Tizenöt

<Lexi>

Pénteken kora este, amikor már csak pár ember lézengett a pálya környékén tréningruhába bújva átsétáltam a Red Bull boxához, ahol egész kis csoport várt, a Heikki Seb páros ugyanis kiegészült Fabiannal is.

– Nem gond, ha csatlakozom? – kérdezte könnyed hangon Fabian.

– Meglepő módon az öcsém is versenyző, és neki is kell a felkészülés – vigyorgott Seb rám, míg átkarolta az emlegetettet, amolyan fiú tesós módon. Nagyjából így gyepálhatta mikor kisebb volt, legalábbis összeszokott mozdulataik, és a húzz innen felmordulás erre engedett következtetni.

– Dehogy – ingattam meg fejem. – Amúgy sem szeretek egyedül futni.

– Azt még megvárom, hogy bemelegítetek, aztán mehettek is – vezényelte Heikki.

– Terror – dohogta Seb.

– Te nem jössz?

– Két Vettel is jut rád, ne aggódj – mosolyodott el.

– Én eddig se aggódtam – vontam vállat vigyorogva és nyújtani kezdtem. – Mit is mondtál, hány kilométer? – sandítottam Sebre a rajtvonal előtt.

– Hét. Tényleg Tommi nagyon megkínzott Finnországban?

– Annyira nem volt vészes – legyintettem. – Egy ideje rendszeresen edzettem Kimivel és Markkal így nem voltam felkészületlen.

– Na, ez jól hangzik! Szerintem klassz, hogy ennyi mindent csináltok együtt.

– Együtt élünk – nevettem el magam. –Naná, hogy sok mindent csinálunk együtt.

– Te tényleg tele vagy Räikkönen vonásokkal – pufogott nevetve. – Úgy értettem, hogy minél több dolgot csináltok együtt, és nem nem azért, mert vele élsz, hanem mert úgy akarjátok, nos, annál jobban kiismeritek egymást.

– Ez most ilyen leendő apuka bölcselet, vagy csak simán nagytesós okoskodás? – szólt bele Fabian szemtelen vigyor mellett.

– Mit is várok a másik eszetlentől – lökött rajta játékosan. – Na, kölykök irány futni!

Vigyorogva ingattam meg a fejem, sanszos, hogy jó buli lesz Vettelékkel edzeni!

Este az egyik helyi éttermet vettük célba. Pont, mint egy nagycsalád, ugyanis csatlakozott hozzánk a két Vettel is.

– És akkor te is magántanuló lettél? – kérdeztem kíváncsian Fabiant.

– Igen. Bár eléggé rühellem – tette hozzá halkabban, hogy Seb ne hallja. – Persze értem, hogy mit akarnak vele anyámék, de akkor is csak időpocsékolás.

– Ugye??? – helyeseltem bőszen.  – Nehéz összeegyeztetni ennyi mindent?

– Nem mondhatnám, hogy könnyű, de nem is olyan vészes – vont vállat. – Ne érts félre, de elég jól vág az eszem, szóval nem gáz a szitu.

– Hol a tanárod?

– Otthon, Heppenheimben. Most lazítok, készülök a következő tesztre.

– Tényleg te milyen szériában akarsz versenyezni? Érted, itt van Seb, tuti mindenki azzal nyaggat, hogy ide gyere.

– Aha, ja, így van – nyúlt kólája után– , bár nem nagyon foglalkozom ezzel. Nem szeretnék F1– ben versenyezni. Sebastian miatt úgy is mindenki azt nézné, hogy Vettel vagyok nem a tehetségemet. Szívás hírességek hátterében élni, de gondolom ezt te is tudod.

– Ehh, hát nem igazán – vontam vállat. – Kevés ember tudja, hogy ki vagyok. Persze Kimi nyilatkozata után a fél világ megtudta, hogy van egy lánya, de semmit nem tudnak Alexandra Robertsről, és ezt igyekszem kiélvezni még.

– Na, ezért nem rohangálok minden futamra a tesómmal, nincs szükségem arra, hogy figyeljenek rám, mert az vagyok aki. Stef, Mel és én hétköznapi életet élünk, legalábbis igyekszünk, és ez így jó.

