Öt

2009, Németország

-Anaaa segíts – visította Fabi, miközben majd megfulladt a röhögéstől.

-Miért, megy ez Bastinak egyedül is – kacagtam, hosszú percek óta a szőnyegen birkóztak.

-Én mondtam, hogy ne húzz velem ujjat öcskös – borzolta még jobban össze Fabi haját.

-Fabian és Sebastian Vettel! Keltek fel a szőnyegről, de azonnal! Hát, milyen kuplerájt csináltok – jött be Heike – inkább segítsetek Anának teríteni!

-Hagyd őket, nemsokára indul a szezon, nem sok alkalmuk lesz így viselkedni – néztem fel keresztanyura.

-Gyerekek – ingatta meg fejét lemondóan – még ha értelmes dolgot csinálnának.

-A testvéri verekedés az – nevettem – mi ugyan ezt tettük Meddivel.

-Hát gyönyörű virágszálak voltatok ti is – kuncogott.

-Anyaa Sebastian letépi a pólómmm – kiabált Fabi.

-Magadra vess gyerekem – lépett vissza a konyhába. Negyed órával később már lenyugodtak a kedélyek és a Vettel kölykök is, Sebas kissé lihegve terült el mellém a kanapéra.

-Teljesen lefárasztott ez a gyerek!

-Hát milyen sportember vagy te? – csíptem hasába – azt hiszem, beszélnem kell Tommival!

-Azt próbáld meg – kapta el derekam, s rántott le a szőnyegre.

-Ne márrr Bastiiiiiiii – sikoltottam – be fogok pisilniii, ne csikizzz….

-De gyerekesek vagytok – ballagott át Fabi egy tál müzlivel a nappalin.

-Egyszerre csak egyikőtök szemtelenkedjen – nyögött fel Seb.

-Fáj a hasam – ziháltam – olyan hülye vagy! – csaptam a vállára.

-Jajjj te hisztihercegnő! – vigyorgott csúfondárosan.

-Micsoda?! – lendültem támadásba – ezt még megbánod Sebastian!

-Ana, ne karmolj – fogta le kezem nevetve,majd maga alá gyűrt, mindketten kapkodtuk a levegőt, és nem könnyítette meg a helyzetet, hogy folytak a könnyeim a  röhögéstől. Hallottuk, hogy csengetnek, s hogy Heike kipancsolja Fabit ajtót nyitni.

-Hello öcskös! – jött a számomra ismeretlen hang.

-Basti nem is mondta, hogy jössz – így a meglepődött kölyök.

-A tesód nem normális – nevetett fel a rekedtes hang, sose hallottam még ehhez foghatót…

-Na, gyere csak be! – kontrázott Basti még mindig rajtam fekve, mire felállhattam volna a férfi belépett.

-Ööö, mit csináltok? – nézett le ránk felvont szemöldökkel. Persze Seb ruganyos mozdulattal azonnal felugrott és lekezelt vele. Azaz Seb, Ana fetrengjen csak a szőnyegen, pufogtam magamban.

-Á, csak móresre tanítom a húgomat – nevetett fel Seb, miközben kezét nyújtotta felém, hogy felsegítsen.

-Neked nem nővéreid vannak? – értetlenkedett a srác.

-De. Ő az unokahúgom. Anabell Grey – rám pillantott – Ana, ő pedig Kimi. A ferkás srác, ahogy te mondtad.

-Ferkás srác? – kérdezett vissza a Kimi nevű, hát te se vagy százas tekintet mellet.

-Ez hosszú történet – sóhajtottam lemondóan, ennél már nem lehetett volna megalázóbb ez a találkozás.

-Okéé – vont vállat – szóval te vagy a fotós kiscsaj?

-Kis csaj? – pillogtam – nem, nem vagyok kiscsaj – szegtem fel álam – de valóban fotográfus vagyok. Miért?

-A sajtósom akar az új honlaphoz valami fotósorozatot – fintorgott, mintha ez legalább azzal járt volna, hogy tüzes vasat dugnak le a torkán – de a hapsi, aki eddig fotózott valami síbalesetben eltörte a kezét, így bukta a dolog.

