Novella I. - New Life - Új élet - Az utolsó.

-Apuuuu, el fogunk késni! – morgott Sami.

-Édes fiam, mit gondolsz, miért van neked világbajnok autóversenyző apád? – rongyolt le Kimi az emeletről.

-Jó, jó, de ha időben indulnánk, nem kéne száguldoznod – feleselt.

-Te gyerek, még egy ilyen és mehetsz busszal – fenyegette játékosan Kimi.

-Igaza van a gyereknek – szóltam bele.

-Látod? Még anya is így látja! – fonta össze kezeit mellkasa előtt elégedetten.

-Jó edzést kicsim – pusziltam meg arcát.

-Anyu! Ugye tudod, hogy a meccsen nem puszilgathatsz össze? – lesett rám, tipikus Räikkönen tekintettel.

-Tudom, tudom – sóhajtottam.

-Megvárom Samit, így Niinát is el tudom hozni – lépett hozzám Kimi egy búcsúcsókra.

-Rendben – bólintottam – legyetek jók!

-Szia anyaaa – iramodott kifelé Sami, majd a férjem is követte. Pá pillanat múlva elhalkult a távolodó autózaja is, én pedig egyedül maradtam a nagy házban. Elmosolyodtam, tökéletes csend uralkodott körülöttem. Most még. Főztem egy kávét, és kiélveztem a nyugit, másfél óra múlva úgy is mehetek Miiláért. Persze nem tudtam sokáig tétlenül ülni, annak tudatában, hogy meg mennyi mindent meg kéne csinálnom, mielőtt újra zajos lesz a ház. Első utam a nappaliba vezetett a szennyes kosárral, Sami cuccai mindenhol felfedezhetőek voltak, nem győztem pakolni utána, de hát egy tizenéves gyerek erről híres. Mire végigjártam a gyerekek szobáit, s eljutottam a miénkbe össze is jött egy mosásnyi. A ruhák a gépben, a husi a sütőben, a burgonyát csak akkor sütöm ki, ha megjöttek a fiúk is… áhh, porszívózni akartam még.  A szobánkban viszont leragadtam, tegnap este Mii megkért, hogy mutassak neki esküvői képeket, utána pedig csak az asztalra tettem az albumot. Mosolyogva forgattam a színes képeket, mind-mind megannyi emléket tükrözött vissza, az éltem eszenciáját.  Az egyik képen Miila épp Kimit nyúzta, Mi úgy három éves lehetett. A színes fotóról eszembe jutott, hogy mondtam el neki, hogy ismét teherbe estem…

-Jól vagy? – méregetett összehúzott szemekkel – sápadt vagy, és keveset is ettél…

-Semmi bajom – nevettem el magam, miközben kigomboltam Lotusos ingjét, mi mellkasát fedte – férj hiányban szenvedek…

-El akarsz csábítani? – vigyorodott el, miközben kezeit fenekemre csúsztatta.

-Ühüm… kevesen mondhatják el magukról, hogy háromszoros világbajnokkal szeretkezhetnek…

-És még hízelegsz is – nevette el magát – kicsim…. most komolyan, nem nagyobb a melled? – ráncolta homlokát, miközben engem bámult, pontosabban a melleimet.

-Úgy látod? – incselkedtem.

-Határozottan – bólintott – Lina…. tényleg nőtt?!

-Tényleg… - haraptam ajkamba, azt akartam, hogy ő jöjjön rá.

-Legutóbb Miila érkezése…. – kezdte, de elharapta a mondatot, és hátrébb lépett, hogy végigmérhessen – Linám…te… terhes vagy???

-Igen – nevettem el magam – ó Kims, kisbabánk lesz! Megint!

-Apa leszek? Háromszoros? – pillogott értetlenül, aztán karjaiba zárt – ó Linám, ez fantasztikus!

-Örülsz? – súgtam.

-Nagyon is – nevetett rám – mit tudunk róla?

-Még csak tesztet, illetve teszteket csináltam – kezdtem mesélni – de tekintve a tüneteket, szerintem olyan hét-nyolc hetes lehetek.

-Baba, figyelj rám egy kicsit – csúsztatta kezét hasamra – igazán örülnék neki, hogy ha növesztenél egy kis himbilimbit, és kisfiú lennél.

-Kims – kacagtam  - himbilimbit? Jaj, te szédült!

