Twelve

Kimi szemszöge

Pár perce ültem a parkolóban, valahogy nem akaródzott elindulni. Tiszta hülyének éreztem magam attól, amit tenni akartam. Sóhajtva fogtam a két szál virágot, majd elindultam a bejárt felé. Apa sírjához mentem először, látszott, hogy anya volt kint, a márvány tiszta volt, mintha csak nemrég került volna ki. Pedig már két éve, hogy…

Lopva körül néztem, senki nem mászkált rajtam kívül itt, így sóhaj mellett elkezdtem.

-Öhm… szia… apa – fintorogva ingattam meg fejem, ez nem az én stílusom. Rami és anya szokott hangosan és hosszan beszámolni arról mi is történt, én inkább gondolatban, és röviden. Úgy is látja mi történik velem, ha már fentről figyel, nem?  - hát… gondolom tudod, hogy… Laura és én… áh, nem vagyok normális, hogy itt beszélgetek magamban – indultam el a sír mellett fel és le- na, jó… veled. Jaj apa, mennyivel könnyebb lenne, ha tudnál tanácsot adni. Tudom, mit akarok, és valahogy… valami mégsem jó. Itt van Lau, okos, kedves, vicces, imádja Luukast, és nem mellesleg gyönyörű nő. Én pedig…reggel kis híján Saarának szólítottam… És ez az én hibám – folytattam a mászkálást – mert én nem vagyok képes elengedni őt. De hogy is tehetném, mikor minden egyes pillanatban, amikor Luukas rám néz az ő csokoládé barna szemei tekintenek rám? Elment, örökre… és mégis minden pillanatban velem van. Az árnya pontosabban – guggoltam le – hiszen sohasem tudom megérinteni már… Tudod hányszor kívántam, hogy csak egyszer, csak még egyszer megölelhessem?

-Lelkiismeret furdalásom van – ereszkedtem törökülésbe – egyrészt, Saara miatt, másrészt meg Laura miatt. Nem fair, hogy játszom vele… ő is rengeteg szar dolgon ment át a múltban, és én tényleg boldoggá akarom tenni, csak… úgy érzem, mintha elrontanám – ráncoltam homlokom, míg pár fűszállal kezdtem babrálni.

-Természetes, hogy így érzel – hallottam meg a hangot mögülem – bocs, nem akartalak megijeszteni – mosolyodott el elnézést kérőn Rami, mikor felugrottam.

-A frászt hoztad rám – fújtam hangosan – tök kussban ülök, erre megszólalsz mögöttem… basszus, egy temetőben nem szokás ilyet csinálni…!

-Ne haragudj – ingatta meg fejét, majd letette a kis csokrot, Kristii munkáját ismertem fel benne – szia Apa! Holnap anya kihozza a srácokat is, sok mindent el akarnak mesélni neked… Te, hogyhogy itt vagy? – nézett rám ismét.

-Kijöttem – vontam vállat.

-Saarahoz is mész?

-Persze!

-Kimi…tudom, hogy nem könnyű elengedni azt, akit szeretünk – pillantott apa sírjára – de… Laura a jövőd lehet. Ezzel nem leszel hűtlen Saarához. Öt éve halt meg, ahhoz, hogy teljesen tovább lépj, el kell engedned. De ez nem azt jelenti, hogy el is kell felejtened. A kettő közti különbséget kell megértened, és feldolgoznod, akkor boldog lehetsz Laurával.

Most mennem kell a kölykökért, de… ha akarsz beszélgetni, gyere át.

-Ok. Kösz – kezeltünk le, majd amilyen hírtelen jött, távozott is. Pár perccel később átmentem Saara sírjához. Érdekes, előtte, vele beszélni, nem volt kínos.

