Változások

- Hello Addison! – lépet hozzám Rafael két gőzölgő papírpohárral. – Gondoltam örülnél egy kis kávénak.

- Életmentő, mint mindig – fogadtam hálásan a koffeinos italt. Megigazítottam sisakomat, s míg kávém kortyolgattam alaposan átnéztem a területet. Igaz, hogy szitáló esőben kissé összefolytak a dolgok, de rutinomnak hála tudtam mit kell keresnem – Ned! Az első szint jobb oldalát dúcoljátok már ki normálisan! Az ég szerelmére, ez egy sáros talaja, ha arra az állványra három ember felmegy, kicsúszik a lábazat!

- Hát néha nem lennék az embered – nevetett fel mellettem Raf.

- Ez még nem is volt durva, de ha már itt tartunk muszáj kemény kézzel fognom őket, mert azt hiszik, hogy mivel nő vagyok, ők a főnökök – indultam vissza. – Ráadásul még viszonylag új is.

- Lassan 4 hónapja vagy itt, hidd el, mire elkészül ez az épület, imádni fognak.

- Kösz. De mire felépül ez az irodaház, eltelik 10 hónap.

- Az embereid így is kedvelnek téged – biztatott. – És látszik, hogy értesz a munkádhoz. Tudod eleinte én is tartottam attól, hogy egy Harvardos bohócot kapunk - automatikusan behúzta nyakát, pedig másfél fejjel magasabb volt nálam.

- Mi bajod a Harvardal? – mormogtam.

- Semmi. De lásd be kerültek már ki onnan olyanok, akiknek nem hogy diplomát, de még ásót se adnék, hogy építkezésen dolgozzanak.

- Ilyen mindenhol van – sóhajtottam. – De ha befejezted az egyetemem szidását, igazán megnézhetnéd a terveket. Hétvégére túl akarok lenni a kettes blokk falaztatásán.

- Igazán díjazzuk, hogy nem magas sarkúban tipegsz az irodádban, és telefonon osztod az észt, hanem kijössz a pornép közé – vigyorgott,

- Haaj, itt mindenki ilyen majom? – mosolyodtam el. – És még ránk mondjátok, hogy eszementek vagyunk.

- Nem tagadhatod, hogy itt nyugisabb az élet. Nem tervezed úgy, hogy itt is maradsz? – kérdezte.

- Tetszik ez a hely, az igaz. Főleg ez a sok zöld, de a családom Amerikában él. Elég valószínű, hogy az építkezés végén vissza is költözöm Manhattanbe. De az még közel egy év, sőt, jó, ha 10 hónap alatt végzünk itt – mutattam körbe.

Órák óta ültem a tervrajz felett, szerettem, amikor ennyire flottul mentek a dolgok. Minden rendben zajlott az építkezésen, nekem is sorba jöttek az ötleteim, jobban haladtam a munkámmal, mint ahogy reggel reméltem. És még a nap is kisütött, elűzve a szürkés felhőket. Úgy éreztem, semmi nem ronthatja el jó hangulatom. Csak hogy ember tervez...

- Addison Larson – vettem fel a telefonom, mikor az rezegni kezdett.

- Jó napot Miss Larson, dr Capman vagyok a Manhattani Hope kórházból.

- Mi történt? – vágtam bele.

- Ön van megjelölve Paul Larson vész esetén hívandó rubrikájában.

- Mi történt? – ismételtem idegesen. Nem értettem, miért nem Jessicát, a bátyám feleségét hívta.

- Hozzátartozó?

- A húga vagyok.

- Nem tudna befáradni?

- Jelenleg egy másik kontinensen vagyok – hadartam. – De kérem, mondja már meg, mi történt!

- Miss Larson, rossz hírt kell közölnöm. Tegnap este a bátyjának súlyos autóbalesete volt.

- Jesszusom – súgtam. – Hogy van?

- Miss Larson,  őszinte részvétem, a bátyján már nem tudtunk segíteni.

- Ne! Nem, nem! – zokogtam fel.

- Az autóban tartózkodott még egy bizonyos Jessica Larson is.

- A sógornőm – feleltem erőtlenül. – Jess ugye, ő…nem?

- A sógornőjén életmentő műtétet kellett végrehajtani, de az óriási vérveszteség miatt nem sok esélyünk volt. Sajnálom Miss Larson, ma reggelre virradóan Jessica életét vesztette.

- NEM! – üvöltöttem hisztérikusan, fel se fogtam. Paul és Jessica halott?  - És, és Josh? Ő is az autóban volt?

- Nem, csupán ketten voltak. A gyámügy már kiérkezett a helyszínre, a kisfiú jelenleg náluk van.

- Azonnal indulok! – álltam fel. Josh nevelőintézetben? Azok után, hogy a szülei meghaltak? El sem tudtam képzelni, hogy mit élhet át az a kisfiú. Hat éves! Hogy fogom elmagyarázni neki, hogy anyu és apu nincs többé? Mi lesz vele? És velem? Paul volt az egyetlen rokonom

Nem tudom mi történt az után, hogy nagy nehezen elnyökögtem Rafaelnek, hogy most azonnal vissza kell mennem Amerikába. Az sem érdekelt, ha ezért kirúgnak. Mivel külföldi voltam Svájcban, az irataim mindig nálam voltak, így haza sem mentem. Raf vitt ki a reptérre, szerencsémre volt egy menetrend szerinti járat az államokba, igaz átszállásokkal. Számításaim szerint 19  óra elmúltával már New Yorkban lehettem.

