73. rész

Teljesen átlagosan indult a nap. Riiát felébreszteni, reggelit készíteni a családnak, ellenőrizni, hogy minden meg van e, ami az utazáshoz kell. Hiszen közel három hétre készültünk! Austin, aztán Interlagos. Mindkét helyszínre el akartuk kísérni Kimit. Riiának pedig külön tetszett, hogy ilyen sokat lehet az apuval. Egyedüli szívfájdalma az volt, hogy Ajaxot nem vihettük magunkkal.

-Kutusz – sóhajtotta bánatosan, mikor az beugrott az autóba - szia kutusz! – mászott be mellé. Ajax kényelmesen elhelyezkedett, és mancsira tette fejét. Riia pedig naagy szusszantás mellett Ajax fejére a sajátját.

-Picim, a mamainak lassan indulnia kell – szólította gyengéden Kimi.

-Vigyázok rá, ne félj tündérem – mosolyodott el Paula – vigyázzatok magatokra! – ölelt meg még egyszer – otthon találkozunk gyerekek.

-Jó utat – sóhajtottam – gyere kincsem, köszönj el a mamitól is.

-Szia kutusz! – nyomott puszit Ajax fejére, megcsóváltam a sajátomat, komolyan, ha engedném, és oda férne az ágyába is befektetné ezt a szőrös kis (?) dögöt.

-Ne szomorkodj, a mami vigyáz Ajaxra. Tudod, hogy szeret ott lenni, sokat futkoshat a nagy udvaron… - vigasztalta bánatos manócskánkat Kimi aztán.

-Minden játékot eltettünk Riia? – kezdtem elvonni figyelmét – nemsokára mi is indulunk.

-Ige – bólintott – aja, vihetem én a kutuszomat?

-A kezedben?

-Ühüm.

-Persze – feleltem, majd a fürdőbe navigáltam a kis szőkét. Egy óra múlva már a magángépen ültünk. Riia egy banánt nyammogott, miközben egy színezőt satírozott élénk színekkel.

-Lassan el kéne dönteni hová is akarunk pontosan menni a Bahamákon – simította kezét combomra Kimi.

-Potosan? – vontam fel szemöldököm – ezt hogy érted?

-Hát szálloda pl.

-Kims – somolyogtam – én már mindent elintéztem. Nem csak repjegyeket vettem a szülinapodra. Egy nagy apartmant béreltem ki három teljes hétre, Nassautól nem messze, közvetlenül a tengerparton.

-Komolyan? – nézett rám meglepetten.

-Persze – nevettem – egy komplett nyaralásról van szó, nem egy útról.

-Ööö, remek – vigyorodott el , és hozzám hajolt egy csókra. Direkt nem mondtam meg akkor, konkrétan, hogy hová megyünk és most sem állt szándékomban. Elég, ha annyit tud, hogy a Bahamák. Még a végén lerántaná a leplet a többi meglepetésről is….

***

Riia nevetve szaladt Erin felé, akik guggolva, kitárt karokkal várta őt.

-Ejinnn! – nyomott nagy puszit tesóm arcára.

-Szia tündérke! – kuncogott – megyünk ebédelni?

-Ige!

-Helyes – fogta kézen a kis szőkémet – Kimi?

-Csapattal, nemsokára jön – informáltam – Seb?

-Már az étteremben, Rockyval egyeztettek valamit.

-Na, ja, dolgoznak az „irodában” – mutattam ujjaimmal az idézőjelet. Bizonyos események miatt hajlamosak voltunk elfeledni, hogy ők valójában dolgoznak itt…

-Jajj aja! – pillantott rám Riia – a jajzom???

-Itt van nálam, ne aggódj – mosolyodtam el – kéred?

-Ige! – bólintott határozottan, előhúztam a színes lapot, s kezébe adtam – Ejin, tiéd! – tolta elé édes mosoly mellett.

-Nekem rajzoltad? – vette el a papírt – Riri, hát te nagyon ügyes vagy!

-Ige, mejt a cingijingii szép meg te is! – simult tesómhoz.

-Édesem – puszilta meg nevetve – köszönöm! Nem adod nekem őt? – nézett fel rám.

-Aaam – ingattam fejem somolyogva – tessék csinálni egyet!

