Három

2012 Bahreine

Räikka

Unottan rágcsáltam a reggelimet, amikor valaki elég határozott módon verni kezdte a szobaajtót.

-Megyek már, faszt dörömbölsz – morogtam félhalkan – na, mi van? – néztem Sebára, mikor kinyitottam.

-Ana szerint egy tapló voltam – sóhajtott fel.

-Ja eléggé – rántottam meg vállam, majd visszamentem szendvicsemhez, majd bejön, ha akar.

-Nézd, én… ne haragudj. Csak nagyon féltem Anát. És nem is tudom, elég félreérthető volt, ahogy összebújva fekszetek.

-Szóval, ha lefeküdnék  Anával, amit már csak az iránta érzett tiszteletből sem egyéjszakás kalandnak indítanék, és amit ugye nem tettem meg, akkor te azon riadóznál, hogy nem illünk össze?

-Én csak úgy gondolom, hogy… nem vagytok egymáshoz valóak – sóhajtott fel – nézd Kimi, te egy egyfajta szabad szellem vagy. Ő meg egy örök álmodozó, tán egy kicsit naiv is…

-Haver, kurva rosszul csinálod a bocsánatkérést… Ana okos nő, elhiheted nekem.

-Figylej rám kérlek – forgatta meg szemeit – én csak azt mondom, hogy szerintem te és Ana… szóval elég különbözőek vagytok.

-Seba, szerintem meg olyanról dumálsz, ami miatt nem kell tartanod. Tudod, hogy… kedvelem Anát, de, barátok vagyunk – mondtam ki, barátok, mert…

-Sajnálom a reggeli… baromságom. Tényleg – nézett rám hosszan.

-Felejtsük el – vontam meg vállam – nem akarok pofátlan lenni, de… lenne még pár dolgom

-Itt se vagyok – emelete meg kezeit – magángéppel mész?

-Aha, nem Svájcba megyek, szóval…

-Akkor majd, Barcelonában – köszönt el, lekezeltünk, majd elvonultam zuhanyozni. Eszemben volt, hogy szólok neki az Ibizai útról, de nem egy elcseszett gardedám, hogy ki kelljen kérnem az engedélyét, mielőtt elcsalom Anát magammal…

-Na, volt nálad ez a dilinós? – szegezte nekem rögtön a kérdést ajtónyitásnál.

-Ha Sebára gondolsz, igen – mentem be – hívtalak amúgy…

-Direkt kapcsoltam ki a telefonom.

-Egyszerűbb lett, volna, ha letiltod – vigyorogtam csúfondárosan, akkor szokta ezt tenni, ha nem akarja, hogy elérje a tesója.

-Räikka,nincs időm holmi finnek lökött dumái hallgatni, lekésem a járatom – sóhajtott.

-Jó hogy ki nem dobsz – morogtam – pedig azért jöttem, hogy elcsaljalak egy kicsit nyaralni

-Hová? – villantotta rám jég kék szemeit.

-Ibiza – közöltem ártatlanul – pár haverral, a yachton…

-Mmm – nyalta meg ajkát, odavonzva pillantásom – jól hangzik…

-Akkor gyere el velünk – tártam szét karjaim – ma elutazom haza, Helsinkiben el kell intéznem pár papírt, de csak két napra megyek. Szóval mához három napra indulunk. Ok?

-Rendben – bólintott – köszönöm a meghívást! De tényleg mennem kell – intett bőröndje felé - Basi kitekeri a nyakam, ha megint kések…

-Nincs mit bébi – nevettem el magam, búcsúzóul megöleltük egymást, majd visszaballagtam a szobámba.

2012, Svájc, Baar

Anabell

-Ana, hétvégén nem jönnél át? Anyáék utaznak ide – nézett rám a sportújság mögül Sebastian.

-Nem leszek itthon – sóhajtottam – kár, pedig szívesen találkoztam volna keresztanyuékkal.

-Hová mész? – méregetett gyanakodva.

-Ibizára – feleltem.

-Kivel? – folytatta faggatásom.

-Mi van itt, inkvizíció? – pillogtam, Hanna felkuncogott.

-Nos? – sürgetett.

-Nyugi, csak Kimiékkel.

-Te, és ha nem kérdem, el se mondod? – biggyesztette le ajkait.

