Heart and Soul

Besorolás: +16!

Part 9

2013. július

Oké. Ez mindenhogyan gáz! – sóhajtoztam a zuhany alatt állva kora este.

Ed nemsokára itt lesz, és randizni visz, úgyhogy kapard össze magad! Kimi idiótaságáért miért őt büntessem?

Hiszen az elmúlt hetekben tényleg nagyon aranyos és figyelmes volt: virágot hozott, moziba vitt vagy kinyitotta a kocsi ajtót, mikor beszálltam. Igazi romantikus regényhős volt, és mindemellett jól is nézett ki.

Kívánhat-e ennél többet egy nő? Na, ugye, hogy nem! Álompasi a javából!

– Nagyon elcsendesedtél – érintette meg a kezemet, már az autóban ülve. – Minden rendben?

– Persze – biccentettem halvány mosollyal. – Bocs, csak agyilag néha még a pályán vagyok.

– Nyugi, majd én elterelem a figyelmedet – mosolygott rám szívdöglesztőn és lassan tenyerembe csókolt.

Macskaköves úton hajtottunk fel, egészen a várig. Hű! Érdekes ez az ország!

– Hová megyünk? – néztem körül; mindenütt történelmi épületek. Mondjuk, a kilátás az valami fenséges!

– Ide – biccentett a szálloda felé vigyorogva.

Hilton? Mit keresünk mi a Hiltonban?!

– Miért jövünk a Hiltonba? – pislogtam rá értelmesen, mire hosszan felnevetett.

– Kicsit kettesben tudunk lenni – simított végig az arcomon, amikor felém fordult. – Gyere!

Kézen fogva sétáltunk be a luxusszállodába. Ed a recepcióhoz sietett, s egy kártyával tért vissza.

– Erre – susogta ajkaim közé egy könnyed csók mellett, s a lift felé terelt.

– Te kibéreltél egy szobát?! – sóhajtottam kétségbeesetten.

– Nyugi, nem azért – nézett rám komolyan. – Csupán nem akartam ott maradni, ahol hemzsegnek az F1–esek! Hogy totál ki tudj kapcsolni. Megmondtam, hogy elrabollak! – kuncogott ördögien.

– Végül is – mosolyodtam el.Miért is ne lehetne ilyen figyelmes?
– Hölgyem! – nyitott nekem ajtót, miután lehúzta a kis plasztik kártyát.

Beléptem és a puha szőnyeg elnyelte a magassarkúm kopogását. Kis híján tátott szájjal néztem végig a több helységből álló szobán, nagyon nagy és elegáns volt.

– Ez… meseszép! – fordultam a kísérőm felé, aki csak mosolyogva állt. 

Hozzám lépett, arcomra fektette kezeit, majd lassan megcsókolt.

– Gyere, van még itt más is – vezetett ki a teraszra, ahol ízlésesen terített asztal várt, káprázatos panorámával.

Én hülye meg még aggódtam itt, mikor ő csak kedveskedni akar?! Elszégyelltem magam, és, hogy ezt enyhítsem szorosan hozzábújtam.

– Köszönöm! Fantasztikus vagy – susogtam őszintén, óvatosan megemelte fejem és ismét megcsókolt.

– Élvezd ki, szépségem!

A vacsora? Nos, fantasztikus volt. Pezsgőt kortyoltunk, mennyei ételeket ettünk, miközben beszélgettünk, és nevetgéltünk. Igazi álomrandi hatása volt, szinte már túlontúl tökéletesnek tűnt ez a pasi előttem.

– Esetleg, valami töményebb alkohol? – fordult felém, mikor már a szoba egyik nagyméretű kanapéján pihentünk.

– Mmm, végül is nem árthat egy kis pohár valami – vontam vállat szerényen.

Ő még nem volt tudatában az ivási szokásaimmal. Kimi és az agyament finn haverjai rendesen megtanítottak inni.

A harmadik pohár tequila után nemet intettem, de Ed mégis öntött.

– Ugyan, lazítsunk egy kicsit! – mosolygott rám kedvesen. Igaza van, mit stresszelek itt?

