2013. december 4., szerda

8

8. Egy jó nap…


Hirtelen és egyedül ébredtem. Felültem az ágyon, enyhén sötétedett már és Kimi nem volt mellettem.  
 -Mióta vagy fent? – feküdt mellém és óvatos csókot adott
 -Úgy kettő perce – simultam hozzá – te?
-Talán negyed órája – simított végig a hátamon – rendelünk vacsit? Nem akarok osztozni rajtad senkivel ma.
-Megbeszéltük – vigyorogtam mellkasába – nézünk filmet míg eszünk? Nem szeretek csendben lenni, az is jó, ha csak megy valami a tv-ben.
-Nézhetünk – bólintott – tán valami horror? – vigyorgott.
-Mmm, ha megvédesz – sóhajtoztam, tudtam, hogy úgy is erre megy ki a játék.
-Mindentől – bólintott röhögve. Kerestünk egy jónak ígérkező filmet, amit aztán vacsi utánra halasztottunk, evés közben jobbára beszélgettünk tovább. Érdekes volt számomra, hogy fizikálisan nem ismertem olyan régóta őt, de mégis úgy tudtam felé fordulni, mintha mindig is az életem rész lett volna.
-Vársz valakit? – somolyogtam mikor kopogtak, nem számítottam senkire már.
-Kértem kukoricát és csokit – villantott elégedett vigyort.
-Remélem mogyorósat! – csillant fel szemem.
-Áhh, nem mondok semmit – legyintett lemondón, aha, megint valami pikáns szófordulat jutott eszébe! A film maga elég izgalmasra sikeredett, tele volt hangos hanghatásokkal, és valójában egy kicsit be is dobogott a szívem némely jelenetnél.
-Megijedtél? – mormogta tincseim közé, mikor az egyik ilyennél megugrottam
-Nem igazán, csak tudod a hang - magyaráztam, de azért a biztonságos ölelésből kukkoltam tovább a tv-t.
-Velem fürdesz? – cirógatta meg arcom a film után.
-Megmosod a hátam?
-Aham – nézett rám nagy, befolyásoló szemekkel – kicsit játszhatnánk - incselkedett tovább. A fürdőig megszabadítottuk egymást a ruháinktól, forró csókokban és érzéki érintésekben találtunk egymásra. Ahogy a meleg víz bőrömre csorgott ő világossá tette, hogy semmi hasonlóság nem lesz az utóbbi közös zuhanyunkkal kapcsolatban. Most valóban csak játszadoztunk egymással tovább fokozva a vágyainkat az este aztán úgy ahogy volt erotikába fulladt, kínzóan lassan mozdult, szinte be cserkészett, én pedig nem győztem betelni a csókjaival, érintéseivel és az érzettel, amit kiváltott belőlem.
-Mmm – nyúltam el mellkasán, szíve vadul dobogott.
-Igen? – nevetett felszabadultan.
-Ez nagyon jó volt – pillantottam rá.
-Szerintem is szépségem – rendezte el körülöttünk a vékony takarót.
-Ümm, attól tartok izomlázam lesz – húztam fel lábaim, hátam mellkasának támasztva.
-Itt? – simogatta combom – nem csodálom - nevetgélt fülembe.
-Remek, akkor meg is masszírozhatod majd! – helyezkedtem el.
-Okaj – paskolta meg bőröm – Linda? Én tényleg komolyan gondoltam, hogy gyere el velem Finnországba.
-Ennek örülök – kulcsoltam ujjaim övéi közé – egyre jobban tetszik nekem ez a világ, amibe elragadtál.
Erre már nem felelt, csupán orrát végighúzta nyakhajlatomnál, és óvatos puszit adott fülem alá. Tökéletesen értett ahhoz, hogy szavak nélkül fejezze ki magát Az édes érzésből valahogy álom lett, abból pedig rémkép. Kimi szerepelt benne és egy totálisan összetört Ferrari, valamint rengeteg vér és mentőhelikopter.
-Lin… Linda… héj, ébredj kicsi lány – szorított magához – semmi baj.
Kapkodtam a levegőt és a könnyeim megállíthatatlanul folytak, reszketve simultam Kimihez  - rosszat álmodtál csak, semmi baj- ringatott lágyan, amíg le nem csendesedett a légzésem – elmeséled? –simított ki egy tincset az arcomból. Megtöröltem a szemem, és felnéztem rá.
-Veled álmodtam és a futammal. Baleseted volt, becsapódtál a gumifalba. Mentőhelikopter vitt el, de már késő volt. Rose biztatott, hogy nem lesz baj, de az orvos azzal fogadott, hogy őszinte részvétem itt riadtam fel – monoton hangon meséltem, ugyanis túl élénk álom volt. És féltem
 -Ez csak álom volt, tudod, hogy mennyire nagy a biztonság körülöttem. Nyugodj meg szépségem, semmi baj nem történhet.
Igyekeztem elhinni és tudtam, hogy igaza van, de annyira előttem volt a rémkép.
-Mit szólnál egy kis csokihoz? – nyúlt az éjjeliszekrény felé.
-Jó – mormogtam, az ágy támlájának dőlt, az ölébe kucorodtam, s bekaptam a felkínált kockát - köszönöm drága vagy –nyomtam egy csókot a szájára.
-Megpróbálsz visszaaludni? – mormogta halkan – vigyázok rád, gyere – csúszott teljesen fekvő helyzetbe. Sóhajtva tettem, amit kér, és ismét alvós pózomba kucorodtam. Lassú, monoton simogatására végül elaludtam, egyszer csak reggel lett ugyanis.

