2012. november 11., vasárnap

Negyvenötödik


Kimi szemszöge:

-Itt vagyok, hallgatlak – ültem le a fémszékre nyugodtan, nem akartam, hogy tudja, lássa, legszívesebben a szart is kiverném belőle azért, amit tett. Az csak neki lenne öröm.
-Ugye tudod, hogy ezt az egészet elkerülhetted volna? – kérdezte még mindig vigyorogva, a hányinger kerülgetett ettől az állszent, sunyi vigyortól.
-Valami okot találtál volna, hogy megtedd – vontam meg vállam – de mielőtt elintézem, hogy örökre itt maradj – támaszkodtam az asztalra tetetett elégedettséggel – kapsz pár percet tőlem.
-Nagylelkű vagy Kimi – vonta fel szemöldökét, hangja metszőbb lett, csak kilyukadunk valahová…
-Öt perc – támasztottam egymásnak ujjaim –kezd.
-Azt hitten ennél többet ér neked a lányod nyugalma…
-Négy perc, negyvenkét másodperc – pillantottam órámra, bár Ri említése miatt az asztalba vertem volna a fejét.
-Mikor jöttél rá, hogy én voltam?
-Nem tudom – vontam meg vállam – bár elég amatőr módon akartad az egészet Jennire kenni.
-Ó, erről is tudsz?
-Nem volt nehéz – mosolyodtam el, pedig legszívesebben… - túl egyértelműen Linda ellen szóltak a kis… próbálkozásaid. Főleg, az, hogy mindig otthon, nálunk.
-Pedig a drága exed tökéletesen segédkezett – hümmögött – még ha tudtán kívül is. Annyira könnyű volt elhihetni vele, hogy beleszerettem – nevetett fel elégedetten – pár pohár márkás pezsgő után pedig, amikor téged említettelek, viszonylag könnyedén kiszedtem belőle az információkat. Bár azt hiszem, örült is köszörülhette rajtatok a nyelvét. Annyira gyűlöli a felséged, gyerekjáték volt ráterelni a gyanút. Remélem, nem haragszol, hogy le ku***ztam a nejed, de kellett a felfestés a kocsira, hogy még inkább felé induljatok.
-Te beteg vagy – vetettem oda, egyre nehezebben türtőztettem magam, ezzel a szóval még nagyobb undort és haragot keltett bennem.
-Nem, nem – ingatta fejét – ezt  hívják kérlek, bosszúnak.
-Miért akartál bosszút állni rajtam? – játszottam a hülyét.
-Még kérded? – lendült előre, a két nyomozó azonnal mozdult – tönkretetted az életem! – sziszegte nyálfröcsögés mellett.
-Nem. Az egészet te baszdta el, és ezt mindketten tudjuk. Csak könnyebb rám fognod, mintsem elfogadnod…
-Fogd be a pofád! – üvöltött – Leila elhagyott miattad! Mert nem voltam elég jó neked meg a kis exkluzív, ócska, csapatodnak!
-Mióta álltatod magad ezzel? – dőltem hátra kényelmesen, csak azért is hergelni akartam.
-Hogy te mennyire pofátlan vagy! Kibasztál a csapatodtól, holmi álindokkal. Egyik percről a másikra elvágtad a pénzem útját. Ott maradtam egy nővel, egy luxusházban, aminek a havi törlesztője csillagászati áron futott.
-Marcus! – csattant a hangom – te megloptál engem, és a csapatomat. Pofátlan módon adogattad el az autóm alkatrészeit feketén, arról nem is beszélve, hogy jó pénzért a telemertia adatokat leközölted egyes csapatoknak! Ne gyere nekem azzal az álszent kitalációval, hogy én tettelek tönkre!
-Duma! Bizonyíték?
-Te tényleg ennyire hülye vagy?! – álltam fel – az utolsó szállítmány sosem létezett, én kreáltam Kyle segítségével. Csak te és mi ketten tudtunk róla. Érdekes módon te az eljövetelem utáni harmadik percben túl akartál adni rajta!
-Kimi, ez az egész Kyle műve!
-Te tényleg hülye vagy – állapítottam meg – az egész Citroen sátor be volt kamerázva.  Emlékezz vissza a telefonbeszélgetésre. Vagy tudod mit? – nyúltam zsebembe az mp4 lejátszóért– segítek!  Benyomtam a lejátszást és az asztalra dobtam.
-Ez, én, ez manipulált – nyökögte.
-Most nagyon figyelj rám! – léptem közvetlenül mellé – azt még különösebb probléma nélkül - gondolok ez alatt hosszas börtönre- megúsztad volna, hogy megloptál. De – hátrahúztam fejét hajánál fogva – azt sosem bocsájtom meg, hogy a lányomon és a feleségemen akartál bosszút állni – engedtem a testemben lévő fájdalom és bosszú érzésének, minden erőm beleadva fejeltettem le vele az asztalt, tompán hallottam a reccsenést, de nem érdekelt.
-Bazd meg, eltörted az orrom – zihálta.
-Sose jutsz ki innen, arról gondoskodom – köptem, és kiléptem a kihallgatóból. Szinte rögtön nyílt a másik ajtó, Lin lépett ki, tekintet zaklatott volt.
-Vége – súgtam, majd magamhoz ölelve kivezettem a sötét folyosóról.