Így hát megittam. Tovább beszélgettünk, ismerkedtünk, de valahogy egyre több csók, s érintés fojtotta el a szavainkat. Finoman, ingerkedve simított végig a combomon, egy pontnál viszont automatikusan kezére tettem a sajátomat.

– Figyelj én nem, nem vagyok kész erre – néztem fel szép szemeibe.

– Ugyan En, csak lazán – cirógatta meg az arcomat. – Bízz bennem, vigyázok rád! – susogta, s ismét birtokba vette ajkaimat.

Finoman ölelt át, de mikor keze mellemre csúszott eltoltam magamtól.

– Nem akarok még lefeküdni veled – mondtam ki határozottan. – Nem régóta ismerkedünk, korainak érezném.

– Nem régóta? Hetek óta randizunk, Ena – folytatta komolyabb hangon. – Úgyhogy, azt hiszem éppen itt az ideje, hogy egy kicsit játszunk is végre!

– De nem akarok – húzódtam el. – Nézd, csodálatos volt ez az este! Köszönöm neked, de azt hiszem, jobb lenne, ha visszamennénk a hotelbe.

– Annyira nem értelek – ingatta fejét és követett, ahogy felálltam. – Totál kimutatom, hogy veled akarok lenni. Leszervezek egy ilyen kibaszottul tökéletes estét, erre játszod itt a szűz kislányt? Te is tudod, hogy mire vágyik egy férfi, és azt hiszem, azok után amennyit rád költöttem, igazán viszonozhatnál valamit!

– Micsoda? – kerekedtek el szemeim. –  Ed, ez nem te vagy. Most komolyan az a bajod, hogy nem akarok ágyba bújni veled, mert gyorsnak érzem a tempót?

– Mi ezen a gyors? – szisszent fel. – Hetek óta húzod az agyamat! Nyugi, bébi, tutira finom lesz! – lépett felém. –  Nem kell félned tőlem…

– Ne érj hozzám! – sziszegtem, ahogy karjaimra fektette a kezeit. – Nem hallod, mennyire undorító, amiket mondasz?!

– Miért kéreted magad? Hm?! – fogta meg az arcom. – Gondolom, a finn már úgy is felpróbált, akkor meg?!

– Te nem vagy normális – taszítottam el magamtól a mellkasánál. – Elmegyek! – indultam ki mellette, de elkapta karom.

– Majd ha végeztem veled, drágám, akkor esetleg! – vigyorgott.

– Nem ijesztesz meg! –  mosolyodtam el, bár valójában a szívem össze-vissza kalimpált.

Elég félelmetes volt ez, ahogy a kedves srácból lassan átfordul egy villámokat szóró szemű, sunyi mosolyú férfivá.

– Nem is akarlak. Csak megdugni végre! – lihegte.

– Ez az, ami NEM fog megtörténni –  hátráltam.

– Ugyan! – nevetett fel. – Tudom, hogy te is akarod. Látszik a szemeden, hogy egy kiadós dugásra vágysz! – folytatta nagyon perverz hangon.

– Te beteg vagy – fintorogtam. Utánam kapott és az ágy felé lökött.

Szinte azonnal rám is vette magát, hiába löktem, taszítottam, karmoltam, sikoltottam, egyre csak csókolt és tapogatott.

– Vadmacska – zihálta, ahogy megütöttem. – Ezt ne tedd még egyszer! – erősen leszorította kezeimet a fejem felett. – Érzed, mennyire beindítasz? Totál feláll a farkam tőled! – dörzsölte hozzám ágyékát, aminek hatására undorodó nyögés szakad fel belőle.

– Ne! Nem akarom – lihegtem. –  Kérlek Ed… nem akarom – motyogtam.

– Ohh, dehogynem – szabad kezével fájdalmasan és erősen markolászta mellem, míg a nyakamat csókolgatta.

Szorosan összezártam lábaimat, és átkoztam magam, hogy miért is kellett egy könnyed vékony, nyári egybe részes ruhát felvennem, miközben könnyeimmel küszködve rángatóztam alatta.

