2013. február 7., csütörtök

Hat


2012, Barcelona

-Ujabb dobogó, gratulálok! – öleltem meg nevetve Kimit – naaa csak egy mosolyost, kérlekkk…
-Bolond – nevette el magát – jaj Grey, hogy te mikre rá nem veszed az embert…
-Na, ezt úgy mondatd, mintha arra kértelek volna, hogy nőnek öltözve tipegj be a homeba – fintorogtam.
-Seba sok RB itatott veled? – pillogott értelmesen rám.
-Nem – morogtam – rád viszont rád férne pár, kicsit unalmas, hogy ilyen savanyú arcot vágsz, mikor dobogón állsz. Tudom, hogy te nyerni mész, de mindenki azért indul, és a harmadik hely nem olyan rossz, mint amilyennek te látod.
-Okoskám – fonta össze karjait – tudom, hogy megvan a potenciál a nyerésre az autómban, innentől kezdve csak az első hely érdekel. Amúgy meg nem tartom rossz helyezésnek ezt, főleg a csapat szempontjából, de nem két éve vagyok itt, hogy bepörgessen egy pódium, meg egy fél üveg pezsgő. Sebas arca is igen csúfondáros tud lenni, ha első helyről indul, de nem nyer.
-De te hetedik helyről indultál, és dobogóra álltál!
-Ja, csak épp olyan csapatok voltak előttem, akiknél mi jobban vagyunk, illetve lehetnénk, ha végre normális szervot kapnék, és simán menne az időmérő! Arról nem is beszélve, hogy behozhattam volna a második helyet is. Hát ezért nem édelgek én a pódiumon.
-Jaj Räikka – sóhajtottam fel – én csak… biztos szeretnék lenni abban, hogy jól érzed magad itt… hogy valóban élvezed…
-Ana – lépett közelebb hozzám – jól tudod, hogy az első tesztig volt bennem egy kis tartás, hogy ezzel az autóval, az újításokkal megint tudok e úgy a határon autózni, ahogy régen tettem. De az első kör után tudtam, hogy igen. A légkör jó. Nem korlátoznak, nem akarják megszabni, hogy a pályán kívül miket tehetek és miket nem. Szóval jó itt nekem. Kedvemre való a csapat stílusa, és a teljesítménye is. Szívesen dolgozom velük.
-Remek ezt hallani – mosolyodtam el – Kimi… átmegyek Basihoz, míg te összeszeded magad, megnézem milyen állapotban van.
-Ajj, pedig azt hittem, kivitelezhetjük azt a zuhanyt – villantott kaján tekintete.
-Räikka, azt már megtanultam, hogy melyik kutya ugat az nem harap – vontam fel szemöldököm kihívón.
-Ana… nagyon kevés tart vissza attól, hogy neked ne essek – sóhajtott fel – de már csak Sebastian miatt sem tehetem. Fordított esetben én beverném a képét egy ilyenért, és tudom, hogy ő sem cselekedne másként…
Szelíden bólintottam, majd magára hagytam.  Felkavartak szavai…mármint ő Kimi!  A főnököm… persze leginkább csak papíron. De az mellett a barátom, szinte a legjobb. Kétségek közt mentem a kék-piros home felé, bennem lüktettem a finn édes csókjai, a rengeteg átbeszélt éjszaka, a sok ölelés… érintések, vágyak. Vágy. Kívántam őt, ajka puha és mézédes volt… már a gondolattól is bizsergett bőröm, hogy milyen finom puha lehet bőre….
-Öööö, nem tudom, hogy jó ötlet e, ha bemész most hozzá – sóhajtott fel Heikkie. Nem már, hol van Tommi?! Ő már rég azon morgott volna, hol voltam idáig! Ez a srác nem ide való….
-Sebastian – nyitottam be az hozzá – persze cuccai szanaszét dobálva, rendetlenség fogadott, mint általában, ha ideges.
-Elbasztam – meredt előre.
-Nem. Megadta magát a generátor. Ez nem  a te hibád – guggoltam elé.
-De ha nem hajtom annyira! Ha beérem fél másodperccel, lassabb köridőkkel – kezdte, kezeim közé fogtam arcát, hogy rám figyeljen.
-Seb! Nem, ez hülyeség. Te is tudod, hogy ez nem így működik. Technikai sport, és most ez a technika megadta magát!
-Kicsúszik a cím a kezemből… - suttogta maga elé meredve.
-Dehogy! Basi, 26 pontra vagy, egy nullázás a szemöldökbajnoknak, egy nyerés neked …
-De ez nem így működik!
-Tudom – ültem le előtte törökülésbe – jó tudom, hogy nem ilyen könnyen adják azt a sok pontot. Mert Mark, és Lewis is lehet előtted is, akkor is ha nyali kieseik, ha kiesik…
-Nyali?
-Alonso – fintorogtam.
-Bolond – mutatott te sem vagy százas mosolyt – tudom, hogy ellenfelek, de csak a pályán, szóval… egy kicsit okosabban beszélj…
