Nyolc

2012 Monacó

-James Hunt? – vigyorogtam Kimire, miközben az új bukót forgattam kezemben – hallod, nem is láttam másik könyvet azóta a kezedben, hogy az ő életrajzát olvastad.

-Tudod, hogy utálok olvasni – vont vállat.

-De miért? Azt a könyvet le se tudtad tenni, ergo tetszett, és szívesen olvastad…

-Ja. De annyi elég is volt – mutatott gonoszkás mosolyt – te olvasol kettőnk helyett is eleget!

-Mert olyan jó dolog – vontam vállat –egy egész világot képzelhetek el a sorok által…

-Te amúgy is elég álmodozó jellem vagy – érintette meg az orrom – de szeretem ezt benned, olyan… lelkesen látod a dolgokat….

-Én is szeretem magamat – nevettem, megforgatta szemeit.

-Ego – mormogta, s az ajtó felé indult – mennem kell Sladehez, egyeztetni.

-Ok – bólintottam – lassan én is összeszedem magam – néztem át fényképezőm tartójának tartalmát.

-Ana?

-Hm?

-A futam után … szeretnék randizni veled – mondta könnyednek szánt hangon.

-Mármint… igazi randi? – nyeltem izgatottan.

-Igen – bólintott.

-Jól hangzik – mosolyodtam el, az ő ajkai is felfelé húzódtak. Mikor kilépett hangosan kifújtam a levegőt. Egy randevú! Kimivel! Kimivel fogok randizni… Éreztem, ahogy pár pillangó verdes gyomromban a gondolattól. Igen lelkesen vettem magamhoz gépem, s indultam a pályára. Olyan… jó érzés volt! De, mi van, ha rosszul sül el? – torpantam meg. Nagyon fontos nekem ő, és az a kapcsolat, ami kialakult köztünk…. de ha nem jó vége lesz a randinak maradhat minden olyan, mint előtte?

-Jaj Ana, ne legyél már nyúl – dorgáltam magam, nem egyszer csókolóztunk, aludtunk együtt… tagadhatatlanul vibrál a vágy köztünk. Írtam egy smst Hannának, ezt meg kellett vitatnom valakivel. „Szabadedzések alatt ki tudsz osonni a homeból? A.”

„Lerázom valahogy Heikkit. Baj van?” – jött a válasz

„Nincs. Látni akarom az arcod, mikor közlöm a hírt. A.”- írtam le gyorsan.

„Uuu, egy óra múlva. Kíváncsi vagyok! „

Kimi szabadedzése katasztrofálisan alakult az elsőt, úgy ahogy volt ki kellett hagynia.  Kissé csalódott szájízzel sétáltam a hatalmas fekete esernyővel kezemben. Ahhoz képest, hogy szabadedzés volt, elég csendes volt a boxutca. A mezőny nagy része a garázsokban állomásozott, délutánra megérkezett az ígért égi áldás (szerintem átok).

-Gyere – vezényletem be Hannát a kávézó legeldugottabb asztalához.

-Mi történt? – meredt rám Hanna kiszedi belőled tekintettel.

-Kimi randíra hívott – sóhajtottam.

-Végre – vigyorodott el – már várom egy ideje. Mikorra? És igent mondtál?

-Igent… hát, futam utánra, egyelőre ennyiben maradtunk – hadartam – de nem tudom, hogy jó ötlet e.

-Ana, te nem látod magatokat kívülről, de én igen. Úgy néztek egymásra, mint egy gyerek a karácsonyi ajándékára..

-Na, ez egy cseppet túlzás nem?

-Nem – nevetett fel – elvarázsolt bociszem kontaktus van köztetek.

-Micsoda? – grimaszoltam – inkább ne is folytasd – megemeltem fel kezeim megadóan.

-Ana, a lényeg, randizzatok. Nézd onnan, hogy mivel régóta elég mély a kapcsolatotok, olyan mintha a tízedik randitok lenne.

