Nine

Hétfőn reggel morcosan nyomtam le az ébresztőt. Utáltam a hétfőket. Ráadásul most egy hét szabadság után kellett visszarázódnom a mindennapok ritmusába. A mostani undok hétfőben viszont volt egy nagyon csábító alternatíva is; Kimi vár minket vacsorásra. Elmosolyodtam a gondolattól, hogy a két törpe is milyen lelkes lett attól, hogy ma végre ismét együtt játszhatnak.

-Jess – léptem be szobájába – ideje felkelni kicsim.

-Nem akarok – súgta álmosan és hasra fordult.

-Kicsim, muszáj, vár az ovi – pusziltam szőke tincsei közé – aztán ovi után pedig megyünk Kimiékhez, tudod. Luukas biztos nagyon vár már.

-Ő nem jön oviba? – mormogta.

-Nem, ma még nem. Majd este megnézzük, és ha jól van, holnap már ott is bandázhattok.

-Mi az a bandázás? – pislogott rám, miután ölembe mászott, szemmel láthatóan felélénkitetette a lehetőség, hogy kis barátjával lehet.

-Hát – nevettem el magam – mikor játszotok, meg rajzoltok, meg autóztok.

-Szeretek játszani – bólogatott.

-Azt tudom – ölelte magamhoz – irány a fürdő Jesse, nehogy elkéssünk. Kitettem a ruhádat, öltözz, fel kérlek.

-Rendben mami – csúszott le rólam, elégedetten konstatáltam, hogy jól indul a napunk, nagyfiam szófogadó viselkedésével.

Miután leadtam a kis szőkémet az oviban egyenesen a kórházba mentem, egy műtéthez kért konzultációt az egyik kollégám. Bő egy órás beszélgetés, elemzés után értem csak le a rendelőbe, hál istennek, nem volt tömeg, így viszonylag hamar letudtam a kis betegeimet.

-Van még valaki a váróban? – dőltem hátra, hiányzott a reggeli kávém, nem volt időm meginni még.

-Igen – bólintott Leena – jöjjenek be – tárta ki az ajtót.

-Lauraaa – futott be hozzám Luukas vigyorogva.

-Hát te? – álltam fel, s vettem is ölembe – jól vagy?

-Igen – bólogatott – már a torkom sem fáj. Megnézed? – nyitotta ki száját egyből.

-Fiam, előbb had vizsgáljon meg – lépett hozzánk Kimi – szia Lau – simított végig karomon, tekintene huncutul csillogott.

-Szia – mosolyodtam el még inkább – hogyhogy itt vagytok?

-A fiatalúrnak nem ízlett a mentolos gyógyszer – ingatta meg fejét – így egy másik ízesítésűt kellett vennünk. Ha meg már erre jártunk… gondoltam, jól esne egy kávé – tette le az asztalra egy kávézóból való poharat.

-Köszönöm – pillantottam rá hálásan – na, mutasd magad – ültettem a vizsgáló asztalra Luukast – megint meghallgatom, hogy veszed a levegőt, rendben?

-Ühüm – bólintott, s már fel is húzta a pólóját.

-Ejha – vigyorodott el Kimi – ez valahogy nem így szokott menni más orvosokkal.

-Ugyan kérlek – legyintettem – mi már jóban vagyunk, igaz? – simítottam végig az arcán somolyogva.

-Igen – bólintott határozottan.

-Volt még láza?

-Kis hőemelkedés csak – felelte Kimi.

-Remek. Holnap már mehetsz is oviba – rendeztem el pólóját, majd Kimi leemelte a vizsgálóról – Jesse már hiányol téged.

-Majd játszunk valamit – vigyorgott csibészesen, eléje tartottam a cukros dobozt, egy pillanatig gondolkodott majd kivett egy málnás édességet – köszönöm!

-Szivesen. Te is kérsz? – tudakoltam angyalian Kimitől.

-Almásat kérnék – fonta össze karjait, jelezve, hogy vegyem ki neki.

-Apa! Téged nem is vizsgált meg Laura – pislogott dorgálóan.

-De én nem is vagyok gyerek – túrt fia hajába játékosan.

