35. rész

Kimi

A dugóban ültem Mark társaságában, egy eléggé elbaszott futam után. Szuszogva vettem elő a csörgő mobilt. Amint megpillantottam Meddi nevét, egy megmagyarázhatatlan érzet kerített hatalmába.

– Történt valami? – kérdeztem rá köszönés helyett. Ha nem Ana hív ilyenkor, az csak rosszat jelenthet!

– Ami azt illeti igen – sóhajtott hosszan. – Kimi, Ana kórházba került.

– Mi? Micsoda? Miért? – hadartam kiszáradó szájjal. Ana kórházban? Hát mi a fasz van?

– Erős görcsök léptek fel nála. És vérzés is – sorolta fakó hangon.

– De miért? Vagy hogy? Mit csinált? – faggattam.

– Épp egy cikket olvasott arról, hogy órákon át voltál édes kettesben egy szőke tündérkével. A képek alapján nagyon csinos! – tette hozzá dühös hangon. – Nézd Kimi, konkrétan leszarom, hogy mit tettél, vagy mit nem tettél. Ha Anának, vagy a babáknak maradandó károsodásuk lesz miattad, a szemem elé ne kerülj!

– Kurva eget! – szisszentem fel. – Med, mi van a picikkel?

– Majd személyesen elmondom! – vágta rá. – Egyelőre a szülészeten van. Kritikus állapotban. Amint tudsz, gyere!

– Le ne merd tenni! – recsegtem. – Semmi nem történt köztem és a nő között, de erről nem neked fogok magyarázkodni. Most pedig szépen, részletesen elmondod, hogy mit tudsz! A gyerekeimről és a feleségemről van szó, nem tűrőm el, hogy játszd a sértettet!

– Kimi, gondok vannak. Lehet, hogy megszületnek a babák.

– NEM! Ez korai! – meredtem magam elé tehetetlenül. – Nem lehet! Kicsik ahhoz.

– Tudom – sóhajtott fel. – Most különböző módszerekkel próbálkoznak Anánál. Többet nem tudok mondani. De most le kell tennem, hogy vele lehessek. Meg kell nyugtatnom.

– Nem csaltam meg Anát! – nyögtem fel. – Meddi, tudnia kell!

– Minden tőlem telhető megteszek! – felelte és bontotta a vonalat.

– Mi történt? – kérdezett rá rögtön Mark.

– Ana kórházban van – mondtam ki színtelen hangon. – Veszélyben vannak a gyerekeim.

–  Ana? De miért?

– Megjelent egy cikk rólam és Ellieről – emeltem rá a pillantásom. – Gondolom, Anát ez megviselte, Meddi legalábbis erre utalt. Hogy a faszba történhetett ez? – csaptam a kormányra.

Meddi hívása után totálisan egybefolyt minden. Nagyjából úgy, mint mikor Ana előttem esett össze. Csak most sokkal erőteljesebben fojtogatott az érzés, hogy valami baj történik. Nem tehetek semmit. Megint nem tehetek semmit a nőért, aki gyakorlatilag az életemet jelenti, és a gyerekeimért, akik kicsik és védtelenek. Annyira picikék! Hogy élhetik túl, ha idő előtt kell megszületniük?

Anabell

Mély légvételekkel igyekeztem lenyugtatni magamat.

– A legfontosabb, hogy lenyugodjunk – állított az infúzión a doktornő. – Jobban érzi magát, Ana?

– Nem görcsölök – sóhajtottam.

– Remek – mosolygott rám. – Megvizsgálom. Mint mondtam Anabell, a kinyíló méhszáj nagyon veszélyes is tud lenni, de egyelőre azt látom, hogy segít a gyógyszeres kezelés. Nincs vérzés, és nem nyílt tovább.

– Nem fognak megszületni? Ugye nem? – kérdeztem rögtön.

– Mit mondtam Ana, a nyugalomról? Mostantól csak pihenés, pihenés és pihenés. A has keményedés természetes, ne féljen tőle. Viszont, csak úgy hordhatja ki a babákat, és akkor sem végig, ha pihen, relaxál. A szexuális életüket teljesen fel kell függeszteni. Az izgalom semmilyen formában nem játszhat szerepet az életében. Vitaminokat írok fel és fájdalom csillapítót, ami nem ártalmas a babákra nézve, Ana. Valamint hüvelykúpot. Nem lesz könnyű, de közösen pozitív irányba tudjuk fordítani ezt a dolgot.

