Ötvenötödik

-Aja – kapaszkodott blúzomba erősen Riia.

-Semmi baj nyuszi – pusziltam meg – a doktor bácsi csak megnézi a kezedet.

-Nee – bújt hozzám még jobban.

-Riri – szólította kedvesen Kimi – nem fog fájni. Csak megnézi.

-Jó reggelt – köszönt az orvos, ahogy beléptünk – üdvözöllek kishölgy! – mosolygott biztatóan Riiára, de őt nem igazán hatotta meg a kedveskedés most – ugye nem félsz?

-Egy csöppet – tettem le, de ahogy leültettem átkarolta lábam –szivem, semmi baj…

-Szeretnél anya ölében ülni, míg megnézem a kezed? – tudakolta a lánykámtól, Riia hevesen bólogatott – akkor foglaljon helyet kérem – mutatott a vizsgálóasztalra. Leültem, s ölbe vettem Riiát. Mikor a doki elkezdte lehúzni a tapaszt felnyögött.

-Ponjo!

-Nagyon szépen gyógyul – kezdte az orvos – fertőzésmentes, vékony kis heg fog maradni csupán. Szinte nem is lehet majd észrevenni, annyit fejlődik még a kislány és a bőre is.

-Látod, hogy nem is fáj? – cirógattam meg Riia arcát.

-Nem – ingatta meg fejét.

-Készen is vagyunk – lökte el magát a doki székestül előlünk – csak meg akartam nézni nincs e duzzanat, vagy szövődmény. Normál esetben ugye varratot kéne szedni, de most nincs ilyenről szó. Egy ideig még érzékeny lehet a hideg meleg- vízre, de pár napon belül az is elmúlik.

-Köszönjük – néztem az orvosra, letettem Riiát, ő egyből Kimihez lépdelt, és felkéretődött. Láttam, hogy valamit pusmog neki, de nem értettem mit, főleg, hogy az orvosra figyeltem.

-Esetleg bőrápoló krémmel kenhetik, ha nagyon viszketne neki, az nem tesz jó, ha kivakarja.

-Nem hiszem Riri, hogy most már be kell ragasztani a kezedet – felelte Kimi mosolyogva.

-De… olyan Ponjosat… - pusmogott tovább csalódottan a kishölgy.

-A lányom oda van ezét a meséért – informáltam a dokit, mikor kérdőn pillantott rám.

-Ó! Hát… már nem kell ragtapasz, de ha szeretnél, adok neked, hátha kell majd később. Mit szólsz? – fordult lányom felé.

-Nos, Ri, kérsz? – tudakolta Kimi a lányától.

-Ige, kéjek – bólogatott, nagyobb volt a csábítás, mint a félelem, így lekéretőzött és a doki elé lépett.

-No, lássuk mi van itt – húzta ki Dr. Gottman az egyik fiókot – hűha, én nem ismerem sajnos ezeket a figurákat. Megmutatod, melyiket szeretnéd? – pakolt ki egy adag ragtapaszt

-Kutusos – avatta be Riia.

-Ilyen? – mutatott az egyikre a doki.

-Neeem, az Pejdiii – rázta meg fejét – ő a Ponjo! – mutatott a másikra.

-Jaj ez a lány – nevette el magát Kimi.

-Tessék, neked adom mindkettőt – nyújtotta Riia felé a tapaszokat.

-Jóóó – kacagott egyből a picúr.

-Mit kell mondani? – simítottam végig fején.

-Kösönöm! – pislogott szépen a dokira, egyből szimpatikus lett neki az orvos.

-Szivesen – mosolyodott el az orvos – a korház alsó szintjén van egy patika, ott tudnak venni ilyet.

-Köszönjük – fogtam vele hálásan kezet. Mindig rossz érzés egy anyának sebzetten és félve látni a gyermekét, de az, ahogy a doktor bánt a lányommal, leírhatatlan volt. Látszott, hogy nem azért jó pofizik, mert pénzt remél, vagy egyéb járandóságokat, hanem mert valóban egy gyerekeket szerető gyereksebésszel hozott össze minket a sors. Arról nem is beszélve, hogy Ri is sokkal jobban viselte az eseményeket így.

-Nagyon kedves volt ez az orvos, látszik, hogy valóban szereti a gyerekeket – osztottam meg férjemmel a gondolataim.

-Igen – bólintott – nekem is szimpatikus volt.

-Beugrok tapaszért – mutattam a patika irányába – kiviszed Rit?

-Az autónál várunk – nyomott puszit homlokomra, majd kilépek az ajtón. Mosolyogva figyeltem, ahogy Ri mutogatja Kiminek a két kutyust.

