Tizennégy

…Q…

<Lexi>

Lihegve nyúltam a vizes palackom után. Tommival futni nem is volt olyan könnyed dolog, mint ahogy képzeletem, ugyanis a kellemes kocogás helyett kitalálta, hogy szeretné felmérni az erőnlétemet, így a kezdeti könnyed gyakorlatoktól eljutottunk a nehezebbekig, amit egy kedves kis öt kilométeres futással egészített ki.

– Megmondom neked őszintén, nem gondoltam, hogy ilyen fitt vagy – törölte arcát pólójába miután levette azt. Hm, izmos.

– A pozitív csalódás mindig jó – kortyoltam hosszan vizembe.

– Ebben a két napban jó párszor lenyűgöztél! Ezt tudod ugye? – mosolyodott el féloldalasan.

– Most már biztosan – feleltem hasonló arckifejezés mellett.

– Gyere, induljunk mielőtt Kiira leszid, hogy ennyi időre raboltalak el! – biccentett az öltözők felé.

– Mit szólnál egy kis levezető korizáshoz? – nevetett fel Kiira, mikor elmeséltem neki megkínzásom történetét.

– Azt hittem már meg sem kérded – nyúltam korim után automatikusan.

– Figyelj Lexi – ült mellém, hogy ő is korcsolyát húzhasson –, milyen szándékaid vannak a műkorcsolyát illetőleg? Maradnál a hobbi szinten, vagy szeretnél komolyabban foglalkozni vele?

– Mindig is komolyabban akartam ezzel foglalkozni – kezdtem –, de nem igazán volt rá lehetőségem. Azon kívül, hogy pár, a korosztályomnak megfelelő versenyt nyertem, illetve körzeti bajnokságokat, ugyanis nem volt időm erre. Anya akkor lett beteg, amikor felsőbb szintre léphettem volna. Egyszerűen képtelen voltam mással foglalkozni. Eléggé bénító hatású, ha az anyukád közli veled, hogy egy éven belül meghal.

– Sajnálom. Őszintén – sóhajtott fel. – Mikor halt meg az édesanyád?

– Augusztus végén lesz három hónapja. Elég friss még a dolog, de ugyan akkor meg annyi minden történt egyszerre, hogy képtelen voltam mindent feldolgozni.

– Látod ezt teljes mértékben megértem.

 – De azt hiszem könnyebb így – emeltem rá pillantásom. – Mármint elköltöztem Angliából, ismerkedem Kimivel és az új életemmel, ez sok energiámat felemészti és nincs időm önsajnálatba merülni.

– Képes vagy felmérni a körülötted lévő helyzeteket és azt az utat választani, amiből a legjobban jössz ki. Ez ritka erény, ugyanis nagy belső erő kell hozzá. Mindazonáltal ismerek egy embert, akiben szintén meg van ez – mosolygott rám kedvesen, amiből rögtön tudtam, hogy Kimiről beszél.

– Régóta ismered őt?

– Igazából csak pár éve. Tudod, én és Tommi egy ideig együtt voltunk, akkor mentünk szét, amikor ő Sebastiannal dolgozott, és ez által ismertem meg az apádat is kábé három éve. Meg hát tudod ő is finn élsportoló van pár kötelező jellegű bál, és ilyesmi, ahol meg kell jelennünk.

– És nem fura, hogy Tommival dolgozol? – bukott ki belőlem a kérdés.

– A csapat, amelyikkel foglalkozik szintén itt edz, így elég sűrűn találkozunk, de hogy feleljek a kérdésedre, nem, nem furcsa. Évek teltek el azóta, hogy mi együtt voltunk, és már igen csak tovább léptünk. Ez miatt ne aggódj, nem teszünk benned kárt – kuncogott fel. – Mutass valami szépet nekem! – siklott el mellőlem a jégen. Leírtam pár kört és hagytam, hogy a zene átjárjon. Anyára gondoltam és arra, hogy mennyire igazságtalan dolog az, hogy nem lehet itt velem. Nem láthatja miként alakul az életem, nem ismerheti meg ezeket a fantasztikus embereket.

