2013. április 21., vasárnap

IceWorld - Harminchat


-Úristen mennyi finn zászló! – nyögtem fel, ahogy végignéztem az emberseregen. Szombaton, pár órával a Magyar Nagydíj időmérőjének kezdete előtt – sokan szurkolnak neked itt!
-Aham – bólintott könnyedén.
-Örvendeztesd meg őket egy jó helyezéssel – simultam hozzá.
-Azon vagyok bébi – csókolt szájon – rég nyertem itt.
-Itt az ideje – kacsintottam rá – jaj Kims, mennem kell! Rengeteg dolgom van még kezdés előtt.
-Nem fáj a kezed? – simított végig a már csak fáslizott kezemen.
-Nem – döntöttem homlokom övének – csak a gyűrűm nem tudom még felhúzni – fintorodtam el.
-Majd… - nyomott könnyed csókot ajkaimra. A homeban aztán ő le én pedig irodám felé indultam. Laptopomra lesve konstatáltam, hogy jött egy rakás levelem, még a rajt előtt el akartam intézni a válaszokat, hogy kvali után csak Kimivel foglalkozhassak. Eltátottam a szám, amikor Katja mailját nyitottam meg, mellékletben ugyanis az egyik helyi pletykalap eheti száma volt.
„Válságban Räikkönen házassága” – hirdette a cím.
-Mi a….?! – nagyítottam fel a cikket, amely a német és magyar versenyhétvégén készült képekkel volt telerakva, nagyban fókuszálva a kötésre kezemen, és hogy szabadságon voltam.
„Liina Räikkönen talán mégsem a legszerencsésebb nő a Földön? Már a brit futam vasárnapi napján sem lehetett látni a finn szépséget – mert elraboltak bazdmeg – sziszegtem – csupán napokkal később örökítette meg egyik olvasóriporterünk a fekete autót, mellyel elhagyták London leghíresebb luxusszállodáját. Lesötétített autó, mélygarázs, napszemüveg – mind az álca kellékei. De minek az álcája?
A soron következő futamra Liina, mint néző érkezett, szabadságot kapott a csapattól. A profi teammal körülvett asszony vajon miért nem tudta elvégezni feladatait? És miért volt kötés – első és harmadik kép – kezén? Jól látszik, hogy sínről van szó, tehát törésről kell beszélnünk. Mi az, ami ezt okozhatta? Talán maga Kimi művelte? Egy óvatlan pillanatban, az alkoholtól felhevülve? Nem tudni, minden esetre Liina igen kimerültnek és sápadtnak látszik a képek tanulsága szerint. Egy magánéleti válság pedig tökéletesen megmagyarázná a jeleket…
-Ezt nem hiszem el – súgtam magam elé könnyes szemekkel. Ki az az idióta barom, aki ilyen következtetéseket von le? Nem gyengén célzott a cikk arra, hogy Kimi bántalmazott. Dühösen tárcsáztam Rikut.
-Láttam az újságot – sóhajtott fel köszönés helyett.
-Mi a jó büdös fene ez???
-Egy olyan lap firkálmánya, amely ellen már el is indítottuk az eljárást. Rágalmazásért, valamit félrevezető és hamis információk terjesztéséért. Nem kell aggódnod, elintézünk mindent.
-De miért kell ezt csinálniuk?
-Erre nem tudok felelni, sajnálom – folytatta nyugtatós hangon – kérlek szépen ne borulj ki. Liina, hívnak a másik vonalon, gyanítom, ez ügyben, majd visszahívlak. És nyugi.
-Rendben – tettem le. Épp csak elkezdtem túltenni magam lelkileg a történteken, erre lehoznak egy ilyen hazugságot, miszerint a férjem ver? Hát milyen világ ez? Olyannyira felhúztam magam a cikken, hogy leszedtem a fáslit, majd átrohantam Kimi pihenőjébe, tudtam, hogy Marknál van, s szekrényébe túrva előkerestem a gyűrűm. Kicsit nehezen, de felment az ujjamra, és nem is zavart, nem is feszített, majd szoknyámból kibújva egy háromnegyedes fehér nadrágra váltottam, és a Lotusos ingemet is ledobtam, s egy Räikkönen feliratú, csapatruházati trikót vettem fel helyette. Hajam lófarokba kötöttem, és megigazítottam sminkem, ami elkenődött a könnyeimtől. Felkaptam a napszemüvegem és irodámba mentem, kinyomtattam a cikket, és Erickhez indultam vele.
-Mi ez a laza szerelés? – nézett végig rajtam – te Liina…
-Várj - sóhajtottam fel Eric tudott az eseményekről, ő egyedül Kimin és Markon kívül a csapatból – az idióta firkászok azzal vádaskodnak, hogy Kimi bántott – nyújtottam felé a cikket – nem akarok magyarázkodni, csak olaj lenne a tűzre, de talán, pár paddockos kép, meggyőzi őket. Főleg, ha Kimi dobogón állna… és odamehetnék hozzá gratulálni…
-Értem, mire gondolsz – futotta végig a sorokat – ez undorító. Rendben Liina, odaengedünk. Úgy nézel ki, mint egy szurkolólány amúgy.
-Kösz – mosolyodtam el, majd elindultam drága férjem után. Bár az, amiért tettem bosszantott, de egész feldobott, ez a Team Räikkönen dolog.
-Bejöhetek? – dugtam be fejem, Kimi épp az overállt húzta magára.
-Persze – felelt Mark, mikor meglátott elvigyorodott – átmentél szurkolóba? – erre Kimi ismét rám kapta tekintetét.
-Hol az igazgatóasszony? – lépett felém nevetve és karjaiba vont – ugye tudod, hogy nagyon formás a popsid a fehér cuccokban? – súgta fülembe.
-Tudom, hogy szereted – kuncogtam – amúgy meg engedélyt kaptam arra, hogy kicsit jobban kimutassam, hogy kihez is tartozom…
-Mi ütött beléd asszony? – vigyorodott el.
-Nem tudom – vontam meg vállaim, nem akartam a rajt előtt azzal traktálni, amit olvastam. Fölösleges lett volna most felidegesítenem – érzem a nyaralás közelségét – kacsintottam rá, és ez ebben a formában igaz is volt.
-Ne is mondd…
-Sok sikert Kims – simultam hozzá ismét – kérek szépen egy trófeát majd – súgtam fülébe, direkt nem győzelmet kérve.
