IceWorld - Tizenegyedik

-Jól áll neked ez a naci –nézem végig Kimi, ahogy lejött a fedélzetről.

-Tetszik? – pillantott rám azzal a tipikus ágyba vinnélek tekintettel.

-Nagyon is – sóhajtottam fel, ahogy felmentem mellette nem tudtam megállni, hogy ne csúsztassam kezem formás fenekére.

-Hm! Mit művelsz? – nézett ártatlanul – kísértésbe viszed az embert…!

-Én??? Nem vagyok én olyan – ingattam fejem.

-Áhh, bébi, tényleg nem – nevetett fel, s húzott vissza a lépcsőről – Liina, te engem minden egyes percben kísértésbe hozol.

-Ezt jó tudni azért – mosolyodtam el.

-Hát nem tudod? – fogta kezei közé arcom –Ina te tényleg a minden vagy számomra. Barát, szerető, szerelem, társ… - gyengéden csókolt szájon – eszelősen jó szerető… - biggyesztette végére kaján mosoly mellett.

-Uhm, Kims – súgtam, ahogy felnéztem meghatározhatatlan szín szemibe – szeretek a társad lenni… minden értelemben.

-Helyes! – somolygott, majd elnézett mellettem – mehetünk kajálni?

-Persze – vágta rá Axel – azért indultam, hogy kirángassalak titeket a kabinból, mielőtt még nekiálltok perverzkedni.

-Irigykedünk mi? – fordultam felé.

-Kösz, de Kimster nem az estem! – nevetett fel.

-Hülye majom – ingattam meg fejem felfelé menet. Szerettem Ibizán pihenni, főleg, ha Kimi is velem volt. Mezítláb sétáltam a mólón a parti étterem felé, a srácok hangoskodva jöttek mögöttem, tökéletes pihenésnek néztünk elébe…

-Azért ezt meg tudnám szokni – nyögött fel mellettem Katja.

-Ne aggódj én is – fordultam lustán hasra a napozóágyon.

-Na csajok, egy kis frissítő – tett le tálcát Niko, a srácok kicsivel arrébb hatalmas napernyő alatt hűsöltek, pár sör társaságában.

-Hm, ez egy csöppet vodkás – fintorogtam, ahogy beleittam.

-Öntsek az enyémből? – ült a napozóágyamra Kimi.

-Mit iszol? – néztem rá gyanakodva.

-Áfonyalé – emelte maga elé a poharat.

-Kimi! – meredt rá Axel – ez szentségtörés! Beteg vagy haver?

-Most mit izélsz, kajához nem szeretek alkoholt inni – vonta meg vállát - … majd utána!

-Így már finom – kortyoltam bele miután Kimi felöntötte – bekened a hátam bajnok?

-Azért jöttem – lehelt szűzies csókot tarkómra, majd nyakamra csúsztatta ajkait, és megharapott.

-Hé! – nevettem fel – mit művelsz?

-Pszt – kuncogott fülem mellett – ne sikongass, mert kénytelen leszek elfenekelni! Tudod te, hogy menyire csábító a formás kis feneked ebben a pózban?

-Kéjenc – nevettem halkan – inkább kend be a hátam, és szerezz magadnak jégkockát…

-Szemtelen fruska! – morrant, majd piszok lassan és érzéki módon elkente hátamon és derekamon a krémet, nem meglepő módon fenekemre is került belőle.

Csupán három napot maradtunk a hajón, Kiminek készülnie is kellett azért a futamra, és nekem is bőven akadt teendőm a csapat dolgaival. Gyárlátogatások, PR rendezvények, szponzorok látogatás a futamok közt… Azt tudtam, hogy Enstonba szívesen fog menni Kimi… de a többire? Nagyon díjaztam, hogy az arany fekete alakulat nem akarja minden szabadidejét ‘promos szarsággokkal’,-ahogy Kimi nevezte- feltölteni.  

-Akarod tudni a hétvége programját? – tanulmányoztam a kapott mailt.

-Akarjam? – sóhajtott fel, rápillantottam – szóval megint hová kell mennem?

