IceWorld: Ötvenhét

Emlékeztetőül: volt egy olyan visszaemlékezés, amiből megtudtátok, hogy Liina apja nem egyszer bántotta őt, hol mentálisan, hol fizikailag. Az egyik ilyen az volt ugye, amikor Inát kórházba kellett vinni, mert felrepedt a szemöldöke felett. A mostani emlékkép utána játszódik…

-Ugye nem fog fájni? – néztem kétségbeesetten anyura.

-Dehogy kicsim – biztatott – pár pillanat, csupán míg kiveszik a varratokat.

-Oké – sóhajtottam, ámbár nem sokat javított anyu nyugtatása a helyzeten. Utáltam a kórházakat, és minden ilyentől rettegtem. Nem is értettem anya hogy képes itt dolgozni, és látni mindazt a sok szenvedést, ami itt zajlik…! Annyi pozitívuma volt ennek, hogy nem kellett suliba mennem, ráadásul péntek is volt…hétvégén pedig Kimivel lehetek.

-Csodálom, hogy nincs itt Kimi – mosolygott anyu.

-El akart jönni – bólintottam – de ezért felesleges lett volna. Itt vagy te is és hamar meg is van…

-Komolyan Liina, én azon se lennék meglepődve, ha ő lenne a férjed! – kuncogott – Paulával épp arról beszéltünk, hogy milyen szép kis skandináv esküvőt lehetne…

-ANYU! –vágtam bele kikerekedett szemekkel – nem lehet, hogy egy cseppet elsietitek ezt? Tizennyolc éves vagyok, nem áll szándékomban jövőre férjhez menni. Szeretem Kimit, és valóban, ha  előre tekintek látom a jövőmben, de… fiatalok vagyunk ehhez…

-Én nem is azt mondtam, hogy már idén legyen lagzi kicsim! – emelte meg védekezőn kezeit – de az azért tisztán látszik, hogy nem egy eszetlen diákszerelem a tiétek.

-Sziasztok! – lépett be a doki véget vetve beszélgetésünknek – ne nézz ilyen ijedten – nevetett fel arcom láttán.

-A lányom nem bírja a kórházakat – informálta anya.

-Pedig anyudnak meg sem kottyan, hogy itt dolgozik.

-Én tuti nem bírnám – sóhajtottam lehunyt szemekkel. Kicsit csikizett ahogy a homlokomnál matat.

-Kész is – lépett el előlem – még egy ragtapaszt kapsz, néhol egy picit vérzik, de ez természetes. Holnap le is veheted, és nem kell újat feltenni.

-Remek! – mosolyodtam el megkönnyebbülten, végre vége volt!

Mivel anyu 24 órában ügyelt, így én vittem el az autót, megbeszéltük, hogy majd holnap ilyenkor eljövök érte. Katja is suliban volt Lempi is, és Kimi is… én pedig unatkoztam otthon egyedül, így arra jutottam, elmegyek futni. Tréningruhába öltözve léptem ki a házból, amikor egy ismerős autó parkolt le. A gyomrom azonnal görcsbe állt, pulzusom megemelkedett és kiszáradt a szám. Szabályosan éreztem, ahogy elönt a pánik és félelem. Amúgy is féltem tőle, és a tudat, hogy senki nincs a közelemben… még jobban megrémített.

-Szerbusz kislányom! – mosolygott rám édesen, de tekintete sunyi maradt.

-Menj el – léptem a járda felé, a teraszon bárhová be tudott volna szorítani, de az utcán nem…

-Hát így kell beszélni apáddal? – lépett felém, én automatikusan hátráltam – hm, kislányom?

-Mi…mit akarsz itt? – kérdeztem – elég világosan a tudtunkra adtad, hogy gyűlölsz minket!

-Tudod cicám, néha valóban roppant igenesítőek tudtok lenni a nővéreddel, de… az én gyerekeim vagytok, szóval…

-Ja, akiket megversz – ironizáltam – tessék – téptem le a ragtapaszt – ma vették ki a varratokat, ugyanis úgy bevertem a fejem az asztalba, hogy felrepedt és össze kellett varrni. Kösz a kérdést, jól vagyok! Ja, hogy egyszer sem érdeklődét az iránt, hogy mi van velem, csak otthagytál úgy, hogy folyt a vér az arcomba! – hadartam növekvő haraggal. Mindeddig visszafogtam magam, illetve azt a dühöt, amit az váltott ki, hogy a saját apám okoz nekem sérüléseket, akinek elvileg szeretnie és nevelnie kéne!