-Szia kicsim! – mosolyodtam el, miközben lekotortam pár kósza levelet a világos márványról – Luukas kérdezte, hogy mikor jövünk ki hozzád, de mielőtt őt is elhozom…Saara, attól tartok, hogy… kezdek beleszeretni egy másik nőbe, annak ellenére, hogy téged is szeretlek. Tudom, hogy mindenki jön az élet megy tovább sablonszöveggel, de…ez nem olyan egyszerű. Hiányzol. És a közösen töltött idő is. Félek attól Saara, hogy hiába nem akarom, valahogy mégis feledésbe merül minden. Biztos kedvelnéd Laurát, nyílt és őszinte, mint te, de… amúgy meg teljesen az ellentéted. Már kinézetre is. Lehet, hülyeség, de… talán úgy könnyebb lenne, ha tudnám, te nem… bánod…

Feltámadt a szél, mutatva, hogy ideje indulnom, sötétkék felhők úsztak az égen, én pedig az eső előtt haza akartam még érni. Furcsa hangulat lett úrrá rajtam, mint mindig ha itt vagyok. Egyszerre nyomasztó, és mégis… felszabadító, békés. Ott talán mintha egy kicsit velem lennének…

Jó pár óra volt még, hogy Laura haza érjen a srácokkal, így lefeküdtem a kanapéra. Szakadt az eső, felsóhajtottam, még jó, hogy füvet akartam nyírni ma…

Megnéztem hogy áll az alkatrészek Finnországba való behozatala, az alapján úgy kalkuláltuk, hogy jövő héten neki is tudunk állni az Ice One új motocrossainak összeszerelésének. Unottan kapcsolgattam a tv-t aztán, mígnem valami filmcsatornán nem hagytam. A monoton zúgó hang, a halk tv zajok és szürkés idő eltompítottak és el is aludtam.

Almomban ismét a temetőben jártam, biztos hatással volt rám a reggel, de olyan szürreális volt az egész, én kívülről láttam saját magam, zsebre tett kézzel álltam a fa árnyékában, miközben a másik én a sírhoz lépett.

-Szia kicsim – mosolyodott el Saara sírja előtt.

-Szia Kimi, már vártalak – köszönt a rég nem hallott bársonyos hang.

-Saara! – nyögtem fel ösztönösen, de úgy tűnt a másik Kimi nem hallja őt.

-Látnod kellett volna Luukast ma reggel… te jó ég az a gyerek pont olyan lusta ébredéskor, mint én… - ingatta meg fejét – már értem, miért nyúztál annyit reggelente…

-Láttam, kedves, láttam – kacagott – mindig veletek vagyok…

-Jaj Saara… Megismertem valakit… és le is feküdtem vele – guggolt le fáradtan – úgy érzem, hogy megcsaltalak…

-Sosem lennél rá képes – súgta mosolyogva az angyali hang – Kimi, életben vagy, van életed utánam is és kell is, hogy legyen. Nem maradhatsz örökké egyedül, és Luukasnak is szüksége van egy… anyára.

-Hiányzol…

-Te is hiányzol, a nap minden pillanatában – sóhajtott – és a kisfiúnk is! Hidd el, veletek vagyok, csak…nem láthattok.

-Úgy szeretném tudni, hogy nem bántalak meg azzal, ha megpróbálom Laurával… kedvelnéd őt szerintem…

-Rég nem láttalak annyit mosolyogni, mint amióta ismered. Már kedvelem őt – folytatta Saara – nem csalsz meg azzal, ha beleszeretsz egy másik nőbe, hiszen én már nem lehetek melletek, hiába is szeretnék… Légy boldog Laura mellett Kimi, sokat szenvedtél miattam…

-Szeretlek Saara.

-Szeretlek Kimi. Örökké. Fontos, hogy megértsd, azt, ami köztünk volt, senki nem veszélyezteti. Örökre a miénk, és Luukasban tovább él egy formában.

-Kicsim… - lopva körül nézett – hülyeség, ha kérek tőled egy… jel szerű… valamit?

-Nem az – nevetett Saara – köszönöm, hogy ennyire szeretsz Kimi!

Könnyed szellő söpört végig a sírok közt, édes virágillatot árasztva. Én is éreztem, és tudtam, hogy ismerem. Laura illata volt. Ő is felkapta fejét, tehát érezte, furcsa, hogy Saara hangját viszont nem hallotta. Tág pupillákkal nézett körül keresve az illat forrását, de senki nem volt körülötte.

Zihálva és leizzadva ébredtem fel. Azt sem tudtam hol vagyok hirtelen. Saara szerepelt az álmomban, ezt biztosan tudtam, de akárhogy erőltettem az agyam, nem jutott más eszembe. Ledobtam nedves pólóm, úgy döntöttem lezuhanyozom. Épp csak végeztem, máris meghallottam a srácok hangját.

