Five

-Anyaaa – rontott be reggel a fiam – ébresztőőőő! Reggel van!

-Mmm Jessé – rántottam be magam mellé csukott szemmel – miért nem alszol még?

-Anya! – sóhajtott fel, szinte láttam magam előtt, ahogy morcosan összehúzza szemöldökét és ez mosolyt csalt arcomra – reggel van már! Tudod, ma megyünk Kimihez! Elfelejtetted?

-Ha akartam volna se tudtam volna – nyújtóztam – elvégre te és Luukas naponta ezerszer figyelmezettetek minket.

-Anya, keljél fel – mászott ki mellőlem – mossál fogat, aztán menjünk reggelizni! Nem akarok elkésni! – vezényelte úgy, ahogy én szoktam kiimádkozni az ágyból egy kis simi után.

-Igen is! – kuncogtam, majd mikor ő eltűnt tettem, amit kért. Egész héten be volt már zsongva, kis barátjával együtt, elvégre most hétvégén került megrendezésre az a verseny, amire ajándékba kaptunk belépőt. Persze Kimi beígérte nekik, hogy majd be is ülhetnek, meg elviszi őket, így Jessét alig bírtam levakarni a finnről a közös játszóterezések alkalmával. Főleg, hogy az elmúlt napokban rendre csatlakoztak Kimi testvérének a gyerekei is, így ezerrel ment a bandázás. Olyannyira, hogy a múlt hétvégét Kimiéknél kellett töltenünk, egy családi kis grillpartira hívott meg minket, hogy viszonozza (meghálálja) a szülinapi itt alvást. Hiába mondtam, hogy nem szükséges. Egy kissé gonoszkodós mosoly mellett Jesséhez fordult, onnantól pedig már nem mondhattam nemet, mivel a gyerekem is teljesen bepörgött, hogy megyünk Kimiékhez…

-Kisfiam, ezt még edd meg –néztem a tányérján maradt két falat szendvicsre.

-Jóó – mormogta, és betömte – mehetünk?

-Előbb elpakolok – álltam fel – még van egy kis időnk, ne izgulj, nem késünk el.

-Jaj anya, ezek fiús dolgok! – jelentette ki nem értheted tekintet mellett. Tíz perccel később pakoltam be az autóba Jessét, és dolgainkat. Mivel nem tudtam, hogy mi fog történni, vittem váltás ruhát, inni, sebtapaszt, és mindenféle egyéb dolgot, ami hasznosnak bizonyulhat egy gyerek mellett. Sosem láttam még Jessét ennyire pörögni.

Mindig aktív és mosolygós gyerek volt, de most… úgy rohant be Kimihez, mint akit kergetnek.

-….és akkor majd apa nagyooon gyorsan fog menni! – hadarta Luukas Jessének, mire én is beértem a Citroen sátorba.

-Kisfiam, nem lehet, hogy te egy cseppet túlzol? – borzolta össze nevetve Kimi Luukas haját – azt hittem, már nem is jössz – pillantott rám olyan csibészesen, ahogy Luukas szokott, áhá, innen örökölte a szőke törpe.

-Hát kösz – fintorogtam – úgy otthagyott a gyerek, mint a huzat – kuncogtam.

-Fuuu anya – rongyolt hozzám Jessé – látod mekkora Kimi autója???

-Látom – simítottam végig arcán – tisztára bepörgött – pillantottam fel Kimire, mert persze Jessé fél pillanaton belül megint Luukas mellett volt.

-Teljesen bepörgetik egymást - nevetett fel hosszan, tisztán látszott, hogy most valóban az ő terepén vagyunk, és ezt élvezi is.

-Vigyázz Jessére kérlek – sóhajtottam fel, sokan voltak, és tudtam, hogy még többen lesznek, ráadásul mindenütt szerszámok…

-Ha nem lenne biztonságos Luukast sem engedném ki – simított végig karomon bíztatólag – nemsokára megjönnek Ramiék, nekem most viszont van egy kis dolgom. El leszel?

-Persze – bólintottam – figyelek a törpékre, mert mire észbe kapunk hűlt helye lesz az autódnak!

