31. rész

2012 Finnország

Tompa… zajokat hallottam. Nem tudtam kivenni mik azok, de határozottan zajok voltak. Mintha… emberi hangok… Mmm, de álmos vagyok!

Megint. Zajok. Miért nem hagynak aludni? Nagyon fáradt vagyok…

Álmomban furcsa dolog történt. Úsztam a kristálytiszta tengerben. Kellemes hőfokú volt a víz, alattam homok és korallok. Meseszép volt! Jól érezem magam a bőrömben. De… fogyott a levegőm, ideje volt a felszínre löknöm magam, hogy magamba szívjam az éltető oxigént. Úsztam és úsztam, de a felszíntől pár karnyújtásnyira megakadtam. Mintha egy láthatatlan üveglap a víz alatt tartana. Ütöttem, csapkodtam, kétségbeesetten, teljes erőből, de nem engedett. Pedig olyan közel volt a felszín! Láttam a yacht kissé torz, hullám törte képét, valamint, hogy Kimi és a barátaink ott vannak beszélgetnek a fedélzeten. Én pedig hiába kapálóztam segítségért, nem történt semmi. Nagyon feszítette már a levegő hiánya, testem automatikusan összerándult, mintha levegőt vennék, de csak a víz jutott számba. Szédültem, nagyon szédültem. Oxigénhiány. És azt hiszem, ekkor tudatosult bennem, hogy itt és most fogok meghalni. Tudatom utolsó épp üzenete a pillanat töredékéig felvillanó kép volt, melyen Kimi szerepelt. Aztán a sötétség egyre lejjebb húzott…

Felpattantak szemeim kapkodva vettem a levegőt, és torkomhoz kaptam. Hiszen az előbb még fuldokoltam! Most pedig… itt vagyok… hol is? Riadtan néztem körbe, semmi nem volt ismerős, viszont pár fura villogó valami vett körül. Ez egy… kórház. És én nem is vagyok vizes… de akkor mit keresek itt???

Szinte sokkos zokogás tört rám, ekkor vágódott ki az ajtó, és két nővér sietett be.

-Miss Grey, üdv köztünk – tette vállaimra kezeit – nyugodjon meg kérem.

-De… - hüppögtem, nyugodjak meg? Mikor azt sem tudom mi történt?

-Miss Grey, meg kell nyugodnia – kért határozottabban a másik ápolónő – meg tudja mondani, hogy hol van?

-Kó-kó-kórház – szipogtam, tisztára ledöbbentett ez a két nő.

-Hányadika van?

-31.

-Nem. Hányaik hónap?

-November…

-Nem Ana – nyomott le egy gombot, amitől emelkedni kezdett az ágyam – december 4.-e van.

-Micsoda? – tátottam el számat. Az nem lehet!

-Ne féljen Ana, mindjárt itt lesz a doktor úr, és mindent elmagyaráz – paskolta meg kezem – addig is ezt igya meg kérem – adott reszkető kezembe egy pohár víz szerű valamit.

-Üdv Miss Grey – viharzott be egy mosolygós férfi, valahonnan ismerős volt – hogy érzi magát?

-Nem tudom – vontam vállat – a babáim! – ugrott be egy furcsa kép, automatikusan hasamhoz kaptam kiborítva a löttyöt, amit kaptam.

-Minden rendben velük – érintette meg vállam – a szervezete tudta mire van szükség, hogy megvédje a magzatokat. Mesterséges kómában tartottuk Ana a lázgörcs nem játék ugyanis. Lázgörcs? TESSÉK?

-De ez… nem… lázgörcs? – makogtam.

-Ana, négy napja fekszik itt, mert a láza nem akart lemenni. Egy vírusos fertőzés volt mindezért a felelős. Mivel kisbabát vár nagyon kellett figyelnünk, mind a magzatok életfunkcióit, mind a magáért, ezért egy mesterséges kómához közeli állapotban tartottuk. Ennek az volt a lényege, hogy a szervi funkció fent maradjanak, és a vírussal szemben fel tudjunk lépni

-ANA! – vágódott ki az ajtó, Kimi rongyolt be rajta – végre!