-Szia apa!!! – futott felém nevetve Luukas.

-Szia nagyfiú! – emeltem fel vigyorogva – nem baj, hogy Laura hozott el téged is?

-Neeem – ingatta fejét – apa, apa, képzeld el, én lettem az első a futós versenyen!

-Versenyen?  - néztem rá kérdőn.

-Igen, az óvó néni kitalálta, hogy versenyezzünk, és én nyertem!

-Ügyes vagy kicsim!  - tettem lé, és kimenetem Lauához, Jesse nagyon matatott valamit az autónál.

-Sziasztok – ballagtam le a lépcsőn, a viharra pár tócsán és a könnyed szélen kívül semmi nem emlékeztetett. Édes virágos illatot hozott felém a szél, Laura illatát, egy pillanatra lefagytam, valahogy ez is szerepelt az álmomban… azt hiszem.

-Mit csinálsz törpe? – néztem be az autóba.

-Keresek – közölte nagy komolyan

-Volt időm bevásárolni mielőtt elmentem a fiúkért – felelte somolyogva.

-Segítek! – léptem szorosan mögé, s könnyed csókot nyomtam nyakára – hoztál csokit is?

-Persze, mit gondolsz Jesse a répát keresi? – kacagott.

-Megtaláltam! – emelte fel vigyorogva Jesse  a túró rudikat – köszi anya! Luuuukassss! Megvan! – iramodott befelé ő is.

-Csak, egyet-egyet ehettek – kiáltott utána Laura, majd felém fordult, s átkarolta nyakam.

-Jó hogy megjöttetek – sóhajtottam, és megcsókoltam végtelenül puha ajkait.

-Mit csináltál ma? – tudakolta, miközben bepakoltunk.

-Lényegében semmit – vontam vállat – elintéztem az utalásokat, aztán kimentem a temetőbe, de mire haza értem szakadt az eső…

-Jól vagy? – simított végig az arcomon – olyan… nyúzottnak látszol.

-Elaludtam lent – intettem a nappali felé – és bár lezuhanyoztam, még nem ébredtem fel teljesen.

-Anyuci – jött be Jesse – mi lesz a vacsora?

-Éhes vagy kicsim?

-Ühüm! És Luukas is!

-Hajaj, nagy a baj akkor – nevettem el magam.

-Sütök krumplit, és ehetünk is, okés? Addig játszatok még egy kicsit.

-Oké!

-Este beszélünk velük akkor? – kérdezett rá kissé félénken Laura.

-Mindenképpen – bólintottam – Lau… tiszta hülyeség, de…olyan fura hangulatban vagyok. Vagy nem is tudom…

-Kims… ezt kifejtenéd bővebben? – ült mellém – azt látom, hogy egy kissé… mintha nem itt lennél.

-Szerinted van… valami a halál után? – szegeztem neki a kérdést, na, most fog hülyének nézni… - tudom, hogy hülyeség, de… voltam kint ma a temetőben, és azóta… mintha…

-Veled lenne Saara? – mosolyodott el – én úgy gondolom, hogy igen, van élet a halál után. Szerintem a szeretteink velünk maradnak, egy bizonyos formában, és valóban, az emlékeinkben, a szívünkben tovább élnek. Szóval érezheted hogy veled van, a maga módján. Tudom, hogy vannak kétségeid, és ez miatt is sokat gondolsz rá, és rám… talán ez is befolyásol.

-De ja vu… - mormogtam, és most először éreztem úgy, hogy helyes az, amit teszek, és Saara sem mérges rám…Kellett, hogy reggel meglátogassam őt…

*** 3 hónappal később***

-Kimi! Sosem lesz itt rend – sóhajtott fel letörten Laura.

-Ó kicsim, dehogyisnem – nevettem el magam – egy költözés mindig ezzel jár.

-Anyaaa! Mégis csak egy szobát akarunk – közölte Jesse.

-Biztos? – kérdeztem rá.

-Igen apa, biztos! – bólogatott Luukas.

-De holnap már nem gondolhatjátok meg magatokat – nézett rájuk Laura – szóval jól fontoljátok meg.

-Eldöntöttük anyu! – jelentette ki elszántan.

