30. rész

2012 Finnország

Fura dolog ez a sötétség, valamint az álom ébrenlét közötti ábrándos járkálás. Egyik pillanatban még a liftben álltunk, és az a nő arról beszélt, hogy miattam halt meg az anyja. Most meg… fintorogva pislogtam, tompa fejfájással. Már nem a liftben voltunk, hanem egy… valahol. Egy szegényesen berendezett lakás képe bontakozott ki előttem, piszkos kanapéval, amin épp feküdtem. Felüléssel próbálkoztam, hunyorogva simítottam hasamra kezem, pontosabban az alkarom, mivel kezeim össze voltak kötve, mint ahogy lábaim is. Minden rendben lesz picik! Ne féljetek!  Zsebemhez nyomtam könyököm, tudtam, hogy a mobilom mindig oda teszem, de most a készülék nem volt sehol. Körbe néztem, hátha valahol rátalálok a táskámra, vagy vonalas telefonra, de semmi. Egy kicsi, koszos lakás volt csupán, gyér bútorokkal. Zsibbadt a kezem, nem tudtam másra gondolni, mint hogy oda nyomta a sokkolót. Úristen, ez hogy hat a babáimra?

-Végre – lépett be az a barna hajú nő – igazán örülök, hogy végre magadhoz tértél.

-Mit akarsz tőlem? – kérdeztem hunyorogva, azt hiszem beüthettem a fejem, egy ponton nagyon fájt ugyanis.

-Bosszút – közölte könnyedén – elmondom mi fog történni. Nálam van a telefonod, az irataid, minden. A kp-t elraktam, nem gond ugye? – mosolyodott el – de ne aggódj, a telefonodat nem sokára vissza is kapod!

-Miért? – hökkentem meg, teljesen értelmetlen volt ez így.

-Mert az hiszem, mentőre lesz szükséged – biccentett, s a kanapé mögé lépve elő húzott egy golf ütőt. Kikerekedett szemekkel figyeltem.

-És mégis mit akarsz ezzel? Mi lesz attól jobb, ha engem bántasz? – szegtem fel állam.

-Ana ebben nem az a lényeg, hogy neked testi fájdalmaid legyenek – magyarázta – hanem, hogy megtudd, milyen érzés elveszíteni egy olyan embert, aki a mindent jelenti. Hát nem érted? Valakit valakiért.

-Ez nem megoldás semmire – próbálkoztam pánikozva – biztosan tudunk találni valamit…

-Ugyen kérlek, most jön az, hogy adsz lovét, hogy ne essen bántódásod? – nevetett fel – tudod, ez nem is lenne rossz abban az esetben, ha érdekember lennék. De nekem nem kell a pénz, a luxus… engem csak a bosszú érdekel.

-Meg akarsz ölni? – kérdeztem kiszáradó torokkal.

-Dehogy! – sikkantott – bár volt eszemben, az tény. De mire mennék azzal? Pár percig szenvednél itt nekem, aztán ennyi. Nekem az kell, hogy fájjon a lelked az elvesztés miatt. Fájni fog, mivel a részed, de… nem öllek meg. Csak elveszem tőled a magzatot.

-A gyerekeimnek ehhez semmi köze! – kiabáltam könnyes szemekkel. Hogy keveredtem én ebbe bele? Hogy fogom megúszni, hogy ne ártson nekik…

-Gyerekeid? – kapta fel fejét – több? Szóval ők is ikrek… - suttogta döbbenten – mint ti…

-Miért akarsz két ÁRTATLAN életet belekeverni? – fogtam könyörgőre – bármint odaadok, bármit megkaphatsz, csak őket hagyd békén… kérlek…

-Annyira hülyék az emberek – sóhajtott pár pillanattal később – azt hiszik, hogy egy kutyával, meg egy gyerekkel bárkire lehet hatni. Nos Ana ez nem így van. Nincs szimpátia. Tudod Ana, egy kicsit sajnálom, hogy így alakul, mert valóban ők nem tehetnek arról, hogy te egy idióta kurva vagy, de nem mész semmire ezzel az ártatlanok szöveggel. Ugyanis túlságosan él bennem a bosszúvágy. Azt akarom, hogy szakadjon meg a szíved a fájdalomtól. Mert elvesztesz valakit. Hogy a lelked egy része haljon meg, és ne érezz mást csak sivárságot, és ürességet, a fájdalom mellett.