***

- Josh! Jó reggelt szivem – nyitottam be a szobájába. – Nem vagy még éhes, pocok?  
Nemlegesen megrázta a fejét, de nem szólt egy szót sem. Azóta nem beszélt, hogy két hete elhoztam magammal az államokból. A pszichológus szerint ő így dolgozza fel a történteket, amiből nem tudom, hogy mennyit fogott fel. Nehéz volt úgy élni vele, hogy meg sem mukkan, de tudtam, hogy nem erőltethetem.  Ahogy elnéztem Josht hálával gondoltam vissza Paul figyelmességére, ha ő anno nem jelöl meg engem mindenütt, ha velük történne valami - visszanyeltem könnyeim, nem akartam még jobban megnehezíteni Josh felépülését. Ha Paul nem jelöl meg, hosszas és macerás ügyem lett volna a hatóságokkal, de így én lettem Josh nevelőanyja, és még az sem okozott gondot, hogy Európába hozzam. Igaz ez ahhoz a feltételhez volt kötve, hogy telepedjek le. Nem volt maradásom Manhattanben, bár először ott akartam maradni. De be kellett látnom, hogy semmi nem köt oda. Már nem. A családom vesztettem el. Egyedül maradtam. Pontosabban egy kisemberrel. Megesküdtem a testvérem sírjánál, hogy vigyázok rá, az életemnél is jobban.
Így lett belőlünk svájci lakos. És mivel Paulék egy nagy ranchen éltek Manhattan mellett úgy határoztam, hogy a ránk maradt pénz egy részéből itt Svájcban is egy nagy birtokos házat keresek, legalább Josh a megszokott környezetében maradhat.

- Arra gondoltam, hogy ma elmehetnénk megnézni azt a házat. Mit szólsz? 
Igenlően bólogatott, majd leült az asztalhoz. Tudtam, hogy ezzel jelzi, hogy éhes.

- És ha mindkettőnknek tetszik, meg is vehetnénk. Lesz egy medencénk, jó időben pancsolhatunk nagyokat! Jól hangzik? – nyomtam puszit fejére, félénk mosolyt mutatott, tehát tetszett neki. Felsóhajtottam, nem tudtam meddig bírom, hogy egy szót sem szól.

Két órával később állítottam le az autót, egy halványsárga ház előtt. Gyönyörű faablakai szinte mosolyogtak rám, vörös cserepe tökéletes kontrasztban volt a halvány falszínnel. Azt hiszem elsőre bele is szerettem. Amélia, a hölgy, aki ajánlotta a házat körbe vezetett az öt hálószobás, emeletes lakásban, melynek volt elülső és egy zárt, hátsó terasza is. Feszített víztükrű medence kapott helyet a kertben, mellette szolid kis kemence, mely modern grillsütőt álcázott. A kert többi részét sűrű, gondozott fű fedte, két hatalmas fa állt csupán benne, s egy kicsi kör alakú kert, melyben rózsák kaptak helyet. Illatukat pont felénk hozta a szél, szinte láttam magunkat, hogy itt élünk Joshal.

- Tetszik kicsim? – vettem fel, csücsörítve nézett körül, s határozottan bólogatott. – Szeretnél itt lakni? Ismét bólintott.

- Nos, mit gondolnak? – jött ki Amélia is.

- Gyönyörű – fordultam felé. – Szeretném megvenni.

- A vételi ára ennek a háznak egy kicsit magasabb, mint amennyit ön adott meg a hirdetésben, de ez a ház passzolt azokhoz a feltételekhez leginkább, amiket felsorolt.

- Mégis menyivel több? – kérdeztem vissza. Mikor megmutatta a szerződést kis híján felnyögtem. Ez jóval több volt, mint amennyit a házra akartam költeni, de arra jutottam, hogy ha ezt megveszem, amazt eladhatom, így valamennyi úgy is visszajön abból, amit most költök. Igaz jól kerestem, de gondolnom kellett arra is, hogy nem biztos, hogy ez mindig így lesz.

- Nem baj. Megvesszük! – jelentettem ki. Letettem Josht, hogy alá tudjam írni a szerződét. Hivatalosan is baari lakosok lettünk.

***

- Köszönöm, hogy segítetek – pillantottam hálásan Rafelre és Emmára.

- Nagyon szívesen tesszük – karolt át Emma. – Főleg, ha ilyen jóképű férfi segédkezik – kuncogott.

- Oh, szóval jóképű vagyok? – vigyorodott el Raf.

- Ööö én Joshról beszéltem – kapta fel az említett kis csomagot, Josh kuncorászott, de még mindig nem beszélt. Négy hete éltünk már itt Svájcban, abból lassan egy hete Baarban, de semmi változás nem történt.

-Félek, hogy valamit nem jól csinálok- sóhajtottam fel, miután ő kiment játszani.

-Nézd, egy teljesen új országba került, ráadásul a szüleit nem láthatja többet. Hiába kicsi, azért ez nagy trauma.

- Úgy hiányzik Paul – sírtam el magam. – Nem telik el nap, hogy ne gondolnék rá

- Tudom, tudom – ölelt magához Em .– Sablonos, de hidd el, idővel könnyebb lesz.

- És itt van ez a kis törpe is – szólt Raf. – Rengeteg vidám percet fog okozni neked.

- Meg is nézem mit csinál – feleltem, miután kissé megnyugodtam. Kiléptem a puha fűbe, de nem láttam, hogy merre lehet. – Josh kicsim, merre vagy? Josh, kérlek, gyere elő, megijesztesz….! Ó a francba – mormogtam. – Em, nem láttad Josht ? – rongyoltam be idegesen.

- Én azt hittem kint van! – indult ki.

- Megnézem fent – rohant fel Raf, én kimentem, ekkor vettem észre, hogy nyitva a kapu.