***

-Boldog születésnapot babám! – nevettem fel, ahogy Riia elé tette Paula a hatalmas tortát. elégedetten kacagatott a színes édesség láttán, majd Kimi felé nyúlt.
-Aappa!
-Isten éltessen kicsim – susogta halk-rekedtes hangon a finn, ahogy magához emelte a kislányt.
-Annyira hamar nő! – állapítottam meg Paula igazán mamásan – mire észbe kapunk, öt éves is elmúlik.
-Legalább sütheted a finomabbnál finomabb tortákat – kotyogott bele Kimi vigyorogva – Riia! Nem, nem szabad – dorgálta a kishölgyet, miközben kihúzta a kezeit a tortából. Szívbéli nevetés áradt szét bennem, annyira aranyos volt Ri ahogy könyékig a tortában vájkál, miközben az apja küzd vele, persze ő azt hitte ez játék, és egyből Kimi arcát célozta meg habos, krémes kezeivel.
-Na szépen vagyunk – morgott a finn, de nem tudta megállni a vigyorgást – kisasszony, most szépen lecsutakollak! – állt fel a még mindig nevetgélő lányozóval.
Nem meglepő módon Ri egy egész szekrénynyi játékkal gazdagodott, Erin és Seb konkrétan egy komplett plüss medve családot hoztak például…   
Számomra tökéletes volt Riia első születésnapja. Nem akartam mást, csak a családommal lenni, élvezni, hogy már egy éves, főleg az elmúlt viharos idők után. Lassan egy hét telt el azóta, hogy Marcust letartóztatták, bár még nem voltam egészen nyugodt, még kellett egy kis idő, hogy felfogjam, valóban vége. Pedig olyan jól mentek a dolgok! Kimi folyamatosan pontszerző helyeken volt, egyre jobban teljesített, a csapat keményen, de egymásért dolgozott. A portugál rallyról úgy jött haza, hogy van egy kis gond…de utána akar járni a dolgoknak, mielőtt elhamarkodottan cselekedne. Ezek után készült nem sokkal az ominózus felvétel, ahol Marcus az újabb alkatrészeket piacra dobná. Persze azonnali hatállyal bontották a szerződését, és a továbbiakban csak azzal foglalkoztunk, hogy az okozott károkat térítsük. Nem hallottunk többet felőle, ezért is volt számomra oly meglepő, hogy ő volt az elkövető.  Minden esetre le akartam már zárni ezt az egész ügyet, így alapos átbeszélés után jegeltük a témát, senkinek nem lett volna jó, ha folyton előhozakodik valaki ezzel a negatív eseménnyel, így legalább visszazökkenhetett az életünk a normál kerékvágásba…