~


-Mit szólnál, ha lemennénk ma a partra? – ejtette az utolsó falat zsemlét a szájába.
-Tetszetős az ötlet – kortyoltam narancslevembe – a srácokkal?
-Ühüm. Legalább nem az lesz, hogy elhanyagolod miattam a barnát.
-Mindenre gondoltál? – somolyogtam.
-Még annál is többre! – vigyorgott elégedetten.
-Éspedig?
-Nem, nem majd később – nyomott gyors csókot ajkaimra – Linám, egy óra múlva jön Mark, edzenem kell. Maradsz, vagy visszamész a yachtra?
-Az utóbbi, ha nem gond- sóhajtottam – te is nyugodtan edzhetsz, én meg barátnőzhetek.
-Oké. Visszaviszlek – állt fel.
-Előszöris tudok vezetni – nevettem – aztán meg ha kinézek a teraszról, látom a kikötőt, ennyit csak kibírok gyalog.
-De ha valami történik veled! – figyelmeztetett.
-Pl rám esik egy repcsi?
-Ne szemtelenkedj – vont magához – csak nem akarom, hogy egy hülye paparazzo rád vesse magát.
-Ne agyalj ezen – kértem ismét, s hosszú csókot csentem tőle – később. Légy jó.
-Majd együtt rosszalkodunk – csapott fenekemre – később.
Ajkamba harapva léptem a liftbe, az eddigi napjaim Monacóban csodálatosan teltek! Negyed órával később léptem a hajóra, Mike Kaj és Ket éppen reggeliztek.
-Jé egy szőke! – rikkantott fel Kaj – mi szél hozott erre napsugár?
-Tudtommal ez a mi hajónk – nevettem.
-Kimi?
-Markkal – ültem le hozzájuk.
-Eszel? – nyomott paprika illatú puszit arcomra Ket.
-Nem kérek, reggeliztünk már – feleltem én is automatikusan magyarul.
-Egyesek nem érteni fura nyelv – forgatta szemeit Kaj.
-Bocs- emeltem meg kezeim – kávét viszont iszom.
-Van valami terv mára? – kérdezett rá Mike.
-Hát arról beszéltünk, hogy lemehetnénk a partra egy kicsit lazulni így együtt – mutattam a csapatra  - meg még valami.
-Ez egy cseppet értelmetlen szőkeség – sóhajtott Kaj.
-Kimi nem árulta el – vontam vállat – de valamit tervez.
-Szokása – bólogatott Mike vigyorogva.
-Linda – nézett rám kiskutya tekintettel barátnőm – míg Kimi edz, elmegyünk vásárolni? Naaaa!
-Hát persze – vigyorodtam el – egy laza kétórás programja van, plusz a masszázs, lesz időnk bőven.
-Remek – lelkesült be – van pár üzlet itt, ami elnyerte a tetszésem.
-Elvigyelek titeket? – támaszkodott az asztalra Mike.
-Jössz a csajos programra? – nevetgélt barátnőm.
-Te ezek simán rád adnának valami miniszoknyát – röhögcsélt Kaj, szerintem ő már el is képzete haverját egy ilyen cuccban.
-Nem, csupán ismerem Kimstert.
-Jaj már – vágtam bele – nem esik semmi bajunk. Tudunk vigyázni magunkra gardedám nélkül is.
-Oookééé – emelte maga elé kezeit, helyeslően bólintottam.
-Átöltözöm és mehetünk is – indult be Ket.
-Minek öltözöl át, mikor úgy is állandóan le fogod venni a gönceid? – tudakolta Kaj – de komolyan? Minek rittyenti ki magát?
-Férfiak – legyintettem lemondóan. Bő fél órával később már az első kiszemelt üzletben nézelődtünk.
-Mike azt mondta nekem, hogy nem látta még Kimit így viselkedni.
-Igen? – pillantottam fel rá.
-Igen – bólintott – eleve azt furcsának találták, hogy elhívott minket a yachtra. Mármint, hogy így vacsorázni meg minden.
-Elég érdekesen adta elő azon az éjjelen, hogy ha csak lefektetni akarna, hogy és mit tett volna.
-Ez a pasi totál kész van – nevetett fel – látod, én mondtam, hogy kinyögi a tutit! Viszont látványosan, hogy is mondjam, mintha, állandóan védelmezne, vagy nem is tudom – hümmögött – és úgy pillant rád, hogy attól még én is elszégyellem magam! Felfal a tekintetével, ugyanakkor meg olyan szelíden pislog…
-Érdekes – kuncogtam – de, jaj Ketén tudom, hogy a fizikális világban pár napja ismerem csak, de létezik, hogy már beleszerettem? Komolyan, ha mellettem van azt érzem, hogy a test hőm megduplázódik, és úgy dübörög a szívem, hogy a fülemben hallom.
-Ez tipikus szerelem-kór tűnet – nevetett – gyere, keressünk valami istennős cuccot neked akkor – kacsintott rám. A negyedik bolt után nem bírtam tovább magammal és bevonszoltam a cukrászdába barátnőmet. Épp az első vanília krémes édességet ettem, mikor megcsörrent mobilom.
-Szia – sóhajtottam somolyogva.
-Merre jársz szépségem? – tudakolta a bársonyos hang.
-Épp sütit eszem – feleltem – és vásárolok.
-Mmm este lesz mit lemozogni - hümmögött rekedt hangon, nekem pedig felállt a nem létező szőr a hátamon! Hogy csinálja?!  - mikor jöttök?
-Max fél óra.
-Oké, a yachton várlak.
-Nem sokára – súgtam.
-És Linda? Vigyázz magadra kérlek.
Mosolyogva tettem le a készüléket, Ket mindent tudón tekintet rám, így inkább belemerültem az édességbe