– A picikért bármire hajlandó vagyok – sóhajtottam könnybe lábadt szemekkel.

– Hat hetet kell kibírnunk. Akkor lép a 37. hétbe, és a kicsik szempontjából az már ideális lesz a születésre. Mivel ikrek, amúgy sem vártunk volna a 40. hétig. A vizsgálatoktól függően, a 38. hét körül indítjuk meg a szülést.

– Ha ezeket teljesítem – helyeztem vissza a párna kupacra lábaimat –, rendben lesznek a gyerekeim? Mást nem tehetek értük, csak pihenjek?

– Tudja, Ana – ült mellém a székre –, ez a nyitott méhszáj viszonylag gyakori eset. Ahogy a képen is látja – emelt elém egy könyvet –, ez történik az ön szervezetében is. Sokszor tünetmentes, de vannak olyan esetek, mint a magáé, hogy görccsel és némi vérzéssel jár.  A legelső reakció ilyenkor a kismama részéről a pánik, és ez teljesen érthető! Én magam is megijednék, ha nem tudnám, hogy mit tehetek a babám érdekében. Érdekes, mert valóban nem játék egy nyitott méhszáj, de nem is annyira borzalmas, mint ahogy elsőre hangzik. És a legtermészetesebb módon óvhatja a babáit, a pihenéssel. Ennél többet nem tehetünk.

Illetve műtéti beavatkozás létezik, de korántsem veszélytelen, és azt csak extrém esetben alkalmazzuk. Az öné nem az. Véleményem szerint, csak kockáztatnánk a műtéttel, de ha szeretné kikérheti más szakvéleményét is.

– Nem! Megbízom a döntésében – sóhajtottam fel.

Tehetetlenséget éreztem, egy jó adag félelemmel nyakon öntve. Kiábrándító volt a tudat, hogy csak ennyit tehetek a picikéimért, holott bármit megadtam volna azért, hogy biztosan egészségesen szülessenek meg.

– An – fogta meg kezem Meddi–, beszéltem Kimivel.

– És? – kérdeztem vissza óvatosan. Nyugi Ana! Semmit nem tudsz! Kimi soha nem adott okot arra, hogy kételkedj benne!

– Totál kiborult, és ami a lényeg: nem csalt meg téged. Hallottam a hangján, hogy megijedt a hírektől, nem hiszem, hogy hazudott volna.

– Nem hittem azt, hogy megcsalt – kezdtem lassan. – Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben. Sokkal jobban ki vagyok élezve érzelmileg, mint eddig, ráadásul akármennyire is élvezem a terhességem, van bennem tartás, elvégre ismerem a férjem… igényeit.

– Kimi totál úgy viselkedik, mint egy bepörgött kölyökkutya – grimaszolt vigyorogva. – Mármint úgy, hogy mindenhol ott van a széles vállaival, és lelkesen körbe ténfergi a terhes feleségét. Persze, mindig valami indokkal. Egy szóval nem hinném, hogy bármi gondja lenne azzal, hogy ilyen szép nagy pocakod van. Láttad, hogy elolvad, ha a gyerekeitekről beszél? – fűzte hozzá kuncogva.

– Nem is tudom igazából, hogy mi történt – biggyesztettem le az ajkaimat. – A doki azt mondja, nem az én hibám, hiszen ez bárkivel előfordulhat. De akkor is frusztrál ez a helyzet!

– Ana, ne ostorozd magad! Hallottad, hogy nyugalomra van szükséged, és azzal nem segítesz, ha magadat okolod.

– Jó – döntöttem fejem a párnának egy sóhaj mellett. – Mit mondott Kimi? – tettem hozzá kissé remegő hangon.

– Hogy nyugtassalak meg, és siet hozzátok. Aggódik értetek.

– És te neki?

– Nos, csak beszámoltam az állapotodról – vonogatta a vállait. Gyanús. Nagyon gyanús.

– Biztos csak ennyit? – nyúltam a pohár után.

