Huszonhetedik

Alig értünk haza Svédországból mehettem is ruhapróbára. Az vígasztalt, hogy Kiminek is mennie kellett, ne csak én szenvedjek már… Két trióra szakadva mentünk Zürichbe, szerencsémre Erin egyik barátnője az esküvői ruhaszalonban dolgozott, így könnyebben mentek a dolgok, bár alaphangon az ara kívánságát lesték. Erin és Kristii lelkesen pezsgőzött, míg én a pódiumon állva figyeltem, ahogy Katherine újabb gombostűkkel árasztja ez a szép anyagot.

-Ebben meglát Kimi… apám, lehet el is ájul – nevetett fel Kristii – nagyon szép vagy – fűzte hozzá kedvesen.

-Nem túl kihívó ez egy kismamán? – aggodalmaskodtam megint.

-Ne kezdd! – lépett mellém Erin mosolyogva – a pocid is olyan kis helyes, és így, hogy az elején lévő gyűrt anyag egy picit feljebb és nem feszesen került fel, szépen rád is simul, de takarja is. És nem, nem túl kihívó, mert amúgy meg szuper alakod van ehhez a ruhához.

-Akkor jó – sóhajtottam megkönnyebbülten. Elsőre beleszerettem ebbe a menyasszonyi ruhába, de a dekoltálása, s fazonja miatt féltem, hogy nem lenne illendő…

-Ez a nyakba akasztandó vékony pánt és a mell alatti díszítés elegánssá és királynőiévé teszi – szólt bele Katherine is somolyogva – és rajtad, igazán jól mutat, mert süt rólad, hogy remekül érzed magad benne.

-Meglepően könnyen ment a választás – kuncogtam, miután kibújtam a ruhából Kath megcsinálta az utolsó illesztéseket is, és hivatalosan is elkészült az álomruha – azért érdekelne a srácoknak, hogy megy, ez az öltönyösdi….

Kimi szemszöge:

-Armani, mi? – vigyorgott Rami mikor beléptünk az elegáns üzletbe az előre egyeztetett üzletbe – honnan szedtél te Armani cuccokat Svájcban???

-Á, Mr. Räikkönen – jött elénk egyből az üzletvezető –már vártuk önöket…

-Remek – biccentettem – sikerült elintézni a … dolgokat?

-Természetesen – nézett rám „én mindent megtehetek” tekintettel, majd előre sietett.

-Kapcsolatok Rami- vigyorogtam tesómra – de ez a hapsi az agyamra megy – tettem hozzá halkan. Egy különálló boksz szerűhöz vezényelt minket, három próba fülke állt egymás mellett, felsóhajtottam, te jó ég, csak ezen legyek túl…

-Nos – fordult felénk – ez a sor Öné – mutatott vagy 20 öltönyre.

-Mind? – néztem kétségbeesetten, azt hittem hármunknak hozott ennyi cuccot…

-A nagy napon tökéletes öltöny kell – fontoskodott – ezt pedig nem lehet elkapkodni.

-De én tudom, hogy, mit akarok – jelentettem ki.

-Rendben – bólintott, tisztán látszott, hogy megsértődött.

-Apám, nem vagyunk itt tíz perce és máris kiakasztottad az eladót – nevetett fel Seb. Mire reagáltam volna visszatért és végre megkaptam azt az egyszerű, szatén öltönyt, amit kértem. Nem tudtam Lindinek milyen lesz a ruhája, babonából sem akarta megmutatni, csak egy darab anyagot nyomott kezembe, hogy ilyen színű inget keressünk.

-Nem mondhatod, hogy annyira vészes lenne ez a ruhapróba – lépett ki Sebas nevetve, ő is fekete öltönyben feszített.

-Hát a lányok tuti élvezik – mosolyodtam el, végignéztem magamon, öt nap múlva az oltár előtt lesz ez megint rajtam…

-Nagyon elegánsak az urak – lelkendezett az eladó, komolyan azt vártam, hogy elsírja e magát, vagy sem, na, mi is jót fogtunk ki…

-Öcsi – lépett mellém Rami – ugye levágatod a hajad az esküvőre?

-Mi van lányok? – fintorogtam rájuk.