-Seba, tudtommal nem vagy az anyám, úgyhogy lazíts – hozzáléptem egy puszira – Basikám mennem kell csomagolni, ugyanis holnap indulunk.

-Szemtelen – húzta fel orrát, elnevettem magam, én is ezt szoktam csinálni – azért vigyázz magadra.

-Barcelonában találkozunk – öleltem meg őt, majd Hannát búcsúzóul.

Nem volt kedvem főzni, így inkább rendeltem egy pizzát, majd miután megjött a dobozt és a colát magamhoz véve felmentem pakolni. Remek hangulat lett rajtam úrrá, mint mindig, ha utazás előtt álltam. Főleg, ha ilyen kikapcsolódásról volt szó. No, és persze a társaság sem lesz elhanyagolható… Épp a cd-k közt válogattam, amikor megszólalt mobilom, a felcsendülő dallamból tudtam, hogy Kimi az.

-Itt az elbűvölően csodálatos Anabell Grey beszél – búgtam.

-Imádom a határtalan szerénységed – nevetett a telefonba – bébi, holnap kilencre össze tudod szedni magad?

-Olyan korán? – fintorogtam.

-Nekem mondod?! – panaszolta, felkaptam egy szelet pizzát és majszolni kezdtem – te eszel?

-Ühüm… pizzát – feleltem – pepperonis, sonkás…

-Uhm, azt szeretem! – nyögött bele.

-Tudom, nagyon finom – nevettem – Räikka, még pakolnom kell, szóval kihangosítalak.

-És benyomod az egészet?

-Aha.

-Nem gondolsz a fenekedre? – tudakolta.

-Az enyém, akkorára növesztem, amekkorára akarom – nevettem fel – miért, valami baj van vele?

-Épp ellenkezőleg – sóhajtott – nagyon is formás… olyan tapogatni való…

-KIMI!

-Most mi van, te kérdezted! –rötyögött – amúgy toljad csak a kaját bébi, nagyon vékony vagy – tette hozzá szelídebb hangon.

-Räikka, meddig maradunk? Csak hogy mennyi ruhát vigyek?

-Három, négy nap – felelte – de te úgyis egy kamionnyi cuccot pakolsz.

-Na, ez azért nem teljesen igaz – kértem ki magamnak – múltkor Espooba is csak egy kisbőrönddel mentem. Erről jut eszembe, hogyhogy voltál Helsinkiben?

-Majd személyesen beszéljünk erről, jó? – sóhajtotta fásultan, felkaptam a fejem, ezek szerint valami nem jó dolog történt.

-Rendben Räikka – feleltem lágy hangon – reggel várlak. Légy jó és ne nyúlkálja a takaród alá lefekvés után!

-Szédült nőszemély – nevette el magát – holnap látlak. Ja és te se nyúlkálj a takaró alá…

-Csók Räikka – vigyorogtam. Miután elköszönt letettük, befejeztem a pakolást és a maradék pizzát is eltűntettem, majd egy forró zuhany után le is feküdtem, ha már ilyen korán kell kelni.

Reggel 9:12-t mutatott az óra, persze Kimi még sehol nem volt. Épp beleharaptam a banánba, amikor meghallottam az autója hangját. Jó ideje tudta a kapukódot, így meg se lepődtem, hogy nem csenget. Fejcsóválva nyitottam ajtót.

-Kilenc óra mi?

-Elaludtam – rántotta meg vállát vigyorogva – mehetünk?

-Persze, én ugyanis időben kész voltam – mentem be bőröndömért.

-Jól van na – forgatta meg szemeit, majd a szájához irányította a kezem, és beleharapott a gyümölcsbe – tudod, hogy imádom – magyarázta. Míg én a zárral bíbelődtem, ő eltüntette bőröndöm. Tíz perc múlva már úton voltunk Zürich felé.

-Kimi, amúgy kiket takar az a pár haver? – tudakoltam.

-Toni, Marko, Axel és Leena – sorolta.

-Erja nem jön? – néztem rá.

-Üüm – ingatta meg fejét – rám bízta Tonit, hogy egy kicsit rángassam ki a versenyzés, utazás, kakás pelenka Bermuda háromszögből.

-Miért van olyan érzésem, hogy ezt nem épp így mondta? – nevettem.

