29. rész

2012 Finnország

Lustán fordultam oldalra, hosszan nyújtóztam, aminek a végén gyengéd érintést éreztem pocak tájon. Mosolyba szaladtak ajkaim, s lassan felnyitottam szemeim.

-Szia – vigyorgott rám féloldalasan egy kócos finn.

-Szia – mormogtam viszont.

-Jól aludtatok? – tudakolta.

-Nagyon is – csúsztam közelebb hozzá. Ölelésébe vont így arcát nem láthattam már, de hangja mindig elárulta, ha mosolygott.

-Akkor jó – nyugtázta – nincs hányingered?

-Üüüm – ingattam fejem a finom illatú mellkason – jó ez a homeopátiás bogyó, amit adott a doki.

-Vagy lenyugodtak a törpék – sóhajtotta.

-Törpék – ismételtem – úgy szeretném tudni, hogy fiúk e, vagy lányok.

-Vagy mindkettő – mormogta, s kicsit fordított helyzetünkön, így szembe került velem – az lenne a legjobb. Egy ebből, egy abból!

-Mintha kölyök kutyák lennének – kuncogtam szemforgatás mellett.

-Ehh, dehogy! – forgatta meg ő is szemeit – már megint hormontultengéses vagy!

-Micsoda?!

-Dúlnak benned az érzelmek, mert a fiaim nagy hatással vannak rád – magyarázta.

-Most meg már fiaim? A dokinál még lányok voltak – sóhajtoztam – nem lehet, hogy te is hormontultengéses vagy?

-Nem lehet, hogy pimaszkodsz? – vonta fel szemöldökét.

-Nekem szabad! Hiszen a hormonjaim tehetnek róla! – szegtem fel állam.

-Persze, persze – hümmögte cseppet sem meggyőzően – de én, azért szeretlek. Még ha ilyen szemtelen is vagy – fűzte hozzá, s édes csókkal fojtotta belém a szót.

-Kérsz még ? –tudakolta egy óra múlva nagy vigyorral arcán, s felém tolta a friss zsemlét tartalmazó kosárkát.

-Aaaam – ingattam fejem, s az utolsó falatot a számba ejtettem – jól laktam!

-A bacon, tojás, joghurt, áfonyával, kakaó és savanyú uborka kombó után elhiszem – röhögcsélt.

-Ők kérték – mutattam hasamra elégedetten – üüüm felmegyek pulcsiért – álltam fel.

-Fázol? – pillantott rám meglepetten, ő egy szál boxerben ücsörgött maradék reggelie felett.

-Kicsit – bólintottam. Fent jó ötletnek tűnt hosszú ujjú nadrágba is bújni.

-Ana – jött utánam – arra gondoltam, hogy elmehetnénk… öhm, nem korai  ez? – emelte meg az egyik vastag, puha plüssös zoknim gyanakodva – ehem, mi lesz veled télen kicsim?

-Majd felmelegítesz – küldtem felé vigyort, míg felhúztam a puha lábbelit – nem tudom mi van, de én fázom!

-Héj – simított végig arcomon – remélem nem leszel beteg…

-Én is – sóhajtottam. Reggeli után átmentünk Kimi anyukájához, már egy napja finn honban voltunk, de még nem volt érkezésünk meglátogatni családját, s nem mellesleg elújságolni, hogy kevesebb, mint három hét múlva összeházasodunk….

-Édes istenem… - sóhajtott ismét Paula, ahogy méregette a meghívót.

-Szóval… ez van – szusszantott Kimi sokadjára. Anyukája már vagy nyolc perce sóhajtozott, én csak somolyogva figyeltem, a múlt fényében engem nem lepett meg, hogy ennyire nem hiszi el, hogy ismét oltár elé áll a fia.

-Kimi – nézett fiára – én ennek nagyon örülök…sőt! Csak, annyira… rosszul értek véget a dolgaitok anno az exfeleségeddel, és…. annyira mondtad, hogy soha többet még egy esküvő…

-Az Ana előtt volt – mormogta – hülye lennék egy elcseszett dolog miatt skatulyát húzni mindenre… Azt is mondtam, hogy többé nem ülök F1-es autóba, ehh, erre meg mehetek a Gálára… - fintorgott, újfent kuncognom kellett. Előre láttam végig mormogja az utat, mert hogy hülye pingvin szettben kell feszíteni egy kitérdekelaharmadikhely miatt…

-A helyzet az Paula – szóltam bele – hogy van itt más is…

-Éspedig? – kapta rám tekintetét az elegáns papírról.

-Íme – álltam fel, s húztam le felsőm cipzárját – kisbabát várok. Pontosabban kisbabákat, ikreink lesznek.

