Novella I. - New Life - Új élet 8. rész

-Kaj, ha ebbe a kanyarba meredekebb szögbe megyünk, nyerhetünk plusz tempót az egyenes szakaszra –mutogattam az itineren.

-Igen – bólintott – de ha rosszul kapod el a szöget, borulunk …

-Jézusom – nyögött fel Liina –ezt még hallgatni is rossz.

-Nem lesz baj – simogattam meg arcát, majd újra Kajra néztem – de kell a plusz tempó, így nem tudom befogni Loebet! Hogy a picsába megy át azon a szakaszon ekkora tempóval?

-Holnap a teszten megpróbáljuk az új beállításokat és szögeket, ok? – kérdezte Kaj.

-Beszélek Kylal, hogy milyen hangolások legyenek – bólintottam – aztán menjünk haza Kicsim – fordultam Linhez.

Órák óta a Citoen sátorban voltunk, jó lett volna már egy kis pihenés, és ráadásul Nit is csak reggel láttam,  még aludt…mire visszaérünk addigra meg már aludni fog. Remek.

-Szia Kristii, mindjárt indulunk – vette fel telefonját Lin – mi? Miért?

Felkaptam fejem hangjának változására.

-Mit kapott vacsira? – kérdezte aggódva – Ni nem ehet ennyi szénhidrátos gyümölcsöt! Húsz perc és ott vagyunk.

-Niina rosszul van? – meredtem rá.

-Nagyon sír – nézett rám félénken – biztos fáj a pocija a neki nehéz vacsora miatt. Kims, menjünk haza, most.

-Gyere – karoltam át, bőven a megengedett fölött hajtottam az autót. A tudat, hogy a kislányom beteg és se én, se az anyja nem vagyunk ott vele, egyszerűen őrjítő volt. Alig álltam meg Lin kiugrott az autóból, rohanva követtem.

-Kicsikém – sóhajtott aggodalommal teli hangon, ahogy magához vette a síró kislányt – mi baj gyönyörűm?

-Ni – pusziltam meg fejét, és mindkettőjüket magamhoz szorítottam.

-Annyira sajnálom! – súgta Kristii – nem tudtam, hogy Niina baba érzékeny erre. Az én fiaimmal sosem volt ilyen gondom…

-Nem tudhattad – feleltem – és mi voltunk a hülyék, hogy nem mondtuk…

-Apa vigyáz rád hercegnő – súgta puszi mellet Liin és karomba csúsztatta. Bő öt perc múlva tért vissza cumisüveggel, a jól ismert gyógytea volt benne, ami ilyenkor segít a pici pocaknak helyre tenni a dolgokat. Nem egyszerű a teát ilyenkor megitatni vele, hatalmas könnycseppek gurultak le pici arcán, és bár tudtam, hogy ebben van némi hiszti is már, mégis úgy éreztem megbolondulok a tudattól, hogy nem tudok segíteni a lányomnak.

-Gyere kisbabám – vette át Lin, nem tudtam elképzelni, hogy csinálja, hogy ennyire nyugodt ilyen helyzetekben. A nagyfotelba ültem, ő háttal nekem, hozzám simult, így mindkettőjüket át tudtam ölelni, még otthon találtuk ki ezt a pózt, mielőtt rájöttünk volna, hogy Ni has fájós. Lin elmélete volt, hogy mivel Ni nagyon ragaszkodik hozzám mellettem hamarabb megnyugodna, de én meg annyira ideges voltam ilyenkor, hogy sehogy se ment a dolog. Így Lin lett a köztünk lévő nyugalomforrás, ő lenyugtatott engem, így Ni is lassan abbahagyta a sírást. Egy óra múlva aludt el az ölelésünkben, Lin óvatosan lefektette kiságyába.

-Neked is pihenned kell – simogatta meg az arcom – de előtte egyél kérlek. Tudom, hogy így este már nem nagyon kéne, de ma keveset ettél.

-Hozol fel vacsit kettőnknek, amíg megfürdök? Csak veled akarok lenni most – súgtam fülébe, lehet kicsit önzőség volt a többiek, de vágytam a lányra.

-Nagyon sajnálom Kimi – sóhajtott bűnbánón Kristii.