-Nyugi csak egy interjú lesz, Bajnokok beszéde – avagy  hat ikon az F1-ből, címmel…

-Meddig lovagolnak még ezen a hat bajnok dolgon – forgatta szemeit – ilyen elbaszott egy címet…

-Räikkönen ne káromkodj!

-Különben mi lesz Laine? – meredt rám gonosz vigyor mellett.

-Kint alszol Ajax mellett – pillogtam ártatlanul.

-Megnézném, hogy bírnád ki azt, hogy nem vagyok melletted- vágta rá.

-Volt már, hogy ki kellett bírnom – figyelmeztettem, hangszíne kicsit metszőbe ment át, és nem akartam, hogy egy értelmetlen vitába fajuljon ez a kis szócsata.

-Ez igaz – felelte halkabban – és azt is én basz… rontottam el. El nem tudom képzelni hogy bírod ezt az igen hülye természetemet – nézett rám nagy szemekkel, teljesen meghökkentem.

-Kims, tény, hogy néha igen makacs, és önfejű vagy – ültem mellé a kanapéra – arról nem is beszélve, hogy igen egyedi a világnézeted – felkuncogtam – de ugyanakkor én ezeket imádom benned. Hogy úgy éled az életed, ahogy te akarod, nekem sose volt ehhez merszem… inkább megalkudtam pár dologban.

-Jaj Linám – fogta meg kezem, s kezdett ujjaimmal babrálni – azt hiszem, nem mutatom ki neked eléggé, hogy milyen sokat jelent nekem az, hogy ennyire támogatsz…

-Nézd, én sose vártam tőled szerelmes verseket, vagy ódákat arról, milyen tökéletes az életünk. Először is mert te nem vagy ilyen, másodszor nem vagyunk tökéletesek. De mindezek ellenére, tökéletesen kimutatod – feleltem őszintén – tudod, nekem még mindig az a fiatal srác vagy, aki a második héten köszönés nélkül megállapította, hogy én vagyok az új szomszéd – nevettem.

-Te voltál a suliban a legszebb csaj – nevetett fel hosszan – amúgy se volt erősségem a csajozás…

-Akkor még – kotyogtam bele – aztán egész jól belejöttél…

-Na jó az más – vonta fel szemöldökét – mondtam már neked, túl néhány sikeren, ismert névvel nem volt nehéz kihasználni az életet… de… 16 évesen…

-Pedig már akkor is olyan hihetetlen magabiztosság áradt belőled – sóhajtottam fel elrévedve – mintha külön aurád lett volna… nem tudom jobban megfogalmazni. Mint ahogy most is, van valami annyira lehengerlő a lényedben, azt hiszem ez az Iceman jelenség egy része – mosolyodtam el hasonlatomon.

-Először ideegesítettelek pedig – emlékeztetett, tekintet huncutul csillogott az emlék hatására.

-Igen, bosszantott, hogy állandóan motoroztok íz utcánkban, piszok zavaró volt ám este 11-kor a motorberregésre ébredni!

-Azért azt meg kell hagyni, hogy pimasz kis csaj voltál – nézett rám – beszólni öt, nálad idősebb srácnak…

-Azért egy kicsit megriadtam – kuncogtam –addig volt nagy az elhatározásom, míg szembe nem álltatok velem.  De nagyon jól sült el, tényleg megszeretetted velem a motorozást – kucorodtam hozzá.

-Pegid amikor a kórházban kötöttél ki, akkor nem igazán tűnt nyerő ötletnek – fonta körém karjait.

-Jó de az teljesen más volt – néztem fel rá, tekintete elsötétült, haragos zöld szempár nézett vissza rám, kissé eltolt, hogy térdére tudjon támaszkodni.

-Ha akkor Rami és Toni nem fognak le, lehet, hogy halálra vertem volna azt a kis patkányt – sziszegte.

-Jaj Kims – simítottam végig karján, megfogta kezem – de egész hamar helyre jöttem…

-Ne kezd megint – pillantott rám – eltörted a lábad, eszméletlen voltál, ez nem épp a hamar helyrejöttem kategória. Miért védted akkor Samit?