-Mert Alonso anorexiás barátnője Sebnek hív téged igaz? Nem a mutogatós germánnak… - fortyantam fel.
-De ez engem nem érdeke – állt fel utánam ő is, és hátulról átkarolt – te légy okosabb, ne süllyedj le az ő szegénységi szintjére….. de álljunk csak meg! Miért is én vigasztallak téged?!
-Mert szőkeee vagy – nevettem fel, s feléje fordulva megöleltem –Bastiii… mit szolnál ahhoz, ha este csak te és én csinálnánk valamit? Mondjuk, megmasszírozom a hátad!
-Mi ez a nagylelkűség Grey?
-A múltkori lábmasszázs miatt – biggyesztettem le ajkaim, eddig tökéltesen működött a figyelem elterelő taktikám. És Seb különben is olyan jellem volt, aki rövid időre nagyon felhúzza magát, de a harag amilyen hírtelen jött, úgy távozik is belőle.
-Jól van na! – sóhajtott fel – amúgy tudom, mire megy ki a játék. Ana, én már ma este elrepülök innen, szóval, ha csak nem jössz velem…
-Holnap délelőtt még kell egy fotósorozatot csinálnom a Lotusról – feleltem csüggedten – nem tudok menni.
-Akkor otthon – bólintott – megyek zuhanyozni, rendben?
-Menj csak kisfiam – vigyorogtam rá, szem forgatva ölelt meg.
-Aztán nem ám rosszat hallok felőletek!
-Kösz – fintorogtam, elköszöntünk, majd magára hagytam.
-Remélem még idegesebb, mint volt – toporzékolt mellettem Heikki.
-Ha épp tudni akarod szinte teljesen megnyugodott – morogtam, ezerszer sírtam vissza Tommit – és ha még egyszer korlátozni akarod, hogy mikor mehetek be hozzá, esküszöm, a szemeid bánják.
-Én csak nem tartom jó ötletnek, hogy egyszerre két lovon ülj – felelte flegmán.
-Tessék?
-Ugyan már, te Kimi mellett vagy. Maradj is ott. Nem kell beleokoskodnod a Red Bullosok dolgába.
-Mi van? – meredtem rá – te hallod magad?
-Ugyan Ana, te nem is lehetnél itt. Minden alkalommal Seb tartja érted a hátát. De az egoista énedet ez nem érdekli. Csak, hogy Kimi ágyából kimászva rohanj Sebhez!
-Baszodj meg – sziszegtem, miközben levertem neki egy pofont – semmit nem tudsz se rólam, se Sebről. Mióta vagy itt? Fél éve, se? És máris azt hiszed te vagy Basti legjobb barátja? Hát nagyon tévedsz! Tudom én, hogy az bánt téged, hogy visszasírjuk Tommit! Sosem fogod átvenni a helyét, megértetted?!
Feldúlva mentem vissza a fekete arany homeba, Kimi nyilatkozott, így a kanapéra roskadva vártam vissza. Rossz tulajdonságom volt, hogy ha ideges vagyok, akkor sírok. Valahogy összekötetésben álltak a könnycsatornáim a dühömmel.
-Hát te? Hamar vissz… te sírsz? – merevedett le a mozdulata közepén Kimi, mikor benyitott – mi baj?
-Összekaptam Heikkivel – súgtam –azt mondta, hogy a te ágyadból rohanok Sebhez, és különben is mit képzelek magamról, mivel Seb tartja a hátát miattam, mert Lotusosként be se mehetnék…
-Ez hülyeség – ült mellém.
-Az hát – morogtam – elhiheted megmondtam neki a magamét.
-Húha Grey féle kiosztás…. szegény gyerek…
-Bolond – mosolyodtam el félszegen – nem tudom miért utál engem …
-Szerintem be van indulva rád… - fintorgott.
-Hát nekem nem úgy tűik. Ráadásul én is kimutattam, hogy nem kedvelem. Te vagy az egyetlen finn, akit igazán szeretek.
-Te meg az egyetlen angol, akit igazán bírok – karolt át vigyorogva – gyere Grey, rúgjunk be…
-Húú, ez egy olyan csábító ötlet. De tényleg… részeg nő – húztam el a szám.
-Majd fogom a hajad, ha hánysz
-Kösz – fintorogtam – tényleg?
-Nem. Tudod, hogy nem bírom, ha rókáznak előttem. Csak rá akarlak dumálni a piálásra…
-Egyre jobb. Raikko? Lehetünk kettesben?
-Ana. Le akarlak itatni, persze, hogy kettesben leszünk – nézett rám felvont szemöldöke alól – és azért akarlak leitatni, mert szörnyen festesz. Rád fér a teljes lazulás.
-Rendes vagy – vigyorogtam – csak ne lennél ilyen csendes…nek nem mondható alkoholista!
-Micsoda?!  - meredt rám, majd törölközőjével felém csapott – most már ki kell eszelnem neked valamit, hogy ne szemtelenkedj az idősebb, s egyben okosabb főnököddel…

