényegre törően.

– Én azért sajnálom – sóhajtottam fel zavartan. Érzelem mentessége most totál elbizonytalanított.

– Tudom kicsi lány – ereszkedett az asztal szélére, s könnyedebb hangon folytatta egy pillanattal később. – Ez a munkám, és igen szar, hogy kiestem, de nem áll meg az élet ettől. Muszáj tovább lépni. Mire jó az, ha csak bánkódunk olyan szarságokért amin nem tudunk változtatni?

– Oké – feleltem tétován. Végül is igaza volt. Csak hát megint elKimiskedett itt nekem. Ez lehetne egy létező szó különben.  

– Héj – lépett felém – nem akartalak megijeszteni. Örülök, hogy velem vagy ilyenkor.

– Csak bizonytalanság – utaltam péntek esti beszélgetésünkre félénken. Nem is értettem magamat. Totál zavarban voltam.

– Mutatok valamit – vette elő mobilját. – Steve küldte ma délelőtt. Tegnapi – tartotta elém a készüléket. A kijelzőn egy fotó villant fel, rólunk. Emlékeztem erre a jelenetre, a homeba akartunk menni, és Kimi beterelt maga előtt az építménybe. Nem volt teljesen éles, látszott, hogy Kimiről akart képet a fotós de szó szerint közbe léptem, viszont valami miatt mégis nagyon tetszett.

– Ó. Mit gondolsz róla? – emeltem pillantásom rá.

– Nem rossz – vont vállat. – A helsinki– s kép aranyosabb.

– Honnan tudsz te arról a képről?

– Steve is a követőd – vigyorodott el.

– Ahh, szóval kémeid vannak!

– Te engedélyezted neki a követést – folytatta lazán.

– Mindegy – rántottam meg vállaimat. – Nem titkos az adatlapom, a barátaim előtt legalábbis. Én arról nem tehetek, hogy te nem vagy fent, így nem első kézből látod.

– Ettől még figyelemmel kísérem, ne aggódj – biccentette oldalra fejét. – Tetszett, amit eddig láttam.

– Mondtam, nincs ott semmi titkos – fogalmaztam másként félmosoly mellett, mikor tudatosult bennem, hogy akkor látnia kellett a neki szóló üzenetecskét is.

Míg ő átöltözött én átküldtem magamnak a képet, a képalával meg kezdjen amit akar.

lexi_r_r csak mert eddig tetszett… :) #daddy #kémkedéS

Pár perc múlva rezzent meg telefonom, Steve kommentjétől. „ Oupsz, szóval lebuktunk… :D”

Egy kicsit… – írtam vissza.

– Mehetünk? – jött vissza tásákával a kezében, helyeslően bólintottam és kiléptem a kis pihenőből.

Sziasztok!

Annyira szeretem mikor mindenféle verziót kitaláltok a folytatást illetően :D

Viszont nem akarok senkit semmivel befolyásolni, így nem foglalok állást a párosokról, bár láttam itt már olyan verziót is, amire én abszolút nem gondoltam, mint lehetőségre :D egészen egyszerűen azért, mert más szerepet szántam bizonyos személyeknek :)

Just do it! Emlékeztek? Az aji felső :D

Az insta képek ötlete pedig annyira kézenfekvő volt. Hiszen elég sok ember használja ezt az oldalt, főleg fiatalok. Jaj igen! Bár számomra egyértelmű felhívom a figyelmeteket hogy az itt megjelenő insta fiók elnevezések nem valósak. A felsoroltak közül egyedül Kiirának van valóban ilyen jellegű fiókja.

Folytatás hamarosan :)

Köszönöm szépen a kommenteket! :)

L.

Tizennégy

…Q…

<Lexi>

Lihegve nyúltam a vizes palackom után. Tommival futni nem is volt olyan könnyed dolog, mint ahogy képzeletem, ugyanis a kellemes kocogás helyett kitalálta, hogy szeretné felmérni az erőnlétemet, így a kezdeti könnyed gyakorlatoktól eljutottunk a nehezebbekig, amit egy kedves kis öt kilométeres futással egészített ki.

– Megmondom neked őszintén, nem gondoltam, hogy ilyen fitt vagy – törölte arcát pólójába miután levette azt. Hm, izmos.

– A pozitív csalódás mindig jó – kortyoltam hosszan vizembe.

– Ebben a két napban jó párszor lenyűgöztél! Ezt tudod ugye? – mosolyodott el féloldalasan.

– Most már biztosan – feleltem hasonló arckifejezés mellett.

