IceWorld - Egy

Kedves olvasóim!

Nem túlzás, ha azt mondom egész hétvégén az új töri körül jártak a gondolataim :D Tegnap tettem fel a Szerelem jeges útján következő részét, ma pedig nem csak a Jégbe zárt szerelemhez került új rész, hanem úgy döntöttem, nem várok tovább, és bemutatom az IceWorld első részét is :)  Remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket, örülnék, ha tudatnátok velem véleményeteket a történeteket illetőleg :) Jó olvasást nektek! 

Ui: a dőlt betűs rész mindig visszaemlékezést jelent majd ;) 

-El se hiszem, hogy máris költöznöd kell – húzta el száját Katja – azért reméltem, hogy tovább maradsz itthon, finnben…

-Őszintén szólva én is – bólogattam, miközben utolsó bőröndöm húztam az ajtóhoz – de még ma estére Enstoneban kell lennem.

-Biztos vagyok benne, hogy sikerül megállapodnotok – ölelt meg – hívj, ha megérkeztél, és, hogy mi volt a tárgyaláson. Ügyesen kislány…

-Kösz – mosolyogtam rá, megpusziltam, majd a rám váró taxi felé sétáltam. Helsinki repterén ültem már, mikor csörgött a telefonom. „Beszélnünk kell. Fontos. Remélem jól vagy. K.” Visszaírtam, hogy épp most indultam el, s hogy este elér majd. Utáltam, mikor ezt csinálja… Ír egy smst én meg találjam, ki mi is van…

A gépen ülve igyekeztem átgondolni mondani valóm, még egyszer elolvastam az elfaxolt ajánlatot, ha valóban azzal szembesülök Angliában, amire ez a papír utal, akkor minden rendben lesz…

A reptérről az előre lefoglalt hotelszobába mentem, majd kis felfrissülés után irány a gyár. Felnéztem a magas, hófehér épületre, Renault F1 hirdette a lógó, felsóhajtottam és beléptem a fotocellás ajtón.

-Köszöntöm Enstoneban, a Lotus F1 csapat főhadiszállásán – mosolygott rám egy hölgy a pult mögül – miben lehetek a segítségére?

-Liina Laine vagyok – mutatkoztam be – és Erick Boullierrel van megbeszélt időpontom.

-Már vártuk Miss Laine – folytatta, kaptam névvel ellátott belépőkártyát, és egy  másik fiatal hölgy elkísért az igazgató irodájába. Öt percen belül a nagyfőnökkel szemben ültem már…

-Miss Laine – kezdett bele – örülök, hogy elfogadta meghívásomat. Mint már említettem a csapatunk komoly változásokat eszközöl, és ehhez egy új, szakmailag nívós teamet szeretnénk összeállítani. A leendő pilótáinkkal folyamatos tárgyalások folynak, engedje meg, hogy még elhallgassam, ön elöl jelöltjeinket.

-Ez természetes – bólintottam, elvégre közel sem volt még biztos, hogy elfogadom az ajánlatot, miért is fedné fel lapjait előttem?

-Kérem, tartson velem, egy sétára – állt fel – megmutatom önnek a gyárat, miközben beszélünk…

Közel egy órát voltam a gyárban, a látogató szintnél kicsit jobban bevezetett a bázison található épületekbe, szintekre. Modern technika tükrözte a minőségi munkát, nem hiába, az F1 egy pénz és munkaigényes sportág…

-Az ajánlatom pedig a következő lenne – ecsetelte, újra az irodájában – a sajtó részleg vezetői beosztására szeretném felkérni, természetesen ez az jelentené, hogy minden egyes futamon részt kellene vennie, illetve jó pár promós rendezvényen, de mivel ez a szakmája, szerintem tudja, mivel jár… ez mellé céges autót, telefont és igen csak - egy összeget írt a lapra, amit elém tolt – méltányos fizetést biztosítunk.