-Ilyenkor mindig nagyon elcsábulok, elhiheted– kísérte figyelemmel az előttünk szökdécselő kislányt.

-Milyen jó lenne egy kis Vettel Riia mellé… - sóhajtottam – és hát apa is biztos örülne neki.

-Ó igen, apa szerelmes Riiába – mosolygott – Lini, Ebony tényleg ezt adta elő, hogy vihetnétek Riit szépségversenye?

-Igen. Mert hogy ő dolgozott ilyen helyen, és be tudná juttatni, a szép pofijú érdekes nevű lányomat!

-Micsoda?

-Először is megkérdezte, miért Riia a neve, mert hogy én nem vagyok finn… - magyaráztam – aztán megdicsérte,hogy milyen szép, vigyük versenyre! És megkérdezte Kimitől, hogy te valami híresség vagy ugye?

-Pfff, ez…ez hülye? – pislogott értetlenül.

-Ja, de Kimi a szokásos laza stílusával két lusta pislogás után,  autóversenyző vagyok, sportoló, nem híresség. Majdnem elröhögtem magam.

-Nem csodálom – helyeselt – nem tudom Linda, de… én nem akarom, hogy ez a nő bekerüljön az életünkbe.

-Én sem – sóhajtottam – de azt hiszem ez elkerülhetetlen lesz. Egyik pillanatban azt érzem, hogy egy szuka, aki csak beférkőzne, de… aztán meg az van bennem, hogy valóban elég idióta körülmények között ismertük meg, és talán kellene adni egy esélyt egy normális találkozóra…

-Micsoda?  Miért? Nem!

-De lássuk be, elég hülyén alakultak a dolgok körülöttünk. Először apa a túllelkesedésével mindent elrontott. Eleve utáltuk Ebonyt pedig még nem is láttuk! Mi ez, ha nem előítélet?

-Én ezt értem, de akkor sem érzem azt, hogy meg kellene ismernem! – fújt dühösen – ne is beszéljünk erről, mert csak ideges leszek. És te is.

Apával ellentétben én láttam, hogy ez még kényes téma Erinnél, így inkább hagytam, hogy elterelje a beszélgetést. Én magam sem voltam biztos abban, hogy ez a… sejtelem helyes e. Lehet, hogy ennyire a szerencsétlen közjátékok miatt lettünk ennyire előítéletesek Ebonyval szemben?

-Linda – érintette meg Erin a karom, arcán döbbent grimasz tükröződött – az ott… apa?

-Hol? – kaptam fel fejem és arra felé néztem, amerre Erin mutatott – i-igen. Apa. Itt?

-Felhívom! – nyúlt mobiljáért azonnal, de felesleges volt, mert ahogy mi észrevettük őt a paddockban úgy ő is minket. Pár pillanattal később pedig már ott állt előttünk. Már nyitottam számat, hogy megkérdezzem, hogy hogy itt van, amikor megpillantottam a pár lépéssel lemaradó, s az egyik épület felől közelítő Ebonyt. Mi a fene folyik itt??? Meglepetten, lesokkoltan figyeltem, ahogy hozzánk lépked, és nevetve szólítja aput apának. Mintha lassítva néztem volna végig egy idilli családi jelenetet.  Felfordult a gyomrom tőle.

-Mit kerestek itt? – szegezte nekik a kérdést Erin.

-Üzleti úton voltam az Államokban, és gondoltam meglátogatlak titeket – felelte nyugodtan.

-És ő? – biccentett Ebony felé, mintha ott sem lenne.

-Mondtam, hogy ez nem jó ötlet – sóhajtott fel csüggedten a lány, és hátrébb lépett. Egy pillanatra megsajnáltam – majd a hotelben találkozunk – tette hozzá apának címezve, halk, szomorú hangon.

-Gratulálok Erin. Elvárod, hogy felnőttként kezeljelek, miközben gyerek vagy még! – felelte kimérten apa, és talán, valahol igaza is volt…

-Vigyázz Riiára – kértem – beszélek apáékkal. Megszaporázott lépésekkel könnyedén utol értem őt – apa…

-Nézd, belátom hiba volt ide jönni. Nem kell kioktatni!

