Tizenegy

2012 Finnország

-Muszáj elmennünk innen? – mormogtam lustán.

-Ha te ezt mondod, mit szóljak én? – felelte, hangján hallottam, hogy mosolyog. Látni nem láthattam, mert oldalt feküdtem, ő szorosan mögöttem, egyik kezén könyökölt, míg másik bejárta testem minden porcikáját, puha ajkairól nem is beszélve, mik nyakam, s vállam környékén munkálkodtak. Sötét éjszaka volt már, a teraszajtó mégis nyitva, kellemes idő volt odakint. Hallottam, igaz csak tompán a birtok végében lévő tó morajait, ezer és egy tücsök ciripelt mellé. Idebent a fényforrást egy kicsiny spotlámpa, s pár gyertya adta. Romantikus félhomály ölelt körül, puha vékony takaró fedte mezítelen testem, és minden egyes légvételét éreztem az imádott férfinak. Tökéletes volt a pillanat minden apró alkotóeleme.

-Mmm, olyan hamar elment ez a hét… - sóhajtottam fel, s hanyatt fordultam.

-Szereted Kanadát nem?

-De… de most feladnám az utat, plusz egy hétért… - cirógattam meg izmos mellkasát – olyan itt… mintha a saját világunkban élnénk…

-Nekem mindig ilyen volt itt – mosolygott rám féloldalasan.

-Räikko…? Mi lesz velünk? Mármint… így is annyit foglalkoztak veled, velem, mi lehet. És most? Ha kézen fogva besétálunk a paddockba, egyből mi leszünk az elsődleges célpont.

-Tudom – sóhajtott fel – hidd el, sokszor gyűlölöm, hogy ennyire foglalkoznak velem. Miért nem tudnak békén hagyni? – ült fel – vagy legalább azzal nem foglalkozni, ami senkire nem tartozik rajtam kívül!

-Héé – ültem fel én is – én nem azért kérdeztem ezt, mert el akarok menekülni előle, s ez által előled is. Csak… kíváncsi vagyok, hogy mit találunk ki ez ellen.

-Nem akarok titkolózni – ingatta meg fejét – és még egyszer nem követem el az t a hibát, amit fiatalon. Túlságosan beengedtem a szaros médiát az életembe. Fotózások, interjúk a házban… Nem. Többet nem csinálom. Csak úgy, ha én elég leszek nekik…

-Kicsim – simítottam végig vállán, hogy rám emelje pillantását – én sem akarok titkolózni. És… azt hiszem nem is tudnám – súgtam somolyogva – eléggé… hatással vagy rám.

-Hatással? – kérdezte vidámabb hangon.

-Igen – feküdtem el, ő lassan fölém gördült.

-Anám, azt hiszem, az lenne a legjobb, hogy így a kezdetekben ne tudja meg a nyilvánosság. Meg akarom védeni a kapcsolatunkat.

-Rendben – túrtam hajába, igazából nekem is valami hasonló körvonalazódott a fejemben, míg ilyen törékeny ez a dolog köztünk, nem engedhettem, hogy a hiénák lecsapjanak ránk.

-Mm, pár lopott csók a paddockban – szívtam be alsó ajkam.

-Felavathatjuk a pihenőmet – tolta széjjelebb lábával enyémeket.

-Fel ám – vigyorogtam rá, édes csókot adott cserébe.

Kimi szemszöge:

