-Apuuuu,
el fogunk késni! – morgott Sami.
-Édes
fiam, mit gondolsz, miért van neked világbajnok autóversenyző apád? – rongyolt
le Kimi az emeletről.
-Jó,
jó, de ha időben indulnánk, nem kéne száguldoznod – feleselt.
-Te
gyerek, még egy ilyen és mehetsz busszal – fenyegette játékosan Kimi.
-Igaza
van a gyereknek – szóltam bele.
-Látod?
Még anya is így látja! – fonta össze kezeit mellkasa előtt elégedetten.
-Jó
edzést kicsim – pusziltam meg arcát.
-Anyu!
Ugye tudod, hogy a meccsen nem puszilgathatsz össze? – lesett rám, tipikus
Räikkönen tekintettel.
-Tudom,
tudom – sóhajtottam.
-Megvárom
Samit, így Niinát is el tudom hozni – lépett hozzám Kimi egy búcsúcsókra.
-Rendben
– bólintottam – legyetek jók!
-Szia
anyaaa – iramodott kifelé Sami, majd a férjem is követte. Pá pillanat múlva
elhalkult a távolodó autózaja is, én pedig egyedül maradtam a nagy házban.
Elmosolyodtam, tökéletes csend uralkodott körülöttem. Most még. Főztem egy
kávét, és kiélveztem a nyugit, másfél óra múlva úgy is mehetek Miiláért. Persze
nem tudtam sokáig tétlenül ülni, annak tudatában, hogy meg mennyi mindent meg
kéne csinálnom, mielőtt újra zajos lesz a ház. Első utam a nappaliba vezetett a
szennyes kosárral, Sami cuccai mindenhol felfedezhetőek voltak, nem győztem
pakolni utána, de hát egy tizenéves gyerek erről híres. Mire végigjártam a
gyerekek szobáit, s eljutottam a miénkbe össze is jött egy mosásnyi. A ruhák a
gépben, a husi a sütőben, a burgonyát csak akkor sütöm ki, ha megjöttek a fiúk
is… áhh, porszívózni akartam még. A
szobánkban viszont leragadtam, tegnap este Mii megkért, hogy mutassak neki
esküvői képeket, utána pedig csak az asztalra tettem az albumot. Mosolyogva
forgattam a színes képeket, mind-mind megannyi emléket tükrözött vissza, az
éltem eszenciáját. Az egyik képen Miila
épp Kimit nyúzta, Mi úgy három éves lehetett. A színes fotóról eszembe jutott,
hogy mondtam el neki, hogy ismét teherbe estem…
-Jól vagy? – méregetett összehúzott
szemekkel – sápadt vagy, és keveset is ettél…
-Semmi bajom – nevettem el magam, miközben
kigomboltam Lotusos ingjét, mi mellkasát fedte – férj hiányban szenvedek…
-El akarsz csábítani? – vigyorodott el,
miközben kezeit fenekemre csúsztatta.
-Ühüm… kevesen mondhatják el magukról, hogy
háromszoros világbajnokkal szeretkezhetnek…
-És még hízelegsz is – nevette el magát –
kicsim…. most komolyan, nem nagyobb a melled? – ráncolta homlokát, miközben
engem bámult, pontosabban a melleimet.
-Úgy látod? – incselkedtem.
-Határozottan – bólintott – Lina…. tényleg
nőtt?!
-Tényleg… - haraptam ajkamba, azt akartam,
hogy ő jöjjön rá.
-Legutóbb Miila érkezése…. – kezdte, de
elharapta a mondatot, és hátrébb lépett, hogy végigmérhessen – Linám…te… terhes
vagy???
-Igen – nevettem el magam – ó Kims,
kisbabánk lesz! Megint!
-Apa leszek? Háromszoros? – pillogott
értetlenül, aztán karjaiba zárt – ó Linám, ez fantasztikus!
-Örülsz? – súgtam.