-Kérlek… őket ne… bántsd – zokogtam fel – bármit… bármit, csak a babákat ne… kérlek, könyörgöm!

-Ana – emelte meg hangját – fogd már fel, hogy nem tudsz olyat ajánlani, ami elég lenne. Először amúgy arra gondoltam, Kimivel kéne csinálni valamit. De lássuk be, az lehetetlen. Onnantól, hogy megtudtam terhes vagy, kész volt minden. Sírhatsz, könyöröghetsz, tehetsz bármit, de a sorsod már az én kezemben van, és én büntetésre ítéllek. Megbűnhődsz azért, amit tettél!

-Ne… nem! – húztam össze magam görcsösen – neee…

-Késő! – zihálta, szinte hallottam, ahogy az ütő kettémetszi a levegőt köröttem, és rögtön éreztem is egy ütést tarkó tájékon. Felszisszentem, fájt, nagyon is, de a félelmem nagyobb volt. Kába szédülés féle jött rám, gondolom ez is volt a lényeg… hiszen még tudatomnál vagyok minden erőmmel védem a pocakomban lévő magzatokat. De ha nem vagyok magamnál… Erősen összpontosítottam, hogy ne férhessen hozzám, a hasamhoz, de a sorozatos ütések egyre szívták az energiám. Fáradt voltam, fájt és féltem… Abban a pillanatban, hogy előre estem a padlón tudtam, hogy nincs vissza út. Teljes erőből üvöltöttem, amikor az első ütés érte a hasamat. Pokoli fájdalommal járt, égetett, mart belűről. Zokogva nyöszörögtem, de ő nem hagyta abba. A görcsös fájdalom nőttön nőtt, mígnem valami forró ragacsos dolgot érzékeltem lábamon.

-NEEEE – sikoltottam teli torokból. Abbahagyta, de azt hiszem akkor már tudtam, hogy késő lesz… Tompán hallottam, hogy beszél, de már nem érdekelt. Most már sajnáltam, hogy nem üt tovább, hogy nem ver halálra. Boldogan süppedtem volna a mindent felemésztő sötétbe, hogy ne kelljen éreznem azt az égető fájdalmat, és ne tudjam, hogy mit vesztettem… A köd egyre sűrűbb lett, aztán már nem fájt, már nem égetett, és egy utolsó sóhajjal lecsukódtak szemeim, elzárva előlem a valóságot.

Kimi

-Várjál Meddie – kiabáltam a telefonba, és elhúztam fülemtől – halkítsd már le azt a szart nem értem mit mondd…! – parancsoltam Toninak, fintorogva, de tette amit kérek – most mondd!

-Kimi – sírt a telefonba – Anát kórházba szállították.

-MICSODA?!

-Helsinkiben van a kórházban. Valaki brutálisan megverte.

-Ne, ne ne – ziháltam – ugye… él? És a babák?

-Ana életben van, de… életveszélyes állapotban. Róluk nem tudok semmit – szipogott – de… az orvos azt mondta, hogy brutálisan összeverték.

-Nem! Ana…- üvöltöttem fel, éreztem, ahogy kicsúszik a telefon a kezemből.

-Mi történt?! – rángatta meg vállam Toni.

-Ana… Ana – ziháltam – be kell mennem a kórházba.

-Mi történt Anával? Balesete volt? – faggatott Rami.

-Meg… verték… valaki brutálisan megverte…

-Ki képes arra, hogy egy nőt bántson…. aki ráadásul terhes… bazdmeg – meredt rám – a gyerek?

-Nem tudom – indultam a garázsba – azonnal oda kell mennem!