-Nem akartam – feleltem tétován – nem ezért jöttem utánad. Figyelj, azt hiszem én vagyok az egyetlen, aki igyekszik józanul gondolkodni. Akárhogy is nézzük, te elfogult vagy Ebonyval szemben, Erin pedig… nos ő pedig nagyon haragszik még és ez befolyásolja. Először is hogy kerültetek ide?

-Mint mondtam üzleti úton voltam itt, és megkértem Ebonyt, hogy kísérjen el. Tudod, hogy meg tudjam ismerni ezt a lányt – felsóhajtott, és fáradtan nézett rám – Linda, tudod, hogy mennyire szeretlek titeket, de vele is foglalkoznom kell. Egyedül van, az anyja meghalt, és ő küszködik, hogy valami jól süljön el. De mindig akad valami, vagy valaki, aki ebbe belerondít. Tudom én, hogy nehéz nektek, és, hogy a lehető leg rosszabbul kezdtem bele ebbe, de azt hittem túl léptünk már rajta. Valóban egy bosszantó ötlet volt tőle múltkor, az a Riiás dolog, és ezt ő is belátta. Vagy négyszer bocsánatot kért, őszintén ráadásul, erre te fogod magad és elviharzol. Tudom Linda, hogy a lányodért ölni tudnál, és meg is értem, hogy rosszul jött ki az a beszélgetés, de ha minden ilyen sérelmet cipeltek magatokkal, soha nem békéltek meg Ebonyval. Ezen gondolkozz el kérlek kicsim.

-Én… igyekszem előítélet nélkül fordulni felé – sóhajtottam – de nehéz, nehézzé teszi. Ráadásul nem jó középen lenni. Erin is és te is tőlem várjátok, hogy valamelyőtök mellé álljak. Ez még inkább frusztrál. Engedd, hogy úgy, és abban az ütemben ismerjem meg Ebonyt, ahogy nekem jó. Ne erőltesd, mert csak ilyen sértődés a vége… Ha mondjuk felhívsz, hogy itt vagytok, mi lenne ha… találkoznánk. Egy ebédre szívesen be is ültem volna veletek. De így, hogy beállítsz vele… lesokkolsz és feldühítesz.

-Igyekszem – sóhajtott, adott egy puszit a homlokomra, mint mikor kislány voltam… - később felhívlak Lini, de most meg kell keresnem Ebonyt.

-Rendben apa – sóhajtottam, s mikor eltűnt a tömegben az étterem felé indultam. Meglepett, hogy csak Kimit látom a kis szőkével.

-… meeeg kéjek ojjat! Nyami! – mutogatott valamit lelkesen Riia Kiminek az étlapon.

-Ezt mind meg bírod enni? – hümmögött Kimi.

-Ige! Najjjon éhesz vadok máj! – sóhajtozott, míg kényelmesen elnyúlt az apja ölében.

-Ojaj – nevetett fel az elvarázsolt apuka, majd egy puszit nyomott Rii homlokára, épp, mint velem az előbb apa… - felhívom anyát, hogy merre kószál, mielőtt még éhen halsz itt nekem!

-Itt vagyok – érintettem meg Kimi vállát – látom, szédíted aput – simítottam végig a kis pofin.

-Aja – nyúlt felém így magamhoz vettem, s csak úgy ültem le.

-Apád? – kérdezett rá egyből Kimi.

-Elment Ebonyval – sóhajtottam – Erin?

-Bent dumál Heikkivel – biccentett – jól vagy?

-Igen, csak…nem tudom, hogy mit tegyek – vallottam be – Erin is elvár valamit és apa is.

-Ne foglalkozz velük. Nem kell megfelelned az ő elvárásaiknak. Azt tedd, amit szeretnél, ami szerinted helyes – kezdte bölcsen – én legalábbis ezt tenném.

-De tisztára lesokkolt apa, hogy csak úgy beállítottak. A következő az lesz, hogy vigyük el magunkkal nyaralni?

-Bebaa… izé már csak az kéne. Linda, ne idegesítsd magad feleslegesen. Mondjuk azért igazán szólhatott volna, mielőtt beállít vele.

-Ugye? – vontam fel szemöldököm – csodás meglepetés volt mondhatom!

-Aja – ülte fel Riia ölelésemből – pisziii!

