Tizenegy

…Q…

<Lexi>

Három napja voltunk Finnországban. Amióta Kimi és Toni elmesélték nekem azt az estét, amikor

megismerték anyát nem éreztem magam olyan elveszettnek. Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon milyen lehetett az, amikor ők összejöttek, egyáltalán mi történhetett? Titkon reménykedtem abban, hogy majd egyszer Kimi elmeséli nekem, ha már anya nem tette, nem tudta, de álmodni sem mertem volna, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. Eleve, mert még nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy oda álljak elé azzal, hogy hé, és hogy ismerted meg anyut? És mi volt aztán? 

Erre beállított Toni, és minden kérdésemre választ kaptam. Egy pillanat alatt kedveltem meg őt, az emlék amit Kimi és ő adott nekem felbecsülhetetlen volt ugyanis.

– … ehh,mittom’ én. Majd meglátjuk. Aha, aha…. de értsed már meg, hogy nem akarom magára hagyni Lexet! Szegény nem biztos, hogy készen áll anya rohamaira! Ehhh… hülye – nevetett fel –, úgy csinálsz baszki, mintha nem ismernéd anyámat! Még be se csuknám az ajtót magam mögött ő már a hatodik kérdésnek járna. Na. Vágod?

Mosolyogva ingattam meg a fejem, tökre szeretet teljes volt a hangja, ha az anyjáról beszélt, még ha laza poénokkal is tűzdelte tele mondandóját. Az ilyen pillanatokban még inkább éreztem anya hiányát, így gyorsan kimentem Lokihoz, vidám kis barátom mindig segített úrrá lenni letört hangulatomon.

– Kimi – emeltem pillantásom rá, mikor kilépett a teraszra.

– Hm? – süllyesztette zsebébe telefonját.

– Mit szoktál csinálni itthon? – kérdeztem, nem akartam lebuktatni magam, hogy kihallgattam véletlenül, de valahogy el kellett küldenem.

– Sose tervezem meg – vont vállat –, nem tom’ ami jön, amihez kedvem van. Család, haverok, ilyesmi.

– Remek! És a haverjaid? Gondolom, nem csak Toni van – hümmögtem óvatosan.

– Persze – eresztett meg laza mosolyt –, haverok mindenütt vannak. De nagy a különbség egy barát, és egy haver között.

– És a barátaid nem tartanak igényt a társaságodra? – csücsörítettem, gyanakodva pislogott rám.

– Miért kérded?

– Érdeklődő típus vagyok – vontam vállat.

– Aha.

– Figyelj, mikor én haza mentem Londonba, alig vártam, hogy lássam a barátaimat. És ez nem csajos szöveg, mielőtt még azzal jönnél – kontráztam elégedetten, hiszen előre kivédtem azt, amivel kötözködhetne!

– És miért is dumálsz erről? – fonta össze karjait.

– Mert izé, csak tudd, hogy ha esetleg mennél valamerre, csak nyugodtan. Tök jól elvagyok itt, anyukád aranyos, szóval igazán magamra hagyhatsz egy kicsit.

– Hallottad a telefonbeszélgetést mi? – vigyorodott el.

– Milyen telefon…

– Ne is próbálkozz – nevetett fel, rekedt kakas hangon. – Marha rosszul füllentesz! Nos?

– Jóóó – adtam meg magam. – Viszont csak annyit, hogy nem akarsz magamra hagyni, de figyelj, nem vagyok gyerek, igazán elmehetsz bulizni! 

– Kösz, hogy elengedsz! – pöckölte meg orrom játékosan, mutatva, hogy remekül szórakozik rajtam. – De asszem’ el tudom dönteni, hogy mit akarok.

– Csak nem akarom, hogy az legyen, hogy miattam kuksolsz itt – szusszantottam türelmetlenül.

– Lazaság van – paskolta meg vállam, majd a medence felé vette az irányt – ne pánikolj. Tudom, hogy anyám nem evett még embert.

– Nem lehet, hogy igazából nem is miattam nem mersz lelépni? – okoskodtam vigyorogva.

– Na, ezt fejtsd ki bővebben – tessékelte arrébb Lokit, aki érthetetlen módon rajongott érte.

– Gondolom, szívnák a véred, hogy „gyerek” mellett nincs időd másra – mutattam ujjaimmal az idézőjelet a gyerek szónál vigyorogva.

– Nem gondolod, hogy nagyon elszemtelenedtél? – vonta fel szemöldökét oldalra biccentett fejjel.

– Gyerekek! Csináltam isteni pitét, gyertek! – jelent meg Paula a teraszon mielőtt felelhettem volna.