-Így biztos nem ülsz volán mögé – jött utánam Toni – majd én…

-NEM!

-Kimi kuss. Majd én vezetek. Már csak az hiányozna, hogy baleseted legyen! – csavarta ki a kulcsot kezemből. Hagytam is… nem akartam mást, csak látni, hogy nincs baja, hogy nincs bajuk…

Fogalmam sem volt hogy és mennyi idő alatt értünk oda. Lehettek percek, de akár órák is, és úgy tűnt valóban rengeteg idő telt el a hívás óta…

-Med – rohantam a lányhoz, ő volt az első akit megpillantottam a pult előtt.

-Kimi! – sóhajtott sírva.

-Hol van Ana? – ráztam meg vállainál.

-Mű-mű-műtőben – zokogta.

-Mit mondott az orvos? – kiabáltam.

-Hogy… súlyos… nagyon súlyos…

-Úristen – súgtam magam elé, szabályosan éreztem, ahogy a pánik hullámokban tör rám. Megint. Órák teletek, vagy telhettek el… teljesen eltűnt az időérzékem. Nem volt más csak a sötétség. Tompán érzékeltem, hogy megérkezik anya, hogy ő is sír, ahogy Meddie, hogy ő telefonál azt hiszem Sebnek, az anyukájuknak… de nem érdekelt. Egyáltalán nem érdekelt.

-Anabell Grey hozzátartozói? – lépett elénk egy kék ruhás ember.

-Mi van Anával? – ugrottam fel azonnal.

-Hozzátartozó?

-A vőlegénye vagyok – vágtam rá, fasznak húzza ilyenekkel az időt – Ana? A babák?

-Miss Grey súlyos sérüléseket szenvedett. A halántéka felszakadt, igen mélyen, össze kellett varrni. Eltört a keze, megrándult a bokája, több bordája is megrepedt. Félő volt, hogy a tüdeje is sérült, mert először bordatörésre utaló jelek voltak. De szerencsére nem. Viszont a lépe megsérült, erős vérzés lépett fel, amit sikerült elállítani.

-Úristen – zokogott Meddie – túléli?

-Minden bizonnyal igen – bólintott – de biztosat csak 24 óra elteltével mondhatunk. Stabil az állapota jelenleg, mint ahogy az életjelei is.

-A babák? – ismételtem kiszáradó szájjal, de már nem is reménykedtem. Lehetetlen, hogy ennyi sérülést átvészeljenek…

-Nos… őszintén sajnálom, de Anabell elvesztette mindkét magzatot. Túl nagy sokk érte a hölgy szervezetét. Erős hasi sérüléseket szenvedett, többszörös csapást mérhettek rá has tájékon, a sérülések erre utalnak legalábbis….

Lehunyt szemekkel próbáltam egyáltalán megérteni, amit mondd. Elveztette mindkét magzatot…a két kicsi baba…a gyerekeim…

-Kimi – érintette meg Rami a vállam, de leráztam, nem voltam képes erre. Most nem.

-Ne – sóhajtottam – mikor láthatom Anát? – fordultam ismét az orvos felé.

-Már áttolták a szobájába. Teljes megfigyelés alatt áll, így rengeteg gép veszi körül, ami ijesztő lehet elsőre. Csak egy ember mehet be hozzá, és ő is maximum három percre. Ha holnap magához tér az altatásból és a szervezetét ért sokkból, tovább maradhatnak. Mi a műtét után közvetlenül felébresztettük, rutin eljárás, de azonnal vissza is aludt.