-Gyere – álltam fel vele, s indultunk a mosdó felé – ügyes vagy kincsem – dicsértem meg, amiért szólt. Komolyan féltem attól hogy fogom a gyerekemet a szobatisztaságra szoktatni, de igaza volt Paulának: Riia ’jelezni fog’ nekem, mikor áll készen erre. És bár voltak apróbb balesetek az első átfutó hétben, de mára már napközbenre nem kellett ráadnom a pelust, és ez nagyban megkönnyítette a helyzetet. Mire visszaértünk már Erin s Seb is csatlakozott Kimihez.

-Gyere már ide egy kicsit törpe – kapta fel Riiát Kimi.

-Hmm? – pislogott szépen Riia rá miután kényelmesen elhelyezkedett

-Riiás napod van? – kuncogott tesóm.

-Mindig az van – vont vállat Kimi. Nem tudtam elfojtani a mosolyom mikor Rii az apja tetoválására simította a kezét, pont az ő neve mellé.

-Hogy hívnak téged kicsim? – kérdeztem a törpét.

-Jiiaa! – vágta rá.

-Ugy van. Látod ezt itt apa kezén? – mutattam a Riia feliratra.

-Ühüm – bólintott és pöttöm ujját végig vezette az R-betűn.

-A te neved van ide írva – mormogta Kimi – Riia.

-Ott – pislogott nagyokat – Jiiaa…

-Pontosan – somolyogtam, tudtuk mindannyian, hogy nem érti meg úgy, ahogy mi szeretnék, de elképesztően édes volt, ahogy rácsodálkozott.

-De várom, hogy teljesen megértsd – szusszantott Kimi halkan, miközben kezei közé fogta a pici arcot.

-Apuci – nézett fel nagy szemekkel rá, majd mellkasának döntötte fejét, a légvételen is elállt ettől a nagyoon oda vagyok apáért hozzábújástól. Hiszen azt tudta, hogy ő a Riia baba, meg akkor apa kezén is van egy Riia… viszont azzal is tisztában voltam, hogy a pöttöm nagy bújása inkább annak a mozdulatsornak tudható be, ahogy Kimi magához vonta…

-Nekem is kell egy ilyen törpe – biccentett Seb Riia felé, de tekintete Erinen időzött.

-Ilyenkor én is úgy elcsábulok – sóhajtott tesóm.

-Hát nem vagyok meglepve – mosolyogtam – a legtökéletesebb az életemben – érintettem meg a kis buksit. Kimi egy féloldalas mosolyt küldött felém, ő tökéletesen érezte, hogy értem…

***

Pénteken ki sem mentünk a pályára aztán. Kimi futotta a szabadedzéseket, és a szokásos média eseményeken is megjelent. Nem akartam, hogy azon aggodalmaskodjon, mit csinálunk ott nélküle, pontosabban, míg dolgozik és Riinek is kényelmesebb volt így.

-Aja – fújtatott homlokráncolva – cikizz – türögette a nem engedelmeskedő tincseit.

-Gyere, felgumizzuk a hajad, és nem fog csikizni – léptem hozzá hajgumival és fésűvel. Feje tetejére kötöttem tincseit, és megállapítottam, hogy Ri valóban egy gyönyörűség, jól állt neki a kis ’pálma fa’. Nem elfogult anyaként néztem, persze…

-Aja – pillantott fel rám elgondolkodva.

-Mondd picikém – ültem mellé a plédre.

-Mmm… hojj jajzojom a Jiát? – pislogott fel rám.

-Magadat? Hát, ahogy szoktál babát például…

-Neeem – ingatta fejét – olyat….apa – szusszantott türelmetlenül, gondolatai előrébb jártak már, és nem tudta teljesen kifejezni mit is akar – ami apa.. van…itt – mutatott saját kezére.

-Jaaa, a nevedet szeretnéd lerajzolni!

-Ige – bólintott – ide! – mutatott a lapra.

-Tudod Riia, a nevedet máshogy rajzolod, le írod. Mert vannak számok, tudod, azokkal számoljuk, hogy apa mikor jön haza, ha nélkülünk utazik. Meg vannak betűk. A betűkből áll össze a neved is, meg az enyém is és apáé is.

-Betű – ismételt lassan, ó drága okoskám! – szám…betű… jiaa betűű, hm, aja én betű vajok?