A lapra lestem, nos, igen nagyvonalú ajánlat volt, tisztáztam a számomra fontos kérdéseket, s végül ráfirkantottam a nevem a szerződésre. A megbeszéltek szerint, másnap reggelre kellett ismét bemennem, elviekben az egyik pilóta, akivel tárgyalt a csapat gyárlátogatáson vesz részt, s mivel én is hivatalosan az istálló alkalmazásába kerültem, nekem is találkoznom kellett vele, leginkább azért is, mert folyamatosan, mindkét pilótával tartanom kell a kapcsolatot majd. Felhívtam Katjat, hogy mi is történt, mióta eljöttem, aztán írtam ennek a jófiúnak, hogy Angliában vagyok, biztos elkerültük egymást… és, hogy mi volt a reggeli smse. Végül felhívott, elmesélte, hogy miben kéri a tanácsom, én pedig meglepetésemben köpni, nyelni nem tudtam….

***

-Természetesen itt is lesz egy irodád – vezetett az igazgatóság szintjén, két helységgel arrébbra a saját irodájánál a főnök – de nem hiszem, hogy sokat leszel itt az évad alatt…

-Szerintem se – néztem körbe, hangulatos kis helység volt – mikorra jön a pilóta?

-Fél óra múlva itt vannak a menedzserével – felelte – szólok, mielőtt megjön. Mivel minden promós dolog a te kezedben fut össze, elkerülhetetlen, hogy jóban legyetek majd. Ezért is akarom bemutatni neked már most… hátha rásegít az aláírásra…

-Lehetséges – bólogattam. Magamra hagyott én pedig az ablakhoz sétáltam, ha tudná, hogy mennyire befolyásolja majd a mai találkozásom a pilótát…

-Miss Laine – lépett be Meg, Eric titkárnője – megérkeztek az urak.

-Köszönöm Meg – mosolyogtam rá, felvettem a mappám és átsétáltam a főnökhöz. A nyitott ajtón kiszűrődött a három férfi hangja, akaratlanul is felfelé húztam ajkaim.

-Uraim, engedjék meg, hogy bemutassam a csapatunk sajtóreferensét… – kezdett bele Eric, mikor megpillantott az ajtóban, a két férfi hátrafordult, nos, mindkettőjük arcán mély döbbenet ült….

-Liina? – nyögte a pilóta.

-Ismerik egymást? – vágott bele a főnök meglepetten.

-Ami azt illeti igen – állt fel, elém lépett és halkan rákérdezet – miért nem szóltál erről tegnap...?

-Egyedül kell, hogy dönts – érveltem – nem akartalak befolyásolni. A főnököm mellé sétáltam, ő visszaült, és átbeszéltük az ajánlatot. Nem ez volt az első beszélgetés a felajánlott ülésről a pilóta felé, így a szerződés végül aláírásra került.

-Nos – mosolygott szélesen Eric – Isten hozta Enstonban Mr. Räikkönen.

Steve még Erickel egyeztetett, így Kimi az én irodámban kötött ki.

-Liina – sóhajtott mosolyogva, miközben megöleltük egymást – hiányoztál…

-Te is nekem Kimpa – pillantottam zöld íriszébe – tudod… teljesen lesokkoltál tegnap, mikor elmondtad, hogy a Lotus tett ajánlatot…

-Szerinted nekem milyen volt most itt viszontlátni téged? – dobta le magát lazán.

-Ha azt mondtad volna, hogy igen, alá akarom írni a papírt, elmondtam volna, hogy én is ide kerültem, de… nem akartalak befolyásolni – ismételtem magam.

-Tudom – sóhajtott – fontolgattam, hogy visszatérek az F1-be, azt tudod… de nem hittem, hogy ilyen jól alakulnak a tárgyalások…

-Mégse voltál biztos benne – emlékeztettem a tegnapi beszélgetésünkre.

