2013. április 12., péntek

IceWorld - Harmincöt


Magamra zártam a fürdő ajtót, egyedül akartam lenni, de tudtam, hogy ez esélytelen, Kimi úgy is fel fog jönni hozzám.
-Liina… - hallottam meg Kimi rekedtes hangját az ajtó túloldaláról.
-Hagyj békén kérlek – sóhajtottam erőtlenül.
-Egyedül szeretnél lenni?
-Igen!
-Lent leszek kicsim – felelte. Tudtam, hogy nagy erő kell neki most ahhoz, hogy itt hagyjon, mikor tudja, hogy kétségek közt vergődöm. És ezért nagyon hálás voltam, hogy nem zargat, hogy nem követeli, hogy de akkor is engedjem be. Törökülésbe helyezkedtem a fürdőszoba szőnyegen, és azon agyaltam, hogy lehet, hogy valóban dili dokihoz kéne mennem… nem éreztem szükségét, de tudtam, hogy ez a kirohanás nem véletlen. Pár perces figyelemelterelés után feladtam, és előkotortam a mobilom.
-Szerbusz Liina – köszöntött a hang kedvesen.
-Szia… - mormogtam.
-Mi a baj?
-Úgy érzem magam, mint egy dilis – sóhajtottam fel – az előbb üvöltöttem le anyámékat, hogy nem akarok, hogy szánakozzanak felettem…
-Ez teljesen normális azok után, ami veled történt – nyugtatott –ettől még nem vagy dilis.
-Kimi azt akarta tudni, hogy mit érzek…
-Szeret téged, persze, hogy tudni akarja mi játszódik le benned – felelte, biztos voltam abban, hogy mosolyog.
-Milyen volt neki ez az egész? – súgtam.
-Sosem láttam ennyire félni. Igen, valóban félt, hogy elveszít téged. És attól is, hogy milyen állapotban kap vissza…
-Beszélt veled erről?
-Igen – sóhajtott – keveset, de beszélt. Attól tart, hogy nem elég az, amit tesz. Illetve, hogy csak ront a helyzeten.
-Ó Kimi… egyáltalán nem így van… - súgtam - nem tudod elképzelni mennyit segített nekem, a tudtán kívül. Már azzal, hogy mellettem volt.
-Én ezt tökéletesen tudom – felelte nevetős hangon – de tudod, ha rólad van szó hajlamos túlzásokba esni. De hát ilyen egy szerelmes férfi, nem?
-És egy szerelmes finn?
-Az még rosszabb! – nevetett fel, ez a kijelentés mosolyt csalt az arcomra.
-Mikor ott ültem az autóban… szinte végig Kimi körül jártak a gondolataim. Féltem, pánikoztam, hogy nem látom, hogy az a férfi valóban megerőszakol… és megver… és attól is, hogy Kimi mit érezne ettől – súgtam keserűen – hogy tekintene rám…