– Beszélnünk kell. Komolyan. – nézett szemembe Kiira mikor a dallamok elhallgattak és visszasiklottam hozzá a pálya szélére.

Valamit elronthattam?

<Kimi – 18 órával korábban –>

– Kiimii! Hol a picsába vagy már?!

– Ne üvöltözz baszki – sóhajtottam fel. – Itt vagyunk a teraszon. 

– Ehh ja – trappolt hozzánk Jukka cigarettával a szájában és egy üveg Finlandiával kezében. – Mi a szitu bébikém? – karolta át Jenni vállát miután bemászott mellénk.

– Bébikém? – pislogott nevetve. – Mennyit ittál?

– Tény, hogy van bennem némi alkohol, de tudod, hogy mennyire bírlak!

– Persze, persze – bólogatott.

– Arra gondoltam, hogy eljöhetnél a műsorunkba dumálgatni egy kicsit – kezdte vehemensen.

– Most akarsz erről beszélni? Tényleg? – néztem rá lesújtóan.

– Akkora egy fasz vagy Räikkönen! – sóhajtozott.

– Épp csak annyira, mint te – vigyorodtam el.

– Te csak szeretnél ekkora arc lenni! – nevetett hangosan. – De, mondjuk, ha iszol azért elég jó fej tudsz lenni – hümmögött.

– Nekem nem kell alkohol a jófejséghez – rántottam meg vállaimat.

– Szerencséd, hogy bírlak baszki – löttyintett valamennyi vodkát poharamba.

– Sose unjátok meg ezt a civakodást – sóhajtozott Jenni.

– Csak a szokásos – legyintett Toni.

– Te csak meg se szólalj! Össze se tudom számolni hány alkalommal borultatok egymás vállára szeretlek haver mondat mellett Kimivel – kuncogott fel Jen.

– Van az az alkoholmennyiség, ami után elhagyja ilyen az ember száját – hümmögtem diplomatikusan.

– Huszonegynehány éves ismeretség után meg pláne.

– Igyunk a barátságra! – heveskedett Jukka míg kellően nagy mennyiséget borogatott jobbra balra a poharunkba. – Meg az ilyen estékre! Ránk!

– Éljen, éljen!

A harmadik koccintás után éreztem, hogy nem ihatok több vodkát. Ösztönösen józanabb akartam maradni, csak még arra nem jöttem rá mi miatt éreztem ezt. Hajnal felé pedig úgy esett, hogy kettesben maradtam az ex nejemmel, ami elsőre kicsit bizarrnak tűnt.

– Nem kellett volna levenned – szabadkozott, de szorosan maga köré csavarta a pulcsit, amiből az imént kibújtam.

– Aha, jég hideg a kezed – állapítottam meg, ahogy karja enyémhez ért. – Elég vékony göncben vagy.

– Göncben – nevetett. – Jó volt ez az este Kimi.

– Szerintem is – bólintottam.

– Most viszont ideje véget vetni – pillantott rám és fel is állt. – Igazság szerint hosszú napom volt és ezen nem segített ez a jó pár pohár ital.

– Haza vigyelek?

– Ennyi vodka után? Oké, tudom, hogy jól vezetsz meg minden, de nem kéne autóba ülnöd már. Inkább taxival menj haza.

– Oké, akkor menjünk együtt – szalad ki a számon. – Nem lakunk messze egymástól.

– Legyen – bólintott egy pillanattal később. Mivel Toni már lelépett, Jukka meg valami macát szédített ezerrel ráérősen kisétáltunk a klubból.

– Kösz a pulcsit – nyújtotta felém a taxi hátsó ülésén a ruhadarabot. El akartam tőle venni, de nem bírtam ellenállni a kísértésnek és végigsimítottam meztelen vállán. Tekintetével végig követte mozdulatot, de nem utasított el. Egy másodperc alatt öntött el az endorfin

és mire észbe kaptam vadul smároltunk a hátsó ülésen, pont mint két idétlen tini. Valahol az agyam mélyén tudtam, hogy ez nem éppen a legjobb ötlet, de túlságosan kanos voltam ahhoz, hogy józanul gondolkodjak.