-És?

-És nem tud fotózni.

-Nem úgy – sziszegtem – mi közöm nekem ehhez?

-Seba épp ott volt, amikor Riku őrjöngött ez miatt, és bedobta, hogy te is izé, fotográfus vagy.

-Rólad kell kép?

-Hát nem is a Pápáról… - felelte, megforgattam szemeim.

-Úgy értem – sóhajtottam türelmetlenül – hogy mivel te is versenyzel, az autódról is kérhet, a pályán töltött időről is…

-Igazából az egész szezonra kellene a fotós – közölte – és ezt a kötöttséget nem mindenki bírja.

-Tehát minden versenyre kéne menni veled – hümmögtem.

-És plusz melók is vannak. Idán pl indulok a hazai rallyversenyemen is.

-Azaz igazság Kimi, hogy én még csak tanulok. Mármint az utolsó évemben vagyok az egyetemen. A fotografikus diplomám megvan már, de még nem végeztem teljesen.

-De eszméletlen képeket csinál! – szólt bele Sebastian – Ana, mutasd meg neki!

-Előbb kérdezzük meg, hogy egyáltalán érdekli e, nem? – fintorogtam.

-Kapsz két percet – nézett végig rajtam a finn pajti – győzz meg, hogy téged akarjalak.

-Rendben – sóhajtottam fel – bár én nem nézem az F1-et, Basti mindig azt mondja, hogy szenvedély is kell ahhoz, hogy győztes pilóta lehessen az ember. Az én munkám ugyan erre épül. Rettentő kitartás, energia, dinamikusság kell, hogy elkapjam a pillanat lényegét. Hogy éljen a kép, hogy lássák az emberek a világot az én szememen keresztül. Fény, árnyék, világosság, sötétség, élet, növekvés, fájdalom, szerelem, boldogság egy árnyalatba. Színek milliói sejlenek fel egy képen. Én ezt tudom nyújtani neked. A legtökéletesebb pillanatokat, amelyek elillannak, de még mielőtt véget érnének, én megörökítem őket.

Mondanom végén kezébe nyomtam az albumot, melyek a kedvenc képeim tartalmazták.

-Jó a beszélőkéd – mormogta, miközben fellapozta az albumot –  tetszik ez a stílus. Felveszlek fotósnak.

-Remek – örömködöt Seb.

-Mi? Nem, várj. Honnan veszed, hogy elvállalom egyáltalán? Szinte semmit nem mondtál azon kívül, hogy mindenhol ott kell lenni.

- Egy, ha nem akarnád, nem hadováltál volna ilyen jól magad mellett. Kettő, Seba. És mi az, hogy nem ismered az F1-et?

-Elkerülte a figyelmem. Ennyi – szegtem fel állam.

-Valóban, üzletről van szó, legyünk alaposak – váltott hirtelen stílust – Riku küld egy szerződést, amiben megtalálod a teendőkről, utakról való pontos listát, stb, stb. Elolvasod, ha tetszik, aláírod, ha nem, nem. Így megfelel?

-Így már igen – bólintottam.

-Akkor megadnád a számod? Ne a kölykön keresztül kelljen már érintkezni…

***

Harmadszor olvastam el a Kimitől kapott e-mailt. Igazán előnyös volt az ajánlata. Bejárhatnám a világot, miközben azt teszem, ami mindig is éltetett. Amit mindig is akartam. Ráadásul még Sebastiannal is sokat tudnék találkozni… Robertson-Räikkönen Racing, hm, ez érdekes.

-Basti – ültem mellé az ágyára- Kiminek van saját csapata?

-Igen – bólintott – egy másik szériában. Miért?

-Hát mert a szerződésben munkáltatóként a RRR van.

-A menedzserével indították. Tudod, Kimi igazán élvezi a versenyzést, és mivel ő maga is szegényebb környezetből érkezett, igyekszik támogatni azokat a tehetséges srácokat,akik nem rendelkeznek megfelelő anyagi háttérrel.

