IceWorld - Tizenkettedik

-Tessék? – néztem rá alig értelmes fejet vágva.

-Hozzám jössz? – ismételte meg immár másodszor.

-Kims, én nem akarok kötekedni, de tudod, hogy a dobozban egy, hm, nem épp szokványos eljegyzési gyűrű van? – emelkedett meg egy oktávval a hangom a bizonytalanság miatt.

-Természetesen – helyeselt legnagyobb meglepetésemre – Liina, ismerlek, talán jobban, is mint a saját érzéseim… Ha most eléd állok egy gyémántgyűrűvel, lehet, hogy sikítva menekülsz.

-Nem szeretem a kötöttségeket – fintorogtam igazat adva neki.

-Tudom – bólintott – nézd, én nem azt kérem, hogy jövő hónapban gyere hozzám.

-Hanem? – néztem meghatározhatatlan szín szemeibe.

-Menyasszony. Ha úgy tetszik eljegyzett nő – vonta meg vállát.

-Szeretlek, mindennél jobban – sóhajtottam – de… pár…

-Ezt is tudom – tette ujját ajkamra – valóban, nem rég békültünk ki. Lin, nézd, én csak azt akarom… jelezni, hogy nem fogom még egyszer elrontani.

Pár pillanatig csak néztünk egymás szemébe, ekkor tudatosult bennem, hogy ez a lánykérés nem arra ad nekem ígéretet, hogy olyan felesége leszek, akinek az elsőszámú feladata az lesz, hogy gyereket szüljön, és otthon nevelgesse, hanem azt mutatja ki, hogy a múltban egyszer, együtt elkövetett hibánkból tanulva, itt a jelenben közös életet akar. És ezt én is akartam, mindennél jobban.

-Igen – mosolyodtam el.

-Hozzám jössz?

-Igen – ismételtem magam most én – de nem egy hónap múlva – figyelmeztettem nevetve.

-Oké – bólintott, majd ujjamra húzta az „ál” eljegyzési gyűrűt.

-Kims, ez egy… – emeltem magam elé kezem.

-Egy egyszerű gyűrű – szólt bele –  nem feltűnő, szolid. Eljegyzési, de mégsem.

-Sose gondoltam, hogy így kérnek meg – somolyogtam.

-Szeretnéd a másikat?

-Van másik? – meredtem rá.

-Liina. Természetesen nem ez az a gyűrű. Amikor kész leszel rá, szeretném, ha egy igazira cserélnénk.

-Nálad van? – néztem kíváncsian.

-Persze – bólintott magabiztosan – de most erre koncentrálj – fogta meg kezem. Sokáig ültünk még a kanapé előtt a szőnyegen, beszélgetve, érintve a múltat, a közöset, és a különtöltöttet is, a jelenünket és a jövőnket…

***

Kora este ültem az irodámban, és Kimi nyilatkozatát olvastam. A tizennegyedik helyről. Jelen pillanatban utáltam Kínát, és ez egész versenyt. Pedig annyira szépen haladtak a dolgok! Második helyen állt, bár egy kockázatos taktikával. Aztán beütött a krach, és egy kör alatt tíz helyet csúszott vissza, a nagyfokú és hirtelen jött gumikopás miatt.

Kimi Räikkönen, 14. hely.
„Nincs miért boldognak lennem, mivel most nem sikerült pontot szereznem, és ez a 14. hely nem az, amire vágyok, vagy, amit az autó, a csapat és én tudok.” 
„A csapattal úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk a 2 kiállásos taktikával, ami végül nem jött be. Kockáztattunk, kipróbáltunk valami mást, de ezt most elbuktuk. A végére teljesen elfogytak a gumik, és nem tudtam mit tenni. Hiába védekeztem, ebben az esetben teljesen mindegy, hogy az autó, ami alattad van, mennyire versenyképes.” 
„Most rosszul döntöttünk, de nem hibáztatok ezért senkit. Alaposan ki kell elemeznünk ezt a versenyt, amire nem lesz sok időnk, hiszen a következő héten már Bahrainben leszünk, de legalább lesz lehetőségünk a javításra.” 
„Azt hittük, hogy működni fog, de nem. Ilyen az élet, ami megy tovább.”

-Ó, hogy bassza meg az az idióta, aki kitalálta ezt az egé…

-Miss Laine – lépett be Kimi az ajtón – ne káromkodj – folytatta rezignáltan.

-Mert?

-Mert, csak – rántotta meg vállait – nem szeretem, ha csúnyán beszélsz

-He? – nyögtem értelmesen, ez a mondat furán hatott pont tőle – neked szabad?