-Épp ez az! És ha nem lesz jó? Mi lesz velünk utána?

-És ha jó lesz? Ha beléd szeret? Ha szerelmes leszel Kimibe?

-Csiiit, ne kiabálj!

-Nem kiabálok – forgatta szemeit – ne görcsölj ezen, szerintem ő sem tenné kockára a barátságotokat, ha nem gondolná úgy, hogy működhet köztetek ez a dolog.

-Hm, mondasz valamit – értettem egyet – én csak… azt hiszem tartok ettől egy kicsit – súgtam.

-Nézd, az látszik, hogy fizikai vonzalom van köztetek. Jó is a kapcsolatotok, szóval menj el, érezd jól magad, és ne görcsölj.

-Jó, jó, jó – sóhajtottam. Igaza volt, akartam azt az estét. A randevút Kimivel…. bíztam abban, hogy valóban jól sülnek el a dolgok.

Seb negyedik, Kimi kilencedik… fintorogva ültem le. Ez mi? Vagy hogy?! Míg vártam őt az öltözőjében, visszanéztem azt a jelenete, mikor behajtott előtte az egyik idióta a boxba, és csak Kimi félelmetesen jó reflexeink volt köszönhető, hogy nem ütköztek. Egy aprócska mosolyt megengedtem magamnak a káromkodós rádióüzenetéért.

-Szia – mormogtam, mikor belépett, olyan hátezszarvolt fintort vágott.

-Szia – sóhajtotta majd sapkáját ledobva elém lépett és magához vont. Mire felocsúdtam, ajka az ajkamon volt, csóka vad, kérlelő volt tükrözve állapotát – nagyon várom az estét…

-Én is – feleltem ajkai közé, nem nyitottam ki szemeim, csak élveztem csókjának visszhangját testemben, lelkemben.

-Ana – ejtette ki nevem, felpillantottam rám, meghatározhatatlan színű szemei áthatóan vizslatták reakcióim – szeretnéd, ha beszélnék Sebbel, mielőtt randizunk?

-Nem hiszem, hogy engedélyt kell kérni tőle – pislogtam - felnőttek vagyunk, és…

-Nézd, én magamtól nem tenném… esetleg, ha már komolyra fordulna ez a dolog köztünk – mormogta rekedtes hangján – csak tudod, hogy milyen… mimóza lélek! És neked is fontos a véleménye.

-Mimóza lélek – kuncogtam – élmény ilyen szavakat hallani tőled! Köszönöm a kérdést amúgy!

-Este – mosolyodott el édesen, nyomtam egy puszit ajkaira, és magára hagytam, had készülődjék a pályaelhagyásra. Már most össze-visszakalimpált szívem…

Váltottam pár szót Sebbel, Hanna cinkos vigyor mellett köszönt el tőlem, majd visszamentem a hotelbe. Még volt bő két órám, tudtam, hogy annyi ideig úgy sem készülődök, így inkább kivettem gépemből a memóriakártyát, s feltöltöttem a hétvége képeit. Elégedett voltam a fotókkal, egyre inkább körvonalazódott bennem egy Életképek című kiállítás ötlete…

A zuhany alatt eszembe jutott Kimi ajánlata. Valóban nagyon jól esett figyelmessége, meg is lepett rendesen, pedig tudom, hogy igazából milyen kedves tud lenni. Törölközőbe csavarva válogattam ruháim közt, végül egy könnyed, halvány lazac színű, vékonypántos darabra esett választásom. Enyhe sminket tetem fel, besütöttem pár tincsem, majd összepakoltam maradék dolgaim, a finn előre szólt, hogy nem szeretne visszajönni a hotelbe, kíváncsi voltam mégis hol fogjuk tölteni az éjszakát akkor. Elégedetten néztem végig magamon, az órára lestem, pár perc választott el a megbeszélt időponttól. Ekkor kopogtak az ajtón.