-Hülye – forgatta szemét Seb – de.. igaz van, így nem állhatsz oltár elé. Úgy nézel ki, mint egy kutya…

-Elmentek ám… - sóhajtottam vigyorogva – de, hogy megnyugtassalak benneteket, igen, levágatom… Még felpróbáltunk pár öltönyt, de egész hamar eldőlt, hogy ki mit vesz fel. Az ing választásnál egy hölgy segédkezett, pont olyan árnyalatú lett, mint Lindi ruhája, és mivel megbeszéltük, hogy a csokra világos pezsgő színű lesz ahhoz választottunk nyakkendőt is. Mindent egybe véve jól ment az egész, elégedetten indulunk Baarba.

Linda szemszöge:

-Úgy hallom, megjöttek a srácok – kommentálta Erin az autózajt.

-Kíváncsi vagyok milyen ruhát választottak – nevettem el magam.

-Pedig nem fogod látni – közölte angyali hangon Kristii.

-Mi? Miért nem? – pillogtam meglepetten.

-Mert én se látom a tiédet – hallottam meg Kimi hangját mögöttem.

-De – kezdtem, egy csókkal folytatta belém a szót.

-Na, jó azt megnézheted, hogy színek passzolnak e – engedett.

-Még jó – fintorogva, nevetve – amúgy hol a ruha?

-Erinékél – mutatott maga mögé.

-A tiéd mellett – nevetgélt tesóm – nyugi, vigyázunk rájuk. Mikor mentek a gyűrűkért?

-Holnap a vizsgálat után – feleltem – ma hívott az ékszerész, hogy kész a gravírozás.

- Gravírozás? – pislogott meglepetten Rami ránt – nem is mondtátok. És mi a szöveg? – vigyorgott.

- De nem ér szívatni, jó? – emeltem fel mutatóujjam nevetve, bólintott – A legjobbat hozod ki belőlem, és a neveink kezdőbetűje…

-Ez nagyon… szívből jövő – mosolyodott el Kristii.

-És igaz is – sóhajtott fel kedvesen Rami. Az egész nap elment az esküvői teendőkre, kora este kissé fáradtan feküdtem el a kanapén.

-Fáj a lábad? – ült le mellém, ép vádlim nyomkodtam csukott szemmel.

-Kicsit – súgtam, ölébe húzta lábaim, és gyengéden masszírozni kezdte – ez nagyon jó Kims… el fogok aludni ettől a kényeztetéstől.

-Pihenj csak Kicsim – hangján hallottam, hogy mosolyog. A háttérben ment a tv, Kimi valami hoki meccset nézett, miközben masszírozott, én pedig lassan elaludtam. Mikor kinyitottam szemem, még mindig a kanapén feküdtem, csak ép betakarva, karfán a kispárnám, a finn pedig mellettem feküdt és aludt,mint a bunda. Mosolyogva magamhoz húztam a párnám és hozzá kucorodva aludtam tovább. Ébresztőre keltünk, fürdőben készülődve beszélgettünk.

-Nem akartalak felébreszteni azzal, hogy felviszlek az ágyunkba – érvelt vigyorogva – még jó, hogy jó nagy ez a kanapé.

-Jól jött ki  – nevettem fel – jó érzés volt így aludni…

-Tudod, azon gondolkozom – kezdett bele, de leintettem, mert megint fogkefével a szájában motyogott – szóval – folytatta immár fogkrém és egyéb nélkül – hogy ha ma minden jól megy, megtudjuk, hogy fiú, vagy lány…

-Igen – bólintottam – jó lenne… de nem merem beleélni magam.

-Kiderül – bíztatott. Egy óra múlva már az ultrahangra készültünk.

-Szépen fejlődik a baba -kommentálta a doktornő a látottakat – megjöttek az eredmények is, minden negatív, és ez nagyon jó.

-Most már meg tudja mondani a nemét? – kérdeztem halkan.

-Nos… ha úgy fordulna, talán, nagy rá az esély, de… most pont úgy fekszik, hogy nem látom – ráncolta homlokát – sétáljon egy kicsit hátha átfordul, és újra megnézem.

Beszélgettünk egy kicsit az esküvőről, a kartonomon már át is írta a leánykori nevem a férjezettre, egy bő 10 perc után épp leültem, mikor lemerevedtem a mozdulatomban.