-Nem… és azt is tudod, hogy miért… - felállt és elém lépett – de őszinte leszek hozzád… amint megláttalak itt, tudtam, hogy aláírom a szerződést…

-Nos… munkatársak lettünk – mosolyodtam el – jó sokat leszünk együtt mostantól…

-Mit nem adtam volna, ha ez nyolc évvel ezelőtt valósul meg – vágta rá, még mindig szemembe nézve.

-Elhiheted én is … – bólintottam – de az már múlt…

-Liina – hallottam meg Steve hangját – te mégis hogy kerülsz ide? – nevetgélt, mialatt üdvözöltük egymást.

-Ajánlatot kaptam, idejöttem, aláírtam – feleltem vigyorogva.

-Tudtad, hogy Kimivel tárgyalnak? – kérdezte kíváncsian.

-Csak az után tudtam meg, hogy aláírtam – válaszoltam – nem is mondták volna meg, hiszen, tovább adhattam volna a konkurenciának…

-Meddig leszel Enstoneban? – nézett rám Kimi.

-Az ünnepekig – néztem a naptáramra – miért?

-Én még a héten – vigyorgott – este nem vacsizunk együtt?

-Khm Kimi, este Jennivel találkozol – hümmögött bele Steve.

-Igen? – kapta rá a tekintetét, arca érdekes grimaszba húzódott – teljesen elfelejtettem…

-Baj van köztetek? – kérdeztem.

-Nem mondhatnám – felelte halkan – igazából nem…

-Akkor jó – mosolyodtam el – de ha most megbocsájtotok… ezer a dolgom.

-És nekünk is – sóhajtott Steve, még egy puszi Kimitől és becsuktam utánuk az ajtót. Nekidőltem és akaratlanul is felrémlett bennem, azaz évekkel ezelőtti kép, amire Kimi utalt…

„-Kicsim – kapott mohón ölébe Kimi – nagyon hiányoztál…

-Te is nekem Szivem – csókoltam szenvedélyesen – ugye tudod, hogy eszméletlenül büszke vagyok rád?

-Köszönöm – mosolygott féloldalasan – még mindig hihetetlen, hogy ismét győztem Spában…

-Kicsim – túrtam hajába – megjött a válasz az egyetemtől…

-És? Felvettek? – tolt el magától, hogy jobban szemügyre vehesse reakcióm.

-Igen – vágtam rá, nevetve forgatott meg.

-Gratulálok Édes – adott csókot ismét – büszke vagyok rád! Tudtam, hogy sikerül…

-Kimi… de ez azzal jár, hogy el kell költöznöm… és a futamokra sem fogok tudni járni – hervadt le mosolyom.

-Valahogy megoldjuk – bíztatott.

-Félek, hogy elveszítelek – bújtam hozzá szorosan.

-Nem fogsz, hiszen te vagy életem szerelme…

 * fél évvel később *

Az ablak előtt álltam és a sírás rázta testem, Kimi gyengéden átölelt.

-Szeretlek téged Kicsim – súgta rekedten.

-Én is szeretlek – szipogtam – de lehet, hogy ez a helyes lépés…

-Nagyon messze vagyunk egymástól – sóhajtotta – az utóbbi fél évben háromszor láttalak… én ezt így nem bírom, és tudom, hogy te sem…

-Ha így folytatjuk, csak elmérgesedik a kapcsolatunk – feleltem halkan – és én nem akarlak elveszíteni téged…

-Tartsunk szünetet – mondta ki azt, amire mindketten gondoltunk, a szívem hevesen tiltakozott ellene, de túlságosan féltem attól, hogy megutáljuk egymást.

-Rendben – bólintottam, hosszan megöleltük egymást, és szenvedélyes csókot váltottunk – zárjuk le így ezt a négy évet… ezzel a szép emlékkel…

-A szívem szakad meg, hogy ezen túl nem csókolhatlak meg – döntötte homlokát enyémnek. Halk kopogás hallatszott.