-Imádom a lányainkat, de elkélne egy kiskrapek, túlerőben vagytok! – sóhajtott fel álszenvedős hangon. Nem bírtam megállni a nevetést…

-Igen? – vettem fel a csörgő telefont, emlékeimből ez zökkentett ki – szia… nem, nem zavarsz – mosolyodtam el.

-Lini, meg tudnád mondani nekem, annak az üvegesnek a számát, aki azt az ultra biztos vitrint csinálta nektek? – kérdezte Hanna.

-Mm, várj egy pillanatot, lemegyek a vitrinhez, odatettem a névjegyét – feleltem – meg is van Karl Preston.

-Azaz, én meg minden áron valami Palmerhez akartam küldeni Sebet – nevetett fel.

-Nem mindegy – kuncogtam – jól vagy amúgy?

-Azt hiszem – sóhajtotta – nem könnyű ez a helyzet…

-Tudom – válaszoltam – átjössz hétvégén? Szombaton úgy is meccse lesz Saminak.

-Ott találkozunk, jó? Sebastian is menni akar mindenképp a meccsre, és én is. Utána ihatnánk valamit…

-Rendben – mosolyodtam el – akkor szombaton!

Miután letettem a telefont kinyitottam a vitrint. Te jó ég mennyi, mennyi trófea. Versenyek, futamok eredményeit és sikereit hirdette. Megannyi második és harmadik helyezettnek járó díj, és rengeteg győzelemért kapott kupa. A világbajnoki címekről nem is beszélve.  Megforgattam a serleget 2007 Kimi Räikkönen…2010/2011/2012 Sebastian Vettel 2013/2014/2015 Kimi Räikkönen. Mai napig nevetnem kellett Kimi milyen hanyag eleganciával vette tudomásul, hogy négyszeres F1-es világbajnokként a hallhatatlanok közé került. Arról nem is beszélve, amikor aktív F1-es karrierjét befejezve újra visszaült a Citroenbe, megint történelmet írt, ő volt az egyetlen olyan versenyző, aki F1-es világbajnokként ment rallyzni, onnan rally világbajnokként tért vissza Formul 1-be, majd évekkel később ismét a WRC-hez csatlakozott. Ott még két aktív évet húzott le, s abból az utolsóban ismét világbajnok lett. A két szériát összegezve egy hatszoros bajnok mellett éltem az életem.

-Basszus! – nyögtem fel az órára nézve, gyorsan felrohantam átöltözni, nem akartam elkésni a suliból. Pont akkor özönlött ki a fiatalság, amikor leparkoltam, pár pillanat múlva észre is vettem az én kis tündéremet. Kis?!

-Szia anya! – köszönt vidáman, mikor beszállt mellém, s nyomott egy puszit arcomra.

-Szia kicsim! Milyen napod volt?

-Egész jó – sóhajtott fel – négyes lett a matekom…

-Az jó ! – dicsértem meg.

-Nem! Anya, így nem lesz meg az ötös átlagom…

-Miila, ne légy ennyire szigorú magadhoz. Nagyon jól tanulsz, és előrehozott emeltszintű matek érettségire készülsz. Egy, két négyes belefér évközben.

-Én csak… anya, tényleg szeretnék bekerülni arra az egyetemre.

-Tudom szivem – bólintottam, hol volt már az én nagydumás kislányom, aki ide-oda hurcolta a plüsseit? Helyette egy céltudatos 16 éves ifjú hölgy ült mellettem, aki mérnöki karra akar menni, hogy aztán majd az F1-ben helyezkedhessen el. Hanna rengetegszer mondta, míg a lányok kicsik voltak, hogy valamelyikük úgy is beleszeret ebbe a sportba, bár én mindig azt hittem, ha ez valóra válik, akkor Niina lesz az – hidd el, ennél, többet nem tehetsz az ügy érdekében. Minden tőled telhetőt megteszel.

-Kösz anyu – mosolyodott el – Nii ma jön haza?

-Igen, apa elhozza, elvitte Samit az edzésre.

-Anyu, most mi lesz keriékkel? – kérdezte óvatosan.

-Még nem tudom Miila – vallottam be – holnap jönnek keresztapáddal Sami meccsére, majd ott kiderül. De a legfontosabb, hogy az, ami köztük történik, nem befolyásolja, hogy mit éreznek a gyerekeik, vagy irántatok.

-Felvehetem? – nyúlt a telefonom után, mikor csörögni kezdett – apa az.

-Persze.

-Szia apa….. aha…. oké…..szia!

-Ez gyors volt – mosolyodtam el.