– Nem, mindig is ilyen voltam – kacsintottam rá és a mennyei illatok után mentem a konyhába.

– Lássuk mennyire nagy a szád társaságban – jött be ő is sunyi vigyorral. – Holnap estére egy grillparty a helsinki házban?

– Tessék? – meredtem rá egy falat pitével a számban.

– Te akartad, hogy találkozzak a barátaimmal – tárta szét karjait, mintha ártatlan lenne, nem pedig egy gazfickó! Mert az volt! Kiforgatja a szavaimat! Bosszantó.

– Ugye tudod, hogy roppant bosszantó tudsz lenni? – adtam hangot a gondolatomnak.

– Barátkozz meg vele szöszi, ugyanis benned is van egy jó adagnyi – sóhajtott fel elégedetten, majd a szájába tömött egy kocka sütit.

– Kimi, mennyi házad van neked? – sandítottam rá. Svájcban éltünk, de hablatyolt valami villáról, meg akkor most helsinki ház?

– Van pár világszerte – vont vállat. –Az ingatlan mindig jó befektetés. De a legtöbb ingatlanom itt, Finnországban van.

– Ésszerűen hangzik – hümmögtem.

– Néha komolyan megkérdőjelezem, hogy tizenhat vagy – ingatta fejét mielőtt felvette volna a mobilját. Finnül beszélt így nem értettem egy kukkot sem belőle, az viszont feltűnt, hogy Paula arca megváltozik, mintha egy nem kívánatos dologról hallana.

– Anya Jen ma idejön – folytatta angolul.

– Örülök neki – felelte szárazon.

– Na de anyukám, hol van a vendégszereteted?

– Ott ahol a kedves ex feleséged hűsége – szűrte fogai között, én eltátottam a számat, Kimi pedig lemerevedett. – Ne haragudj kisfiam, megígértem, hogy nem szólok bele! – emelte maga elé kezeit megadóan.

 – Helyes – biccentett lazábban.  – Lexi – fordult felém –, ma megismered az ex feleségemet. – közölte, épp olyan könnyedén, mikor tegnapelőtt a kutyájára bökött ez itt Ajax mondattal.

– Ööö – nyögtem ki nagyon értelmesen. – Ez jó ötlet? – pillantottam bizonytalanul Paulára.

– Nyugi nem egy őrült tyúk fog betipegni – forgatta meg szemeit sóhajtva.

– Na jó – támaszkodtam a pultra. – Mi lenne, ha az elejétől mesélnél? Ez kicsit értelmetlen így.

– Eh, ok – vakarta meg fejét. – De közben elvihetnénk Ajaxot futni. 

– Legyen – csúsztam le a bárszékről.

Nem sokkal később egy lelkes kutyával kiegészülve sétáltunk a kisváros utcáin.

– Nem nagy sztori amúgy. Jenni és én baromi régen házasodtunk össze, fiatalon. Sokáig miden rendben volt, de aztán elhidegültünk egymástól. Kb ennyi.

– Miért? Mármint mi volt a gond? – pillantottam fel rá.

– Nagyon sokat utazom a versenyek miatt, és amíg jött velem nem volt gáz. De aztán ő is igyekezett a saját karrierjére koncentrálni. Így aztán szép lassan mindenre volt időnk, csak egymásra nem.

– És most?

– Nézd Lexi, Jenni egy normális nő. Bár kölcsönösen megcsaltuk egymást nem mondhatom, hogy haraggal váltunk el.

– Ez elég érdekes – ráncoltam homlokom. – Anyukád például elég hűvösen reagált.

– Igazából nem érdekes. Több, mint tíz évet éltünk együtt. Attól, hogy elváltunk le kéne köpnöm, vagy mi?  – fintorodott el. –  Anya meg hát, ehh, ő azt látja, hogy az ex nejem megcsalt és tönkrement a házasságunk. Tudja ő is, hogy én is hibás voltam, de hát így könnyebb elfogadnia szerintem.

– Tökre bírom, hogy ilyen reálisan gondolkodsz – csúszott ki számon gondolatom.

– Hívott Riku is – sóhajtott fel kelletlenül. – Holnap megjelenik a cikk és biztos szeretne lenni abban, hogy minden oldaladat letiltottad.

– Igen, mindent megtettem Riku listájáról – bólintottam. – Kitöröltem minden olyan ismerőst a facebookról, aki nem személyes ismerős, a tweetjeim védettek, mint ahogy az instagram oldalam is. Nem igazán szeretném megszüntetni őket – pillantottam fel rá.