-A yacht – nevettem fel a felismerés és a helyzet képtelensége miatt, ez miért nem jutott eszembe?! Annyira nyilvánvaló!

-Nem jöttél rá? – mosolyogott rám, miközben beparkolt a számára fenntartott helyre.

-Szeretem ezt a hajót – sóhajtottam fel, akárhányszor léptem a fedélzetére, mindig remekül éreztem magam. Ez jó előjel…

-Én is – nevetett fel – remélem éhes vagy!

-Azt nem mond, hogy főztél – vigyorogtam rá a hajón már.

-Nem szeretném, hogy elmenekülj, szóval nem – csücsörített – Sinom étterméből hozattam.

-Mmm, kedvelem azt a helyet!

-Tudom – bólintott – bort?

-Kérek – léptem mellé – ugye te is iszol?

-Nem akarok vezetni ma már – húzta hamiskás mosolyra ajkait, majd kezembe adta az egyik poharat. Rendkívül élveztem az estét, teljesen felszabadultak voltunk mindketten, valóban úgy éreztem magam, mint egy mesebeli hercegnő. A kikötő csodás fényei, a ringatózó hajó, a lenge szél… olyan világot varázsoltak körénk, amitől könnyen válik egy jó este, igazi álom randevúvá.

-Szerinted Seb mit szólna ehhez? – kérdeztem, kíváncsi voltam véleményére.

-Nem tudom – ingatta meg fejét – abból kiindulva, hogy amikor ránk nyitott reggel milyen hepajt rendezet… előfordulhat, hogy nem fog örülni.

-Tudom, hogy félt, meg minden, de ismer téged…

-Nézd, szerinte nem illünk össze. Ennyi a baja.

-Tessék? – meredtem rá.

-Nem mondta, de szerintem túl link alaknak tart melléd – ivott borába.

-Micsoda? – lepődtem meg még jobban – ez hülyeség! Pont neki kéne tudni, hogy nem vagy olyan, amilyennek beállítanak.

-Tudja, de te mégis csak a húga vagy. Arról nem is beszélve, hogy sokszor mániákusan akar vigyázni rád.

-Valóban van egy csepp irányítási vágya…

-Csepp? – nézett ám felont szemöldöke alól – én Hanna helyében megütöttem volna, mikor közölte vele, hogy ne vezessen, mert nem szereti, ha egy nő vezet.

-Azon én is kibuktam – vigyorodtam el az emlék hatására, ott civakodtak a kulcson a pláza mélygarázsában…

-Amúgy meg tudod, hogy pont lesza…khm, nem igazán érdekel mások véleménye – vont vállat – nem foglakozom ezzel. És bár Sebas jó barátom, nem kell az engedélye.

-Kedvelem ezt az életfelfogásod – mosolyodtam el.

-Nézd, én… nem hiszem, hogy bármilyen határt átlépnék ezzel az estével. Ne nézz így – folytatta – tudom, hogy fontos neked a véleménye. És talán tőlem is úgy fair, ha beavatom… de nem most, és nem erről.

-Ne beszéljünk róla – javasoltam.

-Egyet értek – kortyolt italába.

-Mmm, mióta készültél randira hívni? – bukott ki belőlem a kérdés, nagyon kíváncsi voltam az ’előkészületekre’.

-Hát… egy ideje – felelte kissé bizonytalanul – eléggé… kézzel fogható az, hogy vonzódom hozzád… - tette hozzá sejtlejesebb hangon. Nem tudtam eldönteni, hogy valóban enyhén szólva szexuális árnyalatú a mondata, vagy csak én képzelek bele valamit… - és gondolom, te sem véletlenül hagytad, hogy megcsókoljalak.

-Valóban nem – sóhajtottam – bár, be kell, hogy valljam…kicsit tartok ettől…

-Miért? – kérdezte, miközben lassan pislogott rám.

