IceWorld - Huszonhét

-Nem megyünk el a filmpremierre? – lengette meg előttem Hanna a szórólapot.

-Hmmm, de! – vigyorodtam el – nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz filmen.

-Mi? – lépett mellém Kimi – uhm… remek – fintorgott, ahogy felmutattam neki.

-Nektek nem kell jönni – pillogott Hanna –Seb se szereti ezt, szóval… mi csinálunk egy csajos estét…

-Ti pedig pasisat – bólogattam helyeslőn.

-Hová akarnak menni? – tudakolta Seb.

-Moziba. Most adják majd az Alkonyat utolsó részét – informálta Hanna.

-Jajjj – legyintett – de legalább az utolsó rész.

-Mi szeretjük, jó?? – dugtam ki nyelvem.

-Egy feleséghez nem illik a gyerekesség – oktatott nevetve.

-Ó dehogynem – vett védelmébe Kimi – főleg a pajkosság!

-Pedokám – vigyorgott Hanna – beindult…

-Hallod ezt? – meredt rám Kimi – Miss Szolid poénkodik, itt nálunk!

-Megüthetem? – pillantott rám Hanna, bólintottam, rácsapott a finn vállára.

-Te most akkor kivel is vagy?! – kérte ki magának rögtön drága férjem.

-Csakis veled – simultam hozzá kacéran.

-Ne akarj lekenyerezni – ducizott – bár… lenne ötletem, mivel tedd jóvá…

-Ccc – ingattam meg fejem nevetve. Katja szolidan felnevetett, érdeklődve néztem rá.

-Eszembe jutott amikor kiparodizáltátok Kimivel az Alkonyatot otthon. Mindig elkap a nevetés, ha arra gondolok.

-Mit csináltatok? – nézett rám kíváncsian Seb.

-Hát… kiparodizáltuk – vontam meg vállam – várjál… emlékszem ám rá… azt hiszem.

-Adjátok elő – szólt kérlelős hangon Katja – sírtunk a röhögéstől!

-Ezer éve volt – dobta le magát Kimi lazán.

-Csinálok egy kancsó margarítát – ajánlkozott Katja – hátha megered a nyelved tőle!

-Pff… mint egy alkesz – fintorgott, majd rám pillantott – emlékszel még rá?

-Nagyjából – hümmögtem – ha kicsit átbeszéljük az emeleten, menne! – nyújtottam felé kezem, vigyorogva jött utánam.

-Nem ám kufircoltok, hé – kiabált utánunk Seb.

-Remélem de – markolt fenekembe, amint a szobánkba értünk az ajtónak nyomott és hevesen megcsókolt.

-Mmm, erre nincs időnk – pusmogtam kábán.

-Nyugi kicsim, visszafogom magam – nevetett fel – na, vegyük át, Katja úgyse hagy békén addig, míg be nem mutatjuk… de ezért este valamit teljesítened kell nekem! – tette hozzá kaján vigyor mellett.

-Tudtam én, hogy túl könnyedén mentél ebbe bele – ingattam meg fejem… Tíz perc múlva mentünk le, Seb kiskirály módjára a két nő közt ült.

-Na, hol az a margarita?

-Mögötted – mutatott az üvegasztalka tesóm, öntött mindkettőnknek, én húzóra meg is ittam.

-Mmm, asszony! – vigyorgott rám – még egyet?

-Üümm – ingattam fejem – el se hiszem, hogy erre rávettél – morogtam tesómnak.

-Szeretlek – formált szívecskét kezeivel – de kezdjétek már!

Hátat fordítottam Kiminek, és kissé összeborzoltam hajam. Remegő hangon felsóhajtottam és belekezdtem az ismert szövegbe.

-A bőröd jéghideg és hófehér! Sohasem eszel, vagy iszol, a napfényt kerülöd!

-Mond ki! – jött a hang mögülem, majdnem elnevettem magam.

-Tudom mi vagy – súgtam ziláltan.

-Mondd ki! Hangosan! – jött a hang közvetlenül mögülem, hírtelen megfordultam és tágra nyílt szemekkel rámeredtem.

-HÓEMBER! –élesen beszívta a levegőt a közönségünk kuncogott.

-Igen – felelte lehajtott fejjel, majd ökölbe szorította kezét, a másikat pedig könyökhajlatához tette – de ekkora répával!

-Neee – nevetet fel Hanna

-Tedd fel a legfontosabb kérdést! – rángatott meg vállamnál enyhén.

-És… a répád is hóból van? – folytattam ijedt faggatását.

-Nem! Répából – felelte.

-Megnézhetem? – harapdáltam ajkam – vigyél fel a hegyre, a napsütésben ragyogva mutasd…

-Hülye vagy? – lépett hátrébb – hóembert a napra? Bella!Gondolkodj!

-Ezek tényleg hülyék – nevetett Seb.