-Apáék nemrég értek haza – informált – előbb lett vége Sami edzésének, Niina pedig el tudott jönni az előbbi vonattal.

-Csodás. Nem csináltam sütit, beugorjunk a cukrászdába?

-Naná – vigyorodott el – én gesztenye tortát kérek!

Fél órával később állítottam le a motort a házunk előtt, benyitva zsivaj fogadott.

-Anya! – lépett elém Niina, szorosan magamhoz öleltem, végre, végre itthon volt.

-Úgy hiányoztál kicsim - sóhajtottam fel – milyen volt az első hét gyakorlat?

-Izgalmas – kuncogott – anyu, láttam egy olyan édes kutyát! Tök úgy nézett ki, mint Ajax, csak kicsiben! De komolyan, a rajzos mintái teljesen megegyeztek vele.

-Hiányzik az a kis dög – feleltem, lassan tíz év telt el azóta, hogy öreg kutyaként a szivárványhídra lépett, de még mindig vártam, hogy berongyol a terasz ajtón. És bár az óta már a kölykének a kölyke is velünk élt, őt egyikölyük sem tudta pótolni, hiába néztek ugyan olyan aranybarna szemekkel ránk.

-Nekem is – bólogatott – azt hiszem, neki köszönhetem, hogy valóban az állatorvosira mentem tanulni.

-Nagyon szerettétek nyúzni – nevettem el magam –Mi és te még esőben is képesek voltatok kimenni,  labdázni vele.

-És Roxánnal is – szólt bele Miila – még jó, hogy nem volt nehéz meggyőzni titeket, hogy ha már Ajax az apja, mi is hozzunk egyet…

-Ja és kettő lett belőle – lépett be a nappaliba Kimi is, Miila rögtön megölelte – szia kicsim! Hogy ment a matek?

-Négyes lett – fintorgott megint.

-Kis zsenikém, nem lehet minden 100 %-os – nyomott puszit kisebbik lánya homlokára.

-A fiamat az edzésen hagytad? – tudakoltam.

-Zuhanyozik – válaszolta, majd egy csók után fülemhez hajolt – még mindig pimasz vagy… és ezért még mindig bünti jár…

-O jaj – kuncogtam, miközben átkaroltam derekát, a lányok elmélyülten csevegtek a kanapén, elégedetten sóhajtottam fel, végre mindegyik gyerekem itthon volt.

-Beszéltem Sebastianál, míg Sami a jégen volt – feküdt mellém Kimi este.

-Engem Hanna hívott – feleltem – mit mondott?

-Beadta a válókeresetet – sóhajtotta – ennyi volt.

-Sajnálom őket – húztam el szám – tizennégy év házasság után, elválni…

-Inkább váljanak el, mintsem megutálják egymást – támaszkodott könyökére – teljesen eltávolodtak egymástól, szóval…

-Lassan egy éve húzzák ezt már – bólogattam – és bár valóban barátivá vált a kapcsolatuk a szerelemből, az nem elég egy házassághoz, közel sem.

-Azt hiszem, nekem nagyon sok mindent kell megköszönnöm neked – tette kezét csípőmre – ha nincs akkora hited felém, lehet, mi sem lennénk már házasok…

-Voltak nehéz pillanatok – bólintottam lassan – de sose hagytad, hogy kiszeressek belőled. Nem hagytad, hogy ellaposodjon ez az egész köztünk. Küzdöttünk egymásért, és ezt ők egy idő után nem tették.

-Holly pont akkor érkezett, amikor Seb magányos volt, és tudod ő milyen. Nem volt nehéz beleszeretnie…  - folytatta.

-Most már talán rendeződnek a dolgaik. Viszont az becsülendő benne, hogy nem csalta meg Hannát, hanem leült megbeszélni vele, hogy részéről vége. És ezt Han is tudta.

-Jaj Linám – vont ölelésébe – lassan két évtizede élünk együtt.  És nem tudok visszaemlékezni olyan pillanatra, amikor valamilyen módon ne lettél volna mellettem. Tizenkilenc éve nem érintett más nő, és mégis úgy vágyom rád, mintha csak párszor kaptalak volna meg…

-Ez eléggé hajaz egy szerelmi vallomásra – mosolyodtam el, ahogy végigsimítottam arcán. Hiába mutatta egy-két mélyebb barázda, hogy már ő sem egy mai suhanc, én még mindig ugyan annak a helyes férfinak láttam, akihez hozzámentem. Több apróbb ránc keretezte szeme környékét, mikor nevetett, szőke tincseibe pár ősz hajszál is keveregett már, de az a mindenkit lehengerlő stílusa megmaradt.  Bár aktívan már rég nem vett részt az autósportokban a folyamatos edzés megmaradt, persze szerényebb formában. Mark mindig is szerves része volt az életének, és ez semmit sem változott. És hát Sami aktívan jégkorongozott, ami szintén igénybe vette Kimi izmait, rendszeresen edzett a fiával, ha akart volna se tudott volna elszakadni a sporttól.