-Nem védtem – meredtem rá – gyűlöltem, hogy ezt tette, miatta kellett egy teljes hónapot kihagynom a suliból, és otthon feküdni. De leginkább azt utáltam, hogy te ennyire szenvedsz … és bár megértem, hogy miért estél neki akkor ismét, de áldom a fiúkat, hogy leszedtek róla, így is kis híja volt, hogy nem lett komolyabb ügy belőle.

- Amikor tudatosult bennem, hogy mit tett… és te nem fogsz tudni semmit tenni az ütközés ellen – ökölbe szorultak kezei – komolyan féltem attól, hogy meg fogsz halni…

-Hát elég pocsék egy nap volt – bólogattam – pedig milyen szépen indult…

„ -Kimpaaa – bújtam hozzá.

-Mit szeretnél bébi? –túrt hajamba vigyorogva.

-Elmegyünk motorozni? – néztem fel szép szemeibe – amióta megvan a jogsim, alig voltunk, bezzeg előtte…

-Ketten egy mocin?

-Nem – ingattam fejem –vezetni akarok!

-Bébi, a motorod még nincs kész – próbálkozott

-Kims – ültem fel – hát én megőrülök! Ne félts ennyire, a legjobbtól tanultam!

-Ne hízelegj – nézett rám, de ajka megrándult a visszafogott mosolytól – na jó, mehetsz az én motorommal, elkérem Toniét.

-Imádlak! – nevettem fel, s másztam ölébe, heves csókot váltottunk.

-De van egy feltételem! – fogta kezei közé arcom.

-Mi? – néztem kíváncsian rá.

-Előbb még… - megemelte fejét egy újabb csókra – szeretkezz velem!

-Tetszik ez a feltétel – susogtam átforrósodott arccal, még nem igazán voltam gyakorlott csábító, hiszen csak pár hét telt el az első alkalom óta… bár együtt sok mindent felfedeztünk már azóta…

A kart pálya mellett közvetlenül futott még egy, a régi gokart pálya. Kanyargósabb, emelkedőkkel, lejtőkkel, kartak pont, hogy rossz volt, de motorozni remek. A srácok rengeteget jártak ki oda, gyakorlatilag fel is tuningolták, házilag eszkábált rámpákkal, és ugratókkal. A legelső este, amikor Kimi elvitt magával oda teljesen lesokkoltak az események. Tíz, tizenöt srác volt jelen, nevetgéltek, dumáltak, köpködtek – ami rögtön kiváltotta a nemtetszésem, persze- fiatalabbak, idősebbek, de a száguldás iránti elkötelezettség szövetségesekké tette őket. És bár eleinte volt széthúzás, hamar rájöttek, hogy csak úgy élvezhetik igazán a titkos hely varázsát, ha egy csapatban játszanak, és nem egymás ellen… Egyedül Sami és az ő kis követői voltak kivétel ez alól. Rendszeresen megjelentek, és csinálták a cirkuszt, de csak a szájuk volt nagy, főleg, az ominózus verekedés óta, pedig vagy fél év telt el azóta…

-Na Lin baba, akkor jövő hétvégre teljesen kész lesz a kicsike! – vigyorgott rám Toni.

-Végre! – öleltem meg hálásan, elvégre az ő unokatesója volt a nagy műszaki szaki. Hangos dudálás jelezte, megjött a pizzás autó. Persze mindenki odatódult, bő fél óra múlva pedig jóllakottan ballagtunk vissza a motorokhoz.

-És merre szeretnél menni bébi? – karolt át.

-Mindenben én döntök ma? – vigyorogtam.

-Mondtam, hogy ez a te délutánod lesz – adott puszit fejemre – szóval?

-A tó körül – jelentettem ki határozottan, természetesen én már türelmetlenül ültem a motoron, mikor még Kimi ráérősen dumált Tonival, felhúztam a bukót és beindítottam a járgányt.

-Egy pillanat baba – emelte fel kezét, felnyögtem, pletykások!