-Mennem kell – súgta – szeretlek!  Mindig is szeretni foglak…

Még egy apró csók az ajkaimra és elindult az ajtóból még visszanézett rám, aztán halkan becsukta maga mögött. Ha még egy pillanatot marad utána eredtem volna, hiszen a szívem vitte magával…”

***

-Hu, bakker de rohadt meleg van itt – tettem fel napszemüvegem, miközben a ránk váró autóhoz sétáltunk a reptéren.

-Minden finn morog a meleg miatt? – csóválta fejét Mark – Kimi is állandóan ezzel jön…

-Nem mind, csak a jobbikfajta – vigyorgott Kimi .

-Izgulsz, hogy újra F1-es autóba ülsz? – néztem rá érdeklődve.

-Kicsit – bólogatott – évek óta nem ültem ilyen gépben, szóval…

-Nem lesz itt gond – veregette vállon Mark.

-Mérnökök gyöngye – vigyorogtam rá utalva a gépen való civakodásuk miatt.

-Ne gonoszkodj – karolt át nevetve Kimi – még a végén elállítja az autóm…

-Mark? – jutott eszembe valami, ketten kérdeztek vissza – huha, kell egy becenév valamelyőtöknek – pillogtam a két Markra.

-Markot hívjátok edzőbának – jelentette ki Slade.

-De- fintorgott – inkább téged okoskának…

-Na, de uraim – sóhajtottam – nem ám összevesztek már az első napon – nevetgéltem.

-Sol – fordult hátra Kimi – ugye ide nem jön média…?

-De – bólintott – természetesen csak korlátozott számban, illetve helyre, mivel privát tesztről van szó. Majd a csapat csinál veled interjút, meg képeket…

-Hola Valencia – nevetgéltem -  na fiúk, lányok, irány dolgozni…

A pályára érve aktív munka vette kezdetét. Beállítások, alkatrészek szétszedés és összerakása, kerékcserék, megtett km-ek….. Én nem igazán értettem a mérnöki dolgokhoz, nekem a média kézbentartása volt a szakterületem, és ehhez jogot, nem mérnöki tantárgyakat tanultam… Sol, Kimi sajtósa remek munkát végzett, nekem csak koordinálnom kellett a dolgokat, no meg Romaine sajtósával egyeztetni. Mivel Kimi visszatérő és ráadásul világbajnok volt mindenki rá volt kíváncsi, és ez nem kicsit nehezítette meg a dolgunkat, főleg, hogy egyensúlyban akartuk tudni a finn és a francia pilóta utáni érdeklődést… hogy ne legyen később konfliktus, miszerint a világbajnokot jobban nyomjuk. Az egész nap arra ment el, hogy Kimi minél több kilométert tudjon vezetni, és ezt rendkívül jól is csinálta. Közben képek, s videók készültek, Sol szorgalmasan töltögette fel a csapatunk oldalaira, elégedetten néztem a mutatókat, ahogy emelkedik az érdeklődési faktorunk. Hat után hagytuk el a pályát, a hotelban aztán a szobámba rendeltem vacsit, még el kellett küldenem Enstonba pár adatot ugyanis. Halk kopogást hallottam, az ajtóban Kimi támaszkodott.

-Hello Kimpa – vigyorodtam el – mi járatban erre?

-Nincs kedved velem kajálni? – lépdelt be somolyogva.

-Már rendeltem enni – feleltem – előbb kellett volna szólnod…

-Aaa – feküdt el kényelmesen a kanapémon – két személyre módosítottam a rendelést…

-Pofám leszakad – ültem mellé – és azt hogy derítetted ki, hogy én már kértem?

-Megkérdeztem – vonogatta vállát, elnevettem magam – te most kinevetsz? – ült fel.

-Ki ám, mert erre is csak te vagy képes – kuncogtam tovább.

-Te, addig hergelsz, hogy kénytelene leszek elfenekelni téged – mutogatott vigyorogva.