- Josh!!! – kiabáltam, szinte láttam magam előtt, ahogy elcsapja egy autó. - Merre vagy kicsim? – rohantam az utcán. A szomszédban álló hatalmas szürke, komor hangulatú ház felől kutya ugatás hallatszott, s nem sokkal később egy rekedtes hang is. Ahogy rohantam az úton, már azt is ki tudtam venni, hogy mit mond a férfi.

- Hát te ki vagy kispajtás?

- Josh! – hasított belém a felismerés, és nem törődve azzal, hogy vad idegen, felrohantam a kocsi behajtón, hál istennek nyitva volt az elektromos vaskapu.

- Josh! Hát itt vagy? – térdeltem a kisfiú elé enyhén zihálva. – Kicsim, sosem szabad úgy eljönnöd, hogy nem szólsz nekem – öleltem magamhoz. – főleg nem idegenekhez!

- Szóval öné a gyerek? – kérdezte a férfi, aki eddig minket figyelt.

- Igen, hozzám tartozik – álltam fel. – sajnálom, hogy beszökött. Többet nem fordul elő.

- Semmi gond – ingatta meg fejét. tekintettem a nagy német juhászra tévedt, féltem, hogy bántja a kis emberemet. Az ismeretlen férfi követte pillantásom. – ó, a kutyám nem bántja! Sem önt, sem a gyereket.

Josh tett egy lépést felé, és kinyújtotta kezét.

- Kicsim, nem – nyúltam utána. – nem nyúlunk a kutyushoz.

- Megsimogathatja – szólt bele a férfi. – Tényleg nem fogja bántani. Igaz pajti? – simított végig a kutya fején. Tény, hogy okosan ült a gazdája mellett, de hát akkor is.

- Szeretnéd? – súgtam Joshnak, bár feleslegesen, óriási szemekkel nézte a négylábút. Hevesen bólogatott, s szégyenlős mosolyt mutatott felém. – Jó. Segít a bácsi, rendben?  - folytattam, ő bólogatott, közben a férfi hozzánk vezette a kutyust, s  ő is leguggolt.

- Elárulod nekem a neved? – kérdezte kedvesen.

- Joshnak hívják – feleltem én.

- Szereted a kutyákat? – tudakolta tovább, Josh határozottan bólintott. – Nyújtsd ki a kezed, és ő meg fogja szimatolni. Jó? - Josh megint bólintott, én kissé félve néztem őket. Olyan nagy volt az a kutya. – Előfordulhat, hogy meg is nyalja a kezedet, de ne ijedj meg, nem fog bántani.

-Jaj – nyögtem fel, mikor a kutya végignyalt Josh kicsi kezén.

-Ő a barátjának tart téged – vezényelt tovább az ismeretlen a kicsinek. – Megsimogathatod nyugodtan. Pár perc múlva a négylábú már feküdt, Josh pedig vigyorogva simogatta.

- Köszönöm, hogy ilyen figyelmes volt – súgtam a férfinak. – Jesszusom, még be sem mutatkoztam! Addison Larson vagyok, és én, vagyis mi vettük meg a szomszéd házat.

- Larson? Külföldi? – kérdezett vissza, miközben kezet fogtunk. – Kimi, Kimi Räikkönen.

- Igen, Amerikából költöztem ide, lassan fél éve.

- És ő a fia? – mutatott Joshra.

- Nem – sóhajtottam. – De én nevelem. Hosszú.

- Hány éves? Mármint a kis srác?

- Öt múlt.

- Csendes gyerek – mondta ki a nyilván való tényt.

-Volt, hát…egy trauma érte, és nem beszél azóta– vallottam be, majd riadtan néztem fel rá, nem is ismertem tulajdonképpen, és máris ilyeneket mondok el neki?!

- Ó, sajnálom! – felelte, hangja rekedtségében, mintha valódi, ám de nem képmutató sajnálatot éreztem volna.

- Josh, lassan mennünk kéne, ne tartsuk fel a bácsit.

- Bácsit? – nevette el magát, – Nem vagyok én olyan öreg! Nem tegeződhetnénk? Ha már szomszédok lettünk.

-De, szívesen – mosolyodtam el. – Én sem szeretek magázódva beszélni, de tényleg nem akarunk feltartani.

- Igazából csak Ajaxal bohóckodtunk – mutatott a kutyára. – Futni indultunk, csak elég játékos kutya.

- Hallod Josh, Ajaxnak hívják a kutyust – hajoltam le. – Köszönj el tőle szépen, tudod Emmáék várnak otthon.

- Ha van kedved gyere át holnap is, Ajax szereti, ha foglalkoznak vele – guggolt le ismét a gyerek mellé, majd felnézett rám. – vagyis gyertek át.

- Megláttjuk – fogtam kézen Josht. – Köszönöm, még egyszer. Szerbusz Kimi – köszöntem el kedvesen.

- Na, merre volt? – kérdezte Em, az utcán futottunk össze.

- Szomszédolt – ingattam meg fejem. – Van ott egy gyönyörű kutya, és hát Josh imádja a kutyákat. Természetesen neki sem tudott ellenállni.

- Addison, azaz a pasi? – intett fejével a kilépő férfi felé, aki határozatlanul intett nekünk, én visszaintegettem, majd futásnak eredt a négylábúval.

- Igen.

- Di, te tudod ki ez? – kérdezte szájtátva.

- A szomszédom. Azon kívül nem. Kéne? – néztem barátnőm meglepett arcát.

- Raf, nem fogod elhinni, Addison, Räikkönen szomszédja lett!

- Kimié? Azé Kimi Räikkönené? – pillogott rám ő is meglepetten. – Hoppá!

- Hát, ezen a néven mutatkozott be – vontam vállat, nem értettem mire ez a nagy hűhó. – Miért, csak nem híresség? – nevettem el magam.