– Gyere, induljunk mielőtt Kiira leszid, hogy ennyi időre raboltalak el! – biccentett az öltözők felé.

– Mit szólnál egy kis levezető korizáshoz? – nevetett fel Kiira, mikor elmeséltem neki megkínzásom történetét.

– Azt hittem már meg sem kérded – nyúltam korim után automatikusan.

– Figyelj Lexi – ült mellém, hogy ő is korcsolyát húzhasson –, milyen szándékaid vannak a műkorcsolyát illetőleg? Maradnál a hobbi szinten, vagy szeretnél komolyabban foglalkozni vele?

– Mindig is komolyabban akartam ezzel foglalkozni – kezdtem –, de nem igazán volt rá lehetőségem. Azon kívül, hogy pár, a korosztályomnak megfelelő versenyt nyertem, illetve körzeti bajnokságokat, ugyanis nem volt időm erre. Anya akkor lett beteg, amikor felsőbb szintre léphettem volna. Egyszerűen képtelen voltam mással foglalkozni. Eléggé bénító hatású, ha az anyukád közli veled, hogy egy éven belül meghal.

– Sajnálom. Őszintén – sóhajtott fel. – Mikor halt meg az édesanyád?

– Augusztus végén lesz három hónapja. Elég friss még a dolog, de ugyan akkor meg annyi minden történt egyszerre, hogy képtelen voltam mindent feldolgozni.

– Látod ezt teljes mértékben megértem.

 – De azt hiszem könnyebb így – emeltem rá pillantásom. – Mármint elköltöztem Angliából, ismerkedem Kimivel és az új életemmel, ez sok energiámat felemészti és nincs időm önsajnálatba merülni.

– Képes vagy felmérni a körülötted lévő helyzeteket és azt az utat választani, amiből a legjobban jössz ki. Ez ritka erény, ugyanis nagy belső erő kell hozzá. Mindazonáltal ismerek egy embert, akiben szintén meg van ez – mosolygott rám kedvesen, amiből rögtön tudtam, hogy Kimiről beszél.

– Régóta ismered őt?

– Igazából csak pár éve. Tudod, én és Tommi egy ideig együtt voltunk, akkor mentünk szét, amikor ő Sebastiannal dolgozott, és ez által ismertem meg az apádat is kábé három éve. Meg hát tudod ő is finn élsportoló van pár kötelező jellegű bál, és ilyesmi, ahol meg kell jelennünk.

– És nem fura, hogy Tommival dolgozol? – bukott ki belőlem a kérdés.

– A csapat, amelyikkel foglalkozik szintén itt edz, így elég sűrűn találkozunk, de hogy feleljek a kérdésedre, nem, nem furcsa. Évek teltek el azóta, hogy mi együtt voltunk, és már igen csak tovább léptünk. Ez miatt ne aggódj, nem teszünk benned kárt – kuncogott fel. – Mutass valami szépet nekem! – siklott el mellőlem a jégen. Leírtam pár kört és hagytam, hogy a zene átjárjon. Anyára gondoltam és arra, hogy mennyire igazságtalan dolog az, hogy nem lehet itt velem. Nem láthatja miként alakul az életem, nem ismerheti meg ezeket a fantasztikus embereket.

– Beszélnünk kell. Komolyan. – nézett szemembe Kiira mikor a dallamok elhallgattak és visszasiklottam hozzá a pálya szélére.

Valamit elronthattam?

<Kimi – 18 órával korábban –>

– Kiimii! Hol a picsába vagy már?!

– Ne üvöltözz baszki – sóhajtottam fel. – Itt vagyunk a teraszon. 

– Ehh ja – trappolt hozzánk Jukka cigarettával a szájában és egy üveg Finlandiával kezében. – Mi a szitu bébikém? – karolta át Jenni vállát miután bemászott mellénk.

– Bébikém? – pislogott nevetve. – Mennyit ittál?

– Tény, hogy van bennem némi alkohol, de tudod, hogy mennyire bírlak!

– Persze, persze – bólogatott.

– Arra gondoltam, hogy eljöhetnél a műsorunkba dumálgatni egy kicsit – kezdte vehemensen.

– Most akarsz erről beszélni? Tényleg? – néztem rá lesújtóan.

– Akkora egy fasz vagy Räikkönen! – sóhajtozott.

– Épp csak annyira, mint te – vigyorodtam el.

– Te csak szeretnél ekkora arc lenni! – nevetett hangosan. – De, mondjuk, ha iszol azért elég jó fej tudsz lenni – hümmögött.