-Kimi – sóhajtottam – mi történik itt? – görbült le a szám.

-Most már rendben leszel – adott óvatos puszit homlokomra – elkaptál egy fertőzést…

-Tartósan magas láz mellett két alkalommal fellépett lázgörcs – magyarázta tovább az orvos – de a kezeléshez használt gyógyszerek szerencsére ki tudták fejteni hatásukat, és legyőzték a fertőzést.

-Akkor… rendben van, és a picik is? – tette fel a kérdést Kimi.

-Magától ébredt fel, és mi pontosan ezt vártuk. Az értékei jók most már, hőemelkedése sincs. Még 24 órát bent tartjuk megfigyelésre, de úgy gondolom, aztán haza is mehet. Pihenni, pihenni, és pihenni. Nincs baj Ana, a nehezén túl vagyunk, de járhattunk volna rosszabbul is.

Közben a fura dolgok kikerültek mellőlem, a két ápolónő majdnem mindegyik dróttól megszabadított. Mikor kettesben maradtunk Kimi mellém ereszkedett és végre ölelésébe simulhattam.

-Mi történt? – ismételtem magam –nekem az az utolsó emlékem, hogy rosszul éreztem magam otthon…

-Kijött az orvos és megvizsgált. Úgy nézett ki, hogy egy sima megfázás – kezdte.

-Persze! – vágtam bele – a doki, ő volt kint nálunk! Azért volt olyan ismerős…

-Igen ő volt – mormogta – bevetted a gyógyszereket, és el is aludtál. Aztán egyszer csak rángatózni kezdtél, és… szörnyű volt… fogalmam sem volt arról, hogy mit tegyek veled.

-Jesszus – súgtam magam elé, jobb is, hogy erre nem emlékszem…

-Anya mentőt hívott, meg ezt a dokit – folytatta – mint kiderült lázgörcsöt kaptál, tartósan volt majd 40 fokos lázad. Azt mondta az orvos, hogy az a legjobb nektek, ha minden szervi funkciódat visszalassítják… és így kerültél több, mint 48 órára ilyen... mélyaltatás szerűbe.

-Hmm… - ráncoltam homlokom.

-A lényeg, hogy jól vagytok – érintette meg  pici pocakomat, követtem példáját.

-Igen – fejem mellkasára döntöttem és lehunytam a szemeimet. Nagyon bizarr volt ez, amit elmesélt. Laza három napig aludtam itt… - Kimi…

-Hm? – cirógatta hátam lassan.

-Ne nézz hülyének… de… nem keresett valaki engem?

-Téged? – tolt el egy kicsit, hogy rám nézhessen – nem. Miért?

-Nem tudom – ültem fel lassan – olyan… olyan érzésem van, mintha valakivel találkoztam, vagy találkoznom kellett volna….

-Hát… az elme érdekes dolog – vállat vont, csodálkozva néztem rá -  a doki mondta – fűzte hozzá – lehet, hogy álmodtál valamit, nem?

-Lehet – sóhajtottam – nem emlékszem… Biztos a gyógyszerek…

-De most már pihenj, hogy holnap haza tudjalak vinni – kért szelíden.

-Kimi? – emeltem meg fejem ismét, miután kényelembe helyeztem magam – neked van golfütőd?

-Ööö, Ana jól vagy? – méregetet.

-Igen –bólintottam – szóval van?

-Van. De miért?

-Mintha golfoztam volna…. – csücsörítettem – ahh… előttem vannak ezek a foszlányok, jobb szót nem tudok rá mondani, és idegesít, hogy értelmetlen katyvasz az egész!

-Majd megkérdezzük a dokit, de most már pihenj, ne agyalj – parancsolta rekedtes hangon.

-Kimi….

-Hm? – vonta fel szemöldökét, amolyan nemlátomhogyaludnál tekintet mellett.