- Addison! Ez nem vicc! Ő egy világhírű sportoló.

- Olyan golfozós feje van - hümmögtem.

- Golf? – nevetett fel Raf egy nem hiszem el, hogy ezt mondtad pillantás mellett. – Ó Di, Kimi egy világbajnok autóversenyző. Öcsém, beköltözik egy híresség mellé, és még csak nem is tudja.

- Hát – vontam vállat ismét –, én hülye vagyok az autósportokhoz. Lényegében minden sporthoz, nem igazán volt időm a tv-t bambulni.

Josh előreszaladt, mire bementem az asztalnál ült, jelezve, hogy enne. Kialakított egy saját kis világot, valahogy mindig a tudtomra hozta, hogy mit is szeretne, igaz mindig szavak nélkül.

***

- Kitaláltam valamit Joshal kapcsolatban – nézett rám Kimi. Amióta a kisember átszökött hozzájuk szinte napi rendszerességgel találkoztuk, Josh mindig Ajaxal akart játszani. És bár nem akartam pofátlan lenni, hogy lenyúlom Kimi kutyáját, úgy láttam ő is élvezi ezeket a kis bandázásokat. Legalábbis az, hogy ha sétálni indultak Ajaxal, előtte beugrott Joshért ezt mutatta. És volt, hogy én is velük tartottam. Egyre gyakrabban.

- Éspedig? – sóhajtottam fel. – Tudod annyi mindent próbáltam már, de meg se mukkan.

- Én arra jutottam, hogy valahogy Ajax köré kéne építeni ezt a dolgot.

- Hogy érted?

- Josh – hívta hozzánk. – Mit gondolsz kis pajtás, szeretnél Ajaxnak tanítani valamit?

Josh hevesen bólogatott.

- Én már tanítottam neki, olyan, hogy pacsit! – tartotta kezét Ajax elé, ő engedelmesen felemelte mancsát, Josh vigyorogva tapsolt.

- Szeretnéd, hogy neked is adjon pacsit? – kérdeztem, ekkor jöttem rá mire is gondolt Kimi.

- De ahhoz, hogy odamenjen hozzád, és adjon pacsit, hívnod kell – magyarázta türelmesen Kimi, eddigre ő már a fűben ült, Josh mellette térdelt, Ajax köztük ült, és mindketten simogatták. Lenyűgözve figyeltem milyen jól bánik a kisfiúval. Igaz Josh le se tagadhatta volna, mennyire oda van mind Ajaxért, mind Kimiért. Most, hogy ő huzamosabb ideig itthon volt az én kis törpém minden ebéd után az ajtóban toporgott jelezve, hogy ő újdonsült barátaihoz akar menni. Lassan két hete tartott ez az állapot, egyre inkább bíztam ebben az elsőre félelmetesnek tűnő idegenben.

- Na, akkor most azt kellene csinálnunk, hogy arrébb megyünk – állt fel, s nyúlt Josh után. – És odahívod hozzánk Ajaxot. Mond neki, hogy Ajax, pacsit! És adni fog, okés? 
Josh tétován bólintott, de azért megfogta Kimi kezét, és arrébb vonultak. Levegőm visszafojtva figyeltem őket. Pár pillanatig semmi nem történt, majd Josh elnyitotta picurka ajkait, és halkan megszólalt.

- Ajax - a kutya érdeklődve figyelte, de nem mozdult. – Nem jön… - sóhajtotta csüggedten, én pedig éreztem, ahogy leperegnek könnyeim. Hat hét elteltével megszólalt!

- Még nem is meri a hangod, tudod? – mondta Kimi. – Hívd még egyszer.

- Ajax! – szólította a négylábú farok csóválva odaügetett hozzá, amin ő felnevetett.

- Látod? Kérsz pacsit? – dicsérte nevetve a finn férfi.

- Ajax, pacsit – nyújtotta ki kezét Josh, s mikor a német juhász rátette kezére mancsát elsírtam magam. Számtalan próbát tettem azért, hogy egy kicsiny hangot kicsaljak belőle, de semmi nem használt. És most, itt, egy kutya, annyira érdekelte, hogy az ő kedvéért hajlandó volt beszélni. Komolyan úgy éreztem, hogy egy csoda vesz körül. Mosolyogva pusziltam meg az én kis szőke hercegem fejét.

- Szeret téged ez a kutyus!

- Én is őt – simogatta szorgalmasan.

- Köszönöm Kimi! – néztem rá valóban hálásan. Nem tudtam, hogy fejezzem ki köszönetem, hogy annyi mindenben segített, hogy egyáltalán hagyta, hogy Josh nála lógjon, és nyúzza a kutyáját.

- Megkedveltem a kiskrapekot – felelte, miután ő elvonult labdázni a kutyával –, és Ajaxnak is tetszik, hogy szórakoztatják. Josh igen energikus kis srác.

- Valóban az – súgtam. – Kimi! Nem lenne kedved pénteken velünk vacsorázni? Hálám jeléül, hogy segítettél.

- Nagyon szívesen mennék, de Finnországba kell utaznom. Pár dolgot el kell intéznem, mielőtt folytatódik a szezon.

- Értem – bólintottam.

- De ha megjöttem, szívesen venném a meghívást – mosolyodott el. – Vasárnap már itthon leszek.

- Akkor gyere vasárnap – csúszott ki számon. – Mármint nem sokat leszel akkor otthon.

- Csak látogatóba megyek – avatott be.

- Josh – szólítottam. - Ideje mennünk, tudod nekem el kell mennem az irodába, addig Emma vigyáz rád.

- Neeee – hervadt le mosolya. – Ajax!

- Hagyd itt nyugodtan nálam – nézett rám a finn. – Úgyis csak sétát terveztem délutánra.