Pár perc múlva az irodámban voltam ismét, tudtam, hogy meg lesz az első két rész, a tűzijáték úgy is a végén lesz csupán. Pár dolgot el kellett még intéznem, és inkább most bajlódtam vele, mint hogy tovább kelljen maradnom, vagy akár a lányoknak.  Az utolsó 10 percre lementem a motorhomeba, még mindkét autónk bent állt. Meg sem voltam lepődve, amikor az autókról ránk fókuszáltak, mosolyogva intettem a kamerába.
Alig váltott zöldre a lámpa már indították is az autókat, hihetetlen érzés volt ilyenkor Kimi közelében lenni. Annyira közel volt, és mégis egy világ választott el minket ezekben a percekben. Ő végül ötödik lett, míg Romaine negyedik. Kissé csalódott voltam, jobban örültem volna a második sornak, de úgy voltam vele, hogy ennél rosszabb pozíciója sose legyen. Simán dobogó esélyes, még így is…
-Mmm Liina! – szorított magához Kimi, frissen zuhanyozva, túl a kötelező nyilatkozatokon irodámban voltunk.
-Igen bajnok? – tudakoltam, kezei hasamra csúsztak, s nyakamba csókolt.
-Kívánlak – sóhajtotta felhevülten, miközben csípőjét határozottan nekem nyomta – látod?
-Inkább érzem – döntöttem hátra fejem vállához, hogy jobban nyakamhoz férhessen, kezei melleimre csúsztak, s máris érezhettem a finom, ingerlő mozdulatait.
-Várj – lépett el mögülem, azonnal felpattantak szemeim, bőröm vágyott az édes érintésekre – nehogy meglepetés érjen – fordította el a kulcsot kaján vigyor mellett.
-Kimi – nyögtem nevét, és felé indultam. Egyszerűen elvesztettem a fejem, nem akartam mást, csak őt, most, rögtön, azonnal, itt. Laza terpeszbe állt, hogy meg tudjon tartani, mikor felugrok ölébe, szinte rögtön mohón ajkamra tapasztotta sajátját.
-Mi ez a vadulás bébi? – ült a kanapéra elégedett mosoly mellett, miközben már nadrágom gombolta ki.
-Beindítottál – szívtam be ajkait, majd elhúzódtam, hogy levehessem trikóm.
-Mmm – markolt fenekembe, majd elfektetett – gyors, vad menet? – pillantott le rám vigyorogva, tökéletesen tudta mit akarok.
-Ne legyen nagyon gyors – néztem rá nagy szemekkel – tudod, szeretem, ha bennem vagy.
-Milyen pajzán vagy ma drágám – mormogta szexi-rekedtes hangon – ide birtoklós szex kell – harapott nyakamba enyhén. Villámgyorsan kapkodtuk le egymás ruháit, s mire felocsúdtam már mögöttem volt, s lassan belém hatolt.
-Ooo Liiinaaa – nyögte nevem kéjesen, s csípőmbe markolva mozogni kezdett, azt hittem ott halok meg, főleg, amikor elengedett és hátamra ereszkedett.
-Mmm, Kims – sóhajtottam, annyira édes volt minden mozzanata! Annyira akartam ezt az érzést, és végre meg is kaptam… kapkodó légvétel, s egekben lévő pulzus mellett adtam át magam a szeretett férfinak, csupán ránk, és az élvezetre koncentrálva.
-Ez eszelős volt – temette arcát hajamba, tarkómra adott puszit, bőrömön éreztem lihegős mosolyát.
-Mmm…
-Ezt igennek vehetem?
-Mmm…
-Elvesztetted az eszed a gyönyörtől kicsim? – nevetett fel.
-Mmm… igen – nyújtóztam roppant elégedetten, majd erőtlenül megfordultam.
-De kielégült arcot vágsz – ereszkedett le egy csókért, majd felállt – Inám, kb 10 perc múlva mennünk kell, szóval…
-Én már elmentem – pislogtam nagyon szépen rá, miközben ruháim után nyúltam.
-Imádom, mikor ilyen szókimondó vagy – vigyorodott el ismét, majd bánatomra felvette pólóját.
-Nem tudom mi ütött belém ma – nevettem fel.
-Nem fáj a kezed? – érintette meg óvatosan kézfejem.
-Nem – nyomtam puszit arcára.
-Miért vetted le a fáslit egyáltalán?
-Hiányzott a gyűrűm – mutattam fel az ékszert.
-Alig látszik már a folt- tette kezét oldalamra, észrevettem, hogy mindig megérinti azt a pontot rajtam, amiről beszél, ha megsebesültem – min mosolyogsz? – vonta fel szemöldökét.
-Arra jöttem rá az imént, hogy mindig megérintesz ott, ahol van valami sebem, ha arról beszélsz.
-Tényleg? – kérdezett vissza.
-Igen. A kezem, az oldalam… múltkor a heg a lábamon –soroltam – amikor elvágtam a ujjam…
-Nem tűnt fel – vont vállat mosoly mellett.
-A védelmi ösztön – feleltem bölcsen.
-Okos és perverz asszonykám, mehetünk? Éhen halok… - panaszolta – Liina, mióta szeretkezünk védekezés nélkül? – torpant meg előttem.
-Ööö…kb három hete – válaszoltam – elég kicsi az esélye, hogy már… megfogant…
-Tudom – bólintott. Ez persze elgondolkodtatott, számolni kezdtem magamban a napokat, mi mikor lenne esedékes. Aztán drága férjem el is feledtette velem a gondolatmenetem, különleges vacsora igényeivel.
Este a hotelben lazítottunk, míg ő tv-zett én elmentem zuhanyozni.
-Mi ez a csalódott arc? – kérdezett rá, amikor mellé ültem.
-Megjött – sóhajtottam fel – nem estem teherbe…
-Ó kicsim – cirógatta meg arcom – nem is régóta próbálkozunk. Épp te mondtad, hogy kicsi az esélye, hogy már összejöjjön. Nem kell elkeserednünk, tudod, Ramiék is majd kilenc hónapig próbálkoztak Justuuval.
-Igaz – bólogattam – tudom, csak…
-Gyere ide – húzott magához – majd megfogan, ha itt lesz az ideje. Addig meg jó sokat szeretkezhetünk – puszilt nyakamba.
-Jó hogy előbb haza megyünk – értettem egyet vele – csábító ötleteket vázoltál fel…
-Tudtam én, hogy tetszeni fog neked – sóhajtott elégedetten – én is lefürdök, megizzasztottál! Ő eltűnt a fürdőben, én pedig sóhajtva adtam át magam a Kimi által előadott, cseppnyi pikantériást tartalmazó terveknek, hogy miként is töltjük el napjainkat.