– Azt hiszem irtó büszkék lennének ránk – böktem fejemmel Kimiék felé – ha hallanák ezt a felnőttes gondolatmenetelt.

– Hja – nevette el magát. – Pedig most a telefonjainkba mélyülve kéne itt gubbasztani, mint minden rendes tininek – ironizált.

– És kiírni facebookra, hogy hol vagyunk – sóhajtoztam vigyorogva. Igazán jó móka volt korombeli egyeddel lenni a felnőttek világában!

– Ugye nem ilyen mindent megosztok a világgal csaj vagy? – ráncolta homlokát.

– Szerinted? – kérdeztem vissza a lapos pislogás után, amit mindig is alkalmaztam, de Kimitől lestem el hogy lehet azt igazán gyilkos módon bevetni.

–  Ok, bocs – emelte fel megadóan kezét.

Nagyon kellemes hangulat uralkodott az egész este alatt, és ezt jó ómennek tartottam az év hátralévő részére. Hiszen a legelső utunk volt így együtt hármasban, és bár voltak kezdeti befeszülések összességében nem volt vészes. Léával nagyon hamar megtaláltam a közös hangot, ami nagyban megkönnyítette a helyzetet, így már csak azt kellett kifundálnom hogy csökkentsem le a tanulásra szánt órákat.

– Elmélyülten csevegtetek a kisgyerekkel szöszi – emelte rám pillantását Kimi mikor mellé ültem a kanapéra.

– A tinik nem tudnak olyat, hogy elmélyülten csinálok valamit – szemtelenkedtem finoman feszegetve a határaimat.

– Ezt el is hinném, ha nem Vettel és Räikkönen kölykökről lenne szó – vágott vissza vigyorogva.

– Látod, erről is ti tehettek! – dohogtam természetesen csak poénból. – Szóval azt mondod lázadjak még jobban?

– Eszedbe ne jusson – nyögött fel. – Okos kiscsaj vagy tele álmokkal, arra fókuszálj ne az elvadult tini bulikra. De persze egy– egy ilyen sem ártana neked. Tapasztalat meg ilyenek. – mért végig. – De ha ezt elmondod anyámnak nyakon váglak! – ígérte be.

– Eskü nem köplek be – kuncogtam fel.  – Legalábbis még! Ásítva nyújtózkodtam aminek az lett az eredménye, hogy felcsúszott a felsőm szabaddá téve a hasamat. Nem tulajdonítottam neki semmi jelentőséget, egészen addig, míg Kimi panaszosan fel nem nyögött.

– Neked piercinged van?! – nézett rám tágra nyílt pupillákkal. – Mióta?

– Hát öhm – pillantottam le köldökömre automatikusan. – Úgy másfél éve.

– MICSODA? Marhára nem vagyok az a tiltogatós fajta, de nem vagy ehhez egy kicsit fiatal?

– Tény, hogy nem volt egyszerű anyát rávenni, hogy megengedje, majdnem egy teljes évembe került mire megpuhítottam, de nyugi, ez csak egy ékszer.

– Én csak meglepődtem – mondta ki a frankót. – Olyan korban vagy, ami nekem tökre idegen. Fiatal, csinos lány vagy, lassan nő. Akarsz majd pasizni, bulizni, lehet cigizni is. Rágyújtottál már valaha? – méregetett ismét.

– Nem, folyamatosan sportoltam, a kettő együtt nem megy szerintem – feleltem meghökkenve. Ez most olyan apa – lánya beszélgetés lesz? Gyomrom bukfencezett egyet a gondolatra.

– Helyes! És te? Cigizel? – kérdeztem vissza. Eldöntöttem, amit megkérdez rólam, azt én is róla.

– Ehem, példát mutatok meg minden ilyesmi – hümmögött. – Szóval nem. Néha. Nagyon ritkán.

– Attól, hogy te rágyújtasz én nem akarok – biztattam.

– Jó de kettőnk közül én vagyok a felnőtt.

– Paula mama szerint nem mindig – pillogtam édes kölyökkutya módon.

– Nagyon felbátorodtál csillagom – húzta ki magát elérve, hogy picinek érezzem magam mellette.

