Tizenöt

2010 Finnország

Nem tudtam elhinni a történteket. Némán álltam Kimivel szemben és tekintetem arcára függesztettem.  Semmisen meredt maga elé, majd hosszú pislogás után szemembe nézett. Meggyötört, és fáradt volt, a mélységes szomorúságról nem is beszélve. Szótlanul léptem közelebb hozzá, s tenyerem mellkasára fektettem. Ebben a pillanatban rántott magához, pokoli erővel szorított, mígnem ölelő karjai megremegetek. Úgy ahogy voltunk lassan lecsúsztunk a puha szőnyegre, testét teljesen sajátomhoz préselte, arcát nyakamhoz fúrta, mint egy riadt kisgyerek.

-Itt vagyok – súgtam nagyon halkan. Tudtam, hogy hallja, és hogy nem fog válaszolni. A lényeg az volt, hogy tudja, számíthat rám. Légvétele szaggatott lett, teste meg-megremegett, és a lassan átnedvesedő felsőmön kívül szinte semmi nem mutatta, hogy némán zokog. Lehunyt szemekkel feküdtem mellette, csendben folytak könnyeim. A tudat, hogy elvesztettünk egy olyan embert, aki nagyon fontos volt mindannyiunknak önmagában is elég lett volna ahhoz, hogy zokogjak, de az, hogy Kimi egyedül előttem fedte fel azt a mély fájdalmat, ami benne lakozott, még inkább összefacsarta szívemet.

Lassan csendesedett el, igyekeztem minden érintésemmel nyugtatni, s éreztetni vele, hogy nincs egyedül. Végül fáradsága legyőzte, s izmai elernyedtek, egyenletes szuszogás váltotta fel a kapkodó légvételét.

Nem tudtam, hogy mikor is lesz az a pont, amikor könnyebb lesz neki, mint ahogy azt sem, hogy én mivel könnyíthetném meg napjait, egyben azonban biztos voltam, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy átsegítsem élete legnehezebb időszakán, az édesapja elvesztésén.

2012 Svájc

-Anám – szorított magához erősen – ne sírj, kérlek…

-Nem, s..sírok – hüppögtem.

-Életem legnehezebb döntése ez – fogta kezei közé arcom – de kell egy kis idő, míg lenyugszanak a kedélyek. Tudom, hogy sohasem lehetünk úgy boldogok, ha Seb és közted ilyen a viszony. Az életed része, és ez így van rendjén, de ha engedem, hogy engem válasz elveszíted.

-Kimi…

-Meddig lennél boldog így? – szegezte nekem a kérdést – ha egyáltalán az vagy most…Szeretlek téged… és éppen ezért mondom, hogy tartsunk szünetet.

-Elhagysz te is…

-Ó kicsim – vont magához ismét – ha veled maradok, tönkre is teszlek – összehúzta szép szemeit, mik szomorúan tekintettek le rám – meddig bírod azt, hogy ő utálja a kapcsolatunkat? Pocsék érzés nap mint nap a szomorú tekinted látni, hogy alig eszel, és, hogy megfeszülsz, amint szóba jön Sebas.

-Nem tudom nem szeretni – buggyantak ki ismét könnyeim – de téged sem akarlak elveszteni…!

-Várjunk egy keveset, míg lenyugszanak a kedélyek – folytatta halkan.

***

Kimi és én három napja éltünk külön. Pontosabban hivatalosan nem alkottunk egy párt. Az első este rengeteget sírtam, az egész kialakult helyzet miatt, de mostanra már képtelen voltam könnyeket hullajtani. Nem érdekelt, lényegében semmi sem. Monoton rendszer szerint teltek a napok szakaszai, órái, én mégis egy helyen, egy időben voltam leragadva. A gondolataim szabadon szárnyalhattak, és minduntalan a szőke finn felé…

Sebastian bármelyik percben várható volt. Hanna elmesélte neki, hogy szakítottunk, én pedig szinte láttam magam előtt, hogy most majd itt osztja az észt, én megmondtam kezdetű mondatok tömkelegével.

-Megjöttem – jött az ismerős hang az ajtóból – szia Ana!

-Hello – néztem fel rá, homlokát ráncolva figyelt, de nem jegyezte meg zilált kinézetemet.

-Nincs kedved eljönni hozzánk ebédre?

-Nincs – feleltem egyhangúan, de azért az elmém legmélyén felvillant az észrevétel. Tessék? Ebéd? Hol a leszidás?