– Ezt majd később beszéljük meg szerintem – szuszogta szemforgatás mellett, míg teleöntötte almalével a bögrét. – A doktornő hozta. Belekevert valami port, mert hogy így nem lesz fura íze.

– Magnéziumot kaptam. Illetve azt is. Jaj, Meddi, annyira szürreális ez az egész! – pillantottam fel rá elkeseredetten. – Lassan fél napja itt vagyunk, ami alatt pánikoltam, féltem, és még most is van bennem jó adag tartás. Konkrétan, azt sem tudom miért történt, és csak annyit tehetek, hogy pihenek.

– Ne is keress ebben értelmet – ülte mellém az ágyra. – Hallottad, rengeteg oka van ennek. Pihenj egy kicsit, Ana, lassan Kimi is megérkezik.

– Szeretném látni – hunytam le a szemeimet vágyakozva.

Sokkal nagyobb szükségem lett volna rá most, mint eddig bármikor a kapcsolatunk során. Rengeteg érzés kavargott bennem, igen széles skálában mozogva. Az aggodalom az ikrek miatt, már régi ismerősként köszöntött, ugyanis amióta megtudtam, hogy kettő kicsi élet fejlődik bennem, folyamatosan féltem, hogy bajuk esik. Általuk anya lettem, az anyává válás folyamatába léptem és ösztönösen védeni akartam őket.

Aztán, itt voltak a kérdések és kételyek. Ki volt az a nő? Ismertem annyira Kimit, hogy csak úgy akárkivel nem beszélget ilyen bizalmasan. Tehát ismeri. Ez persze egyáltalán nem jelent rosszat és nem kérdőjelezi meg a bizalmamat felé.

Meg egy adag kellemetlen szégyenérzet, elvégre, ha nem borulok ki, akkor talán nem kötöttünk volna itt ki.

A nagy gondolatmenetből kósza álom lett, ugyanis egyik pillanatban még kettesben voltam Meddivel, majd egyszer csak óvatos érintéseket éreztem arcomon, majd a  pocakomon.

A jól ismert illat eltöltötte orromat, s még kissé öntudatlan állapotban, vágyon sóhajtottam újabb érintések reményében.

– Nem akartalak felébreszteni – jött a bocsánatkérős mormogás –, de látnom kell, hogy rendben vagytok.

– Kims! – nyitottam fel a szemeimet lassan.

Aggódó szempár figyelt tágra nyílt pupillákkal és enyhén elnyitott ajkakkal. Közel volt hozzám, nagyon közel, én pedig lassú pislogások mögül figyeltem a feszült arcot.

– Ana! – ejtette ki nevem, ami inkább nyögésnek hatott.

– Jól vannak a picik – mondtam ki a legfontosabb tényt. Tudtam, hogy ő is ezt a mondatot várja a legjobban. – Kicsit, na jó, nagyon megijesztettek, de rendben leszünk.

– Mi történt? – nézett végig vonásaimon egy lélegzetvétellel később.

– Nem tudom – suttogtam. – Egyszer csak görcsölni kezdett a hasam és fájdalmat éreztem. Nagyon megijedtem, Kimi.

– Tudom – fektette tenyerét az arcomra. – Sajnálom, hogy nem voltam veled.

– Nem tudtad volna megakadályozni – emeltem rá ismét a pillantásom. – Bármikor, bárkivel megtörténhet, hogy kinyílik a méhszáj a terhesség alatt. Számtalan oka van és megelőzni nem igazán lehet.

– Most mi lesz? Velük, veled? – hadarta, míg hófehér ujjait a hasamra simította.

– Rengeteget kell pihennem. Semmi izgalom, semmilyen formában. Fizikailag, mentálisan és lelkileg is nyugalomra van szükségünk – fektettem kezem az övé mellé, s sóvárogva érintettem ujjaim Kimiéhez.

– Ennyi? – kapta rám pillantását. – Többet nem tehetünk értük?

– Ne nézz ilyen ijedten – mormogtam. – Tudom, hogy kevésnek hangzik, és hidd el bármit megtennék értük, de nem, ennél többet nem lehet. Nincsen nagy baj, Kimi. A görcsök miatt sokkal rémisztőbb volt az eset, mint a valóságban.

– Veszélyeztetett terhesség? – préselte össze az ajkait.