-Nem tudhattad – karoltam át vállát, mintegy vigaszképpen.

-De – nyitotta száját.

-Nincs de – szólt Liina – igaza van Kiminek, mi voltunk a felelőtlenek, hogy nem mondtuk!

-Persze, mert nektek ez természetes….

-Na, mindenki hagyja, abba ezt a sajnálom, az én hibám,nem az enyém beszélgetést – dörmögött bele kedves hangon Matti papa – rossz volt hallgatni a kis unokám sírását, de az, ahogy Liina és te – nézett rám – cselekedtetek és segítettetek a lányotoknak, azt mutatja, hogy helyesen neveltünk téged fiam.

Meglepetten néztem apára, nem számítottam erre, de nagy elismerés volt számomra, hogy apának, jó apának tart… engem.

-Köszönöm apa – bólintottam valóban hálásan. Kifelé menet vállamra tette kezét, jól tudta, hogy én nem vagyok az a fajta, aki a nyakába borul, bármennyire s meghatnak szavai. Rami inkább ilyen volt…

Gyorsan lezuhanyoztam, addigra életem szerelme finom vacsit tálalt a fenti kis étkezőbe, igaza volt, nem is vettem észre, hogy éhes vagyok, csak mikor enni kezdtem. Lefekvés előtt benéztem Niinához, macijával a kajában aludt, Lin lépett mellém.

-Ma valóban úgy éreztem, hogy az én lányom – súgta.

-Nem tudod elképzelni mennyire örülök ennek – húztam magamhoz – Liina beszélnünk kell, egy fontos dologról.

-Rendben – nézett fel ám, tekintet fürkészett, és kissé félénk is lett.

-Liina, tudod, hogy bármelyik versenyemen történhet velem valami – kezdtem.

-De nem fog! – jelentette ki.

-Szivem – fogtam kezeim köz arcát – ne félj kérlek… De most racionálisan kell néznünk. Hiába biztonságos, amennyire lehet, bármelyik versenyen lehet balesetünk, és épp ezért szeretném, ha örökbe fogadnád Niinát.

-Mi…? – súgta kissé zavartan.

-Ha velem valami történne, szretném, ha te nevelnéd fel – mondtam ki.

-Kimi – súgta könnybe lábadt szemekkel – ne mondj ilyeneket kérlek, belegondolni is szörnyű.

-Semmi baj – öleltem meg szorosan – nagyon-nagyon-nagyon kicsi az esélye, hogy komoly baj történne, és tudom, hogy a családom támogatna téged és Nit, de azt akarom, hogy hivatalosan is hozzád tartozzon, mintha te lennél a vérszerinti anyja.

-Rendben – bólogatott – szeretem őt, és tényleg a lányomként tekintek rá. Köszönöm a bizalmad… szeretlek!

-Én is téged – mosolyogtam rá, végre ő is elmosolyodott, hosszan csókoltam meg… - megkérdeztem az ügyvédemet, hogy mi kell ehhez. Ki kéne töltened ezeket – húztam elő pár papírt – a többi dolgok, pedig otthon intéződnek…

-Kims, belegondoltál már abba, hogy a családod mit fog ehhez szólni? – rágcsálta alsó ajkát.

-Apával beszéltem már erről – bólintottam – ő nem lepődött meg ezen, anyáék megfognak, de nem a szó rossz értelmében. Én csak biztos akarok lenni abban, hogy ha ne adj, Isten bármi történik, te és Ni soha nem szenvedetek hiányt semmiben és, hogy senki ne szakíthassa el tőled a babánkat…

-Hivatlosan az én lányom is lesz – nézett fel rám mosolyogva.

-Pontosan – húztam újra magamhoz – ne aggódj ez miatt… gyere, most már mi is feküdjünk le…

-Remélem holnap minden rendben lesz - sóhajtotta, ahogy befészkelte magát karjaim közé.

Reggelre Ninek semmi baja nem volt már, jóétvágyal majszolgatta a reggeliét, míg én csináltam pár szendvicset. Kisétáltam az összegumizott újságért, de csak reggeli közben lapoztam át. Kis híján félre is nyeltem a kávét.

-Bassza meg! – szisszentem fel.