– Szex az ex– el? – nevetett zihálva mikor nagy nehezen bejutottunk a lakásba.

– Lássuk milyen – lihegtem ajkaira. Esélytelen volt, hogy eljussunk az ágyig, így is türtőztetnem kellett magam, hogy ne a liftben tegyem a magamévá. A falhoz préselve simítottam végig tökéletesen ismert testén, megszabadítva bugyijától. Farmeromból előkotortam egy gumit, amit azonnal felgörgettem nem kicsit merev farkamra.

– Kimiii – nyögött fel, ahogy beléhatoltam, nekem pedig le kellett hunynom a szemeimet, olyan szinten zubogott ágyékom felé az adrenalinos vér, hogy szinte bele szédültem.

– Ó baszki – ziháltam egyre mélyebbre lökve, még inkább tudatosítva benne, hogy ez egy gyors menet lesz. Tudtam, hogy mit kell tennem az orgazmusa érdekében, és ahogy megéreztem azt még inkább gyorsítottam a tempón megadva magamnak is a megkönnyebbülést.

– Poénkodhatok azzal, hogy marha régen csináltuk gumival? – vonta fel szemöldökét. Fáradtan nevettem el magam a kanapén terpeszkedve. Ehh öreg vagyok  már az állva dugáshoz.

– Poénkodhatsz! 

– Én most elmegyek zuhanyozni – dobta mellém a göncöt – , ha akarsz, csatlakozhatsz. Ha nem, nos akkor talán le kéne lépned.

És otthagyott. Ez már úgy is el van cseszve alapon lerúgtam maradék ruháim és utána mentem.

– Helyes döntés – fordult felém vigyorogva, csurom vizesen.

– Képes lettél volna kitenni? – támasztottam kezem feje mellett a csempének.

– A szex az ex– el szabályok szerint igen – kacsintott.

– Nem akarok paraszt lenni Jenni, de ez tényleg csak szex az ex– el. Tudod, hogy nem hiszek az ilyen újrakezdéses hablatyokban. Oka volt annak, hogy elváltunk.

– Soha nem tudnék megbízni benned a történtek után – felelte metszően keményen. – Szóval ez részemről is csak szex és alighanem az első és utolsó éjjel is.

– Akkor talán használjuk ki a lehetőségeket – szívtam be élesen a párás levegőt, hamis mosoly jelent meg arcán mielőtt megcsókoltam volna.

<Lexi>

Kicsit tartottam attól, hogy hat helyett Kimi fél hét tájékán esik be, de tévedtem. 

– Szia Kimi! – nyitott ajtót Kiira szokásos mosolyával arcán.

– Hello Kiira! – jött a rekedt hang. Oké csak ötven valahány órája voltunk külön, de mégis izgalommal töltött el a viszontlátás. – Szia – mormogta kedvesebben mikor belépett.

– Szia! – mosolyodtam el automatikusan, egy pillanatra ugyan megtorpantam, de mikor felém nyúlt gondolkodás nélkül karjaiba süppedtem.

– Mesélsz? – ült le éppen oda, ahol pár perce még én ültem, így mellé ereszkedtem a kanapén.

– Van mit!

– Mi ez a komoly arc? – méregetett engem majd Kiirát. – Történt valami?

– Ő – mutatott rám a finn lány. – És a tehetsége. Kimi neked fogalmad sincs milyen potenciál van Alexandrában. Korban pont ideális ahhoz, hogy bekerüljön egy nemzetközi válogatottba.

– Na megállni! Két nap korizás után betámadsz egy olyannal, hogy eb– re ráncigálnád a lányomat? – támaszkodott térdeire. Nyersen fogalmazott ugyan, de egy pillanatig sem volt sértő. Legalábbis szerintem, Kiira arca viszont nem ezt tükrözte.

– Nem. Csak azt mondom, hogy tehetséges és kár lenne, ha ezt elpazarolná. Főleg úgy, hogy ő maga is szeretne a műkorcsolyával komolyabban foglalkozni. Beengedem Tommit – állt fel a csengő hangjára.