-Azt hiszem, az is volt – mormogta ajkaim közé, hosszas csókja mindig életre keltette bennem a vágyat…

-Palánkra lökte! – kiabált Kimi – ezért büntetés járna!!!

-Mit néz ez a bíró??? – morgott Mark is.

-Na, végre! – sóhajtott fel Seb – ebből büntető lesz!

-Gyerünk fiam – mormogta Kimi, mikor Sami állt a korong mögé. Sami felénk nézett, láttam, hogy Kimi biztatóan bólint. Feszülten figyeltem mi lesz, de a fiúnk gond nélkül értékesítette a bűntetőt, a következő támadásokat védték, így megnyerték a meccset, továbbjutva a döntőbe.  Nevetve ugrottam Kimi nyakába, Nii, Miila, Line, és Nicolas pedig egymásba csimpaszkodva skandálták a csapat kabala dalát. Hannával kitereltük a gyereket, míg Kimi és Seb Sami után indultak.

-Jó kis meccs volt ez – karolt belém Hanna.

-Izgalams – bólogattam – Nicolas úgy nő, mint akit nyújtanak hallod!

-Legalább olyan magas lesz, mint Sebastian. Tegnap elvitte a dolgait…

-Sajnálom – súgtam – jól vagy?

-Furcsa, hogy csak hárman vagyunk – kezdte – de Seb már egy jó ideje csak papíron a férjem. Jobb ez így, tudod… felszabadulást is érzek. Bár Sebastian volt az első szerelmem, és húsz éve alkottunk egy párt, tudom, hogy el kellett engednem. Már nem volt meg köztünk az, ami köztetek például még most is…

-És a gyerekek?

-Karoline sírt egy darabig, miután Seb elment, de… sokat beszélgettünk így négyesben velük, és azt hiszem megértették, hogy attól, hogy mi elválunk, őket nem fogja kevésbé szeretni az apjuk.

-Line is kész hölgy a maga 15 évével…

-Nicolasnak kicsit nehezedd, hiszen ő még csak 11 éves, de legalább már azt elértük, hogy ne utálja Hollyt. Sokáig őt okolta mindenért. Rengeteget gondolkodtam, de nem tudok rájönni, hogy hol csúszott ki ez az egész a kezemből. Melyik volt az a pillanat, mikor már nem szerelmet, szeretetet láttam a szemében…

-Nem hiszem, hogy rájössz. Ez sosem egy pillanat alatt változik meg – sóhajtottam – de ahhoz képest, hogy váltok a lehető legjobban végződött a történetetek. Mármint az, hogy a történtek ellenére is fontos részei maradtatok egymás életének. Eleve a gyerekek egy életre összekötnek, de ti ez mellett jó barátok is maradtatok.

-Igen, ezt én is pozitív dolognak tartom…

-Anyaaa! – rohant ki Sami – láttad milyen gólokat lőttem?

-Ó kisfiam, hát persze – nevettem el magam – nagyon büszke vagyok rád Sami! – és bármegígértem neki, hogy nem szeretgetjük halálra, hiszen ő már ’nagyfiú’ a 13 évével, de a győzelmi örömben nem tudtam ellenállni, és ő maga is vigyorogva hagyta, hogy megölelgessük.

-Apa, elbírsz még? – vigyorgott kihívón Niina Kimire.

-Micsoda kérdés ez? – vette le napszemüvegét az említett – hát persze!

-Na, mutasd! – incselkedett Nii, majd az apja hátára ugrott.

-Te jó ég! Niina, te ma nem ehetsz sütit – nyögött fel Kimi.

-Apaaaa!  - vonta össze szemöldökét morcosan.

-Ne félj hercegnőm, csak vicceltem – nevette el magát Kimi, Niina puszit nyomott cserébe az arcára.

-Hát kösz apu – majd lecsúszott a hátáról – amúgy eldöntöttem, és nem akarok találkozni azzal a nővel.