-Kimi! Ne káromkodj – szólt anya.

-Megölöm ezt az idióta ribancot! – sziszegtem, olyan lendülettel álltam fel, hogy felborult a szék.

-Kezdesz megijeszteni, mi történt? – nézett rám Liina.

-Ez – emeltem felé a lapot.

-Ne – nyögött fel kétségbe esetten és kikapta kezemből.

-Gyerekek! Mi folyik itt? – aggodalmaskodott anya is.

-Räikkönen eltitkolt gyermeke! Részletek a hatodok oldalon – suttogta maga elé a címet – Úgy tűnik nem véletlenül volt annyira kivirulva a finn világbajnok Görögországban. Kimi Räikkönen nem olyan régen apai örömök elé nézett. A helyzet pikantériája, hogy a kisbaba édesanyja nem a barátnőként bemutatott Liina Laine. Mi is az igazság akkor? A Jégemberként becézett versenyző egyik ismerőse nyilatkozik az ügyről. „Valóban, Kimi apa lett. A kislány  nyolc, vagy kilenc hónapos, és a barátnőjének nevezett nővel neveli. Szerintem csak kihasználj a nőt, hogy legyen kinek lepasszolni a kölyköt, míg ő versenyezget, no meg piál és bulizik. Én magam is egy ilyen parti alkalmával ismertem meg őt. Szegény nő, nagyon sajnálom, hiszen Kimi úgy meg fogja csalni, mint a huzat, ha már meg nem tette. Az a gyerek is nem véletlenül jött világra…”

Kedves olvasóink, úgy tűnik, mégsem akkora az a családi idill a versenyző körül, mint ahogy azt igyekszik lefesteni. Minden esetre a stábunk rajta van az ügyön, részletek hamarosan.

-Jézusom – súgta anya – ki nyilatkozik ilyeneket?

-Niina vérszerinti anyja – feleltem dühödten – de ezért megfizet…

-Bosszú? – kérdezte Rami.

-Az – bólintottam – pár héttel ezelőtt a parkban odajött hozzánk, és előadta, hogy szerelmes belém, és hogy neveljük együtt a lányunkat… Mint aki megőrült! És miután kiosztottam és elküldtem megfenyegetett. De nem gondoltam volna, hogy ez lesz! Liina és Ni érdekében felfogadtam még pár biztonsági ember, nehogy tettlegességig fajuljon, de semmi jele nem volt annak, hogy akármit tenni akarna…

-Liina, jó vagy? – nézett rá Rami, falfehéren meredt a görcsösen szorongatott újságra.

-Kicsim – ugrottam hozzá – Liina, nézz ide – fogtam kezeim közé arcom – semmi baj kicsim, hallod?

-Engedj el – dobta le a lapot és rohant ki, gondolkodás nélkül futottam utána, a fürdőben kötöttünk ki.

-Szivem – térdeltem mellé, s tűrtem el haját – semmi baj, nyugodj meg.

-Igazán örülök annak, hogy végig nézed, ahogy hányok – lihegte.

-Te se gondold komolyan, hogy itt hagylak ilyen állapotban – simogattam hátát – meg kell nyugodnod kicsim.

-Most már jól vagyok – állt fel lassan.

-Biztos? – néztem sápadt arcára aggódva – egy kicsit le kéne pihenned…

-Nem, rendben vagyok – hajolt a mosdóhoz – magamra hagynál pár percre? – nézett a tükörből rám.

-De ha öt perc múlva nem jössz ki, bejövök – bólintottam, aggódtam, hogy rosszul lesz. Míg bent volt felhívtam Besst.

-Na ide figyelj, te olcsó kis kurva! Amíg élsz nem felejted el, azt, amit ezért kapni fogsz! Hogy lehetett ennyi eszed? Az egy dolog, hogy engem tönkre akarsz enni, de a lányomat és a szerelmemet nem engedem bántani!

-Kimi, én én, meg kell értened engem – sírt – szeretlek titeket, és te nem hagytál más lehetőséget…

-Nem. Elég! Lemondtál a lányodról, te nem nevezheted magad anyának – sziszegtem – undorodom tőled! Szánalomra méltó vagy!

-Kimi, kérlek, ne mondd ezt – zokogott.