-Nehéz dolgok ezek – felelte halkan – és bár szerencsére, nem történt semmi… ilyen dolog veled, lelkileg fel kell dolgoznod, hogy ezekkel fenyegetett. És Kimi? Magát okolná. Neki is nehéz volt ám ez az egész…
-Azt hiszem, önző vagyok… itt siránkozom, mikor ő is…
-Nem, ez nem önzőség. Ért egy trauma, amit fel kell dolgoznod. Hidd el, ha ő azt látja, hogy túl vagy rajta, és újra vidám, akkor ő is megnyugszik. Megnyugszik, hogy az olyan jól ismert Liina van mellette.
-Kösz mindent Mark – búcsúztam el tőle.
-Szívesen, hívj ha kellek – felelte szokásos kedves stílusában. Magam mellé tettem a telefonom, míg ki nem aludt a fény, a háttérként szolgáló Kimivel való közös képünket figyeltem. Aztán újra a kezembe kaptam a készüléket. „Feljössz hozzám?” – írtam be, majd az ajtóhoz másztam és elfordítottam a kulcsot, hogy be tudjon jönni. Pár perccel később süllyedt le a kilincs, s Kimi lépett be halkan.
-Szia – ereszkedett mellém.
-Szia – mormogtam, és vállára hajtottam fejem – nem akartalak elzavarni…
-Tudom – karolta át vállam, a kádnak támaszkodva ültünk – és azt is, hogy kell egy kis tér neked. De ez így is van rendjén – folytatta bölcsen.
-Kimi… tudnom kell, hogy mit érzel – súgtam – ezzel kapcsolatban. Nem beszélsz róla velem…
-Mert fáj. Még a gondolatától is irtózom, hogy miket akart tenni veled – szisszent fel – nem tudom, hogy dolgoztam volna fel, ha valóban mege… hozzád ér. Az, hogy egyáltalán vele kellett lenned… - ökölbe szorult keze, mi ölében pihent – agyon tudnám verni azt a mocskos kis férget.
-Vége – feleltem halkan, majd szép szemibe néztem – végleg vége.
-Ez az egész miattam van… el kellett volna mondanom akkor az egész szarságot – fújt dühösen.
-Attól még nem tudtam volna ki az. Láttad a képeket, amiket a nyomozó hozott, ég és föld van az akkori képei és a mostani közt. Erről nem te tehetsz – ingattam meg a fejem.
-Abban igaza volt – folytatta halkan, tekintetét a csempére szegezve – hogy beleörültem volna, ha elvesz tőlem. Valószínűleg mindet hátra hagyva, időt és pénzt nem kímélve azon lettem volna, hogy megtal…
-Ne – érintettem meg ajkát ujjammal – ne kínozd magad kérlek – súgtam erőtlenül a torkomat szorító erőtől. Ölébe kucorodtam, és nyakához dugtam arcom. Mindkét kezemmel átkaroltam nyakát, ő pedig úgy szorított magához, mintha egy mentőöv lennék a mélységben. Én magam is így kapaszkodtam belé, a férfiba, akinek pusztán a hiánya nyomorba dönthetett volna…
Nem tudom meddig ültünk ott úgy, csendben, de jól esett csak úgy lenni. Minden következmény, kérdés nélkül. Csak élvezni a férjem illatát, lassú, simogató mozdulatait, egyenletes légzését…
-Azt hiszem, le kéne menni anyáinkhoz – emeltem el a fejem aztán mellkasáról.
-Igen…aztán szeretném, ha lefeküdnénk. Rád fér a pihenés…
-De éhes vagyok – mosolyodtam el.
-Akkor ágyba vacsit kapsz – nyomott puszit homlokomra. Szelíd, de ellentmondást nem tűrő volt a hangszíne, jól tudtam, hogy az aggodalom beszél belőle.
Végül nem is bántam, hogy ágyba lettem parancsolva. Megbeszéltem anyáékkal, hogy nagyjából miért is volt ez a kirohanás, majd el is köszöntem tőlük, s mire megfürödtem Kimi egy óriási tálcán szervírozta is a vacsorát.
-Mmm, de jól néz ki minden! – néztem végig a felsorakozó finomságokon – megfürdesz előbb?
-Ha nem gond… kaja után lusta leszek – vonta fel szemöldökét elnevettem magam két falat uborka közt. Annyira jól nézett ki a felkarikázott ubi, hogy nem bírtam ellenállni, és csentem pár falatot…
-Megvárlak – dőltem hátra kényelmesen. Kimi kitett magáért, jól tudta, hogy szeretem, ha szépen, rendben vannak a tányéromon a dolgok, nem pedig csak odahalmozva. Persze volt, amikor az volt a nyerő, de… egy ilyen hideg vacsoránál, kedveltem a rendet. Pármai sonka, füstölt sajt, paradicsom, paprika, uborka volt csinos kis kupacba rendezve. Mindehhez szezámmagos bagett. Gondolatban fel is jegyeztem, hogy valamivel háláljam meg neki ezt a figyelmességet, tudtam ugyanis, hogy ő pont nem azaz ember, aki mértani pontossággal találja az ételt.
-Gyors voltál – mosolyodtam el, ahogy nedves hajjal, s egy szál törölközőben lépett ki, kevesebb, mint 10 perccel azután, hogy bement.
-Viccelsz? Egy szexi nő vár az ágyban, nem mellesleg kajával…
-Áhá – vigyorodtam el – műsoros vacsora? – pislogtam szépen, mikor lekerült a törölköző, s felvette boxerét.
-Ahhoz le kéne vennem nem? – tudakolta kaján hangon.
-Előbb együnk, éhes vagyok! - kuncogtam.
Törökülésbe helyezkedtem, ő velem szemben. Lassacskán meg tanultam a kötéssel a kezemen élni, és bár zavart, talán nem akadályozott már annyira, mint az első napokban.
-Te tényleg éhes voltál – pislogott rám, miután a harmadik minibagettet tűntettem el.
-És milyen finom volt minden – ittam elégedetten őszibaracklevembe – köszönöm a vacsorát.
-Örülök, hogy normálisan eszel – lehelt könnyed csókot ajkaimra, majd kivitte a tálcát. Ó az én házias férjem! Már amikor… de tényleg nagyon értékeltem figyelmességét.
-Elálmosodtam – szusszantottam, miután visszafeküdt mellém, és ölelésébe vont – mmm, és olyan kellemesen jóllakott érzésem van.
-Holnap korán kell lenünk, szóval…
-Fél tízkor – kuncogtam.
-Az korai – mormogta puszi mellett, miközben elhelyezkedett. Csend telepedett ránk, csak Kimi halk légvétele törte meg. Nyugalommal árasztott el ez a halvány hangocska, félelemérzet nélkül hunytam le szemeim.