– Feszegetem a határokat – vontam vállat. – Nem ismerlek és ez nem jó dolog.

– Jól teszed – válaszolt egy pillanattal később. Sóhajtva karolta át vállamat. – Tudod Lexi egy idő után eltűnik ez a nyomasztó érzés. Sok mindenről maradtam le az életedben, és ezt pokolian dühös vagyok, de most itt vagy. Meg akarom ismerni a gondolatidat, egyszerűen azért, mert a lányom vagy. Sokszor én sem tudom, hogy mit kezdjek ezzel az érzéssel.

– Akkor jó – súgtam megkönnyebbülten. – Mert én sem. Mármint miden olyan intenzív. Egyszer csak rám tör, hogy valamit érzek és akkor szeretnélek megérinteni, de aztán meg belém hasít, hogy még mindig köztünk van ez a szakadék szerű és inkább visszahúzódom.

– Kérlek ne – nyögött fel, hangszínére felkaptam fejem szemtől szembe néztük egymást. – Minden ilyen visszalépéssel mélyítjük a szakadékot. Tudom, nehéz, és kínos is, hogy feszengsz már csak a korodból adódóan is, és hogy én sem vagyok az a szószátyár, ölelgetős típus, de nyitnunk kell egymás felé. Különben mindig bizonytalan leszel a közelemben. És én is a tiédben. Ezt nem akarom. Soha nem lehetek olyan értelemben az apád, ahogy lennem kéne, ha nem engedsz magadhoz.

– Ez elszomorít – feleltem őszintén. – Nem akarok ilyen jövőt.

– Ne aggódj kicsi lány, ez csak rajtunk múlik – biztatott könnyedebb hangon.

És én hittem neki. Elhittem, hogy lesz ez jobb, könnyebb. És hogy miért? Mert ösztönös bizalom kezdett hozzá kötni.

Persze a pénteki lazításnak ára volt. Szombaton nem mehettem ki a pályára csak és kizárólag az időmérőre, ugyanis reggeltől Léá kínzott. Méghozzá matematikával és biológiával.

– És ez még csak a kezdet volt – mosolygott rám kedvesen. – Ne aggódj, hamar hozzászoksz a napirendünkhöz. Nyilván sok minden történt veled az elmúlt hónapokban, és most bele kell majd rázódnod az új helyzetbe.

– Igyekszem – szusszantottam éppen olyan borús kedvvel, mint amilyen az idő volt körülöttünk.

Léá nem akart kijönni a pályára így az egyik Lotusos emberke jött be értem a hotelbe. Ez már valahogy nem volt furcsa, bár még mindig jobban szerettem Kimivel együtt kimenni. És így legalább Loki is újdonsült barátjával maradhatott nem kellett a hotel alkalmazottaihoz fordulni. El tudtam képzelni mennyire szerethetik az ilyen plusz kéréseket, de szerencsémre Kimi egészen hamar elfogadta a szőrmókot, és bár folyton pampogot miatta, nem egyszer láttam, hogy titokban játszik vele, vagy almával tömi.

„Nem akarod a RBE– ben nézni a kvalit?” – jött az üzenet Fabitól.

„Beszélek Kimivel erről” – írtam vissza és zsebembe süllyesztettem a készüléket.

– Szia Lex! – mosolygott rám Mark mikor kopogás után benyitottam Kimi pihenőjébe.

– Szia! Kimi?

– Itt vagyok – jött a hang mögülem.  –Szia – köszöntött óvatos mosoly mellől.

– Szia – karoltam át derekát mikor felém nyújtotta karját. Talán kicsit esetlen fél ölelés született belőle, de a miénk volt és őszinte. – Kimi, szerinted megoldható lenne, hogy Fabival nézzem a kvalit? Megkérdezte, hogy nincs e kedvem átmenni hozzájuk az Energybe.

– Ch, még csak most jött, de már lelépne – fintorgott poénosan.

– Dehogy most – vigyorodtam el. – Csak két perc múlva!

– Jó, de ne egyedül menj. Tele van a paddock riporterekkel.