-Férfi vagyok – felelte – káromkodhatok, ihatok és dughatok.

-Mindig kedves a szívemnek, mikor ilyen szépen fejezed ki magad – rebegtettem meg szempilláim, ironikus hangnemem mellé – a hímsovinizmusodról nem is beszélve.

-Látod, te se szereted – nézett ismét rám „én megmondtam” tekintettel – végeztél? El akarok menni innen…

-Kims – simogattam meg arcát – sajnálom…

-Ez van – vonta meg vállát újra- azt hiszem most rám fog férni egy ital…

-De szépen mondtad – vigyorogtam – látod, megy ez…

-Te most pimaszkodsz? – simított végig karjaimon, s csuklómnál fogva a hátranyomta, s fenekem előtt összefogta két kezem a sajátjával, így én nem igazán tudtam mozogni, míg az ő bal keze szabaddá vált.

-Sose, veled? Hogy gondolod- pillantottam ártatlanul.

-Hm – hajolt nyakamhoz – imádom, mikor ilyen ártatlanul nézel, de ez most nem fog bejönni kicsikém… rosszul próbálod elkerülni a büntetést, ugyanis ezzel csak hergelsz most.

-Uhm – sóhajtottam fel, ahogy nyelve hegyét lassan végighúzta nyakhajlatomon – bün..tetést?

-Azt – csúsztatta kezét blúzom alá, egyenesen a mellemig, majd ujjait bőrömhöz nyomva le a csípőmig – ezt a kanapét nem is próbáltuk még ki – mormogta rekedtes hangon, éreztem, ahogy pulzusom az egekbe szökik, és nem segített a helyzeten, hogy a szőkés hajából mámorító illat áradt.

-Liina nem csin… hoppá, bocsi – emelte maga elé az eddig olvasott mappát Sol, mikor belépése után érzékelte a szituációt.

-Igen? – kérdeztem ártatlanul, Kimi elengedte a kezem, szinte az ajtónyitás pillanatában, de valahogy el tudtam képzelni, Sol milyen helyzetben látott minket.

-Ööö – kuncogott fel – hát… csak a kért izé, iratok – nyújtotta felém a mappát.

-Köszi – vettem el tőle, a finnem kényelmesen elhelyezkedett a kinézett kanapén.

-Nincs mit – tette a kezét a kilincsre – bocs, hogy nem kopogtam, de… nem számítottam perverzkedős pilótákra…

-Ma minden nő ilyen szemtelen? – pufogott rögtön Kimi.

-Hű, hisztis, perverzkedő pilóta – látványosan elhúzta száját – sok sikert Liina!

-Kedves vagy – nevettem fel, a lány kilépett mielőtt még Kimi visszavágott volna.

-Te most akkor kivel is vagy? – nézett rám.

-Kims, mindig veled – ültem ölébe – de jobb, ha megyünk.

-Lini – fonta körém karjait – nem akarok itt maradni. Elrepülhetünk az éjszaka? Haza vágyom.

-Persze – nyomtam puszit fejére – gyere te nagy gyerek – mosolyogtam rá, bár előzetes terveink alapján nem mentünk volna haza, három napra fölösleges utazni. Szerintem. De tudtam, hogy jót fog tenni neki a jól ismert környezet.

Hétfő délután már Baarban voltunk, Kimi elvonult a szaunába, hogy átgondolja az elmúlt versenyhétvége pillanatait, én pedig kora vacsorát kreáltam. Kicsit tartottam tőle, mivel konkrétan brokkoli is kellett a recept szerint, de úgy voltam vele, valamilyen eszközzel csak ráveszem, hogy legalább megkóstoltja… Ha hajthatatlan max megfenyegetem sex megvonással…

-Hm, de jó illat van – szipákolt a konyhába érve – éhen halok!

-Csak nem – mosolyogtam – tíz perc múlva kész a csirke, kibírod bajnokom?

-Talán – vont vállat, miközben a kekszes dobozban matatott.

-Jó illatod van – néztem fel szemeibe, miután nyomtam egy puszit arcára – szeretem a zuhany utáni Kimi illatot!

-A mit? – nevetett fel, miközben kajait körém fonta, rendkívül csábító volt a helyzet, ugyanis csak boxert viselt, haja is nedves volt még a zuhany után…

-Jól hallottad – feleltem ajkai közé – Kimpa, le kell szűrnöm a tésztát…

-Nem érdekel a kaja – sóhajtotta, ahogy a pultnak nyomott.

-Az előbb még éhen akartál veszni – kuncogtam.

-Kielégülten még a kaja is jobb – felelte könnyedén.