-Édesem – kuncogtam – nem te nem vagy betű. Csak a neved, megmutatom jó? Leírom neked ide, hogy Riia. Látod nyuszi, itt az ’r’ az ’i’ ’i’ és az ’a’. Így tudod lerajzolni a nevedet, mert a betűket is rajzolod.

-Ó! – csodálkozott – aja, a tiédet is! Meg apáét is!

-Na, figyelj – húztam ölembe, és leírtam neki neveinket – majd ha nagyobb leszel te is megtanulsz írni. Még pici vagy ehhez – sóhajtottam, pici, de mégis olyan nagy!

-De….moszt! – szusszantott.

-Megfogom a kezedet, és akkor együtt leírjuk a nevedet, okés?

-Ühüm – helyeselt, lassan leírtunk egy nagy R-betűt, majd a többit is – mmm, aja… fuja!

-Elhiszem – kuncogtam, eddig szabálytalan formákat firkálgatott, mindnet nagyban, és kissé torz másként. Ezek után szabályos betűkkel szórakozni… Halk neszek az ajtó felől, majd egy jellegzetes sóhaj… - ki jött picúr? – néztem Riiára vigyorogva.

-Apa! – mosolyodott el ő is igen csak szélesen és felpattant ölemből – apuciiii!

-Hello gyönyörűm! – jött a rekedtes nevetés, szinte láttam magam előtt, ahogy felkapja a felé reppenő szőkeséget – ó Riri, nagyon szép vagy így! – kedveskedett apásan – irtó édes, ha így köti fel anya a hajadat.

-Jaj – kuncogtam, eddigre hozzájuk sétáltam ugyanis, így pont láttam Riia nagy csodálkozó pillantását, amiből édes mosolyt és szégyenlős pislogást varázsolt. Hogy tudja, hogy Kimi hízeleg neki! Erin már mondaná, primadonna!

-Mit csináltatok? – miután letette Riiát hozzám lépett egy csókra, amit vigyorogva mélyített el aztán.

-A szokásos program. Ja meg írtunk. Riia megkérdezte, hogy tudja lerajzolni a nevét…

-Micsoda? – nézett a kis szőke felé – turbó törpe, nem gondolod, hogy ráérsz még nőni? – vette ismét fel, de ezúttal Ri háttal állt neki.

-Turbó törpe? – nevettem fel.

-Apa! – ráncolta homlokát Ri, meg is értettem, csak úgy lógott a levegőben, Kimi ugyanis a hóna alatt fogta a gyereket.

-Mutasd csak, mit rajzoltál – guggolt aztán Ri mellé.

-Ilyet – mutatta fel az egyik lapot – meg ilyet… ott meg jiia! – kezdte ecsetelni, rendkívül élvezte, hogy apa kíváncsiskodik körülötte, arról nem is beszélve, hogy a kislánya mellett Kimiből is előjött a gyerek én, és míg Ri magyarázott, meg-meg csikizte, belepuszilt a nyakába, incselkedett vele, amit a kishölgy édes kuncogással jutalmazott.

-Na drágáim, senki nem éhes? – kérdeztem rá nem sokkal később.

-De! – kapta fel fejét Riia – én! Meg apa!

-Remek, akkor elpakolhatnátok azokat a játékokat, amiket nem használtok addig, amíg várjuk a vacsorát – kértem kislányomat, had szokja csak, hogy nem hagyunk kupit magunk után – apa segít neked.

-Este meg anya apán – húzta kaján vigyorra ajkait Kimi.

-Húzós napod volt? – vontam fel szemöldököm.

-Ja. Neked meg húzós estéd lesz – lépett hozzám – meghúzós – pusmogta ajkaim közé.

-Kéjenc…

-Kicsit – vigyorgott –na, gyere törpe… - sóhajtott aztán. Míg ők pakoltak, a hangok alapján inkább szórakoztak a szőnyegen…nos, addig főztem kakaót, tudtam, hogy Riia igényli. Vacsora és fürdés után Kimi mesélt Riiának, amin szépen el is aludt. Ha napközben nem voltak együtt mindig igyekeztünk valahogy kompenzálni ezt.