Tudtam, hogy Meddie is látni szeretné, de… nem érdekelt. Önző voltam, és én akartam bemenni hozzá. Az én menyasszonyom és az én gyerekeim… voltak…

-A…na – nyögtem fel az elém táruló képtől. Valóban mindenféle gépek voltak ott, némelyik furán sípolt, és villogott. Bizarr és rideg volt az egész. És ott, a kellős közepén, egy törékeny test… hatalmas kötésekkel. A homlokát teljesen befedte a fehér kötés, arcán maszk…de az alatt is látszódott pár véraláfutás és folt. Ökölbe szorult a kezem a gondolattól, hogy mit élhetett át. Mennyire fájhatott neki… Ki az aki képes erre? Egy védtelen nőt megverni… - itt vagyok kicsim – nyökögtem, görcsösen nyeltem – gyere vissza hozzám hamar…

-Mr. Räikkönen – jött egy szelíd hang – ideje pihenni hagyni őt. Vigyázunk rá, megígérem önnek. Hagytam, hogy kivezessenek. Üres volt minden.

-Kimi – lépett elém anya – annyira sajnálom kisfiam! Újabb, görcsös nyelés. A társaságra emeltem pillantásom, anya és Med sírtak… Rami és Toni csak néztek maguk elé.

-Mivel Miss Grey bűncselekmény áldozata lett, kötelesek voltunk értesíteni a hatóságokat. Nem sokára megérkeznek, és bár tudom, hogy most nagyon nehéz, szeretnének pár kérdést feltenni önöknek.

Bűncselekmény áldozata lett. Kegyetlen, gyilkos dühöt éreztem. Egyszer kerüljön a kezeim közé az, aki ezt tette vele…

Mint ahogy számítottam is, ismeretlen elkövető ellen indult eljárás. Míg Ana nem tud beszélni nem sok mindnet tehetnek.

-Anabell Grey telefonjáról érkezett  segélyhívás – közölte a rendőr.

-Mi? – kaptam fel fejem, ő hívta a mentőket???

-Itt a hanganyag – húzott elő lejátszót.

-Ez nem Ana!

-De..

-Ezer közül is felismerem a menyasszonyom hangját – torkoltam le – ez. nem. Ana!

-Ismerős a hang?

-Sohe hallottam még – sóhajtottam fásultan.

-Minden esetre a laborba küldtük a készüléket, ujjlenyomatok miatt.

-Ki kell deríteniük ki tette ezt – sziszegtem.

-Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni – bólintott, de nekem ez kevés volt. Amint egyedül maradtam felhívtam Stevet.

-Nem érdekel baszki, keríts valakit, aki kinyomozza ki volt ez a tetű. Előbb találjátok, meg mint a rendőrök, a szart is ki akarom verni abból a mocskos köcsögből!

Zihálva tettem le a telefont, hátam a falnak támasztottam, így csúsztam le lassan a padlóra. Üvölteni lett volna kedvem, és szétveri azt, ami legelőször a kezembe kerül. Hogy mondom el neki, hogy vége? Hogy a… kicsik, akiknek a neveiről beszéltünk kevesebb, mint 24 órával ezelőtt már nem léteznek…

Sziasztok!

Hát… nem is tudom, hogy mit írjak nektek ezek után…

Megrázó ez a rész, és elhihetitek nekem megírni is az volt.  Tegnap fejeztem be ennek a történetnek a következő részét, szóval akármit írhattok, nem fogja befolyásolni a folytatást :) Pedig nagyon jó kis ötletekkel, tippekkel jöttetek. Jó, rossz, szenvedés, boldogság…volt itt minden (tipp ügyileg is). És most itt tartunk…

Kíváncsian várom a véleményeket, és ne haragudjatok a kegyetlenkedésért…

És akkor közérdekű infók:

Kedd van, a hétre még kettő részt hozhatok (IW, GFTP, mindkettő kész) de ez rajtatok is áll. Mondjuk... most 10 komi? :)

MS-t hiányolóknak pedig: ne aggódjon senki, lesz folytatás, tudom, hogy rég volt MS, de most azzal akadtam el gy, mint múltkor a BTW-el :/ De mint látjátok, valami történt, és bumm gördülékenyen ment tovább :) Itt is így lesz, köszönöm az addigi türelmeteket! 

Tegnap este egy kerek számra értem ide. Sose sikerült még :) Köszönöm nektek! :)

Puszi:

L.