-Jaj te kéjenc – sóhajtottam, de rendkívül élveztem ezeket a kis szócsatákat vele. Persze elengedett, így a tészta is épségben megúszta a dolgot, meg  mi is.

-Linám, ez mi? – nézett a tepsi tartalmára – az ott brokkoli??? – mutatott a husi mellé.

-Igen – bólintottam – megkóstolod?

-Hát… - húzta el a száját.

-Az előbb még finom illata volt – emlékeztettem.

-A csirkének – tette hozzá gyorsan.

-Kimpa, csak egy falatot kóstolj meg, és ha nem ízlik, csak a husiból eszel, jó?

-Csak a te kedvedért – érintette meg az orrom, szem forgatva tűztem egy kis darab brokkolit, és husit a villára, amit aztán a szószba mártottam.

-Nos? – pillogtam kíváncsian, mikor rágni kezdte.

-Nem is rossz – állapította meg gyermeteg módon- talán… egy, két zöldséget én is szedek…

-Rendben – adtam meg magam, tudtam, hogy ízleni fog neki, de persze kellett egy kört futni vele. Pasik. Elégedetten konstatáltam, hogy bőségesen szed magának, bár a brokkoliból csak módjával, de mert. Erről az jutott eszembe, amikor végre valahára leszedték a gipszem, és Kimi kitalálta, hogy este ünnepeljük meg, majd ő főz valamit…

„-Ina, tudod, hogy a drága barátod kuplerájt csinál a konyhában? – jött be hozzám Katja.

-Tudom – nevettem el magam –meglepetés vacsit csinál, mivel meggyógyultam. Hogy áll?

-Elég káoszos a helyzet – világosított fel vigyorogva.

-Nem segítenél neki egy kicsit? Azt mondta én ne menjek le, míg ő fel nem jön, szóval…

-Ez vicces lesz – kuncogott, majd levonult.

Kimi szemszöge:

-Mit szólnál, ha segítenék? – lépett be Katja.

-Igazság szerint… egy kicsit elvesztettem a fonalat, szóval – sóhajtottam fel – ugye, tudsz főzni?!

-Te Kimpa, ez mi? – mutatott egy edényre.

-Krumlipüré akar… majd lenni – néztem én is bele, hát elég bizarr volt.

-Öhm, előbb meg kellett volna pucolnod a krumplit – sóhajtott fel Katja, de gondosan ügyelt arra, hogy ne nevessen – és az? – bökött a vágódeszkán lévő zöldségekre.

-Ina úgy imádja ezeket a zöldségeket, gondoltam örülne neki – vontam meg vállam, így már nem tűnt olyan jó ötletnek ez a főzöcske…

-Na, a husi egész jól néz ki – emelte meg a serpenyő fedelét – szóval a krumplit öntsd ki, az menthetetlen, és tégy fel egy másik adagot főni, de előbb pucold meg. A zöldséget meg majd én megpárolom, valóban imádja a húgom.

-Ok – bólintottam megkönnyebbülten – kösz Katja.

-Nincs mit – felelte – tudod… először baromira mérges voltam rád, mert úgy gondoltam, ha te nem szeretetted meg a tesómmal a motorozást, ez az egész baleset meg se történik…

-Elhiheted, eléggé lelkiismeret furdalásom van – válaszoltam halkan – mert szerintem is az én hibám ez az egész szarság…

-De aztán rájöttem, hogy ez hülyeség – folytatta – nézd Kimi, tudom, hogy magadat okolod, de feleslegesen. És Liina sem szeretné, ha ezt tennéd. Sami vágta el a kábelt.

-Igen, de azért, hogy engem bosszantson! – nyögtem fel – bár én ültem volna azon a motoron…

-Ezt felejtsd el!  - csattant Liina hangja az ajtóban – jaj Kimi – tette hozzá sírós hangon és kilépett.

-Ina – mentem utána – kicsim – karoltam át hátulról – ne sírj, kérlek.

-Hogy mondhatsz ilyen marhaságokat – sóhajtott fel két hüppögés közt –szerinted hogy viseltem volna, ha történik veled valami súlyos?

-Miért, szerinted és hogy viselem, hogy történt veled valami súlyos? – kérdeztem, ahogy magam felé fordítottam - Ina, pokoli volt látni, ahogy szenvedsz, hogy fájdalmaid vannak, és, hogy nem segíthetek.