– Nagyjából – susogtam. – Nem teljesen, és csupán hat hétről van szó. Tudod, az ikrek miatt, amúgy is megindított szülés volt a terv. Nos, a mai nappal ez biztossá vált.

– Ana – emelte rám pillantását. – Meddi elmondta, hogy miért történt ez az ese…

– Nem tehette, hiszen senki nem tudja – vágtam bele. – Az egy dolog, hogy pont azt a cikket olvastam akkor, mikor kezdődtek a görcsök. Nem feltétlen ez volt a kiváltó ok, bár tény, hogy nem tetszett, amit látok.

– Azt gondolod, hogy megcsaltalak? – tette fel a kérdést rekedtes hangon.

– Nem – feleltem egy pillanattal később. – Kimi, nem fogok hazudni, megfordult a fejemben, hogy esetleg történhetett valami. Bízom benned és a házasságunkban, de kismama vagyok, konkrétan egy ketyegő érzelem bomba – mosolyodtam el halványan.  – Nagyon bízom abban, hogy megérted ezt és nem hiszed azt, hogy nincs meg a bizalom bennem feléd.

– Nem történt semmi sem Ellie – mert így hívják – és köztem. Nem akarok magyarázkodni Ana, mert nem tettem semmit.

– Hiszek neked – feleltem őszintén. – Rosszindulatú volt maga a cikk, utalva a múltban elkövetett hibákra, de mint mondtam bízom benned.

– Nem akarod megkérdezni, hogy ki ő? – hunyorgott rám, míg lusta köröket írt le a pöttömök körül.

– Gondolom, elmondod ki ő, ha már megnevezted – vontam vállat. – Ha akarod – tettem hozzá gyorsan, miközben persze, szugizós tekintettel figyeltem.

– Biztos rendben vagytok? – kérdezett vissza elkerekedett szemekkel, kissé kétségbeesett hangon. – Ana, azt hittem megőrülök, mikor Meddi közölte, hogy kórházban vagytok!

– El tudom képzelni. Én is eléggé megijedtem – bólintottam grimaszolva.  – Örülök, hogy itt vagy – biccentettem oldalra a fejem.

– Végre! – szusszantott durcás hatást keltve, s hozzám hajolt. Kedveskedő mozdulattal az orrát az enyémhez dörzsölte, s csak utána tapasztotta ajkait az ajkaimra. Hosszan, édesen és lassan csókolt, mintha kárt tehetne bennem érzéki játékával.

– Mmm – sóhajtottam ajkaira, finom borzongás közepette.

– Ana? – húzódott el a reakcióm lesve.

– Hiányoztál – húztam óvatos mosolyra a számat.

– Te is. Meg ők is – pislogott lassan a gömbölyű pocakom felé. – Mikor vihetlek haza?

– Holnap – biggyesztettem le ajkaimat. – Nem akarok itt maradni… főleg nem, hogy itthon vagy.

– Te se gondolod komolyan, hogy itt hagylak! – hökkent meg.

– Ez nem egy szálloda – fintorogtam.

– Leszarom – vont vállat. – Itt maradok és kész! Elég rendesen támogatjuk ezt az intézményt – vonta fel a szemöldökét vigyorogva. Ó igen, Mr Räikkönen előtt nincs zárt ajtó.

– Jó, de szeretném a kispárnámat – pislogtam rá kérőn.

– Megkérjük Meddit, hogy ugorjon haza. Nem akarlak itt hagyni – cirógatta meg az arcom.

– Van, pontosabban volt egy meglepésem számodra – helyezkedett el kényelmesen mellettem. – Bár, jól elbaszták – folytatta mély levegőt véve. – Az a nő, akivel lefotóztak, Ellie Sibold, Vivi testvére és történetesen belsőépítész. Baromi sok meló van a kicsik szobájával és az egyéb tervezett újításokkal. Nem akartam, hogy rád szakadjon minden ezzel kapcsolatos szarság most, hogy én versenyzem, így megkértem, hogy csináljon pár tervrajzot. Ezért találkoztam vele Kanadában. Hozott pár látványtervet, hogy Lily és Matt birodalmát, hogyan is lehetne pöpec módon befejezni.