******

Körbenéztem a home teraszáról a tömött lelátókra. Rengeteg német zászlót lengetett a szél, megannyi Vettel felirat mellett. Német honban nem is volt csoda… Azért a lelkemnek jól esett, hogy rendre fel-feltűnik a finn zászló is…s Go Räikkönen feliratok lógnak alá.
-Mit csinál az én szépséges asszonykám? – lépett mellém Kimi, derekán megkötött overállban, palackot hurcolva.
-Bambul – fordultam felé, s simultam karjaiba.
-Gyere – vont be, jól tudtam, hogy a fotósok elől megyünk be.
-Mit gondolsz az autóról? 10. hely…
-De legalább most már nincs műszaki gondom – informált.
-Tudom – vigyorodtam el – csórtam Marktól fülest… olyan… elszánt, kissé talán agresszív is a hangod, mikor vissza csekkolsz dolgokra, tudtad?
-Ööö…
-Koncentrált! – pislogtam szaporán.
-Az lehet – mosolyodott el az általam úgy szeretett féloldalas somolyával.
-Szeretem a versenyző Kimit!
-Még jó – fintorgott játékosan, és forrón megcsókolt. Idillinek mondható pillanatunknak kopogás vetett véget, majd ki is tárult a szárnyas ajtó.
-Mit segítsek? – tudakoltam a belépő Soltól.
-Semmit – mosolyodott el – jelentem, minden a lehető legnagyobb rendben, főnökasszony!
-Remek – nevettem el magam szalutálásán.
-Gondoltam, hátha érdekel – nyújtott felém egy újságot – pilótabarátnőkről, feleségekről írnak, és ugye te is benne vagy.
-Te jó ég – fintorgott Kimi –tudnám, kik azok az agybetegek akik ráérnek ezzel foglalkozni.
-Én is utálom ezeket az F1 Ladies dolgokat – csóváltam meg fejem – engem sosem érdekelt ki kivel van…
-Pedig te is…
-Ne folytasd – kaptam pillantásom Solra – nem vagyok hajlandó elfogadni ezt a böszme pilótafeleséges dolgot. Úgy csinálnak a rajongók, mintha ez valami szövetség lenne, vagy mi fene. Pedig ha tudnák, hogy nincs semmi ilyen.
-Te is mindig a barátainkkal vagy – vont vállat Kimi – nem a szomszéd – intett fejével a paddock másik fele iránt – nőjével…. áhh, idióták – legyintett lemondóan.
-Azért elolvasom mit írnak rólam – lapoztam fel az adott oldalt – jesszus… - sóhajtottam fel, ahogy végignéztem a képeken. Volt itt minden…de legfőképp pályán készült képek.
-Olvasd fel – helyezkedet el kényelmesen Kimi, mellé ültem, és mellkasának dőltem.
-Mi ez az első hely? – tudakolta Kimi, hangján hallottam a morcosságot.
-Pff… öt ilyen szakértőt – mutattam idézőjelet ujjaimmal – pontozta a csajokat, és ez alapján állítottak fel sorrendet. Nem is tudom, hogy tovább nézzem e…
„ Kimi Räikkönen bájos felesége minden szempontból megérdemli az első helyet. A paddockban tapasztaltak alapján kedves, figyelmes, mindenkihez van pár kedves szava, és sztár allűröktől mentes. Nem rohangál szemtelenül magas sarkú cipőkben, és arcát sem fedi vastag sminkréteg, mégis az egyik legszebb pilótafeleség. Egy finn hölgy, illetve asszony, aki rengeteget mosolyog, igazi fénypont a rengeteg hamisságban, mi jellemzi a cirkusz hölgy vonalát. Mivel a Lotus F1 Team egyik igazgatójáról beszélünk, a pályákon nem igen láthatjuk csapatruházaton kívül másban, viszont a