-Nem? Kimpa, nélküled leginkább még a szobámban feküdnék, valószínűleg bekötözötten. Rengeteg erőt adtál, hogy felmerjek állni, és éljem tovább az életem. Nagyon sokat jelent nekem, hogy mellettem voltál a bajban is, és nem hagytál el…

-Ina, szeretlek téged, jó hogy itt voltam! – sóhajtottam, hogy gondolhatta, hogy elhagynám egy ilyen dologért?!

-Én is szeretlek – felelte lágyan.

-Akkor megtennél nekem valamit kicsim? – súgtam fülébe.

-Mit?

-Pihenj egy kicsit, míg elkészül a vacsi – megcirógattam arcát – remélem nem láttad mi készül!

-Ne aggódj nem – mosolyodott el – a kanapén megtaláltok – tette hozzá és átsétált a nappaliba, mozgásán még látszott, hogy félve nehezedik a balestben sérült lábára, de végre túl voltunk a nehezén.

Liina szemszöge:

Elképesztően aranyos volt, ahogy reménykedő tekintettel leste vonásaim, miközben az első falatot a számhoz emeltem.

-Nyugodtan mondd meg, ha pocsék – sóhajtott fel lemondóan.

-Kimpa – néztem rá, miközben rágcsáltam a falatot – ez finom. De komolyan.

-Tényleg?

-Te nem kóstoltad, miközben főztél? – tudakoltam, miközben újabb falatot tűztem a villámra – remek ötlet volt a párolt ceruzabab, imádom! – dicsértem, jogosan, tényleg finom volt.

-Akkor jó – sóhajtott fel megkönnyebbülten, mindketten tudtuk, hogy nem nagy konyhatündér, de nagyon kedves és figyelmes gondolat volt a részéről, hogy vacsorát készített nekem, ráadásul töredelmesen be is vallott, hogy nem igazán tud főzni…

-Jól laktál? – kérdezte, miután az utolsó morzsát is eltűntettem.

-Hát… egy kis husit még tudnék enni – néztem rá.

-Tessék kicsim – tolta felém a tányért mosolyogva, azt hiszem imponált neki, hogy valóban ízlik a vacsorája.

Reggel boldogan ébredtem, ugyanis Kimi még mélyen és mezítelenül aludt mellettem. Csodás vacsorát csinált nekem tegnap, amit egy eszelősen jó szeretkezéssel koronáztunk meg. Hosszabb idő után végre ismét egymáséi lehettünk, és ez igen csak elégedett mosolyt csalt az arcomra. Óvatosan fordultam hanyatt, s húztam fel lábaim, a műtött még kicsit merev volt, de szépen hajlott, és ami a lényeg volt, nem fájt már. Mocorogni kezdett mellettem, kiterült az ágyon, végigsimítottam arcán, álmos félmosolyt mutatott, de szemeit nem nyitotta ki.

-Még – súgta kómásan, mikor abbahagytam, kuncogva folytattam a felfedező utat bőrén. Mikor megfeszültek izmai tenyerem alatt oldalra fordult és rám nézett – jó reggelt Linám!

-Minden reggel erre szeretnék ébredni – fészkeltem be magam karjai közé.

-Költözz hozzám, és minden reggel így köszöntlek – cirógatta meg hátam.

-Mi? – kaptam fel fejem.

-Ina, költözzünk össze. Komolyan mondom. – folytatta nyugodtan – egy ideje gondolkodom ezen, csak közbejött ez a baleset…

-Kimpa nagyon vonzó az ötlet… de anyát nem szívesen hagynám egyedül ebben a nagy házban… Az egyetem miatt Katja egy hónapban kb csak egyszer jön haza… és… ha te költöznél ide?

-Szóval jó ötletnek tartod? – könyökölt mellém, tekintet izgalmat tükrözött.

-Persze – mosolyodtam el – melletted mindig jó nekem.

-Ennek örülök – nyomott puszit orromra – akkor már csak anyáinknak kell valahogy beadni ezt.

- Nagyon kíváncsi vagyok mit fognak reagálni erre az ötletre… - sóhajtottam fel – most biztos szóba jön az, hogy fiatalok vagyunk…

-Liina, lassan egy éve vagyunk együtt, szóval... Egy próbát megér – jelentette ki határozottan.”

 Az 'ál' eljegyzési gyűrű

Sziasztok! 

Bocsánat a csúszásért, de a saját dolgom nehezítettem meg ezzel a lánykéréssel xD Nem akartam se igen, se nemet, így jött ez a lehetőség, remélem,  tetszeni fog majd nektek. Viszont a következő részek majdnem teljesen kész vannak, lesznek jó, és rossz dolgok is... szóval készüljetek az újabb fordulatokra, és ne feledjétek a történettel kapcsolatban a változás nem minden esetben jó...

L.