-Nagyon is – nevetett rám – mit tudunk
róla?
-Még csak tesztet, illetve teszteket
csináltam – kezdtem mesélni – de tekintve a tüneteket, szerintem olyan
hét-nyolc hetes lehetek.
-Baba, figyelj rám egy kicsit – csúsztatta
kezét hasamra – igazán örülnék neki, hogy ha növesztenél egy kis himbilimbit,
és kisfiú lennél.
-Kims – kacagtam - himbilimbit? Jaj, te szédült!
-Imádom a lányainkat, de elkélne egy
kiskrapek, túlerőben vagytok! – sóhajtott fel álszenvedős hangon. Nem bírtam
megállni a nevetést…
-Igen?
– vettem fel a csörgő telefont, emlékeimből ez zökkentett ki – szia… nem, nem
zavarsz – mosolyodtam el.
-Lini,
meg tudnád mondani nekem, annak az üvegesnek a számát, aki azt az ultra biztos
vitrint csinálta nektek? – kérdezte Hanna.
-Mm,
várj egy pillanatot, lemegyek a vitrinhez, odatettem a névjegyét – feleltem –
meg is van Karl Preston.
-Azaz,
én meg minden áron valami Palmerhez akartam küldeni Sebet – nevetett fel.
-Nem
mindegy – kuncogtam – jól vagy amúgy?
-Azt
hiszem – sóhajtotta – nem könnyű ez a helyzet…
-Tudom
– válaszoltam – átjössz hétvégén? Szombaton úgy is meccse lesz Saminak.
-Ott
találkozunk, jó? Sebastian is menni akar mindenképp a meccsre, és én is. Utána
ihatnánk valamit…
-Rendben
– mosolyodtam el – akkor szombaton!
Miután
letettem a telefont kinyitottam a vitrint. Te jó ég mennyi, mennyi trófea.
Versenyek, futamok eredményeit és sikereit hirdette. Megannyi második és
harmadik helyezettnek járó díj, és rengeteg győzelemért kapott kupa. A
világbajnoki címekről nem is beszélve.
Megforgattam a serleget 2007 Kimi Räikkönen…2010/2011/2012 Sebastian
Vettel 2013/2014/2015 Kimi Räikkönen. Mai napig nevetnem kellett Kimi milyen
hanyag eleganciával vette tudomásul, hogy négyszeres F1-es világbajnokként a
hallhatatlanok közé került. Arról nem is beszélve, amikor aktív F1-es
karrierjét befejezve újra visszaült a Citroenbe, megint történelmet írt, ő volt
az egyetlen olyan versenyző, aki F1-es világbajnokként ment rallyzni, onnan
rally világbajnokként tért vissza Formul 1-be, majd évekkel később ismét a
WRC-hez csatlakozott. Ott még két aktív évet húzott le, s abból az utolsóban
ismét világbajnok lett. A két szériát összegezve egy hatszoros bajnok mellett
éltem az életem.
-Basszus!
– nyögtem fel az órára nézve, gyorsan felrohantam átöltözni, nem akartam
elkésni a suliból. Pont akkor özönlött ki a fiatalság, amikor leparkoltam, pár
pillanat múlva észre is vettem az én kis tündéremet. Kis?!
-Szia
anya! – köszönt vidáman, mikor beszállt mellém, s nyomott egy puszit arcomra.
-Szia
kicsim! Milyen napod volt?
-Egész
jó – sóhajtott fel – négyes lett a matekom…
-Az jó
! – dicsértem meg.
-Nem!
Anya, így nem lesz meg az ötös átlagom…
-Miila,
ne légy ennyire szigorú magadhoz. Nagyon jól tanulsz, és előrehozott
emeltszintű matek érettségire készülsz. Egy, két négyes belefér évközben.
-Én
csak… anya, tényleg szeretnék bekerülni arra az egyetemre.