-Most az egyszer tehetünk kivételt – emeltem ki a kiszemelt édességet, s Luukasnak adtam – majd add oda apádnak, ha megérdemli.

-Oké – süllyesztette vigyorogva a zsebébe a cukorkát.

-Héé – emelte fel Luukast könnyedén, s teljesen átkarolta a kissrácot hóna alatt, így egyik keze szabaddá vált.

-Apaaa – visított fel nevetve – ne csikizzz!

-Kisfiam, ne kiabálj – engedte le somolyogva – nem szabad a rendelőben kiabálni.

-Laura, Dr. Hurvonen keres a kettesen – szólt Leena, miután felvette a csengő telefont.

-Egy pillanat – sóhajtottam.

-Este gyertek akkor – pillantott rám Kimi.

-Ötre ott leszünk – bólintottam.

-Szia Laura – intett az ajtóból Luukas, majd eltűnt a kis buksi, Kimi fejét csóválva, s mosolyogva követte.

- Itt Dr. Lahtinen – vettem fel a készüléket – miben segíthetek? – Leena mosolyából már előre láttam, hogy abban a pillanatban, ahogy leteszem a telefont, kérdésekkel fog bombázni, Kimit illettőleg. És ez a gyanúm be is igazolódott.

-Laura! Ez mi volt? – pislogott hitetlenkedve – te és Kimi?

-Barátok vagyunk – feleltem, és ez igaz is volt – és a gyerekeink rajonganak egymásért.

-Ahogy látom, ő meg érted – kuncogott – komolyan Lau, úgy bámult téged, mintha… egy istennő lennél.

-Azért ne túlozz – pillantottam rá.

-És a ma esti randi?

-Nem randi. Mentem volna Luukast megnézni, és feldobta, hogy akkor vacsizzunk is ott…

-És ez nem randi? – kotyogott bele.

-Leena…

-Nézd Kimi veszettül jó pasi. Lényegében bárki bármit megtenne, hogy felfigyeljen rá a finn, de amióta meghalt a felesége…

-Te ezt tudtad? – kérdeztem rá.

-Persze. Rengeteget foglalkozott azzal a média is, hogy egyedül maradt egy kisbabával. Szegényt nem irigyeltem – húzta el a száját – tudod milyen tud lenni a média, teljesen kikezdték szerencsétlent.

-Én meg, meg sem ismertem, mikor legelőször találkoztunk – mormogtam.

-Komolyan? - kuncogott ismét Leena – és mikor jöttél rá?

-Hát… Jesse azt mondta nekem, hogy Luukas apja Forma 1-es versenyző. És amikor szóba jött, hogy melyik gyerek mit mesélt, rákérdeztem.

-Kevés embe él itt Finnországban, aki nem ismeri fel Kimi Räikkönent.

-Én egy voltam közülük – mosolyodtam el az emlék hatására, majd igyekeztem munkámra koncentrálni, mielőtt Leena túlzásba vinné a faggatózást.

-Anyuuu – rohant felém Jesse kacagva.

-Szia kincsem – öleltem magamhoz egy pillanatra – milyen napod volt?

-Nem ízlett a leves – fintorgott – nem lehetne, hogy te főzzél itt is? – pislogott rám szépen.

-Sajna nem lehet – simítottam végig arcán nevetve – most megnézzük, hogy Kimi hogy főz. Képzeld voltak ma nálam Luukassal.

-Nem vártál meg? – nézett fel rám cipőcsere közben.

-Nem tudtam, hogy jönnek – guggoltam le, hogy bekössem cipőfűzőjét – de ne aggódj, Luukas vár már téged.

-Akkor jól van – sóhajtott. Útközben végig beszélt, beszámolt a nagy játékokról, élvezettel hallgattam, ahogy az autókról, és egyéb fiús játékokról szövegel.

-Jól laktál? – kérdeztem Jessetől, helyeslően bólogatott, miközben nagy kortyokban itta a teát.

-És te fiam? – nézett Luukasra Kimi.

-Ühümmm – nyögte, az utolsó falatnál – fincsi volt apa!

-Remek – nevette le magát – de azért a kechupot szedjük le rólad….