Hajnali fél hármat mutatott az óra, Ana megremegett az ölelésemben, így óvatosan, hogy fel ne ébresszem, kikeltem mellőle, és becsuktam az ablakokat. Visszafeküdtem, s teljesen magunkra húztam a takarót. Persze teljesen éber lettem, így a félhomályban Anára tévedt a tekintetem. Békésen aludt, meztelen teste enyémhez simult… ó ez a nő! Nagyjából egy hét telt el Monacó óta, és azóta nem volt olyan reggel, hogy ne mellette ébredtem volna, vagy épp olyan este, amikor nem szeretkezhettem vele. És ez így volt jó. Olyan természetes, könnyed volt ez az egész. Ismert, nagyon is… mint ahogy én is őt. Nem tudtam melyik volt az a pont, amikor már többet éreztem iránta. Talán már a legelső alkalom megfogott, amikor mérgesen nézet fel Sebasra, amiért hagyja, a szőnyegen feküdi, míg ő vele dumál. Szép volt, törékeny és ártatlan. Nyíltan és valóban, kissé álmodozó jellemmel…de majdnem hogy csak irigyeltem, hogy ennyire pozitívan látja dolgokat. A rossz tapasztaltok miatt én mindig gyanakvó voltam, ő pedig… teljesen az ellenkezője. Sokszor, nagyon sokszor kísértett az élet, nők jöttek és mentek, sokan fordultak meg az ágyamban is. De amióta Ana belépett, vagy beesett az életembe, egyetlen egy kalandom volt, és akkor is végig róla fantáziáltam. Amit aztán másnap betudtam az elfogyasztott alkoholmennyiségnek, és lássuk be, az nem volt csekély. De az a döbbent arc, amikor a szőke ciklon kisétált másnap reggel… máig élt bennem Ana csalódott és undorodó arckifejezése. És éreztette is, hogy ott akkor leromboltam valamit, aminek felépítésére baromi sok időm ráment.

Lustán mocorogni kezdett és hozzám simult, arcát mellkasomhoz fúrta, pár pillanat múlva megfeszítette izmai, tudtam, hogy felébredt.

-Miért nem alszol? – tudakolta álmos hangon.

-Kiment az álom a szememből – vontam vállat – tudod, hogy nagyon békés vagy, mikor alszol?

-Leskelődtél? – helyezkedett arrébb, hogy felnézhessen arcomba.

-Kicsit – súgtam, és hanyatt fordítottam, hogy meg tudjam csókolni – és puha a szád alvás után…

-Héé, minden rendben? – nézett rám kérdőn.

-Persze – bólintottam – miért?

-Te meg a nem alvás? – kérdezett vissza vigyorogva.

-Szemtelen – meredtem rá –azt hiszem…tudnék enni.

-Fél négykor? – pillantott az órára.

-Aham. Csinálok egy szendvicset. Kérsz valamit?

-Üüüm – ingatta meg fejét – álmos vagyok… és a pocakom is.

-Aldj csak – vigyorogtam rá – nemsokára jövök.

Fekete viharfelhők fedték az eget, elhúztam a szám, a feltámadó szél mutatta, erre tart. Végül sült csirkét ettem, hidegen, zsemlével, mire végeztem esőcseppek folytak le az üvegen, és késett hang követte a felvillanó villámokat. Kétségbeesett sikoltás hallatszott a háló felől.

-Ana, Ana! Ébredj – ugrottam az ágyra.

-Kimi – zihálta nevem, remegve bújt hozzám.

-Itt vagyok – sóhajtottam nyugtató hangon – semmi baj Ana, nem vagy egyedül…

-I-igen…fel… riadtam, a dörrenésre…

-Én vigyázok rád kicsim – fektettem tenyerem arcára, tudtam, hogy az a félelme, hogy egyedül van, és hiába kér segítséget, senkitől nem kap. Gyűlöltem azt a nőt, hogy képes volt azt tenni egy gyerekkel, és, hogy Anát ez még mindig kísérti – héj, kitaláltam valamit.

-Csirkés illatod van – súgta nyugodtabban – mit?

-Csirkét ettem – nevettem el magam – amit a drága asszonykám csinált nekem.

-Hízelgős – vackolta be magát ölelésembe, de megugrott a csattanásoknál.

-Próbáljuk meg pozitív irányba terelni ezt a viharos dolgot…

-Nem értelek – ráncolta homlokát.

-Várj egy pillanatot – lazítottam ölelésemen, ijedten pillantott rám – nem megyek sehová. Félénken bólintott, és arrébb ült, én pedig gyors mozdulatokkal leengedtem az összes sötétítőt, hogy sehol ne látszódjék a villám fénye. Házimozi rendszer volt felszerelve, körben hangfalak, így benyomtam a hifit is, és Ana mellé dőltem.

-Ég a lámpa, szól a zene, így hogy akarsz aludni? – tudakolta ártatlanul.

-Sehogy – gördültem felé – hosszan és lassan akarok szeretkezni veled – csúsztattam kezem oldalára – rám koncentrálj. Csak rám. Kívánlak, és… érezni akarlak…

Tudtam, hogy mit kell tennem annak érdekében, hogy felizgassam. Nem kellett sokat várnom, hogy megremegjen, ezúttal az érintésemtől. Forró sóhajok, vad zihálás, nedves csókok váltakoztak, keveredtek, úgy éreztem robbanok, türtőztetnem kellett magam, hogy ne tegyem azonnal magamévá.