-Tudom
szivem – bólintottam, hol volt már az én nagydumás kislányom, aki ide-oda hurcolta
a plüsseit? Helyette egy céltudatos 16 éves ifjú hölgy ült mellettem, aki
mérnöki karra akar menni, hogy aztán majd az F1-ben helyezkedhessen el. Hanna
rengetegszer mondta, míg a lányok kicsik voltak, hogy valamelyikük úgy is
beleszeret ebbe a sportba, bár én mindig azt hittem, ha ez valóra válik, akkor
Niina lesz az – hidd el, ennél, többet nem tehetsz az ügy érdekében. Minden
tőled telhetőt megteszel.
-Kösz
anyu – mosolyodott el – Nii ma jön haza?
-Igen,
apa elhozza, elvitte Samit az edzésre.
-Anyu,
most mi lesz keriékkel? – kérdezte óvatosan.
-Még
nem tudom Miila – vallottam be – holnap jönnek keresztapáddal Sami meccsére,
majd ott kiderül. De a legfontosabb, hogy az, ami köztük történik, nem
befolyásolja, hogy mit éreznek a gyerekeik, vagy irántatok.
-Felvehetem?
– nyúlt a telefonom után, mikor csörögni kezdett – apa az.
-Persze.
-Szia
apa….. aha…. oké…..szia!
-Ez gyors
volt – mosolyodtam el.
-Apáék
nemrég értek haza – informált – előbb lett vége Sami edzésének, Niina pedig el
tudott jönni az előbbi vonattal.
-Csodás.
Nem csináltam sütit, beugorjunk a cukrászdába?
-Naná –
vigyorodott el – én gesztenye tortát kérek!
Fél
órával később állítottam le a motort a házunk előtt, benyitva zsivaj fogadott.
-Anya!
– lépett elém Niina, szorosan magamhoz öleltem, végre, végre itthon volt.
-Úgy
hiányoztál kicsim - sóhajtottam fel – milyen volt az első hét gyakorlat?
-Izgalmas
– kuncogott – anyu, láttam egy olyan édes kutyát! Tök úgy nézett ki, mint Ajax,
csak kicsiben! De komolyan, a rajzos mintái teljesen megegyeztek vele.
-Hiányzik
az a kis dög – feleltem, lassan tíz év telt el azóta, hogy öreg kutyaként a
szivárványhídra lépett, de még mindig vártam, hogy berongyol a terasz ajtón. És
bár az óta már a kölykének a kölyke is velünk élt, őt egyikölyük sem tudta
pótolni, hiába néztek ugyan olyan aranybarna szemekkel ránk.
-Nekem
is – bólogatott – azt hiszem, neki köszönhetem, hogy valóban az állatorvosira
mentem tanulni.
-Nagyon
szerettétek nyúzni – nevettem el magam –Mi és te még esőben is képesek voltatok
kimenni, labdázni vele.
-És
Roxánnal is – szólt bele Miila – még jó, hogy nem volt nehéz meggyőzni titeket,
hogy ha már Ajax az apja, mi is hozzunk egyet…
-Ja és
kettő lett belőle – lépett be a nappaliba Kimi is, Miila rögtön megölelte –
szia kicsim! Hogy ment a matek?
-Négyes
lett – fintorgott megint.
-Kis
zsenikém, nem lehet minden 100 %-os – nyomott puszit kisebbik lánya homlokára.
-A
fiamat az edzésen hagytad? – tudakoltam.
-Zuhanyozik
– válaszolta, majd egy csók után fülemhez hajolt – még mindig pimasz vagy… és
ezért még mindig bünti jár…
-O jaj
– kuncogtam, miközben átkaroltam derekát, a lányok elmélyülten csevegtek a
kanapén, elégedetten sóhajtottam fel, végre mindegyik gyerekem itthon volt.
-Beszéltem
Sebastianál, míg Sami a jégen volt – feküdt mellém Kimi este.
-Engem
Hanna hívott – feleltem – mit mondott?