– És nem feltűnő, hogy egy fiatal szöszi csajt kísérget egy, vagy két Lotusos emberke? Egyedül simán elvegyülök, és nem is a világ végére készülök.

– Rendben okoska – eresztett el. – De kvali után gyere vissza.

– Kösz! Sok sikert Kimi! – nyomtam pszit arcára búcsúzóul.

<Kimi>

Tökéletesen szar időmérő után –  miért is ne –  belefutottunk egy dugóba is. Szerettem volna lazítani, esetleg egy sört meginni, ehelyett itt basztuk el az időt. Ráadásul Steve szmájlival telenyomott sms– e miszerint látja, hogy Lex jól szórakozik nem tett boldoggá. Meg akartam nézni milyen képekkel pakolta tele az oldalát, de fiók híján jobbára csak őt kérhettem meg. Ugyan mutassad megfelé faternak, de gyorsan – vagy mi?

Persze a legegyszerűbb megoldás, hogy kérjem el Steve jelszavát csak később jutott el agyamig, nem akartam ugyanis, hogy Lexi azt higgye ellenőrizni akarom a dolgait.

Kora este Léá beszámolt a napjukról, tiszta apuka feeling volt, ahogy mesél Lexi óráiról. Míg az említett a kiírt hosszokat úszta a két idétlen Vettel– el letöltöttem az applikációt, hogy átnézzem Lexi fiókját. Bár totál böszme dolognak tartottam ezt az instagram mániát. „Nem is értem eddig hogy nem jutott ez eszedbe. Vannak gyerekkori fotói is fent…” – jött az okoskodó válasz Stevetől az belépési adatok mellett. Nem kerülte el figyelmemet a követett tagok közötti JenniD sem, viszont jobban érdekelt Lexi élete. Lexi_R_R.

Ez most mi? RR? Mint Roberts– Räikkönen? És ha csak elírás?

„Lexi_R_R? Mióta?” – írtam Stevenek. Egy jó informátor ilyet is tud!

„Tegnap változtatta a profilját. +1R. És igen, ez már Räikkönen dolog.

Na, most kell egy cigi! Egy nyamvadt kis betű miatt itt bestresszezek, eh.

Feltett szándékom volt időendi sorrendben haladni, de nem bírtam magammal és a legújabb képeket figyeltem. Épp megnyitottam volna az egyik fotót, mikor bejelzett ez a szar és újabb képpel frissült a rendszer. Ahogy elnéztem Heikki lőhette, ugyanis Vettelék között vigyorgott Lexi a medence szélének támaszkodva.  „lexi_r_r @tommiparmakoski tanúim vannak a leúszott hosszra :D „

De diló ez a lány – feküdtem el az ágyon. A következő kép szinten ma készült Lexi és Fabi hülyearcot vágnak „ lexi_r_r Kvali idő! Sok sikert K :) ♥ @fabian_vet kedvéért nah, azért hajrá Seb! :D” Pár pillanatig a feliraton felejtettem tekintetem. Sok sikert K. Nem is rossz…

Aztán Lexi futás előtt – lexi_r_r @tommiparmakoski köszönöm az ajándékot! Ui. igen :) és kösz a bíztató üzenetet ;)” 

És ott volt a zürichi vacsoráról egy kép. „lexi_r_r Apásvacsira fel! :) #KR #LRR #mégkicsitbizonytalan #dejómóka” Ez a kislány tényleg kezd megnyílni nekem – hasított belém a felismerés. A helsinki– s tájképes és koris fotókon átsiklottam, és ezáltal majdnem az egyik csoportképen is. A grillezős estén készült, de totál meg feledkeztem róla, mivel sehol nem láttam aztán viszont. „lexi_r_r @jennid @kiirakorpi @tommiparmakoski ez igazán remek volt! #boldogság ♥ „ de a lényeg a kép volt. Asszem’ pont Tommi fotózott és most először örültem az örökítsük meg a pillanatot hablatyú mániájának, ugyanis csak úgy fért rá mindenki a képre, hogy Lexi az ölembe huppant. EZT a képet elmentettem és kiléptem az appból. Volt mit átgondolnom.