-Te, nincsenek kicsit sokan ezek a srácok? – pislogott rám a kikötőben barátnőm, felpillantottam az Icemanra, valóban, mintha több szőkés fejet láttam volna.
-Hűha! Nincs egy tucat zacsi nálatok – hüledezett Kaj.
-Olyan majom tudsz lenni – mormogtam homlokráncolás közben.
-Látod, nem csak én állítom ezt – lépett ki elégedett vigyor mellett a finnem – jól érezted magad? – fektette tenyerét arcomra miután megcsókolt.
-Igen – sóhajtottam még csukott szemekkel, mire kaptam egy könnyed puszit az orromra – hogy ment az edzés?
-Mark megkínzott - biggyesztette le ajkait.
-Ohhh, nem hiszem én azt – kuncogtam.
-Pedig abban reménykedtem, hogy megvigasztalsz – fonta körém karjait vigyorogva.
-Perszeee, most neked kell masszírozni, emlékszel?!
-Nagyon is – szusszantott – gyere, bemutatlak valakinek. Linda, ő itt Seb Vettel.
-Tudom – nevettem el magam, mire az előttem álló férfi felvonta szemöldökét.
-Jah, persze – sóhajtozott a finn – szereti az F1-et - magyarázta.
-Igen? – mosolyodott el Sebastian.
-Eléggé – bólintottam – igazság szerint több futamon is voltam.
-Na, miben, hogy Ferraris vagy ? – nevetgélt.
-Aaam – ingattam fejem.
-Mi? – hökkent meg – és Kimi?
-Itt áll – mutattam vigyorogva az említettre, mire a német megforgatta szemeit – a Red Bullal szimpatizálok, bár azt nem tagadom, hogy erősen finn párti vagyok.
-Muti mit vettél! – hallottam meg Kaj pimaszkodó hangját mögöttem – valami szexi kis cucc??
-Valaki üsse már meg – sóhajtozott barátnőm – vagy én tegyem?
-Nyugodtan – legyintett Kimi.
-Inkább öltözzünk át – vigyorodtam el – itt már mindenki fürdőgatyában van - tettem hozzá magyarul.