magánéletből elkapott fotókon is jól látszik természetes szépsége. A legutóbbi, sajtóba kikerült Kimivel való közös képük például az egyik finnországi bálon készült, ében fekete ruhájában valódi királynői vonásokat fedezhetünk fel – ohhh, tömény édelgés – mormogtam – Szépségből tehát jeles. Kevesen tudják, hogy Liina, férjével együtt évek óta több, gyermekvédelmi szervezetet, alapítványt is támogat többek közt hazájukban és Magyarországon is. Emberi tulajdonságai alapján szintén a legmagasabb pontszámot érdemli, főként, hogy a paddock embereit megkérdezve, szinte egyöntetűen a finn szépséget mondták a leg közvetlenebbnek.
-Mondjuk, valóban közvetlen vagy, és kedves. És figyelmes. És okos.
-Hízelegsz?
-Nem, itt olvasom – mutatott az újságra nevetve.
-De dög vagy – fordultam felé és az újsággal rácsaptam a vállára.
-Na, ne bánts – simított végig vállamon vigyorogva – tudod, hogy szeretlek!
-Jaj te – fordultam vissza fejemet ingatva – szóval… „ De ki is az a Liina Räikkönen?
Liina Laine néven látta meg a napvilágot, 1978. 10. 15-én, Saloban, ahol 15 éves koráig éltek, majd a Laine szülők gyermekeiket (Liinának van egy nővére, Katja Laine, ő jelenleg is Espooban él – a szerk.) felpakolva Espooba költöztek. Innen pedig egyenes út vezetett Kimi Räikkönenhez. Már a középiskolás éveik alatt egy párt alkottak, és bár a finn csillag  McLarenhez való érkezése utáni évben szakítottak, évekkel később ismét egymásra találtak, s mára már férj-feleségként élnek. Liina egyébként Európa legnívósabb egyetemein tanult, Londonban, valamint Prágában, szakmai gyakorlata is nagy múltra nyúlik vissza: dolgozott többek közt a Formula 1 előszobának nevezett GP2-ban, GP3-ban, és férjéhez hasonlóan a rally világába is belekóstolt. Az elmúlt tíz évben az autósportokban tevékenykedett, s munkáját kiváló minősítéssel végezte, nem véletlen a hírnév, melyre szert tett. Volt csapatai a mai napig tárt karokkal várnák, a Lotus azonban előnyben van, valami olyat tudnak nyújtani Liinának, amit más csapat nem: egy bizonyos Kimi Räikkönent”
-Csodás – sóhajtott fel Kimi, majd kivette a kezemből a lapot és az asztalra dobta – mit gondolsz szivem – csókolt nyakamba – ne próbálkozzunk ezzel a gyerekcsinálással?
-Most? – kuncogtam – neked nem kéne valami interjúra menni?
-Nem tudok róla – csúsztatta be kezét felsőm alá, s könnyed köröket írt le bőrömön.
-Mmm, csábító az ötlet – hunytam le szemeim – deee… most nem lehet Kims – fordultam felé.
-Rendben – bólintott, és maghoz vont, elhalmozva ajkaim édes csókjaival.
-Hát nem úgy nézel ki, mint aki leállt – dorgáltam vigyorogva, miközben érzéki puszikkal kényeztette nyakam, s kezei hátamon siklottak végig.
-Deee… leállok – susogta rekedtes hangon, majd kigombolta farmerom.
-Kims – túrtam hajába vágyón, eddig bírtam, mohón vettem magam ajkaira, éreztem, hogy elnyom egy halvány mosolyt, majd fenekembe markolva magára húzott. Innentől nem volt más csak a vad vágy, a szenvedély, a szerelem, ami összekötött minket.