– Nekem nem kell alkohol a jófejséghez – rántottam meg vállaimat.

– Szerencséd, hogy bírlak baszki – löttyintett valamennyi vodkát poharamba.

– Sose unjátok meg ezt a civakodást – sóhajtozott Jenni.

– Csak a szokásos – legyintett Toni.

– Te csak meg se szólalj! Össze se tudom számolni hány alkalommal borultatok egymás vállára szeretlek haver mondat mellett Kimivel – kuncogott fel Jen.

– Van az az alkoholmennyiség, ami után elhagyja ilyen az ember száját – hümmögtem diplomatikusan.

– Huszonegynehány éves ismeretség után meg pláne.

– Igyunk a barátságra! – heveskedett Jukka míg kellően nagy mennyiséget borogatott jobbra balra a poharunkba. – Meg az ilyen estékre! Ránk!

– Éljen, éljen!

A harmadik koccintás után éreztem, hogy nem ihatok több vodkát. Ösztönösen józanabb akartam maradni, csak még arra nem jöttem rá mi miatt éreztem ezt. Hajnal felé pedig úgy esett, hogy kettesben maradtam az ex nejemmel, ami elsőre kicsit bizarrnak tűnt.

– Nem kellett volna levenned – szabadkozott, de szorosan maga köré csavarta a pulcsit, amiből az imént kibújtam.

– Aha, jég hideg a kezed – állapítottam meg, ahogy karja enyémhez ért. – Elég vékony göncben vagy.

– Göncben – nevetett. – Jó volt ez az este Kimi.

– Szerintem is – bólintottam.

– Most viszont ideje véget vetni – pillantott rám és fel is állt. – Igazság szerint hosszú napom volt és ezen nem segített ez a jó pár pohár ital.

– Haza vigyelek?

– Ennyi vodka után? Oké, tudom, hogy jól vezetsz meg minden, de nem kéne autóba ülnöd már. Inkább taxival menj haza.

– Oké, akkor menjünk együtt – szalad ki a számon. – Nem lakunk messze egymástól.

– Legyen – bólintott egy pillanattal később. Mivel Toni már lelépett, Jukka meg valami macát szédített ezerrel ráérősen kisétáltunk a klubból.

– Kösz a pulcsit – nyújtotta felém a taxi hátsó ülésén a ruhadarabot. El akartam tőle venni, de nem bírtam ellenállni a kísértésnek és végigsimítottam meztelen vállán. Tekintetével végig követte mozdulatot, de nem utasított el. Egy másodperc alatt öntött el az endorfin

és mire észbe kaptam vadul smároltunk a hátsó ülésen, pont mint két idétlen tini. Valahol az agyam mélyén tudtam, hogy ez nem éppen a legjobb ötlet, de túlságosan kanos voltam ahhoz, hogy józanul gondolkodjak.

– Szex az ex– el? – nevetett zihálva mikor nagy nehezen bejutottunk a lakásba.

– Lássuk milyen – lihegtem ajkaira. Esélytelen volt, hogy eljussunk az ágyig, így is türtőztetnem kellett magam, hogy ne a liftben tegyem a magamévá. A falhoz préselve simítottam végig tökéletesen ismert testén, megszabadítva bugyijától. Farmeromból előkotortam egy gumit, amit azonnal felgörgettem nem kicsit merev farkamra.

– Kimiii – nyögött fel, ahogy beléhatoltam, nekem pedig le kellett hunynom a szemeimet, olyan szinten zubogott ágyékom felé az adrenalinos vér, hogy szinte bele szédültem.

– Ó baszki – ziháltam egyre mélyebbre lökve, még inkább tudatosítva benne, hogy ez egy gyors menet lesz. Tudtam, hogy mit kell tennem az orgazmusa érdekében, és ahogy megéreztem azt még inkább gyorsítottam a tempón megadva magamnak is a megkönnyebbülést.

– Poénkodhatok azzal, hogy marha régen csináltuk gumival? – vonta fel szemöldökét. Fáradtan nevettem el magam a kanapén terpeszkedve. Ehh öreg vagyok  már az állva dugáshoz.

– Poénkodhatsz! 

– Én most elmegyek zuhanyozni – dobta mellém a göncöt – , ha akarsz, csatlakozhatsz. Ha nem, nos akkor talán le kéne lépned.

És otthagyott. Ez már úgy is el van cseszve alapon lerúgtam maradék ruháim és utána mentem.

– Helyes döntés – fordult felém vigyorogva, csurom vizesen.

– Képes lettél volna kitenni? – támasztottam kezem feje mellett a csempének.

