Ötvenhatodik

-Apa – nézett Riia szigorúan Kimire – nem kéjek!

-Rendben – emelte meg kezeit Kimi megadóan – de azért idejössz hercegnőm?

-Ige…n – vigyorodott el, miközben az apja felvette, és kényelmesen elhelyezkedett.

-Aja… somjas vajok – pillantott rám a kishölgy, kezébe adtam az itatós üvegét, hosszan kortyolta a teát.

-Húha pocok – mormogta Kimi, mikor Ri az üveg tartalmának háromnegyedét megitta. Elégedett cuppantás mellett adta vissza az itatót.

-Apa…mié hangos az ajutód? – tudakolta Riia.

-Hát… mert zajos a motor.

-Mi az a motoj?

-Riri, majd ha nagyobb leszel, elmagyarázom.

-Mié nem most?

-O picikém – sóhajtott fel – a motor olya az autóban, mint a te szíved. Az hajtja.

-Dobog a motoj? – csodálkozott a kishölgy, felkuncogtam.

-Olyasmi végül is…

-De nagyszájú ez a gyerek – vigyorgott Seb Riiára – nem jössz ide hozzám egy kicsit?

-Nem – felelte huncut vigyor mellett.

-Naa, egy kicsit… - nézett rá Seb.

-Nem – jelentette ki – apávaj majadok!

-Apával – mosolyogtam Riiára.

-Apávaj – ismételt.

-Ráér még tisztán beszélni – sóhajtott fel a férjem.

-Pesze, csak szeretném hallani a tiszta beszédét. Ha már ilyen nagydumás kiscsaj – mosolyodtam el.

-Szia tündérke – vigyorgott az érkező James Riiára.

-Sia – mosolygott a kishölgy is, nem tudom miért, de Allison roppant szimpatikus volt neki.

-Kimi, át kéne beszélni ezt a szervo gondot – sóhajtott fel James – lehetőleg mielőtt még visszaülsz.

-Akkor menjünk – állt fel gyerekestül – este találkozunk Riri.

-Apaaa – nézett kérlelően rá – én is menni akajok!

-Velem?

-Ühüm. Megnézni a motojt! – jelentette ki határozottan.

-Konkurencia Kimi? – nevetett fel James – ó, hogy téged már most érdekel az apád autója? Tudtad, hogy én is segítettem megcsinálni az autót? – trécselt a lánykámmal.

-Nem – ingatta meg fejét, miközben James felé nyúlt, ha már apu nem, de más beszél neki a hőn áhított autóról.

-Nem zavarna ott titeket Riia? – kérdeztem.

-Felőlem jöhet – felelte James – ennyien csak tudunk vigyázni egy gyerekre!  Végül megegyeztünk, hogy akkor benézünk a garázsba, most még egy kicsit tudott Ri garázdálkodni ott, mivel ebédszünet volt hivatalosan. Riia igazi nagylányként vonult Kimi és James közt, Erin nem győzött nevetni, hogy a kis parancsnok hogy rendre utasítja a férfiakat. Persze a garázsban aztán ez mi, az mi, énishadüljekbee, árgus szemekkel figyeltem minden mozdulatát, nehogy valami baja essen, vagy épp az autóban tegyen kárt. De az én nagy és okos kislányom csak ahhoz nyúlt, amihez engedélyt kapott az apjától, és mivel Kimi végig mellette guggolt, vagy beemelte az autóba, meg is nyugodhattam, hogy senkinek és semminek nem esik bántódása.

-Gyere te kalandor – adtam rá a pulcsiját – köszönj el apáéktól, visszamegyünk a szállodába, neked aludnod is kell.

-Mmm, musáj? – pillogott fel rám.

-Kicsim, úgy is kidőlsz – mosolyogtam rá – és apának most már dolgoznia is kell.

-Hojnap is jövünk?

-Nem Riri, holnap már haza utazunk.

-Te is? – nézett Kimire.

-Persze. Együtt megyünk haza.

-Akkoj jó – bólogatott, Kimi magához vonta egy puszira.