-Csak nem – somolygott, majd magamra hagyott. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak, a két kissrác nagyon élvezte, hogy ajnározzák őket Kimi szerelői, és hát nem mellesleg gyakorlatilag átmásztak az egész autón. Az elmúlt napokban egyre többször jutott eszembe Kimi, és  most ez az érintés… megborzongtam attól, ahogy végigsimított a bőrömön. Rég, rég nem érzett vágyakat szított bennem, és tudtam, hogy ez nem helyes. Hiába lett egyre jobb a kapcsolatunk, biztos voltam benne, hogy nem nőként tekint rám, hanem ’Jessé anyukája’ vagyok a szemében. És talán nekem sem lett volna szabad mást érezni iránta azon kívül, hogy Luukas apukája…

-Hu! – tette vállamra kezét egy férfi, megugrottam az érzettől, hiszen gondolatimba merültem –csak nem megijedtél? – kuncogott, én pedig kerek szemekkel bámultam rá, ezt a hangot sosem hallottam még tőle.

-De, igen! – néztem hunyorogva meghatározhatatlan színű szemeibe – rossz vagy! – löktem egy kicsit kezén.

-Nana, doktornő, mi ez a szemtelen hangnem? – dorgált vigyorogva, én meg csak pislogni bírtam, ennyire laza sosem volt velem. Bár… valóban olvadt a fal, mi köztünk volt, most biztos rátett egy lapáttal, hogy az ő világában mozgunk.

-Szemtelen? Mikor te ijesztgeted a szegény, ártatlan nőket? – sóhajtottam áldurcisággal hangomban.

-Felőlem durcizhatsz – vont vállat – tudod, a fiam is sokszor bevetné ezt a taktikát, szóval fel vagyok készülve!

-Ezt jó tudni – nyaltam meg ajkam somolyogva, ha ő játszat, én is, nem? Feltűnt, hogy ajkamra tévedt pillantása, és nyelt egyet, de… ez biztos csak reflex volt…

-Laura, azt akartam megbeszélni veled – váltott egy kicsit komolyabb hangra – hogy, mivel két napos a verseny, és mindkét nap estig itt leszünk, ne menjetek haza.

-Tessék?

-Gyertek el hozzánk – felelte – én közelebb lakom – érvelt – ráadásul Luukas már tuti bedobta az ottalvósdit Jessének.

Az egyik hétvégén Jessé Kimiéknél aludt, rögtönzött pizsomapartit tartottak. Délután átjöttek, hogy a srácok tudjanak játszani, aztán a srácok meggyőztek minket, Jessé had menjen velük. Persze Kimi engem is hívott, de be kellett mennem a kórházba, sürgős esetet hoztak a gyermekosztályra…

-Hát… de mivel versenyzel, nem akarunk zava…

-Ejnye doktornő! – pislogott ismét gyermetegen – mi ez az aggodalmas hangnem?

-Nem aggodalmas, csupán reális – bólintottam, nyomatékot adva szavamnak – és lásd be, hogy igazam van.

-Mm –fonta össze kezeit mellkasa előtt – te ilyen feleselős vagy?

-Tudok ilyen is lenni-kuncogtam.

-Anyaaaa – rohant hozzám Jessé – tényleg Luukaséknál alszunk? –pislogott fel rám, nagy, csodálkozó, izgatott tekintettel.

-Én mondtam – nevetett fel Kimi velem szemben – igazán belemehetnél. Ajax sem fog megenni.

-Uuu, anya, olyan szééép az Ajax! Nekünk is lehet kutyánk? Kérlekkkk!

-Egyszere csak egy dolog mellett kampányolj – guggoltam le elé – rendben, ma elmegyünk Kimiékhez. A kutyára meg majd visszatérünk.

Egy puszi után vidáman szökdécselt vissza Luukashoz.

-Nem értem miért nem akarsz kutyát – mormogta.

-Mondtam már, egész nap egyedül lenne – sóhajtottam fel – és ha szétszedi a házat nekem?

-Te Laura, nem medvét vennél magatokhoz – felelte lassan, tisztán látszott, hogy mulat rajtam – tudod, nálunk is Ajax sokat van kint, és ha nem vagyunk otthon, egyedül is marad, és semmiben nem tett kárt. Ja de, egyszer szétrágott egy papucsot, volt vagy fél éves akkor.

-Te most gúnyolódsz? – méregettem.

-Eszembe sem jut – húzta ravasz mosolyra ajkait. Beszélgetésünknek Ramiék érkezése vetett véget.

-Négy gyerek? Huhu… - sóhajtottam fel, előre láttam húzós napunk lesz.

Eleinte meg is voltam lepve, hogy Kimi ennyit van velünk, aztán beláttam, hogy én nem értek ehhez a sporthoz. Ugyanis, míg szerelték az autót, ő ráért a Citroen sátorban velünk lenni, s miután ténylegesen is elkezdődött a munka, pontosabban a szakaszok, ritkán láttuk viszont. A srácok remekül lefoglalták magukat a ’nagyfiús’ dolgok között, vagy épp egymást szórakoztatták. Sokszor csak azért jöttek vissza hozzánk, mert már majd szomjan haltak. Azon kívül, hogy fél szemmel figyeljek rájuk, és élvezzem a verseny adta lehetőségeket nem sok dolgom akadt, mégis úgy éreztem magam nap végére, mint aki kiló métereket futott.