-Edwin, úgy félek…

-Edward! – fonta össze karjait Kimi összehúzott szemek mellett – mi nem lehetünk együtt…

-Miért? – kaptam utána kétségbeesetten – nem érdekel, ha elolvadsz! Télen újra találkozunk!

-Nem lehet – rázta fejét – te túl… emberi vagy! Magas a testhőmérsékleted…. én folynék el, nem a répa lé – súgta.

-Istenem – temette arcát a kezeibe Katja vihogva

-Én vagyok az ősi ellenséged? – hátráltam borzadva.

-Nem – sóhajtott szívfájdítón – a nyulak!

-Bazdmeg – csapott homlokára Seb.

Ismét hátat fordítottam, de ezúttal úgy, hogy ők se lássanak.

-Edward… én sem az vagyok, akinek látszom – súgtam.

-Mi? – kérdezte kétségbeesve, beillesztettem a műfogat, és hírtelen feléje fordultam.

-Mi a helyzet hapsikám? – tudakoltam megnyomva az s betűt, mint a Looney Tunes nyúl.

-Bella! Te… egy vérnyúl vagy?!

-Répa imádó vérnyúl – javítottam ki, s lépdeltem felé, ő ijedten hátrált.

-Nem adom a répám!

-Elveszem én magamtól is…!

A nappaliból kiérve hasba csíptem, hogy felnyögjön, én pedig elégedetten beleharaptam az előre kikészített répába, hogy furcsa hangok hallatszódjanak a nappaliba, ahonnan viszont nevetés szállt felénk.

-Ennyi – nevettem el magam, ahogy visszatértünk, Hanna a könnyeit törölgette.

-És répát eszik – mutatott rám – Liina…!

-Jobb, mint az eredeti – röhögött Katja.

-Hogy jutott ez eszetekbe? – kérdezte Seb – oltári baromság, de behaltam a röhögéstől.

-De ekkora répával, azt mondja – kuncogott Hanna.

-Aha, a lényegen akadtál fent te is – kotyogott bele italába Kimi.

-Meg a répa lé… fuuu – ingatta fejét Katja

-Ember, hogy vett téged erre rá az asszony? – tudakolta Seb.

-Hmm – terült el óriási, kéje vigyor arcán – túl mimóza lélek vagy, szóval nem mondhatok semmit.

-Tizennyolcas karika mi? – kuncogott Hanna.

-Hallod Seba, jót tesz az alkohol a barátnődnek – vigyorgott Kimi, miközben újraöntötte az üres poharainkat.

-Te hallod, ne piszkálj már – morgott a lány – nem vagyok én olyan… szolid!

-Ühüm – bólogatott komolynak szánk képpel Kimi – ha azt mondom, hogy Seb szerint eszelősen szexi, formás segged van, elpirulsz? Bocs, de szó szerint idéztem, amit mondott…

-Sebastiannn! – csapott az említett vállára Hanna, enyhe pír öntötte el arcát.

-Most mi van? Őt bántalmazd, nem én hoztalak zavarba – védekezett egyből a német.

-Gyerekek – dőlt hátra vigyorogva Kimi – kicsim, nem úszunk? – fordult felém, majd a többiekhez – van kedvetek?

-Tudok adni bikinit mindegyötöknek – vágtam bele – kaptam egy csomó promós fürdőruhát.

-Valami kis gagyi cuccot sóznál ránk? – nézett rám Katja vigyorogva.

-Hát, ha neked gagyi a Puma, Nike és Adidas – vontam vállat.

-Meggyőztél – tette fel kezeit nevetve. Felmentünk átöltözni, mire visszaértünk a srácok már két újabb kancsónyi margarítát dobtak össze.

-Medencés pia buli?

-Csak szolidan – felelt fontoskodó hangon Kimi, elvigyorodtam, ebből mi fog kisülni. Reméltem, hogy felcsavarta a termosztátot, nem akartam, hogy bármelyikünk is megfázzon.

„ Kimi már harmadik napja feküdt otthon, betegen. Hol lement, hol megint visszaszökött, de csak nem akart véglegesen csillapodni a láza.

-Kimpa alszik? – kérdeztem rá rögtön, ahogy beléptem a házba.

-Nem voltam fent mostanában nála – felelte Paula – ettél?

-Nem, de nem is vagyok éhes…

-Akkor is leülsz és eszel – folytatta – már csak az kell, hogy te is lebetegedj. Gondolom csak a reggelidet etted meg akkor…

Nem volt mit tenni, leültem, és megettem egy nagy tányér levest. Paula mindig finom, ízletesen készített, s pár falat után hálásan mordult fel pocakom, a mennyei étel miatt.

-Vidd fel Kiminek –adott kezembe tálcát, szintén leves volt rajta. Óvatosan benyitottam, de fölöslegesen lopakodtam, ébren volt.

-Szia – mosolyodott el bágyadtan, gyorsan letettem a tálcát az asztalra, és az ágyára ültem.

-Hogy vagy szerelmem? – simítottam végig arcán, ami most nem volt forró.