-Ne a pulcsidba töröld kicsim – nyújtottam Jesse felé szalvétát, konkrétan úgy tömték befelé a milánóit, mint akik eddig éheztek, ezáltal körbe, szájuk körül,  pirosas csík mutatta, hogy falatoztak…

-Mehetünk játszani? – pislogott kérőn Luukas Kimire.

-Ha megmostátok a kezeteket, és a szátokat igen – felelte, miközben felállt, és elvette a gyerekek elől a tányérokat.

-Jóóó – iramodtak meg a fürdő felé egyből.

-Jó látni, hogy ennyire házias vagy – vittem be a mi tányérjainkat utána.

-Rá is kényszerültem – vont vállat – és végül is nem is olyan vészes… Te is jól laktál?

-Teljesen. Finom volt a vacsora – mosolyogtam rá.

-Helyes. Láod? Mondtam, hogy tudok főzni – öntött újra poharainkba bort.

-Nem kérek többet – emeltem meg kezem – tudod, vezetek. És ha Jesse is velem van, max két pohár bort iszom, de azt is csak akkor, ha ilyen tartalmas vacsit eszem.

-Be kell valljam, hogy a levest nem én készítettem – vigyorgott.

-Gondoltam én, hogy nem turmixolgatod össze krémlevesnek a dolgokat – kuncogtam – Kristii?

-Aham… Honnan tudtad?

-Tőlem kérte el a receptet múltkor – nevettem el magam.

-Oupsz…ciki… - fintorgott.

-Vígasztaljon, hogy finom volt – érintetem meg vállát.

-Inkább ez… - lépett közelebb hozzám, s állam alá nyúlva megemelte fejem. Pár pillanatig szemembe nézett, most mélyzöld szemeivel, és mire levegőt vettem már ajkamra is nyomta sajátjait. Most sokkal lassabb, finomabb volt csókja, mint legelőször, óvatosan fedezte fel ajkam, s szelíden simított végig nyelvével. Abban a pillanatban, ahogy nyelveink táncba kezdtek, derekamra csúsztatta kezeit, s magához vont. Átkaroltam nyakát, s tarkójánál puha hajába túrtam. Nem tudom meddig álltunk ott, úgy összefonódva, de nem is érdekelt, csak a tudat, hogy ez a csodás férfi engem csókol így…

Nem hírtelen húzódott el tőlem, hanem finom puszikkal halmozta el szám, s én úgy éreztem magam, mint aki egy fodros felhőn csücsül, s repül a szél szárnyán. Tekintete izgalmat, vágyat, egy kis félelmet, de ugyan akkor megkönnyebbülést is mutatott, rengeteg érzelem csapongott szép szemeiben.

-Laura…én valóban szeretném megpróbálni veled… de tartok ettől…

-Tudom – simítottam végig arcán – ne aggódj, én is. Hiszen megbeszéltük, hogy mindkettőnknek új ez a helyzet. Nem kell elkapkodnunk semmit sem. Én nagyon jól érzem magam veled… - tettem hozzá halkabban.

-Én is – mosolyodott el félénk kisfiú módjára, majd könnyed puszit adott ajkamra.

-Apuci, kérek szépen ropit – hallottuk meg Luukas hangját, az emeletről jött le, mielőtt még belépett volna a konyhába Kimi ellépett előlem.

-Tessék – borította ki egy műanyag edénybe kesze-kusza módon a kért rágcsálni valót, s fiának adta.

-Köszi – vigyorogott el, és már ott sem volt.

-Amig mi magunk sem tudjuk, hogy hányadán is állunk a srácoknak ne szóljunk – nézett szemembe – nem akarom, hogy beleéljék magukat… majd ha már…

-Rendben – bólintottam, teljesen egyet értve, én magam sem akartam volna, hogy Jesse azon lovagoljon, hogy mi is lesz… nyilán abban a pillanatban beleélné magát, hogy akkor valami módon többet leszünk együtt. Esetleg…

-Mit csinálsz hétvégén? – kérdezett.

-Az biztos, hogy tesómék lenyúlják a gyerekemet, elviszik Helsinkibe. Rendszeresen szokott náluk tölteni egy-egy hétvégét – magyaráztam.