-Mert… nem akarom elrontani, ami köztünk van – súgtam, előtte sosem tudtam, titkot tartani.

-Ana – ejtette ki nevem – nem akarom elrontani, de tovább húzni se. Nem jó, ha sokat agyalsz a dolgokon. Csak hagyd megtörténni – vont vállat könnyedén.

-Igyekszem – bólintottam, kettőnk közül valóban én voltam a miért? hogy?mikor?jó lesz úgy? ne legyen más?, egyszóval az aggódós fajta, míg ő előbb ugrott, aztán kérdezett… - vájunk csak. Tovább húzni se?

-Míg hivatalosan nem voltam független, nem akartam, hogy komolyabbra forduljanak a dolgaink. Elég tré volt a helyzet ezzel a válással, és belerángatni nem akartalak, így is… voltak furcsaságok - tekintete elsötétedett, tudtam mire gondol, és azt is, hogy nem ezt akarta mondani a mondat végén. Többször előfordult, hogy elég csúnya összetűzésbe keveredett az én védelmem miatt, valaki váltig állította, hogy a szeretője voltam, vagyok…

-Köszönöm, hogy… vigyázol rám – pillantottam rá hálásan - és ezt a csodás estét is.

-Számomra a megtiszteltetés Miss Grey – vigyorodott el kisfiúsan, jelezve, hogy kellemesebb témára váltsunk. A finom bor, a beszélgetéssel, nevetéssel eltelt órák megették hatásukat, csak a jól eső izgalom, és a forrongó levegő maradt, félelmeim ő maga mosta el.

-Nem vagy fáradt? – kérdezte, valamivel fél egy után.

-Nem vészes – mosolyodtam el, nem akartam, hogy vége legyen ennek az estének… - és te? Azért te egy kicsivel többet melóztál tegnap, mint én…

-Kicsivel? – meredt rám, s ölébe húzott – szóval szerinted én csak ott körözgetek?

-Neeem – ingattam fejem, komolynak szánt hang mellett – keményen munkát végzel – még ajkaim is lebiggyesztettem – és… tudom, hogy itt – csúsztattam kezeim vállizmaira, de úgy, hogy ujjaim elérjék tarkóját – nagyon terhelődik…

-Eléggé – susogta, testbeszéde tökéletesen elárulta, hogy jól esik neki kacérkodó érintésem. Kezét végigfuttatta hátamon, s jobban magához húzott, puha ajkai szinte rögtön enyémekre találtak. Hosszan, szenvedélyesen becéztük egymás ajkait, elfeledkezve a külvilágról. Finom vággyal kevert vér zubogott minden porcikám felé, épp úgy magával ragadott a finn zamatos csókja, mint eddig, ha megcsókolt, de most valahogy mégis más volt. Mélyebb, ösztönösebb. A tudat, hogy ez nem baráti, kacérkodom, mert szép nőnek talállak érintés volt, hanem egy igazi, vágyom rád, minden értelemben csók elmélyítése…

-Ana – susogta, kissé rekedtes – zihálós hangon – vágyom rád…

-Én is – sóhajtottam lehunyt szemekkel, majd felnéztem rá, azt hiszem, ha ebben a pillanatban megkérem, hogy álljunk le, még sikerült is volna. De nem tettem. Évek óta játszottuk ezt a macska-egér játékot, és végre meg akartam tapasztalni a testemmel is a finn érintéseit.

Mire igazán felocsúdtam, az ő ingje ki volt gombolva, tenyere óvatos, ám de felfedező mozdulatokkal vette birtokba combom, míg ajka szüntelenül kényeztette ajakaim, nyakhajlatom, felhevült bőröm. Puha tincsei közé túrtam, ellenállhatatlan illat áradt egész testéből, mélyen beszívtam, hogy mindig emlékezzek majd rá.