– Bunkó voltam?  –  sandított rám Kimi.

– Olyan Kimis – vontam vállat.

– Miről maradtam le? – huppant a másik oldalamra Tommi.

– Nem sokról – informáltam. – De szerintem kezdjük elölről.

– Az elmúlt két napban elég sokat koriztunk, és tisztán lejött, hogy Lexinek van tehetsége ehhez a sportághoz. Te is tudod, hogy szívesen versenyezne, elvégre hozzád fordult segítségért ez ügyben. Én lehetek ez a segítség.

– Ne nézz rám úgy, mintha egy hót’ félelmetes ember lennék – dőlt hátra lazán Kimi. – Pont én nem fogom hátráltatni ha Lexi komolyan akar foglalkozni ezzel.

– Elég régóta vagyok már a jégen ahhoz hogy megítéljem a fiatalokat. Beszéltem az edzőmmel, és ma délután ő is kint volt a csarnokban. Nagyjából azt mondta amit én. Felkészítéssel, rendszeres edzéssekkel, helyi versenyek után indulhatna magasabb szinteken is. Igen, világversenyen is bizonyos idő után. A technikai részét az edzőm és én tudnánk vinni, míg az edzéstervben Tommi is szerepet kaphatna. Gondoljátok át beszéljétek meg, és ha nyitottak vagytok hivatalosan is ajánlatot tesz a Tappara ry Egyesület.

– Mit gondolsz erről Lexi? – fordult felém teljesen Kimi. – Ahhoz, hogy sikeres legyél a sportban, akármilyen sportban rengeteg áldozatot kell hoznod.

– Talán itt az ideje, hogy mindketten megbarátkozzunk azzal, hogy jobban hasonlítok rád, mint hittük. Ha csak egy kicsit is örököltem abból a nyerni akarásból, ami benned van, akkor menni fog.

– Nem lesz egyszerű kicsi lány. Sőt sokszor marha nehéz lesz, de ha ezt akarod támogatni foglak. Mindenben. De gondolom ezt nem, itt és most fogjuk eldönteni. Alaposan át kell beszélnünk minden eshetőséget.

– Én is így gondolom – bólintottam megkönnyebbülten. Kicsit azért tartottam attól, hogy Kimi elutasító lesz, de ugyanakkor bíztam a sportmániájában.

– Indulhatnánk Lexi, anya már tuti tűkön ülve várja, hogy haza érjünk! – tessékelt kifelé finoman.

– Te sem voltál otthon? – torpantam meg előtte, ami miatt majdnem nekem jött, de reflexből emelte karját olyan hatást elérve, mintha alapból át akarta volna karolni derekam.

– Itt voltam Helsinkiben. Tudtommal elengedtél bulizni – villantott szemtelen mosolyt.

– Persze, mert jó fej vagyok! –reagáltam lapos pislogás mögül.

Természetesen Kiminek ebben is igaza volt, már az udvaron lehetett érezni az édeskés illatot, ami finom süteményt sejtetett.

– Megjöttünk!

– Hallom, nem kell kiabálni! – jött a szigorúnak szánt felelet. – Konyha.

– Meg sem lep – pillantott rám Kimi. – Mi ez az illat anyukám?

– Áfonyás pite.

– Jól hangzik! – ültem a pult előtti bárszékre.

– Mesélj kincsem, milyen volt Kiirával? – kérdezte Paula miközben tovább tevékenykedett.

– Pörgős. Szó szerint – vigyorodtam el. – Koris humor – legyintettem Kimi kérdő tekintetére. – Ő eléggé inspiráló személy, nagyon örülök, hogy jobban megismerhettem.

– Örülök, hogy jól érezted magad – mosolygott rám kedvesen. – És te fiam? A Seiska szerint jól mulattál!

– Mi? – kapta fel fejét Kimi. – Már megint milyen böszmeség jelent meg? Áhh fa… izé, nem érdekel.

– Felmegyek kipakolok vacsi előtt! – dobtam számba egy szem áfonyát.