***
-Hogy ilyenkor nincs itt se Toni, se Rami – forgattam totál izgalomban a K betűs medált nyakláncomon. A feszültség kézzel tapintható volt a homeban, Kimi a második helyen haladt a futamon, s rendre gyorsabb köröket futott az első helyen haladó Lewisnál. Attól tartottam, hogy megismétlődik a bahreini eset, és ismét „csak” második lesz. Persze én már annak is nagyon örültem, hogy ide feljutott, de ismertem, a győzelem mindenek felett állt. A körök egyre fogytak, és bár utolérte, megelőzni nem tudta, így végül másodikként intették le. Persze én vigyorogva ugrottam James nyakába, rettentően boldog és büszke voltam Kimire. Egy érintést éreztem karomon, Marion lépett hozzám, gratuláltunk egymásnak, elvégre Romain harmadik helyen hozta be a másik Lotust. Türelmetlenül vártam, hogy beguruljanak a park-fermebe, Mariont kézen fogva a kordonhoz mentünk.
-Bemehetünk a srácokhoz itt – kiabáltam a hangorkánba, feltartott hüvelykujjal jelezte, hogy vette az infót. Eric intett az FIA-s embernek, így meg nyitották előttünk a kordont, így még mérlegelés előtt gratulálhattunk férjeinknek.
-Kimiii! – ugrottam nyakába, miután levette a bukót – olyan büszke vagyok rád!
-Hát te? – nevette el magát a meglepődött grimasz után – o bébi – emelt fel fél kézzel, s mikor mohó, adrenalinos csókot adott, ott a kamerák, és figyelő tekintetek kereszttüzében, még nagyobb hangzavar tört ki.
-Szeretlek – kiabáltam, egyszerűen képtelen voltam nem vigyorogni.
-Szeretlek  - ismételt szinte rögtön, majd a pillanat véget ért, és nekünk menni kellett, hogy folytatódhassék a verseny utáni procedúra.
-Nem lenne füled, körbeérné a fejedet a mosolyod – emelte égnek szemeit James, mikor visszaosontam a kordon mögé.
-Nem tehetek róla – nevettem tovább.
-Sírni is fogsz?
-Lehet – vontam meg vállam, remekül éreztem magam a bőrömben jelen pillanatban. Persze Kimi egy cseppet csalódottan mormogta szövegét, megcsóváltam a fejem, tudtam, hogy azért ’titokban’ pozitív érzéseket vált ki belőle a dobogó. Elnevettem magam, ahogy belekortyolt a pezsgőbe, mielőtt locsolni kezdené, a mai napig imádtam ezt a szokását. Megszámlálhatatlan kamera, fotós vett körül minket, rengeteg kép készült Marionról és rólam, szinte láttam magam előtt mit fognak ebből kreálni. Míg a fiúk interjúzni mentek összedobáltam a cuccaim az irodában, a maradék anyagokat laptopon is össze tudtam vágni, így nem voltam helyhez kötve. Vigyorogva írtam smst Katjanak, miszerint haza megyünk, még ma, így estére csapjunk már egy kis bulit. Foglaljon helyet az R32 Kluban, és szedje össze a srácokat. „Már elkezdtük szervezni Ramival… :D „ olvastam a választ. Nagyon vártam, hogy végre a repülőn üljünk, Finnország felé utazva…

