Öt

…Q…

<Lexi>

Kimi pihenőjében ültem, ölemben a laptoppal. Nem akartam tőle elkérni az újságot, amiről beszélt, így rákerestem a neten, biztos lehettem abban, hogy fent is találom.

De mit írjak be? Szórakozottan húztam végig a billentyűzeten ujjaim Kimi Räikkönen

pötyögtem be, hűű, szép számmal vannak találatok…öhm…nők írtam mellé, áhh, ez nem jó így…legyen barátnő?... Ez az! Exlkulíz! Räikkönen egy ismeretlen hölggyel Monacóban! – villant fel előttem a cikk harsogó címe. Szóval ezért nem akarta megmutatni… sóhajtva kattintottam a linkre, ha már belekezdtem…

A finn világbajnokot tegnap egy szőke hölgy társaságában kapták lencsevégre – elfintorodtam, olyan lenézőnek hatott a hölgy szó így – Egyenlőre semmi információt nem lehet tudni a hölgy kilétéről. Hány éves, hogy hívják, mivel foglalkozik, és talán a legfontosabb: milyen szerepet tölt be a finn pilóta életében? Lehet, hogy egy új szerelem bontakozódik ki? Nem lenne meglepő ugyanis a versenyzőt válása óta nem lehetett női társaságban látni, pár alkalmat kivéve, de akkor is baráti társasággal voltak jelen. Most viszont édes kettesben egy teljes napot töltöttek Monacó egyik eldugott öblében, egész nap a hajón, valamint a parton tartózkodtak. Úsztak is, s az Iceman névre keresztelt yachton vacsoráztak. Izgatottan várjuk, mikor tűnik fel a paddockban a hölgy, aki nyilván valóan jelenleg is Monacóban tartózkodik…

Végignéztem a három képen, elég torz, szemcsés volt szerencsémre. Ha nem tudtam volna, hogy én vagyok rajta, nem ismertem volna fel magam, és ez meg is nyugtatott. De ugyanakkor… rengeteg cikk volt fent róla, és ez aggodalommal töltött el. És az a beszélgetés, amit felvetett? Elég valószínű, hogy erről akar majd beszélni… legalábbis ez lenne logikus…

Megcsóváltam a fejem és bezártam a böngészőt, ha már egyszer elhatároztam, hogy megpróbálok jó kislány lenni, és adni egy esélyféleséget neki, nem akartam elbizonytalanítani magam…

<Kimi>

-Remek. Még egy elbaszott futam…

-Holnap lesz a futam…

-Ugyan Mark – dobtam le kesztyűmet – mondtam, hogy szarok a beállítások! Úgy, ahogy vannak. Nincs tapadásom. Ma már nem nyúlhattok hozzá, szóval holnapig nem lesz jobb, hacsak nincs egy kuva jótündéred, aki helyre teszi!

-Kimi…

-Mivan?! – csattantam fel Lexi állt az ajtóban – öhm, ne haragudj… nem ismertem fel a hangod…

-Nem gond – vont vállat, de látszott rajta, hogy megriadt.

-Minden … rendben? – kérdeztem nyugodtan – miben segíthetek?

-Persze – bólintott, és tétován belépett – én csak… azt akartam kérdezni, hogy mikor… végzel.

-Nagyon unatkoztál? – fintorodtam el, bakker órákra magára hagytam…

- Egyáltalán nem – mosolyodott el futólag, majd gyorsan rendezte vonásait, gyanakodva néztem rá, ez mi volt?

-Ennek örülök – biccentettem – pár perc rendben? Addig gondold ki mit csináljunk este…

-Kimi, nem akarok vájkálni az életedben, de elárulnád, hogy ki ez a lány? – kérdezett rá Mark, miután Lexi kiment.

-Nem fogod elhinni – ingattam meg fejem, kis híján röhögve, én se fogtam még fel – Lexi a lányom.

-Akkor már értem miért hasonlít ennyire rád – vigyorodott el. Tessék???

-Mi van? – meredtem rá.

-Te látod ezt a lányt? Tisztára olyan, mint te. Én azt hittem, hogy valami unokatesód, vagy ilyesmi.

-Hát…

-Ne aggódj – indult ki – ez a beszélgetés meg sem történt…

Egy óra múlva a hotelban ültem le Lexivel szemben. Kicsit bűntudatom is volt, hogy ennyit volt ma egyedül… így rendeltem egy óriási adag fagyit. Az mindig bejön.

-Ez nagyon finom – csent még egy kanállal a kókuszosból – meg tudnám enni az egészet!

-Héj! – húztam el előle nevetve – már így is az én részemből eszel!

-De olyan finom – nézett rám bűnbánóan, basszus, tényleg olyan zöld a szeme, mint nekem.

-Tudom – bólintottam ravaszul – de akkor nem volt értelme a felezésnek!