-Ez nagyon nemes dolog – szalad ki a számon, nem gondoltam volna róla, hogy ilyen…jóságos…

-Az – nevetett – és bár a felesége rengeteget basztatta ez miatt…

-Kiminek van felesége? – tátottam el a szám.

-Van. Volt. Van – hápogott – jaj Ana, ez bonyolult, és nem hiszem, hogy nekem kéne beszámolnom erről.

-Hát most már belekezdtél…

-Nézd, Kimi nem beszél erről sokat, szóval… leegyszerűsítve a dolgot, igen, felesége van, de már nem élnek együtt. A többit meg majd ő elmondja, ha akarja.

-Ok – emeltem meg kezeim.

-Amúgy teljesen bele fogsz szeretni ebbe a sportba, azt már most megmondom neked. Elvégre benned is van abból, ami bennem van – vigyorgott.

-Seba, alhatok ma veled? – kérdeztem rá – meg akarok nézni egy… na jó két filmet, és…

-Szóval az egyik horror – nevetett fel – persze, hogy alhatsz velem. Csinálsz kukoricát?

-Persze – álltam fel – meg vettem négy zacskó chipset is.

-Négyet? Ajaj, Tommi meg fog kínozni – terült el az ágyon, felkuncogtam, s fölé hajoltam egy puszira.

-Na Basikám, megfürdök, és jövök, jó?

-Ühüm – bólogatott – addig én is lezuhanyozok. Emlékszel, amikor kicsik voltunk mindig együtt pakoltak be minket a kádba?

-És rendszerint elárasztottuk a fürdőt – nevettem fel.

-Hat, hét évesen nem meglepő – csóválta meg fejét – így visszagondolva, nagyon jó gyerekkorunk volt…

-Igen – értettem egyet – mindig is olyanok voltunk így öten, mintha testvérek lennénk.

-Fabi érkezéséig igen csak nőuralom volt!

-Most is az van – túrtam hajába nevetve – az a gyerek is úgy nő, mintha nyújtanák hallod!

-Nekem mondod! Na, húzzál fürdeni, mert már így is fél kilenc.

A zuhany alatt állva csak visszaúsztak gondolataim arra, mikor Kimi három napja beesett hozzánk. Persze, hallottam már a nevét, főként Bastitól, de valóban nem néztem az F1-et. Csak Basti eredményeit figyeltem, és hát az elmúlt években nem megfelelő autóval rendelkezve ő se tudott csodát tenni. De majd most! Vajon igaza lesz a srácoknak? Valóban megszeretem ezt a sportot…?

***

2009, Ausztrália

-Jártál már Melboureban? – kérdezte Kimi a gépen tőlem.

-Még nem – feleltem – bár mindig is szerettem volna eljutni oda, eddig nem jött össze.

-Majd most – dőlt hátra kényelmesen – mesélsz magadról? Ki is az az Anabell?

-Hű, mi ez a költői hangnem? –vigyorodtam el, megrántotta vállát.

-Nem ismertem még sose Anabellt, olyan a neved, mintha valami középkori hercegnő lennél.

-Te beszívtál valami repülés előtt? – kérdeztem derűsen.

-Te ne szemtelenkedj. A főnököd vagyok – dorgált.

-Bocsánat – sütöttem le szemeim alázatosan.

-Ne nézz ilyen riadtan – sóhajtott fel – egyáltalán nem vagyok az a tipikus főnök jellem. Elvárok tőled valamit, de ettől még lehet laza ez az egész.

-Hát nem könnyű eligazodni rajtad – mosolyodtam el.

-Rajtad se, ha itt tartunk – nézett végig rajtam – hosszú lesz az út, elüthetnénk az időt valahogy. Szóval…

-Jó jó – sóhajtottam fel – mire vagy kíváncsi?

-Rád bízom mit mondasz el – vonta meg vállait ismét, csúnyán néztem rá így folytatta – jó, akkor… van pasid?

-Hű, milyen váratlan kérdés – vigyorogtam csúfondárosan – nem, nincs barátom jelenleg.