– Rendben –  nyugtázta a „nagyi”. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, bekapcsoltam a tabletet és az ágyra szórtam a ruháimat. Kimi a kocsiban annyit mormogott, hogy bulizott pár haverral, azt’ csá, de én túl kíváncsi voltam ezekre a haverokra, így titokban meg akartam lesni azt a cikket. Persze finnül volt írva minden, mondjuk az a kábé tíz sor nem is tartalmazhatott sok infót, engem pedig jobban érdekeltek a képek, főleg mikor megláttam Jenni nevét.

A googl fordító szerint egy szórakozó helyen voltak, és mivel közös fotót sem láttam nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget neki. Kimi múltkor elég világosan a tudtomra adta, hogy ugyan barátok, de ebben a kapcsolatban már csak ennyi van.

Vacsi után Kimi állt meg a nyitott ajtóm előtt.

– Holnap után haza utazunk – emlékeztetett. – Így marad két nap mielőtt még Belgiumba repülnénk, ráadásul Léá is jön hétfőn.

– Hamar elment az idő – sóhajtottam fel.

– Jól érezted magad itt, Finnországban? – ereszkedett az ágyra, amin én már törökülésben voltam.

– Igen, nagyon! – vágtam rá. – Mármint – lassítottam lelkesedésemen – , sok minden történt, és hát nem unatkoztam itt.

– Örülök – mosolyogott el halványan.

– Mondjuk azt hittem többet lesz itt Toni például – kezdtem óvatosan.

– Majd a futamokon találkozhatsz vele, a bulin szólt, hogy szakkommentátorként jelen lesz.

– Ó! Ez jó – lelkesedtem be, hiszen ő volt az egyetlen, aki ismerte az anyámat Kimin kívül és ez amolyan titkos kis kötelék volt az én szememben, főleg azok után, amiket meséltek nekem.

– Nem szeretném, hogyha görcsölnél ezek a kori dolgon – pislogás nélkül nézett szemembe. – Csak dumáljunk róla. Lazán.

– Miből gondolod, hogy görcsölök?

– Kiiránál azt vártam, hogy eltöröd az ujjad – hunyorgott hamisan.

– Nyilván tartottam a reakciódtól, de azért nem volt annyira vészes a dolog – vontam vállat. – Tudom, hogy mennyire macerás lenne, ha belevágnék és nem látom, hogy ez mennyire össze egyeztethető a te életeddel – folytattam halkabban.

– Lexi te is az életem része vagy. Fontos része – tette hozzá egy pillanattal később. – Komolyan mondtam, hogy támogatni foglak, és azt is, hogy nem lesz könnyű. Össze kell hangolni a tanulást, a futamokat és az edzéseidet. Ez eleve azzal jár, hogy nem lehetünk mindig együtt, mert úgy nem tudsz felkészülni száz százalékban ha utazol velem. Az is nagyon fontos, hogy melyik egyesületet választod. Kiiráét? Akkor az azt jelenti, hogy itt, Finnországban kell az időd nagy részét tölteni.

– Ezek a kérdések járnak a fejemben – nyújtottam ki kényelmesen lábaimat – , és azért ez rémisztő egy kicsit. Nagyon. Éppen hogy megszokom az új életet magam körül, és máris változtassak rajta? Ráadásul ekkorát? Egyáltalán hogy csináljam az egészet? Veled akarok lenni, és tudom magamról, hogy gyűlölném, ha havonta egyszer találkoznánk. Igen is igénylem a figyelmedet, elvégre még csak tizenhét leszek.

– És mégis olyan nagyon felnőtt tudsz lenni néha – sóhajtott fel hosszan. – Nézd ez a te küzdelmed lesz minden téren. Én csak annyit tehetek, hogy amennyire lehet megkönnyítem neked.

Néztem a férfit magam előtt, aki ugyan olyan színű szemekkel figyelt, mint én őt. Kicsiként sokszor álmodoztam arról, hogy apa és én ülünk a szobámba, hátunka az ágynak vetve, ő átkarol, mesét nézünk, vagy épp csak szórakoztat, és én boldog vagyok, mert biztonságban érzem magam mellette. Mellbevágó volt a felismerés, hogy ez az érzet kezd kibontakozni bennem.