-Ez volt a lényeg, na! – sóhajtotta – amúgy, mától hivatalosan is szabad ember vagyok.

-Micsoda? – tátottam el szám, olyan rég húzódott már ez az ügy!

-Ezért voltam Helsinkiben – pillantott rám – Jenni valami lovas szarra készül persze, és méltóztatott tíz percet szentelni rám…

-Kims…

-Lassan egy éve húzódott ez a válóper, ideje volt véget vetni neki, főleg úgy, hogy nem is először próbálkoztam rá erre a válásra – folytatta kesernyés árnyalattal a hangjába – lényegében három éve éltünk külön, szóval…

-Sajnálom – susogtam, jól tudtam a helyzetről köztük, és azt is, hogy már rég oda a nagy szerelem, de biztos lehettem abban, hogy azért ez gyenge pont marad a finn életében.

-Furcsa, de … én nem. Illetve már nem. Ez a nő már rég nem az volt, akit elvettem feleségül. Mikor téged meglátott mellettem a paddockban, az utolsó évemben…

-Ja, amikor eljött, hogy aláírja a válási papírokat? – szóltam közbe, bólintott.

-Na, akkor azért nem írta alá, mert így akart bosszút állni, hogy ne lehessek veled boldog.

-Mi van??? Hát mi nem is voltunk együtt! – döbbentem le.

-Tudom – mosolyodott el árnyaltan – de ő váltig állította, hogy a szeretőm vagy. Akármit mondhattam.

-Kimi – súgtam elgyötörten – ennek három éve?! Ha én… ha én nem vagyok, már rég vége lehetett volna ennek? Jobb lett volna, ha sose ismersz meg – suttogtam.

-Ilyen baromságot ne mondj! – morrant fel – Ana, te egy nagyon jó dolog vagy az életemben. És igaz, hogy szerettem őt, de az a finn lány, akit megismertem anno tizenegynéhány éve, már nem létezik. Az a lány szeretett volna téged, és nem rögeszmésen ellenséget keresett volna benned.  Ez már előtted is elcseszett volt, nem te rontottad el.

-Én csak – nyeltem vissza könnyeim – pont én miattam lett ilyen… nehéz… Sajnálom!

-Ana, nyugodj meg, semmi nem történt. Hiszen láttad! Papíron volt egy nejem, akit évente kétszer láttam, akkor is a kötelező körök miatt. Azért ez közel se arról szólt, hogy egy fedél alatt kellett vele élnem , azok után is, hogy felre léptük.

-Szarul hangzik – fintorogtam, elnevette magát, amivel meglepett, úgy rendesen.

-Hát eléggé – bólintott – de most már vége. Teljesen.

-Akkor vége a hazudozásnak is? – kérdeztem rá – bocs a sarkalatos fogalmazásért, de azt tetted.

-Persze, mert így egyszerűbb volt! – morrant fel – az idióta riporterek harmadik kérdése: és a feleséged miért nincs itt? Mondtam volna azt, hogy felre kefélt, aztán meg én is, és már nem is élünk együtt??? Tökéletes címlap sztori lett volna az alkoholista bunkó énem mellé!

-Erről már beszéltünk – figyelmeztettem – és ne kiabálj.

-Bocs – morogta – nézd… én fölösleges erről beszélni. Elmúlt.

-Rendben – bólintottam, nem akartam feszegetni a témát, elvégre az ő élete volt. És megmutatta már mennyi minden külcsín csupán, mögöttes valóság nélkül. Pár percig csendben autóztunk, pontosabban a reptérig már nem szólt egyikünk se. Időt akartam hagyni neki, hogy lenyugodjon, és őszintén szólva nekem is meg kellett emésztenem a dolgokat.

-Ana – szólított, mikor kiszálltunk – én…

-Semmi – ráztam meg fejem, majd megpusziltam az arcát – gyere, valami buli vár…

-Ok – mosolyodott el, és elkapta kezem mielőtt felnyithattam volna a csomagtartót – aaa, nem nyúlhatsz be oda.

-Miért? – méregettem, miközben vigyor terült el arcomon – Kimiii, mi van bent?

-Most komolyan a reptér parkolójában akarok kibontani az ajándékod? – kérdezte ’hát te reménytelen eset vagy’ pillantás mellett.

-Ajándék? Nekem? De miért? És mi az? – soroltam kérdésem.

