IceWorld - Negyvenöt

A koreai nagydíjat követően haza utaztunk Svájcba, a kötelező kontrollra.

Azonban volt egy ok, amiért örültem, hogy haza látogatunk. Ez pedig nem volt más, mint a férjem születésnapja. Az ő kérésére csak mi ketten voltunk, családjaink nélkül. Egyszerűen kevés időnk volt, és a vizsgálatok miatt nem is akartuk magunkhoz csődíteni a rokonságot.  Tudtam, hogy Kimsnek nagyon hiányzik az otthoni íz világ, így az ő tiszteletére aznap mindent finn receptek alapján, s finn alapanyagokból készítettem.

-Ez mennyei volt – dőlt hátra vigyorogva, igazán jól lakott arcot vágva.

-Pedig a java még hátra van – kuncogtam, s a finn csoki habos torta rejtekhelyéhez léptem.

-Mi??? – nyújtogatta nyakát, egy nagy gyermekre hasonlított, aki ártatlan, lelkes tekintettel lesi a meglepetést – Liiniii!

-Türelem bajnok – nevettem, s a tortába tűztem a gyertyákat. Meggyújtottam őket, s besétáltam férjemhez – isten éltessen Kims, boldog születésnapot életem!

Szolid, majd egyre szélesedő mosoly jelent meg ajkán.

-Köszönöm – sóhajtotta – bakker, ilyen öreg vagyok?! – mormogta a gyertyák számát nézve.

-Dehogy vagy – simítottam végig vállán – szerintem most vagy a legjobb korban. Minden értelemben…

-Ez olyan kaján hang volt – pillantott fel rám vigyorogva – hmm, ha esetleg rólad nyalnám le a krémet…

-Pajzánkodás….?

-Én vagyok a szülinapos – terült el kaján vigyor ajkain – és én… téged kívánlak…

***

Kissé idegesen nyomtam le a rendelő ajtajának kilincsét. Dr Dormann részletesen kiértékelte az általam vitt adatokat, de, ahogy számítani is lehetett rá, további vizsgálatokra küldött. Éppen az ultrahangot végezte, mikor a soron következő tesztről számolt be.

-Eddig nincs probléma Liina – ecsetelte – a következő lépés pedig az úgy nevezett közösülés utáni teszt.

-Közösülés utáni? – ismételtem, olyan… sablonos, kellemetlen hangzású volt.

-Pár órával az együttlétük után jöjjenek vissza, és megvizsgáljuk Önt.

Kimi összeszűkült szemekkel nézett, de nem szólt egy szót sem. Nekem sem tetszett ez az egész, de… muszáj volt tudnom, hogy rendben mennek a dolgok. Furcsa volt az egész szituáció. Monoton csend telepedett közénk, míg hazafelé tartottunk azzal a tudattal, hogy pár órán belül szeretkeznünk kell, és utána visszatéri az intézetbe.

-Minden rendben? – simítottam kezem hátára, mikor a hűtőhöz sétált egy üveg ásványvízért.

-Ja. Liina… szerinted ez normális amúgy? Le KELL, hogy feküdjünk, ami után téged össze vissza vizsgálgatnak. Én valahogy nem így képzeltem el, hogy összehozzuk a gyerekünket…

-Hidd el, én sem – sóhajtottam fel csalódottan – elég kellemetlen, hogy ezen kell végig mennünk. Teljesen megszégyenítő számomra ez a vizsgálat, de végig kell csinálnunk.

-De mi az, hogy kell? Liina – lökte el magát a pulttól, s tőlem is ezáltal – miért nem tesszük azt, mint a többi normális pár? Rengeteg szex, és majd összejön. Attól, hogy pár hét eltelt és nem estél teherbe, nem jelenti azt, hogy tuti meddő vagy! Hogy értessem ezt meg veled?!

-Nyilván oka volt annak, hogy elvetéltem! – emeltem meg a hangom – mint ahogy annak is, hogy most nem esem teherbe!