-Látod, most is csak fennhangon mondod a magadét! Egy csepp tisztelet nincs benned a szülőd felé! Egy neveletlen kis fruska vagy, semmi más! – hadonászott előttem mérgesen.

-Menj el innen, és soha többé ne keress! – kiabáltam  - tönkre teszed az életünket!

-Te velem ilyen hangon nem beszélhetsz! – kapta el karom – te, hülye neveletlen kis picsa! Majd én megtanítalak viselkedni, ha anyád nem tette! – rángatta kezeimet csuklómnál fogva.

-Eressz el! – rángattam - hagyjál! – zokogtam fel, de jóval erősebb volt nálam.

-Hagyd békén Liinát! – hallottam meg az ismert hangot mögülem – mit képzelsz te magadról? A saját gyerekedet bántod?!

-Ebbe ne szólj bele Matti! – zihálta apa, de elengedte kezeim, rögtön Matti felé léptem – attól, hogy a fiad játssza itt a hősszerelmest ezzel a lánnyal, nincs jogod beleszólni!

-Hogy van képed megütni a lányodat? Egy védtelen lányt? Eleve undorító, amit teszel, de hogy még a fiamat is belekevered… komolyan menj el innen, mert nem állok jót magamért!

-Ennek még nincs vége kisasszony! – nézett ám összeszűkült szemekkel, és az autójához sietett.

-Jól vagy? – fordult felém Matti.

-Igen – bólogattam könnyeim törölgetve.

-Gyere – terelt óvatosan a házuk felé – nemsokára Kimi is haza ér…

-Miért csinálja ezt? – néztem fel rá, miután a konyhában ültünk már – nem szeret minket… - suttogtam magam elé – pedig az apánk…

-Nem tudom Ina – ingatta meg fejét – nem tudom megérteni az apádat. Én soha nem emeltem kezet egyik fiamra sem, főleg nem olyan szándékkal, hogy bántsam őket…

-Miattam van? – kérdeztem óvatosan. Ha sokszor hallod, hogy milyen rossz ember vagy, hajlamos vagy el is hinni azt…

-Liina, dehogy! – sóhajtott fel – egy pillanatig se gondold ezt. Te egy csodálatos ifjú hölgy vagy. Sem te, sem Katja nem hibás ezért. Csakis apátok. … Azt hiszem, rád fér egy kis nyugtató ital…

-Nem kérek teát – ingattam meg fejem.

-Az Paula módszere – állt fel, s a kamrából egy üveggel tért vissza – én egy korty vodkára gondoltam.

-Hát… az lehet, hogy tényleg rám férne – sóhajtottam fel. Két feles poharat tett az üveg mellé, s félig töltötte azokat. Mikor bulizni szoktunk Kimivel, sokszor ittunk vodkát, de én tisztán nagyon ritkán. Egész egyszerűen túl tömény volt úgy nekem. De most kifejezetten örültem ennek.

-Még egyet? – kérdezte pár perccel később, lazán bólintottam, legalább lesz egy kis színem…

-Hű… melegem lett – sóhajtottam, mire Matti elvigyorodott.

-Hát ez már csak ilyen!

-Köszönöm, hogy… segítettél – néztem rá valóban hálásan.

-Nincs mit megköszönnöd Ina – ingatta meg fejét – tényleg lányunk helyett lányunk vagy…

-Kimi is ezt szokta mondani – kuncogtam el magam.

-Nem lep meg – eresztett meg egy széles mosolyt – most viszont be kellene fejeznem a hátsó kerítés festését…

-Segítek, jó? – kaptam fel fejem – amúgy is unatkoztam otthon, és szívesen segítenék…

-Akkor vegyél fel egy régi pólót – mutatott az emelet felé – biztos összekenjük magunkat…

Somolyogva mentem fel Kimi szobájába, és előhúztam egyik már kidobásra ítélt pólóját. Mielőtt bele bújtam volna alaposan beleszimatoltam, még így a szekrényből kivéve is érződött rajta a finnem illata.