-ANA! Ó drága Ana! – pattant fel azonnal – kisbaba, Kimitől…! Unokáim lesznek a másik fiamtól is!

-Egyből kettő – mosolyogtam anyáskodó ölelésében.

-Köszönöm neked – sóhajtotta boldogan – úgy örülök gyerekek!

-Látjuk – mormogta Kimi, hangja kedveskedő volt, de arca elárulta hasonló lelkesedésre számított.

-Mindent el kell mesélned – intette le Kimit, Paula is tökéletesen tudta, hogy az infókért hozzám kell fordulni, ugyanis Kimi elintézte volna annyival, hogy igen, gyerekünk lesz, és majd ha megszülettek, meglátod….

Bő egy órát beszélgettünk az esküvőről, a gyerekekről, jobbára csak én és Paula, Kimi egy idő után megunta a kérdéseket és nemes egyszerűséggel a sportújságot kezdte lapozgatni. Mindannyian tudtuk, hogy ez nem érdektelenség részéről, de nem akarta hatvan percen belül huszonkettedszer elismételni, hogy apa lesz.

-Kérsz egy kis sütit? – nyitotta ki Paula a hűtőajtót.

-Engem már meg se kérdezel? – mormogta elégedetlenül.

-Előbb a kismamák – bólintott bölcsen – aztán a pimasz kölykök!

-Kölykök hát – sóhajtozott.

-Ó fiam, lehetsz harminc felett, világbajnok, vagy épp leendő apa, nekem csak a gyerekem maradsz – magyarázta – akit imádok – fűzte hozzá – de tudom, hogy egy gyermekét váró nő milyen…jár a kényeztetés!

-Hidd el, kényeztetem – húzta sunyi vigyorra ajkait.

-Sose nő fel – mormogta Paula kedveskedve, felkuncogtam, nagy adag elfogultságot véltem hallani hangjában. No, igen Kimi ezt sokszor váltotta ki nála…

Pár órával később nyomtam le a kilincset Kimi házában. Sóhajtva bújtam ki cipőmből, egy forró zuhany után vágyódva.

-Elcsendesedtél – cirógatta meg arcom Kimi – anya lefárasztott?

-Dehogy – döntöttem fejem tenyerébe – csak… fáradt vagyok. És fázom. Szeretnék forró csokit szürcsölni az ágyban egy forró zuhany után.

-Ana – nyomott puszit homlokomra – szerintem te lázas vagy…

-Csak nem – tettem kezem homlokomra, nekem nem tűnt melegnek.

-Menj fel – pillantott rám hosszan – megcsinálom neked az óhajtott forró csokit.

-Kókusszal? – néztem reménykedve.

-Azzal – bólintott. Hálás mosoly után felballagtam, egyből a fürdőbe. Tele engedtem a kádat meleg vízzel, figyleve, hogy azért annyira ne legyen meleg, a babócáim miatt, és azonnal el is merültem benne.

-Mmmmm – sóhajtottam hosszan – úgy jó, picikéim? – cirógattam pocakomat a vízben már – anyának minden esetre nagyon élvezetes…

Nem sokkal később megjelent két nagybögre, majd egy Kimi az ajtóban.

-Azt hittem az ágyban talállak – somolygott.

-Csatlakozol? – pillogtam édesen. Vágytam a közelségére. Semmi köze nem volt a szexualitáshoz, egyszerűen a karjaiba akartam simulni, érezni bőrét bőrömön, légvételeit… a férfit, akit határok nélkül szerettem, s aki a gyermekim apja.

-Naná – tette le a kád szélére a bögréket, elégedetten kanalaztam bele –ehh, egy pohár csoki jobban érdekel, mint az én műsorom?!  - ingatta fejét álsértetten.

-Bofi – vigyorogtam jó adag édességgel a számban – ez nem igaz ebben a formában, csak… csak jelen pillanatban téged is és ezt is kívánom! – magyaráztam átéléssel.

-Hüm, egész jó mentés – hümmögött, míg mögém ereszkedett a vízbe, ami kiloccsant annyira tele engedtem a kádat – jól vagy? – mormogta komoly hangon aztán.

-Igen – dőltem mellkasának – csak több alvásra van szükségem. A picik úgy is jelzik, hogy mire van szükségünk  - sóhajtoztam és lapátoltam befelé a csokit. Égette a szám, de nem lettem volna képes várni arra, hogy hűljön. Túl a csokin a fürdésen délután fél ötkor pizsiben feküdtem az ágyunkban. Kimi egy finn filmet nézett mellettem, az ő anyanyelvén beszéltek, így egy kukkot sem értettem belőle. Bár kérdezte, hogy keressünk e más filmet egy cseppet sem izgatott a téma, álmos voltam és aludni akartam.