Reccsent a textil erőszakos tapogatása nyomán, így szabaddá vált az egész mellkasom.

– Hagyd már abba! – sikoltottam fel. –  Nem akarom!

– Ne rinyálj már! – nyomta fejem totálisan a matracba, mutatóujja az arcom jobb, míg a többi ujja a bal oldalán szorítottak, így nyomta ajkaimat csücsörítő állásba, s nyálasan megcsókolt.

Rángatóztam, meg is haraptam, aminek következtében lekevert egy pofont.

– Ó, te álszent, kis ribanc! De meg foglak ezért kefélni! – lihegte és még inkább rám nehezedett, besimítva ruhám alá, egészen a nőiességemig.

Zokogva erőlködtem mozdulatai miatt. Nem akartam mást, csak hogy szálljon már le rólam!

Egy pillanatra térdre ereszkedett, ahogy pózt akart váltani, zihálva húztam fel a saját térdem, hogy az ágyékába rúgjak. Azt hiszem, ezt nevezik túlélő ösztönnek.

– Rohadt kurva – görnyedt össze fájdalmasan.

Kihasználva a pillanatnyi helyzeti előnyöm, gyorsan oldalra gurultam és felkászálódtam az ágyról. Visszapillantottam, de ő még lihegve és ágyékát szorongatva nyöszörgött. Reszketve rohantam előre a vékony pulcsimért és táskámért, majd kitártam az ajtót. Csak a hallba jussak le!

Szerencsémre, nyílt a mellettünk lévő szoba ajtaja, és egy pár jött ki. Meghökkentek zilált kinézetemen, én pedig remegésemhez mérten, egész hamar magamra szerencsétlenkedtem a felsőt.

– Hölgyem, jól van? – kérdezte a férfi.

– I… igen – bólintottam.

– Biztos? Véres az arca – folytatta a nő.

– Csak egy kis baleset –  lihegtem és a pulcsim ujjával felitattam a szám sarkából szivárgó, vékony vércsíkot.

A lift felé siettem és beszállva abba elborzadtam a látványomtól: hajam kócos, sminkem lefolyva, szám véresen, ruhám eltépve. Te jó ég! Nagyjából, kapkodó mozdulatokkal eltüntettem a sminkem egy részét felsőmbe törölve, majd a liftből kiszállva gyors léptekkel átvágtam a hallon.

– Vigyen a hotelbe! – pattantam be egy kint álló taxiba –  Hotel Kempinskibe! – nyögtem.

– Máris – méregetett furán a tükörből a pasi, de nem szólt, csak beindította az autót.

Ena, nem, nem sírhatsz! Nyugi! Mindjárt a szállodában leszel, rendbe szeded magad. Bassza meg, így nem mehetek be elől! Tele van minden idióta rajongókkal és fotósokkal! A hátsó ajtó! Ez az, ott talán be tudok rongyolni feltűnés nélkül

Egy maroknyi pénzt szórtam a sofőr mellé. Tudtam, hogy jóval több, mint amennyit kérne, így csak egy köszönömöt rebegve kiugrottam az autóból. Sietős léptekkel mentem a szállodában, tudatosan a lépcső felé.

– Sienna! – hallottam meg oldalról Mark hangját, mire lemerevedtem. Istenem, most ne! Most nem találkozhatom Kimivel! Kérlek!

– Szia Ena! – jött Tisa hangja is, lehunyt szemekkel fordultam feléjük. – Úristen, Ena! Mi történt veled?

– Megtámadtak? – lépett hozzám Mark, aggódva nézett végig rajtam. – Bevigyünk a kórházba?

– Nem kell – nyeltem nagyot. – Semmi baj… – pislogtam ki a könnyeimet.

– En, mi történt? – ért volna hozzám Mark, de automatikusan elhúzódtam.

Riadtan néztem fel rá, pedig ha valaki, ő képtelen lett volna bántani. De hát róla is azt gondoltam.

– Sienna – szólított puhán –, ezt egy férfi csinálta?