- Ne viccelj már, nem akarok még több gondot okozni.

- Hé, ha gond lenne, nem ajánlanám, tudod, nem vagyok az a jópofizós fajta – nevetgélt jókedvűen.

- Na, jó.  Pár óra az egész csak. Átnézem az építkezésen folytatott munkákat, egyeztetek az új feladatokról és jövök is – feleltem gyorsan. – Josh, és ha Kimi vigyázna rád?

- Jóó! – vigyorodott el. – Maradok Ajaxal!

- Ó szivem – mosolyodtam el, még mindig nem akartam elhinni, hogy hallom az angyali hangját. –Akkor pár óra múlva jövök érted! – pusziltam meg. Pár perc múlva nyitottam be a saját házunk ajtaján. Valóban lenyűgözött, ez a finn férfi.

Három nappal később izgatottan vártam vacsoravendégünket. Josh nagyon lelkes volt, hogy Kimi jön, főleg, hogy meggyőzött a kiskrapek, hogy engedjük be a kutyust is.

Kellemes hangulatban telt az este, kis szőke úrfim nagy formában volt, alig bírtam rávenni, hogy lefürödjön, s lefeküdjünk. Miután kellő hosszúságú ideig köszönt el a finntől, s a kutyustól végre valahára ágyba dugtam.

-Bocsánat – sóhajtottam. – Josh nehezen akart elaludni.

-Semmi gond – bólintott. – De már alszik?

-Mint a mormota. Tudod eléggé lefárasztottad – kuncogtam el magam.

-Jófej kis srác – mosolyodott el.

-Tényleg köszönö…

-Addison, rengetegszer köszönted már meg – vágott bele. – Tényleg szívesen vagyok vele, veletek.

- Képzeld el – nevetem el magam –, a barátnőm egyből felismert téged, de nekem fogalmam sem volt, hogy te egy sportoló vagy, és azt mondtam, hogy olyan golfozós a karaktered.

- Golfozós? – meredt rám, majd felnevetett. – Sok mindent mondtak már rám, de ezt még nem. Hidd el, én nem bánom, hogy nem ismertél meg.

- Be kell vallanom őszintén, hogy ezek után kísérésbe estem, hogy utánad nézzek a neten, de végül elvetettem az ötletet.

- Miért? – kérdezte, hangja valódi kíváncsiságról árulkodott.

- Mert úgy voltam vele, hogy nem az alapján akarok véleményt alkotni, amit olvasok, és nem tudhatom, mennyi igaz belőle, hanem, amit te mutatsz nekünk.

- Köszönöm Addison – ivott borába, s bennem ekkor tudatosult, hogy mennyire ritkán szólít a nevemen. – Kérdezhetek valamit?

- Hallgatlak.

- Bocs, ha tolakodó, és ha az, megértem, hogy nem válaszolsz, de mi volt az a trauma Josh életében?

- Elvesztette a szüleit – feleltem halkan. – Meghaltak egy autóbalesetben - gondolkodás nélkül válaszoltam neki, ösztönösen úgy éreztem, hogy bízhatok benne. Ha nem tettem volna eleve a kis srácomat sem hagytam volna rá.

- Ők? – pillantott az asztalon lévő képre, mi négyen voltunk rajta.

- Igen. Paul, a testvérem, és a felesége Jessica – magyaráztam, mikor a kezeim közé vettem a képet. – Lassan két hónap telt el a baleset óta és én vettem magamhoz Josht.

- Sajnálom – érintette meg kezem Kimi, ekkor vettem észre, hogy egész testemben remegek. Pokoli emlékek tódultak elém, mindeddig igyekeztem elfojtani Josh miatt, és hogy ő mielőbb rendbe jöjjön. - Héé, Addison – vont magához, mikor érzékelte reszketésem. – Semmi baj.

- Én, én csak úgy hiányzik a testvérem. És, hogy Josh nem beszélt. És az estét is elrontottam - zokogtam fel.

- Dehogy rontottad – nyugtatott. – Előbb utóbb ki kell engedned a dolgokat. Add ki.

Hagytam, hogy elárasszanak az érzések, a félelem, a fájdalom a veszteség, az űr, a magány és csak sírtam, és sírtam. Utat engedtem mindannak, amit eddig visszafogtam, az ölelő karok, az egyenletesen emelkedő izmos mellkas biztonságérzetet adott, felébresztve bennem a tudatot, hogy mi is az, ami hiányzik még az életemből. Hosszú percekig zokogtam, majd, mint ha csapot zárt volna el bennem egy láthatatlan kéz, elapadtak könnyeim.

- Jobb? – kérdezte halk, rekedtes hangon, mikor elcsendesedtem.

- Igen – súgtam torokhangon. – Kimi, teljesen összekentem az inged, ne haragudj.

- Majd megszárad – vont vállat lazán.

- Hát ezt nem éppen így terveztem – sóhajtottam csüggedten. – Szépen hálálom meg a sok jót, mi?

- Jaj te nő! – nézett rám. – Semmi rosszat nem tettél. Azt hiszem, vehetem úgy, hogy bízol bennem, ha már eláztattad az ingem.

-Veheted – nevettem el magam szolidan, jól esett, hogy ilyen bolondosan figyelmes – Vedd le, legalább had tisztítsam ki, ha már összemaszatoltam – sóhajtottam fel, komolyan szégyelltem, hogy könnyfoltokat ejtettem ruháján.

- Jobban érzed magad tőle, ha kimoshatod? – kérdezett vissza.

- Azt hi-hiszem – feleltem zavartan nem számítottam ilyen kérdésre, nem is értettem miért mondja ezt.