-Bess, jól figyelj most ám! – kiabáltam a telefonba – küldök egy biztonsági embert, aki elvisz a megfelelő helyekre, te pedig szépen elmondod, hogy ez az egész csak a beteg agyad szüleménye. Szeretem Liinát, és soha, de soha nem csalnám meg. Ni pedig épp annyira az övé, mint az enyém! 24 órát kapsz, ha nem teszed, meg esküszöm, diliházba juttatlak!

Mély légvételekkel próbáltam nyugtatni magam, mert még Rikut is fel kellett hívnom.

-Kims – súgta nevem Liina, magamhoz szorítottam – mi lesz most? Nivel?

-Megvédelek titeket – vigasztaltam –Liina, kicsim, nem szabad elhinned azt, amit olvastál. Szeretlek téged.

-Én bízom benned – nézett fel rám – csak kicsit sokkolt, hogy így, ennyire ránk találtak…

-Jól vagy már? – pusziltam meg homlokát.

-Igen – bólintott, Ni felsírt, magához vette – mennyien lesznek kíváncsiak rád kicsikém…

Riku azt tanácsolta, hogy ne tagadjuk, Ni létezését, már intézkedett, de úgy is rá fognak kérdezni az interjúk során. Végül Liinával megbeszéltük, hogy mit mondjunk, Riku tanácsait követve.

-Annyira sajnálom, hogy ennek vagy kitéve – néztem rá, a pályán voltunk már, de még az autóban – gyűlölöm, hogy titeket bántanak…

-Kims – pillantott rám – valahol tisztában voltam ezzel. De míg nem tapasztalom, nem is tudom kezelni… nézd, mivel te egy híresség vagy, ez is hozzád tartozik, de nem szabad minden egyes alakommal meglepődni, és kétségbeesni ilyenkor. Látom rajtad, hogy majd szétvet az ideg, engem pedig ez idegesít, mert féltelek, hiszen te itt ma száguldozni fogsz!

-Persze, hogy ideges vagyok! Hiszen a lányomat és téged akarnak ellenem fordítani! Liina, meddig fogod te azt bírni, hogy cikkeznek rólunk? Mikor lesz az a pont, hogy a sok negatív hír és pletyka miatt nem bízol majd bennem?

-Te hallod magad Kimi? – meredt rám – elég sok szar dolog történt velem az életem folyamán, így meg tanultam értékelni azt, amim van. Jól tudod, hogy szeretlek téged is és Niinát is. Ne gyere nekem azzal, hogy ’majd egyszer úgy is megbánod, hogy belém szerettél’… Bízom benned, egészen addig, míg nem adsz okot ara, hogy ne tegyem.

-Sajnálom – fogtam meg kezét – idióta módon megint rajtad vezetem le a feszültséget… szeretlek Liina. Tudom, hogy nagyon gyenge mentség a tetteimre, de valóban szeretlek téged.

-Én is szeretlek – túrt hajamba – jól tudom, hogy feszült vagy... mind azok vagyunk.

-Kicsim… a saját káromon, de megtanultam, hogy nem szabad ezeket a dolgokat félvállról venni. Sajnos lesznek még ilyenek, főleg itthon, finnben, de meg kell, hogy beszéljük majd. Mert ha csak egyszer meginog a bizalmad bennem, már …

-Én nem akarok ezekkel foglalkozni – mutatott a cikkre.

-Azzal én sem – simogattam meg arcát – én arra gondoltam, hogy ha bármikor úgy érzed, hogy valami sok, vagy bánt, beszéljük meg…

-Eddig is ezt tettük – nézett mélyen a szemembe – erről szól egy kapcsolat. És a miénk jól működik. Egyszer azt mondta valaki, hogy nem normális, ha sokat agyalunk a dolgokon… és szerintem teljesen igaza volt – somolygott.

-Imádlak téged! – mosolyodtam el, ahogy saját szavaim idézte. Ajkához hajoltam, apró puszinak indult, de végül hosszú és szenvedélyes csók lett belőle.