-Éééés nem volt olyan, hogy telefonáltál? Mintha… a hangod hallottam volna álmomban, csak…olyan elkeseredett volt…

-Volt, hogy innen hívtam fel anyáékat, vagy Seb hívott, hogy mi van veled… Figyelj, az orvos azt mondta mindent hallasz abból, ami történik, de sanszos, hogy semmire nem emlékszel majd. Úgy látszik pár dologra mégis. Aludj.

-De ugye itt maradsz? – emelem rá pillantásom.

-Hát persze – csúszott arrébb, hogy kényelmesen el tudjak helyezkedni, a kanülel a kezemben. Nem éreztem magam különösebb módon fáradtnak, vagy álmosnak, mégis egészen hamar elaludtam, elaludhattam, ugyanis mire ismét kinyitottam szemeimet Kimi másik ruhában ült a fotelban az ágytól nem messze

-Szia – mosolyodott el, s az ágyamra ült – jól vagy?

-Ühüm – nyújtóztam óvatosan, ő lassan lehajolt hozzám, s gyengéden megcsókolt – mmmm – sóhajtottam lehunyt szemekkel mikor ajkai elváltak enyémektől – ez jó volt…. otthon voltál? – néztem végig rajta.

-Haza ugrottam zuhanyozni és kajálni, miután te bealudtál.

-És mióta vagy itt? – méregettem.

-Úgy éjfél óta – vont vállat.

-Otthon kellett volna maradnod pihenni – húztam végig ujjam a szeme alatti karikán.

-Nem – jelentette ki homlokráncolás mellett – itt is tudtam aludni pár órát.

-Jaj te – sóhajtottam – mm Kimi… kiengednél? Pisilnem kell…

-Felállhatsz egyáltalán? – riadózott rögtön, megforgattam szemeim és kitakaróztam.

-Fel. Nem műtéten estem át…

-Ana, ez nem vicc!

-Nem is annak szántam – mosolyodtam el angyalian, és letettem lábaimat az ágy másik oldalán.

-Várj – sóhajtozott, és kezem alá nyúlva felsegített.

-Kims… tudok menni – néztem rá.

-Akkor sem kószálhatsz egyedül! – morrant fel – több,mint 96 órája fekszel, szóval…

-Jóó – sóhajtoztam és hagytam, hogy magához húzzon – de oda nem jössz be! – közöltem vele ellentmondást nem tűrően – ha elviseltem, míg azt az átkozott katétert kihúzzák, oda is be tudok menni. Ha kell, négykézláb mászom!

-Ok, de ha nem jössz ki három percen belül, bemegyek!

Remek. Már csak egy túl aggódó Kimi hiányzott. Nem bírtam megállni a kuncogást, összességében azért nagyon jól esett a felém irányuló „kotnyelessége”….

***

Mmmm végre! Kellemesen meleg víz folyt végig rajtam.

-Csatlakozhatok? – karolt át hátulról Kimi, s nyakamba csókolt.

-Ezt kérdezned sem kell – fordultam volna felé, de lefogott.

-Maradj így – mormogta, s a tusfürdőm után nyúlt. Nyomott a tenyerébe, mikor kellően habos volt vállamra tette kezét, és lassú mozdulatokkal elkente. Gyengéden, óvatosan haladt le. Amint melleimhez ért felnyögtem – mennyire érzékeny vagy már – sóhajtott kissé rácsodálkozón, helyeslően bólintottam. Még egy kis tusfürdő, s pocakomra csúsztatta kezeit. Lehunyt szemekkel élveztem a helyzetünkkel járó édes érzést. Szabályosan a karjaiban voltam, miközben finom meleg víz csorgott ránk, s ő lágy mozdulatokkal simogatta pocakomat. Mikor felé fordultam, egyből ajkaihoz hajoltam, nem akartam mást, csak végre ismét érezni őt. A csókját, az érintését, mindent…

-Kicsim – zihálta – várj… ne itt és ne így – nézett le rám azokkal a gyönyörű szemeivel – nagyon vágyom rád… a történtek után főleg… de most még vigyázni kell rád!

-Tudom – mormogtam kissé lelombozva, libidóm az egekben volt már, Kimi édes érintéseit legalább háromszor jobban éreztem a terhességem végett…

-Mint akinek elveszik a kedvenc játékát – vigyorgott.