*

Akármennyire is jó volt Kimi családjával lenni azért nem bántam, hogy végre ismét Baarban voltunk. A mi kis kétszemélyes világunkban.

– Mit akar tőlem? – nézte bizalmatlanul Lokit, aki körülötte sündörgött.

– Az almát, amit eszel – közöltem.

– Ehh nesze – dobta a ketrecbe, Loki persze azonnal odaspurizott és rávetette magát a gyümölcsre, Kimi pedig rácsukta az ajtót.

– De gonosz vagy!

– Ez nem igaz. Léá nemsokára itt lesz, jobb ha a kis haverod azt rágcsálja a leendő tanárod helyett.

– Jó, de legközelebb kérlek vedd fel és úgy tedd a ketrecbe. Jobban szereti, és én is.

– Eskü, úgy lesz – emelte fel kezeit.

Idegesen lestem az órára Léá tényleg bármelyik percben befuthatott. Oké, hogy elvállalta az utazásokat, de akkor még szó sem volt korcsolya karrierről. Mi van, ha ez már sok lesz? Ha ezt már nem vállalja be?

Tágra nyílt szemekkel figyeltem Léát mikor végre már ott ült előttünk.

– Az helyzet Léá, hogy van egy kis változás – ráncolta Kimi a homlokát.

– Miféle változás? – kérdezett vissza óvatosan.

– Mint tudod, pár hetet otthon töltöttünk Finnországban és ez alatt Lexi elég sok időt töltött az egyik hazai koris élsportolóval. A bajnoknő egyesülete pedig szeretné Lexit a csapatában tudni. Ha Lex ebbe belevág, akkor annyiban módosulnának a megbeszélt feltételek, hogy pár futam helyett Finnország lenne az úti cél. Esetenként lehetséges, hogy huzamosabb ideig maradni is kéne.  De pontos intervallumokat, vagy időpontokat nem tudunk mondani egyenlőre, nagyon a kezdeti részben van ez a szituáció, viszont úgy fair, ha te erről minél előbb tudsz.

– Ha huzamosabb ideig maradni is kéne, miért nem gondolkodtok egy finn tanárban?

– Nem fogok oda költözni – vágtam rá. – Úgy értem, hogy nem lennék ott állandóan.

– Szeretnénk megtalálni a középutat, hogy mindketten jól teljesítsünk, de ne menjen a kapcsolatunk rovására – foglalta össze Kimi a lényeget.

– Így is úgy is rengeteg utazás áll előttem, majdnem hogy csak mindegy, hogy melyik ország az úti cél. Részemről ez nem okoz gondot.

– Húúú! – fújtam ki a levegőt megkönnyebbülten.

– Olyan rémült arcot vágtál – kuncogott fel – , de így most már értem miért.

– Csütörtökön utazunk, az előzetes tervben is ez volt – folytatta Kimi hivatalos hangon. – Mivel magán géppel megyünk, egyszerűbb ha felveszünk út közben. Jó így neked?

– Persze – bólintott. – Itt a tanterv, és a tankönyvek megvételéről szóló számlák, listák – tolt felénk egy papírhalmazt. Még nézni is rossz volt, mi lesz itt, ha már a kezemben tartom azokat a tankönyveket? Sokkal egyszerűbb lett volna, ha Kimi engedi, hogy abba hagyjam a sulit.

– Erről szó sem lehet! – morrant fel mikor aznap este még egyszer utoljára felhoztam neki az én szívesen beáldozom a sulit a nagyobb jó érdekében dolgot.  – Nézd, érettségizz le, aztán felőlem azt csinálsz amit akarsz. Csak legyen valami életcélod.

– De ha csak ennyi a feltételed, akkor minek ragaszkodsz hozzá? Nem értem. Minek nekem érettségi például, ha aztán nem akarok egyetemre menni?

– Miért nem akarsz? – szegezte nekem a kérdést.

– Hát, izé – hümmögtem értelmesen –, tavaly még úgy gondoltam, hogy de igen, akarok. Most viszont nem hinném. Ennyi mindent nem tudok egyszerre csinálni! Ezt te tudhatnád a legjobban, hiszen te még a középiskolát se fejezted be!