-Azt hiszem, nem lesz gond a srácokkal – nézett hátra Kimi, pihegve feküdtek az ülésen.

-Kidőltek – kuncogtam, ahogy én is hátrafordultam az autóban, majd felnéztem Kimire. Úristen, annyira közel volt hozzám az arca… bőrömön éreztem a levegő hűvösségét, amit kifújt, zöldes árnyalatú szemei zavart-izgatottságot tükröztek. Most teljesen meg tudtam figyelni arcát, szeme körül pár ránc mutatkozott, de sármossá tette. Bőre nem volt hibátlan, apró szeplők fedték néhol, egy kis borostával…komoly késztetést éreztem, hogy megsimogassam.

-Öhm – kapta el tekintetét Kimi – akkor mehetnénk is… - szállt ki – gyere nagyfiú! – hajolt Luukas fölé. Én is kiszálltam, s Jesséhez léptem.

-Fáradt vagy kicsim? – simítottam végig tincsein.

-Ühüm…

-Lau, itt a kulcs – nyújtotta felém Kimi – nyisd ki az ajtót, majd én beviszem a srácokat.

-De… - pislogtam, a hátsó ülés fölött hajoltunk, egymással szemben.

-Mit mondtam a feleselésről? – vigyorodott el, megforgattam szemeim és kikaptam a kulcsot kezéből. Zúgott a fejem a napi eseményektől, vagy ezer féle Kimi volt mellettem. Persze némi költői túlzással, de… tény, hogy hol laza, bolondos, hol egy cseppet komoly volt, de, mintha flör… nem, nem létezik! – mormogtam magamban, majd elfordítottam a kulcsot a zárban. Felkapcsoltam a villanyokat, bár kint még csak szürkület volt, bent már nem lehetett látni. Kimi ekkor lépett be, két kis sószsákkal a karjai közt.

-Ne segítsek?

-Azért két gyereket még elbírok – mormogta, majd a kanapéra engedte őket – vacsi?

-Kérek – bólogatott Luukas.

-Én is – felelte Jessé.

-Vacsora, vagy gyerekek? – fordult felém érdeklődve.

-Tekintve, hogy te tudod, mi hol van, vidd a srácokat – mosolyodtam el – a konyhában feltalálom magam.

-Remek, van egy csomó főtt kaja is a hűtőben… na, srácok, akkor irány a fürdő, úgy néztek ki, mint a sáros hörcsög…

-Sáros hörcsög? – nevettem el magam.

-Nem jutott jobb eszembe – vont vállat a finn.

-Igen apa, mert lemásztunk a dombon – informálta Luukas.

-Láttam – nevetett Kimi.

A fiúk elvonultak, én pedig terepszemlét tartottam, mit hol találok. Jól felszerelt volt a finn konyhája, látszott, hogy használják, néhol egy folt, használt bögre. Kimit amúgy sem tartottam egy olyan férfinek, aki napestig sikálja a bútorokat, hogy sterilek legyenek, és ez be is igazolódott. Összességében azonban egy tiszta, otthonos helységben találtam magam. Előpakoltam mindent, ami kellhet, melegítettem levest, amelynek ínycsiklandó illata volt, valamit, csirke husit, és rizst is.

-Laura – hallottam meg nevem, ijedten rohantam fel a hang irányában.

-Mi történt? – léptem be a nyitott ajtón.

-Semmi, csak hoztál e cuccokat Jessének? – pislogott rám – amúgy ezt nézd – terelt át a fürdőbe.

-Te jó ég – nevettem el magam, ugyanis a két kiskrapek a kádban ülve, nyakig habosan, pocsolyát csinálva játszottak – az előbb még majd elaludtak!

-Azt hittem, ha egyszerre pakolom be őket, hamarabb végzünk – fintorgott – de ahogy elnézem, nem így lesz…

-Sanszos igen – bólintottam – és amúgy igen, hoztam, a kocsiban van. Felhozom.

-Lemegyek én…

-Ne hagyd itt a srácokat egyedül – léptem ki.