Anabell

Kinyitottam a szemem, és korom sötét volt. Hírtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Kimi halkan szuszogott mellettem, és ez mosolyt csalt arcomra. Az éjjeli szekrényen álló órára lestem, negyed tizenkettőt mutatott. Elszerencsétlenkedtem az ablakig, hogy egy kicsit felhúzzam a sötétítőt, legalább félhomály legyen. Ahogy visszafordultam az ágyhoz elöntötte bensőmet a vágyakozás, Kimi félig hason, félig oldalt feküdt, vékony takarónk nagyjából derekáig rajta, háta teljesen meztelen, szőkés haja kócos volt. Mögé feküdtem, s lassú puszikkal halmoztam le vállát, hátát, mígnem megfeszültek az izmok ajkaim alatt.

-Mmmm, ez jó – susogta álmos hangon – még…lejjebb..

-Kéjenc – csúsztattam be kezem vigyorogva csípőjéhez – itt?

-Hééé! Az a kukim! – rázkódott meg a kába nevetéstől. Hangosan felnevettem, s átmásztam rajta, ami nehezen ment, mert valójában, nagyon vicces volt, ahogy nevetve felmordult.

-Hány éves vagy, öt? – túrtam hajába, megemelte fejét.

-Pimasz! Meg akartál rontani, míg alszom?  - tudakolta rekedt hangon.

-Természetesen – vigyorogtam – fel se ébredtél volna rá!

-Micsoda telhetetlen szex istennővé tettelek? – meredt rám, majd ölelésébe húzott. Szerettem, amikor ilyen nevetéssel teli a reggelünk!

-Kims – pillantottam fel rá – köszönöm, hogy ilyen figyelmes voltál éjjel!

-Úgy remegtél – ráncolta homlokát – de… úgy látszik találtunk egy figyelem elterelő módot – húzta szexi mosolyra ajkait.

-De ez csak veled kivitelezető – doromboltam karjai közt – érdekes… melletted többször aludtam el viharban! Biztonságban érzem magam veled…

-Vigyázok rád kicsim – nyomott csókot orromra – zuhanyozunk együtt?

-Persze – keltem ki az ágyból, ő is, teljesen felhúzta a sötétítőt, az éjjeli viharra pár tócsa emlékeztetett csak.

Fürdés után Kimi pirítóst csinált, míg én gofrit. Olyan jóízűen eszegette a szendvicset, amit kreált, hogy muszáj volt nekem is enni belőle. Aztán meg egy jó adag nutellás gofrival egészítettük ki a menüt.

-Mintha több cuccod lenne, mint mikor jöttünk – vigyorgott szerencsétlenkedésemen, már a bőröndön ültem, s úgy próbáltam összecipzárazni.

-Igen, több.

-Látom!

-Nem segítenél? – pislogtam rá szépen – húzd össze!

-Szállj le – vezényelte – én mondtam, hogy minek ennyi mindent elhozni, mikor még veszel is!

-Naaa, ez nem mindig igaz! – fintorogtam – én nem tehetek róla, hogy ilyen jó kis ruhák voltak itt… bezzeg, mikor levetted rólam a szexi kis melltartót, akkor nem bántad, hogy vettem!

-Tessék – emelte le a bőröndöm az ágyról, vigyorogva csókoltam meg.

-Hősöm!

-Hát csúnya lenne, ha nem bírnék el egy bőrönddel! – vonta fel szemöldökét – amúgy… igen csak díjazom a sok szexi cuccot, de valóban, jobban szeretem levenni rólad!

-Disznó – mormogtam, fenekemre csapott.

-Fél óra múlva indulnunk kell – sóhajtott fel.

-Rendben – bólintottam. Kicsit nehéz szívvel indultam el innen, ahol olyan sok boldog órát töltöttem vele. A saját kis világunkban. Tartottam attól, hogy majd közénk akarnak állni…

2012 Kanada

-Te minek örülsz ennyire? – tudakolta Mark, a padocckban ültünk, csütörtök délután, túl a médiás eseményeken.

-Alapból vidám a természetem!