Sziasztok!
Bocsánat, hogy a héten nem a megszokott ütemben jönnek a részek, de nagyon nem volt időm írni :/ És most még otthon sem vagyok, ugyanis, oktatásra járkálom ebben a három napban… :/

Na, de íme, az új rész :) Nem gondolnám, hogy sokat kell hozzáfűznöm :) haladnak a dolgok, minden szempontból. Elég jól sikerül Linnek túltennie magát a történteket… vagy nem…? Kiderül :D 

Köszönöm a kommenteket, remélem, most is írtok nekem :)
L.

6 megjegyzés:

  1. Sziaa!

    Nagyon kíváncsi voltam, hogy Lin miként fog megbirkózni a történtekkel, úgy látom, ez valóban hosszabb ideig fog tartani. Nem hiszem, hogy ennek itt vége van.. :)

    A Markkal való beszélgetés igazán tetszett, őt a való életben is ilyennek képzelem el. Kimi mindent megoszthat vele, hisz már nagyon régóta barátok. :) És szerintem Linnek is sokat segített ez a kis beszélgetés.

    Na ez az F1Ladys-es dolog.. fuu de nem szeretem, mikor valami királynőként kezelik a pilóták barátnőit/feleségeit. :D Annyira azért nem kell bálványozni őket.. Lin is elég szépen nézett a "nyáltengerre". :D

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Markot nagyon csípem, mindig ott van Kimi mellett és biztos nagyon jó barátok is, így nem csodálom, hogy Liina hozzá fordult most. Nekem úgy jött le, mintha Mark ilyen apapótlék lenne Lin számára. :) Jót tett neki ez a kis beszélgetés az Edző bával :)

    Aranyos volt, ahogy megkérte Kimit jöjjön fel hozzá. Talán most, hogy a finn elmondta neki az érzéseit, sikerül tovább lépni.

    Nekem ezzel az F1Ladys-es dologgal nincsen különösebb bajom(Persze Alonso és a macája az már sok)rajongó lévén szeretem tudni mi van a kedvenccel, mert ugye egy rendezett háttér nagyon megtudja könnyíteni pályán való életet. És most a mi finnünkön nagyon látszik, hogy felszabadult, rengeteget mosolyog, az újságírókat továbbra is nagyon "szereti", és hozza az eredményeket.

    Várom a folytatást :)

    Ha holnap Kimi dobogóra áll, hozol valamiből folytatást??? :) :P

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Nagyon nagyon tetszett a fejezet :D! Mindkettőjük számára nehéz időszak most ez. Fel kell dolgozniuk magukban a történteket, miközben a másikra is figyelniük kell. Talán most megint egy lépést tettek előre, hogy már Kimi is nyíltan beszélt az érzéseiről. Ha mindig megbeszélik a dolgokat, amik éppen eszükbe jutnak, vagy nyomják a szívüket, illetve a jövőre koncentrálnak akkor szépen lassan minden visszatér a régi kerékvágásba.
    Minden rossz ellenére, úgy látszik, hogy most a szerelmük még erősebb mint valaha :) és remélhetőleg hamarosan egy közös baba is összejön majd. Rájuk fér a boldogság.
    Nagyon várom a következő részt!
    Netty

    VálaszTörlés
  4. Szia
    akárhányszor feljövök az oldalra, ez a nagyon szexi Kimi kép az első, amit meglátok... Igazán feldobja a kedvem, nagyon finom!! $$<3 :D

    na, de a rész...
    aranyos volt, ahogy Kimi magára hagyta, de megnyudtatta, h lent van, és ha szükséG van rá, akkor jön :)
    de az meglepett, h Markkal beszélt :O de jó ötlet volt, mégicsak ő van Kimivel a legtöbbet, ő ismeri minden rezdülését

    remélem, h lassan túllépnek ezen a traumán, most, h mind a ketten kibeszélték magukból, és jöhet a baba... Kimi már gyakorolna :D

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Nagy nehezen én is ide értem.

    Hú jó kis rész lett. Liina szépen nézhetett ki, ahogy bezárkózott a fürdőbe és elküldte Kimit. Először azt hittem a tesóját hívta, de nem. Mark megnyugtatta. Ő nem csak barát, hanem családtag is. Nem csodálkoznék rajta,ha a leendő gyereküknek Ő lenne a Keresztapja.
    Aztán végül tisztázták a dolgokat. Most talán Lin lelke is megnyugszik :)
    És visszatértünk az f1 világába :) Kimi tegnap ügyes volt, bár azt a Perez gyereket jól fejbe vágnám.

    Bömbi

    VálaszTörlés
  6. Szia :)
    Annak ellenére is csak dícsérni tudom ezt a fejezetet, hogy az eleje kicsit szomorúra sikeredett. Kimiben és Linben azt csodálom és tisztelem, hogy mindig meg tudják beszélni a kialakult nehézségeket. Nehéz nekik, ez tudni való, egyiknek sem könnyebb túltenni magát, de nagyon jó úton haladnak el, hiszen egymásnak kiöntötték a lelküket.
    A Linről írt újségcikk pedig... nagyon fantasztikusra sikeredett, el is hittem, hogy ezt valóban egy diplomás újságíró irta és nem egy nagyszerű fanfic író :D Öhm Lin... nem tudom mi a végzettséged, miből diplomáztál, de ha nem mész újságíró szakra, akkor nagyon sokat veszít a média világa. Értessz az F1hez, nem vájkálnál a pilóták magánéletében, csakis reális dolgokat firkantanál :D De ez csak egy észrevétel volt :P
    Várom a következő részt
    puszi
    Reny

    VálaszTörlés