– A szex az ex– el szabályok szerint igen – kacsintott.

– Nem akarok paraszt lenni Jenni, de ez tényleg csak szex az ex– el. Tudod, hogy nem hiszek az ilyen újrakezdéses hablatyokban. Oka volt annak, hogy elváltunk.

– Soha nem tudnék megbízni benned a történtek után – felelte metszően keményen. – Szóval ez részemről is csak szex és alighanem az első és utolsó éjjel is.

– Akkor talán használjuk ki a lehetőségeket – szívtam be élesen a párás levegőt, hamis mosoly jelent meg arcán mielőtt megcsókoltam volna.

<Lexi>

Kicsit tartottam attól, hogy hat helyett Kimi fél hét tájékán esik be, de tévedtem. 

– Szia Kimi! – nyitott ajtót Kiira szokásos mosolyával arcán.

– Hello Kiira! – jött a rekedt hang. Oké csak ötven valahány órája voltunk külön, de mégis izgalommal töltött el a viszontlátás. – Szia – mormogta kedvesebben mikor belépett.

– Szia! – mosolyodtam el automatikusan, egy pillanatra ugyan megtorpantam, de mikor felém nyúlt gondolkodás nélkül karjaiba süppedtem.

– Mesélsz? – ült le éppen oda, ahol pár perce még én ültem, így mellé ereszkedtem a kanapén.

– Van mit!

– Mi ez a komoly arc? – méregetett engem majd Kiirát. – Történt valami?

– Ő – mutatott rám a finn lány. – És a tehetsége. Kimi neked fogalmad sincs milyen potenciál van Alexandrában. Korban pont ideális ahhoz, hogy bekerüljön egy nemzetközi válogatottba.

– Na megállni! Két nap korizás után betámadsz egy olyannal, hogy eb– re ráncigálnád a lányomat? – támaszkodott térdeire. Nyersen fogalmazott ugyan, de egy pillanatig sem volt sértő. Legalábbis szerintem, Kiira arca viszont nem ezt tükrözte.

– Nem. Csak azt mondom, hogy tehetséges és kár lenne, ha ezt elpazarolná. Főleg úgy, hogy ő maga is szeretne a műkorcsolyával komolyabban foglalkozni. Beengedem Tommit – állt fel a csengő hangjára.

– Bunkó voltam?  –  sandított rám Kimi.

– Olyan Kimis – vontam vállat.

– Miről maradtam le? – huppant a másik oldalamra Tommi.

– Nem sokról – informáltam. – De szerintem kezdjük elölről.

– Az elmúlt két napban elég sokat koriztunk, és tisztán lejött, hogy Lexinek van tehetsége ehhez a sportághoz. Te is tudod, hogy szívesen versenyezne, elvégre hozzád fordult segítségért ez ügyben. Én lehetek ez a segítség.

– Ne nézz rám úgy, mintha egy hót’ félelmetes ember lennék – dőlt hátra lazán Kimi. – Pont én nem fogom hátráltatni ha Lexi komolyan akar foglalkozni ezzel.

– Elég régóta vagyok már a jégen ahhoz hogy megítéljem a fiatalokat. Beszéltem az edzőmmel, és ma délután ő is kint volt a csarnokban. Nagyjából azt mondta amit én. Felkészítéssel, rendszeres edzéssekkel, helyi versenyek után indulhatna magasabb szinteken is. Igen, világversenyen is bizonyos idő után. A technikai részét az edzőm és én tudnánk vinni, míg az edzéstervben Tommi is szerepet kaphatna. Gondoljátok át beszéljétek meg, és ha nyitottak vagytok hivatalosan is ajánlatot tesz a Tappara ry Egyesület.

– Mit gondolsz erről Lexi? – fordult felém teljesen Kimi. – Ahhoz, hogy sikeres legyél a sportban, akármilyen sportban rengeteg áldozatot kell hoznod.

– Talán itt az ideje, hogy mindketten megbarátkozzunk azzal, hogy jobban hasonlítok rád, mint hittük. Ha csak egy kicsit is örököltem abból a nyerni akarásból, ami benned van, akkor menni fog.

– Nem lesz egyszerű kicsi lány. Sőt sokszor marha nehéz lesz, de ha ezt akarod támogatni foglak. Mindenben. De gondolom ezt nem, itt és most fogjuk eldönteni. Alaposan át kell beszélnünk minden eshetőséget.

– Én is így gondolom – bólintottam megkönnyebbülten. Kicsit azért tartottam attól, hogy Kimi elutasító lesz, de ugyanakkor bíztam a sportmániájában.