-A vaníliás hogy ízlik? – terelte a témát.

-Finom – sóhajtottam, és felé fordítottam az édességet, annyira vágyón nézte, egyszerűen nem volt szívem megenni előle – tessék, edd meg. Totál tele vagyok – tettem le a kanalat, és kényelmesen hátradőltem.

-Komoly? – pillantott gyanakvón, biccentettem, mire hálás mosoly mellett magához húzta – köszönöm. Az az igazság, hogy a fagyi a gyengém… - sóhajtott fel, mint aki nagy titkot árul el, muris volt ez a kiscsaj nagyon. És annyira tini! Te jó ég! Mégis…elég komoly és felnőttes…

-Tudom miről beszélsz – bólogattam.

-Figyelj…öhm, én rákerestem arra a cikkre – nézett rám komolyan – elolvastam. Jó béna mondjuk…

-Erről akartam beszélni veled – támaszkodtam az asztalra – nézd, én… eléggé szeretnek az életemen csámcsogni – fintorodtam el – és úgy fair, ha ezekről tudsz. Sok cikk jelenik meg rólam. Én nem olvasom el őket, mert 98% jó nagy böszmeség. De ez által azokra is kíváncsiak, akik körülöttem vannak, lásd a mai cikk. Tényleg nem akarlak megijeszteni, de lehetséges, hogy kellemetlen szituk alakulnak ki. A végtelenségig nem fogom tudni titokban tartani, hogy… a… lányom vagy. És őszintén szólva nem is akarom.

-Nem akarod? – suttogta, megráztam fejem – ez… kedves tőled.

-Lexi…öhm, figyeltél rám? – kérdeztem rá óvatosan.

-Persze – forgatta meg szemeit – de erre magamtól is rájöttem. Anya is mondta, és hát a googl is tele van a neveddel. Majd ha olyan szituba keveredünk, ráérek idegeskedni rajta, addig meg minek. Nem? – rántotta meg vállait, kis híján a mélygarázsig esett az állam, ez 110%-ban az én dumám volt.

***

Azt a hihetetlenül böszme futamot!  Kilencedik hely! Túl régóta versenyeztem már ahhoz, hogy lázba hozzon a körözgetés. Nyerni akartam, de ugyanakkor azt is tudtam, hogy ez nem mindig lehetséges. De hogy ennyire nem…?! Tudtam, hogy Lex Markkal van, így nyugodtan szedtem össze magam a nyilatkozatok után. Zuhany közben az jutott eszembe, hogy elvihetném még egyszer őt abba az öbölbe… jó volt.

Talán…megint tudunk dumálni…

-Kimi – nyitott be Mark – azonnal gyere!

-Mi történt? – indultam automatikusan.

-Cristina kórházba került, Lexit most hívta a nagyanyja – számolt be míg átvágtunk a homeon.

-Nagyon kibukott?

-Igen.

-Lexi – nyitottam be, könnymaszatos arccal fordult felém – mi történt?

-Anya – zokogott fel – kórházba került.

-Gyere ide – sóhajtottam, olyan… törékeny, elárvult hatást keltett, én pedig meg akartam védeni őt ettől.

-Azt hiszem… haldoklik … és én nem vagyok ott… - sírt keservesen, miközben lassan lecsúszott, ha nem tartom össze is esett volna. 

-Héhé – engedtem a kanapéra – meg kell egy kicsit nyugodnod…

-Nem! El kell mennem innen, Kimi vigyél haza! Nem is kellett volna eljönnöm veled!-kiabálta – miattad nem vagyok anyával most!!!! – az előbb még majd összecsuklott, most meg teljes erejéből csapkodni kezdte mellkasomat. Bakker kicsi az ökle, de elég nagyot üt dühösen!

Visszahőköltem az ellenségeskedésétől. Hiába tudtam, hogy most kétségbeesett, össze van zavarodva, fél és pánikol… Komolyan tartottam attól, hogy valóban engem fog okolni.

Az út, a reptér, az autópálya. Órák teltek el, Lexi pedig hallgatásba burkolózott. Csak egyszavas válaszokat adott, azt csak úgy, ha kérdeztem. Annyira lefoglalt ez az egész, hogy csak a kórház parkolójában szembesültem a ténnyel, valószínűleg Cristina most meg fog halni. Sokkoló és morbid dolog volt. Abban a pillanatban, ahogy Cristina édesanyja zokogva magához ölelte őt, tudtam, hogy elkéstünk.