– Nem is kell. Csak óvatosnak kell lenned. Amint kiderül, hogy ki is vagy nagyon kíváncsiak lesznek rád. Azon kívül véleményt fognak alkotni olyan emberek, akik egy kicsit sem ismernek, és ez nem minden esetben lesz pozitív.

– Te hogy dolgozod fel ezt?

– Konkrétan leszarom – rántotta meg vállait. – Soha nem olvasok el semmit, amit rólam írnak. Mármint érted, egy csomó baromságot összehordanak rólam azok az emberek, akikkel egy szót nem váltottam. Mindenki szereti megmondani a frankót, csak éppen minden háttérinfó nélkül. Vannak nagyon gáz cikkek és dolgok, de az ellen meg Riku megteszi a kellő lépéseket.

– Tehát a legokosabb, ha nem foglalkozom majd ezekkel a dolgokkal – állapítottam meg a tanulságot.

– Ja – bólintott. – Asku! – hívta hozzánk a négylábút.  – Ideje indulnunk.

Nagyjából egy órával később kopogtattak az ajtón. Várakozásteljesen pislogtam kifelé, de közben igyekeztem közönyös arcot vágni. Az eddigi finnországi napjaim nagyon érdekesen és eseménydúsan teltek, igazán tetszett, hogy egyre többet és többet tudok meg Kimiről, és az őt körülvevő emberekről. Magas, karcsú és gyönyörű barna hajú nő sétált be.

– Szia Kimi! – mosolyodott el halványan, míg levette napszemüvegét.

– Jenni! Gyere – biccentett a nappali felé. Ahogy meglátott engem egy pillanatra meglepődött majd rendezte vonásait.

– Szia – köszönt kissé talán bizonytalanul.

– Hello! – sóhajtottam fel félszegen és Kimire pillantottam, mint ahogy a barna hajú nő is előttem.

– Ő itt Lexi – lépett mellém Kimi. – A lányom.

– A kicsodád? – tátotta el száját Jenni. – A lá– lányod? De hogyan? Vagy kitől?

– Ez egy hosszú és régi sztori. A lényeg itt áll előtted – mutatott rám.

– Mégis hány éves vagy? – vonta fel szemöldökét.

– Jah, Lexi anyját előtted ismeretem meg. Jóval előtted.

– Idén leszek tizenhét éves – közöltem vele.

– Hű, egy kicsit lesokkoltatok – tűrte füle mögé az egyik tincsét. – Jenni Dahlman – nyújtott felém kezet barátságosan.

– Alexandra Roberts.

– Egy pohár bort Jenni? – vigyorodott el Kimi mellettem. – Úgy látom, rád férne.

– Igen, kérek! – vágta rá. – És igen, rám fér. Amúgy itt vannak a papírok az ingatlanról – nyújtott felénk egy borítékot.

– Kösz! – sóhajtott fel megkönnyebbülten. Én legalábbis megkönnyebbülést véltem felfedezni a sóhajban. – Hogy megy a lovaglás? – kérdezte, míg töltött egy pohár bort.

– Egészen jól, kösz a kérdést. Ne haragudj – mosolyodott el, mikor rajta kaptam, hogy engem néz –, de tagadhatatlanul vannak Räikkönen vonásaid. Hihetetlen!

– Mindenki ezt mondja – pislogtam kissé szégyenlősen.

– És te vagy a második aki nem ufóként kezeli – ülte mellém Kimi. Határozott léptekkel jött ahhoz a kanapéhoz, ahol én ültem, így bíztam abban, hogy nem csak bátorítás céljából huppant mellém.

– Elhiszem, hogy mindenkit lesokkoltok így együtt – nézett hol rám, hol Kimire. – Jó ég, annyi kérdésem lenne, de nem akarok tolakodó lenni – tette hozzá félszeg mosoly mellett.

– Lassan fél éve ismerkedünk – pillantott rám Kimi, halványan bólogattam – , és pár hónapja Lexi velem él.

– Akkor te voltál a yachtos képeken? – harapott alsó ajkára elgondolkodva. – Bocs csak ez finn szennylap megkeresett akkor, hogy mit szólok a képekhez.

– Hallottam – biccentett. – Ja, amúgy felvetettem Lexnek, hogy tarthatnák egy grillezős estét holnap, ha van kedved gyere át. A helsinki házban leszünk.

– Ja, hogy ez eldöntött tény már – hunyorogtam Kimire.

– Az – vigyorodott el.

– Nem is tudom, kikre gondoltál? – kérdezett vissza Jenni.

–  Joonas, Tommi és Kiira. Semmi extra – vont vállat.