– Indulhatnánk Lexi, anya már tuti tűkön ülve várja, hogy haza érjünk! – tessékelt kifelé finoman.

– Te sem voltál otthon? – torpantam meg előtte, ami miatt majdnem nekem jött, de reflexből emelte karját olyan hatást elérve, mintha alapból át akarta volna karolni derekam.

– Itt voltam Helsinkiben. Tudtommal elengedtél bulizni – villantott szemtelen mosolyt.

– Persze, mert jó fej vagyok! –reagáltam lapos pislogás mögül.

Természetesen Kiminek ebben is igaza volt, már az udvaron lehetett érezni az édeskés illatot, ami finom süteményt sejtetett.

– Megjöttünk!

– Hallom, nem kell kiabálni! – jött a szigorúnak szánt felelet. – Konyha.

– Meg sem lep – pillantott rám Kimi. – Mi ez az illat anyukám?

– Áfonyás pite.

– Jól hangzik! – ültem a pult előtti bárszékre.

– Mesélj kincsem, milyen volt Kiirával? – kérdezte Paula miközben tovább tevékenykedett.

– Pörgős. Szó szerint – vigyorodtam el. – Koris humor – legyintettem Kimi kérdő tekintetére. – Ő eléggé inspiráló személy, nagyon örülök, hogy jobban megismerhettem.

– Örülök, hogy jól érezted magad – mosolygott rám kedvesen. – És te fiam? A Seiska szerint jól mulattál!

– Mi? – kapta fel fejét Kimi. – Már megint milyen böszmeség jelent meg? Áhh fa… izé, nem érdekel.

– Felmegyek kipakolok vacsi előtt! – dobtam számba egy szem áfonyát.

– Rendben –  nyugtázta a „nagyi”. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, bekapcsoltam a tabletet és az ágyra szórtam a ruháimat. Kimi a kocsiban annyit mormogott, hogy bulizott pár haverral, azt’ csá, de én túl kíváncsi voltam ezekre a haverokra, így titokban meg akartam lesni azt a cikket. Persze finnül volt írva minden, mondjuk az a kábé tíz sor nem is tartalmazhatott sok infót, engem pedig jobban érdekeltek a képek, főleg mikor megláttam Jenni nevét.

A googl fordító szerint egy szórakozó helyen voltak, és mivel közös fotót sem láttam nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget neki. Kimi múltkor elég világosan a tudtomra adta, hogy ugyan barátok, de ebben a kapcsolatban már csak ennyi van.

Vacsi után Kimi állt meg a nyitott ajtóm előtt.

– Holnap után haza utazunk – emlékeztetett. – Így marad két nap mielőtt még Belgiumba repülnénk, ráadásul Léá is jön hétfőn.

– Hamar elment az idő – sóhajtottam fel.

– Jól érezted magad itt, Finnországban? – ereszkedett az ágyra, amin én már törökülésben voltam.

– Igen, nagyon! – vágtam rá. – Mármint – lassítottam lelkesedésemen – , sok minden történt, és hát nem unatkoztam itt.

– Örülök – mosolyogott el halványan.

– Mondjuk azt hittem többet lesz itt Toni például – kezdtem óvatosan.

– Majd a futamokon találkozhatsz vele, a bulin szólt, hogy szakkommentátorként jelen lesz.

– Ó! Ez jó – lelkesedtem be, hiszen ő volt az egyetlen, aki ismerte az anyámat Kimin kívül és ez amolyan titkos kis kötelék volt az én szememben, főleg azok után, amiket meséltek nekem.

– Nem szeretném, hogyha görcsölnél ezek a kori dolgon – pislogás nélkül nézett szemembe. – Csak dumáljunk róla. Lazán.

– Miből gondolod, hogy görcsölök?

– Kiiránál azt vártam, hogy eltöröd az ujjad – hunyorgott hamisan.

– Nyilván tartottam a reakciódtól, de azért nem volt annyira vészes a dolog – vontam vállat. – Tudom, hogy mennyire macerás lenne, ha belevágnék és nem látom, hogy ez mennyire össze egyeztethető a te életeddel – folytattam halkabban.

– Lexi te is az életem része vagy. Fontos része – tette hozzá egy pillanattal később. – Komolyan mondtam, hogy támogatni foglak, és azt is, hogy nem lesz könnyű. Össze kell hangolni a tanulást, a futamokat és az edzéseidet. Ez eleve azzal jár, hogy nem lehetünk mindig együtt, mert úgy nem tudsz felkészülni száz százalékban ha utazol velem. Az is nagyon fontos, hogy melyik egyesületet választod. Kiiráét? Akkor az azt jelenti, hogy itt, Finnországban kell az időd nagy részét tölteni.

