2013. április 29., hétfő

IceWorld - Harminchét


Hátravetett fejjel nevettem az elém táruló képen. Komolyan megfájdult a hasam, levegőt alig kaptam a röhögéstől. Tudtam, hogy nem szép dolog kinevetni a saját férjemet, de egyszerűen nem bírtam megállni a helyzetet. Konkrétan eljutottunk arra a szintre, hogy annyit ivott, hogy meggyőződéssel állította ő tud énekelni és táncolni is. Nos… énekelni sosem tudott igazából. Mondjuk én imádtam a rekedtes hangját, és azt is, ha énekelget, még ha sok vodka is kellett hozzá. Táncolni meg hát… de, azt tudott.
-Ezt… hogy… hozták össze? – nyökögte mellettem Katja a könnyeit törölgetve.
-Nem tudom – ingattam fejem, míg tekintettem végig követtem Kimiéket, ahogy feljöttek hozzánk a lépcsőn.
-Kurva élet mekkorát zakóztam – adta elő Kimi teljesen komoly hangon, itt megint kitört belőlem a nevetés.
-Láttam… hogy csináltad?
-Öhm…ott az…ott valami kifolyt, és csúúúszik – hadovált bárgyú-ittas vigyor mellett – ó Liinám, hogy mennyire szeretnék most szexelni veled!
-Ugye tudod, hogy ezt hangosan mondtad? – veregette vállon Rami, nagyon nem szomjas vigyor mellett.
-És? – tudakolta Kimi – csak ti vagytok itt. Akkor meg?
-Inkább hozok még egy kört – ugrott fel Rami, meg is ingott az alkoholmennyiség miatt.
-Várjál, segítek – nevetgélt tesóm a semmin gyakorlatilag, ő az a vidám típusú ittas volt, egy bizonyos szint után mindenen nevetett.
-Liiiina – szusszantott Kimi, mikor ledobta magát mellém, de olyan lendülettel, hogy hátrébb csúszott a könnyű ülőalkalmasság alattunk.
-Mondjad drágám – simítottam kezem combjára.
-Ühm…ez az út… a farkamhoz vezet – vigyorgott továbbra is.
-Tudom – pislogtam szépen, legalábbis igyekeztem, azért a vodka nálam is megtette a hatását.
-Räikköneeeeen! – viharzott hozzánk Toni – hallom elborultál!
-Veéletlen volt – rántotta meg vállait ismét.
-Meg a vodka – kuncogtam – megnézem Katját… - álltam fel, elkapta kezem és egy csók után engedett csak el. Biztos, ami biztos végig kapaszkodtam a korlátba, míg lekecmeregtem a lépcsőn. A pultnál nem láttam tesómékat, így mosdó felé vettem az irányt. Katja és Rami valamin nagyban röhögtek, egymásba kapaszkodva, meg is jegyeztem, hogy nem ihatnak többet. Mire visszaértem már csak azt láttam, hogy egy Ramihoz hasonló pasi csókolózik egy nővel. Mikor elhúzódtak egymástól eltátottam a számat, ugyanis nem egy Ramihoz hasonló srác volt az, hanem ő maga, s a lány nem volt más mint az én testvérem. Döbbentem botorkáltam a pulthoz, kértem még egy vodkát, majd kisiettem a belső teraszra. Nagy nehezen előkotortam a mobilom, és felhívtam a férjemet, sóhajtva tettem le, ekkora zajban esélytelen, hogy beszéljünk,  majd küldtem neki egy smst, kint vagyok szöveggel. Pár perc múlva lépett ki, tekintetét végigfuttatta a tömegen, majd kissé kacsázva elindult hozzám.
-Ro…rosszul vagy?
-Nem… nem tudom – támaszkodtam térdeimre.
-Hééé – guggolt elém – kicsiiim?
-Katja és Rami smároltak – bukott ki belőlem.
-Mi? Liini? He?
-Hallod! Láttam őket…véletlenül – emeltem fel fejem – miért kellett nekem látni?
-Felnőttek, nem?
-De a tesóink! Ajjjaj, ajjjajjjj, nem lesz ez így jó…
-Lina, eléggé bebasztam – sóhajtozott –nem tudok most gondolkodni….és sztem te seee…

Hogy aztán hogyan értünk haza, nem igazán tudom. Illetve homályos képek voltak előttem, taxiról, hogy nekimentem a kapunak, hogy Kimi beletörte a kulcsot a zárba… és röhögés közben a teraszon át csak bejutottunk. Fáradtan, fájó lábakkal- mert ugye az okos kislány magas sarkúban táncol órákon át – dőltem be az ágyba, nem volt erőm már zuhanyozni sem. Kimi is meztelenre vetkőzött és befeküdt mellém, pontosabban félig meddig rám.
-Feláll… - mormogta, miközben hozzám nyomta csípőjét.
-Ühüm – motyogtam majd el is nyomott a bennem dolgozó vodka.