2012 Svájc

-Megjöttünk – hallottam meg Sebastian hangját pár perccel az után, hogy felkanyarodott a behajtón.
-Műterem – informáltam.
-Dolgozol? – dugta be fejét.
-Mindjárt végzek – feleltem, de a monitort néztem még.
-Szia Ana – lépett be Hanna is.
-Hello – vigyorodtam el- hallom jössz a következő futamra.
-Mindig is meg akartan nézni a Monacói Nagydíjat, élőben – bólintott.
-Talán ez a helyszín mutatja, leginkább valóban milyen cirkusz veszi körül ezt a sportágat – hümmögtem – amúgy mit tervezetetek mára?
-Mozi és mekiii – huppant mellém nevetve a lány.
-Ejha, erre hogy vetted á Bastit? Um, inkább nem is akarom tudni – gonoszkodtam.
-Mondom én, hogy Kimi elront téged – ingatta meg fejét Seb – már pedo gondolataid vannak!
-Bla, bla, bla – mutogattam kezemmel kacsacsőrt formálva, épp, mint egy gyerek.
-Gyerekes vagy, tudsz róla? – morgott, de azért kiöltötte nyelvét rám.
-Mindketten azok vagytok – kuncogott fel Hanna, mielőtt válaszolhattam volna, ’közbecsipogott’ mobilom. „Sikerült kipihenni a vasárnapot? K.”
-Egy pillanat – emeltem meg a telefont, Sebék felé, és gyorsan begépeltem a választ. „ Tökéletesen. Bár egy ideig most nem szeretnék vodkát inni.  :D :/Amúgy kész az újítás, rengeteg jó képet tudtam csinálni rólad, fel is töltöttem őket.”
-Mit szólnál Ana, ha elhívnánk Heikkit is? – tudakolta Seb.
-Miért? – pillantottam fel rá, de már a nyelvemen volt egy káromkodásokban gazdag mondat, amiben kifejtem, miért is nem akarnám, hogy jöjjön.
-Legyen egy finn velünk – vonogatta vállát.
-Akkor vigyük Kimit – morogtam – ha nem tűnt volna fel, Heikki és én nem igazán jövünk ki jól…
-De felt… - kezdte, de megint megszólalt a telefonom. „ Mi bajod a vodkával? :D Ja, hogy benyomtál tegnapelőtt? Amúgy épp a képeid nézem, tényleg jók, már amennyire én értek ehhez… Nem jössz át este? K.”
„Bastiékkal megyünk moziba… bár, ha így folytatja, én nem megyek sehová. Duzzogó arcot vágok, mert Heikkit is hozni akarja” – informáltam.
-Szóval, de feltűnt – folytatta Seb – de nem tudom miért viselkedtek így. Heikki nem rossz gyerek ám.
-Sebastian, nem akart beengedni hozzád Barcelonában – emeltem meg a hangom, persze, hogy erről nem pofázott a szőke edző – és miután kijöttem tőled, közölte velem, hogy ne okoskodjak bele a Red Bullosok dolgába, ha már Kimis vagyok.
-Mi? – húzta össze szemöldökét.
-Ja és azt elfelejtettem mondani, hogy, idézem „te nem is lehetnél itt. Minden alkalommal Seb tartja érted a hátát. De az egoista énedet ez nem érdekli.”
-Hoppá – nyögött fel Hanna.
-Én erről miért nem tudok? – kérdezte.
-Nem akartam panaszkodni – vontam meg vállam – év eleje óta megy ez az utáljuk Anát dolog… de most eléggé betetőzött… „Ó te szegény, megmentselek? K.” – állt az újabb üzenetben.