-Megmozdult – kaptam fel fejem – mármint, az hiszem… ő volt – hadartam izgatottan – rövid, de érezhető volt…

-18. hétben előfordul igen gyakran, hogy érzik a mozgást – mosolygott bíztatóan – és mindjárt ki is derül... – hasamon éreztem a hűvös gélt -… igen, ez ő volt, megfordult… és így már látom is, hogy milyen nemű!

-Fiúnk, vagy lányunk lesz? – kérdezett rá Kimi vibráló hangon.

-Nos, ez nem 100 %-os még, de, úgy néz ki, hogy… kishölgy van a pocakban. Gratulálok. Magukra hagyom önöket pár percre. – közölte vígan.

-Én mondtam – nevettem fel, gyors csókot adott ajkaimra.

-Kislány…Lindi… - sóhajtott fel boldogan, felültem és könnyeimmel küszködve néztem a képet, amit a doki készített. Kiélveztem a pillanatot, míg tudatosult bennem a hír, Kimire pillantottam, teljesen odáig volt a lányáért, már most… Bő öt perc múlva visszajött a doktornő, megkaptuk a képet, és jó tanácsokkal, illetve vitaminokkal engedett ki minket. A autóban egy ideig mindketten csendben voltunk, de érezni lehetett a boldogságunkat.

-Nem tudom elhinni – vigyorgott rám – lesz egy kislányom!

-Képzeld nekem is – nevettem fel – Kims, keressünk egy r betűs lánynevet – sóhajtottam, olyan jól hangzana a Räikkönen mellé…

-Ha ragaszkodsz a finn névhez, akkor Rina, vagy Riia – sorolta még mindig nevetve. Te melyikre szavaznál?

-Mondjuk ki egyszerre, így nem befolyásoljuk egymást – javasoltam, bólintott – mehet?

-Riia – vágtuk rá tökéletesen egyszerre – azt hiszem, ezt megbeszéltük – kuncogtam tovább. Haza érve úgy éretem magam, mint aki a fellegekben lebeg, főleg, hogy kezünkben voltak már karikagyűrűink is. Teljesen energiával telve lelkendeztem, minden a terv szerint haladt az esküvővel kapcsolatban, ezért úgy döntöttem, hogy menyasszonyi létem utolsó napját lazítással töltöm majd… Másnap el is suhant mellettünk- mivel Kimi szülei és Ramiék is pénteken érkeznek vissza Svájcba, hogy együtt induljunk majd Mallorcára – főztem, és elpakoltuk utazásunkhoz a szükséges dolgokat, a finn pedig elhozta a hivatalos engedélyeket, amit majd ott be kell mutatnunk.

Pénteken izgatottan ébredtem, a tudat, hogy holnap ilyenkor már Mallorcán leszünk, és az, hogy a család ma már itt lesz teljesen felvillanyozott. Nehezen, de megálltuk, hogy ne kotyogjuk el a jó hírt, látni akartuk az arcokat, mikor tudomást szereznek a kishölgyről. Úgy döntöttünk a közös ebéd tökéletes ennek a bejelentéséhez.

-Nem is meséltétek még, mi volt a dokinál? – nézett rám anyósom.

-Minden rendben van velünk – mosolyogtam, Kimire pillantottam – és képzeljétek… megtudtuk, hogy milyen nemű…

-Lány? – hallottam Matti hangját.

-Fiú? – szólt bele Erin.

-Mondjátok már! – kontrázott Rami nevetve.

-Kislány – ejtette ki a finn gyengéden – kislányunk lesz.

-Mondtam én – nevetet fel apósom – végre, egy lány unoka!

-Egy kis hercegnő – törölgette könnyeit Paula.

-Választottatok már nevet? – kérdezte apa két ölelés közt.

-Igen, Riia. Riia Räikkönen – közöltem a kíváncsi társasággal boldogan.