-Beadta
a válókeresetet – sóhajtotta – ennyi volt.
-Sajnálom
őket – húztam el szám – tizennégy év házasság után, elválni…
-Inkább
váljanak el, mintsem megutálják egymást – támaszkodott könyökére – teljesen
eltávolodtak egymástól, szóval…
-Lassan
egy éve húzzák ezt már – bólogattam – és bár valóban barátivá vált a
kapcsolatuk a szerelemből, az nem elég egy házassághoz, közel sem.
-Azt
hiszem, nekem nagyon sok mindent kell megköszönnöm neked – tette kezét csípőmre
– ha nincs akkora hited felém, lehet, mi sem lennénk már házasok…
-Voltak
nehéz pillanatok – bólintottam lassan – de sose hagytad, hogy kiszeressek
belőled. Nem hagytad, hogy ellaposodjon ez az egész köztünk. Küzdöttünk
egymásért, és ezt ők egy idő után nem tették.
-Holly
pont akkor érkezett, amikor Seb magányos volt, és tudod ő milyen. Nem volt
nehéz beleszeretnie… - folytatta.
-Most
már talán rendeződnek a dolgaik. Viszont az becsülendő benne, hogy nem csalta
meg Hannát, hanem leült megbeszélni vele, hogy részéről vége. És ezt Han is
tudta.
-Jaj
Linám – vont ölelésébe – lassan két évtizede élünk együtt. És nem tudok visszaemlékezni olyan
pillanatra, amikor valamilyen módon ne lettél volna mellettem. Tizenkilenc éve
nem érintett más nő, és mégis úgy vágyom rád, mintha csak párszor kaptalak
volna meg…
-Ez
eléggé hajaz egy szerelmi vallomásra – mosolyodtam el, ahogy végigsimítottam
arcán. Hiába mutatta egy-két mélyebb barázda, hogy már ő sem egy mai suhanc, én
még mindig ugyan annak a helyes férfinak láttam, akihez hozzámentem. Több
apróbb ránc keretezte szeme környékét, mikor nevetett, szőke tincseibe pár ősz
hajszál is keveregett már, de az a mindenkit lehengerlő stílusa megmaradt. Bár aktívan már rég nem vett részt az autósportokban
a folyamatos edzés megmaradt, persze szerényebb formában. Mark mindig is
szerves része volt az életének, és ez semmit sem változott. És hát Sami aktívan
jégkorongozott, ami szintén igénybe vette Kimi izmait, rendszeresen edzett a
fiával, ha akart volna se tudott volna elszakadni a sporttól.
-Azt
hiszem, az is volt – mormogta ajkaim közé, hosszas csókja mindig életre
keltette bennem a vágyat…
-Palánkra
lökte! – kiabált Kimi – ezért büntetés járna!!!
-Mit
néz ez a bíró??? – morgott Mark is.
-Na,
végre! – sóhajtott fel Seb – ebből büntető lesz!
-Gyerünk
fiam – mormogta Kimi, mikor Sami állt a korong mögé. Sami felénk nézett,
láttam, hogy Kimi biztatóan bólint. Feszülten figyeltem mi lesz, de a fiúnk
gond nélkül értékesítette a bűntetőt, a következő támadásokat védték, így
megnyerték a meccset, továbbjutva a döntőbe.
Nevetve ugrottam Kimi nyakába, Nii, Miila, Line, és Nicolas pedig
egymásba csimpaszkodva skandálták a csapat kabala dalát. Hannával kitereltük a
gyereket, míg Kimi és Seb Sami után indultak.
-Jó kis
meccs volt ez – karolt belém Hanna.
-Izgalams
– bólogattam – Nicolas úgy nő, mint akit nyújtanak hallod!
-Legalább
olyan magas lesz, mint Sebastian. Tegnap elvitte a dolgait…
-Sajnálom
– súgtam – jól vagy?