-Ti is látjátok ezt? – sóhajtozott Kaj, s még a napszemüvegét is a fejére tolta közben. Barátnőm hátára kenem a naptejet a parton. Hű, de pasiból van - ennyi pasi van körülötted és egy csajt kérsz meg, hogy kenje be a hátad?
-Miért, le akarsz tapizni? – kérdezett vissza Ket. 
-Rossz az, aki rosszra gondolt – mondta Mike.
 -Attól függ kinek mi a rossz – felelte nevetve.
-Ha már ilyen nagy az egyetértés, folytathatod is – dobtam Mike felé a dobozt vigyorogva. Mellettem Kimi és Seb feküdt ép a pályáról beszélgettek. Ráültem Kimi fenekére, mire halkan felmorrant. Hüm, ez a hang hatással van rám. Seb oldalra fordult, hogy rám is tudjon nézni, én pedig lassú mozdulatokkal elkezdtem bekenni Kimi hátát, nehogy megkapja a nap, elvégre fehér bőre volt.
-Hmmm, ez nagyon jó –vigyorgott – Eilenkin näin aloitimme (tegnap is így kezdtük) – tette hozzá kaján hangon, s finnül.
 -Azt elhiszem – nyomtam fejére puszit – Hei, ei tapahtunut mitään sellaista ( héj, semmi olyan nem történt) – sóhajtottam – jó fehér bőrötök van – néztem Sebire, vigyorogva megvonta a vállát:
-Hát a tűzálló overálban nehéz lebarnulni!
-Öm, bekenjem a te hátadat is? Nem ám leégsz - kérdeztem Sebitől.
-Hm Kimi megengedi? – nevetett fel.
-Nem kell engedélyt kérnie – forgatta szemeit Kimi, s napszemüvege mögé rejtőzött- aztán én jövök! – villantott vigyort egy pillanatra. Abban a pillanatban, ahogy aztán keze hátamra simult megértettem azt a vigyort olyan érzéki volt minden mozdulata, hogy szabályosan éreztem a vérem forrósodását. Ezek után jól is esett felhevült bőrömnek a tengervíz.
-Mit csinálsz?! – nevettem fel, ahogy fenekembe markolt a víz alatt.
-Semmit – nézett nagy ártatlan szemekkel – úszkálok.
-Érzem – forgattam meg szemeim.
-Te, ilyet nem illik ám csinálni! – kapott utánam, dereka köré kulcsoltam lábaim, s hagytam elveszni magam a csókjában – mm, menjünk ki mielőtt baj lesz.
- Szerintem te hűtsd még magad egy kicsit – löktem el magam gonosz vigyor mellett.
-Ezért még kapsz – úszott távolabb. Én valóban kiúsztam a partra, s miután nagyjából megtörölköztem Seb mellé huppantam.
-Tollas? – biccentett az ütők felé.
-Benne vagyok – mosolyodtam el.  Közben elkezdtünk beszélgetni, úgy nagyjából mindenről – héééééé! – visítottam fel nevetve, mikor Kimi csurom vizesen, magához szorított.
-Én mondtam! – morogta s nyomott egy puszit nyakamba. Ők lehuppantak szárítkozni, én meg kecsesen elvágódtam, mert annyira nevettem Sebi hülyeségén, hogy kibillentem az egyensúlyomból. Annyira rám jött a nevetés, hogy hanyatt feküdtem, Sebi és Kimi egyből odajöttek, hogy nincs e bajom, de amikor látták, hogy rázkódom a nevetéstől, ők is elmosolyodtak. Feltérdeltem és a sarkamon ültem, de még mindig kacagtam.
-Kims, hoznál nekem egy zsepit – kértem. Felemelkedtem, Sebi pedig kinyújtotta mindkét kezét, hogy felsegítsen.
–Köszi!
–Nem ütötted meg magad? – kérdezte.
–Dehogy, ebben a puha homokban? Nem.- nyugtattam meg.
-Éhes vagyok - sóhajtozott Kimi.
-Én is - bólogatott Mike.
-Akkor menjünk kajálni! – gumiztam össze megszáradt tincseimet. Összeszedtük magunkat, s épp indultunk volna, mikor pár fotós tűnt fel tőlünk nem messze.
-Voi saatana  (Kurva eget) – mormogta finnül, azonnal, eltűnt a vigyori szőke.
-Nyugi – mosolyodtam el. Ujjait övéi kulcsoltam, de szinte rögtön elengedte kezem, s szorosan magához húzott. Egy eldugott, part menti „kajáldába” mentünk, ahonnan nem is lógtunk ki a fürdős cuccainkban. Kellemesen megvacsiztunk, beszélgettünk, nevetgéltünk, igazán jó hangulat uralkodott. A yachtra Seb  sem és mi sem mentünk vissza, a fiúknak kellett egy kis lazítás a holnapi nap előtt. Bár én tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy koránt sem lesz vége ennek az estének azzal, hogy a szállodában kötünk ki.



Sziasztok!