Sziasztok!
Kimi remekül ment ma, így hozok egy részt :D
Néha én magam is gonosznak érzem az írói énem :D szerencsétlen párocskáimat sosem hagyom békén… mindig történik valami velük. Most ez a cikk például. A továbbiakat pedig majd meglátjátok :) Mondjuk van egy olyan érzésem, hogy igényt tartanátok egy buli jelenetre, ezek után… :D
L.

7 megjegyzés:

  1. Sziaa!

    Hmm, milyen jó fejezet lett, Kimi 2. helyezése után jó volt egy új részt olvasni. :)

    Nagyon durva volt az újságcikk, hogy ezek az idióta firkászok mit össze nem tudnak kombinálni.. ha ezt Kimi megtudja, akkor hatalmas balhé lesz. Liina jó ötlettel állt elő, csak így tudja bebizonyítani, hogy minden teljesen rendben van köztük és csak hazugságok a cikkben levő dolgok. Az már biztos, hogy a terve nagyon jól sült el. :D

    Szerintem sose fogom megunni a Liina és Kimi közti akciókat, most aztán tényleg nagyon egymásnak estek. :D Nem kell szomorúnak lenni, hogy nem jött össze a baba, majd egy teljesen váratlan pillanatban fog megtörténni. :)

    A bulizós részre szerintem mindannyian kíváncsiak vagyunk, szóval ne hagyd ki. :D

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Én nem tartalak gonosznak, ezek szerintem kellenek is a mindennapokba. Abban egyet értek én is, hogy ha Kimi megtudná nem lenne boldog.....
    Én arra gondolok, hogy bizony sajnos a következő bonyodalmak a baba körül lesznek, de ne legyen igazam. Szóval tetszett ez a rész is, mondjuk minden történeted imádom, és én sem hiszem, hogy meg tudnám unni.