Nem igazán tudtam, hogy mennyi ideje pingálhattuk a kerítést hófehérre, miközben beszélgettünk, de egyszer csak Kimi lépdelt felénk.

-Jól áll neked ez a póló – mormogta tincseim közé, míg átkarolt – mi volt a dokinál? – pillantott homlokomra.

-Semmi extra – vontam vállat – kb 40 mp-ig tartott az egész, és nem is érzetem semmit sem szinte.

-Mondtam – vigyorodott el – segítsek? – pillantott apjára.

-Ezért a maradék egy méterért ne kend össze magad – ingatta fejét Matti – viszont elmehetnéd anyádért, míg befejezzük. Meg ittam is alkoholt.

-Na, mi történt? – röhögcsélt Kimi.

-Miattam – sóhajtottam – mármint apukád adott egy pohárka vodkát, ugyanis… itt volt apa…

-Micsoda?! – meredt rám, végigfuttatta tekinteté rajtam – ugye nem bántott?

-Nem – biggyesztettem le ajkam – egy kicsit megrángatott ugyan, de…

-MI?!

-Nem tudom miért jött ide – piszkáltam szórakozottan Kimi pulcsiján a cipzárt – futni indultam, amikor megérkezett. Kicsit… kiabált velem, és amikor el akartam küldeni elkapta a csuklóm, és a szokásos neveletlen kis picsa szöveggel jött.

-Ina…

-Semmi baj nem történt – néztem fel szép szemeibe – apukád közbe lépett…és most itt vagyok.

-Itt kellett volna maradnom veled… - sóhajtott fel haragosan.

-Egyenlőre kicsit káoszos ez a kép nekem – rágcsáltam ajkam – tuti nem véletlenül jött ide. Ha megjött anya beszélek vele, ő biztos többet tud nálam.

-Kimi, ma édesanyád is előbb végez… - nézett felénk Matti.

-Menj csak, este megbeszéljük anyuval…

-Oké – csókolt szájon finoman. Mire ők haza értek, mi is végeztünk, felmentem Kimi szobájába átöltözni, s mikor mentem le, hallottam, hogy Paula rácsodálkozik, máris kész a kerítés.

-Inácsk segített – informálta Matti – úgyhogy ezért végeztünk.

-Aranyos ez a kislány – kuncogott fel Paula.

-Na – torpant meg a beforduló finnem – hozzád indultam – mosolyodott el.

-Én meg hozzád – vigyorogtam, az utolsó fokról ő emelt le, míg szorosan magához ölelt – hiányoztál… - mormogtam finom illatú nyakába.

-Fura volt a suli így, hogy nem voltál ott – húzta fel orrát.

-Hát legalább tudod, nekem milyen, hogy mostanság ilyen sokat maradsz ki a versenyek miatt – mosolyodtam el.

-Továbbra is úgy gondolom, az lenne a legjobb, ha magántanuló lennék – ereszkedett a lépcsőre – aztán meg ki tudja, hogy alakul…

-Hogy érted?

-Hát ha sikerülne bejutnom a felsőbb szériákba, kit érdekel, hogy milyen végzettségem van? – vont vállat – mármint érted, egy bizonyos szint után a lové is igen csak jó. Már most könnyebb, hogy van pár szponzor, nem olyan nagyon megterhelő anyáéknak sem…

-Egyre jobban felfigyelnek a tehetségedre – bólintottam határozottan.

-Mit csináltok itt gyerekek? – torpant meg Paula is mikor kijött a nappaliba.

-Beszélgetünk – feleltem mosolyogva – Kimpa beszélnem kell anyuval… - néztem rá.

-Menjünk  - állt fel.

-Jól vagy? – kérdezett Paula.

-Igen – bólintottam – egy kicsit… na jó, eléggé megijedtem, mert tudtam, hogy egyedül vagyok, de azon kívül… tudod, a szokásos volt…

-Nem kell félned Ina – cirógatta meg arcom kedvesen – itt vagyunk.