Órák óta voltunk a kórházban, Lexi pedig folyamatosan sírt. Meg se mukkant amúgy, de úgy folytak a könnyei, hogy komolyan attól tartottam itt szárad ki. Egyszer megpróbáltam vigasztalni, vállára fektettem a kezem, de görcsösen elhúzódott, így inkább csak csendben meghúztam magam. Cristina szülei már mindent elintéztek, igazából azon sem lettem volna meglepve, ha maga Cristina intézkedett volna előre. Azért az milyen durva már, hogy felkészült a saját halálára? De úgy konkrétan… nem olyan egyszer úgy is vége… gondolattal.

-Kimi – szólított Mary.

-Igen? – kérdeztem vissza óvatosan.

-Nem tudom, hogy helyes döntés volt e rábeszélni a lányomat – remegő hangon folytatta – hogy annak idején hagyjon ki téged Lexi életéből, Isten látja lelkem, tényleg nem tudom, de azt tudnod kell, hogy csak az ő érdekeit figyeltem. – türelmesen vártam, úgy nézett ki ez egy hosszú beszéd lesz – Nem így kellene lennie… nem helyes, hogy eltemetem a gyermekem….és itt van Lexi is. Végtelenül szelíd és jó kislány – és jelenleg gyűlöl engem, fűztem hozzá gondolatban – meg kell ígérned, hogy vigyázol rá Kimi.

-Azon leszek, minden erőmmel – bólintottam, és ezt komolyan is gondoltam.

-Cristina úgy intézte, hogy a távozásával a gyámság teljesen rád szálljon. Nyilván erről te is tudsz. Tudod köztük – pillantott Lexi felé – mindig is különleges kapcsolat volt, és azt hiszem a lányom tökéletesen tudta, hogy a halála után is szükséged lesz rá. Mikor elutaztatok Monacóba megkért, hogy ezt adjam neked, ha… bekövetkezne…- remegő kézzel nyújtott felém egy hófehér borítékot, amire Cristina elegáns kézírásával két név volt felírva: Kimi & Lexi.

Estére Lexit hazavittem, bár nem tudtam mennyire jó ötlet abban a házban hagyni.

-Maradj itt, a vendégszoba készen áll – marasztalt Mary – fárasztó és hosszú napon vagyunk túl…

-Rendben, köszönöm – bólintottam, valójában szívesen maradtam Lex közelében, ki tudja, lehet még szüksége lesz rám…

-Megnézem Lexit – sóhajtotta miután a szoba felé terelt – ha kell valami… szólj csak, de nyugodtan érezd magad otthon.

-Köszönöm – ismételtem magam. Azt hiszem, Mary elfogadta már, hogy meg fog halni a lánya, az, amilyen erősnek mutatta magát legalábbis ezt engedte sejtetni. Ugyanakkor ki tudná nálam jobban, hogy mennyire remek álcát lehet generálni… Sóhajtva pakoltam le, majd el is mentem zuhanyozni, mocsok egy napon voltunk túl. Pár pillanatig figyeltem aztán a hófehér ajtót, majd bekopogtam, nemhogy már egy 16 éves lányka megijesszen!

-Lexi…

-Menj el! – jött a határozott felelet, rekedt orrhangon.

-Nem akarsz…

-Semmit nem akarok tőled – tárta ki hírtelen az ajtót, dühödten nézett rám – miattad nem voltam anyával, amikor meghalt! – kiabálta.

-Lexi..,

-Te csak ne Lexizz itt nekem! - fojtatta – az egész a te hibád! A TIÉD!

-LEXI!- emeltem meg én is  a hangom – tudom, hogy dühös vagy, és félsz…

-Tudod? Mit tudsz te? Most halt meg az anyám…! – szipogott vészesen közel állt a totál kiboruláshoz.

-Nekem meg az apám halt meg – vágtam oda, talán erősebben is, mint kellett volna – szóval tökéletesen tudom milyen szar most, mert én is átéltem!

-Már most annyira hiányzik, hogy bele pusztulok – zokogott fel, szerintem ha nem kapom el reflexből előttem csuklott volna össze.

-Lex… cssss, semmi baj – húztam magamhoz, hogy az ölembe tudjam venni. Tiltakozás nélkül hagyta, a sírás elemi erővel rázta a vékony testét – meg kell egy kicsit nyugodnod…

-Deugyhihihiányziiik – sírt tovább.

-Tudod kicsim, tudom – ereszkedtem vele az ágyra, úgy kapaszkodott belém, hogy szinte fizikailag fájt, pedig nem vagyok egy gyenge gyerek – Lexi meg fogsz fulladni így… Egyszerűen hagytam hogy kisírja magát. Tökéletesen tudtam, hogy csak az agyára mennék a jajj ne sírj, minden rendben lesz szöveggel. Akkor engem is baszottul zavart… hogy jöhetne már rendbe akármi is? Hiszen… elment… örökre… Nagyon sajnáltam ezt a törékeny kislányt a karjaimban, túl fiatal és ártatlan volt ehhez. A kapkodó légvételű sírásból lassacskán átfordult halkuló hüppögésbe, a pólóm úgy hasig könnyes volt, de marhára nem érdekelt, csak hogy kiadja magából, legalább megkönnyebbül.