Hason fekve ébredtem, a Nap pont a hátamra sütött, kellemes érzést kiváltva belőlem. Csak a fejem ne akart volna szétszakadni, a tompa az émelygésről nem is beszélve. Hunyorogva ültem fel, majd botorkáltam ki pisilni, s egy Advilt bevéve vissza is bújtam az ágyba. Kimi hanyatt fekve hortyogott, hozzá simultam, hogy egy kicsit ébredjen meg, forduljon el, mert nem fogok tudni úgy elaludni ilyen fejfájással, ha ő horkol nekem. Ez mindig bevált, most is erőtlenül gördült felém, így vállára esett fejem, mire két pillanat alatt elhelyezkedtem ő ismét aludt, én pedig óvó ölelésében feküdhettem.
Mikor ismét felébredtem egyedül voltam az ágyban, elégedetten konstatáltam, hogy hatott a gyógyszer és az alvás.
-Szia – mosolyogott rám szívdöglesztően Kimi, mikor kiténfergett a fürdőből – másnaposak vagyunk? – zuhant vissza.
-Kicsit – nyújtóztam, ő hasamra tette kezét.
-Mmm, kicsim…
-Kims, mi éjjel… csak aludtunk? – nevettem el magam.
-Igen – vigyorodott el – túl részeg voltam ahhoz, és hát… te is.  És így – csúsztatta kezét lejjebb, alhasamra – nem is engednél magadhoz. Nem emlékszel?
-Kimi! – ültem fel, ahogy bevillantak a képek – a csók!
-Milyen csók?
-Láttam Katját és Ramit csókolózni!
-Nem lehet, hogy… sok volt a vodka és félre értettél valamit?
-Csak megismerem a nővéremet – sóhajtottam fel – de most komolyan. Mi lesz ennek a következménye? Ha kiderül, ha Kristii megtudja? Jézusom – nyögtem fel kétségbeesetten.
-Először is nyugi. Ha megtörtént úgy is kiderül előttünk legalábbis. Addig meg felesleges ezen stresszelni.
-Igazad van…
-Éhen halok – panaszolta – átmegyünk anyához kajálni?
-Aha, csak előbb had fürödjek le – csókoltam meg.
-Csatlakozhatok?– csúsztatta kezét fenekemre – elfoglalhatnánk a kádat…az még belefér…