Day 4. :D

Az eredeti történetben ez kettő rész volt, de én az újban összevontam, ugyanis voltak dolgok, amiket kivettem. Örülök, hogy a változást ti is pozitívan értékelitek :) és igen, én is nagyon imádom azt az emberkét, aki akkortájt érvényesült Lizzy :D
Mondhatnám, hogy villogok a finn tudásommal a töriben lévő finn szövegek miatt :D de ez nem lenne igaz :D a fordításokért köszönet itt is Andinak :) Jaj, több tabu szó? :D Felőlem mehet :D
A részről pedig nem sok mondani valóm van, egyenlőre megy az ismerkedés, azt hiszem akkortól mondjátok majd, hogy beindultak az események, mikor megérkeznek Finnországba… de csak tippelek :D

A héten JZSZ részeken kívül nem hiszem, hogy jön más, hacsak nem hétvégén, mert folyamatosan 6-7 között érek haza munkából, több 100 km van ma is a hátam mögött, ugyanis országszerte rohangálok, szó szerint :) meglátom hogy alakul, a hétvége, okés? Holnap is csak estefelé tudom hozni az újat.

Köszönöm a kommenteket, és további jó játékot :)

L.

11 megjegyzés:

  1. Szia Lin

    Tegnapi rész és a mai is nagyon jó volt, bár mindkettőt ma olvastam. Sajna év vége van szorít a határidő bent a munkahelyen is. Nagyon jó részek voltak. Élvezem minden pillanatát. Alig várom, mit hozol ki a többiből.
    Szép estét

    VálaszTörlés
  2. Szia

    szívesen :) amúgy a kurva eget kimaradt finnül :D
    nagyon várom már a finnes utat, olyan jó lesz a kis lurkókkal találkozni megint :)

    de azért kérdezz rá a többi olvasónál, h őket zavarja-e, ha Kimi szókimondóbb-e, több tabu szót használna, mert ha igen, akkor hanyagold :D

    és ezek a félmeztelen Kimik... Áh!! :3 *.* :D

    amúgy imádom Hilary Duffot... Ha tényleg ő az:) :D

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Érzékeltem, hogy itt kimaradt ez-az, de összességében nagyon jól átalakítottad a történetet. Most sokkal kifinomultabb a stílus, amiben írsz, érződik rajta, hogy mennyivel gyakorlottabb író vagy. Nagyon jó!

    Dina

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Annyira bírom Kaj beszólásait amivel cukkolja a lányokat :D A hátbekenős résznél pedig nagyon szimpatikus volt az a "Nem kell engedélyt kérnie" mondtad :D:D Jó rész volt ismét , tetszenek azok a kis megjegyzések amikkel érzékelteted, hogy hogy forr közöttünk a levegő :D
    Várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  5. Jaa és engem egyáltalán nem zavar Kimi szókimondósága :D szerintem ez teljesen megy a karakteréhez meg hát azért a való életben is volt már több szókimondós megnyilvánulása ami ugyan nem volt szexuális tölteni de azért jól oda szólt :D

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Nagyon tetszett ez a rész, a megjegyzések, beszólások, a finn szavak. Jó volt olvasni. :)
    Várom nagyon a folytatást, meg hogy mi lesz majd finnben. :)
    emi

    VálaszTörlés
  7. Szia :)

    Szépen alakul a párosunk kapcsolata. Jó ötlet volt Kimitől a délutáni kikapcsolódás, hiszen így mindketten a barátaival lehetett. Kimi szövegeitől mindig kész voltam, igazi szókimondó figura. Jó feleleveníteni a történetet, mert vannak sejtéseim a következő részről, de hogy Finnországban pontosan mi fog történni. Arra, most képtelen vagyok rájönni.
    Várom a folytatást :))

    VálaszTörlés
  8. Szia!

    Hát a sajtó a média a fotósok mindig ott vannak mindenhol ahol nem kéne hogy legyenek. Monacó meg elég picike és sok sok híresség van ott alapból is, nem hogy akkor amikor a forma1 is ott van. Kimi egy hiresség tetszik, nem tetszik a hírnév ezzel jár.

    Imádom amikor Kimi drámázik az edzés miatt :D

    Várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
  9. Csak annyit tudok mondani, hogy imádom!!! Zseni vagy! :)

    VálaszTörlés
  10. sziia:)
    Nagyon jó lett várom a kövit:)

    VálaszTörlés
  11. Sziaa!

    Nagyon jóó lett remélem még beleszámít a komim :D és kapunk ma egy új részt :D Kíváncsi vagyok hogy a történet alakulása közben milyen változásokat eszközöltél még

    Rebi

    VálaszTörlés