– Ez így jól hangzik, kösz a meghívást. És a bort is – tette az asztalkára a poharat. – Ne haragudjatok, de mennem kell. Holnap találkozunk akkor. Örülök, hogy megismertek Alexandra – intett búcsút.

– Mondhatom azt, hogy szimpatikus nekem? – fordultam Kimi felé, amikor kettesben maradtunk.

– Ha így érzed, mondhatod. Én szóltam, hogy nem egy házi sárkány – emelet meg kezeit – , csak anyám előtt ne hangoztasd ezt a szimpátiát egyenlőre. A válás miatt eléggé ki van bukva.

– Azt mondtad, hogy ez már egy jó ideje nem működött – szedtem össze a tőle hallott infókat. Helyeslően bólintott így folytattam – Gondolom ezt anyukád is tudta.

– Persze.

– Akkor nem jobb, hogy vége?  Mármint érted – habogtam, elvégre nem akartam megsérteni az anyukáját.

– Értem. Viszont ő úgy képzelte, hogy eddigre lesz egy pár éves kölyköm, nem egy ex nejem. Azért is van ennyire oda érted már most. Erősen tartok attól, hogy az elmúlt tizenhat évet be akarja hozni, és halálra fog kényeztetni.

– A sütiket nem bánom – emeltem fel egy kocka mennyei pitét.

– Miféle sportember vagy te? – vigyorgott.

– Olyan féle, aki nem lusta lemozogni a sütit csak azért, hogy ehessen még sütit – magyaráztam átéléssel. – Ami rád nem jellemző – fűztem hozzá. Ha ő gonoszkodhat én is.

– Te tényleg nagyon elszemtelenedtél! – állapítottam meg ismét.

Másnap reggel, tehát fél tizenkettőkor mentem le valami élelem után.

– Az biztos, hogy aludni úgy tudsz, mint egy Räikkönen – mosolygott rám Paula.

– Szeretek aludni, az tuti! – töltöttem magamnak egy pohár narancslevet, Kimi ekkor lépett be a teraszról kávésbögrét szorongatva. – Jó reggelt! – mosolyodtam el, ahogy megláttam.

– Neked is – eresztett meg óvatos félmosolyt és végigsimított hátamon mikor elment mellettem. – Reggeli?

– Éhen halok!

– Én is – paskolta meg hasát, majd tányért és kiskanalat vett elő. Otthon is sokszor láttam, hogy gyümölcsöket pakol ki, amiket aztán egy nagy halon zabkásába borított, és ez most sem volt másképp. – Mit szeretnél enni?

– Fogalmam sincs – nyitottam ki, majd csuktam is be a hűtőajtót.

– Kóstold meg ezt – kínált. Egy nagy adag szeder és áfonya volt rákanalazva a zabkására, plusz még egy nagy kanál méz kesze– kuszán rácsorgatva.

– Na, jó – fogtam kanalat. – Hm, nem is rossz – állapítottam meg. –Emlékszem, anya is többször csinált, de valahogy az nem ilyen volt, és nem igazán szerettem.

– Van aki főz bele fahéjat kicsim, és azt nem mindenki szereti. Nem lehet, hogy anyud is így csinálta? – kérdezett lágyan Paula.

– De igen – bólintottam. – Ebben nem ízlik a fahéj. Csak a palacsintában.

– Kimi sem szereti fahéjasan – folytatta Paula. – Csak így gyümölcsökkel, mézzel. De gyakorlatilag bármit tehetsz bele. A kisunokáim például banánnal imádják.

– Banán? – kaptam fel fejem.  – Ez jól hangzik!

Mertem magamnak egy kistányérba, majd pár szelet banánt karikáztam bele.

– Nos? – pillantott rám várakozásteljesen Kimi.

– Finom – hümmögtem. Ízlett, így mertem még magamnak, s az egész gyümölcsöt rászeltem. – Mintha egy egész dinnyét ettem volna – szuszogtam aztán húsz perccel később a kanapén elterülve.

– Én mondtam, hogy laktató – vigyorgott Kimi míg a kanapé támlájára támaszkodott. – Lexi, lefordítsam neked? – bólintott fejével az asztalon fekvő újságokra.

Bár nagyjából tudtam, hogy mit fog leközölni a finn sajtó, mégis izgatottan nyitottam szét az újságokat. Természetesen az összes lapban megjelent Kimi pár mondatos közleménye, amihez még Riku hozzátette, hogy reméljük a média kutakodó tekintete nélkül élhetünk.

Az első kettő elég gáz volt, de a harmadik lap meglepően korrekten írt rólam.