-Melletted nem félek – súgta, mikor hozzám simulva sétáltunk be a Citroen sátorba. A srácok nem tudtak semmiről, persze Ni létezéséről igen, Kyle szóvá is tette, hogy nem hoztuk el. Mikor felvázoltam a helyzetet megértette miért is nem… megkértem Markot hogy ma inkább Linre koncentráljon, ne rám. Napközben nem volt időm agyalni, mentek a tesztek, folyton volt valami, ami lefoglalt. Megnyugtatott a tudat, hogy ő itt van velem, Ni pedig otthon, biztonságban. Eljött, azaz idő is, amikor nyilatkozni kell menni, fapofával ültem az újságírókkal szemben, még engem is teljesen ledöbbentett, hogy csak a rallyról kérdeznek. Egy pillanatra fellélegeztem, de az utolsó riporter – az ominózus cikk írója- meglebegtette előttem az újságot.

-Nem kíván hozzáfűzni valamit?

-Nem – vágtam rá.

-Pedig a fél világ kíváncsi arra, hogy mi is az igazság.

-Felőlem lehetnek kíváncsiak. Senkinek semmi köze a magánéletemhez. Ha jól tudom, ön azért van itt, hogy a versenyeredményeimről kérdezzen.

-Nem, én azért vagyok itt, hogy minden információt megosszak az olvasóinkkal, legyen az magán vagy sport hír.

-Remek – bólintottam – szóval az önöké egy közönséges pletykalap. Arra itt nincs szükség. Kértem távozzon. Most! – sziszegtem, Rikura néztem, hogy valóban komolyan gondolom, a nő eleinte tiltakozott, de végül kivezették.

-Kérem távozzon? – nevetett fel Lin az interjú után, meglepetten néztem rá – naa, nevess már ! Biztos nem ezt akartad mondani neki…

-Nem igazán – ingattam meg fejem – leginkább elküldtem volna a fenébe, de… min nevetsz ennyire?

-Ne haragudj – kuncogott – de a mosoly az arcodon tökéletes ellentétben van a szövegeddel és… az öltözékeddel – kapta szája elé kezét, nyilván nem akart még jobban ingerelni –ez a fura figura a pólódon, mindig nevetésre ösztönöz…

-Gyere csak ide, te kis szemtelen! – húztam magamhoz, nyákba csókoltam, mire megremegett.

-Kims – sóhajtotta – nem ér elbűvölni – félig meddig nevetős hangon szólt még, így kénytelen voltam tovább büntetni.

-Édes – morogtam, ahogy fenekébe markolva csípőmhöz húztam sajátját – még mindig szemtelen vagy…

-Igen – nyögte – az vagyok…

-Te kihasználod, hogy oda vagyok érted! – néztem zöld szemébe.

-Kims, hát bolond vagyok én? – vigyorgott – ha abbahagyom, akkor te is abbahagyod a büntit…

-Kis hamis – nevettem fel, majd a kanapéra ülve ölembe húztam – Szivem, én téged bármikor, bárhol nagyon szívesen kényeztetlek – súgtam ajkai közé – megmutassam? – csúsztattam kezem trikója alá, formásmelle tenyerembe simult.

-Kimiii- vetette hátra fejét, lehúztam a vékony anyagot és ajkaim közé vettem feszes keblét, pár perc után lihegve, de elhúzódott – nem fogunk tudni leállni…

-Akkor ne álljunk le – csókoltam meg ismét, vadul viszonozta, jól tudtam, tényleg a határon táncolunk, de azért lekaptam pólóm, hogy érezzem testmelegét.

-Huu Kims – mosolygott rám – ez így nem lesz jó…

-De, nagyon jó lesz mindkettőnknek Édes – vigyorogtam, ahogy rövid farmerjába nyúltam.

-Auuah – nyögött, majd kimászott az ölemből és mellém ült.

-Nekem ez még jobb – karoltam át, megcsókolván, végigsimítottam combján, egyenesen nőiességéig.

-Bajnok – lihegte – ezt otthon fejezzük be inkább….

-Melletted új értelmet nyer a Bajnok szó – kuncogtam, és hagytam, hogy visszagombolja nadrágját, és felvegye a lekerült trikót.

-Taghatatlanul az vagy – súgta kéjesen, és ölembe simított – Kims… szűk a nacid?