-Tudtam, hogy r betűs nevet választasz – ingatta fejét mosolyogva Helen. Innentől kezdve persze a nagyszülők menthetetlenül belesetek a jövőbeli programok szervezésébe, estére már a gyerek ötödik szülinapjánál tartottak. Jókat nevettem rajtuk, de hagytam, had éljék ki álmodozó énüket, elvégre a mi lányunk lesz az első lány unoka…

Szombaton aztán általános őrület volt jellemző ránk. Négy autóval indultunk a reptérre, két külön géppel utaztunk. Erin és Kristii voltak a ruhafelelősek, szegénykéimnek a saját ruháikra is figyelniük kellett, mivel koszorús lányok is voltak egyben. A hotelba érve meglepően lenyugodtam. Nem voltam se ideges, se pánikolós, csak izgatott, hiszen férjhez megyek! A mi szobánkból Kimit úgy, ahogy volt kitiltották a lányok, mivel oda jött fel a fodrász és a kozmetikus is, én pedig csak ütem a kényelmes székben és szürcsölgettem a gyümölcslevem, miközben a csajok mindennel elhalmoztak. Egész délután kettőig kis köntösben mászkáltam, hol pakolással arcomon, aztán csavarókkal hajamban…

-Abból nem engedek, hogy Kimivel ebédeljek – jelentettem ki – amióta megérkeztünk nem is láttam…

-Valahogy sejtettük, hogy ez lesz – kuncogott Erin – és mivel Sebiék a mi szobánkban készítik fel Kimit a nagy eseményre, így Cami szobájában terelünk benneteket…

-Szerencséd – nevettem fel, és automatikusan kiindultam, az ajtóban fordultam vissza, egy, mert köntösben voltam, kettő, mert fogalmam sem volt melyik Cami szobája.

-Három ajtóval odébb – vágta rá kérdezés nélkül Cam – az egész szint a miénk amúgy…

-Jó tudni – sóhajtottam, majd a finnem keresésére indultam.

-Végre itt vagy – ölelt szorosan karjaiba miután beléptem.

-Hiányoztál – súgtam, szenvedélyes csókot váltottunk – pár óra múlva már férjként csókolsz meg…

-Szerelmem – simogatta meg az arcom – tudod, milyen szexi vagy ebben a kis vékony cuccban…?

-Azt mondod, tartsunk nászdélutánt? – nevettem ajkai közé, egy pillanatra lemerevedett, majd felnevetett.

-Elő nászéjszaka… Édesem – morogta halkan, majd ellépett tőlem, büszkén vigyorogtam – nagyon kívánatos vagy, de ki kell bírnunk estig… a nászéjszakát tökéletesen akarom csinálni…

-Imádlak – ültem le nevetve, tény, hogy simán neki tudtam volna esni, de jól esett lelkemnek, hogy ő is meg akarja várni a nászéjszakát…

-Izgulsz? – kérdezte mosolyogva.

-Kicsit – ingattam fejem – gyönyörű az a tengerparti rész, amit választottunk, várom már a hat órát… Te?

-Kicsit – ismételt – na jó, érted izgulok. Nagyon szeretnélek látni már a ruhádban, Seb azt mondta elképesztően gyönyörű vagy benne – nevetgélt kedvesen.

-Biztos teljesen el fogsz kápráztatni majd, ahogy az oltár előtt állunk, szóval… - mosolyogtam a finnre. Negyven perc múlva Cam kopogott be.

-Elrabolom a menyasszonyt – vigyorgott – ja igen… már csak a szertartáson találkoztok, szóval…

-És ezt csak így mondod? – pánikoztam be hirtelen, akaratlanul is pocimhoz kaptam – az még három óra…. és, ha szükségem van rá…?

-Szivem – vont karjaiba – nyugodj meg… Linda – emelte meg állam, hogy szemébe nézzek – semmi baj nincs – mosolygott rám – itt vagyok melletted, és csak egy ajtó választ el minket ebben a pár órában….