- Majd meglátod mi az. – vigyorgott csúfondárosan – az ok pedig… nem kell mindig okot találni. Megláttam, eszembe jutottál, ennyi.

- Jó, akkor mikor kapom meg?

-A gépen kibonthatod már – forgatta meg szemit – esélytelen lenne, hogy kibírd a yachtig.

-Na, ezt jól látod – nevettem – hogy visszük fel, ha nem láthatom?

-Bébi, azt nem mondtam, hogy nem láthatod – nyitotta fel ő a csomagtartót – tessék, ebben van – mutatott egy koromfekete nagyméretű zacsira – csupán nem nyúlhatsz hozzá!

-Hát kösz – fintorogtam, a bennem lévő kisördög már bemászott volna a csomagtartóba. Magángépnek hála, csak átsétáltunk a terminálunkon a kifutóra, és már szállhattunk is fel. Negyed óra múlva már repülési magasságon szeltük az eget, én pedig türelmetlenül pillogtam a finnre.

-A keresztfiaim jobban bírják a várakozást, mint te – vigyorgott.

-Igen, de én nőből vagyok! – oktattam.

-És nem is akármilyenből – nézett rám, azzal a sexi pillantásával, majd sóhajtva felállt, s a csomaggal tért vissza – tessék.

-Ez könnyű – hümmögtem, ahogy megemeltem a nagyobbacska dobozt, leemeltem a tetejét, először meglepődtem, aztán mikor tudatosult, hogy mit látok hangos nevetésben törtem ki – ez most komoly?

-Aha, te mondtad, hogy szeretnél ilyet…

-Jajjajjajjj – vigyorogtam, ahogy kiemeltem a plüssöket – egy egész család? Ooooo!

-Hát nem tudtam, melyik méretet szeretnéd – vonta meg vállait bizonytalanul – így mind a négyet elhoztam.

-Köszönöm – öleltem meg, a legkisebb IceBirddel a kezemben. Miután megalkották Kimi Angry alteregóját voltunk egy rendezvényen, ahogy az összes figura, mindenféle méretben bemutatásra került, én pedig egyből bele is szerettem a puha plüssökbe – a gyermeteg énemet nagyon boldoggá tetted! – kuncogtam.

-Ha már ilyen szemtelenül fiatal vagy – ingatta fejét.

-Aha, lassan közelebb leszek a harminchoz, mint…

-Jajj te! -nyögött fel – 25 évesen ne pampogj nekem a harmincas évekről. Na, én már tudom milyen – fintorgott – öreg vagyok!

-Meg egy hülye is, ha ezt gondolod – néztem rá – szerintem neked kifejezetten jól áll ez a kor, olyan, sármos vagy… - vigyorogtam.

-Folytasd csak – fonta össze mellkasa előtt kezeit.

-Te disznó! – csaptam rá az IB-el – nem hízelgek neked!

-Jól van, na – kapta el derekam, nevetve ölelt meg – de olyan könnyen belesétáltál ebbe…

-Szemtelen! – sóhajtottam durcásan, megemelte fejem, és nagy szemeket produkálva nézett le rám.

-Ha hozok még egy ilyen madarat, megbocsájtasz? – lehelte, elnevettem magam, csak ő tudott ilyen eszetlen lenni.

-Talán – szusszantottam elégedetten, ő pedig hozzám hajolt, és könnyed, lágy csókot lehelt ajkaimra. Meglepet, de mégis jól eső melegséget korbácsolt bennem a rég nem ízlelt puha ajka.

-Hát kösz a lehetőséget – mormogta, majd egy szégyenlős mosoly után elengedett. Ez volt az a fajta csók, amit mindig is úgy szerettem! Mikor csak jön, és érzed, élvezed, átadod magad neki aztán a másik szemében meglelt huncut fényből tudod, ezt egyikőtök sem fogja megbánni.

Halihó! 

Íme az új rész. Mint mondtam, ugrálunk az időben, így kell egy kis plusz figyelem a dátumok, s helyek miatt :) De szerintem ez miatt is izgalmas ez a történet. Kimi és Ana, szóval ne arra koncentráljatok, hogy mi is volt Kimi 'Ana előtti életében', és fordítva :) Köszönöm az eddigi kommenteket, várom a mostani rész hozzászólásait :) 

L.