-Ez igaz – bólogatott bele Kimi, de nem nézett fel a sportújságból.

-Kéne este valami filmet nézni – csücsörítettem telefonom nyomkodva, hátha ihletet kapok mi is legyen az.

-Valami horror? – pillantott rám Kimi.

-Ha nem ilyen gagyi, zombis cucc, jöhet!

-Ja, aztán megint veled kell aludnom – vigyorgott gonoszul.

-Ne állíts be nyúlnak! – pufogtam játékosan.

-Ahhoz nincs elég nagy füled – sóhajtotta, majd közelebb hajolt hozzám, hogy csak én halljam – bár a… répámat szereted! Még jó, hogy szívószállal ittam, így nem folyt ki orromon az üdítő, de rendesen félre nyeltem.

-Ez övön aluli volt – sziszegem.

-Pontosan – dőlt hátra vigyorogva miután meggyőződött róla, hogy nem fogok megfulladni.

-Ana! – rohant hozzám Hanna – beszélnünk kell! Most!

-Mi történt? – vettem le napszemüvegem – olyan zaklatott vagy!

-Seb… óriási baromságot készül csinálni.

-Mert? – pillantott Hannára felvont szemöldöke alól Kimi.

-Emlékszel, múltkor elmondtad neki, hogy Heikkivel össze-össze kaptok…

-És?

-Beszélt vele – sóhajtotta – normálisan, tényleg. Heikki megígérte, hogy barátságosabb lesz veled.

-De mi volt egyáltalán a gondja Anával? – tudakolta Kimi.

-Az lényegtelen – legyintett, csúnyán néztünk rá, így cüccögve folytatta – Ana, tetszel neki.

-Mondtam én – szisszent fel Kimi, legszívesebben ölébe kucorodtam volna, attól tartotta rossz kimenetele lehet még ennek.

-Ez hülye, engem egyáltalán nem érdekel! – csattantam fel – állj! És mi a hülyeség Seb részéről?

-Rá akarja dumálni, hogy hívjon el randira téged – felelte kétségbeesett hangon. Ijedten néztem Kimire, arca semmit nem mutatott, és nem segített a helyzeten, hogy szemeit sem láttam a napszemüveg miatt.

-Majd avassatok be, mi lett ennek a vége – állt fel Mark – de most mennem kell értekezletre!

-Kims…

-Ne nézz ilyen ijedten – csúsztatta kezét enyémre – ugyan, Hanna amilyen boci szemekkel néz rám, tuti tud rólunk.

-Igen – vigyorodott el az említett – és nagyon örülök nektek!

-Én nem akarok tőle semmit – ingattam meg fejem.

-Beszéljek Sebbel? – nézett rám, miután sapijára tette a napszemüvegét.

-Nem kell – mosolyodtam el – majd én megmondom neki, hogy ne játsszon Ámort, mert szarul csinálja.

-Miért nem mondjátok el neki, hogy együtt vagytok? – kérdezett rá Hanna.

-Akarunk egy kis időt, ami csak a miénk – feleltem – és attól tartok, hogy nem fog örülni neki…

-Nem hiszem – mosolyodott el – azért inkább haragudna, hogy titkolóztok…

-Ajjaj – sóhajtottam fel, Seb közeledett felénk, gyors léptekkel, összetekert újsággal, és nagyon morcos ábrázattal – mi történt?

-Mindjárt kiderül – dőlt hátra kényelmesen Kimi.

-Hello Seb! – mosolyodtam el – beszélni szeretnék veled drágám, hallom beszéltél Heikkivel.

-Ez lesz a legkisebb gondod szerintem – vágta rá gúnyosan, majd szétnyitotta az újságot és az asztalra csapta – Räikkönen! Mióta keversz te a húgommal??? – szegezte neki a kérdést dühödten…

Sziasztok!

Annyira szeretem, amikor találgattok egy történettel kapcsolatban. Ki lehet, miért, hogy? :D Ugye itt is többször kérdeztétek, Seb mit reagál, mikor tudja meg, egyebek. Nos... annyit mondanék az összes törivel kapcsolatban mindig örüljünk a vidám részeknek ;) nem tudni, mikor csap be a villám… :P

Jaj, és míg el nem felejtem :) olyan széép az a 70-es szám 1 tag kellene, és ennyien lennénk... tudtok segíteni az ügy érdekében? :) 

L.