- Úgy nézel rám, mintha valami katasztrófa történt volna – avatott be vigyorogva, miközben kigombolta ingjét, s könnyed mozdulattal levett. – Tessék – nyomta kezembe.

- Mindjárt jövök – súgtam, s kihátráltam. Nem is tudom mit hittem, hogy lesz rajta még egy ing, és nem fogom látni meztelen felsőtestét? Átlagosnak mondható felsőteste volt de mégis valahogy mesteribb. Kimunkált. Karjai bár vékonyak voltak, kidolgozott izomzat fedte, mint ahogy hasán is kirajzolódtak kockái. Még ha szolidan is, de mindent egybe véve kívánatos volt…

Bedugtam az inget a gépbe, és öblítő programra állítottam, tudtam, hogy kell neki pár perc, addig visszamentem, nem akartam annyi ideig egyedül hagyni vendégemet.

- Pár perc – informáltam, ő bólintott és elnevette magát.

- Bocs, de ez az a szituáció, amit előszeretettel tesznek be a nyálas filmekbe. A bort kellett volna rám öntened

- Tényleg – vigyorodtam el, őt szemmel láthatóan nem zavarta, hogy csak farmer van rajta.

- Addison – ejtette ki nevem, felnéztem szemébe, ekkor jöttem rá, hogy sohasem tudom megállapítani szemszínét. Zöld, kék, zöldeskék sok árnyalatban tudott pompázni. Leírhatatlanul gyönyörű volt. Megérintette arcom, éreztem, ahogy pulzusom megemelkedik. Egyetlen érintéstől! És mire pisloghattam volna ajka már enyémen is volt. Ízlelgető, óvatos, puha csókkal kényeztetett, s mikor nem ütközött ellenállásba mohóbban, szenvedélyesen folytatta finom játékát.

- Akkor legyünk sablonosak – mormogta ajkaim közé, elmosolyodtam, tudtam, hogy mire utal ezzel.

- Eddig igazán jó – csuktam le szemeim szégyenlősen.

- Ennél tovább nem megyünk – simított végig alsó ajkamon. – Most legalábbis. Nehéz időszakon vagy túl, és én is csak nemrég óta vagyok szabad ember.

- Nem akarok elsietni semmit – feleltem határozottan.

- Erre célzok, igen. Viszont randizhatnánk. Josh úgy is sokat lesz nálam – somolyodott el.

- Nagyon kedvel téged.

- Hidd el, én is őt – bólintott. Jelzett a gép, így magára hagytam, s áttettem az inget a szárítóba. Míg vártam, elkalandoztak gondolataim. Mindenképpen csak olyan férfi jöhetett számításba, aki elfogadja Josht, és akit ő is elfogad. Szemmel láthatóan Kimi ilyen férfi volt. Miért is ne adhatnék egy esélyt neki, nekünk?

- Tessék – nyújtottam felé az immár tiszta, s száraz ruhaneműt.

- Nem kellett volna fáradnod vele – bújt vissza ingébe, ami kissé le is hervasztott, elnézegettem volna még izmait, de ugyanakkor fel is szabadított, kissé feszélyezett mezítelensége. 

Gyereksírás szakított félbe minket, egyből rohantam fel a keserves zokogás irányába. Riadtan nyitottam be a szobába, Kimi pedig gondolkodás nélkül követett.

- Hééé – vettem ölembe Josht. – Mi a baj édesem? Rosszat álmodtál? – kezdtem ringatni, hevesen bólogatott, és szorosan átkarolta nyakam kicsi kezeivel.

- Hívhatlak maminak? – suttogta félénken.

- Ha szeretnél, hívhatsz maminak kicsim – túrtam gyengéden szőkés tincsei közé.

- És a mami ott fent nem lesz mérges rám, ha téged is mamainak hívlak? – tudakolta, meghatva pillantottam Kimire, úgy éreztem megszakad a szívem. Leült mellém, és vállamra tette kezét, mintha megerősíteni akarna, hogy nem vagyok egyedül.

- Nem lesz mérges rád Josh. Tudja, hogy szereted őt, és attól, hogy engem is szeretsz, ő mindig is a szívedben marad. Érted kicsim?

- Ühüm – bólogatott.

- Jól van akkor – nyúltam zsepiért, óvatosan megtöröltem arcát, majd orrot fújtunk, és egy ölelés után visszafektettem. – Aludj vissza Josh, pihenned kell, hogy holnap tudd tovább nyúzni Ajaxot.

- Olvasol mesét? – pillantott Kimire, meglepett ezzel, bár nem kellett volna, hiszen ő jóval előbb bizalmába fogadta a finn férfit, mint én.

- És melyiket szeretnéd? – vette el a mesekönyvet az éjjeliszekrényről.

- A sárkányosat – ült fel, s mutatta meg a képet.

Fél órával később már mélyen aludt, meg se rezzent arra, hogy kijöttünk a szobájából.

- Nem akarsz elmenekülni? Megértem, ha ez sok neked – pillantottam fel Kimire. – Én csak Joshal működöm jól.

- Szerinted, ha nem kedvelném a kis srácot, most itt lennék? Vagy egyáltalán megcsókoltalak volna?  - kérdezett vissza. – Nem kell ezt túlbonyolítanod Addison.

- Nézd, én csak nem szeretnék csalódni.

- Ezért mondtam, hogy lassan haladjunk – lehelt szűzies csókot ajkaimra. – De most már feküdj le te is, látszik, hogy ki vagy merülve. 
Elköszöntem tőle, s mikor magamra maradtam egyből fel is mentem szobámba. Az elmúlt hetekben minden egyes nap találkoztam Kimivel, kivéve a finnországi útjának napjait. Arra már rég rájöttem, hogy egy helyes férfit látok benne, aki ráadásul még jól is bánik Joshal, de a mai este után ez jóval több lett. Részemről biztosan, és csak remélni tudtam, hogy meghódíthatom.