-Remek – simítottam végig fején – felvisszük a dobozokat és anya segít nektek elpakolni a játékokat, oké?

-Rendben!

-Összeraktad azokat, amik nem kellenek fiam? – néztem Luukasra.

-Igen, a nagy dobozba! – bólogatott – apuci, az új szobába kapunk új játékokat is?

-Cseles – nevetett Laura.

-Ha jók lesztek, és ügyesen segítetek pakolni, akkor igen – bólintottam.

-Jóóó! – csapták össze kezüket Jessével – megyünk is!

-Hogy lehetnek ilyen rafináltak? – fordultam Laura felé.

-Gyerekből vannak – kuncogott, miközben hozzám simult, formás fenekére simítottam kezeim.

-Láttad már milyen nagy… ágyam van? – néztem rá kajánul.

-Láttam – bólogatott vigyorogva – tudod… reggel abból keltem ki…

-Miután végig szeretkeztük a fél éjszakát… - mormogtam nyakába puszik mellett – ahhoz képest nem is vagy fáradt!

-De – nevetgélt – csak doppingol, hogy összeköltöztünk. Igazad volt Kimi, nem korai.

-Több mint fél évet ismerkedtünk, abból jó pár hónapja egy pár vagyunk, nem akartam évet várni arra, hogy összeköltözzünk. Nem felelőtlen tinik vagyunk…

-Pedig éjjel úgy viselkedtél, mint egy kamasz – incselkedett.

-Teee! – nyomtam a pultnak – pimaszkodunk asszony, pimaszkodunk?

-Neeem – ingatta fejét, mígnem mohón meg nem csókoltam.

-Megjöttünk! – lépett be Rami a nyitott ajtón – áhh, már itt romantikáznak! Jöjjünk vissza később?  - mutatott az ajtóra.

-Mit össze drámázol – forgattam meg szemeim – felfelé igyekezz, a srácok szobájában a szekrényeket össze kell rakni. Samiék is nemsokára itt lesznek – lestem az órára.

-Amíg ők fent vannak, mi a konyhát rakjuk össze? – kérdezett rá Kristii.

-Igen – lépett be Laura – Kimi azt mondta, mivel úgyis inkább az én felségterületem lesz, úgy rendezzük át, ahogy akarom, de felesleges átpakolni, szóval csak annyi, hogy amit tegnap bedobozoltunk ki kell vinni majd a tárolóba, onnan meg behozni párat az enyémek közül. Minek két kávéfőző pl.

-Felküldöd majd Samit? – hajoltam Lauhoz, bólintott majd egy csók után elindultunk fel.

-Óvatosan fiúk! – kísért végig tekintetével.

-Van orvos a háznál! – vigyorgott Rami.

Laura szemszöge:

-Remekül néz ki így, a felújítás után – lelkendezett Kristii mellettem.

-Kimire rájött valami – kuncogtam – bár nagyon figyelmes volt, hogy a felújítások az én elképzelésem szerint menjenek, mégis csak együtt fogunk itt élni. És hát azért egy újépítésű villáról beszélünk, nem sok mindent csináltak lényegében.

-Laura – rohant le Luukas.

-Mondjad picim – ültettem fel a pultra.

-Kérek szépen inni. Barack levet.

-Tessék - adtam kezébe a dobozt – viszel fel Jessenek is?

-Ühüm – bólintott, miközben szürcsölte az italát a szívószálon át – képzeld el tele lesz az összes polc játékokkal!

-Hűha, mind? – kötöttem be újra kilazult cipőfűzőjét.

-Igen – vigyorodott el csibészesen – megnézed?

-Naná! – cirógattam meg arcát, majd leemeltem és felmentünk – ejha – néztem köbe a gyerekek birodalmában, igaz még kupi volt, de Kimiék már betették a szekrényeket, ágyakat, a polcok is fel voltak szerelve.

-Nem is fér ide több cucc kishaver – mondta Kimi Jessenek miközben az utolsó tipli behelyezésben segédkezett az én nagy fiam.

-Kimiii! – nézett rosszallóan Jesse – dehogynem! Ide pont befér még egy nagy csomag legó!

-Mit csináltok fiúk? – léptem be a szobába Luukassal.

-Mami, nemsokára végzünk, akkor segítesz elrakni mindent? – tudakolta nagy szemekkel.