– Ezek a kérdések járnak a fejemben – nyújtottam ki kényelmesen lábaimat – , és azért ez rémisztő egy kicsit. Nagyon. Éppen hogy megszokom az új életet magam körül, és máris változtassak rajta? Ráadásul ekkorát? Egyáltalán hogy csináljam az egészet? Veled akarok lenni, és tudom magamról, hogy gyűlölném, ha havonta egyszer találkoznánk. Igen is igénylem a figyelmedet, elvégre még csak tizenhét leszek.

– És mégis olyan nagyon felnőtt tudsz lenni néha – sóhajtott fel hosszan. – Nézd ez a te küzdelmed lesz minden téren. Én csak annyit tehetek, hogy amennyire lehet megkönnyítem neked.

Néztem a férfit magam előtt, aki ugyan olyan színű szemekkel figyelt, mint én őt. Kicsiként sokszor álmodoztam arról, hogy apa és én ülünk a szobámba, hátunka az ágynak vetve, ő átkarol, mesét nézünk, vagy épp csak szórakoztat, és én boldog vagyok, mert biztonságban érzem magam mellette. Mellbevágó volt a felismerés, hogy ez az érzet kezd kibontakozni bennem.

*

Akármennyire is jó volt Kimi családjával lenni azért nem bántam, hogy végre ismét Baarban voltunk. A mi kis kétszemélyes világunkban.

– Mit akar tőlem? – nézte bizalmatlanul Lokit, aki körülötte sündörgött.

– Az almát, amit eszel – közöltem.

– Ehh nesze – dobta a ketrecbe, Loki persze azonnal odaspurizott és rávetette magát a gyümölcsre, Kimi pedig rácsukta az ajtót.

– De gonosz vagy!

– Ez nem igaz. Léá nemsokára itt lesz, jobb ha a kis haverod azt rágcsálja a leendő tanárod helyett.

– Jó, de legközelebb kérlek vedd fel és úgy tedd a ketrecbe. Jobban szereti, és én is.

– Eskü, úgy lesz – emelte fel kezeit.

Idegesen lestem az órára Léá tényleg bármelyik percben befuthatott. Oké, hogy elvállalta az utazásokat, de akkor még szó sem volt korcsolya karrierről. Mi van, ha ez már sok lesz? Ha ezt már nem vállalja be?

Tágra nyílt szemekkel figyeltem Léát mikor végre már ott ült előttünk.

– Az helyzet Léá, hogy van egy kis változás – ráncolta Kimi a homlokát.

– Miféle változás? – kérdezett vissza óvatosan.

– Mint tudod, pár hetet otthon töltöttünk Finnországban és ez alatt Lexi elég sok időt töltött az egyik hazai koris élsportolóval. A bajnoknő egyesülete pedig szeretné Lexit a csapatában tudni. Ha Lex ebbe belevág, akkor annyiban módosulnának a megbeszélt feltételek, hogy pár futam helyett Finnország lenne az úti cél. Esetenként lehetséges, hogy huzamosabb ideig maradni is kéne.  De pontos intervallumokat, vagy időpontokat nem tudunk mondani egyenlőre, nagyon a kezdeti részben van ez a szituáció, viszont úgy fair, ha te erről minél előbb tudsz.

– Ha huzamosabb ideig maradni is kéne, miért nem gondolkodtok egy finn tanárban?

– Nem fogok oda költözni – vágtam rá. – Úgy értem, hogy nem lennék ott állandóan.

– Szeretnénk megtalálni a középutat, hogy mindketten jól teljesítsünk, de ne menjen a kapcsolatunk rovására – foglalta össze Kimi a lényeget.

– Így is úgy is rengeteg utazás áll előttem, majdnem hogy csak mindegy, hogy melyik ország az úti cél. Részemről ez nem okoz gondot.

– Húúú! – fújtam ki a levegőt megkönnyebbülten.

– Olyan rémült arcot vágtál – kuncogott fel – , de így most már értem miért.

– Csütörtökön utazunk, az előzetes tervben is ez volt – folytatta Kimi hivatalos hangon. – Mivel magán géppel megyünk, egyszerűbb ha felveszünk út közben. Jó így neked?