-Biztos vagy benne? – nézett fel rám kissé ködös tekintettel, válasz helyett megcsókoltam, pontosabban ez volt az én válaszom. Halk torokhangon felmordult, majd felállt velünk, s a hálóba vitt. Tökéletesen ismertem a hajó minden részét, mint ahogy Kimi szobáját is. És most mégis teljesen új helyzetben voltam itt. Nem egyszer feküdtem már ezen az ágyon, de sohasem így. Hamar lekerültek ruháink, a vágy elemi erővel dolgozott bennem, és benne is. Mindem érintése a mennyekbe repített, figyelmes, és kényeztetető volt, abszolút rám hangolódva együtt haladtunk a gyönyör felé. Nem sürgetett, nem kapkodott, színtisztán imádta a testem, minden porcikám. Mint ahogy én is őt. Végigfuttattam ujjaim izmos mellkasán, hasán, és most először érinthettem lejjebb, a boldogságösvényen lefelé haladva…

-Mmm, Ana – mormogta nevem, mikor csípőjét lenyomva végre, végre belém hatolt. Kapkodó légvételem, keveredett az ő rekedtes morgásával, szédítő volt hallani őt, ebben a felfokozott állapotban, érezni az illatát, nedvesedő bőrét, érintését, csókját… elvesztem, teljesen a varázsában!

Csókja közben hajába túrtam, éreztem, hogy nagyon közel az édes érzés, feszülő izmai mutatták ő is.

-Kimi – motyogtam nevét két légvétel közt, fejem fölé nyomta kezem, s ujjai közé kulcsolta övéit.

-Anaáám – nyögte, s minden egyes porcikája megfeszült – kérlek…

-Mmmm – ziháltam, s végre testem megkapta a felszabadító lüktetést, miért izmaim sikítva könyörögtek. Szívem hevesen vert, kapkodtam az éltetőoxigént, míg az édes beteljesülés szárnyán repültem felfelé.

-Csodálatos vagy – susogta, majd érzelmes csókot adott, míg finoman lehagyta testem. Egymás felé fordultunk, arcán letörölhetetlen vigyor, érzékeltem, hogy kb én is így mosolyoghatok rá.

-Ez… nagyon jó volt – vallottam be szemlesütve, megemelte fejem államnál, és szűzies csókot adott.

-Több mint jó – morogta – de a végén megijesztettél egy kissé – nevette el magát.

-Miért is? – ráncoltam homlokom az emlékeim közt kutatva.

-Azt hittem, hogy pár mozdult és elmész, így elengedtem magam – mondta ki könnyedén, én pedig fülig vörösödtem mondata hallatán.

-Ezért mondtad, hogy kérlek… ? – krákogtam – öhm, hát…pedig jó volt…

-Ne légy zavarban – súgta, de mosolya mutatta, szórakoztatja helyzetünk – bocs, ha közönséges voltam.

-Nem, csak szókimondó, mint mindig – fészkeltem magam kényelmesen ölelésébe.

-Alszunk Anám? Fárad vagyok…

-Ühüm – bólogattam mellkasába, testileg és lelkileg is lefárasztott ez a hosszú randevú Kimivel. Megemeltem a fejem egy csókért még, mit ő lelkesen mélyített el.

-Aludj jól – mosolyogtam ajkai közé.

-Jó éjt szépségem – mormogta, majd elhelyezkedtünk. Nagyon úgy nézett ki, hogy egy pár lettünk… leszünk, és bíztam abban, hogy ennek mások is örülni fognak. Mert én boldog voltam, végre úgy éreztem, megtaláltam a helyem ezen a világon. Az ő karjaiban. 

Sziasztok! 

Azt hiszem ez egy olyan fejezet, ami után többen mondjátok majd, hogy ' úgy olvastam volna még' :D és szerintem vártátok is, mikor történik meg. Nos, íme. Aztán a folytatásban pedig.... majd meglátjátok :D Köszönöm a kommenteket, jó olvasást :)

L.