-Aldj jól hercegnőm!

-Vejed akajok – simult hozzá a kishölgy csüggedten.

-Majd este Riri, nekem most dolgoznom kell – mormogta, majd átadta nekem – írj, ha visszaértetek, jó?

-Nem Timbuktuba készülök – sóhajtottam fel.

-Tudom, de mindenki kíváncsi rátok. Szeretném tudni, hogy biztonságban vagytok – pillantott rám szigorúan.

-Rendben – bólintottam megadóan. Míg Riri elköszönt Jamestől is, én a férjemtől, s elindultam az autóhoz. Persze a fotósok azonnal kattogatni kezdték gépeiket, de nem érdekelt különösebb módon. Persze zavart, de hál istennek nem jöttek oda hozzánk, így a kishölgyet szorosan magamhoz ölelve, még azt is el tudtam kerülni, hogy konkrétan róla készítsenek képeket. A hotelbe érve írtam egy smst drága aggódós férjemnek, majd Riiával együtt bedőltem az ágyba. Míg felvette e pizsijét, végig arról csacsogott nekem, hogy mi mindent látott a garázsban, nagyon csábította, hogy megnézze az apu mivel is foglalkozik, mikor nincs otthon.

***

-Apuci – lépett Kimihez Riia.

-Hmm? – tornázta fel magát a finn, szerintem kettő perc kellett volna ahhoz, hogy elaludjon a kanapén.

-Lejajzoltam, az ajutodat! Meg ott van James, meg te, meg én, meg aja – mutogatta a lapon.

-Igazi kis művész vagy – dicsérte meg – nem akarsz rajzolni még valamit? – tudakolta álmosan.

-De – reppent vissza az asztalhoz Riia.

-Lusta az apuka? – ültem Kimi mellé, már itthon voltunk, s még egy teljes hetünk volt a következő tesztig.

-Elálmosodtam – sóhajtott fel, majd kaján vigyorra húzta ajkait – ugyanis egyes anyukák éjjel igen aktívak voltak!

-Olyaj, te szegény férj! – kuncogtam, ő oldalra fordult és magához húzott, kényelmesen elhelyezkedtem ölelésben. Valami természet film ment a jegesmedvékről, én érdeklődve figyeltem, de az ő karja pár perc múlva ellazult köröttem, mutatva, hogy elaludt.

-Aja – mászott fel Riia is – micináls?

-Apa alszik – suttogtam – nézünk mesét picim?

-Igeee – nyújtózott el ő is, kuncogva kapcsoltam át a dvdre, reménykedtem abban, hogy Rinek megfelel a tegnap elkezdett Némó nyomában, és nem kell lemezt cserélnem, mert arra Kimi felébredne, ha kimásznék mellőle. Éreztem én, hogy ez így nem lesz jó. Kimi teste melegített, Riia hozzám bújva nézte a mesét, egyre álmosítóbb volt a helyzet, de nem akartam én is bealudni a kishölgy miatt. Végül győzött az álmosság, nehezedő szempilláim feladták a küzdelmet s elbóbiskoltam. Nem tudom, hogy mennyit alhattam, összességében biztos nem sokat, mert mikor felrebbentem még ment a mese, de Rii nem volt mellettem, hanem hason, s plüsskutyáján feküdt a szőnyegre terített takarón, s valamit rágcsált. Ahogy hanyatt fordultam egy könyökén támaszkodó s elégedetten vigyorgó Kimivel találtam szembe magam. 

-Csak nem elaludtunk? – mormogta olyan kis cinizmussal, ahogy én szekáltam az előbb.

-Túl álmosító volt a helyzet – mosolyodtam el – Riri, te mit eszel?

-Jopit – mutatta fel.

-És honnan van? – húztam fel szemöldököm. Tudtam, hogy melyik fiókban van, de azt is, hogy nem Kimi adta neki, arra felébredtem volna, ha kimászik.

-Apa monta, hoj van! – kotyogott a kishölgy.

-Riia! Nem megbeszéltük, hogy ez titok?