-Kivel levelezgetsz te ennyire? – sürgetett Seb.
-Hát bocs, hogy válaszolok az üzenetimre – kaptam fel fejem – nézd…. én… nem szeretném,ha ez miatt feszkó lenne köztettek Heikkivel. Tudom, hogy fontos munkát tölt be melletted, csak annyit szeretnék, hogy hagyjon békén. Puszipajtások sosem leszünk, szóval…
-Mindnképp beszélek vele – bólintott szigorúan – senki nem bánhat így veled…!
-Köszönöm – mosolyogtam rá hálásan, a szavai miatt – közben végeztem, mehetünk.
Tíz perc múlva kényelmesen elhelyezkedtem a hófehér Infinityben, s gyorsan válaszoltam Räikko smsére „ Elhárult  a vihar, beszámoltam Sebnek H idióta viselkedéséről. Bár megnéztem volna egy Räikkönen féle mentőakciót:D”
-Remélem a film alatt nem akarod percenként előkapni a mobilod… - húzott Seb gonosz vigyor mellett.
-Nem – feleltem méltóságteljesen –csak én egyesekkel ellentétben fontos ember vagyok.
-Grey féle szerénység – fintorgott – csak emlékeztetőül, én vagyok kétszeres világbajnok…
-Vettel féle szerénység – utánoztam, majd az újabb levélke felé fordítottam figyelmem.
-Csak nem egy titkos hódoló? – fordult felém Hanna.
-Nem. „Nos… valami sürgős, halaszthatatlan dologra hivatkozva elraboltalak volna. Vagy ilyesmi :D Na, érezd jól magad… K.”
-Akkor miért titkolózol? – folytatta Seb.
-Nem titkolózom. De te viszont roppant bosszantó vagy. Esetleg ne mutassam meg, mit írt nekem Kimi? – sóhajtottam fel.
-Tegnap találkoztatok – forgatta meg szemeit – ennyire nem bírjátok egymás nélkül?
-Bűnös, sátáni készülék – ejtettem le mobilom felháborodottan – mily szörnyű tettekre veszel rá??? Seb, állj meg egy templom előtt! Akkora bűnt követtem el, hogy válaszoltam egy egyik legjobb barátom smsére…
-De bolond vagy – nevetett fel Hanna.
-Ccc, nem vagy százas – ingatta fejét vigyorogva a kicsi német is.
-Vigyázz Vettel – húztam gonosz mosolyra ajkaim – tudod, hogy benned is van abból, ami bennem! – ezt még ő mondta nekem, mikor azon aggódtam, hogy megszeretem ezen az F1-et. Most meg… nem tudnám elképzelni az életem nélküle.


Hello drágáim! :)
A mai részhez nem sok mindent kell mondanom, izzik a levegő, az tény :D  A következő rész megint olyan lesz, amire régóta várok :) Kiderül egy-két titok mindkét főszereplő életéből. Eddig is de a mai nap után fokozottan kérlek titeket, hogy amikor egy történetben szóba kerül Kimi exfelesége( mától hivatalosan is, mivel megerősítette Kimi szóvivője a különválást) (nem igazán szeretném, ha ez lenne a beszéd téma itt, de így végre vége a találgatásoknak), akkor ne arra koncentráljatok, hogy mi volt, hanem, hogy mi lesz a két főszereplővel :)) Elvégre ez róluk szól, jelen esetben egy Ana és egy Kimi van. :) 
Köszönöm a kommenteket, várom a mai részhez is a hozzászólásokat :) 
L.