Nagy szemekkel bámultam rá. Lily és Matt miatt akart meglepni engem? Méghozzá nem is csekély dologgal.

– Kimi – ejtettem ki nevét suttogva, könnybe lábadt szemekkel és lebiggyedt ajkakkal.

– Ugye, nem fogsz sírni? – csücsörített egy pillanatra. – Ha nem tetszenek a tervek, max. kidobjuk. Minden úgy lesz, ahogy szeretnéd, csak ne sírj!

– Nem – ingattam a fejem somolyogva. – Meghatott a figyelmességed – folytattam halkan. – Én nem számítottam arra, hogy konkrétan egy belsőépítésszel jössz haza miattuk – simítottam végig a hasamon.

– Ja, a meglepetések általában erről szólnak – vigyorodott el. – Ana, mindent meg akarok adni nekik és neked is.

– De nem kényeztethetjük el őket – pislogtam fel rá.

– Kicsit lehet. Eléggé két lábon állunk a Földön, tehát nem tartok attól, hogy úri gyerekek lesznek. Bár, a nevük egyszerre lesz áldás és átok is – fintorodott el –, de jó lesz ez. Megbirkózunk vele.

– Én ebben soha sem kételkedtem – biztosítottam. – Tudom, hogy szíved szerint elköltöztetnél minket egy szigetre, de nem szabad burokban nevelni őket. Legyenek csak olyan élettel és tapasztalattal teli eleven gyerekek, mint amilyen te voltál vagy én.

– Jól hangzik – húzta óvatos mosolyra az ajkait.

Csendben figyeltem őt, és ekkor tudatosult bennem igazán, hogy ennek az ajándéknak sokkal mélyebb mondanivalója van, mint az egymással harmonizáló színű, tökéletes bútorzatú gyerekszoba.

Biztonságot és harmóniát akar biztosítani a számunkra, és mindezt úgy teszi, ahogy ő tudja, ahogy a legjobbnak gondolja.

Kettő nappal később, már vanília fagylaltot kanalazva pihentem az extra nagy és kényelmes kanapénkon. Teljesen szürreálisnak tűnt, hogy pár nappal ezelőtt ugyanebben a házban rettegve vártam az orvost.

Most pedig finom mozgolódás támad pocaktájon, mikor apuci óvatosan rácsókol a hullámzó részekre.

– Sziasztok – mormogta bőrömre, majd elfeküdt mellettem, de kezét nem vette le a rugdosódó picikről. – Nagyon muris, ahogy ennyire mozognak!

– Én is élvezem. Csak ne rúgjanak nagyot!

– Nagyon durván mozog a hasad! – vigyorodott el. – Tisztára, mintha hullámzana a bőröd. Jobbat nem tudok rá mondani.

– Igen, így, hogy fickándoznak valóban olyan hatást keltenek – mosolyodtam el.

– Jó, csak ne kínozzátok nagyon anyát! – dünnyögte lefelé. – Megnézted a terveket? – emelte rám a pillantását.

– Igen – szaladtak vigyorba az ajkaim. – Ó, Kimi! Gyönyörűek és teljesen a magaménak érzem őket. Volt bennem egy kis tartás, hogy idejön egy idegen nő és lenyúlja a szerepemet, a babaszobát illetőleg.

– Sose akartam ezt éreztetni veled – kezdte, de belevágtam.

– Tudom, de az első rugdalózótól az utolsó plüss maciig mindent mi választottunk. A falakon ott van a kezed nyoma, hiszen ti festettétek le őket Ramival és Sebastiannal. Az összes bútort együtt vettük meg. Ezek fényében kicsit féltem, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy mi elképzeltük, de Ellie tervei nagyon lenyűgözőek. Sok olyan részt látok, amit már pár alkalommal lefestettem neked – tettem hozzá somolyogva.

– Nos, igen – hümmögött lapos vigyor mellett. – Elmondtam Ellienek, hogy azért jó pár dolgot megálmodtál már. Abban biztos voltam, hogy ha egy totál új dologgal állít ide, azt nem fogod szeretni.

– Mindenre gondoltál? – simítottam kezem a puha tincsei közé.

– Nem – futott grimaszba az arca. – A köcsög médiára nem.