Exkluzív: Räikkönen apa lett!

Tegnap este Kimi Räikkönen (33) Heikki Kultának számolt be arról, hogy ki is a szőke hölgy, akit mostanában minden futamon láthatunk mellette.

– Tehát kit tisztelhetünk az ifjú hölgyben?

– Ő a lányom. Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sok ember kíváncsi az életemre, de szeretném őt kihagyni ebből. Normális, kameramentes életet akarok biztosítani neki.

– Pedig most sok kérdés merül fel. Miért csak mostanában látni veled? Hogy tartottad titokban eddig? Hiszen kész hölgy már.

– Valóban az. A miért és hogyan kérdések pedig egyáltalán nem érdekelnek. Legyen elég annyi, hogy ez a csodálatos lány az életem egyik legfontosabb személye.

Riku Kuvaja a pilóta szóvivője egy kéréssel egészítette ki a rövid interjút. „ Kimiék bíznak abban, hogy a média nem fog vájkálni az életükben megkeserítve azt a nagyszerű dolgot, amit apa lánya kapcsolatnak nevezünk.”

A paddockban készült pár fénykép a fiatal lányról, tiszteletben tartva Kimi kérését csak ezeket közöljük le a sajtóban.

– Ez nem is annyira vészes – sóhajtottam fel, de gondolataimban Kimi egyik mondata visszhangzott. Én nem tudtam, hogy mit mondott pontosan Heikkinek, és az alábbi ez a csodálatos lány az életelem egyik legfontosabb személye mondta igen csak jól esett, hiszen nem egy maszlagos, mesterkélt szövegnek tűnt.

– Ja. Sok esetben nem ezek a gáz dolgok, hanem azok, akik ezt kiforgatják. Szarul hangzik, de lesz aki azért utál ismeretlenül, mert hozzám tartozol.

– Nem ijesztesz meg.

– Nem is akarlak, csak vázolom a szitut. Azt hiszem Jenni meg tudná mondani neked a frankót arról, hogy milyen híres Räikkönennek lenni – fintorodott el a híres szónál.

– Én Roberts vagyok – közöltem vele.

– Persze – sóhajtott fel jóval merevebb tartás mellett, mint az előbb. Szótlanul állt fel mellőlem, én pedig nagy szemekkel néztem végig, ahogy elsétál. Tisztán látszott, hogy nem esett jól neki ténymegállapításom, pedig én tényleg rossz szándék nélkül szóltam hozzá. Bár így utólag be kellett látnom, hogy elég félre érthető voltam.

– Kimi – lépdeltem utána.

– Hm? – hümmögött, de nem nézet fel rám.

– Én se vagyok jó az ilyenekben – vontam vállat. – Mármint attól, hogy csaj vagyok nem szeretek lelkizni. Ez kicsit hülyén jött ki az előbb. Nem akartalak megsérteni ezzel a Roberts Räikkönen dologgal, csak még nem szoktam meg, hogy vagy. Tizenhat évet éltem le nélküled, és igaz, hogy mára együtt élünk, jó pár hete, de akkor is furcsa még.

– Nem kell elsietnünk semmit – pillantott rám lágyan, én pedig most először láttam meg ugyan azt a szemszínt, amit a tükörben láttam reggelente.

Sziasztok!

Kezdjük a résszel :) Mint mondtam érkezik pár új szereplő, az elmúlt részben az egyikőjükel megismerkedettetek, most ezt folytatjuk, meg majd a következő részben is. :) Jennit szeretők, örülhettek! :) Úgy írtam meg, ahogy a valóságban is képzelem. Akik az elejétől követnek engem, tudhatják, hogy nem igazán kedveltem őt, de némi háttérinfó után ez gyökeresen megváltozott :) Azt hiszem nem árulok el titkot, ha leírom nektek, hogy itt teljesen pozitív ember lesz, az azonban egyenlőre maradjon az én titkom, hogy milyen szerepet tölt be a párosunk életében. :)

Nem kicsit változott meg a kinézet! :) Három kategóriára osztottam a blogot, és eszerint készültek el a képek is. Történetek, Novellagyűjtemény és a One mintue storie’s.

 A köszönet ezúttal is Kittit illeti, mivel ő a szakértője a kódos desingoknak. Ahogy FB-on is írtam, nem illik nagyon haza beszélni, de én totál imádom a kinézetet úgy az első másodperctől kezdve! Remélem nektek is tetszeni fog majd! :) Ha van kedvetek írjatok pár sort erről is ;) Köszönöm a támogatást, nagyon jól esik :) ♥

L.