-Én ennek csak örülök – felelte komolyan Kimi – de biztos vagy benne? Se én se az anyukád nem tiltja meg, hogy találkozz a szülőanyáddal.

-De nem akarok – vonta meg vállait – egy ideig foglalkoztatott a gondolat, hogy jó lenne látni, tudni milyen is, de… aztán rájöttem, hogy attól hogy vér szerint nem te vagy az anyukám – pillantott rám – minden más szempontból még lehetsz az. És voltál is. Sosem éreztem azt, hogy Miilát vagy Samit jobban szereted, mert közös gyerekek.

-Mert te is az én lányom vagy – simítottam végig az arcán.

-Szeretlek anya – ölelt meg, lehunytam a szemem, nehogy kibuggyanjon a könnyem.

-Én is szeretlek kicsim – feleltem meghatottan. Mikor elmondtuk neki, hogy vér szerint nem az én lányom pár napig feszült volt a hangulat, de minden egybevéve jól fogadta a dolgot. Nem értette miért mondott le róla az a nő, úgy gondolta biztos rossz volt, ha eldobták. És nekem ettől szakadt meg a szívem, hogy azaz ártatlan gyerek önmagát hibáztatja. Sokat beszélgettünk vele, és meg is lett az eredménye, lassacskán feldolgozta és helyre tette magában az új információkat.

-Mimi – szólította Kimi a kisebbik lányunkat – eldöntötted már, hogy melyik csapathoz akarsz menni?

-Egyértelműen a tiédhez – karolta át apja derekát – nézd, akár hogy is lesz, valaki úgy is rám fogja, hogy azért kerültem oda, mert Räikkönen vagyok.

-Örülök, hogy rájöttél kicsim – mosolyodott el – a neved épp úgy átok, mint áldás, és ezzel sajnos neked kell megbirkózni.

-Nem érdekel mások véleménye! - kacsintott Miila.

-Apja lánya – lépett mellénk Sebastian – de még van pár éved addig nagylány!

-Apa – fordult vissza Nicolas – menjünk pizzázniiii!

-Éhes vagy? – kuncogott Hanna.

-Igen anya! Ennyi sajtot kérek – írt le egy nagy kört kezeivel, felnevettünk.

-Ó, hát itt nagy gondok vannak akkor – kapta fel Seb.

-Jaj, Lini, nézd mi került a kezembe – kotort táskájába Hanna. Egy régi cikk került elő, dátuma szerint 11 évvel ezelőtti. Amikor Kimi kiszállt az F1-ből óriási harcok dúltak a jogokért, Bernie halála után mindenki örökösnek képzelte magát, így rohamos gyorsasággal dőlt össze a világbirodalom. Pályák mentek csődbe, a rajongók elkeseredettségükben néhol már tüntetéseket szerveztek. Kimi akkori csapatfőnöke viszont felismerte az ebben rejlő lehetőségeket, és hathatós segítséggel, de újra álmodta a Formula 1-et.

Az új birodalom – és ami mögötte van

-Bernie Eccleston halálával szó szerint darabjára hullott a birodalom, amelyet hosszú évtizedeken át épített és uralt. Már az utolsó években is rengeteg belharc tarkította a száguldó cirkusz életét, várható volt, hogy valamelyik csapat előbb utóbb lépni fog. Arra azonban nem számított a közvélemény, hogy két csapat szövetségéből egy új Concord egyezmény, s egy teljesen új világ, egy új birodalom születik, és elkezdődik a királykategória új időszámítása.

2016 végén négy világbajnok jelentette be távozását ( Sebastian Vettel – Infiniti Red Bull Racing, Kimi Räikkönen – Lotus F1 Team, Jenson Button – McLaren Mercedes, Lewis Hamilton  - Mercedes)  és ez egyenes út volt ahhoz, hogy az eddig is törékeny alapokon nyugvó cirkusz teljesen összeomoljon. Egyre több szponzor hátrált ki, s ez tömeges elbocsájtásokhoz vezetett. Úgy tűnt a Formula 1-nek örökre befellegzett.