-Na! – torpant meg, ahogy nyitotta volna az ajtót, de az nem mozdult – hol a kulcsom Liinám, és mi menyit ittunk tegnap, hogy ilyen dolgok történtek? – pislogott értelmetlenül nevetésemen.
-Baromi sokat. A kulcsot pedig beletörted a zárba, a teraszon át jöttünk be. Ja és a fenekeden vagy egy lilafolt… - kuncogtam – ugyanis elzúgtál a klubban.
-Tudom… jobb lesz, ha ezt elfelejtjük – vigyorgott, majd kézen fogva átsétáltunk Pauláékhoz.
-Pont jókor jöttetek – mosolygott ránk – kész az ebéd!
-Remek, kilyukad a gyomrom – sóhajtott fel Kimi – mit főztél???
-Húsleves, majd sült szarvas, krumplipürével. És almás pite a desszert.
-Mmm – nyelt egy nagyot – együnk!
-Várd meg a tesódat – vette ki a merőkanalat Kimi kezéből – mindjárt jönnek.
-Anyaaaa – panaszolta gyermetegen – fent vannak? És a kölykök?
-Csak Rami és Kristii van itt.
-Kristii? – vontam fel szemöldököm – nem úgy volt, hogy ő dolgozik? Na, nem mintha nem örülnék neki, hogy el tudott jönni!
-Ma reggel jött – helyeselt az anyósom – sikerült előbb elszabadulnia.
-Mondom én, hogy Liina hangját hallottam – jött le Kristii – szia – öleltük meg egymást.
-Örülök, hogy sikerült elszabadulnod! Huuu, de morcos valaki – pillantottam az érkező Ramira.
-Elég másnapos – nevetett Kristii – ennyire benyomtatok?
-Hát… Kimi beletörte a zárba a kulcsot – informáltam – szóval, igen. Még egy ilyen buli, Rami?
-Kizárt! – nézett rám, majd elkapta pillantását.
-Gyerekek, Katjának senki nem szólt, hogy jöjjön át enni? – kérdezett rá Paula.
-Öhm…
-Nem. De szerintem át jött volna, ha úgy van, lehet még alszik  - sóhajtottam – meddig maradtatok?
-Nem sokkal később eljöttünk mi is – felelte gyorsan Rami, pillantásom kerülve, Kimire néztem, jelentőségteljesen, halványan bólintott. Mindezt azért mertem megtenni, mert Kristii nem volt jelen.
-Átmegyek kaja után Tonihoz, pár cuccot viszek, gyere velem – mormogta Raminak Kimi.
-Nem sok kedvem van…
-Ajánlom, hogy legyen – meredt rá, úgy, azzal parancsolós tekintetével a férjem.
-De passzívak vagytok – tért vissza Kristii.
-Én fáradt vagyok, Kimi éhen akar halni, Rami meg másnapos – soroltam vigyorogva – mi kialudtuk ezt a nyűgös fejfájós dolgot. Ebéd után a fiúk átmennek Tonihoz, nem festenéd be addig a körmöm? Sehogy se tudok egyenes vonalat húzni, még sablonnal se… neked meg olyan jól megy.
-Ha van nálad lakk…
-Készültem – bólogattam.
-Anya, ők már programot egyeztetnek, nem ehetnénk már? – kiabált ki Kimi hátra hajtott fejjel.
-Ó fiam, de türelmetlen vagy már – jött be Paula a gőzölgő levessel. Megingattam a fejem, tegnap egy tomboló férfi, ma, meg mint egy gyerek… imádtam ezt a sokszínűségét.
Ebéd után Kimiék valóban elmentek, mi pedig a teraszra telepedtünk egy kis csajos programra. Már vagy egy órája hármasban beszélgettünk, amikor megjelent Kimi autója, alig állt be a felhajtóra csapódott is a kocsiajtó, egész lényén látszott, hogy dühös.
-Mi történhetett? – nézett rám Kristii homlokráncolva.
-Te tudtál erről?! – rohant fel Kimi kettesével szedve a lépcsőfokokat, s mikor hozzám ért lecsapott elém egy újságot.
-Mi… - emeltem fel, az ominózus Kimi veri e a feleségét cikk volt az – igen. Katja elküldte nekem, de tekintve, hogy autóba ülés előtt kaptam meg, nem akartalak felidegesíteni vele.
-És nem is akartad elmondani, hogy a fél világ azt hiszi, hogy megvertelek???? – tudakolta dühösen – te jó ég, ezért volt, hogy a futam után odajöttél? Pózolni a kamerának?
-Többször voltam lent a kordonnál, sőt, szinte minden dobogós helyezésednél, úgyhogy ne fogd erre. Tény, hogy jobban jön úgy ki, hogy nem magyarázkodunk az idióta cikk miatt, hanem csak éljük tovább az életünket.
-Nem lehet igaz – sziszegte és becsörtetett, sóhajtva fordultam Rami felé – honnan van a lap?
-Toniéknál látta meg…
-Remek – ültem vissza helyemre, Kristii és Paula csendben néztek rám, szinte sosem láttak minket vitázni – semmi gond, majd ha egy kicsit megnyugodott, beszélek vele. Most felesleges, mert csak üvöltöznénk egymással.
Negyed óráig bírtam megállni, hogy ne menjek utána. Régi szobájának teraszán ült, lábait a korlátra pakolta fel, napszemüveg fedte szemeit, ha nem tudtam volna, hogy dühös, azt is hihettem volna, hogy csak lazít.
-Kims… - léptem ki hozzá – beszélnünk kéne.
-Nem akartam kiabálni veled – szólt halkan, de fejét sem fordította felém.