Harmadszor és egyben utoljára meséltem el mi is történt. Katja kikerekedett szemekkel figyelt, míg anya lemondóan csóválta fejét.

-Tudod miért volt itt?

-Azt hiszem, most szerzett tudomást arról, hogy beadtam a válókeresetet – sóhajtott – és csatoltunk hozzá egy levelet, amit az ügyvédem írt, melyben felhívja a figyelmet arra, hogy látlelettel tudjuk bizonyítani, hogy erőszakoskodott, így ne akarjon akadályokat gördíteni a válás útjába.

-Soha nem tűnik el az életünkből? – kérdeztem csalódottan.

-Mindent megteszek, hogy ne menjen többet a közeletekbe! – bólintott anya határozottan, és én tudtam, hogy valóban így is lesz…

Furcsa álomból ébredtem fel. Valahogy szerepeltem benne, pontosabban a fiatal énem, meg Kimi és Mattiék is…

-Karácsonnnnnnnnnnyyyyyy vaaaaannnnnnn! – ugrott az ágyunkra valaki. Pontosabban az egyes számú gengszter törpe.

-Mi…? – hümmögött Kimi csukott szemekkel – ó te kölyök…! – ásítozott.

-Várjál, mindjárt jön a másik is – nyújtóztam. Igazam is lett, pár pillanat múlva berongyolt a másik szőke bomba is.

-Keljél fel! – rángatta Kimiről a takarót Titus roppant határozott mozdulatokkal – jön a Télapó!

-Lazuljál már le egy kicsit – rántotta mellkasához a kuncogó törpét – mitől vagy ilyen hiperaktív hajnali fél tízkor?!

-Hajnali fél tíz? – nevettem fel, és kimásztam az ágyból – keljél fel Kimi, hallod, jön a Télapó!

-Igen, jön! – kezdett ugrálni Juu az ágyon.

-Héhé – nyúltam utána mikor már nagyon kezdett bepörögni – lassabban szivi, mielőtt még leesel…

-Menjünk le! – indítványozta miután felvettem – hátha itt van már a Télapó!

-Nektek nem hiányzik két bepörgött kölök?! – sóhajtozott Kimi mikor elindultunk le. 

-Hallotuk, hogy nálatok visítoznak – vigyorgott Rami – szóval… nem.

-Itt volt! Anya itt volt a Télapó! – rongyolt hozzánk Titus hatalmas vigyorral.

-Itt volt? – csodálkozott Kristii.

-Igen, ott a soook ajándék! – mutatott a nappali felé, ahol a díszített fa állt.

-Micsoda??? – mosolyogtam el mikor egy huncut vigyort produkálva kidugta fejét Juu is.

-Mit vettetek a fiúknak? – kérdezte Rami gyanakodva, miközben fiait nézte, akik egymástól kicsit távolabb tépték ezerrel a csomagolást a kisebb, nagyobb dobozokról.

-Mindjár’ meglátod – heherészett Kimi, elégedett vigyor mellett.

-Ugye nem fognak veszekedni rajta?

-Egyforma ajit kapnak – informáltam somolyogva – ne aggódjatok.

-Fuuu, te mit kaptál? – lépdelt Juu Titushoz – néz, én ilyet! – tolta az orra alá, felkuncogtam, még két ilyen rosszcsontot!

-Az enyém is ilyen! – csodálkozott rá – király! – pacsiztak le – tudunk sokat játszani!

-Tablet? Ez most komoly? Nekem nem vettetek? – ingatta fejét Rami.

-Nem segítene a problémáidon – veregette vállon vigyorogva Kimi.

-Vit…

- Karácsonykor nincs káromkodás, még az ilyen…. dilinyósoknak sem – vágott bele Kristii – az eszem megáll tőletek!

-Beza – bólogattam – még a végén a Télapó kihagy titeket…

-Rosszak voltatok? – csodálkozott Titus.

-Azok – kuncogtam el magam – na, gyertek reggelizni, aztán kipróbálhatjuk ezt a sok új klassz játékot.

-Jóóó! Én palacsintát kérek! – közölte, míg berohant az étkezőbe.

-Keri – nézett fel rám Juu – ti nem kaptatok ajándékot?