-Pedig anyúék is jönnek…

-Nem biztos, hogy most kéne látniuk engem…

-Nézd Ana – kezdett hadarni – csak egyszer mondom el. Tudom, hogy …. elhagyott téged, és ezért nézel így ki. Nem érdekel mi volt, csak azt akarom, hogy tudd, számíthatsz rám. Melletted állok, és nekem nem kell beszámolnod arról, ami történt.

Bambán meredtem rá. Tessék??? Melletted állok? Számíthatsz rám? Hiszen az egész a te hibád! Miattad mentünk szét Kimivel, hiszen ultimátumot adtál!

-Tudod mit? Mégis csak elmegyek veled. Csak rendbe szedem magam – intettem a szobám felé, bólintott én pedig magára hagytam. Fel tudtam volna robbanni a dühtől. Úgy csinál, mintha nem történt volna semmi! Úgy tesz, mintha teljesen természetes lenne, hogy csak idejön, a gyermeteg boci nézésével rám néz, és én rögtön a karjaiba is omlok? Dühös, csalódott, szomorú és riadt voltam. Ez pedig nem jó kombináció. Nem akartam mást, csak büntetés. Azt akartad, hogy szakítsunk? Rendben, akkor nézd meg mivé lettem…

Fél óra múlva nyitott be Seb hozzájuk.

-Nézzétek kit hoztam! – lelkendezett.

-Ana… ki… csim – lépett hozzám Heike, alaposan végig nézett rajtam, és le is hervadt mosolya. Hajam összekötöttem lófarokba és a melegítőm farmerre cseréltem, ennyi volt a nagy készülődés otthon. Ez magában nem is lett volna rossz, de én is úgy éreztem, mikor megláttam magam a tükörben, hogy a keleti boszorka hozzám képest szépségkirálynő, hát még ők…? A nem alvás, nem evés és a sírás megtette hatását, rémesen néztem ki.

-Sziasztok – intettem bizonytalanul, Hanna lépett mellém egy ölelésre.

-Hogy vagy?

-Szarul – vontam vállat – beszéltél Kimivel?

-Aha. Teljesen le van szontyolodva – suttogta bizalmasan, ő volt az én forrásom, vagy belső emberem? Ő tökéletesen látta, hogy miért mentünk szét, és azt is, hogy Seb homokba dugott fejjel él közöttünk. – nem lesz ez így jó Ana… tönkre mentek a várakozásba…

-Abban igaza van Kiminek – sóhajtottam halkan, nehéz volt kimondani a nevét – hogy… úgy nem lehetünk együtt, ha Seb utálkozik ellenünk. Túl fontos nekem ez a hülye gyerek… bár most úgy érzem a legnagyobb hibát követem el, hogy mellette vagyok…

-Attól tartok, hogy fordítva sül el ez, és ahelyett, hogy Seb belátná a hibákat, te megutálod őt…

-Ez is benne van a pakliban – néztem szemébe.

Az ebéd? Fogalmam sincs róla. Úgy sikeresen leerőltettem öt kanál levest a torkomon, de a második alól már gyomorpanaszok címszóval kihúztam magam. Kérdezgettek, beszélgettünk, de egy szó erejéig sem tértem el a sablonos dolgokról. Időjárás, jó a munka, sokat utazunk, bla, bla, bla. Teljesen kívülállónak éreztem magam, és nem tudtam mit tenni az érzés ellen.

***

Hét nap.

Sok?

Kevés?

A Finnországban töltött időben mérve pokolian kevés. De itt… Svájcban, nélküle… nagyon hosszú. És talán, bolond is voltam, hagynom kellett volna az egészet, de nem bírtam ki, hogy ne reagáljak hívásaira, smseire, mailjaira. Hiába tudta az eszem, hogy így sohasem teszem túl magam rajta, újra és újra visszahúz az érzés, de… nem tudtam ellenállni, szívem odavitt, ha akartam, ha nem.

-Szia… - mormogta, mikor felvettem a telefont.

-Kims – súgtam nevét erőtlenül.

-Hogy vagy? – kérdezte egyből.

-Kicsit… megfázhattam talán – feleltem az igazsághoz hűen – jeges italokat ittam, és kicsit fáj a torkom.

-Bújj ágyba akkor, és pihenj – folytatta aggódós hangon.

-Ott vagyok…

-Anám, ha szükséged van valamire, szólj kérlek…

-Rendben – bólintottam automatikusan, miközben majdnem kimondtam, hogy rád… - Kims… vettem be gyógyszert, és tudod, hogy az kiüt, és kezdek álmosodni…

-Holnap… meglátogathatlak?

-Persze – mosolyodtam el halványan.