Azon év telén rengeteg neves vendég érkezett Enstoneba, ahol Boullier és Horner csapatfőnökök újraálmodták az alapokat. Az elképzelés merész volt: az eddigi Eccleston Grouppal szerződésben álló csapatok, s pilóták összetoborozása egy új vezetőség alatt. A felismerés ezután hamar elterjedt, a királykategória nagyjai jól tudták ez az egyetlen esélye annak, hogy fent maradjon ez a sport. 2017-re megalakult a Formula One Holdings, melynek részvényesei nem mások lettek, mint a csapattulajdonosok. A megszokott húsz versenyből csupán 15 maradt, de ez a szám messze túlszárnyalta azt, amiben reménykedtek a vezetők. Lényegében egy rivális versenysorozatot hoztak létre, s a mozgalom mellé olyan versenyzők álltak, mint a fent említett négy világbajnok, vagy épp B. Senna, H. Kovalainen, R. Grosjean. A régi veterán hősökről nem is beszélve. Az első év minden viszontagsága ellenére sikerrel zárult, s megszületett az új Concord egyezmény is; a következő esztendőtől ismételten 20 versenypályán 12 csapattal Formula 1 néven indult az egyetlen, megújult széria. Ebben az évben köszönt le elnöki posztjáról Helmut Marko, s Gerard Lopez, helyeiket nem meglepő módon Sebastian Vettel, s Kimi Räikkönen vették át. A két „expilóta” versenyzői szemszögből tudta szemlélni a történéseket, elvégre több ezek kört róttak le a különböző pályákon, így mindkét csapat kiterjesztette tehetségkutató programját, lehetőséget adva az alsóbb kategóriákból kitörni készülő tehetségeknek…

-Sosem gondoltam, hogy így lesz belőled csapat főnök – pillantottam Kimire az étteremben ülve már.

-Én eleve nem is akartam csapatfőnök lenni – vont vállat hanyagul – de Sebas rádumált.

-Persze, fogd rám – forgatta meg szemeit a német.

-Jó, az tudtuk, hogy valamit tenni kell, ha azt akarjuk, hogy 10 év múlva is legyen F1. Hát aztán ez lett belőle.

-Mondanám, hogy örülök, hogy most már csak az enyém vagy – csúsztattam kezem lábára – de nem lenne igaz – felkuncogtam – a mai napig ugyan azt a fényt látom a szemedben, ha kitévedünk a kart pályára, mint, mikor először láttalak F1-es autóban…

-Eléggé a szenvedélyek rabja vagyok – kulcsolta ujjaim közé sajátjait – legfőképpen a tiéd…

-És a száguldásé – nevettem el magam, mivel ezt egyszerre mondtuk ki.

-Hát nem fura, hogy egyik fiúnk se akar pilóta lenni? – tette fel a kérdést Hanna. Jobban belegondolva, de az volt. Elvégre mind Samiban, mind Nicolasban világbajnoki vér csörgedezett, és ugye a vér nem válik vízzé.

-Tudom mit jelent padlógázzal átmenni egy egyenesben, és kedvemre való lenne, ha ez Samit is úgy foglalkoztatná, ahogy anno engem. De ő hokizni szeret úgy, mint ahogy én gokartozni.  És én akkor is támogatnám, ha épp kertészkedni akarna, a lényeg, hogy élvezze azt, amit csinál – mormogta Kimi, miközben Samira lesett. Elmélyülten elemezték a meccset a lányokkal, és amikor előadta, hogy is volt azaz utolsó gól elnevettem magam. Itt voltak a gyerekem, még ha már fél lábban a felnőtté válás útjára is léptek. Itt voltak a barátaim, és bár nagy változásokon voltak túl, az életünk részei maradtak. És itt volt nekem Kimi. Nem mondhatom, hogy átlagon felüli boldog életet éltünk volna, vagy, hogy tökéletes volt a házasságunk. Voltak hibáink, tévedéseink, rossz döntéseink, de ez mellett volt megannyi boldog pillanat, nevetés, csók, ölelés, vagy épp győztes meccs öröm. Nem is lett volna jogom, hogy panaszkodjak, de nem is akartam, csak csendben hálát adtam a sorsomnak, hogy évtizedekkel ezelőtt az utamba lökte azt a labdát Justuuval együtt…

VÉGE

Sziasztok!

Mikor befejeztem a második évad utolsó részét hagytam pár kiskaput, hátha valamikor valahogy írok egy harmadik évadot. De úgy érzem, az már erőltetett lenne. Íme a +1 rész, mely valóban az utolsó ehhez a történethez. Remélem, ezzel könnyebben engeditek el, és én magam is könnyebben búcsúzom az Új élettől. Köszönöm mindenkinek, aki olvasta ezt a kis történetet, és azt is, hogy íratok hozzá nekem. :)

L.