-Én pedig nem akartam eltitkolni ezt az egészet – sóhajtottam – csak jöttek az események maguktól. Itthon meg el is felejtettem, aztán a buli…
Hirtelen mozdult, meg is ugrottam tőle, persze ő észrevette és könnyed mozdulattal felállt.
-Liina, konkrétan arra utalnak, hogy én tettem benned kárt, és ez nem gyenge vád. Még ha nem is igaz. Nem rád vagyok mérges, hanem erre az idióta patkányra, aki ezt írta, de kurva élet, hogy több cikket nem fog publikálni, sehol sem. A lapot meg úgy ahogy van, beperelem.
-Riku már tett lépéseket…
-Tudom – bólintott – beszéltem vele. Azt mondta, okos húzás volt tőled, hogy nem nyilatkozgatsz mentegetőzősen, hanem csak velem vagy…
-Arra gondoltam, ha látják, hogy mennyire szeretlek, és mi van köztünk, annak hisznek, nem az ostoba találgatásoknak…
-Nem akarom, hogy foglalkozz ezzel – lépett közelebb hozzám – még ezen az elrablásos szaron sem vagyunk túl teljesen… neked pedig nyugalom kellene most.
-Nekem te kellesz – pillantottam rá vágyón, kissé elkenődve ez miatt a nyomott hangulat miatt – és a veled töltött idő.
-Jaj Liinám – vont karjaiba végre, szorosan mellkasához bújtam, és arcom nyakához fúrtam – én…
-Semmi baj – súgtam, s megemeltem fejem egy csókért. Pár percig így, összefonódva álltunk, ütemes szívdobogását hallgattam mellkasára hajtott fejjel, majd ismét szemébe néztem – beszéltél Ramival?
-Igen.
-És?
-Jól láttad a dolgot – folytatta halkan – azt mondta, hogy sok volt a vodka, meg a nosztalgiázás, és csak úgy megtörtént.
-És most? – húztam el a számat – elmondja Kristiinek?
-Nem tudja még, de szerintem igen. Megkért, hogy mi ne folyunk bele.
-Ez jogos – bólintottam – elvégre az ő életük, de fordított esetben én szeretném tudni, ha Kristii látna ilyesmit…
-Mondtam neki, hogy iparkodjon a vallomással, vagy kussoljon erről örökre.
-Te elmondanád nekem? – kérdeztem rá kíváncsian.
-Én meg sem tenném – pislogott rám lassan.
-Ez szép… de… sok, amúgy hű férfit csábított el az alkohol, és egy kis nosztalgia. Láthatod, a tesód rajong a feleségéért, mégis…
-Épp ez az Liina. Nekem nincs olyan személy az életemben, akivel még csak véletlenül is lehetne ilyesmi. És azt sem mondhatom, hogy veled megtettem, mert amikor nem voltunk együtt, sohasem azért csókoltalak meg, vagy szeretkeztem veled, mert nosztalgiázni akartam, hanem mert ott, akkor vágytam rád. Nem a múlt és az alkohol hatására cselekedtem.
-Szeretlek – mosolyodtam el ezen a kissé fura vallomáson – jobb lesz, ha lemegyünk, a család kissé feszkós miattunk.
-Én is szertelek – csókolt meg gyengéden. Puha ajkai annyira, de annyira finoman rajongva csókoltak, hogy szabályosan elgyengültem tőle, főleg, mikor orrát óvatosan enyémhez dörzsölte, s ahogy felnyitottam szemeimet, az ő meghatározhatatlan színű szemeit láttam viszont, érzelmekkel telve.
-Szeretem, amikor így elalélsz egy csóktól… - mormogta elégedett-kaján-rekedtes hangon, a vágy pedig virágot bontott bensőmben – az egész testedet így akarom végig csókolni – susogta igézőhangon, levegőt is el felejtettem venni hatására – a nyaralásunk alatt meg is teszem – ígérte be, miközben csípőmbe markolt, s sajátjához húzta, jelezve növekvő férfiasságával, hogy mennyire vágyik erre az együttlétre. Nem igazán találtam rá a hangomra, inkább nyakához hajtottam fejem, s édes illatát beszívva bólintottam.
-Nagyon várom – sóhajtottam a vágyak szárnyán lebegve. Egy mosolygós csókkal vetett véget a vágyainkat tükröző pillanatoknak, s vállam átkarolva kiterelt a szobából.
-Eszünk sütit? – tudakolta.
-Igen, menj ki, majd én viszek, úgyis inni akartam – paskoltam meg formás popsiját. Pakoltam egy tálcára sütit meg poharakat, s egy kancsó limonádé mellett kivittem.
-Paula?
-Anyukáddal beszél – felelte Kristii.
-Nem mondod, hogy a szomszédból felhívják egymást? – nevettem el magam.
-Gyere ide – nyúlt felém Kimi, mikor le akartam ülni, így kényelmesen ölébe helyezkedetem, majd a tányérért nyúltam – mmm, ez olyan finom!
-Ühüm – mormogott elégedetten Kimi is – este átmenjünk anyudékhoz?
-Mindenképpen – bólogattam – mikor is indulunk innen?
-Holnap után. Végre!
-Na, látom, szent a béke – lépett ki Paula is megkönnyebbült sóhajjal –nem szeretem, ha feszültség van a gyerekeim közt…
Csendben majszolgattam tovább a süteményt, attól tartva, hogy nem is olyan sokára újabb vitát láthatunk, ezúttal Ramiék háza táján….