-Furcsa,
hogy csak hárman vagyunk – kezdte – de Seb már egy jó ideje csak papíron a
férjem. Jobb ez így, tudod… felszabadulást is érzek. Bár Sebastian volt az első
szerelmem, és húsz éve alkottunk egy párt, tudom, hogy el kellett engednem. Már
nem volt meg köztünk az, ami köztetek például még most is…
-És a
gyerekek?
-Karoline
sírt egy darabig, miután Seb elment, de… sokat beszélgettünk így négyesben
velük, és azt hiszem megértették, hogy attól, hogy mi elválunk, őket nem fogja
kevésbé szeretni az apjuk.
-Line
is kész hölgy a maga 15 évével…
-Nicolasnak
kicsit nehezedd, hiszen ő még csak 11 éves, de legalább már azt elértük, hogy
ne utálja Hollyt. Sokáig őt okolta mindenért. Rengeteget gondolkodtam, de nem
tudok rájönni, hogy hol csúszott ki ez az egész a kezemből. Melyik volt az a pillanat,
mikor már nem szerelmet, szeretetet láttam a szemében…
-Nem
hiszem, hogy rájössz. Ez sosem egy pillanat alatt változik meg – sóhajtottam –
de ahhoz képest, hogy váltok a lehető legjobban végződött a történetetek.
Mármint az, hogy a történtek ellenére is fontos részei maradtatok egymás
életének. Eleve a gyerekek egy életre összekötnek, de ti ez mellett jó barátok
is maradtatok.
-Igen,
ezt én is pozitív dolognak tartom…
-Anyaaa!
– rohant ki Sami – láttad milyen gólokat lőttem?
-Ó
kisfiam, hát persze – nevettem el magam – nagyon büszke vagyok rád Sami! – és
bármegígértem neki, hogy nem szeretgetjük halálra, hiszen ő már ’nagyfiú’ a 13
évével, de a győzelmi örömben nem tudtam ellenállni, és ő maga is vigyorogva
hagyta, hogy megölelgessük.
-Apa,
elbírsz még? – vigyorgott kihívón Niina Kimire.
-Micsoda
kérdés ez? – vette le napszemüvegét az említett – hát persze!
-Na,
mutasd! – incselkedett Nii, majd az apja hátára ugrott.
-Te jó
ég! Niina, te ma nem ehetsz sütit – nyögött fel Kimi.
-Apaaaa! - vonta össze szemöldökét morcosan.
-Ne
félj hercegnőm, csak vicceltem – nevette el magát Kimi, Niina puszit nyomott
cserébe az arcára.
-Hát
kösz apu – majd lecsúszott a hátáról – amúgy eldöntöttem, és nem akarok
találkozni azzal a nővel.
-Én
ennek csak örülök – felelte komolyan Kimi – de biztos vagy benne? Se én se az
anyukád nem tiltja meg, hogy találkozz a szülőanyáddal.
-De nem
akarok – vonta meg vállait – egy ideig foglalkoztatott a gondolat, hogy jó
lenne látni, tudni milyen is, de… aztán rájöttem, hogy attól hogy vér szerint
nem te vagy az anyukám – pillantott rám – minden más szempontból még lehetsz
az. És voltál is. Sosem éreztem azt, hogy Miilát vagy Samit jobban szereted,
mert közös gyerekek.
-Mert
te is az én lányom vagy – simítottam végig az arcán.
-Szeretlek
anya – ölelt meg, lehunytam a szemem, nehogy kibuggyanjon a könnyem.
-Én is
szeretlek kicsim – feleltem meghatottan. Mikor elmondtuk neki, hogy vér szerint
nem az én lányom pár napig feszült volt a hangulat, de minden egybevéve jól
fogadta a dolgot. Nem értette miért mondott le róla az a nő, úgy gondolta
biztos rossz volt, ha eldobták. És nekem ettől szakadt meg a szívem, hogy azaz
ártatlan gyerek önmagát hibáztatja. Sokat beszélgettünk vele, és meg is lett az
eredménye, lassacskán feldolgozta és helyre tette magában az új információkat.