-Te vagy az oka Liina! Az, hogy bebeszéled magadnak ezt a szarságot! – túrt hajába idegesen, kikerekedett szemekkel néztem őt, te vagy az oka… Automatikusan hátráltam, annyira megalázó volt ez a beszélgetés, a tudat, hogy engem okol…mikor rám pillantott nyilván valami keserűséget olvashatott le az arcomról, mert felnyögött – Lin, én… nem úgy értettem. Rosszul fejeztem ki magam…

-Mindegy – sóhajtottam könnyeimet visszafogva, s kisiettem a konyhából. El a közeléből.

-Liina – jött utánam – figyelj rám egy kicsit – kapta el karom, hogy maga felé tudjon fordítani – én biztos vagyok abban, hogy semmi baj nincsen veled. Csak… túl görcsösen akarjuk ezt. Ideges vagy, feszült és kimerült. Ez marhára előnytelen. A saját dolgunkat nehezítjük meg!

-Gondolod? – néztem fel rá könnyes szemekkel. Egyszerűen túl sok volt ez az egész, nem volt erőm vitatkozni vele.

-Ó kicsim – szorított magához – nem akarom, hogy böködjenek téged, hogy fájjon, mikor megvizsgálnak. Nagyon féltelek téged. És komolyan tartok attól, hogy csak megnehezíti ez az egész szarság a dolgot. Tisztára ki vagy lelkileg.

-Én csak szeretnék egy kisbabát tőled – hüppögtem.

-Össze fogunk hozni egy babát – simított végig hátamon nyugtató jelleggel – de így nem fog menni. Csak te és én, hülye módszerek nélkül. Hogy megnyugodj a következő vizsgálatokat még csináljuk meg, ott kiderül, hogy van e egészségügyi akadály előttünk. De ha nincs, már pedig nem lesz, akkor hagyjuk ezt az egészet!

-Rendben- bólogattam miközben kézfejemmel letöröltem könnyeimet – sajnálom, hogy ilyen… kiállhatatlan vagyok.

-Nem vagy az – fogta óvatosan kezei közé arcomat, s gyengéden megcsókolt. Mindig tudta mit kell tenni ahhoz, hogy megnyugtasson, vagy épp feltüzeljen pár pillanat alatt – ne haragudj rám Liina, hogy megemeltem a hangom. De pokolian féltelek…

Kimi lábára fektettem kezem. A vizsgálat után tartottunk hazafelé, teljesen megkönnyebbülve, hogy vége. Szeretkeztem a férjemmel, majd egy kórteremben találtam magam, alig fél óra leforgása alatt. Az egész olyan… steril és művi volt. Kényelmetlen érzések fogtak el, ahogy az asztalon feküdtem a fehér köpeny alatt. Ezek után nem is csodáltam, hogy egyre könnyedebbnek érzem magam, minél távolabb kerültünk a rendelőtől.

-Az utolsó vizsgálat két nap múlva?

-Igen.

-Nem hiszed el mennyire megkönnyebbültem, hogy belementél – sóhajtott fel.

-Nagyon aggódsz?

-Féltelek Liina. Nyilvánvaló, hogy nagyon megvisel téged ez a baba dolog, és… nem akarom, hogy besokallj.

-Kérlek, ne aggódj – simítottam végig combján – ha velem vagy, rendben leszek. Csak kell a közelséged. Kimi, és most hogyan tovább? Ha valóban nem fizikális oka van, akkor lelki? És ha lelki, akkor mi konkrétan? Lehet bediliztem?

-Szerintem csak sok szarság történt mostanában. A vetélés, a veszekedéseink, az a patkány…

-De nem – ingattam fejem – annyira remekül gondoskodtál rólam, és segítettél, ezeken túl vagyok.

-Biztosan? Több mint, 100 %-ban?!

-Szeretnék beszélni Markkal – bukott ki belőlem.

-Rendben – bólintott – bízom benne, és segíthet.

-De először négyszemközt – kértem – nem akarlak kihagyni semmiből, de először tisztába kell jönnöm saját magammal.