-Már jobban – hajtotta fejét tenyeremben – nem feküdnél mellém?

-Előbb edd meg a levest – álltam fel.

-Nem kérek – fintorgott.

-Kimi! Kell az energia, hogy végre meggyógyulj, ha kell, én magam etetlek meg! – néztem rá szigorúan.

-Jó – sóhajtott megadóan, majd feltornázta magát, ölébe tettem a tálcát – te ettél?

-Igen, anyukád nem engedett fel addig, míg nem eszem…

-Jól van… ez finom… - kanalazta befelé, elmosolyodtam, végre evett, és egész jól is nézett ki.

-Anyukád finoman főz…

-Igen. Itt alszol ma? – nézett fel rám – hiányzol… - tette hozzá.

-Tudod, hogy én szívem szerint ki se mozdultam volna mellőled – sóhajtottam, persze anyáink nagy egyetértésben kijelentették, hogy amíg Kimi beteg nem alhatunk együtt, mert nehogy elkapjam, és hogy ő tudjon pihenni. Na, most ezzel a legrosszabbat csinálták, mert én álmatlanul forgolódtam, féltettem Kimit, és ő maga sem volt nyugodt…

Kezembe adta a tálcát, és kimászott az ágyból.

-Kims, pihenned kéne…

-Jobban vagyok, tényleg – felelte a szokásosnál is rekedtebb hangon.

-Legalább egy nadrágot végy fel – adtam neki a melegítőjét – betegen be pólóban és boxerben mászkálj.

-Hová, hová fiam? – tudakolta Paula is, az emeleten futottunk össze vele.

-Jól vagyok – sóhajtotta ismét – szóval Liina maradhatna végre?

-Pihe…

-Anya, nem öt évesek vagyunk! Péntek van, holnap nincs neki suli se… - kezdett bele vehemensen.

-Jó – emelte meg kezeit mosolyogva Paula – de most irány az ágy, sápadt vagy!

-Oké – mormogta alázatosan, és visszasomfordált, elvigyorodtam a jelenetre, az én beteg hősöm! Elendeztem a párnákat, hogy kényelmesen feküdjön, majd farmerom lerúgva bebújtam mellé.

-Örülök, hogy jobban vagy – súgtam tincsei közé puszi mellett, félig meddig mellkasomra helyezkedve feküdt.

-Mmm…

-Álmos vagy? – tudakoltam mosolyogva.

-Ühüm…

-Pihenj csak kicsim, itt maradok melletted – húztam jobban rá a takarót.

-Mmm – mormogott, ezt igenek vettem. Pár perc múlva visszalassult légzése, mutatva, hogy elnyomta az álom. Tele pocakkal és egy szuszogó Kimivel nekem sem kellett sok, hogy elaludjak.

Mikor felébredtem már sötétedett, és Kimi nem volt mellettem. Az órára lestem fél hatot mutatott, összeszedtem magam és lementem, ott Matti informált, hogy drága finnem épp fürdik.

-Szia – mosolygott rám szívdöglesztőn, mikor ő is lejött.

-Ó Kimpa – bújtam hozzá – mennyivel jobban nézel ki!

-Éhes vagyok – mormogta hajamba.

-És mit szeretnél kedvesem? Van sült husi…

-Csirke?

-Szarvas – informáltam.

-Most azt nem kívánom – lépett mellém a hűtőhöz.

-Csináljak meleg szendvicset? – pillantottam fel rá.

-Mmm, sok sajttal. Aha – vigyorodott el.

-Rendben - bólintottam

-Tisztára, mint a házasok – kuncogott Paula.

-Asszony, tegyél még bele sajtot – vezényelte Kimi a pult előtt ülve.

-Igen is! – vágtam rá – még valamit uraságosnak?

-Mi lenne, ha a bolgnai mártást tennéd bele? – tudakolta.

-Bolgonai meleg szendvics – hümmögtem – végül is…

Az első párat kettészedtem, ízre nagyon finom volt.

-O Liinám, de jól esik ez most nekem – sóhajtott fel majdnem tele szájjal.

-Linácska, megtartunk téged – lépett mellé Matti nevetve.

-Hát ennek igazán örülök – mosolyodtam el. Elégedetten haraptam a szendvicsembe. Péntek volt, két nap suli nélkül, két nap Kimi mellett, aki végre a gyógyulás útjára lépett. Szép volt az élet e pillanatban.

Sziasztok! 

Íme a friss rész, amiért ilyen szépen, sorban írtátok nekem a hozzászólásokat ma :)

A részről csak annyit, hogy a paródiát is én írtam, előre bocs, ha béna :D 

A visszaemlékezés az előző emlékezés folytatása, ugye ott arról olvashattatok, amikor lebetegedett a finn, most pedig a további eseményekről :) 

Még van egy friss részem a hétre, ha jók lesztek, megkapjátok :D Illetve Gonoszka OMS's ötlete is 90 %-ban kész, lehet, még az is felkerül a héten... 

L.