– Kimi, ne kezd ezt – kértem óvatosan. – Sosem fogjuk megtudni, hogy mi lett volna, ha nem olvasom azt a nyamvadt cikket. Több mint valószínű, hogy ez akkor is megtörténik. Felesleges ezen fennakadni. Itt vagyunk, egyben és ami a lényeg, egészségesen. Kérlek, ne lovagolj ezen!

– Csak frusztrál a tudat, hogy ez baromi rosszul is elsülhetett volna!

– Nem akarok belegondolni ebbe. Rettegek a képtől, hogy mi történhetett volna. A gondolattól is összeszorul a bensőm, hogy bármi bajuk is lehetett volna, és most nem egy adag fagyi mellett ülnék, hanem az inkubátorok mellett. Van értelme ezen rágódni? Szerinted ez mennyire frusztrál engem? – nyeltem vissza a könnyeim. – A fenébe is, Kimi! – löktem el magamról a kezét.

– Nem így értettem – nyögött fel. – Ana!  – szólított a nevemen, amikor felálltam.

– Elálmosodtam. Lepihenek – válaszoltam a vállam felett és lassan beballagtam a szobánkba. Pontosabban, az ideiglenes szobánkba, mivel a doktornő megtiltotta a lépcsőzést, ezért beköltöztünk az egyik lenti szobába.

– Tudod, hogy nem úgy értettem – nyitott be pár pillanattal később. – Nem akarom, hogy erre gondolj, vagy magadat okold. Egyszerűen csak őrjítő a tudat, hogy nem tehetek értetek semmit. Érted? Ráadásul még itthon sem vagyok!

– Én magam sem tehetek mást a gyerekeimért, mint hogy pihenek. Tehát tökéletesen tudom, mennyire őrjítő a tudat. Elfogadom, hogy a munkád elrabol tőlünk, kérlek te is tedd ezt. Tudtuk, hogy ez lesz, de két pici baba vár ránk. Két olyan gyerek, akik már oda vannak érted. Koncentrálj rájuk! Ne a rossz dolgokra.

– Elhiheted, sokat vannak a gondolataimban – mormogta rekedtes hangon.

– Ahh – húztam fel lábam –, begörcsölt a talpam! – sóhajtoztam rémült pislogására.

– Ne – nyúlt kezem után –, majd én. Lazíts! – feszítette hátra lábfejem egyik kezével, míg a másikkal tartotta bokámat.

– Kösz – fintorogtam egy erőtlen mosoly mellett. Csak ő kérheti ezt ilyen esetben.

– Jobb? – kérdezte, mikor elengedtem a takarót.

– Sokkal – sóhajtottam megkönnyebbülten.

– Lábmasszázs? – eresztette vissza lábamat az ágyra, vigyorogva és hevesen bólogattam válaszul.

– Esetleg utána egy hátmasszázs? – tudakoltam bűbájosan.

– Kicsim, én bárhol nagyon szívesen letap…izé, megmasszírozlak! – vigyorodott el.

– Szavadon foglak, bajnok! – váltottam incselkedő hangra.

– Bármikor megteheted – hajolt hozzám egy érzéki csókra, majd kényelmesen elhelyezkedtem és lehunyt szemekkel élveztem a finom mozdulatokat.

– Sebastian mikor jön? – Kimi mobillal a kezében ráncolta a homlokát.

– Nemsokára – pillantottam az órára. – Miért?

– El kéne mennem a zürichi bankba, de nem akarlak magadra hagyni. Még mindig nem érkezett meg az utalás a Lotustól.

– Komolyan? – vontam fel a szemöldököm kérdőn.

– Lopez is csak ígérget – ingatta fejét –, de nem teszi zsebre, amit tőlem kap ezért.

– Nem gondoltam, hogy ekkora gázok vannak – tettem le a könyvem magam mellé. – Lopez jól, hm, rejti el a részleteket.

– A saját pénzéből fedezett eddig is rengeteg dolgot. Eszelősen nagy pénznyelő egy ilyen csapat. Tudod, pont leszarnám a fizetést, bár ingyen nem dolgozom. De ha már ezt sem tudják pontosítani, az sokkal nagyobb problémákra utal. Türelmes vagyok, de azt Lopez is jól tudja, hogy véges ez a türelem, főleg, ha csak a hülyítés és ködösítés megy.