-Ühüm… - bólogattam – szó szerint! Simizel még egy kicsit? – néztem rá szépen, olyan jól esett minden porcikámnak érintése, még ha nem is izgató jelleggel simogatott…

-Ohoo, még szép – csókolt szájon ismét. Bár először szeretkezni akartam vele, és láttam, éreztem, ő is velem, végül meghitt pillanatokat adott nekem. Jelen állapotomban, s a történtek fényében ez pedig sokkal többet jelentett, mint egy szerelmi aktus. Hosszan időztünk a zuhany alatt, hosszú ujjai ügyesen kényeztették bőrömet.

-Éhes vagyok – sóhajtottam vágyón mikor már puha köntösben voltam.

-Én is – simított végig hasán – rendeljünk valamit!

-Ne főzzek?

-De, két nappal az után, hogy hazahoztalak a kórházból rittyents egy hat fogásos menüt!

-Nem esel kissé túlzásba? – vontam fel szemöldököm.

-Nem – fogta laptopját és mellém ült – mit szeretnél enni?

-Nem tudom – csücsörítettem – csirkét, meg valami salátát és krumplit… neeem tésztasalátát! És grillezett csirkét! Rizzsel… meg talán… fetasajtot paradicsommal…

-Ehh, inkább ezt mind megrendelem, mert tuti azt ennéd meg a legjobban, amit végül nem kértél… aztán meg jön a bánatos kiskutyatekinteted…

-Hát ezt kár tagadnom – vigyorodtam el, elképesztően tudtak befolyásolni a pöttömök. Reggel hozott egy pohár forró csokit, én pedig majdnem elsírtam magam, mert milyen figyelmes….

-Mikor érkezik anyukád és Meddie?

-Holnap után kettőkor száll le a gépük Helsinkiben – feleltem.

-Rendben, míg te pihensz, kimegyek értük – sóhajtott.

-Nem akarok állandóan ágyban lenni – biggyesztettem le ajkaimat, már most untam ezt a pihenj dolgot – jól vagyok!

-Én nem azt mondtam, hogy folyton itt legyél, csak… pihenj. Úgy is tudsz, ha beteszel valami csöpögős filmet és elfekszel a kanapén – vigyorgott.

-Csokival? – csücsörítettem, ez nem hangzott rosszul…

-Persze – bólintott – meg zsepivel, hátha sírnál.

-És veled – pislogtam szépen.

-Ehh…ha nem bánod, hogy elalszom – nézett rám muszáj? mond, hogy neeem tekintettel.

-Ezt megbeszéltük! – lelkesedtem be – mondjuk az első film legyen a Szerelmünk lapjai, aztán…jó a Ghost régi, de olyan szééép!  - sóhajtoztam, Kimi egyre kétségbeesettebben nézett rám, így kitört belőlem a nevetés – látnod kellett volna magad!

-Nem… az … én stílusom – nyekergett torokhangon – ez a két film…

-Tudom, ezért is akartalak egy kicsit megszívatni – érintettem meg arcát – nyugi nem kell megnézned velem ezeket a filmeket.

-Ó Ana! –emelte égnek szemeit – mért’ olyankor szemtelenkedsz, amikor nincs lehetőségem elverni a formás feneked miatta?!

-Ojaj, mindjárt sajnállak is – kacagtam – valami büntit azért… kieszelhetnél – néztem rá vágyón, elégedett vigyor terült el arcán.

-Ne aggódj Anám, van pár ötletem, hogy kergesselek az őrületbe éjjel – simított végig nyakamon lassan – a saját neved nem fogod tudni kimondani…

-Az hi-hiszem – nyeltem nagyot – el is kezdhetnénk….

-Ó, nem nem – lehelte áratlanul, hangja mint a cseppentett méz… - elég, ha tudod, mit kapsz… - vérforraló csókot adott, majd felállt mellőlem, s felém nyújtotta kezét – gyere, nemsoká itt  a kaja… - folytatta totál nyugodtan, én meg emelkedett pulzussal és sóhajtozva forgattam meg szemeim. Egyszer tuti fel fogok robbanni az ilyen húzásaitól…

***

-Kimi… menj el a Gálára – sóhajtottam.