*** 2 héttel később***

-Úgy látszik Riia szerencsét hoz nekem! – vigyorgott Kimi, ahogy a vitrinbe tette legutóbb megszerzett trófeáját.
-Ha már én nem – sóhajtottam fel az emlék hatására.
-Nos, az egy elég érdekes verseny volt – fintorgott.
-Azt hiszem ott tudatosult bennem igazán, hogy beléd szerettem – somolyogtam – tényleg nagyon féltetelek…és az a borulás…
-Nem épp így terveztem az első otthoni rally versenyem…
-De azóta, van két ilyened – mutattam a trófeára nevetve.
-Meg egy eszelősen sexi feleségem – vont ölelésbe.
-Mit szeretne a drága uraságod? – rebegtettem a szempilláim.
-Felültetni a pultra és elveszni benned – csúsztatta kezeit fenekemre.
-Hm – doromboltam fülébe – tetszetős az ötlet…
-Akkor kivitelezzük? – pakolt fel a pultra könnyedén.
-Persze, aztán ki ad ebédet az éhes csöppségnek? – mutattam felfelé, ahol Ri délutáni szunyáját nyomta.
-Emlékeim szerint elég sok kaja van a hűtőben – mormogta nyakamba apró puszik mellett.
-Édes – túrtam hajába – kb negyed óra és itt lesznek Sebiék.
-Gyors leszek – markolt csípőmbe – és mindig késnek…
-Ego – kuncogtam, eszelősen sexi pillantással nézett rám.
-Nem, csak kanos – villantott elégedett vigyort, mielőtt megcsókolt volna – kívánatos vagy… nagyon… és egy hete nem voltunk együtt.
-Tudom – sóhajtottam fel, elég elfoglaltak voltunk, eleve a verseny miatt – este randizunk Bajnokom?
-De valami sexi cuccot kérek – mormogott rekedtes hangon – tudod te mennyire nehéz most leállnom? Főleg, hogy még hozzám is simulsz…
-Bocsi – kuncogtam, autózaj hallatszott az udvarból – látod, jó hogy leálltál…
-Inkább fel – forgatta meg szemeit, nevetve csúsztam le a pultról és Erinék elé mentem.

-Ezt nézd meg mit hozott Seb Rinek – mutattam fel nevetve a RBR-es kisruhát.
-Inkább Ice One-os kéne neki nem?
-Egoista majom – csapta vállon a német.
-Hajaj bajnok, fél órán belül kétszer is megkapod? – vigyorogtam kihívóan.
-Ne játssz a tűzzel bébi, mert megégeted magad – pillantott rám illetlenül kéjes tekintettel, miközben szolidan, de lényegre törően nyalta meg ajkát – na Sebas, felkészültél? – fordult a német felé hírtelen.
-Elhoztad az anyagokat?
-Aha, még tegnap – indult ki – a garázsban vannak.
Kimi újjá akarta építeni a hintát Riiának, és mivel apa és Helen egy borászati üzleti úton voltak Franciaországban, Seb feldobta, hogy majd ő segít, elvégre a keresztlányának lesz.
Kint nagyban folyt a munka, Erin segédletével befejeztem az ebédet, majd ő felment az ébredező kislányhoz. Mire vittem ki a keményen dolgozó férfiaknak inni egy kómás kis szőkeség is kifelé lépdelt.
-Szia tündérke – guggolt mosolyogva Seb Riia elé – hű de morci vagy! – állapította meg, ahogy a kiscsaj összehúzott szemöldökkel figyelte.
-Álmosan te is morcos vagy – szólt bele Kimi, majd felvette a kislányt – igaz babám? – nyomott puszit arcára.
-Vava – mondta Ri.
-Mit szeretnél a kutyussal? – kérdezte Kimi.
-Vava hol? – tudakolta a kicsi.
-Hol a kutya? – nézte lányát.
-Ige – bólintott nagyot.
-Hát kislányom - kezdte – még nem hozhattuk haza.
-Nem sokára itthon lesz jó?  - simogattam meg szőke fürtjeit.
-Jó – felelte komolyan. Annyira élveztük, hogy kommunikál, még ha csak a saját kis nyelvén utánozta a miénket, de szinte napról napra fejlődött szókincse, és egyre könnyebben értette meg magát a környezetével. Jó volt nézni Kimit, ahogy a kishölgy miatt ténykedik. Teljesen büszke feleség és anya voltam, főleg, amikor a kis szőke hölgy fogai kivillantak a nevetés közben, amit az idézett elő, hogy az újonnan elkészült hintában ül, és Erinék szórakoztatják. Miközben vacsorához terítettem megütötte fülem a Forma-1 szó.
-Hát mit szépítsem, azt elbasztam – fintorgott Seb.
-Nem nehéz lecsúszni az ideális ívről – vonta meg vállait Kimi – főleg nem esőben.
-Tudom – ült le sóhajtva a német – de poleból indultam… és nyerni mentem.
-Seba, én is mindig minden versenyre nyerni megyek – húzta fel szemöldökét – de nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell.
-Te legalább már nyertél Magyarországon…
-Meg volt, hogy nem, szóval? – tette hozzá a finn.
-Kimi, most őszintén, nem akarsz visszajönni?
-Még nem tudom – sóhajtott fel – mikor Amerikában voltam év eleje felé, rájöttem, hogy hiányzik, hogy autók ellen küzdjek…nem az idő ellen. De annyi szarság van ott, és a rally sokkal szabadabb.
-Tudom – bólintott komolyan – de egy hasonló mentalitású csapatnál, mint amilyen te is vagy, szerintem jól éreznéd magad.
-Haver annyi pénzem nincs, hogy ott is csapatot alapítsak – nevetett fel.
-Riia – nézett a kislányra – apád nem normális! – na, most Ri ebből az apádra figyelt fel, így nevetett.
-Hát ő nem így gondolja – kuncogtam.
-Szóval, egy Red Bullban el tudnálak képzelni – közölte a német.
-Most is Red Bullban ülök…
-Jó, akkor egyesek kedvéért, egy F1-es Red Bullban. Mark szerződése idén lejár… beszélj a menedzsmenteddel…  ha gondolod – tette hozzá, mikor látta, hogy a finn bele akar kötni.
-Meglátjuk – mormogta, de észrevettem, hogy felfigyelt a lehetőségre. Elmosolyodtam, abban a kezdetektől biztos voltam, hogy egy nap majd vissza akar térni, csak még azt nem tudtam mikor is jön el az a nap…