-Ne gonoszkodj – kaptam el kezét, de csak azért, hogy ő ne tudj elrántani.

-Szivem – hajtotta fejét vállamra – így nem fog a kis Kimi lenyugodni…

-Jelen pillanatban nagyon nem kicsi – megemeltem fejét állánál, hogy szájon tudjam csókolni.

-Édes, alapból nem az – nyögte, tökéletesen növelte egomat ezzel, elégedett mosollyal húzódtam el tőle.

-Szeretlek – pusziltam meg nóziját és felálltam mellőle.

-Ego – nevetett, teljesen kiismert már. Húsz perc múlva kéz a kézben indultunk haza, na ott már nem úsztuk meg a fotósok letámadását.

-Minden rendben lesz – mosolygott rám az autóban – látom, hogy megint felhúztak a firkászok, de…

-Semmi baj – fogtam meg kezét, mi lábamon volt – amíg együtt vagyunk, nem érdekel…

-Helyes – bólintott- holnap már első szakasz…

-Meglátjuk hogy alakul a hétvége – bólintottam – de előtte még … ezt az estét veletek akarom tölteni, Csak veletek.

-Én sem vágyom másra – búgta olyan hangon, ami arra ösztönzött, hogy a lehető leghamarabb hazaérjünk…

Kedves olvasóim! 

Van egy jó és egy rossz hírem. A rossz az, hogy megírtam a legutolsó fejezetét ennek a novellának, már csak pár rész, meg egy kis meglepetés :P vár rátok....

A jó, pedig, hogy már meg is van ( elég rég óta), a következő kis novella :) S mivel többen kérdeztetek a Jégvilágról ma elindítok egy szavazást. Az új novella helyett a Jégvilág folytatása kerüljön fel? :) Rátok bízom! :) Egy feltételem van, akár a Novella II.-t, akár a Jégvilágot 

választjátok, minimum 15 szavazatnak kell érkeznie. Egy kis segítség; részlet az új novellából.

"Lassan egy hét telt el finnbe való érkezésem óta, rengeteg időm és energiám ment a tanulmányra. Hiába volt a kedvenc témám, sok mindennek utána kellett járni, azért ez nem ilyen kimásolom a google-ból történet volt...

-Elmegyek, sétálok egy kicsit - léptem be Sophi nénikémhez - pár óra és jövök, kiszellőztetem a fejem egy kicsit.

-Rendben, de azért vigyázz magadra! - figyelmeztetett kedvesen. Bedugtam fülesem és élveztem a finn nyár meleg idejét. Lenyűgözőnek találtam, hogy azokon az utcákon, ahol most napfényben úszva sétálok, pár hónap múlva fél méter vastag hó réteg kerül. Már egy órája kószáltam, amikor elhaladtam egy újságos stand előtt, visszakaptam a tekintetem a sportújságra, egy szőke finn virított rajta. Belelapoztam, s meg is vettem, haza felére megszaporáztam lépteim, a cikk ugyanis egy ötletre sarkallt. A címlapon természetesen a finnek új üdvöskéje, illetve nem új, csak raliban új, Kimi Räikkönen virított. Jól ismertem a karrierjét, szimpatizáltam vele, mint versenyzővel, és a stílusa is nagyon feküdt nekem. A tanulmány főként a rally köré épült, de nem mehettem el szó nélkül az F1-es legendák mellett sem, s ez által Kimi is sok helyet kapott az írásban. Ahogy lapozgattam az újságot, s neten visszaolvastam régebbi interjúkat egy merész gondolat terveződött bennem. Tuti siker, és ami a lényeg tuti kiváló lenne a tanulmányom, ha grátiszba tudnék csatolni egy személyes elbeszélgetést az egyik versenyzővel.

De melyikkel?

A választ a lecsúszó lap adta meg, rápillantottam a hanyagul Citroënjének támaszkodó szőke világbajnokra, és már tudtam, ő a nagy lehetőségem...Ez eddig rendben van, de hogy fogom én elérni, hogy szóba álljon velem. Az egy dolog, hogy életem során eljutottam pár F1*-es és rally versenyre,ahol egy-egy képet, vagy aláírást sikerült megszereznem, de azért egy beszélgetés....itt ugrott be egy lehetséges megoldás."