-Nem! Itt akarok maradni veled. Most engedtek ki a kórházból.

-Három napja – emlékeztettem – itt van anya és Med is. Jól vagyok, az értékeim is jók. Egy napra itt hagyhatsz.

-De… - sóhajtozott – tudod, hogy utálom ezeket a szarokat… pingvin szett. Ehh, ki volt az az idióta, aki kitalálta – forgatta szemeit.

-Kims, én imádom, ha pingvin szettben vagy – pislogtam rá szépen és pultnak dőltem. Lassan pocakomra simította kezét – és csak egy nap lenne. Mi megvárunk itthon.

-De…

-Nincs de – nyomtam finoman ujjamat ajkira – hozd haza nekem azt a trófeát.

-Egy nap – vonta fel szemöldökét, vigyorogva biccentettem és karjaiba simultam – akkor se veszek fel nyakkendőt!

-Rendben durcás finnem – bólintottam vigyorral ajkaimon – eszünk?

-Már megint éhesek vagytok? – röhögött fel, de kedveskedőn – és mit kívánsz most?

-Mmmm egy naaagy szedvicset! – léptem  a hűtőhöz – és majonézet és uborkát!

- Majonézt – javított ki.

-Értetted nem? Akkor meg mit lovagolsz rajta? – küldtem méltóságteljes pillantás felé a hűtő ajtó rejtekéből.

-Hmm, inkább te rajtam – röhögcsélt tovább, szinte láttam magam előtt, hogy milyen perverzkedős fejet vág. Ismét kilestem a hűtőajtó mögül, naná, hogy egy kéjenc mosoly fogadott.

-Hűha – nevetett fel az érkező Meddie, mikor a pulthoz léptem, kezeimben a zsákmánnyal – megéheztél?

- Eszel velem? – pillantottam rá.

-Hmm, aha – bólogatott.

-Kims?

-Én főtt kajára vágyom – lépett a frigóhoz. Somolyogva kezdtem beleszelni a csemege uborkát a majonézbe, szinte összegyűlt a nyál a számban annyira kívántam. Nagy nyelés közepette nyaltam le az ujjamról a krémet, amikor bevillant valami. Egy kép… szerű valami, lemerevedtem, és kicsúszott a doboz a kezemből.

-An? – nézett rám Meddie, lehunyt szemekkel próbáltam koncentrálni a foszlányokra – rosszul vagy?

-Ana?! – lépett mellém Kimi, feltartott kézzel jeleztem, hogy maradjanak csendben.

-Szólalj már meg Ana! – fogta kezei közé arcom Kimi szuszogva, szinte éreztem az aggodalmát.

-Én… ez már megtörtént valahogy – ráncoltam homlokom – csirke szalámi, uborka, majonéz… Kimi! – kerekedtek el szemeim – a golfütő, a hívás…az a nő…ez mind összefügg….

-Ana, biztos, hogy jól vagy? – lépett hozzánk Meddie is – össze vissza beszélsz!

-Nem – rázta fejét Kimi – Ana valamire emlékszik. Szerintem valamit álmodott, míg altatásban volt.

-Igen – suttogtam – ilyen foszlányok csak… de annyira idegesít… mintha sötétben puzzle-oznék. Megvannak a darabok, de fogalmam sincs hová tegyem őket. Tisztára le sokkol… Bumm. Lesokkol… Ana ez itt egy sokkoló…

-Valaki bántani akart… - kezdtem lassan – nem tudom ki, vagy miért… de bántani akart. Olyan érzésem van.

-Ana, ne agyalj ezen – sóhajtott kérőn a finn, megráztam fejem, hogy ez a kényelmetlen érzés elszálljon. Igaza van, csak stresszelem magam, ha ezen agyalok. És a piciknek nyugalom kell – én így nem tudlak itt hagyni – mormogta, felnéztem szép szemibe.

-Ne Kimi. Semmi baj nincsen. Igyekszem elfeledni ezeket a furcsa képeket. És már csináltam helyet a következő trófeának – tettem hozzá.