-Tudom – bújtam vissza ölelésébe – csak… azt hiszem, most tudatosul bennem az elmúlt napok, hetek eseménye…

-Nagyon nyugis voltál eddig – adott puszit homlokomra – szóval egy kis izgalom belefér…

-Kösz – nevettem el magam hanglejtésén – délután találkozunk Bajnok… a fehér ruhás leszek…

-Kösz az infot – kacsintott, hosszú csókot váltottunk és kiléptem a szobából. Míg a hajam csinálták megjelent Paula és Helen, ők már most sírdogáltak, közben Erinék is készülődtek… Másfél óra múlva, túl a hajazáson és sminket, végre megnézhettem magam a tükörben. Lélegzet visszafojtva néztem a tükörképem, valóban szépnek éreztem magam, és ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy végre felvehessem ruhám. A nagy, álló tükör előtt hosszú percekig néztem azt a lányt, akit mutatott. Valahogy nem lehettem én… enyhe pír öntötte el arcom, ahogy lassan lélegezve belenéztem a csillogó zöld szempárba, mi a tükörből figyelt, végigsiklott tekintetem a ruhán, ízig, vérig boldog menyasszonynak éreztem magam…

-Olyan nagyon szép vagy – sóhajtotta Paula remegő hangon – nagyon örülök, hogy a fiam rád talált…

-Linda – ölelt meg óvatosan apósom – szeretnénk, ha elfogadnád tőlünk ezt a kis ajándékot… Kimi nagymamájáé volt, családi örökség, és most már nektek kell tovább vinni – mosolygott rám, miközben felnyitott egy dobozkát, egy gyönyörű, több pici kőből álló fülbevaló volt benne. Zöldeskék színben pompázott, egyből a finn szempár jutott eszembe,

-Annyira gyönyörű – sóhajtottam meghatottan – köszönöm szépen…

-Te is a családunk tagja vagy már, és így a valami régi meg is van – ölelt meg Rami kedvesen.

-A kék is megvan – kuncogott Erin utalva a sexi harisnyakötőre.

-A kölcsönt pedig tőlem kapod meg – szólalt meg Cameron és egy meseszép hajtűt tartott elém.

-Cam – mosolyodtam el, ahogy hajamba tűzte – köszönöm…

-Valami új – pillantott rám apa, bársony dobozt felnyitva – összebeszéltünk Mattiékal, így passzol a fülbevalóhoz…

-Apa – öleltem meg szorosan – köszönöm, gyönyörű… Segített feltenni, ezt a valóban gyönyörű nyakláncot, ugyan olyan színű kövekkel volt kirakva, mint a fülbevaló.

-Ideje elindulni Kicsim, Kimi már vár rád – súgta apa, még egyszer belepillantottam a tükörbe, majd boldog mosoly mellett elindultunk…

A hotelünktől nem messze a nap utolsó sugarai vetültek a homokos tengerpartra. Fehér orchideák és rózsák díszítette széksoros, s boltív került látókörömbe, ahogy menyasszonyi létem utolsó pillanatiban sétáltam esküvőnk színhelyére. http://www.youtube.com/watch?v=EY4DCQdWGTQ&feature=related

 Halk, az általunk kiválasztott zene hallatszott, lengedezett a szél, a tenger moraj pedig azt a hatást keltette velem, mintha valóban mesébe csöppentem volna. Juu és Titus eszméletlenül édesek voltak a kis öltönyükben, csokornyakkendővel, mosolyogva figyeltem, ahogy a halvány rózsaszín ruhás kislány karol beléjük, és szórja a rózsaszirmokat a vörös szőnyegen, amin pár perc múlva már én lépdelek… Előttem Erin Sebbel, Kristii Ramival és Cameron Kylal karöltve álltak, mielőtt követték volta a gyerekeket mindegyöjük bátorítóan rám mosolygott.

-Felkészülték kicsim? – súgta apa, mikor még csak Erinék vonultak.

-Igen – néztem szemébe.

-Tudom, hogy boldog leszel Kimi mellett… nagyon szeretlek kislányom, és remélem, hogy tudod, ránk mindig számíthatsz…

-Köszönöm apa – súgtam meghatottan. Egy puszi után eligazgatta fátylam, megszólalt a nászinduló és elindultunk. Apa biztos kézzel tartott, én pedig, abban a pillanatban teljesen elvesztem, hogy megpillantottam Kimit, ahogy az oltár előtt vár rám…

Szívem őrült ritmusban dübörgött mellkasomban, Kimi látványa észvesztő volt, ahogy mosolyogva figyelte, hogy felé sétálok. Tekintete boldog volt, és ez engem is leírhatatlan örömmel töltött el. Végre mellé értem, apa a finn kezébe adta a kezem, egy pillanatra belevesztem a zöld szempárba, majd az anyakönyvezető felé fordultunk.
-Kedves Jegyespár! Köszöntöm Önöket, tanúikat, családtagjaikat, s barátaikat!
Életük egyik legfontosabb döntését hozták meg, mikor úgy határoztak, hogy a szívükben lakozó olthatatlan szerelemmel megjelennek itt előttem és örök hűséget fogadnak egymásnak, hiszen házasságkötésükkel életük fonala örökre egybefonódik! – lopva Kimire pillantottam, ő, mintha érezte volna tekintetem, felém fordította fejét. Boldogan mosolyogtunk egymásra, aztán újra az anyakönyvvezetőre pillantottunk.