-Szeretem nézni , ahogy alszik – sóhajtott fel Kimi, majd elnevette magát, azt hiszem eredetileg ezt csak gondolni akarta, nem kimondani.

-Én is – simított végig óvatosan a kis buksin, és elrendeztem a takaróját – igazán békés így.

-Csak ilyenkor nyugis – nézet rám – hagyjuk aludni… - fogott kézen.

-Erin és Seb egyre többször emlegetik a gyerek témát…

-Ne éld bele magad – vonta fel szemöldökét – biztos vagyok abban, hogy pár évig nem lesz gyerekük. Seb kétszeres világbajnok, most van a karrierje csúcsán, Erin meg fiatal, egyetemre jár, stb.

-Ebben egyet értek veled, de elég ha csak a mi példánkból indulsz ki. Gyakorlatilag nem sok ideje éltünk együtt, volt egy klassz kis tervünk munka és család szempontjából, amit Ri totál keresztül húzott. Hiszen, ha ő nem lenne, én még mindig az Insanomatnál dolgoznék, vezető beosztásban. Abban biztos vagyok, hogy te akkor is itt lennél, de abban nem teljesen, hogy házasok is lennénk.

-És bánod, hogy nem az teljesült? – kérdezett rá –  nem azért vettelek el, mert teherbe estél. Nem tudtam róla, mikor megfogalmazódott ez a… gondolat.

-Nem, egyáltalán nem bánom – ingattam meg fejem – imádom Riiát, élvezem, hogy anya és feleség vagyok! Kimi, az a kislány az életem…és persze te – mosolyodtam el – csak arra igyekszem rámutatni, hogy mennyire más lenne a dolog. És tudod, lehet, hogy Erin is azt tervezi, hogy egyetem, aztán munka, de könnyedén jöhet valami, ami megváltoztatja ezt.

-Eh… igen, lehet. De én még mindig azt mondom, hogy nem mostanában lesz gyerek ott. Főleg Vettelt ismerve…. ha becsúszna egy gyerek azon riadózna, hogy Erin nem a felesége – rötyögött.

-Hm, igen – mosolyodtam el, láttam benne fantáziát – tudod… én igazán örülök annak, hogy Rii így áthúzta a terveinket – csúsztam közelebb hozzá az ágyon.

-Elhiheted én is – húzta féloldalas mosolyra ajkait – jó érzés, amikor teljesen nekem dől, és befészkeli magát az ölembe. Tudod… kellemes érzéssel tölt el – vont vállat könnyedén – jó illata van, picike, könnyű, és pörög mint egy elemes nyuszi. De hogy ennek a lánynak állandóan jár a szája, amióta tanul beszélni!

-És könnyedén az ujja köré csavarja apucit – kuncogtam a kedves vallomásfélén.

-Aha, anyuci azért hatódik meg állandóan – húzott nevetve, hasába csíptem – héj! Hogy te mindig eléred, hogy meg kelljen nevelni egy kicsit! – forgatta szemeit.

-Megnevelni?!

-Aham, mindjárt elő is veszem a pálcámat…- mormogta míg cserkésző mozdulattal fölém kerekedett.

-Ajajjjj – vigyorodtam el, ugyanis ha ő egyszer valamit a fejébe vett…

Sziasztok!

Gonoszkának mondtam, hogy egy kissé elrontottam az előző rész végét, ezért elnézéseteket kell kérnem. Ugyanis… az előzetes tervem alapján nem így nézett volna ki a mostani rész. Lesz egy… hát esemény, amiről nem árulnék el semmit, és azt akartam már most beletenni, de rájöttem, hogy az úgy elkapkodott lenne, és talán nem is azt a hatást érném el vele, amit szeretnék. Tudom ez így elég katyvaszos, de majd a későbbiekben teljesen érthető lesz a magyarázat :)

Szóval a meglepő dolog egyenlőre apuci rosszul elsült terve, miszerint meglepi a lányokat, a másik lányával. Nem meglepő szerintem, hogy ezen úgy kollektíve kiakadtak…hiszen soha sem jó az, ha valamit erőltetnek. Viszont Linben fogalmazódik egy sejtelem… egyenlőre azonban nem tudni, hogy helyes e ez a megérése…

Köszönöm az eddigi hozzászólásokat! :) mondjuk, most… 9? :)

L