-Ha erre van szükséged, kérés nélkül ezt teszem - fektette kezét enyémre.

***

Hosszú, nagyon hosszú repülőút vezetett minket Indiába. Eközben volt időm Markkal beszélgetni, kettesben, ahogy kértem. Vele lenni, és felelni kérdéseire nem azt sugallták számomra, hogy problémáim vannak, vagy épp bolond lennék… csupán egy kötött, más, mélyhangulatú diskurzust.

-Mire gondolsz? – kérdezte könnyed hangon.

-Hogy nem kellemetlen itt, így lennem…

-Ennek igazán örülök – mosolyodott el – a vizsgálatok hogy sikerültek?

-Aminek pozitívnak kellett lennie, az volt, aminek, negatívnak, az pedig negatív lett. Lehetne további vizsgálatokat végezni, de azok már műtéttel, s fájdalommal járnak. Az utolsó is kellemetlen volt.

-Mit csináltak?

-Petevezeték vizsgálat. Hogy átjárható e.

-Fájt?

-Igen. Erős görccsel járt. De… az, ahogy Kimi nézett rám utána. Fájdalommal teli szempár… - hunytam le szemeimet.

-Nagyon félt téged – bólintott – kétségbe volt esve, ez az igazság. Hogy nem tud segíteni, hogy te szenvedsz…

-Tudom. Épp ezért is engedtem, hogy abba hagyjuk a vizsgálatokat.

-Mióta próbálkoztok a baba témával?

-Kb három hónapja. Tudom, hogy nem sok, de a vetélésem miatt is volt bennem félsz, hogy valami nem stimmel.

-Nem feltétlenül fizikális az ok, ha nem sikerül a terhesség. Rengeteg lelki ok vezethető erre. És lássuk be, sok rossz történés volt körülötted.

-Komolyan gondolom, és hiszem, hogy Kimi volt annyira erős támaszom, hogy átlendültem a nehéz dolgokon.

-És mi van akkor, ha a vetélésed miatt annyira félsz, hogy ismét megtörténik, hogy saját magad gátlod?

-Nyilván félek  – helyeseltem – de ez természetes nem? Elvetéltem, tudom… milyen üres volt minden utána, és… Kimi is majdnem elvesztettem. Nem éltem volna túl, ha végül szakítunk…

-Ez jóval több, mint félelem akkor – folytatta halk, megnyugtató hangon.

-Mire gondolsz? – ráncoltam homlokom.

-Mit éreztél, miután elvetéltél?

-Fájdalom, űr, félelem, magány.

-És mikor Kimi veled volt?

-Akkor jobb volt. Úgy éreztem magam, mint aki az Északi sarkon ücsörög, egy nyári ruhában és lefagy az egész teste, a lelke mindene. De mikor Kimi mellettem volt, olyan… melegség öntött el, ami a bensőmből kiindulva hozott vissza az életbe.

-És az, mikor szakítottatok?

-Úgy éreztem, hogy belőle szívom el az életet… folyton emlékeztettem arra, hogy volt egy kicsiny élet bennem, tőle. És ő… meghalt. Soha nem fogjuk látni… soha nem ismerhetem meg… és ez… elég nehéz – súgtam gombóccal toromban.

-Engedd el Liina – súgta – engedd ki.

-De…

-Liina, ő meghalt. Elment, és ti ketten maradtatok. El kell engedned őt, ahhoz, hogy az életetek úgy folytatódjon, ahogy kell.

-Nem akarom elfelejteni őt – gördült le pár csepp az arcomon.

-Nem is kell. Csak engedned…

Fel sem merült bennem, hogy mindezidáig elnyomva bár, de cipeltem magammal ezt a keserű fájdalmas… gyász érzetet. Hiszen elég sok idő eltelt már, de… ezek szerint a lelkem egy része még mindig a kicsiny élet köré fonódott. Már szép, gömbölyű pocakom lenne… Itt tört ki belőlem a sírás, őt akartam, nem egy másik, új gyermeket! Őt, a mi kisbabánkat!