Alázatosan bólintottam, amivel sikerült el is sírnom magam.

– Majd én – lépett hozzám Tisa. – Gyere Ena, segítek neked, rendben? Ne félj, nem foglak bántani – tette óvatosan vállamra a kezét és felvezetett. – Ena, kérlek szépen, őszintén felelj! Tudom, hogy nehéz – ültetett le a kanapéra a szobámban –, de muszáj megkérdeznem. Valaki megerőszakolt téged?

– Akart – zokogtam fel tenyerembe temetett arccal.

– De nem sikerült?

– Üüümm – ingattam fejem halványan.

– Ó, kicsim – karolt át. – Kérlek, nyugodj meg!

Nem tudom meddig ültünk ott úgy, de jól esett, hogy nem nyaggat, csak hagyja, hogy sírjak.

– Én…

– Sienna, ez egy elég nagy sokk – kezdte –, de el kellene mondanod nekem, hogy mi történt. Tudom, hogy nehéz, de most terapeutaként tekints rám. Ami itt ma elhangzik, köztünk is marad.

– Nem akarok róla beszélni – súgtam.

– Nem erőltetem – eresztett meg óvatos mosolyt. – Csak arra felelj kérlek, hogy tettlegességig fajult-e a támadás?

– Csak megütött – emeltem kezem az ajkamhoz. – És tapogatott, de nem, úgy nem – sóhajtoztam. –  Szeretnék megfürödni, és lemosni ezt magamról.

– Itt maradjak veled?

– Nem kell – ingattam a fejem. –  Jobban szeretnék egyedül maradni. És kérlek, ne szólj erről Kiminek és Mark se!

– Nem fogok! – biztosított. –  Hívjál azonnal, ha kellek, akár éjjel is, rendben?

– Rendben – bólintottam határozottan.

Alighogy ő elment, én beléptem a fürdőszobába. A nagy tükörben alaposan megnéztem magam, miután megszabadultam szakadt ruhámtól. Nem volt vészes a dolog. Az ajkam  megduzzadt és felrepedt, valamint a mellemen volt egy liluló folt, de azon kívül semmi külső jel nem utalt a történtekre.

Beálltam a zuhany alá és forró vizet folyattam magamra, nagyon nagy adag tusfürdő mellett. Szabályosan le akartam mosni a bőrömről azt a fura érzést, ami bennem volt. Az érintéseit, a nyálas csókjait, mindent.

Pánikszerű sírás tört rám, a fülke ajtót is ki kellett nyitnom, mert úgy éreztem megfulladok a párás, meleg levegőben. Hogy ismerhettem ennyire félre? Hogy dőlhettem be neki?

Vastag köntösbe burkolózva botorkáltam el az ágyig. Tudtam, hogy esélytelenül próbálkoznék alvással, ezért felhívtam Tisát, hogy van-e valami enyhe nyugtatója. Miután   ismét magamra hagyott, gondosan bezártam az ajtót és bevackoltam magam az ágyba. Halkra állítva bekapcsoltam a tv–t, ismertem magam annyira, hogy tudjam, nem mernék teljes sötétben és csendben lenni, majd a gyógyszer lassacskán hatni kezdett és álomtalan álomba merültem.

Mondhatni görcsösen szorongattam papírpoharamat, ami a kedvenc kávémat tartalmazta. Tisa sétált mellettem, már reggel hozzám csapódott, és ezért hálás voltam neki.

– Jól vagy?

– Igen – biccentettem. –  Egyedül az frusztrál, hogy itt van.

– Állj! – torpant meg. – Itt van az az ember, aki ezt tette?! Basszameg! Ő ezt nem tudhatta!

– Öööö…

– Ne terelj! – kért határozottan.

– Igen – adtam meg magam.

– Ed hol volt tegnap, hogy nem – kezdte, de mikor megrándult az arcom eltátotta száját. –  Ő tette, igaz? Ő akart bántani?

– Randizni vitt a Hiltonba – bukott ki belőlem akaratlanul. –  Kajáltunk, iszogattunk, és kijött belőle az állat.