*** Egy hónappal később***

-Riiám, kitaláltad, hogy melyik játékokat szeretnéd? – léptem be a szobájába.

-Ige! – bólogatott, és az ágyra mutatott.

-Ó, hogy már össze is készítetted? – nevettem el magam.

-Ige!

-Igen – nyomtam meg az n betűt –Riri, mondd, hogy n..

-Ny…

-Majdnem jó – térdeltem elé – n..

-N – ismételt homlokráncolva.

-Ügyes vagy –dicsértem meg – most mond, hogy igen – nyomtam meg megint a n betűt.

-Ige…n

-Azaz – kuncogtam – csak egybe, jó?

-Jó – szusszantot, és az anyaa ne nyúzzál már pillantásával nézett rám.

-Ri, nemsokára indulunk a reptérre, Erin is mindjárt megjön. Felöltözöl addig? – mutattam ruháira.

-Ühüm – bólogatta, majd az ágyhoz lépett.

-Aja? Vissük a kutust is?

-Ajaxot? – pillantottam rá, ő szaporán bólogatott – nem kicsim, Ajax nem érezné jól magát ott.

-Mié?

-Mindig nem vihetnénk a pályára, és akkor egyedül kéne lennie a szállodai szobában. Tudod, hogy Ajax jobban szeret kint lenni a kertben – magyaráztam neki.

-Megjöttem! – hallottam meg Erin hangját az ajtónyitódás után.

-Ri szobájában vagyunk – léptem ki a korláthoz – épp öltözünk.

-Ó, apád elájul, ha meglát – kuncogott, halvány barack színű harisnyát adtam rá, majd egyedül belebújt a vékony szintén barackos színű hosszú ujjúba és az egybe részes farmerszoknyába.

-Sép?? – forgott körbe előttünk, igazi kis balerina volt már.

-Gyönyörű vagy – vontam magamhoz – befonjuk a hajad?

-Ne – ingatta meg fejét.

-De azért meg kell fésülködni – álltam fel mellőle – a hajpántod kéred?

-Igeee – vigyorodott el, ráadtam a kis farmerkabátját, és levegőm visszafogva figyeltem, a hogy átballag a szobán. Elképesztően aranyos volt ebben a kis ruhában, és olyan nagy!

-Nagyon vagány így – nevetett Erin.

-Az, valódi kishölgy – értettem egyet – elrakom ezeket még – mutattam az ágyon lévő plüssökre – aztán indulhatunk is.

-Oké – bólintott – 10-kor indul a gépünk ugye?

-Igen, Kimi addigra kérte ki a magángépet. Nem akarta, hogy a kicsivel menetrend szerinti járattal utazzunk, hátha valaki felismer, és letámadnak minket aláírásokért, stb…

-Nagyon vigyáz Riiára – mosolyodott el – és rád is.

-Mindig ilyen volt – feleltem – de a balesetem óta ha lehet még inkább.

-Tudod… azok nagyon nehéz napok voltak, mindannyiunknak. De Kiminek legfőképpen. Elvégre semmit nem tudtál arról, ami hozzá köt, egyik pillanatról a másikra vadidegen lett belőle a szemedben, és, hát… eléggé megviselte.

-Semmire nem emlékszem – súgtam – a balesetből is csak egy csattanásra… aztán a következő képem, hogy a kórházban vagyok. De az, hogy előtte már magamhoz tértem, teljesen kiesett…

-Jobb is, hidd el – érintette meg kezem – a lényeg, hogy már rég túl vagyunk ezen! Most pedig irány pakolni, még ma szeretnék Jerezbe érni…

-Igen is – nevettem el magam. Fél órával később kanyarodtunk le a behajtón a zürichi reptér felé.

Persze Riia elaludt a gépen, az egész utat végig szunyálta, de magától ébredt fel, mielőtt leszálltunk volna, ami azért volt jó, mert így nem nyügösködött estig.

-Aja, apa mikoj jön? – nézett fel rám, ahogy sétáltunk a parkolóban.

-Apa még a pályán van – lestem az órámra, fél hármat mutatott – most elmegyünk a hotelbe, lepakolunk, aztán eszünk. Aztán majd apa is jön valamikor.  Kimész a pályára? – néztem Erinre.

-Nem, már nem. Seb úgy is dolgozik, nem akarom zavarni. Majd a szállodában találkozunk.

-Velünk ebédelsz?

-Igen, majd éhen halok már.

-Én is – kotyogott bele Riia, elnevettem magam.

-Éhes vagy kicsim?

-Ige…n – felelte.

-Igen? – kapta fel Erin a fejét.