-Add ki magadból – érintette meg vállam Mark, s óvatosan ölelésébe húzott. Keserű zokogás fojtogatott, egyszerűen úgy éreztem soha nem apadnak el könnyeim. Átadtam magam ennek a visszatarthatatlan érzetnek, várva az enyhülést. Nem tudom meddig sírhattam, de egyszer csak, mintha csapot zárna el bennem egy láthatatlan kéz, csillapodni kezdett zokogásom. Mikor már képes voltam kontroláltan orrot fújni, s megtörölni szemeim, Mark felállt mellőlem, s magamra hagyott. Pár pillanattal később Kimi lépett be, arcán feszült várakozás mutatkozott addig a percíg, míg meg nem látott ebben a törékeny létemben. Ekkor fájdalmas grimasz siklott vonásaira, szó nélkül ült mellém, s óvó karjaiba húzott.

-Jó vagy?

-Hát… azt hiszem – feleltem rekedt hangon, s nyakához fúrtam arcom – Kimi…én…

-Biztos, hogy most akarsz beszélni róla? – vont ölébe teljesen – mit csináljak veled? – csúsztatta arcomra kezét, tanácstalan, aggódó szempár nézett rám – sosem láttalak ennyire… törékenynek.

-Azt hiszem Mark rávilágított a problémára…én nem vagyok, illetve nem voltam teljesen túl azon, hogy elvetéltem. Nagyon félek, hogy ismét megtörténik….

-Nem tudhatjuk – sóhajtott fel, és én hálás voltam neki, hogy nem egy álvigasz szöveget rebeg, hogy nyugtatni próbáljon – de nem szabad csak azért nem próbálkoznunk, mert megtörténhet. És ha nem történik meg? És itt lesz egy baba, aki növekszik benned? Erre kell koncentrálnunk.

-Tudom – bólintottam komolyan – csak…most már arról kellene beszélnünk, hogy mi legyen a gyerekünk neve, de…

-Liina – szakított félbe – hidd el, nekem is rossz, hogy tudom, már helyes kis pocakod lenne, de nem szabad leragadnunk itt. Muszáj tovább lépni. Miattad, miattam. De ez csak veled működik.

-Annyira erős támaszom vagy – vallottam be neki érzéseimet – nem tudod elképzelni mennyire szeretem, hogy a társam vagy.

-Van egy halvány sejtésem róla – mosolyodott el óvatosan. Komolyan kifárasztott ez a beszélgetés, mind lelki, mind testi értelemben. Kimihez kucorodva, lehunyt szemekkel ültem, és úgy éreztem, a világ legjobb helyén vagyok. Már csak miatta is fel kellett, hogy álljak a képzeletbeli padlóról.

Sziasztok!

Először is egy kis figyelemfelhívás: az előző résznél elkövettem azt a hibát, hogy nem a teljes előz részt, hanem csak a végét olvastam vissza, így Korea helyett véletlenül Szingapúrt írtam. :/ Történetileg nem befolyásolj semmit, és már át is írtam, de szólok, hogy ne legyen megkeverő, az előző rész Koreában játszódik Szingapúr helyett. Bocsánat az elírásáért :/

Ez a rész ismét nem könnyed, most már részeken át találgattok, hogy mi lesz a baba projekttel. Nos, azoknak volt igaza (és ezzel nem árulok el titkot), akik arra tippeltek, hogy eléggé nehéz út vezet a bébi felé, aminek a végén nem is biztos, hogy beteljesül a hőn áhított vágy. Kiderül…

Köszönöm a kommenteket, fantasztikusak vagytok! Arra gondoltam amúgy, hogy ezen túl minden kommentre egyesével válaszolok, hogy kicsit személyesebbé tegyük a blog életét. Mit szóltok? :) Viszont, amikor komiért + rész játék lesz, az én válaszaim természetesen nem fognak számítani :)

Ui. 96 tag! WOW! Fantasztikus, imádlak titeket! :)

L.