-Pesze szivem – simítottam végig buksiján.

-Ugye nekem nem barack levet hoztál? – vonta fel szemöldökét Kimi.

-Nem – vigyorodtam el.

-Anya? Most akkor Luukas és én testvérek vagyunk?

-Tudod kicsim, vér szerint nem, de… ha szeretnétek szólíthatjátok egymást testvérnek, és mi is úgy fogunk bánni veletek – ültem le a szőnyegre eléjük, Kimi is csatlakozott, tudtuk, hogy ez nem két kérdéses beszélgetés lesz.

-Akkot, akkor Kimi lesz az apu? – pislogott nagy szemekkel rám.

-Te meg az anyukám? – térdelt elém Luukas – anyának kell hívnom téged?

-Nem kell anyának hívnod – érintettem meg – csak, ha szeretnél.

-Apuci – mászott Kimihez – anya nem fog haragudni ott fent, ha Laurának azt mondom, hogy anyu? – hadarta halkan.

-Nem Luukas, nem fog haragudni. A te anyukád mindig Saara marad, de ettől függetlenül szeretheted Laurát is úgy, mintha az anyukád lenne – magyarázta türelmesen Kimi.

-Nekem nincsen másik apukám – ült az ölembe Jesse.

-Kicsim, ha akarod, mondhatod Kiminek, hogy apu, nem lesz mérges érte, de nem muszáj. Jó fiúk? Lehet, és mi örülünk neki, majd, ha ezeket mondjátok, de nem kötelező. Fontos, hogy ezt megértsétek.

-Laura… és, ha… én azt mondom neked, hogy anyu, akkor te is elmész a menybe? – nézett rám félénken Luukas.

-Ó babám, nem, dehogy – húztam magamhoz őt is – miből gondoltad ezt?

-A mamik szokták mondani, hogy amikor én jöttem, anya akkor ment el a menybe. Miattam ment el akkor? Mert az anyukám volt?

-Kisfiam, anyukád nagyon szeretett téged, és veled akart maradni, de nem lehetett. Nem miattad ment el – folytatta szelíden Kimi – ne gondolj arra, hogy miattad van, oké?

-Oké… - sóhajtott.

-Kértek egy kis sütit? – néztem a két kisfiúra, olyan kis szomorú kölyökkutya ábrázatuk volt.

-Ühüm, kérek.

-Én is!

-Hozok fel, és itt megesszük – állt fel Kimi, Jesse és Luukas ugyanis szépen befészkelték magukat az ölembe. Látszólag megbeszéltük a történteket, de tudtam, hogy még fel fog merülni ez a téma. Eleve mert kicsik és nem érthetik teljesen a miérteket, és mert merőben új helyzetbe kerültünk mindannyian. Tagadhatatlanul imádták egymást, és ők ezt az egészet egy nagy kalandnak élték meg, és teljesen oda voltak, hogy mostantól mindig együtt lehetnek. De így majd szép lassan előjönnek a konfliktusok is, elvégre az együttélésnek nem csak szép és jó oldalai vannak. Egyenlőre azonban igyekeztem kiélvezni azt a szívszorongató érzést, hogy szép lassan egy család lettünk, s leszünk még inkább és, hogy Jesse mellé kaptam még egy kis törpét, aki talán azon gondolkodik, hogy anyának szólítson…

Sziasztok!

Naa, hivatalosan most kezdődik igazán Kimi és Laura kalandja. Amikor a múltat sikerül lezárni, és hagyni, hogy az új dolgok, a jövő beszippantson.

Hogy aztán ez a bizonyos jövő mit is rejt magában, lesznek e keserű percek, sírással töltött órák, vagy a sors végre enged, és egy boldog fejezet kezdődik, az immár közös élettörténetükben?

Kiderül idővel.

Vannak dolgok, amiket egyelőre csak az egyik félről tudtok, például, hogy Lau akar gyereket, de Kimi? Arról nem mutattam semmi még nektek. Rajtam kívül egy ember tudja mi lesz a végkifejlet, ő nem más, mint Andi ugye :D De azt, hogy oda hogy jutunk el, ő sem :) Szóval, türelem, s köszönöm a kommenteket :)

L.

Ui: holnap tényleg szorítsatok nekem…

A ház :)