– Sokkal többre menne, ha eléd állna, egy amolyan, nézd, Kimi, szarban vagyunk kezdetű beszélgetéssel.

– Ez így van – bólintott. – El akarok intézni pár dolgot, míg itthon vagyok. Nem bánod, ha kettesben hagylak Sebassal?

– Dehogy – simultam a mellkasához, miután mellém ült. –, de mehetsz most is, el vagyok egyedül. Ráadásul max. fél óra és Seb is itt lesz.

– Ezt felejtsd is el – szuszogott. – Inkább pihengetek veled még egy kicsit! – csúszott lejjebb velünk fekvős pózba.

– Pont most akartalak megkérni, hogy hozz egy kis édességet – pislogtam fel rá szépen.

– Mégis mit takar az a kis édesség? – méregetett gyanakodva.

– Valami mogyorós csokoládé dolgot – vontam vállat. – A lényeg, hogy legyen benne mogyoró és csoki!

– Megnézem mit tehetek az ügy érdekében – emelkedett fel mellőlem.

– Imádlak! De mazsola ne legyen benne! – kiáltottam utána.

– Nyugi, egy karton mazsolamentes csokit vettem – ballagott vissza a sikeres vadászat után, kezében a kívánt édességgel.

– Mmmm! – ropogtattam elégedetten a csokoládé első kockáját. – Kims! Tudod mit kéne kipróbálni?

– Nem biztos, hogy akarom tudni – hunyorgott.

– Azt a csokis bacont!

– Uhh, Ana – hunyta le szemeit –, ne is haragudj, de elég bizarr dolgokat kívánsz meg.

– Miattuk van – mutattam hasamra.  – Amúgy meg, ezt a csokis bacont egy szakács találta ki, nem egy terhes nő!

– Attól még lehet bizarr – vonogatta vállát.

– Seb? – kaptam fel a fejem az autózajra.

– Más nem nagyon tudja a kódot. Hallod, tisztára, mint egy bejárónő – grimaszolt, míg az ajtóhoz sétált.

– Nem túlzol egy cseppet, édesem? – kuncogtam fel, míg feltornáztam magam a párna halom mellől.

– Szeva Seb – engedte be régen látott unokatesómat a férjem.

– Sebastian! – sóhajtottam boldogan a viszontlátás örömétől.

– Ani – zárt karjaiba óvatosan. – Jól vagy? Gyere, ülj le! – vezényelt a kanapé felé.

– Jól vagyunk, ne aggódj – kértem őt is.

– Hah! Könnyű azt mondani – huppant mellém. – Ti meg már rosszalkodtok?! – érintette meg a pocakomat. – Látszik, hogy apátokra ütöttetek.

– Héé! – Kimi rögtön kikérte magának.

– Erre térjünk vissza pár év múlva – javasoltam nevetve.

– Majd, ha Matt maga után vonszolja a törött, műanyag motorját három évesen? – szemtelenkedett tovább Sebastian.

– Az én fiam zsigerből profin fog motorozni – reagált azonnal a férjem.

– Ebben biztos vagyok – fektettem a kezem Kimiére.

Ragyogó mosoly volt a felelet, amiről tudtam, hogy a képzelt képnek és Mattnek szól leginkább, de a szívemet mégis melegséggel töltötte fel.

Sziasztok!

Voltak találgatások, hogy milyen irányba folytatódik a történet és én ennek nagyon is örülök! :)

Az igazság az, hogy nem állt szándékomban rettentő nagy tragédiát írni, de egy kis izgalom még kellett :P

Azt nem mondom, hogy minden rendben lesz, de biztosan haladunk a történet vége felé. :)

Mondhatni lassacskán kezdjetek búcsút venni Anától, ugyanis korlátozott a részek száma, amelyben az ő történetéről olvashattok….

Köszönöm a rengeteg támogatást, tényleg nem tudjátok elképzelni, hogy mennyit jelent nekem!  <3

Puszi

L

Ui.: Ne feledjétek a Liina’s World fantázianevű klubot, melyben sok érdekesség derülhet ki a bloggal és történetekkel kapcsolatban :)

Ui 2. : A csokis bacon valóban létezik :D A héten láttam a TV Paprikán :D és annyira ide illett! :D