– Persze – bólintott. – Itt a tanterv, és a tankönyvek megvételéről szóló számlák, listák – tolt felénk egy papírhalmazt. Még nézni is rossz volt, mi lesz itt, ha már a kezemben tartom azokat a tankönyveket? Sokkal egyszerűbb lett volna, ha Kimi engedi, hogy abba hagyjam a sulit.

– Erről szó sem lehet! – morrant fel mikor aznap este még egyszer utoljára felhoztam neki az én szívesen beáldozom a sulit a nagyobb jó érdekében dolgot.  – Nézd, érettségizz le, aztán felőlem azt csinálsz amit akarsz. Csak legyen valami életcélod.

– De ha csak ennyi a feltételed, akkor minek ragaszkodsz hozzá? Nem értem. Minek nekem érettségi például, ha aztán nem akarok egyetemre menni?

– Miért nem akarsz? – szegezte nekem a kérdést.

– Hát, izé – hümmögtem értelmesen –, tavaly még úgy gondoltam, hogy de igen, akarok. Most viszont nem hinném. Ennyi mindent nem tudok egyszerre csinálni! Ezt te tudhatnád a legjobban, hiszen te még a középiskolát se fejezted be!

– Az autóban nem is volt szükségem rá.

– És nekem a jégen lesz?

– Azért ez teljesen más szitu – mormogta. – Amikor én voltam ennyi idős egy kis házban éltem a szüleimmel, ahol a wc kint volt a kertben, és az apám két munkahelyen dolgozott, hogy finanszírozni tudják a sportmániánkat. Nem nagyon volt lehetőségem, hogy suliba is járjak, meg versenyekre is, na nem mintha nagyon akartam volna. De ezzel szemben te itt ülsz egy villában, magán tanárt kapsz a magán gépre, ami a világ különböző luxus szállodáiba visz el, miközben neked csak annyi a dolgod, hogy a maradék egy évet lehúzd.

– És szerinted én akartam magam köré ezt a fene nagy luxust? – kérdeztem vissza indulatosan.

– Én csupán rávilágítok arra, hogy akár akarod, akár nem kiváltságos helyzetbe kerültél. Lexi, az egész szaros világot adhatom neked, de Cristina megesketett, hogy a helyes úton tartalak. És tudod, én magam sem engedném, hogy egy elkényeztetett királylány váljon belőled. Tudom, hogy egy értelmes okos ifjú hölgy vagy Lex, így belátod, hogy te is kellesz ahhoz, hogy jól működjön ez a dolog. Nem tudom hogy kell apának lenni – hajába túrt –  , nem vagy már gyerek, hanem egy önálló akaratú fiatal, aki feszegeti a határait.

Hűha!

– Igen, ez mindkettőnknek új – támaszkodtam az asztalra. Valójában tök igaza volt. Nagyon tetszett, hogy ide– oda utazgatom, új laptop, új iPhone, új tablet várt, míg a villában természetes volt a kül–  és beltéri medence, mint ahogy a szauna és jacuzzi is. De a való életben ez nem így működött, soha nem jutottam volna el Kiirához sem, ha ő nem az lenne aki.

– Úgy akarok megadni neked mindent, hogy közben nem veszíted el a személyiségedet. Ezért ragaszkodom ehhez az évhez.

– Azt gondoltam, hogy egyszerűbb lenne – vontam vállat.

– Igen az lenne, de az életben semmi nem egyszerű.

– Hát ez pedig elég apukás– bölcsességnek hangzott – szaladt ki számon, amin úgy meglepődtem, hogy ajkaim elé kaptam kezem. – Izé, úgy értem…

– Nyugi – húzta féloldalas mosolyra ajkait. – Értelek.

Megfigyeltem, ezt a fajta mosolyt csak pár szituációban használja.

– Mit szólnál, ha elugranánk Zürichbe kajálni?

– Olyan kiöltözős helyre? – pislogtam kiskutyatekintettel rá.

– Ok, legyen – fujtatott vigyorogva ugrottam fel. – Most az egyszer! – tette hozzá.

***

Teljesen új helyzet állt elő a gépen. Mark társaságához már hozzá szoktam, bár nem minden esetben repült velünk a futamokra, most viszont Léá is a gépen volt. Ő és Kimi néha– néha beszélgettek, de amúgy csendben telt az út Belgiumig. Nem akartam állandóan kérdezgetni őt a rajongóiról, akik (a normálisabbak) alapjában véve nem zavartak, de azért megnyugodtam, amikor megláttam, hogy itt nincs örült tömeg és hangoskodás.

– Beteget jelentettem – vigyorgott Kimi Markra ebéd közben.