Lehet, még mindig hat a nyugtató?!?!

– Ezért nem akartad, hogy Kimi tudjon róla? – emelte rám a pillantását.

– Nem – ráztam meg fejem. – Ez hosszú történet és nekem most a versenyre kell koncentrálnom. Nem eshetek szét fejben.

A szokásosnál nagyobb adrenalin löket volt bennem, talán a történtek miatt is. Feszülten járattam lábamat, mikor láttam, hogy a gumik állapotát jelző tartomány pozitív értéke rohamosan csökken.

– Kibírja – fordult felém Mark, mintha hallaná a gondolataimat.

– Abban biztos vagyok – bólintottam. – A kérdés Vettel. Nagyon közelít Kimihez. Megspóroltunk egy kiállást, nem hagyom, hogy Vettel csak úgy beessen elénk! – lenyomtam a rádiót. – A következő három körben rövideket válts, és kapcsold át négyes fokozatra!

– Okos – vigyorgott rám. – Előre hozod a szemcsésedést, hogy hamarabb tisztává váljon a felület.

Somolyogva bólogattam, ha már van egy a gumikkal jól bánó pilótánk, használjuk is ki!

Megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőlem, mikor Kimit leintették második helyen. Bár, győzni nem sikerült, a szombati elrontott kvali után egészen elégedett voltam a teljesítményünkkel, s elért helyezésünkkel.

– Irány ünnepelni! – nevetett rám Mark.

– Én most ezt kihagynám – eresztetem felé vérszegény mosolyt – Figyu, Mark, megtennél nekem egy szívességet? Nem érzem magam valami jól. Adnál helyettem interjút? Beszélek Éric–kel, hogy leléphessek előbb.

– Persze, Sienna – nézett végig alaposan az arcomon. – Elég sápadt vagy. És mit csináltál a száddal? Most veszem észre.

– Csak bénáztam evés közben, és erősen megböktem villával – legyintettem –, kis hülye érzékeny a bőröm, épp csak hozzá érek, már meglilul!

– Értem. Akkor pihend ki magad, Ena! Belgiumban találkozunk! – köszönt el, futólag megöleltük egymást, én pedig már rohantam is be az irodámba.

Gyorsan összepakoltam a cuccaimat, írtam egy pár sort Kiminek és Tisa keresésére indultam.

– Ezt add neki oda, mikor már vége ennek a banzájnak – kértem. – Előbb ne! Köszönök mindent! – öleltem meg szorosan őt, majd Markot is, és a kijárat felé vettem az irányt.

Másfél órán belül már a gépen voltam, Zürichi úti céllal.

Nem vágytam másra, minthogy nyugodtan átgondoljam és végleg túltegyem magam a történteken, hogy lezárhassam ezt a katasztrofális hétvégét.

Sziasztok!

Az előző rész és ez nálam egy egészet alkotott, de úgy döntöttem, megbontom. Akartam egy kis (?) izgalmat hagyni, és a mai fejezet után láthatjátok, hogy miért.

Bízom benne; Eddel kapcsolatban azt érzitek, hogy bevezettelek titeket a málnásba. Természetesen nem véletlenül hoztam be egy ilyen negatív szereplőt. Aztán hogy ebből milyen pozitív és negatív érzések, érzetek, történések fognak születni… a következő részekből kiderülhet :)

Annyit előre elárulok, mielőtt még megijednétek, hogy a következő fejezet innen folytatódik, nem ugrok időben egy napot sem.

Úgy gondolom, hogy BTW lesz a folytatásban, de még nem 100%. Ki fogom írni. Okés? :)

Végül egy szolgálati közlemény! FB-on is eléritek a blogot. Aki kapcsolatba akar lépni velem, az ide kattintva megteheti: Liina valamint a fenti Kapcsolatok menüben lévő FB ikon a Liina’s World Csoportba vezet! Ahol több műhelytitkot kívánok megosztani veletek, tegnap például egy részlet került fel a soron következő történetek egyikéből.

Köszönöm a leírt véleményeket, várom a mostaniakat! :)

L.