-Reggel próbálkoztam tanítani neki, hogy nem ige, hanem igen, csak még pont rosszkor vesz levegőt így lesz ige…n belőle.

-Sokat beszél – kuncogott.

-Kimi is mondta – bólogattam – szépen beszél már, annak ellenére, hogy némely betűvel van még gond. De ahhoz még kicsi is lenne, hogy teljesen tisztán beszéljen, a védőnőnk szerint így is fejlettebb a beszédkéssége, mint az átlag korabéli gyerekeknek.

-Kis zseni! Mondjuk az látszik, hogy sokat foglalkoztok vele.

-Lényegében három hónapos kora óta olvasunk neki mesét, és ezért nem engedtem nektek, hogy ügyülibügyüli szövegekkel játszatok vele. Ne a rossz kiejtést szokja és tanulja meg.

-Olyan nagyon anyukás anyuka vagy – vigyorgott rám – mármint, mintha világ életedben ezt csináltad volna.

-Ó pedig elhiheted, elég sokat kételkedem önmagamban… és ilyenkor lép közbe a férjem – mosolyodtam el. A Lotus és a Red Bull gárdája ugyan abban a hotelben kapott helyet, így szó szerint közel volt hozzánk a tesóm, egy szint választott el minket csupán. Lepakoltunk a szobáinkban, nem sokkal később ismét csatlakozott hozzánk.

-Mit szeretnél enni kicsim, krumplipürét és sülthusit, vagy rizst? – kérdeztem a kis parancsnokom, miközben elhelyezkedett az ölemben.

-Az mi? – mutatott az étlapon szereplő hatalmas adag édességre.

-Hát.. valami piskótás, krémes süti – néztem meg jobban, de nem ismertem fel mi lehet, pedig elég sokat kellett a két Räikkönennek sütni.

-Mmm, azt kéjek!

-Előbb főtételt pocok – feleltem – tudod, hogy nem lehet csak sütit ebédelni.

-Jaj – sóhajtott nagyot – husit kéjek akkor.

-Rendben – bólintottam – majd ha megjött apa, akkor hozatunk sütit és együtt megesszük vele.

-Jóóó – dőlt teljesen hátra, nekem támaszkodva. Óriási lakosztályunkhoz tartozott egy hatalmas erkély is csodás kilátással, ott kint fogyasztottuk el a kicsit kései ebédet. Míg sütött a Nap, remek idő volt kint is. Öt után nem sokkal Erin átmenet hozzájuk, nem sokkal később pedig nyílt a szobánk ajtaja.

-Megjöttem – hallottam meg az angyali hangot, Ri hatalmas apuci kiáltással rohant felé – szia picúr! – jött a nevetős hang.

-Apa – búgta Riia - jendejünk sütit és hájman megesük! – újságolta.

-Előbb engedd be apádat – nevettem el magam.

-Mmm, ez jól hangzik – tette le, a kishölgy vigyorogva sétált tovább – hm, szépségem! – csókolt meg kissé mohón – jó, hogy itt vagytok végre.

-Hidd el, ennek én is örülök – bújtam hozzá –ettél?

-Igen, a homeban.

-Rendben – bólintottam – süti?

-Az mindig jöhet – ült a kanapéra vigyorogva– Riri, csodaszép vagy így – nézett végig a kishölgyön, nevetését kedves mosollyá szelídítette.

-Apuci – pillogott szégyenlősen Ri, míg Kimi fel nem vette.

-Ó picikém, nem nőnél lassabban? – sóhajtott fel a finn.

-Mi? – nézett fel kérdőn Riia.

-Semmi – rázta meg fejét Kimi ismét nevetve.

-Milyen volt a pályán? – ültem melléjük – Kims, láttam, hogy te voltál a leggyorsabb a mai napon…

-Nem rossz az E20 eddig. Persze, van még mit javítani, de összességében meg vagyok elégedve az autóval. Most nagyon versenyképesnek tűnik, de ez csak egy teszt. Mire Melbourneban rajthoz állok, nagy része teljesen megváltozik. Meglátjuk mi fog történi…

Sziasztok!

Nem hiszem, hogy sokat kellene magyaráznom az új részhez :D Egy kis ugrás van benne, utat vetítve az új kalandoknak :) Azt viszont szeretném megosztani veletek, hogy a mai napig 522 hozzászólást kaptam a részekhez, amelyekből 111 van összesen. Igazán örülök a rengeteg kommentnek, és remélem, még nagyon sokat fogtok nekem írni :) Egyszer már fordultam hozzátok, most is ezt teszem, méghozzá a taglétszámot illetőleg :D Öhm, nagyon szép szám az a 64, de a hetven nem mutatna jobban? :)))

Jó olvasást nektek :)

L.