– Az autóban nem is volt szükségem rá.

– És nekem a jégen lesz?

– Azért ez teljesen más szitu – mormogta. – Amikor én voltam ennyi idős egy kis házban éltem a szüleimmel, ahol a wc kint volt a kertben, és az apám két munkahelyen dolgozott, hogy finanszírozni tudják a sportmániánkat. Nem nagyon volt lehetőségem, hogy suliba is járjak, meg versenyekre is, na nem mintha nagyon akartam volna. De ezzel szemben te itt ülsz egy villában, magán tanárt kapsz a magán gépre, ami a világ különböző luxus szállodáiba visz el, miközben neked csak annyi a dolgod, hogy a maradék egy évet lehúzd.

– És szerinted én akartam magam köré ezt a fene nagy luxust? – kérdeztem vissza indulatosan.

– Én csupán rávilágítok arra, hogy akár akarod, akár nem kiváltságos helyzetbe kerültél. Lexi, az egész szaros világot adhatom neked, de Cristina megesketett, hogy a helyes úton tartalak. És tudod, én magam sem engedném, hogy egy elkényeztetett királylány váljon belőled. Tudom, hogy egy értelmes okos ifjú hölgy vagy Lex, így belátod, hogy te is kellesz ahhoz, hogy jól működjön ez a dolog. Nem tudom hogy kell apának lenni – hajába túrt –  , nem vagy már gyerek, hanem egy önálló akaratú fiatal, aki feszegeti a határait.

Hűha!

– Igen, ez mindkettőnknek új – támaszkodtam az asztalra. Valójában tök igaza volt. Nagyon tetszett, hogy ide– oda utazgatom, új laptop, új iPhone, új tablet várt, míg a villában természetes volt a kül–  és beltéri medence, mint ahogy a szauna és jacuzzi is. De a való életben ez nem így működött, soha nem jutottam volna el Kiirához sem, ha ő nem az lenne aki.

– Úgy akarok megadni neked mindent, hogy közben nem veszíted el a személyiségedet. Ezért ragaszkodom ehhez az évhez.

– Azt gondoltam, hogy egyszerűbb lenne – vontam vállat.

– Igen az lenne, de az életben semmi nem egyszerű.

– Hát ez pedig elég apukás– bölcsességnek hangzott – szaladt ki számon, amin úgy meglepődtem, hogy ajkaim elé kaptam kezem. – Izé, úgy értem…

– Nyugi – húzta féloldalas mosolyra ajkait. – Értelek.

Megfigyeltem, ezt a fajta mosolyt csak pár szituációban használja.

– Mit szólnál, ha elugranánk Zürichbe kajálni?

– Olyan kiöltözős helyre? – pislogtam kiskutyatekintettel rá.

– Ok, legyen – fujtatott vigyorogva ugrottam fel. – Most az egyszer! – tette hozzá.

***

Teljesen új helyzet állt elő a gépen. Mark társaságához már hozzá szoktam, bár nem minden esetben repült velünk a futamokra, most viszont Léá is a gépen volt. Ő és Kimi néha– néha beszélgettek, de amúgy csendben telt az út Belgiumig. Nem akartam állandóan kérdezgetni őt a rajongóiról, akik (a normálisabbak) alapjában véve nem zavartak, de azért megnyugodtam, amikor megláttam, hogy itt nincs örült tömeg és hangoskodás.

– Beteget jelentettem – vigyorgott Kimi Markra ebéd közben.

– Nesze neked felelősségteljes felnőtt – ingatta fejét elfojtott mosoly mellett kedvenc edzője. Én tudtam, hogy igenis az!

– Ehh így is elég sokszor betalálnak a böszme újságírók. Főleg most.

– Sokat kérdeznek rólam? – pillantottam rá komolyan.

– Eléggé. Szeretnék tudni milyen vagy, egyáltalán hogy hívnak, ilyenek.