<Lexi>

Komolyan elkeseredtem mikor Kimi kiesett. Szomorú, dühös és csalódott voltam egyszerre. És valójában egyáltalán nem tudtam hogyan kell kezelni egy ilyen szitut. Ő hogy fog ideérni? Mérges lesz? Kiakad? Vagy egyáltalán nem is foglalkozik vele?

– Miért nézel ilyen ijedten? – állt meg velem szemben bő negyed órával később.

– Nem tudom mit kell ilyenkor csinálni – bukott ki belőlem.

– Semmit. Ennek itt a vége. Megyünk tovább – felelte lényegre törően.

– Én azért sajnálom – sóhajtottam fel zavartan. Érzelem mentessége most totál elbizonytalanított.

– Tudom kicsi lány – ereszkedett az asztal szélére, s könnyedebb hangon folytatta egy pillanattal később. – Ez a munkám, és igen szar, hogy kiestem, de nem áll meg az élet ettől. Muszáj tovább lépni. Mire jó az, ha csak bánkódunk olyan szarságokért amin nem tudunk változtatni?

– Oké – feleltem tétován. Végül is igaza volt. Csak hát megint elKimiskedett itt nekem. Ez lehetne egy létező szó különben.  

– Héj – lépett felém – nem akartalak megijeszteni. Örülök, hogy velem vagy ilyenkor.

– Csak bizonytalanság – utaltam péntek esti beszélgetésünkre félénken. Nem is értettem magamat. Totál zavarban voltam.

– Mutatok valamit – vette elő mobilját. – Steve küldte ma délelőtt. Tegnapi – tartotta elém a készüléket. A kijelzőn egy fotó villant fel, rólunk. Emlékeztem erre a jelenetre, a homeba akartunk menni, és Kimi beterelt maga előtt az építménybe. Nem volt teljesen éles, látszott, hogy Kimiről akart képet a fotós de szó szerint közbe léptem, viszont valami miatt mégis nagyon tetszett.

– Ó. Mit gondolsz róla? – emeltem pillantásom rá.

– Nem rossz – vont vállat. – A helsinki– s kép aranyosabb.

– Honnan tudsz te arról a képről?

– Steve is a követőd – vigyorodott el.

– Ahh, szóval kémeid vannak!

– Te engedélyezted neki a követést – folytatta lazán.

– Mindegy – rántottam meg vállaimat. – Nem titkos az adatlapom, a barátaim előtt legalábbis. Én arról nem tehetek, hogy te nem vagy fent, így nem első kézből látod.

– Ettől még figyelemmel kísérem, ne aggódj – biccentette oldalra fejét. – Tetszett, amit eddig láttam.

– Mondtam, nincs ott semmi titkos – fogalmaztam másként félmosoly mellett, mikor tudatosult bennem, hogy akkor látnia kellett a neki szóló üzenetecskét is.

Míg ő átöltözött én átküldtem magamnak a képet, a képalával meg kezdjen amit akar.

lexi_r_r csak mert eddig tetszett… :) #daddy #kémkedéS

Pár perc múlva rezzent meg telefonom, Steve kommentjétől. „ Oupsz, szóval lebuktunk… :D”

Egy kicsit… – írtam vissza.

– Mehetünk? – jött vissza tásákával a kezében, helyeslően bólintottam és kiléptem a kis pihenőből.

Sziasztok!

Annyira szeretem mikor mindenféle verziót kitaláltok a folytatást illetően :D

Viszont nem akarok senkit semmivel befolyásolni, így nem foglalok állást a párosokról, bár láttam itt már olyan verziót is, amire én abszolút nem gondoltam, mint lehetőségre :D egészen egyszerűen azért, mert más szerepet szántam bizonyos személyeknek :)

Just do it! Emlékeztek? Az aji felső :D

Az insta képek ötlete pedig annyira kézenfekvő volt. Hiszen elég sok ember használja ezt az oldalt, főleg fiatalok. Jaj igen! Bár számomra egyértelmű felhívom a figyelmeteket hogy az itt megjelenő insta fiók elnevezések nem valósak. A felsoroltak közül egyedül Kiirának van valóban ilyen jellegű fiókja.

Folytatás hamarosan :)

Köszönöm szépen a kommenteket! :)

L.