-Grey féle boci nézés – forgatta meg szemeit, és én már tudtam, hogy túl is vagyunk ezen a furcsa hangulaton.

-Ő is tud ilyet – mutattam tesómra.

-Láttam – bólintott.

-Furcsa – ült vissza Meddie –ez így.

-A doki azt mondta, hogy lehetséges ez az álomkép. Meg azt is, hogy valószínűleg soha nem fogok emlékezni rá teljesen. Van, ami a tudatalattiban marad örökre. És lehet jobb is – megvontam vállam – mármint, ezek szerint nem delfinekkel úszkáltam, a rosszra meg nem akarok emlékezni.

-Helyes – zárta le ezt a beszélgetést határozottan Kimi – Anabell – szólított a teljes nevemen, miután letette a csipogó telefonját.

-Hűűű – vigyorgott tesóm – bajban vagy Anabell.

-Miért írja azt nekem Steve, hogy akkor a megbeszélt időpontban jön? Hm?

-Nos… elővettem látnoki képességeim, és előre megjósoltam, hogy lemész a Gálára, így egyeztettem vele a gépről, satöbbi – magyaráztam naagy ártatlan tekintet mellett, miközben hasamra csúsztattam kezem, követte mozdulatom, naná, hogy a pocaknak nem tudott ellenállni.

-És azt nem láttad előre, hogy mit teszek ezért veled? – vigyorgott sunyin – amúgy meg neee pillogj ilyen nem csináltam semmit módon. Ja és rájöttem, hogy ezt figyelemelterelésnek szánod – mutatott le – szóval…

-Oké… - biggyesztettem le ajkaim ál-bánatosan.

-Hát kölykök – csúsztatta kezeit hasamra – anyátokkal vigyázni kell, már most szólok előre. Egy boszorkány!

-Hééé – csaptam vállára, vigyorogva nézett rám.

-Olyan hülyék vagytok – kuncogott tesóm két falat között.

-Hát hallod Anke, hogy a lányaid milyen szemtelenek! – sóhajtozott Kimi, mikor anya belépett hozzánk.

-Ez semmi ahhoz, amilyenek voltak – legyintett anyu somolyogva – jobb ha felkészülsz, mert ha csak az egyik gyereketek lesz olyan pörgős, mint Ana volt…

-Ha az anyjukkal elbírok, talán velük sem lesz gond… - mormogta, majdnem elkuncogtam magam, nem tudtam eldönteni, hogy ezzel saját magát győzködi, avagy minket. Bár én biztos voltam abban, hogy valóban nem lesz gond velük, hiszen Kimi már most nagyon szereti őket…mi lesz, ha megszületnek? Előre láttam, hogy egy rajongó apukát kapok melléjük, főleg ha még lányok is lesznek… hajaj….

Sziasztok! :D

Meglepetésss! :D  És Gonoszka… áh, nem mondok semmit xD

Olyan szomorú kommenteket írtatok nekem… sajnálom, hogy megvezettelek titeket, de muszáj volt még így a vége előtt lesokkolni titeket! :)

Bízom abban, hogy tetszeni fog ez a rész! Annak ellenére, hogy nem úgy folytatódott a történet, ahogy számítottatok rá. Egyedül Monshe tudott erről :D kicsit olyanok voltunk, mint az összeesküvők :D találgattuk, hogy mi lesz  reakció, mikor mutattam neki a két részt :) 

Aztán meg tovább vittem a dolgot, ugyanis ez két irányú utca. Többen vagytok happy end pártiak, így arra felé léptem. Viszont folytatódhat ez a másik irányba is. Legyen akkor egy kis játék, ilyet még úgy sem láttam sehol ;) A történet nemsokára befejeződik ugyebár, utána viszont mi lenne, ha alkotnék egy párhuzamos befejezést? Ahol mindez megtörténik, lehet dráma, könnyek, sírás, depi, újrakezdés, minden... Így a 31. - résztől. Nos? :) 

Köszönöm az eddigi kommenteket! :)

L.