7 megjegyzés:

  1. Szia!
    Igazán remek rész lett. Tényleg izzik a levegő Ana és Kimi között, de ez csak jó hír. Remélem minél hamarabb egymásra találnak, tisztára összeillenek.
    Sebi aggódása annyira édes, mindentől óvja Anát. Heikki pedig tényleg érdemel egy alaposabb fejmosást Sebtől.
    Jaj, a végén Ana felszólalása a "sátáni készülékről"...nevettem rajta egy jót.
    Ó, igen, és egy Kimiféle mentőakciót én is megnéztem volna.
    Várom a folytatást.
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Hali!

    Felnézek és új rész, valahogy megéreztem, hogy ma ebből a töriből kapunk új fejezetet. :) Valóban izzik köztük a levegő, és ez csak egyre jobb lesz. :)

    A Heikkis részt mikor mutattad, jót nevettem, mivel Ana eléggé kiosztotta a finnt. Én kedvelem őt, de ebben a töriben nagyon bosszantó. :D Így kell lenyugtatni Sebet, valamivel el kell vonni a figyelmét és akkor lenyugszik. Ez a legtöbb embernél beválik, mondjuk nálam pont nem. :D

    A Kimivel való sms-ezős rész aranyos volt, a "bűnös, sátáni készülék" résznél felnevettem. :DD Várom a folytatást, kíváncsi vagyok azokra a bizonyos titkokra, amit említettél!

    VálaszTörlés
  3. Szia
    Heikkin ledöbbentem :O remélem, azért valahogy kibékülnek, mert én is bírom Heikkit igazából, és rossz olvasni, h ekkora kis hülye :D

    olyan izgalmas, h mikor robban a bomba Kimi és Ana között, mikor teszi meg és ki az első lépést :)

    és a titkok.... Nem bírom én ezt a sok feszültséget :D


    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Imádtam ezt a részt is! :D
    Nagyon megdöbbentett Heikkie viselkedése, nem gondoltam volna hogy így viselkedik majd Anaval, mégis csak Seb rokona. Azért remélem rendbe jön köztük a viszony előbb utóbb, bár lehet van benne valami, hogy tényleg tetszik Ana Heikkinek. Majd kiderül....
    Nagyon aranyos volt az sms-ezős rész :D nem bírják ki sokáig egymás nélkül :D. Kíváncsi vagyok mikor ismerik be, hogy ez már régen több mint barátság.
    Már most nagyon várom a következő részt, jó lesz még többet megtudni kettőjükről.
    Netty

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Tegnap ugye összeesküdött ellenünk a blogger, a hozzászólásomnak pedig nyoma veszett.
    Ismételten leírom, hogy nagyon tetszett a rész. A levegő csak úgy izzik Kimi és Ana között. Várom már, hogy mikor fognak a dolgok komolyabbra fordulni közöttük. Nagyon édesek lennének együtt.
    Heikki engem is megdöbbentett, mekkora szemét alak már, nem értem, hogy miért viselkedik így szegény lánnyal. Sebitől pedig nagyon rendes dolog, hogy védeni akarja Anát.
    A végén pedig az az smsezés elnyerte a tetszésemet, főleg Ana "Bűnös, sátáni készülék" mondata.
    Egy Kimiféle mentőakciót pedig igazán megnéztem volna.
    Várom a folytatást.
    Puszi

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Tényleg nagyon izzik a levegő.
    Heikki tényleg elég baromra sikeredett, de lehet tényleg tetszik neki Ana és így próbálja magára felhívni a figyelmet.
    Kimi ari volt ezzel az ittasuk le dologgal. Jól el tudja terelni a lány figyelmét a rossz dolgokról.
    Kíváncsi vagyok a titkokra.
    Várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
  7. Szia :) Ez aztán az izgalmas rész :D
    Komolyan mondom, én kiakadtam Heikki viselkedésén. Nem tudom mi a baja Annaval, de nagyon ajánlom Sebnek, hogy tegye helyre! Remélem nem fog nyomulni, mert akkor megharagszom rá :D
    Amúgy nekem a való életben nincs bajom Heikkivel, Tommi is egy külön személyiség, ő is az, nem igazán lehet a kettőt összehasonlítani. Talán egy közös van bennük: profi módon végzik a munkájukat, a kicsi németből világbajnokot faragtak.
    Egy Räikkönen felé mentőakciót bármikor megbéznék, Kimi beállított volna Sebához, mint a megmentő, hős lovag :D
    Én amúgy mindegyik részt egyformán várom, de talán most icsi-picivel jobban, érdekel, milyen titkokra deról majd fény :)
    puszi
    Reny

    VálaszTörlés