-Azért szóltam neked, hogy gyere fel – válaszolta. Be kellett látnom, hogy valóban felelősségteljes apa…

Fél órával később két felélénkült és nem mellesleg tiszta gyerekkel ültünk az asztalhoz. Ment a nagy élménybeszámoló, mintha mi ott sem lettünk volna. Fél kilenckor aztán Kimi kiadta a parancsot, hogy lefekvés. Természetesen szóba sem jöhetett, hogy Jessé velem aludjon, múltkor is Luukasal aludtak, így miután elhelyezkedtek az ágyon, betakartam őket, és mindketten kaptak egy nagy puszit.

-Anya, mesélsz?

-Igennn, mesélj! – bólogatott Luukas is.

-Tessék – adott kezembe mesekönyvet Kimi, mikor körbenéztem volna, hogy hol is találok könyvet – aludjatok jól srácok! – búcsúzott el tőlük, miközben végigsimított a két kis buksin. A szobából azonban nem ment ki, csak az ajtófélfának támaszkodva hallgatta a mesét. Nem jutottam el a negyedik oldalig, mire lecsukódtak a szemek, így elrendeztem a takaróikat, és kiosontam a szobából.

-Ó, ez nálam maradt – kuncogtam, ahogy tudatosult bennem, hogy hozom a könyvet is.

-Majd reggel visszatesszük – legyintett – nem innál valamit? Úgy érzem, rám férne egy pohár sör…

-Jól hangzik! Kérek, igen.

-De van más is – pillantott hátra, ahogy leindultunk.

-Szeretem a sört – vontam vállat – és most úgy megkívántam…

-Na, a csinos doktor néni nem veti meg a sört? – rötyögött, erős késztetést éreztem, hogy rácsapjak, a vállára a könyvel. Míg ő a konyhába ment, átlapoztam a színes könyvet, az első lapon pedig találtam pár kézzel írt sort. És mivel ilyenkor az ember egy köszöntésre számít, elolvastam…

„Drága kisfiam!

Itt vagy a pocakomban, minden mozdulatodat érzem, és most már apa is. Nagyon várunk már téged! Mostanában rákaptál arra, hogy akkor nyugszol meg, ha ebből a könyvből olvasunk neked. Remélem kicsim, hogy nagyon sokszor olvashatok neked, amikor már nagyfiú leszel!  Esténkén, amikor ketten leszünk, mert apa versenyzik. De ne aggódj, sokszor lesz olyan is, hogy apa itthon lesz, akkor pedig megkérjük, hogy ő meséljen nekünk…

Örökké szeretlek

                                                                                                                                                                            Anya

Éreztem, ahogy könnybe lábad a szemem. Nem számítottam ilyen üzenetre egy mesekönyvben, és most árulónak éreztem magam, aki befurakszik ide… Hiszen itt volt egy nő, egy feleség, tele álmokkal, és mindez szertefoszlott. És hiába tudtam, hogy nekem semmi közöm ahhoz, de szinte láttam magam előtt egy kedves arcú nőt, aki olvas Luukasnak, és boldoggá teszi Kimit…

-Még min… mi a baj? – lépett be Kimi két üveggel és egy pohárral, de szinte azonnal észrevette árulkodó könnyeim.

-Semmi – mosolyodtam el erőltetetten, a könyvre pillantott, majd vissza rám.

-Megtaláltad Saara üzenetét – állapította meg a tényt, sután bólintottam.

-Én nem akartam… azt hittem csak…

-Semmi baj – felelte nyugodtan, de tekintet elkomolyodott – ő Luukas anyukája. És a feleségem. Pontosabban volt… öt éve elhunyt.

-Sajnálom Kimi – feleltem halkan.

-Gondolom tudtad. Mivel, mint az orvosa, biztos megnézted Luukas kórlapját – felelte fakó hangon, félve bólintottam – mióta tudod?

-Jessé szülinapján véletlenül levertem a kórlapot – hadartam, mint aki bűnt ismer be.

-Mégsem viselkedtél velem szánakozón – ivott italába, nem tudtam eldönteni ez most jó, vagy rossz.

-Azt akartam, hogy úgy, és akkor avass be, ahogy és amikor te akarod…

-Ez… rendes tőled – nézett ismét rám. Pár perces csend feszült közénk, épp azon voltam, hogy elköszönök tőle, és felmegyek én is, amikor felsóhajtott – azt már tudod, én miért vagyok 

egyedülálló szülő. És te? – kérdezett rá, életem legsötétebb időszakára…

Sziasztok!

Azt hiszem, mondhatjuk, hogy elindultak az események! Persze csak lassan :D aztán, hogy a továbbiakban mi lesz…? :D

Köszönöm a kommenteket! :)

L.