-Értem. A helyzet az, hogy én is egyedül leszek, Rami elviszi a fiait az egyik közeli tóhoz, és a fiam bekunyizta magát hozzájuk – nevette el magát – na, nem mintha nem akarták volna vinni…

-Remekül tud kampányolni a kiszemelt dolgok mellett – bólintottam.

-Räikkönen gyerek – vigyorgott ismét, sütött belőle a büszkeség – van kedved velem tölteni a hétvégét? Raaheban van még egy birtokom, faház, és egyebek, oda akarnék lemenni.

-Jól hangzik – mosolyodtam el, egy egész hétvége Kimivel? Naná!

-Úgy gondoltam, hogy ott is alhatnánk, ráérünk vasárnap haza jönni – ült le mellém, legnagyobb örömömre közel hozzám. Beszélgetés közben többször egymáshoz értünk, pár, óvatos csók is elcsattant… egyszerűen remekül éreztem magam mellette.

-Gyanúsan csendben vannak a srácok – vonta fel szemöldökét, majd könnyed mozdulattal felállt, és elindult Luukas szobája felé – jössz?

-Persze – követtem, megvárt a lépcsőn, s a szobáig vezető úton átkarolta vállam.

-Azt oda tedd! – mutatott Jesse valamire, nem láttam pontosan mire, mert eltakarták, ahogy az építmény fölé hajoltak.

-De akkor nem lesz egyforma – panaszolta Luukas – hozzál még egy sárga kockát!

-Kék van – nézett körül a fiam alaposan.

-Az nem kell – sóhajtott fel Luukas.

-Mit dolgoztok ennyire? – lépett be Kimi, én az ajtóból figyeltem a fiúkat.

-Várost építünk – felelte Luukas – látod? – mutatott körbe.

-Hűha, jó nagy – nézett körül Kimi, valóban felismerhető épületeket alkottak a kockákból, s legó elemekből.

-Baj van apa – biggyesztette le ajkát Luukas – nem elég a lego!

-Hát fiam, pedig nincs több…

-Lassan úgy is mennünk kell Jess – léptem be én is – reggel nem birtok majd felkelni.

-Még egy picit maradjunk – pislogott rám a fiam.

-Még fél óra, oké? – pusziltam meg.

-Jó – sóhajtott fel.

-Holnap folytathatjátok az oviban – érintettem meg Luukast is, olyan szomorúan nézett rám, hogy én most tényleg el akarom vinni a játszópajtását?

-Milyen nyugisak - jegyezte meg Kimi, mikor magukra hagytuk őket.

-Most. Múlt hétvégén be voltak pörögve – kuncogtam.

-Na igen… - ingatta meg fejét, valóban két duracell nyuszira hajaztak a kölykök.

-Beígértem Jessenek egy játszóterezést, szerdán, csatlakoztok? – néztem fel szép szemeibe.

-Naná – mosolygott rám – de csak ha hozol cukrot!

-Nem kaptad meg? – vigyorodtam el.

-Luukas közölte velem, hogy nem érdemlem meg, mert neki egy komoooly vizsgálaton kellett átesnie, ő azért kapott, én meg nem csináltam semmit, így nem jár.

-Behalok – kuncogtam – olyan dumáik vannak néha. Végül is igaza van – vontam vállat.

-Ejnye doktornő – meredt rám kihívóan – mi ez a szemtelen hangnem?

-Ugyan kérlek – pislogtam szépen – veled nem szemtelenkedem…

-Áhh, tényleg nem – lépett közelebb, úgy éreztem magam, mint akit épp becserkésznek, ez a könnyed hangulat, a nevetések teljesen elmosták görcsösségem, és felszabadultan tudtam szórakozni vele. Szinte rögtön ismét a karjaiban voltam, puha ajkai csendben szították a tüzet bennem…bele sem mertem gondolni, hogy hétvégén két teljes napot leszünk kettesben…

Sziasztok!

Őszintén megvallva, ezt a részt amolyan átkötésnek szántam, a kettesben töltött hétvége sok kérdésre választ adhat Kimi és Laura kapcsolatában. Mindketten bizonytalanok, és tartanak egymástól, pontosabban az újabb veszteségtől, így inkább lassan közelednek egymás felé… :)

Várom a véleményeket.

L.