-Huha, nem félek ám tőled – dugtam ki a nyelvem, elkapta kezem és csikizni kezdett.

-Jól tudom, hogy hol vagy csikis – búgta – szóval… Megmentőm a pincér lett, hamar meghozták a vacsit. Míg lepakoltunk a kiskocsiról csörgött a telefonom.

-Mizu Mark? –vettem fel – aha, itt van… adjam? Kims, Mark – nyomtam a finn kezébe telefonom.

-Igen? – szólt bele nevetve, majd lehervadt mosolya – elhiszed, hogy nem érdekel? Mondd azt neki, hogy a pályán vagyok, vagy akármi… nincs hangulatom most ehhez a beszélgetéshez… és bocs, hogy téged hívogat… ok. kösz…

-Baj van? – néztem rá.

-Nem… csak… Jenni Markot hívta, mert engem nem ért el telefonon – ült le mellém.

-És te meg nem akarsz beszélni vele ezek szerint… - hümmögtem.

-Nem – vágta rá – direkt nem is hoztam telefont… nem akartam, hogy…

-Hogy? – kérdeztem vissza.

-Hogy zavarjanak… - fejezte be halkan.

-Gyere, együnk – mosolyogtam rá. Igazság szerint kicsit zavarba hozott…

Végül a fél estét velem töltötte, jó volt kicsit kikapcsolódni, Kimi mellett az ember mindig tök jól el tudott lazulni. Fél tíz után viszont elküldtem aludni, hogy kipihenje magát holnapra.

-Hát.. ha kidobsz – dobta be az  áldurcit, az ajtóban mosolyogva fordult felém – aludj jól Ina – gyors puszit nyomott arcomra, majd lelépett.

A három napos privát teszt nagyon hamar elment mellettünk. Kimi remekül érezte magát az autóban, és már az első napon jobb időket futott a vártnál. Bemutató abroncsokon, s régebbi modellel ráadásul. Úgy éreztem, egy jó év elé nézünk…

Természetesen óriási hacacáré fogadott minket Európa szerte, úgy tűnt az összes riporter arra kíváncsi, hogy milyen is lesz a viasztérés, és, hogy a világbajnok mennyire motivált. Számomra ez roppant bosszantó volt, hiszen sokszor olyanok ítélkeztek, akik nem is ismerték, én viszont tagadhatatlanul mindenki másnál jobban…

 „-Ina – lépett elém Katja vigyorogva – este falaznod kell nekem.

-Már megint – csaptam be szekrényem morcosan – miért kel neked állandóan pasizni?

-Ugyan Ina – karolt át, ez volt a meggyőző mozdulatsor első része – kérlek, csak még egyszer… ez a srác nagyon aranyos…

-Na, ki az? – fújtam mérgesen, ezt a szöveget a héten harmadszor halottam már…

-A srác az utcánkból– kuncogott – lehet jó ötlet volt anyáéktól a költözés…

-Melyik? A szőkébb?- faggattam

-Dehogy, ő fiatal – forgatta szemét – a te korosztályod kb. A tesója, Rami – vigyorgott ismét – miért, tán a másik érdekelne?

-Azt nem mondanám – ráncoltam homlokom – de tény, hogy szép szemei vannak…

-Kinek? – lépett mellénk a tesóm általam emlegetett srác.

-Mindegy – legyintett Katja, majd jelentőségteljesen megfogták egymás kezét, majdnem elnevettem magam.

-Amúgy Rami Räikkönen vagyok – nyújtott felém kezet – és… épp itt jön az öcsém is…

-Liina Laine – motyogtam a nevem, miközben a közeledő srác zöldeskék szemébe bámultam. Fekete pulcsit viselt, már most egy fejjel magasabb volt mint én, szőke haja hanyagul szemébe omlott.

-Rami? – pillantott kérdőn tesójára, majd rám nézett – te az utcánkban laksz – állapította meg.