-Majd utolérsz Kimpa – kiabáltam vissza, és meghúztam a gázt, megint elöntött az ismerős, jóleső borzongás.

-Lin… várj… - hallottam nagyon távolian a finnem hangját, majd csak a motorzúgás maradt. Hosszú kilométerek vezettek egyenesen, így bátran gyorsítottam, jó ismertem már a pályát, tudtam, hogy bőven van időm lassítani a kanyar előtt. Csakhogy amikor behúztam a féket semmi nem történt, kicsit határozottabban, aztán már teljesen, de ahelyett, hogy lassult volna a gép, gyorsulva futott tovább. Azt hiszem ekkor már tudtam, hogy ennek óriási esés lesz a vége. Megijedtem, sikoltani akartam, de egy hang sem jött ki a torkomon, az utolsó, teljesen kivehető gondolatom Kimi volt, aztán egy csattanás, és elsötétült a világ…

Kimi szemszöge:

-Liina nagyon türelmetlen! – nevetett Toni.

-Ténlyeg rászokott a motozásra – vigyorodtam el.

-Räikkönen? – hallottam meg Sami hangját valahonnan mögülem.

-Mit akarsz már megint itt? – szálltam le mérgesen, Lin már a fél távot megteszi, mire utolérem majd…

-Ki ül a motorodon?! – meredt rám talán, pánikolva?!

-Miért? – húztam össze a szemöldököm – mondd már! – förmedtem rá.

-Ó baszódj meg Kimi! Elvágtam a motor fékkábelét!

-Bazd meg! – nyögött fel Toni.

-Ez igaz? – kaptam el pólóját – válaszolj! – rángattam meg.

-Igen, azt akartam, hogy végre valaki megleckéztessen – folytatta izzó hangon – és jó ötletnek tűnt, ha nem tudsz menni egy darabig.

-Te idióta barom, Liina ül a motoromon! – rángattam meg még jobban – ha valami baja lesz, esküszöm, hogy megöllek! – sziszegtem.

-Kimi! Menjünk! – vonszolt el Rami – meg kell találnunk Linát!

Éreztem, hogy kiszárad a szám, pontosan tudtam, hogy ha elvágta, mindenképpen fel fog bukni a motorral… és abba bele is halhat… Abban a pillanatban tudtam, hogy nagy a baj, amint megláttam az összetört motort valahol az út szélén a kanyar előtt.

-Liina – nyögtem fel, ahogy észrevettem, hatalmas vérfolt éktelenkedett nadrágján, kézfején mély horzsolások, és a legrosszabb, a bukó alól vér szivárgott le a nyakán – le kell szednünk a bukót!

-Ne! Nem tudjuk mennyire sérült a gerince – térdelt mellém Rami.

-De így meg megfullad, ha a szája vérzik – kiabáltam, remegő kézzel, és óvatosan húztuk le a bukósisakot, valóban a szájából szivárgott a vér, és eszméletlen volt. Távolról hallottam a szirénákat, nem sokkal később mentő állt meg, képtelen voltam elszakítani a tekintetem a sápadt és véres arcról, úgy éreztem valaki teljes erőből szorítja az egész bensőmet. Kegyetlenül féltem, hogy soha többé nem nyitja ki a szemét…

Aztán valahogy a korházba értünk, egyáltalán nem érdekeltek a többiek, csak ott akartam lenni, ahol ő.

-Ide már nem jöhet be! – állt elém egy nővér.

-De…

-Nincs de, tudom, hogy aggódik! De a barátnőjének sürgős beavatkozásra van szüksége. A váróban foglaljon helyet – vezényelt egy kisebb helységbe a folyosó végén.

-Kimi! – szólított Rami – na, mi van?

-Műtik Liinát – feleltem színtelen hangon.

-Sami itt van – jött be Toni is.

-Mi? –kaptam fel a fejem, vad gyűlölet járta át minden porcikám – megölöm!  - álltam fel, a szék feldőlt a lendülettől.