Sziasztok! 
Nagyon büszke vagyok rátok, amiért ilyen sok kommentel láttatok el az elmúlt részekhez :)  Remélem, ez így is marad... épp ezért már ma este felteszem a folytatást :) DE! Ez egyben azt is jelenti, hogy jövő héten, csak hétvégén lesz rész ehhez a törihez.

5 megjegyzés:

  1. szia ez nagyon jó de marcus huhhh na mind1
    lényeg minden oké
    riia egy pici angyal jól kijön ajaxal és a beszéde :)
    puszy

    VálaszTörlés
  2. Szia :)
    Igazából megleptél... nem gondoltam volna, hogy a csapat egyik tagja volt benne ebbe az egészbe...de Jenni is kivette ebből a részét, mint ahogy többen sejtettük. Szerencsére el tudták kapni Marcust, börtönbe zárták és mostmár nyugodt életet élhet a mi kis párocskánk :)
    Riia baba nagyon aranyos, ahogy próbál komunukálni a családjával :) Sebi szép ötletett vetett fel, remélem, hogy Lin majd rábesztéli a férjét a Forma-1-re:)
    ügyesen összehoztad ezt a részt
    puszi
    Reny

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Sejtettem, hogy nem Jenni lesz a bűnös, bár tény és való, hogy tudat alatt segített.
    Röpül az idő, Ri már 1 éves...
    Seb jó ötlettel állt elő, kíváncsi lennék, Kimi mit hozzna össze egy Red bullal :)
    Várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
  4. Szia FT. :)

    Áhá, megvan a tettes! Majdnem mindenki Jennire tippelt, köztük én is, de aztán rájöttem, hogy túl egyértelmű lenne, tuti raksz bele valamilyen csavart. :P
    Ez lett volna az utolsó tippem, nagyon meglepődtem a tettesen. Na de, most már ránk és rájuk is fér egy kis pihenés, sok volt ez így. :))

    Annyira aranyos a kishölgy, hihetetlen, hogy már beszélni tanul, hamar felnőtt. :)

    VálaszTörlés
  5. Húha!!! hát itt Kimi odarakta magát :D tudom, h azt írtam, h nem zavar, ha csúnyán beszél, de ez most durva volt, de ez kellett ezzel a mocsokkal szemben :O

    amúgy tervetel tesót Riinek? :)

    VálaszTörlés