– Nesze neked felelősségteljes felnőtt – ingatta fejét elfojtott mosoly mellett kedvenc edzője. Én tudtam, hogy igenis az!

– Ehh így is elég sokszor betalálnak a böszme újságírók. Főleg most.

– Sokat kérdeznek rólam? – pillantottam rá komolyan.

– Eléggé. Szeretnék tudni milyen vagy, egyáltalán hogy hívnak, ilyenek.

– Ahhoz képest, hogy készült pár kép rólam a paddockokban nem ismernek fel – hümmögtem. – Na, nem mintha nem örülnék ennek. Így csak egy vagyok azok közül, akik ott sétálgatnak.

– Jah hívott Sebastian – fordult felém Kimi –, Tommi már ki is talált neked egy plusz programot.

– Sejtettem – sóhajtoztam –, hagyott egy folytatása következik kommentet a pályán készült képhez instán. De mi köze ennek Sebhez?

– Tommi annak idején rászoktatta a kisgyereket, hogy minden helyszínen körbefussa a pályát este. Nah, ehhez fogsz te csatlakozni.

– Ez jól hangzik! – csillant fel a szemem. – Bírom Sebast – tűztem egy falatot villámra. –  Hanna?

– Most nem jött, de Olaszországban ott lesz. Legalábbis ilyesmiről hablatyolt. Áthívott estére mindannyiunkat – tette hozzá mellékesen.

– Klassz! Léá, van kedved megismerni Sebastiant?

– Szívesen, de mivel ma még szabad napom van – mutatott idézőjelet ujjaival – azt terveztem, hogy elmegyek az Éjszaki múzeumlátogatásra. A mai a záró est.

– Ennyire szereted a művészetet?

– Ami azt illeti nagyon. Komolyan fontolóra vettem, hogy kéne egy másod diploma művészettörténelemből, de egyenlőre élvezem a tanítást. Még ha ilyen nem mindennapi közegben csinálom.

– Jó, de azért ne kínozz meg majd nagyon, oké? – kértem szelíden.

– Még el se kezdték, de már kampányol. Figyeled? – biccentett felém Kimi hitetlenkedve.

– Jól van na! – boxoltam vállába nevetve.

 Mire estére átmentünk Kimivel Sebastianhoz túl voltam egy beszélgetésen Tommival, így azt is megtudtam, hogy küldött nekem valamit rajta keresztül.

– Hello virágszál! – ölelt meg Sebastian.

– Hello. Hol az ajim? – nevettem el magam.

– Épp olyan pimasz vagy, mint apád – ingatta fejét tetetett bosszúsággal. – Fabi, megjöttek Kimiék! – emelte meg hangját Seb.

– Ő ki? – fordultam Kimi felé.

– Seba öccse – kortyolt sörébe. – Kábé olyan idős lehet, mint te.

– Aha – nyugtáztam. – Na, muti! – vettem át Sebastiantól a dobozt. Egy pink színű Nike felső volt rajta Just do it! felirattal hozzá illő nadrággal és futócipővel, valamint egy kártyával. „ A póló elmond mindnet! :D Ui. a csajok szeretik a rózsaszínt… ugye? T. „  –  Ez kész! – nevettem el magam. 

– Sziasztok! – hallottam meg magam mögött egy hangot, így hátra fordultam, hogy lássam a szöveg tulaját. – Kimi! – kezelt le a finnel vigyorogva. 

– Fabi! Bakker Vettel, az öcséd a fejedre nő!

– Ne kezd te is – pufogott Sebastian.

– Hello Fabian Vettel – nyújtott felém kezet a srác mosolyogva. Egy fejjel magasabb volt nálam, így fel kellett néznem a barna szemekbe.

– Alexandra Roberts – mutatkoztam be. Ehem, nem ilyennek képzeltem ezt a srácot…

Sziasztok!

Először is külön köszönöm, hogy a hosszabb kihagyás ellenére is ilyen sokan írtatok nekem több formában is! :)

Most egy kicsit a GFTP-ra koncentrálunk, rendben? A háttérben írom az IW és a SZJÚ-t is.

NAAA!

Kértétek, hát itt van, egy kis betekintés az éjszakába.

Az, hogy eztán hogyan is alakul az ő száluk az még a jövő zenéje (legalábbis előtettek :D  )

Folytatódik tovább az élet, amit jól megkevertem. Vajon Lexi belevág a kalandba, vagy végül meghátrál?

Folytatás hamarosan! :) ( talán mg a héten, de erről majd még értesítelek benneteket :) )

Puszi.

L.

Ui.  szerintem iszonyat cuki lett ez a „srác” :D