-Tudod, a Télapó most gyorsan elmegy a gyerekekhez, és estére jön a mi ajándékainkkal – magyaráztam mosolyogva.

-Kedves ez a Télapó bácsi – szuszogott kakaós bajusz mögül Titus. Két ilyen törpe mellett valóban csodásan indult a nap, rendkívül üdítő volt a karácsonyi lázban égő gyerkőcök  vidámságát hallgatni.

Napközben persze ki kellett próbálni a sok játékot, amit kaptak, ebéd után pedig az erdőt vettük célba, volt ott egy remek szánkó és sí pálya.

-Fúúú, most menekülj – söpörte le arcából a havat Kimi, amivel Titus borította be.

-Jaaaaaajjjjj – iszkolt el vigyorogva, pontosabban iszkolt volta, de Kims pont elkapta még a kapucniát.

-Megvagy! – rántotta le a hóba - na pajti! Mi csináltál?

-Seemmiitt! – röhögött hangosan, pedig még semmit nem csinált vele Kimi.

-Nagyon vártak már titeket – ült mellé Kristii két gőzölgő pohárral – totál oda vannak értetek a fiúk.

-Jó fejek – néztem a hóban fetrengő kupac felé – és igazából Kimi is egy nagy gyerek. Otthon mindig azt mondja Kimi a srácoknak, ha nálunk vannak, hogy én olyan vagyok, mint egy pót anyuci. Mert ugye, fogmosás, lefekvés…

-És ilyenkor jön a tipikus Kimi grimasz mellett az anyuci szöveg? – nevetett.

-Aham – bólintottam somolyogva.

-Biztos vagyok abban, hogy remek szülők lesztek – sóhajtott fel kedvesen.

-Rajta vagyunk az ügyön – kortyoltam teámba.

-A lényeg, hogy ne erőltessétek a dolgokat. Mi Juuval több mint egy évig próbálkoztunk. Komolyan kétségbe voltam esve, hogy valami gond van velem, vagy Ramival. Aztán kiderült, hogy nem, csupán a fiatalúr úgy gondolta ráér még megfoganni – mosolyodott el – Titus meg… hát, tudod, nem is akartunk ilyen hamar tesót!

-Amióta hónapokkal ezelőtt belevágtunk, majd abba hagytuk a vizsgálatokat, csak egymásra koncentrálunk. Pár hétre elutaztunk, lazítottunk, munka és baba témamentesen. Azt hiszem, ez megtette a hatását. Szeretnék gyereket, nagyon is –pillantottam rá – de közel sem olyan görcsösen, mint előtte. Hónapokkal, ezelőtt ha megláttam egy babakocsit összeszorult a szívem, és sóvárogva figyeltem. De most… biztos vagyok abban, hogy rendben leszünk, csak egy kis idő kell.

-Sokkal felszabadultabb vagy – helyeselt – ez látszik. És ezáltal Kimi is. Nagyon rád van hangolva. Néha tényleg olyanok vagytok, mint akik külön bolygón élnek – nevetgélt.

-Nos, Kims …. hát igen – kuncogtam el magam, totál igaza volt – ez igaz. Én folyton ezt érzem.

-Nem egy egyszerű esetek ezek a Räikkönen férfiak – sóhajtott fel.

-Hát nem – értettem egyet – mondjuk Rami nem annyira makacs, mint Kimi.

-Viszont Kimi mindig megmondja a frankót, hogy a férjemet idézzem. Rami sok esetben inkább magában őrlődik, forrong.

Hát igen, Kimi mindig megmondta a frankót… ha tetszett, ha nem. Én mondjuk kifejezetten tiszteltem és szerettem benne ezt a tulajdonságát.

-Az jutott eszembe, hogy Raminak mennyit kellett tepernie, hogy komolyan vedd – nevettem fel.

-Igen? Miért? – nevetett ő is velem.

-Kezembe akadt egy album Porkkalában, és volt pár régi kép benne. A híres svéd családi túrán készült!

-Sose felejtem el azt a hosszúhétvégét – kacagott.

-Hát az én sem – lestem a fiúk felé ismét, szinte láttam magam előtt őket, így együtt, csak fiatalon…

-Tegyél leeee – nevettem – szédülööök!