-Pihenj kics…Ana. Jó éjt.

-Jó éjt – súgtam, majd bontottam a vonalat. Alvós pózomba kucorodtam, és azzal a biztos tudattal hunytam le szemeimet, hogy a gyógyszerek hatása most végre ismét végig tudom aludni az éjszakát.

Halk nyögdécselésre, majd egyre határozottabb sírásra lettem figyelmes. Mintha, álmodtam volna, de ugyanakkor meg az agyam legmélyén tudtam, hogy a valóságban történik, és nekem tennem kell valamit, hogy elmúljon. Kábán pislogtam, mikor meghallottam az angyali hangot.

-Látod kicsim, anya már fel is ébredt, gyere csak…

-Ajaaa – bújt hozzám egy hüppögő szőke tündér.

-Mi baj hercegnőm ?– öleltem magamhoz a kishölgyet, és beszívtam az édes illatát.

-Josszat ájmodtam – fúrta könnymaszatos arcát nyakamhoz.

-Semmi baj kicsim – túrtam óvatosan tincsei közé – itt maradsz velünk aludni?

-Ühüm – bólogatott, majd elhelyezkedett köztünk. Pár pillanat múlva egyenletesen szuszogott, kedvenc plüssével ölelésében.

-Nagyon mélyen tud aludni – mosolyodott el férjem, s kikelt az ágyból. Érdeklődve kísértem tekintetemmel végig, míg meg nem emelte a takaró rám eső részét, és mögém nem feküdt. Kényelmesen elhelyezkedtünk, s kezét pocakomra csúsztatta – jól aludtatok amúgy?

-Igen – fektettem kezem övére – hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, mikor meghallottam Lily sírását.

-Én még ébren voltam, így áthoztam hozzánk.

-Jól tetted – simítottam végig a szőke kis buksin – imádom a lányunkat.

-Én is – nyomott puszit vállamra – és őt is… - húzta végig hüvelykujját a gömbölyödő pocakomon – szerintem ő is lány lesz.

-Honnan veszed? – kérdeztem halkan kuncogva – csak nem megérzés ismét?

-Szemtelen – vigyorodott el.

-Annyira állítottad, hogy fiunk lesz – elevenítettem fel az eseményt – és kiderült, hogy lány. Elképesztően édes voltál akkor.

-Nincs megérzés, csak gondolom, hogy kiscsaj. De most már pihenj kicsim, mielőtt még teljesen kimegy az álom a szemedből.

-Ó a gondoskodó férjem – fészkeltem be magam alvós pózomba, érzékeltem, hogy a szoba elsötétül, s ránk húzza a takarót, majd ismét értését rajtam. Lily édes illata elárasztott, kicsi buksija karomon pihent, így nyugodtan hunytam le szemeim.

Mikor ismét felébredtem, már a napsugarak kószán bevilágítottak a függönyök résein át, s csak ketten voltunk Lilyvel az ágyban. Teljesen kiterülve, aludt még mellettem. Mosolyogva figyeltem a kislányunkat, aki oly sok csodás pillanattal ajándékozott meg minket, pedig még csak három éves múlt. Arcát a párnába fúrta, és hasra feküdt, kába – álmos pillogások mögül nézett rám.

-Jó reggelt hercegnőm – pusziltam meg a kis buksit.

-Aja… - pislogott kómásan – kéjek… inni…

-Máris – fordultam az éjjeliszekrény felé, mindig volt a szobánkban is ásványvíz. Nagyot kortyolt a pohárból, majd visszadőlt a párnák közé – jól aludtál?

-Ühüm – bólogatott – aja, apa hojjj van?

-Nem tudom szivem, biztos lent a konyhában.

-Ott voltam igen – lépett be a férjem a félig nyitott ajtón, egy nagy tálcát magával hozva, mindenféle finomság felfedezhető volt rajta – csináltam reggelit!

-Apuciiii – ült fel lelkesen Lily, már most imádott az ágyban reggelizni, tisztára, mint az apja… - kakajó van?

-Hát persze nyuszi– tette le az ágyra a tálcát, s mellém ereszkedett – tessék – nyújtotta lánykája felé az itatóját.

-Most ébredtünk ám nem rég – informáltam –de ahogy látom, te már egy ideje fent vagy.

-Kb egy órája. Arra ébredtem, hogy majdnem lezúgok, ugyanis a kisasszony teljesen kitúrt – panaszolta nevetve – megkívántam a péksüteményt, így leballagtam a boltba.