-Mimi –
szólította Kimi a kisebbik lányunkat – eldöntötted már, hogy melyik csapathoz
akarsz menni?
-Egyértelműen
a tiédhez – karolta át apja derekát – nézd, akár hogy is lesz, valaki úgy is
rám fogja, hogy azért kerültem oda, mert Räikkönen vagyok.
-Örülök,
hogy rájöttél kicsim – mosolyodott el – a neved épp úgy átok, mint áldás, és
ezzel sajnos neked kell megbirkózni.
-Nem
érdekel mások véleménye! - kacsintott Miila.
-Apja
lánya – lépett mellénk Sebastian – de még van pár éved addig nagylány!
-Apa –
fordult vissza Nicolas – menjünk pizzázniiii!
-Éhes
vagy? – kuncogott Hanna.
-Igen
anya! Ennyi sajtot kérek – írt le egy nagy kört kezeivel, felnevettünk.
-Ó, hát
itt nagy gondok vannak akkor – kapta fel Seb.
-Jaj,
Lini, nézd mi került a kezembe – kotort táskájába Hanna. Egy régi cikk került
elő, dátuma szerint 11 évvel ezelőtti. Amikor Kimi kiszállt az F1-ből óriási
harcok dúltak a jogokért, Bernie halála után mindenki örökösnek képzelte magát,
így rohamos gyorsasággal dőlt össze a világbirodalom. Pályák mentek csődbe, a
rajongók elkeseredettségükben néhol már tüntetéseket szerveztek. Kimi akkori
csapatfőnöke viszont felismerte az ebben rejlő lehetőségeket, és hathatós
segítséggel, de újra álmodta a Formula 1-et.
Az
új birodalom – és ami mögötte van
-Bernie Eccleston halálával szó szerint darabjára
hullott a birodalom, amelyet hosszú évtizedeken át épített és uralt. Már az
utolsó években is rengeteg belharc tarkította a száguldó cirkusz életét,
várható volt, hogy valamelyik csapat előbb utóbb lépni fog. Arra azonban nem
számított a közvélemény, hogy két csapat szövetségéből egy új Concord
egyezmény, s egy teljesen új világ, egy új birodalom születik, és elkezdődik a
királykategória új időszámítása.
2016 végén négy világbajnok jelentette be
távozását ( Sebastian Vettel – Infiniti Red Bull Racing, Kimi Räikkönen – Lotus
F1 Team, Jenson Button – McLaren Mercedes, Lewis Hamilton - Mercedes) és ez egyenes út volt ahhoz, hogy az eddig is törékeny
alapokon nyugvó cirkusz teljesen összeomoljon. Egyre több szponzor hátrált ki, s
ez tömeges elbocsájtásokhoz vezetett. Úgy tűnt a Formula 1-nek örökre
befellegzett.
Azon év telén rengeteg neves vendég érkezett
Enstoneba, ahol Boullier és Horner csapatfőnökök újraálmodták az alapokat. Az elképzelés
merész volt: az eddigi Eccleston Grouppal szerződésben álló csapatok, s pilóták
összetoborozása egy új vezetőség alatt. A felismerés ezután hamar elterjedt, a
királykategória nagyjai jól tudták ez az egyetlen esélye annak, hogy fent
maradjon ez a sport. 2017-re megalakult a Formula One Holdings, melynek
részvényesei nem mások lettek, mint a csapattulajdonosok. A megszokott húsz
versenyből csupán 15 maradt, de ez a szám messze túlszárnyalta azt, amiben
reménykedtek a vezetők. Lényegében egy rivális versenysorozatot hoztak létre, s
a mozgalom mellé olyan versenyzők álltak, mint a fent említett négy
világbajnok, vagy épp B. Senna, H. Kovalainen, R. Grosjean. A régi veterán
hősökről nem is beszélve. Az első év minden viszontagsága ellenére sikerrel zárult,
s megszületett az új Concord egyezmény is; a következő esztendőtől ismételten
20 versenypályán 12 csapattal Formula 1 néven indult az egyetlen, megújult
széria. Ebben az évben köszönt le elnöki posztjáról Helmut Marko, s Gerard
Lopez, helyeiket nem meglepő módon Sebastian Vettel, s Kimi Räikkönen vették
át. A két „expilóta” versenyzői szemszögből tudta szemlélni a történéseket,
elvégre több ezek kört róttak le a különböző pályákon, így mindkét csapat
kiterjesztette tehetségkutató programját, lehetőséget adva az alsóbb
kategóriákból kitörni készülő tehetségeknek…
-Sosem gondoltam, hogy így lesz belőled csapat
főnök – pillantottam Kimire az étteremben ülve már.