-An… Ana – hallottam távoli Kimi hangokat, szinte pár perccel az után, hogy elaludtam – ébredj fel.

-Mmmm – nyöszörögtem, és még jobban magamra húztam a takarót.

-Kicsim…

-Hmm? – pislogtam álmosan.

-Ana tűz forró az arcod – takart ki kissé, reszketve nyúltam a takaró után, én majd megfagyok ő meg kitakar? – lázas vagy.

-Azt hiszem, igazad van – leheltem, olyan gyengének éreztem magam.

-Gyere, ülj fel – segített, valahonnan egy lázmérőt varázsolt elő, s számba dugta. Mikor csippant kivette – kurva élet.

-Láz? – néztem fel rá.

-38,6. Kihívom az orvost. Nem akarlak ebben az állapotban kórházba vinni – sóhajtotta aggódó hangon. Zavaros kuszaságba süppedtem, hallottam, hogy telefonál, majd megint és megint, aztán csend lett. Csobogás, lépések zaja és valami hideg a homlokomon.

-Hideg – panaszoltam.

-Tudom. De muszáj – húzta le rólam ismét a takarót. Kezébe vette kezem, csuklóimon is hideg nehéznek ható törölközőket éreztem.

-Kimi, a babák – pattantak ki szemeim.

-Semmi baj – cirógatta meg arcomat nyugtatólag – nem lesz bajuk. Mindjárt itt az orvos.

Miért pont most kell betegnek lennem? Hogy viselik a picik, ha én lázas vagyok? Hogy hat rájuk…mély aggodalom telepedett rám. Valóban nem sokkal később megérkezett az orvos, nyomában Paulával, tehát őt hívta még Kimi…

-Hogy érzi magát Miss Grey? – tudakolta a doki kedvesen.

-Gyengén – sóhajtottam – álmosan. Terhes vagyok – pillogtam ijedten.

-Hányadik hétben van? – kérdezett rá.

-Lassan a 11. hétben.

-Mennyi volt a láza? – folytatta faggatásom miközben ő is elővett egyet, s saját kezüleg is megmérte. Kimi felelt helyettem.

-Legnagyobb valószínűséggel állíthatom, hogy megfázásról van csak szó csupán. Feltűnt, hogy szipog, tehát el van dugulva az orra. Torokfájás?

-Nincs…

-Köhögés?

-Kicsit – sóhajtottam.

-Írok fel gyógyszert, olyan, ami nem árt a magzatnak.

-Magzatok – javítottam ki.

-Ó ikerterhesség. Gratulálok – mosolyodott el – ne aggódjon Ana. Sok folyadék, és a gyógyszerek, valamit a pihenés segít. Pár napig csak lazítson. Ha 5 órán belül nem megy lejjebb a láza, hívjanak fel.

-Köszönöm – néztem megkönnyebbülten rá. A lényeg, hogy a picúrok jól vannak…

Tompán hallottam a zajokat, valamiről beszéltek Kimivel, de túl álmos voltam ahhoz, hogy figyelni tudjak. A lényeget már tudtam.

-An… - szólított lágyan aztán Kimi – elmegyek a gyógyszerekért. Anya itt marad veled…

-Jó – bólintottam. Rekord sebességgel telt az idő, ugyanis Kimi hamar visszaért. Biztos el is aludtam, mert mire ismét kinyitottam szemeimet kezdett sötétedni, s egy nagy pohárgőzölgő tea is volt az éjjeliszekrényen.

-Gyors voltál – tornáztam fel magam.

-Tessék – ejtette tenyerembe a két színes bogyót. Fáztam, így nagyon jól esett a meleg tea, szinte az egész pohárral megittam.

-Felhoztam egy termosszal, finom meleg lesz, akkor is ha alszol pár órát – hozott újabb borogatást Paula.

-Itt maradsz? – pislogtam Kimire.

-Persze – nyomott puszit tincseim közé – tudom, hogy nyugodtabban alszol, ha itt vagyok.

Befeküdt mellém, én automatikusan alvós pózomba kucorodtam, figyelve a homlokon lévő borogatásra. Óvatos érintést éreztem, s nem sokkal később ismét elsötétedett a világ.

Pár nappal később Kimi Tonival és Ramival hosszú motocros-os délutánt tartott. Persze csak azután, hogy meggyőződött: semmi bajom már. Szerencsére viszonylag hamar túl estem ezen a lázas, megfázós dolgon. Mondhatni nagyobb volt az ijedelem. Persze nem szabad játszani várandósan a lázzal, de valóban gyorsan kikerültem a betegségből. Előre láttam a fiúk jó pár felessel koccintanak a babák egészségére, így nem is nagyon siettem elkészülni, s vásárolni menni. Kényelmesen lezuhanyoztam, hajat mostam, s míg tincseim száradtak csináltam két szendvicset, s a majonézbe karikáztam savanyú uborkát. Evőkanállal tuszkoltam a számba a csirke szalámi mellé, egyszerűen úgy éreztem, meghalok, ha nem ehetek ilyet.