– Ahhoz képest, hogy készült pár kép rólam a paddockokban nem ismernek fel – hümmögtem. – Na, nem mintha nem örülnék ennek. Így csak egy vagyok azok közül, akik ott sétálgatnak.

– Jah hívott Sebastian – fordult felém Kimi –, Tommi már ki is talált neked egy plusz programot.

– Sejtettem – sóhajtoztam –, hagyott egy folytatása következik kommentet a pályán készült képhez instán. De mi köze ennek Sebhez?

– Tommi annak idején rászoktatta a kisgyereket, hogy minden helyszínen körbefussa a pályát este. Nah, ehhez fogsz te csatlakozni.

– Ez jól hangzik! – csillant fel a szemem. – Bírom Sebast – tűztem egy falatot villámra. –  Hanna?

– Most nem jött, de Olaszországban ott lesz. Legalábbis ilyesmiről hablatyolt. Áthívott estére mindannyiunkat – tette hozzá mellékesen.

– Klassz! Léá, van kedved megismerni Sebastiant?

– Szívesen, de mivel ma még szabad napom van – mutatott idézőjelet ujjaival – azt terveztem, hogy elmegyek az Éjszaki múzeumlátogatásra. A mai a záró est.

– Ennyire szereted a művészetet?

– Ami azt illeti nagyon. Komolyan fontolóra vettem, hogy kéne egy másod diploma művészettörténelemből, de egyenlőre élvezem a tanítást. Még ha ilyen nem mindennapi közegben csinálom.

– Jó, de azért ne kínozz meg majd nagyon, oké? – kértem szelíden.

– Még el se kezdték, de már kampányol. Figyeled? – biccentett felém Kimi hitetlenkedve.

– Jól van na! – boxoltam vállába nevetve.

 Mire estére átmentünk Kimivel Sebastianhoz túl voltam egy beszélgetésen Tommival, így azt is megtudtam, hogy küldött nekem valamit rajta keresztül.

– Hello virágszál! – ölelt meg Sebastian.

– Hello. Hol az ajim? – nevettem el magam.

– Épp olyan pimasz vagy, mint apád – ingatta fejét tetetett bosszúsággal. – Fabi, megjöttek Kimiék! – emelte meg hangját Seb.

– Ő ki? – fordultam Kimi felé.

– Seba öccse – kortyolt sörébe. – Kábé olyan idős lehet, mint te.

– Aha – nyugtáztam. – Na, muti! – vettem át Sebastiantól a dobozt. Egy pink színű Nike felső volt rajta Just do it! felirattal hozzá illő nadrággal és futócipővel, valamint egy kártyával. „ A póló elmond mindnet! :D Ui. a csajok szeretik a rózsaszínt… ugye? T. „  –  Ez kész! – nevettem el magam. 

– Sziasztok! – hallottam meg magam mögött egy hangot, így hátra fordultam, hogy lássam a szöveg tulaját. – Kimi! – kezelt le a finnel vigyorogva. 

– Fabi! Bakker Vettel, az öcséd a fejedre nő!

– Ne kezd te is – pufogott Sebastian.

– Hello Fabian Vettel – nyújtott felém kezet a srác mosolyogva. Egy fejjel magasabb volt nálam, így fel kellett néznem a barna szemekbe.

– Alexandra Roberts – mutatkoztam be. Ehem, nem ilyennek képzeltem ezt a srácot…

Sziasztok!

Először is külön köszönöm, hogy a hosszabb kihagyás ellenére is ilyen sokan írtatok nekem több formában is! :)

Most egy kicsit a GFTP-ra koncentrálunk, rendben? A háttérben írom az IW és a SZJÚ-t is.

NAAA!

Kértétek, hát itt van, egy kis betekintés az éjszakába.

Az, hogy eztán hogyan is alakul az ő száluk az még a jövő zenéje (legalábbis előtettek :D  )

Folytatódik tovább az élet, amit jól megkevertem. Vajon Lexi belevág a kalandba, vagy végül meghátrál?

Folytatás hamarosan! :) ( talán mg a héten, de erről majd még értesítelek benneteket :) )

Puszi.

L.

Ui.  szerintem iszonyat cuki lett ez a „srác” :D