-Lexi – szólítottam lágyan mikor már csak néha szipogott – pihenned kell.

-Deb akarok aludni…

-Akkor fújad ki az orrod – sóhajtottam automatikusan – egy forró zuhany jót tenne kicsi lány, hidd el nekem.

-Jó – súgta erőtlenül, szerintem ha arra kérem, hogy fesse lilára a haját azt is kérdés nélkül teljesíti. Ilyen az, amikor annyira üres az ember, hogy a gondolatok is megterhelőek… - Kimi – pillantott rám kezében Csőrikés köntös szorongatva – nem… akarok egyedül maradni. Félek. Itt maradsz velem?

-Persze – bólintottam bíztatóan, amennyire ki van bukva itt nekem, még a végén valami baja lesz… Átmentem a másik szobába takaróért és párnáért, a pólómat is jó ötletnek tűnt lecserélni, óriási foltokban virított rajta az elmúl egy óra bőgése. Mindenesetre, hogy mert kérni tőlem jó előjelnek tűnt. Az hiszem…

Ő még aludt, mikor én felébredtem. Sírdogált még egy darabig este, de a fáradság végül legyűrte és elaludt. Békés volt ebben a pillanatban, én pedig igyekeztem óvatosan kiosonni, minél tovább marad tudatlan, annál jobb neki.

-Este hallottunk benneteket – tett elém egy bögre kávét Mary – majd a szívem szakadt meg Lexiért. De hagynom kellett, hogy te segíts neki. Bíznia kell benned, és neked is benne.

-Igen – bólogattam, ehh, korán van még az ilyen beszélgetéshez.

-Kinyitottad a borítékot? – tudakolta Steve.

-Még nem – sóhajtottam – majd Lexivel… gondolom nem véletlen, hogy a kettőnk nevét írta rá.

Felgumizott hajjal és baromira karikás szemekkel csoszogott le Lexi. Hol van az az édes, élénk lány? …

-Lexi – szólítottam – anyukád hagyott egy levelet nekünk – bukott ki belőlem, pedig rohadtul nem ezt akartam mondani.

-MI? Hol van? – kapta fel fejét.

-Tessék – nyújtottam felé a félbe hajtott borítékot, amit eddig zsebemben dugdostam. Könnyes szemekkel bontotta fel, remegő kezeiben kettő lapot láttam meg. Egyiken az ő, másikon az én nevem. Az utóbbit felém nyújtotta. Képtelen voltam levenni a szemem róla, lestem minden rezdülését, míg a sorokat olvasta. És épp úgy, mint tegnap zokogás rázta, csak most némán sírt. Egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy el akarom olvasni azt a levelet…

Sziasztok!

Na, mivel volt BTW kérés is, játsszuk azt, hogy írtok, nekem mondjuk, hm, 12 komit, és akkor rögtön lesz BTW :) ;)

Hát elérkeztünk ide is! Nem árulok el titkot azzal, hogy ez nagy lépés a párosunk életében.  Igazság szerint direkt nem is szerepeltettem sokat Cristinát, de… higgyétek el nekem, ettől függetlenül fontos szerepe lesz még a jövőben ;)

Azt hiszem két részre bontható a történet, és az első szakasz végéhez értünk. A másodikban új irányok, életek, lehetőségek kerülnek napvilágra, és szerintem ez is közre játszik abban, hogy ez egy érdekes sztori az mellett, hogy egy merőben újfajta kapcsolatról írok. :) Mit gondoltok erről? Olvasói szemmel?

A folytatásban pedig… nos, ha már távoznak, akkor érkeznek is szereplők. Amint bemutatásra kerülnek a sztoriban képpel is illusztrálom, őket nektek a történet Plakátjára kattintva elérhetőek lesznek, de egyelőre maradjon az én titkom, hogy kik, mikor és miért :)

December van, itt dübörög a kari is mindjárt! Szörnyű! Hová lett el az év? :O :D

Arra gondoltam, hogy a meglepetést 25-én kapnátok, szóval majd járjatok erre az ünnepek alatt :) Egyenlőre nevezzük Projektnek! Szóval ez egy több lépcsős projekt lesz, mivel 30-án lesz a blog szülinapja is. Hihetetlen! Mennyi minden történt itt! Na, de majd akkor beszéljünk erről :D Itt hívnám fel a figyelmet, hogy valószínűleg 29-30 körül pár óráig nem fogjátok tudni elérni az oldalt. Ne ijedjetek meg tőle, ha tiltással találkoznátok, hanem próbáljátok meg egy óra múlva elérni ;)

És akkor a kisregényem végén: jó szórakozást a részhez! :)

L.