Sziasztok!
A történet eredetileg nem így folytatódott volna, de beszúrtam +1 részt, ami egy kicsit felemás. Nem akartam nagy hangsúlyt fektetni a bulira, sokkal inkább az utána való napra. Hogy aztán mi fog történni, mi derül ki, és mikor… nem tudni még. (Na, jó, én tudom :D ) De az is lehet, hogy a homályba vész… Ha akartok, lehet tippelni, hogy mi is sül ki a dologból, illetve érdekelne, hogy ti mit tennétek Kristii helyében, ha kiderülne a csók.
Lin és Kimi pedig… a szokásos, egymásba gabalyodós, szerelmes páros :D

16 megjegyzés:

  1. Szióka!

    Hűha. Rami a minta férj és apa, csak így megcsókol egy másik nőt, akivel kb 1 hétig kavart, csak nosztalgiából. Ha elmondja Kristiinek, minimum valami kis gonosz büntetést adnia kell a férjének.
    Azon gondolkodtam, hogy Katjanak is kereshetnél egy pasit(PL.: edző bá Mark) és akkor nem nosztalgiázna az exeivel. :)
    Kimit még mindig imádom amikor ittas, megnéztem volna a jelenetet, amikor beletöri a kulcsot a zárba...
    Várom a folytatást

    VálaszTörlés
  2. Sziaa!

    Hehe, a legelején jó nagyot nevettem, el is tudom képzelni, hogy a való életben is így buliznak! Kimi enyhén szólva szabad szájú volt Ramiék előtt, eszement ember. :D

    Nem is gondoltam volna Ramiról és Katjáról, hogy ilyet tennének, hisz Rami családos apa. Lövésem sincs, hogy mi fog ebből kisülni. Lehetséges, hogy elfelejtődik, de az is elképzelhető, hogy nemsokára "robban a bomba".
    Ha esetleg kiderülne, akkor Kristii helyében megbocsátanék egy kis idő után, de már nem tudnék annyira megbízni benne. Rendben, sok volt a pia, viszont ilyet nem tehet, főleg, ha van egy felesége, akit szeret...

    Hát Kimi tudomást szerzett arról a cikkről.. azt hittem, hogy ennél még jobban felhúzza magát, de szerencsére nem vesztek össze ezen. Remélem lezáródik ez az ügy, és most már nem lesz emiatt probléma. Mondjuk ahogy Liina téged ismerlek... lesznek itt még nagy meglepetések. :D

    VálaszTörlés
  3. Szia :)

    nem győzök ámulni, h mennyire hiteles a kimis karaktered.... Ez a duma is:kurva élet mekkorát zakóztam XDDD Sírok, hallod!!! :D annyira kimis :D

    először azt hittem, mikor olvastam, és ennél a résznél voltam:. Mire visszaértem már csak azt láttam, hogy egy Ramihoz hasonló pasi csókolózik egy nővel.... Azt hittem, h Kimi az :O de a végkifejlet se jobb.... Rami és Katja.... Kristi ha ezt megtudja :/ :( :S

    a kis szerelmi vallomásaik, főleg Kimié annyira aranyosak... Ezek is nagyon kimisek, semmi nyálas maszlag, hanem egyenesen megmona :)