***

- Mamiiiiiiii – futott be Josh. – Mikor jön Kimi?

- Nemsokára kicsim – vettem fel. – Elkészült a rajzod?

- Igen! Kitettem száradni – avatott be. – megnézed?

- Még szép – indultam ki a nappaliba. – biztos nagyon fog neki örülni.

A jól ismert motorhang, s dudaszó után Ajax lelkesen rohant ki a kapuhoz, Josh utána iramodott, mindenki jelezte, megjött Kimi.

- Szia kisember! – hallottam meg a rekedtes hangot.

- Kimiiiiiii! – szinte láttam magam előtt, ahogy Josh ráveti magát, s mivel ölben cipelte a gyereket, valószínűleg ez is történt.

- Üdv itthon bajnok! – vigyorodtam el, miközben hozzá simultam, édes csókot adott, amibe belenevetett, ugyanis Josh beleavatkozott.

- Fúúúúúúúj! Ne puszilkodjatok! Gusztustalaaaaan!

- Erre térjünk vissza tíz év múlva pajti – tette le a gyereket, ő kiiramodott, gyanítottam, a rajzáért. – végre – szorított magához teljesen. – Hiányoztál!

- Te is nekem – vettem nagy levegőt, hogy a finom illata átjárja lelkemet is. Örültem, hogy végre itthon van. Két hét után meg főleg. Bár felvetette, hogy az utolsó futamokra elmehetnénk vele, Austinba egyáltalán nem kívánkoztam, aztán pedig az új projekt miatt nem tudtam menni.
Az elmúlt fél évben rengeteget változott az életem. Kit áltatok? Az elmúlt egy évben. Kezdve azzal, hogy ideiglenesen Svájcba költöztem. Aztán jött életem legnagyobb tragédiája, egy nap alatt vesztettem el a testvéremet, s a sógornőmet, akik egy kisfiút hagytak maguk után. Akkor ott, nagyon mélyen voltam, egyedül Josh tartotta bennem a reményt, miatta nem adhattam fel. Sokszor eszembe jutott, hogy ha nem Baart választom, vajon hogyan alakult volna az új életem, ahogy én neveztem. Az új fejezet az életem történetében. Furcsa dolog ez, mert én nem akartam újat kezdeni, elégedett voltam azzal, amim volt. De egy pillanat alatt vesztettem el mindent. Örökre.

- Min gondolkodsz? – mormogta fülembe Kimi, miután erős karjaival hátulról átkarolt.

- Az jutott eszembe, hogy mennyire nehéz volt és, hogy te talán nem véletlenül kerültél az utamba.

- Ezt hogy érted kicsim?

- Nem tudom, talán a sok rosszért cserébe – vontam vállat. – Nélküled nem tudom, hogy éltem volna túl ezt az időszakot.

- Erősebb vagy, mint hiszed – fogta kezei közé arcom, s hosszan megcsókolt. – Di, Josh megkérdezte tőlem, hogy én leszek e, az új apukája.

- És te mit feleltél?

- Megkérdeztem, hogy szeretné e.

- És? – pislogtam türelmetlenül.

- Szeretné – vigyorodott el –, és én is. Fél éve vagyunk együtt, és most hogy vége a szezonnak nem csak napokra találkozhatunk. Több mint három hónap nyugi!

- Több mint csábító – bújtam vissza ölelésébe. – Ó Kimi, persze, hogy szeretné, hiszen a második naptól fogva rajong érted.

- Meg a kutyánkért – nevetett fel, nem kerülte el figyelmem a többes szám. – Szeretnék elutazni haza, és azt akarom, hogy ti is velem gyertek. Maradhatnánk is pár hetet.

- Még két hét vissza van az építkezésből – informáltam. – De utána csak a tiéd vagyok!

- Akkor elutazunk?

- Hát persze – mosolyodtam el. – Tudom, hogy van igényed a családdal töltött időre. És mi is rég láttuk anyukádat.

- Mami – lépdelt mellénk Josh –, éhes vagyok.

- Hát akkor együnk – vezényeltem be a konyhába a fiúkat. 
Kimi Joshal kezet mosott, a hangokból ítélve inkább bohóckodtak a fürdőben. Mosolyogva ingattam meg a fejem, megint eláztatják a fürdőt nekem, de nem igazán zavart. Josh végre ismét önfeledt gyermek volt, vidám és kiegyensúlyozott, igazi kis vagány. Ami pedig Kimit illeti, nos ő fantasztikus volt, az egész, ahogy velünk viselkedett az volt. Az elejétől fogva. És ahogy egyre jobban engedte megismerni magát, az életét, a jelenét, a múltját, egyre jobban megszerettem, mígnem ki is mertem mondani, hogy szeretem, szerelemmel. Igaza volt azon a hónapokkal ezelőtti estén, hogy lassan haladjunk, ismerkedjünk.

Szép lassan meghódított, és egy egész világot adott cserébe.

- Josh, nézd, esik a hó – mutattam ki, mikor visszatértek.

- Juj, Ajax – rohant az ajtóhoz, hogy behívja. Elnevettem magam, nagyon ragaszkodott négylábú barátjához. Neki ez a kutya sokkal többet jelentett, mint egy játszópajtás. Nem tudom miért, de jó hatással volt rá, neki köszönhettem, hogy Josh újra beszélni kezdett, és visszatérhettünk a normális kerékvágásba.

- Mami, lehet még egy kutyusunk? Naaaa! Egy kicsi – mutatta kezeivel a kölyökkutya méretet.

- És mi lesz Ajaxal?