- A megelőző eljárásban kinyilatkoztatott szándékuk, illetve a bemutatott okirataik alapján megállapítottam, hogy házasságkötésüknek törvényes akadálya nem volt. Ahhoz azonban, hogy e házasság létrejöjjön, szükséges, hogy Önök a két jelenlévő tanú előtt kijelentsék, hogy egymással házasságot kívánnak kötni. Kérdésemet először a menyasszonynak, utána a vőlegénynek teszem fel.
-Kijelenti-e Ön, Linda Laine, hogy az itt jelenlévő Kimi Mattias Räikkönennel házasságot köt, szeretné-e ezt a férfit hites férjéül, szeretni, tisztelni fogja-e, kitart-e mellette jóban, rosszban, egészségben, betegségben, míg a halál el nem választ? 
-Igen, szeretném!- ejtettem ki a számon azt a bűvös kis szócskát  mindvégig Kimi szemébe nézve.
-Kijelenti-e Ön Kimi Mattias Räikkönen, hogy házasságot köt az itt jelenlévő Linda Lainnel, szeretné-e ezt a nőt hites feleségéül, szeretni, tisztelni fogja-e, kitart-e mellette jóban, rosszban, egészségben, betegségben, míg a halál el nem választ?  -tette fel a kérdést a páromnak is.
-Igen, szeretném!- mondta határozottan, mégis szelíden, mindvégig mosolyogva rám.
-A rám ruházott hatalmamnál fogva megállapítom, hogy Kimi Mattias Räikkönen és Linda Laine Räikkönen az Európai Unió családjogi törvénye értelmében házastársak. És most megkérném Önöket, hogy írják alá az anyakönyvet!- mosolygott ránk kedvesen.

Mindketten odaléptünk mellé, aztán egymás után elláttuk aláírásunkkal a könyvet, éreztem, hogy megremeg a kezem közben.

-Most pedig a tanúkat is kérném!- nézett Erinre, majd Ramira, miután ők is otthagyták kézjegyüket, ismét ránk pillantott.

-És most megkérem Önöket, hogy jöjjenek közelebb és húzzák egymás ujjára a karikagyűrűket……- közelebb léptünk az asztalhoz, majd Kimi levette a gyűrűmet az anyakönyvezető által tartott bársonyról és felhúzta az ujjamra.
-Szeretlek!- mosolygott rám.
-Én is téged!- feleltem meghatottan, amint az ujjára húztam a fehérarany karikagyűrűt.
-….és köszöntsék egymást, mint férj és feleség!- boldogan fújtam ki az eddig visszatartott levegőt, Kimire lestem, ős is levegőhiánnyal küzdött. Aztán közelebb hajoltunk egymáshoz, mígnem ajkaink egy szerelmes csókban forrtak össze. Mindketten belekuncogtunk, amikor meghallottuk a családjainktól és barátainktól jövő tapsvihart és ujjongásokat.
-Sok boldogságot kívánok Önöknek!- mosolygott ránk az anyakönyvezető kedvesen.
-Köszönjük!- feleltük egyszerre, majd a család felé fordulva fogadtuk a gratulációkat. Nagyon nehezen álltam, meg, hogy el ne sírjam magam, főleg, mikor a családi kör hölgy tagjai szipogva ölelgettek meg minket, kiváltképp a két örömanyát. A Nap akkor tűnt el a horizont mögött mikor egy lassú csók után, Kimibe karolva férj és feleségként indultunk vissza a barátaink ujjongásának körében. Az előttünk felgyulladó fáklyák varázslatos fényárral árasztották el a tengerparti részt, tökéletes befejezést adva egy mesebeli esküvőnek…