-Mi van Laine?! – röhögött Kimi is – mit hablatyolsz?! – eresztett le a földre, és végre nem forgott.

-Hűű, szédülök – kuncogtam vállaiba kapaszkodva.

-Ennyitől?! – csóválta fejét, hangjából kihallatszott mennyire jókedvű.

-Vagy tizenkétszer szóltam, hogy állj le – néztem fel rá hunyorogva.

-Bocsáss meg – nézett nagy szemekkel, de marha rosszul leplezte, hogy valójában nem is sajnálja kínzásomat.

-Ó Räikkönen! – szuszogtam állbosszúsan – olya eszetlen vagy ma, mint egy gyerek!

-Ma? Mindig! – vágta hátba Rami vigyorogva.

-Kapd be – morrant Kimi, fél pillanat múlva pedig már egymást gyepálták.

-Jesszus! – sóhajtott fel Paula, mikor visszatértek az ösvényről – fiúk! Mit műveltek?!

-Csak a szokásos – legyintett Kristii.

-Sose nőnek fel – sóhajtott lemondóan Matti, de tisztán érezhető volt, hogy szórakoztatja ez a kis malőr a fiai között…

-Hogy állsz a tételekkel? – kérdezett Kristii.

-Az egyik tételsor kész, de nem tudom, a másikkal mikor végzek. Szerintem soha – biggyesztettem le ajkaim.

-És ha azt mondanám, hogy nekem megvannak kidolgozva? – vigyorgott rám.

-Komoly? – kerekedtek el szemeim.

-Komoly – bólintott – átviszem neked, ha szeretnéd.

-Imádnálak érte! Hogy tetszik az egyetem?

-Nagyjából ezt vártam. Eddig nem rossz, de előre félek a vizsgaidőszaktól – húzta el száját.

-Neked az meg se kottyan – legyintettem somolyogva.

-Nem vagytok éhesek lányok? – tette az asztalra a piknikkosarat Paula.

-Mmm, de! – csúsztam le a másik asztalról.

-Egyetek csak! –pakolt ki – rátok fér!

-Fiúk! – szólította Kimiéket az apjuk, röhögcsélve huppantak le mellénk.

-Kicsi fiúk – vigyorogtam pimaszul a finnemre.

-Erre majd este térjünk vissza – pusmogta fülembe, s incselkedőn bele is puszilt. Díjaztam, hogy nem mindig óvatos ezzel, tudta, hogy utálom amúgy, ha a fülem felé közelednek.

-Miért, mi lesz akkor? – pillogtam ártatlanul.

-Most komolyan itt kezdjem el sorolni, miket akarok tenni veled? – vonta fel szemöldökét, és azzal a tipikus szexi-de-ágyba-vinnélek nézésével lesett rám.

-Mmm, dán sajt! – csücsörítettem, Paula annyi mindnet halmozott az asztalra, hogy döntésképtelenül méregettem az ételeket. Végül mindenfélét reggeliztünk, kint a természetben. Ragyogóan sütött a Nap, remekül éreztük magunkat, az élet a szép arcát mutatta felénk azokban a pillanatokban. Persze előkerült a fényképezőgép is, Kimi és Rami pedig egy korlátra ereszkedtek egy kép erejéig, ami nem várt módon reccsent, s el is tört alattuk. Egy félméternyit estek csak, rögtön látszott, hogy semmi bajuk nem esett, így az egész család nevetésben tört ki.

-Mi aaa ?!  - rezzentem fel az emlékből, ugyanis egy puha, s hideg hó pamacs eltalált – ki volt az?! – néztem gyanakvón az előttem álló négy Räikkönenre.

-Kimi! – mutatott havas kesztyűvel az említettre Juu.

-Na, megállj… - indultam feléjük, de az utolsó pillanatban a kissrácot ragadtam el magammal – Kimi volt mi?

-Jaaaj Liiinaaaa! – nevetett visítva.

-Szivikém, havas a kesztyűd! – kuncogtam vele.

-Jóóó, én voltam! – lihegte – jaj menjünk szánkózni!

-De te húzod a szánkót! – érintettem meg az orrát.