    Jaaj, és a nászút.... Alig várom!! :D

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Én is azt hittem, hogy valami luvnya rámászott Kimire és itt az új botrány. De hála égnek csak a tesók kavarnak. Igaza van Gonoszkának, Katjanak szervezz valami pasit, Rami hallgasson és nincsen baj, de téged ismerve, ez úgyse így lesz.
    Ha Kimi berúg az egy igazi vígjáték, igazi bohóc amikor iszik.
    A szerelmi vallomás nekem is tetszett.
    Várom a folytatást :)
    Sok sikert holnapra :)

    Bömbi

    VálaszTörlés
  5. Lányok :D

    Nem emlékeztek? Mikor volt a jótékonysági bál, Katja mesélte gy férfiról Linnek.... :)
    Markkal más tervem van ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha egy kis piától, az exével nosztalgiázik, akkor nem tehetett a pasi túl jó benyomást rá :D
      Én legalábbis úgy vagyok vele, ha szeretek valakit, akkor még a pia hatására se csábulok el...

      Törlés
    2. Pár randiról volt szó :) csak Lin feltételezte, hogy többről van szó :) majd megismeritek bővebben az esetet, lehet, hogy más lesz a megítélés :) De ettől függetlenül nem szeretném, ha ilyen kis könnyűvérűnek látnátok. Meg vannak a miértek ;)

      Törlés
    3. Nem tartom Katjat könnyűvérűnek, amíg nincsen gyűrű az ujján azt csinál amit akar, bocsi ha félreérthető voltam :)
      Akkor ezek szerint, még lesz folytatása az ügynek?
      Milyen terveid vannak Markal?

      Törlés
    4. Nem mondhatok semmit :DD

      Törlés
  6. Sziasztok!

    Mi számít megcsalásnak?
    Mert ha csak egy szimpla szájra csók volt, úgy hogy a nyelvek nem csatáztak, akkor azt tényleg lehet a pia számlájára írni, de ha nyelves csók volt öleléssel akkor ott azért el kell gondolkodni, hogy nincsen minden rendben, főleg úgy hogy a férfinak van két kisfia és felesége akit állítólag szeret. Nosztalgiából nem csókolunk meg senkit, főleg nem a volt szerelmedet.

    Kiki

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    Szerintem ebből nem lesz semmi, nem mondd el senki semmit. Rami nem hülye, hogy kockáztassa ezzel azt, hogy Kristii fogja a két kis srácot és ott hagyja. Bár ezt a család többi tagja nem biztos, hogy hagyná.
    Néha nem jó őszintének lenni. Vannak dolgok amik jobb ha titok marad. Szerintem ez pont ez a kategória.

    Kimi tök cuki, amikor iszik :)

    Amy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem meg pont ezért hagyná el. Mert oké nem mond senki semmit, eltelik 3 hónap jól berúg mindenki részegen meg elszólja magát valaki. Akkor mit fog Kristii gondolni? Oké lehet hogy csak egy csók volt, de mi van akkor ha mindkettőnek többet jelentett? Ő is nőből van ő is elkezd kombinálni és mi lesz a vége? Egy kiadós veszekedés...

      Kiki

      Törlés
  8. Szia!

    Te tényleg nem hagysz békét szegény szereplőidnek. Most már túl vannak mindenen, erre a tesók kavarnak. Talán majd a nászúton sikerül egy kis nyugit összeszedniük. És talán még a trónörököst is sikerül összehozni :)
    Kimi egy picit kiborult, az újság cikk miatt, de ez így van rendjén

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Kíváncsi vagyok hogy mi fog kisülni ebből a csókból. Azokat a jeleneteket mikor Kimi részeg volt teljesen eltudtam képzelni, igaz a többit is. :) Azért remélem hogy Rami és Kristii között nem lesz gond hogy ha esetleg elmondja neki a csókot. Várom a folytatást.
    D.

    VálaszTörlés
  10. Szia!

    Én most nem is tudom mit gondoljak! Ugye most két verzió lehetséges. Vagy elmondja Kristiinek vagy nem. Ha elmodja, lesz egy picike veszekedés pár hét mosolyszünet(addig a srácokat lelehet passzolni a keresztapusnak :P) Ha nem mondja el és kiderül talán kapunk egy igazi finn tányércsapkodós veszekedést, ha már Liina és Kimi ilyet nem csinál. Ők meg ameddig nyugi van összehozhatnák a babát. Imádom az apuka Kimidet.

    Babóca

    VálaszTörlés