-Én eleve nem is akartam csapatfőnök lenni – vont
vállat hanyagul – de Sebas rádumált.
-Persze, fogd rám – forgatta meg szemeit a német.
-Jó, az tudtuk, hogy valamit tenni kell, ha azt
akarjuk, hogy 10 év múlva is legyen F1. Hát aztán ez lett belőle.
-Mondanám, hogy örülök, hogy most már csak az
enyém vagy – csúsztattam kezem lábára – de nem lenne igaz – felkuncogtam – a
mai napig ugyan azt a fényt látom a szemedben, ha kitévedünk a kart pályára,
mint, mikor először láttalak F1-es autóban…
-Eléggé a szenvedélyek rabja vagyok – kulcsolta
ujjaim közé sajátjait – legfőképpen a tiéd…
-És a száguldásé – nevettem el magam, mivel ezt
egyszerre mondtuk ki.
-Hát nem fura, hogy egyik fiúnk se akar pilóta
lenni? – tette fel a kérdést Hanna. Jobban belegondolva, de az volt. Elvégre
mind Samiban, mind Nicolasban világbajnoki vér csörgedezett, és ugye a vér nem
válik vízzé.
-Tudom mit jelent padlógázzal átmenni egy
egyenesben, és kedvemre való lenne, ha ez Samit is úgy foglalkoztatná, ahogy
anno engem. De ő hokizni szeret úgy, mint ahogy én gokartozni. És én akkor is támogatnám, ha épp
kertészkedni akarna, a lényeg, hogy élvezze azt, amit csinál – mormogta Kimi,
miközben Samira lesett. Elmélyülten elemezték a meccset a lányokkal, és amikor előadta,
hogy is volt azaz utolsó gól elnevettem magam. Itt voltak a gyerekem, még ha
már fél lábban a felnőtté válás útjára is léptek. Itt voltak a barátaim, és bár
nagy változásokon voltak túl, az életünk részei maradtak. És itt volt nekem
Kimi. Nem mondhatom, hogy átlagon felüli boldog életet éltünk volna, vagy, hogy
tökéletes volt a házasságunk. Voltak hibáink, tévedéseink, rossz döntéseink, de
ez mellett volt megannyi boldog pillanat, nevetés, csók, ölelés, vagy épp
győztes meccs öröm. Nem is lett volna jogom, hogy panaszkodjak, de nem is
akartam, csak csendben hálát adtam a sorsomnak, hogy évtizedekkel ezelőtt az
utamba lökte azt a labdát Justuuval együtt…
VÉGE
Sziasztok!
Mikor befejeztem a második évad utolsó részét
hagytam pár kiskaput, hátha valamikor valahogy írok egy harmadik évadot. De úgy
érzem, az már erőltetett lenne. Íme a +1 rész, mely valóban az utolsó ehhez a
történethez. Remélem, ezzel könnyebben engeditek el, és én magam is könnyebben
búcsúzom az Új élettől. Köszönöm mindenkinek, aki olvasta ezt a kis történetet,
és azt is, hogy íratok hozzá nekem. :)
L.