-Mert magamtól nem jöttem volna ám rá – kuncogtam, majd felültem – nekiállok a vacsinak, ne egyél sok ropit picúr, hogy férjen a pocakodba a vacsiból is.

Megsütöttem a husit, Riiának összevágtam a zöldséget, és egy kicsit felmelegítettem a krumplipürét is.

-Aja, vedd je a bundát! – tolta elém a tányérkáját, leszedtem a husiról a panírt, és felkockáztam neki.

-Így jó?

-Ige – bólogatott és már tömte is befelé – kösi ajjja…

-És te még attól tartottál, hogy a kis pocakos nem tud vacsizni – vigyorgott rám Kimi.

-Ebben is rád hasonlít – pillogtam elbűvölően – szeret enni, aludni…

-Ó te pimasz! – meredt rám, de csörgő mobilja megmentett – ezt megúsztad – húzta gonoszkás mosolyra ajkait – szia Riku! …. aha… nem…. ó hogy az a büd… mármint – harapta el a mondatot, idejében, amilyen élénk a kishölgy tuti meg is jegyezte volna, ha Kimi káromkodik előtte. Pár szót még váltottak, majd letette.

-Mi történt? – kérdeztem.

-Finnországban megint cikkeznek rólunk – sóhajtott fel – a teszten készült képek, rólad, Riiáról… az nem érdekel, ha rólam írnak, de nem akarom, hogy őt is mindenhol felismerjék – nézett a kislányunkra.

-Nyugi – tettem kezem az övére – figyelj, egy híres apa vagy, elkerülhetetlen, hogy ne akarjak több mindent megtudni Ririről.  Meg aztán tudod, minden hír csak pár napig hír. Lenyugszanak a kedélyek, és máris nem leszünk olyan érdekesek. Vissza is térsz, mi is ott voltunk, persze, hogy felkapták.

-Tudom… tudom – fújt, de már nyugodtabban.

-Aja, kéjek még husit – pillogott rám a kis hölgy. Szeltem neki az enyémből, igazán szerencsém volt vele, mert nem finnyákolt, és nem is kellett erőltetni, hogy egyen. Amire szüksége volt, megette. Állandóan pörgött, mászkált, sok energiát dolgozott le, így igazán kis formás lányka volt. Hatalmas zöld szemekkel pillantott ránk, szempillája hosszú és kunkori volt, szőke tincsei hullámosak, bőre világos, mint Kiminek… joggal mondhattam, hogy gyönyörű lányom van. 

-Olyan szép ez a gyerek – vigyorogtam Kimire, kissé furán nézett rám a hírtelen témaváltás miatt, de aztán ő is félmosolyra húzta ajkait.

-Valóban gyönyörű… olyan kis formás. Szeretem őt – tette hozzá halkabban.

-Fürdünk együtt kicsim? – tudakoltam kis parancsnokomtól.

-Ige – bólintott – apa te is!

-Fürödjek veletek? – kérdezett vissza.

-Ige! – helyeselt Riia.

-Meggyőztál hercegnőm – állt fel, s vette ki az etetőből – gyere, akkor csináljunk fürdővizet.

-Jóóóó habosatttttt! – vezényelte.

-Na, neeem – fintorgott Kimi, ő nem szeretett vastag habrétegben feküdni, de tudtam, hogy Ri miatt úgy is bevállalja, főleg ha a kicsi bedobja az apunak szóló boci pillantást. Beraktam a mosogatógépbe az edényeket, el is indítottam a programot, majd felmentem a fürdőbe. Ott már csobogott a kádba a víz, finom baba illat terjengett a tusfürdő miatt.

-Gyere nagylány – kezdtem levetkőztetni, eddigre drága férjem már elmerült a vízben, majd betettem a kishölgyet is, és én is levetkőztem.

-Aja – kéjem a kacát! – mutatott a kiszemelt játékra.

-Nyuszi hajat is kell mosni.