-Azt ne mondd, hogy nincs jelentkező – vonta fel szemöldökét – egy ilyen dögös csajnak?!

-De lenne – feleltem – de… nem olyan, akivel el tudnám képzelni hosszútávon. Ennyi.

-Tényleg te hány éves is vagy?

-Kimi, te írtad alá a szerződésem, ott minden adatom szerepelt – néztem rá – 23. Én is kérdezhetek? Úgy fair.

-Az egy dolog, hogy rajta van a szignóm. Ha szeretnél – ivott vizébe.

-Öhm… a magánéletedről is? – hé, te is azzal kezdted, tettem hozzá gondolatban.

-Nem. Nincs sok mondani valóm azzal kapcsolatban. Elég összetett.

-Rendben – bólintottam, nem akartam olyanról faggatni, ami neki kényelmetlen, és új keletű bizalmát se rontottam volna le – és a versenyzés?

-Amióta az eszemet tudom mindig érdeketek a motor által hajtott dolgok – féloldalas mosoly jelent meg ajkain, meg kellett, hogy állapítsam, jól áll neki… - gokartoztam, párhuzamban indultam más szériákban is, aztán eljutottam az F1-be.

-Őszintén be kell vallanom, hogy elolvastam egy könyvet rólad – feleltem – hogy tisztában legyek a sportos dolgokkal.

-Seba miatt se nézted sose?

-Hát… párszor. Tudod, eléggé lefoglalt ez az egész diplomásdi, és még nincs is vége. Szóval tisztában voltam azzal például, hogy ki vagy te, amikor eljöttél hozzánk. De elég kevés a tapasztalatom ezen a téren.

-Hát most kapsz egy kis ízelítőt – bólintott – testközelből ráadásul. Ti hogy vagytok rokonok Sebassal?

-Anyukám és az ő anyukája testvérek. Kicsiként is rengeteget voltunk együtt, miután meghalt az apám anya visszaköltözött velünk Németországba, onnantól meg még többet lógtunk egymásnál.

-Sajnálom – nézett rám hosszan.

-Nem nagyon emlékszem rá – vallottam be – négy évesek voltunk akkor.

-Voltunk?

-Meddi és én. Van egy ikertestvérem.

-Úgyan úgy néz ki, mint te? – kerekedett el szeme.

-Nem – somolyogtam arckifejezésén – kétpetéjű ikrek vagyunk. Egyéniségben viszont eléggé hasonlítunk. Az albumra emlékszel? Amit mutattam – kérdeztem, ő bólintott – volt benne egy fekete-fehér kép, egy kutyáról, és egy nőről, a folyóparton. Nos, a képen látott nő a testvérem.

-Farönkök – kapta rám tekintetét merengéséből – voltak ott farönkök is.

-Igen – néztem rá meglepetten, nem gondoltam, hogy valóban emlékszik.

-Elég jó a memóriám – mutatott hamiskás mosolyt. Egyre inkább erősödött bennem a gyanú, hogy Sebas valóban jól mondta amit Kimiről hallasz, sose hidd el. Egy rész mert hülyeség, másrészt mert őt meg kell ismeri. Nem lehet körbeírni holmi jelzőkkel, egyéniség és kész.

Sziasztok!

Eredetileg nem akartam feltenni ma a részt, annak ellenére, hogy réges-rég kész van ( mégpedig azért, mert egy kicsit visszaveszek a tempóból, nem, ismétlem nem komi határ, de minden résznél szeretnék legalább ( :P ) 7-es számot látni a hozzászólásoknál :P ) :D  de Monshe kedves köszöntése mellett nem mehetek el szótlanul. :) Köszönöm a csodás részt, és, hogy nekem ajánlottad a születésnapomon, igazán meghatottál ezzel a kis meglepetéssel, főként, hogy rég vártam arra, amiről írtál :D

Szóval egy kis könnyed rész tőlem, hátha mosolyt csal az arcodra, a hosszú egyetemi hét után :)

Remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket kedves olvasóim, várom a véleményeket :)