-Kimi! Komolyan mondom, nagyon sajnálom! – jött felém Sami – te mindig ellenőrzöd a motorod, mielőtt mész, így nem…

-Nem gondoltad?! Nem gondoltad?! – üvöltöttem – Liina az élettért küzd a te idióta, hülye viselkedésed miatt. Megöllek, esküszöm! – indultam meg felé, dühből ütni kezdtem, ahol értem, nem nagyon védekezett, és ez még inkább dühített, minden félelmem és fájdalmam beleadtam az ütésekbe és rúgásokba.

-Állj le! Kimi! – próbált lefogni Rami, de eltaszítottam.

-Haver! Lin kitekeri a nyakad, ha meglátja, hogy szétverted a kezed!  - kapta el másik kezem Toni. Lihegve hagytam, hogy elvonszoljanak onnan, láttam, hogy véres a kezem a pólóm, de azt már nem tudtam kié… az enyém, Samié…Liné…?

Érzékeltem, hogy a balesetin vagyunk, varrják a kezem, majd bekötik, és , hogy Sami is ott kötött  ki, majd egyszer csak anya rontott be, kérdőre vont, Rami informálta, apa is megérkezett, majd Olívia is… Ők sírtak, én nem. Pedig tényleg…féltem. Órák teltek el, mikor kilépett az a doki, aki Liinát kezelte.

-Hogy van a lányom? – kérdezte sírva Olívia, meredten figyeltem a doktor szavait.

-A hölgy állapota súlyosnak mondható. Eltört a jobb lába, a bokája megrándult, mint ahogy a csuklója is. Fejsérülést nem szenvedett ugyan, de enyhe zúzódások keletkezhettek, így megfigyelés miatt az intenzívre visszük. A törést műteni kellett, de belső szervi károsodása nincs. Vért kapott, ugyanis elég sokat vesztett a baleset során.

-Fel fog épülni? Teljesen? – kérdeztem halkan.

-Nem tudom még megmondani – nézett rám – előfordulhat, bár kicsit az esélye, hogy mozgáskorlátozott lesz.

-Lebénulhat?

-Nem – rázta meg fejét – a reflexi jók. Csupán lehetséges, hogy egy bizonyos fokú sántítás megmarad. De ez a legrosszabb eshetőség, és mint mondtam, kicsi rá az esély. Amint lement a duzzanat a lábáról, többet tudunk már.

-Bemehetünk hozzá? – tudakolta az anyja.

-Igen, de csak pár pillanatra – bólintott – aztán menjenek haza, tudom, hogy nehéz itt hagyni az ifjú hölgyet, de most még mélyaltatásban van, csak holnap tér magához.

Liina szemszöge:

Fura csipogás félét hallottam. Ráadásul az illat sem volt ismerős. Az biztos, hogy nem otthon vagyok, és nem is Kimiéknél…Fájdalom hasított a lábamba, ahogy mozdulni akartam, itt nyitottam ki szemeim. Kábán hunyorogtam, amikor tudatosult bennem, hogy balesetem volt.

-Liina! – nyögött fel Kimi – hallasz kicsim? Olívia, anya! – kiabált.

-Magához tért? – lépett hozzám anya könnyáztatta arccal, úgy éreztem fuldoklom, automatikusan a csőhöz kaptam, ami a torkomban volt.

-Nem, nem ifjú hölgy – kapta el a kezem a nővér – majd mi kivesszük.

Hányingerrel küzdve, nagyjából ülve, de mégis fekve vártam. Még kicsit fura volt nyelni, és a hangom is rekedtes volt, mint megtudtam, majdnem egy nap telet el a baleset óta. És végre kettesben maradhattam Kimivel.

-Hogy vagy? – simogatta meg kézfejem óvatosan.

-Mit csináltál a kezeddel? – súgtam, könnyebb volt, mint beszélni.

-Liina… Sami elvágta a fékkábelt – felelte ő is suttogva.

-Megverted? – néztem rá, óvatosan bólintott, nem akartam többet tudni, inkább témát váltottam – nagyon összetört a motor?