- Mellé – pislogott rám kérlelően. – Legalább nem lesz egyedül, amikor mi nem vagyunk itthon. Nekem állandóan játszani kell az oviban – támaszkodott az asztalra, nagy, gondterhelt sóhaj mellett.

- Micsoda probléma – vigyorodott el Kimi. Jó hangulatban tálaltam a vacsorát életem két férfijának. Josh nagyon rafinált módon kampányolt az új eb mellett, ráadásul Kimi is egyre jobban támogatta az ötletet, így hamar meggyőztek engem is.

- Mikor megyünk a kutyusért? – tudakolta Josh, miközben betakartam.

- Nem most rögtön kicsim – feleltem. – Tudod, most nagyon elfoglaltak vagyunk, aztán meg elutazunk Kimi anyukájához. Lehet, hogy majd ott találunk egy kedves kutyust.

- Jóóó – csillant fel egyből tekintetében a huncutság.

- De most már aludj Josh – pusziltam meg fejét. – Nyitva hagyom az ajtót egy kicsit, rendben?

- Ühmüm – helyezkedett alvós pózába kedvenc macijával. Pár pillanat múlva léptem be a mi szobánkba, Kimi az ágyon hasalt, mellé heveredtem, így oldalra gördült, hogy át tudjon karolni.

- Eljössz velem a gálára? – kérdezte lustán.

- A rendezvényre? – kuncogtam, felrémlett, hogy kijelentette, ő bizony nem megy. Aztán meg mégis, mert kötelező. – Hogy is nézne ki, hogy nem mész el, mikor díjaznak.

- Oda csak akkor jó menni, ha az első vagy – mormogta, majd lassan elnyújtózott felettem. – De tudok egy helyet, ahová mindig nagyon jó menni!

- Éspedig? – pillogtam ártatlanul.

- Fürdünk együtt? – susogta, ajkaim közé. – Ott akarok szeretkezni veled, sokáig, nagyon sokáig.

- Mmm, jól hangzik – túrtam hajába. Vigyorogva jött utánam a fürdőbe, imádtam ezt a szexi vigyort, jól tudtam, hogy csak nekem szól, és ez még inkább fokozta vágyaimat iránta. Itt volt mellettem, érintései csókjai minden gondolatot kiűztek elmémből. Bő egy óra múlva karjaiban feküdtem, másodszor engedtem vizet a kádba, egyikünk sem akart még kiszállni. Pár perce csend burkolózott ránk, de ő azaz ember volt, akivel még a csendben töltött idő is kellemesen telet. Hagyta, hogy átgondoljam a dolgaim, sosem sürgetett, valahogy mindig tudta, hogy mit kell tennie mellettem. Azt hiszem, mert tökéletesen ismert és szeretett.

- Kimi, én szeretlek téged – mondtam ki halkan, lusta puszikkal halmozta el fülem.

- Én is szeretlek Di – mormogta, boldog mosoly terült el arcomon. – De azt hiszem, lesz egy kis problémánk

- Éspedig? - fordultam felé ijedten, de amit megláttam vonásait tudatosult bennem, hogy ő nem egy nagy bonyodalomra gondolt, ugyanis huncut mosoly terült el arcán.

- Hát te ragaszkodsz ehhez a házhoz. Én meg az enyémhez. Ki költözik kihez akkor? Nálam jobban elférnénk, főleg, ha lesz még egy kutyánk!

- Hát, valahogy csak meg tudunk egyezni – nevettem el magam. – És azért ez a ház sem kicsi, még van három üres háló is, ha leszámítjuk a mi szobánkat, és Joshét. És a kert is hatalmas.

- Remélem, egyszer azért szükségünk lesz még egy helységre – mormogta halkabban, miközben lassan rám emelte pillantását. Ő, most akkor arra, egy gyerekre gondol? Tőlem? Neki? Együtt?

- Én nagyon szeretném – súgtam, zöldes írisze szinte vele mosolygott, mikor félénk mosolyra húzta ajkait.

- Egy kis gyakorlás sosem árthat - csúsztatta kezét combomra, majd felsiklott hátamon át, s vizes kezével óvatosan hátra húzta fejem hajamnál fogva, hogy szabaddá váljon nyakam.

- Az sosem – mosolyodtam el. Tökéletes bizonyosságot nyertem, igen, gyerekre gondolt. 
Már csak abban kellett megegyeznünk, hogy az otthonunk melyik ház legyen, az övé, vagy az enyém. Valahol mélyen volt egy sejtésem, hogy valószínűleg mindkettő meg fog maradni, de addig is volt pár ötletem, hogy is beszéljem rá. És, hogy végül melyiket választjuk? Melyik házban él majd családunk? Egy, vagy több gyerkőccel kiegészülve? Nos, azt hiszem, ez egy új fejezete lesz a személyes történetemnek…

Sziasztok!

Íme, a legújabb OMS’s történet, melynek alapötletét most Gonoszka adta. Nagyjából felvázolta nekem, hogy ő mire gondolt. Adott egy fiatal építésznő, aki Zürichben dolgozik, a testvére Amerikában él, s egy tragikus balesetben meghal a feleségével együtt, ám egy hat éves kissrác marad utánuk. Addison veszi magához Josth, és, hogy biztosítsa neki a megszokott életvitelt egy nagy, csendes birtokra költözik. Josh a tragédia óta nem beszél, de imádja a kutyákat, és hogy, hogy nem Ajax lesz a megfelelő terápia számára.

Köszönöm még egyszer, hogy te is szívesen részt vettél ebben a projektben (elárulom Gonoszkának volt még egy ötlete, azt is nemsokára olvashatjátok), remélem, elnyeri a tetszésed, és a többiekét is :)

L.