-Ez miattatok van – paskoltam meg domború pocakomat. Igaza volt Kiminek szemmel látható volt mát a terhességem. Igaz még csak kicsi, de határozottan pocak forma volt!

A bevásárló központ mélygarázsában állítottam le Renaultomat, s gondolatban próbáltam összerakni mit is kívánnék vacsorára.

-Várjon – szólított egy a lift felé siető barna hajú nő, lenyomtam a gombot, így ismét visszatárult a becsukódni készülő ajtó – köszönöm! – sóhajtotta somolyogva, mikor beszállt.

-Nincs mit  - mosolyodtam el én is.

-Nem tudod, hogy ki vagyok, igaz? – fordult felém, s a két emelet között megállította a liftet.

-Kellene? – ráncoltam homlokom, s a gomb felé nyúltam, de ellökte kezem.

-Ami azt illeti nem – sóhajtotta – legalábbis meg lennék lepve, Ana.

-Ismerjük egymást? – hunyorogtam gyanakodva.

-Valójában nem. Egyszer találkoztuk személyesen. Még Bahreineben.

-De…

-Az Mr’s – ben. Ott buliztatok. Te vagy Ana, ugye? – méregetett vigyor mellett, közel egy perc kellett elmémnek, de végül felrémlett. A nő, a barna hajú nő, aki nekem jött a mosdóban…

-És… mit akarsz tőlem? - kérdeztem óvatosan.

-Nos… mielőtt még elárulnám, tudnod kell, hogy az elmúlt évben végig ott voltam az összes versenyen. Mindent tudok rólad Ana. Te és a drága párod, a finnek nagy ásza – nevetett fel – Sebastain, az eljegyzés… és hát, hogy gyermeket vársz.

-Honnan? – szegeztem neki a kérdést feszülten.

-Jók a forrásaim – biccentett – és engem sem ejtettek a fejemre. Vigyorogva sétálsz ki egy nőgyógyásztól, miközben a pasid a hasad fogdossa. Tuti mandula műtétre vársz….

-Ismétlem, mit akarsz tőlem?!

-Mindent megtudsz, ne aggódj – sóhajtotta, s egy kis készüléket húzott elő – tudod ez mi? – pillantott rám – ez egy sokkoló. Nem szeretném használni, de ha még egyszer kapálózol a gomb felé neked nyomom! Szóval csak ésszel!

A pánik hullámokban tört rám, automatikusan pocakomra csúsztattam kezem.

-Ott tartottam, hogy elég sok mindent tudok rólad. De neked fogalmad sincs én ki vagyok. Igaz? – megingattam fejem, így folytatta – nagyon régen volt két kicsi lány. Ikrek. Egy nap pedig vigyázni kellett rájuk. De az egyikőjük egy hisztis kis picsa, addig sírt, míg a nőt ki nem rúgták a szitteri állásából. Azt a nőt a te idióta hisztid miatt kirúgtak, és tönkre ment az élete, mert egy beszari gyerek megijedt két csepp esőtől. A nőnek rossz híre terjedt, így sehol sem alkalmazták, így egyre lejjebb csúszott, mígnem az öngyilkosságba nem menekült. Annak a nőnek vagyok a lánya. Ana, te elvetted az anyámat, itt az ideje, hogy én is elvegyek tőled valamit, amiért ölni tudnál…

Sziasztok!

Tegnap nem lett volna nyugtató ez a rész… szóval :)

A versenyről: no comment. Forr bennem a düh, és akkor még szolid voltam… A soron következő OMS’s-ban megtudhatjátok milyen érzések vannak bennem azóta, hogy kiderült az átigazolás.  Gondolatban a  My heart, my soul címet adtam neki. Hogy mikor készül el, nem tudom még, igyekszem a héten befejezni.

A részről: na, erre senki nem számított! Remélem :D Amiről a lány beszél (HOGY Bahreineben találkoztak), valóban megtörtént az első részben, szóval…tudatosan írtam bele, csak akkor még azt nem tudtam mikor dobom be és milyen negatív történéssel. Most eljött az idő. Monsheval beszélgettünk erről a részről, felvázoltam neki, mit is akarok, ő is arra bíztatott, nyugodtan sokkoljalak titeket :D A folytatásról nem mondanék semmit.

Viszont, várom a véleményeket, találgatásokat, ötleteket. :)

L.