-Húzom! – bólogatott szaporán. 

-Holnap meg elmehetnénk hómobilozni kölykök! – állította talpra Kimi Titust.

-JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ! – lelkesedtek be egy pillanat alatt. Mi még kint hagytuk a fiúkat szórakozni, legalább a vacsora készítése alatt nem lábatlankodnak alapon. Mivel már napok óta otthon voltunk, a Räikkönen házban kényelmesen elő tudtunk készülni a nagy vacsorára,  „csak” a sülteket kellett elkészíteni a körettel.

-Fiúk? – kérdezte rögtön Paula.

-Még kint. Jobb is nekünk – kuncogott Kristii.

-Jobb – helyeset anyósom – Inácska, hívott anyukád.

-Mi történt? – kaptam fel fejem.

-Semmi, csak szólt, hogy Katja előbb jön. Egy óra múlva itt is lesz Espooban.

-De jó! – lelkesedtem be, a lelkem mélyén kicsit tartottam attól, hogy ott ragad majd Helsinikiben. Elégedett mosollyal dugtam be a húst a sütőbe, szó szerint csak pár óra választott el attól, hogy a teljes családommal együtt ünnepelhessek…

Sziasztok!

Egy könnyed rész az év lezárásaként! :) Én legalábbis úgy tervezem, hogy idén több rész a történetekből nem kerül fel. Ne ijedjetek meg, azért tíz napra nem hagylak titeket olvasni való nélkül :D 24-én érkezik az általam kigondolt Meglepetés első lépcsője…. :) Sok minden történt ebben a hónapban, ami gátolta az írásomat, pontosabban az erre fordítható időmet, így közel sem volt biztos, hogy sikerül elkészülni vele, sőt igazából még nincs is kész teljesen, de most még talán akad egy kis időm, amit erre fordíthatok :) Ünnep lesz, de bízom benne, hogy lesz egy szabad negyed órátok felkukkantani ide, esetleg pár sor formájában nyomot is hagyni :P :) Nagyon várom amúgy, hogy posztolhassam, mert rengeteg háttérmunka előzte meg, hogy egyáltalán neki állhassak írni, azt hiszem, aki régebb óta figyeli a blogomat, rájöhetett, hogy nem szeretek légből kapott dolgokról írni (Kitti szerint túlságosan maximalista is vagyok néha xD ) valamint ha olyanról írok ami nagyobb tudást igényel, utána járok. A Meglepetés egy amolyan titkos projekt is számomra :D egyetlen ember van, aki ismeri (mert azért kell egy cselszövő társ :D ) nem lesz meglepő, ha elárulom, hogy ő nem más, mint Monshe. Ő azt mondta nekem, hogy „más, mint te, de van benne valami, ami rád jellemző” a többit nem másolhatom be, mert azzal elárulnék pár dolgot xD  esetleg még annyit, hogy ő sokat nevetett rajta :) Szóval remélem, várjátok már ti is, én nagyon is :)

A részről: múltkor említettem nektek, hogy jön pár ilyen könnyed hangvételű rész, mert nem akarom egy résszel lezavarni a téli szünetüket. Könnyed… ja… hát a múltbéli jelenet nem teljesen az, de…igazából az ilyen múltban elszenvedett negatív élmények is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy itt a jelenben erős legyen a kapcsolatuk. Hiszen a pilóta rengetegszer látta a padlón a lányt és sok esetben fel is segítette onnan…

2014-ben érkezik az új rész ehhez a történethez, szóval… bármilyen véleményetek is van, nyugodtan osszátok meg velem, ha már hetekre búcsúzunk a sztoritól. :) De nem végleg ugye! ;)

Ja, és Andi írta, hogy szerinte jobb lenne, ha mindig megmondanám hány kommentet szeretnék egy részhez. Nem rossz az ötlet ;) , de nem akarom, hogy kényszerből írjatok :/ a komihatár szót meg egyenesen gyűlölöm…. :/  Kérdés hozzátok: pár részhez írtam, hogy mennyit szeretnék, párhoz nem. Nektek melyik volt jobb, szimpatikusabb? Ezentúl is írjam? Vagy ne?

L.