-Mmmm, vaníliás fánk – nyúltam a finom édességért, s jóízűen haraptam bele – Kims, ez isteni – tartottam felé a fánkot, nagyot harapott belőle, s helyeslően bólogatott.

-Én is kéjek – mászott közelebb hozzánk Lily, s eltátotta száját. Kuncogva tartottam elé az édességet, míg vigyorogva beleharapott – fini!

Remek hangulatban telet a közös, családi reggelink a hatalmas francia ágyon. Teljesen tökéletes volt az életem.

Reggeli után Kimi lecsutakolta a kis hercegnőnket, a csokoládés édességgel ugyanis teljesen összemaszatolta magát, meg minket is, de nem tudtunk haragudni rá, pöttöm gyermekként ez volt a dolga.

-….. hojjj? Apuci… segiiiss- sóhajtott nagyot Lily pár órával később az ő szobájában ügyködtek valamit nagyon Kimivel.

-Mit csináltok? – léptem volna be a de a kis szőke felpattant, és combomra fektetve kis kezeit elkezdett kifelé tolni.

-Semmit! Sia mami! – s visszalibbent a nevető férjemhez egy huncut mosoly mellett. Vigyorogva ingattam meg fejem, tuti semmi köze a dolognak ahhoz, hogy holnap lesz a születésnapom…

Nap közben elmentem bevásárolni, már gyanús volt, hogy a kishölgy nem akar jönni, inkább maradt otthon, majd nekiláttam az ebédnek is. Gyakorlatilag úgy ment el a nap mellettünk, hogy észre sem vettem, egyszer csak este lett, és Lily a kádban pancsolt kedvenc kacsájával, miközben az apjának magyarázott, aki türelmesen várta, hogy kijátssza magát, és végre ágyba dughassa.

-Ez a lány olyan, mint egy dupla elemes duracell nyuszi – dőlt be mellém késő este már.

-Hát azért téged sem kell félteni – simítottam végi arcán kuncogva – de valóban energikus.

-Köszönöm neked őt Anám – gördült fölém egy gyengéd csókkal – szeretlek téged.

-Én is szeretlek – mormogtam lehunyt szemekkel. A vágy tovaterjedt bennem, puha ajkai ismét új dimenziót nyitottak meg előttem, s én boldogan adtam át magam a forró érintések, s érzelmes csókoknak. Nem akartam mást, mint hosszan érezni őt, a férjemet, gyermekeim apját, a szerelmemet.

Fáradtan, de nagyon boldogan, s kielégülten simultam hozzá, heves szívverése szinte zene volt fülemnek, ahogy mellkasára hajtottam fejem. Óvón átkarolt, s lágy érintésekkel tudatta velem, mennyi minden kevereg most benne. Somolyogva hunytam le szemeim, a tudattal, hogy másnap a születésnapomon itt lesz a családom, de a legfontosabb a lányom és a férjem mellettem lesz. Csodálatos napnak ígérkezik!

Tompán hallottam az ébresztőt, de nem akartam felébredni, hiszen nem olyan rég még Kimivel szeretkeztem, nem létezik, hogy már reggel legyen….

Aztán kiderült, hogy nem az ébresztő az, hanem hosszan csörgő mobilom. Hirtelen ültem fel, azt sem tudtam hol vagyok, kerestem magam mellett Kimit, hisz a karjaiban aludtam el. Pocakomhoz kapva nem éreztem a bennem növekvő életet és a finn sem volt már mellettem. Keserű könnyek csordultak ki szememből, ahogy lassan tudatosult bennem; csupán álom volt az egész. Sírva pillantottam a kijelzőre, Sebastian neve villant fel, dühösen kaptam fel, s vágtam erőből a falnak a készüléket, mi ezer darabra törve hullott alá. Ezt a csodálatos álmot is elvette tőlem, visszarántva a rideg valóságba, ahol egyedül voltam….

Sziasztok!

Nagyon ügyesek voltatok, hiszen pár óra alatt teljesítettétek is a kérésemet! :)

Ne utáljatok nagyon a rész miatt, jó? :D Tudom, tudom, ez most nehéz, és keserű rész, de ilyennek is kell lennie. Elárulom, amikor kitaláltam ezt a törit, kettő dolog volt biztos, az, hogy összejönnek, és az, hogy Seb miatt szétmennek, mindenképp beleírtam volna tehát :) Ne Kimit utáljátok a döntés miatt, belegondolva, valahol igaza van, Ana előbb utóbb belefáradt volna a dolgokba. A továbbiakban pedig… hát majd meglátjátok, nekem már előre meg van írva pár rész J

Köszönöm a kommenteket, és várom a véleményeket.

L.