-Ugye ez most nem komoly? – meredt rám – kicsim, majdnem…. szóval, súlyos baleseted volt, nem érdekel a motor!

-Kims – fogtam meg kezét, bár a hülye kötéseink miatt nehézkesen ment – meddig kell itt lennem? Anya nem mond semmit, hogy kíméljen… de inkább kiborít ezzel.

-Tudom – cirógatta meg az arcom – amint lábra tudsz állni, hazamegyünk – felelte.

-Az mennyi idő?

-Nem tudjuk – súgta – rajtad is múlik. Pár nap múlva már felállhatsz…

-Nem akarok itt maradni – csuklott el a suttogásom.

-Tudom kicsim – sóhajtott fel – minden pillanatom itt töltöm veled, míg ki nem engednek – puszilta meg kézfejem.

-Kimi – néztem rá – csókolj meg kérlek…

-Ez minden vágyam – mosolyodott el és lassan felém hajolt. Óvatos és visszafogott volt a csókja, nyilván vigyázni akart rám- Liina, szeretek téged.

-Én is szeretlek – sóhajtottam megkönnyebbülten.”

-Enyhén pocsék egy nap? – nézett rám hitetlenkedve – életem legszörnyűbb napja volt!

-Ne beszéljünk róla – sóhajtottam fel – már 12 éve ennek…

-Mutasd a lábad – állt fel – kérlek – tette hozzá szelíden, mikor rondán néztem rá, felhúztam melegítőm szárát, ő lassan végigsimított a műtét hegén. A térdem alatt volt egy több, mint 10 centis vágás nyom, valamint a térdem két oldalán a tartócsavarok hegei, két apróbb foltban. Visszagondolva, valóban egy szörnyű nap volt, de tudtam jól, hogy Kiminek még most is van némi lelkiismeret furdalása… bár szerintem feleslegesen, ő semmiről nem tehetett.

-Kimi – szólítottam halkan – ugye tudod, hogy nagy szereped volt abban, hogy olyan hamar összeszedtem magam.

-Hát…

-Ne légy csacsi! – simogattam meg aggódós arcát – már csak miattad is hamar fel akartam kelni, és te csodálatosan segítettél.

-Meg ugye utálod a kórházakat – mosolyodott el halványan – bár „csak” öt napig voltál bent, de úgy éreztem, sose telik le.

-Sose felejtem el, mikor hétvégén beállítottál sporttáskával, átköltözöm! mondattal – nevettem.

-Végre ott voltál mellettem, biztonságban – nyomott puszit homlokomra, majd kisétált.

-Kims? – dőltem előre kíváncsian, pár pillanat múlva vissza is tért – öhm, jól vagy?

-Persze – mosolyogott el – tudod, akkor nagyon közel álltam ahhoz, amit most szeretnék megtenni.

-Mi volt az? – néztem fel rá, ő letérdelt közvetlenül elém a puha szőnyegre, kicsiny dobozt húzott elő zsebéből.

-Meg akartam kérni a kezed – felelte könnyedén – és most megteszem. Liina Laine, hozzám jönnél feleségül? – tette fel a kérdést, miközben felnyitotta a dobozkát.

Sziasztok! 

Először is, nagyon köszönöm nektek, hogy a Novellához ilyen hamar összejöttek a kommentek, sőt túl is léptük a hetet! :) Nagyon szeretném már most feltenni a folytatását, de remélem, megértitek, hogy nem lehet, különben a következőre kell sokat várni, és ugye azt senki sem szeretné :) 

Másodszor, íme itt a friss! :) Ez megint az a rész, amihez már látom, hogy olyan hozzászólásokat írtok majd, hogy gonosz módon hagytam abba :D Legalábbis remélem, írtok nekem :P Nos, igen, igazatok is lesz, de gondoljatok arra, hogy milyen jó lesz jövő héten olvasni a lány válaszát :D :P  Ugye, nem haragszotok majd ezért? :) 

Harmadszor pedig holnap érkezik a Monshéval közösen írt törinkhez az új rész, arról se feledkezzetek meg :) 

Puszi.

L.