    Örülök Kiminek, ügyes volt nagyon!!
    Szia
    LyA

    VálaszTörlés
  3. Szia :*

    de jó, h a magyar futam bekerült a képbe! :)

    szerintem Lin egy picit túlreagálta ezt az újságcikkes dolgot.... Tudom, h még a történtek hatása alatt áll, nem is arra értem, h felhúzta magát, hanem, h utána beöltözött kimis cuccba :) aranyos gesztus volt, de Kiminek nem kell bizonyítania semmit, az is elég lett volna, ha sima, utcai ruhában a nyakába ugrik :D

    de a baba témás rész aranyos lett, ahogy Kimi vigasztalta, olvadtam!! :) egyre több ilyen jöhetne, h tervezgetik, számolgatnak, h késik-e Liinának, ilyenek :) ^^ jó lenne egy olyat olvasni most, h Kimivel egyszerre tudják meg, h nem Liina mondja el Kiminek, h jön a baba, hanem mondjuk együtt állnak a teszt felett, vagy valami ilyesmi :) $$




    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Hű, hát kettős érzéseim vannak a résszel kapcsolatban. Liina szerintem egy picit túlzásba esett. Ez a cikk elég undorító lett, és érthető, hogy be akarja bizonyítani, hogy a férje nem egy vadállat és nincsen baj a házasságukkal.
    A mi kis hazánkba szép volt az a 2. hely :) Teljesen megérdemelte.
    Baba projekt, az a baj, hogy ha nagyon ráfeszülnek akkor még véletlenül se lesz baba. Meg kell nyugodnia Liinának lelkileg. A nászút tökéletes lesz ehhez. Remélem több komolyabb bajuk már nem lesz.

    Várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Jaj Lin, valóban egy kicsit gonosz vagy :D de csak kicsit :D Ez a cikk viszont... :O Te jó ég. Szegények alig teszik túl magukat a történteken, jön egy ilyen ocsmányság. Kimi tuti pipa lesz, mert mint olvashattuk ő nem tudta még meg.

    Olvastam, hogy a lányok szerint egy kicsit túlzásba vitte Lin a dolgokat. Öhm, szerintem nem :) Mert lényegében nem csinált semmit, csak egy Räi-s felsőben Kimi mellett volt. Többször írtad, hogy a garázsból figyeli az időmérőt-futamot, szóval... A túlzás a finn zászló lobogtatás lett volna :DD szerintem :)

    Remélem, hamar összejön az a babóca, várom már, hogy ide is érkezzen a gólya :D Téged ismerve a nászút is izgi lesz :D szóval siess a frissel, minden törinél :P

    Puszi
    BeLLa

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Megint imádtam a fejezetet! Szegényeknek tényleg nincs egy kis nyugtuk se...ez a cikk már csak hab a tortán az elmúlt események után. De másrészt viszont kellenek ilyenek is, hisz senkinek se telnek tökéletesen a mindennapjai és így még valósághűbb a történet. Nem csak jó oldala van a hírnévnek, és akinek ilyen híres a férje, annak sajnos ezzel is szembe kell néznie.
    Remélem hamarosan összejön nekik a közös kisbaba, de biztos akkor sikerül majd, mikor a legkevésbé számítanak majd rá.
    Nagyon várom a következő fejezet!
    Netty

    VálaszTörlés
  7. Szia :)
    Nagyon imádom ezt a részt! :D
    Azok a nyomorult firkászok már megint mit képzelnek megukról??? Tisztára felhúztam magam azon a cikken!!! Igen, tudjuk, hogy Kimi szeret kirúgni a hámból, de hogy megüssen egy nőt, aki ráadásul a szerelme is??? Hát normálisak ezek?? :O
    De erre az egész firkányra sikerült rácáfolnia Lin-nek, alaposan meglepte a finnt :D
    És igen, szívesen olvasnák egy kis szösszenetet a buliról :P
    puszi
    Reny

    VálaszTörlés