-Had én – nyújtotta kis markát felém, hogy oda nyomjam a sampont. Vigyorogva dörzsölte, mígnem akkora habréteg nem képződött buksiján, mintha taraja lenne – apa – dőlt Kimi felé, teljesen elfeküdt a karjaiba, és hátra hajtotta fejét – aja, mossad…

-Királykisasszony – kuncogtam, és mosni kezdtem az arany tincseket.

-Tetszik Riri? – tudakolta Kimi.

-Ühüm – vigyorgott a kis szőke.

-Csukd be a szemed szivem, leöblítjük a fejedet – merítettem a vízbe a kisedényt. A wellnes program végén kiszedtem a gyereket a kádból, ami nem ment egyszerűen, mert valami okból kifolyólag imádott pancsolni. Kis köntösében bevittem a szobájába, mire a pizsamáját adtam rá, pontosabban vette fel magától Kimi is csatlakozott, ma ő olvasott neki mesét. Fél óra múlva egyenletes szuszogott, így átmentünk, a mi szobánkba.

-Linám… nem okoz gondot a gyerek fejlődésében, ha meztelenül lát minket? – nézett rám aggodalmasan – mármint egyre jobban érdeklődik, ez mi, az mi… egyszer csak rákérdez, hogy… szóval, éreted…

-Te most zavarban vagy? – néztem rá meglepetten, el se hittem. Mióta ismertem őt sosem láttam ilyennek.

-Hát… nem igazán szeretném, ha rákérdezne… hogy az…ott úgy…

-Ó édesem – mosolyodtam el – hát mit ne mondjak, négy – öt évesen nem hiszem, hogy együtt fürödtök már. De most még nyugodtan lehet. Kicsi, és bár valóban felfedezi, a világot nagyon élvezi, hogy együtt pancsolunk.

-Igazából én is – mosolyodott el – nagyon aranyos volt, hogy elfeküdt anya mossad felkiáltással.

-Igazi kis primadonna – nevettem el magam – imádja, ha kényeztetjük. Múltkor meg kellett masszíroznom a lábait fürdés közben.

-Olyan pici lábai vannak! De közben meg olyan nagy már… amit Jerezben is levágott! Haláli volt, ahogy matatott a garázsban.

-Nagyon érdekli, hogy mit csinálsz, amikor nem vagy itthon – bújtam be az ágyunkba, ő követett.

-Eljöttök Barcelonába is?

-Szívesen – kucorodtam hozzá – és mielőtt megkérded, igen repülhet Riia. Főleg így, hogy magángéppel megyünk, az sem baj, ha csak én megyek vele. Simán kibírja az utat, vagy alszik vagy játszunk…

-Nem is engedném, hogy kividd a zsúfolt terminálra!

-Az aggódós apuka – nyomtam el egy ásítást.

-Álmos vagy? – kérdezte, lustán bólintottam – ooo, akkor nem lesz szex?

-Mmm, lehetne reggelig várni? – mormogtam, éreztem, hogy megrázkódik mellkasa a nevetéstől.

-Jaj te szédült! – lejjebb csúszott, így mindketten fekvő pózba kerültünk, érzékeltem, hogy elsötétül a szoba, majd csend kúszott fölénk. Én pedig édes álomba süppedtem a férjem mellett.

Sziasztok!

Mostanában gondolkodtam ezen a történeten, és tény, hogy megfordult a fejemben, hogy itt és most be kéne fejezni. De még nem érzem úgy, hogy… vége lenne… Tudom, hogy vannak olyan olvasóim, akik a kalandokat szeretik, de ennek a történetnek pont az a lényege, hogy egy gyerek mellett élik a mindennapokat. És ugye egy gyerek mindent megváltoztat… Számomra nem unalmas, én imádom ezt a történetet, egyre jobban lehet Riiát belevonni, hogy kalandozzanak. De ezek teljesen más szájízű kalandok, mint pl , amit Kimi és Ana él meg a Két világ közöttben. És pont ez a különlegessége is, szerintem… :) Szóval remélem, hogy ti is kedvelitek ezt a kis családi történetet :)

L.