-Igen – szegtem fel az állam – és ha már így szóba hoztad, örülnék, ha nem késő este berregtetnéd a motorod…

-Ez van – vonta meg vállát, de azért elvigyorodott – mennem kel, edzésem lesz – pillantott ismét tesójára, elindult, de visszafordult – Liina, amúgy Kimi vagyok… „

-Mire gondolsz? – hallottam meg az ismerős hangot, immár a jelenben.

-Arra, amikor először találkoztuk a suliban – nevetem fel, ő is vigyorgott.

-Én voltam 18, akkor te 16 – emlékeztetett.

-Olyan régóta ismeritek egymást? – csodálkozott Sol.

-Háát, 15 éve lesz – felelt neki, de rám nézett, tekintete ép olyan volt, mint azon az első napon az espooi középiskolában…

-Anyukám, te is öregszel – vigyorgott rám Mark.

-Te én úgy hozzád vágok valamit – néztem körbe valami verési eszköz után nevetve.

-Ugyan anno a 25. szülinapi bulid is milyen jól sikerült lett – gonoszkodott tovább.

-Uhh – nyögtem - ne is mondd… Kimi kegyetlenül leitatott akkor…  - igaz már nem voltuk együtt, de nagyon jó marat a kapcsolatunk…pont ezért szakítottunk annak idején, hogy így is maradjon…

-Én? – szinpadiaskodott – én csak egy vodkát vittem neked…

-Aha egy üveggel – pislogtam rá – a tequiláról nem is beszélve…

-Mexikóban inni kell Babám – nevetett fel – amúgy mikor ott rallyztam eszembe jutott az a hétvége…

-Nem csodálom – fintorogtam – ott megfogadtam, hogy soha többé nem ülök fel mögéd jet skire…

-Ugyan már – nevetett tovább, láthatóan elemében volt.

-Erről mesélnetek kell – kacagott bele Sol.

-Majd máskor – mosolyogtam – egyenlőre legyen annyi elég, hogy másnap hatalmas lilafolttal ébredtem… Meg a finnel, egy örülten végigszeretkezett éjjel után, tettem hozzá magamban, lopva rápillantottam, ajak megrándult az elfojtott vigyortól, biztos voltam benne, hogy ő is erre gondol…

Túl a teszten Angliában készülődtünk leszálláshoz, előkerestem hát vastag pulcsim. A jó időből mentünk a hidegbe, ahogy január végén visszaértünk Enstoneba. A reptéren ballagtunk már, mikor Sol rám nézett.

-Akkor holnap az irodában?

-Aham – bólintottam – most egy kicsit nyugi lesz, mivel, egy hét múlva mutatkozik be az új autó…

-Te addig maradsz Enstoneban? – kérdezte Kimi.

-Igen – feleltem – tudod, nekem dolgozni is kell itt – vigyorogtam – te, haza mész?

-Nem – ingatta fejét – én is maradok…

-Kimi – szólt nyűgösen Mark, és szó nélkül kezébe nyomta a telefont, ő sóhajtva vette fel.

-Szia kicsim – szólt bele, szavai picit rosszul estek… - nem, sajnos nem tudok haza menni… tudom, hogy azt mondtam, hogy igen, de úgy alakult, hogy maradnom kell…

-Nem lesz ennek jó vége- sóhajtott Mark – szemrebbenés nélkül hazudik neki…

-Pedig Kimi az őszinteség híve – hümmögtem.

-Igen, de ez a kapcsolat, eleve hazugságokra épül… - fűzte hozzá lemondóan.

Elnéztem Kimi, mekkorákat sóhajt közben, valami itt nagyon fura volt, de még nem tudtam mi. Miért mondta azt Jeninek, hogy maradnia kell, mikor haza mehetne…?  Vajon csak azért marad, mert én is…? Megráztam fejem, erre nem szabad gondolnom, hiszen csak barátok vagyunk….