Kilenc

…Q…

<Kimi>

Rövidgatyában ténferegtem le kávét főzni. Ez a kilenc órás kelés, hát nem az én műfajom! Lexi köntösben csoszogott le nem sokkal később és lehangolt arccal fordult felém.

– Biztos jó ötlet ez, hogy ide jön egy tanár?

– Van jobb terved? – vontam fel a szemöldököm.

– Naná, hogy van! Mondjuk, halaszthatnék egy évet– kezdett kampányolni.

– Ne is folytasd – öntöttem kávét magamnak. – Édesanyád még engem is fejbe kólintana, nem csak téged, ha ezt hagynám.

– Ez igaz – hümmögött nagy sóhaj mellett. – Hiányzik anya…

– Tudom – bólintottam.

Annyira elárvult volt, ahogy ott ücsörgött mellettem a bárszéken, miközben bánatos tekintet mellett pillantott rám. Felsóhajtottam és a vállára tettem a kezem.

– Ne félj kicsi lány, én itt leszek – mormogtam.

 Meglepetésemre nekem dőlt és mellkasomra hajtotta a fejét. Nem is rossz ez így!

– Tommi mikor jön? – kérdezett rá pár perces csend után.

– Délután valamikor – vontam vállat. – Pontosan nem tudom.

– Szerinted ő tud segíteni?

– Aham. Különben nem is hívtam volna fel. A kölyök szerint is…

– Kölyök? – vágott bele.

Mér’? Mér’ nem tudja megvárni, míg elmondom! Ehh!

– Seba.

– Éhes vagyok – csúszott le a székről.

Már megint! Tiniskedik itt nekem. Meg se várja, hogy befejezzek valamit, máris belecsap valami másba!

A megbeszélt időpontban felbúgott a kaputelefon. Felesleges lett volna dumálnom az illetővel, a kis monitoron láttam, hogy ki érkezik, így csak lenyomtam a kapuzárat.

– Lexiii! – kiabáltam fel.

– Igen? – dübörgött le a lépcsőn.

Ehh, egyszer úgy le fog zúgni onnan!

– Megjött Léá – sóhajtottam.

Fintorba futott az arca, így én is felvontam szemöldököm. Nem miattam parádézunk, szöszikém! Ezt láthatta is rajtam, mert megadó sóhajtás mellett rendezte vonásait. Amikor ajtót nyitottam, már egy mosolygós szőke állt mögöttem.

– Jó napot, a nevem Léá Kinley – nyújtotta felém a kezét.

Bakker! Én nem erre számítottam! Egy nagymamás kosztümű, szemüveges és szigorú nőnek képzeltem, erre beállít egy szőke bombázó?!

– Kimi Räikkönen – nyögtem ki a nevem. Gyorsan betessékeltem.

Ahogy elsétált mellettem automatikusan végignéztem rajta. Formás fenék!

– És a lányom, Lexi – tettem hozzá gyorsan.

– Szia – mosolygott kedvesen Lexire. – Szóval, neked kellene egy magántanár.

– Igen – bólintott szerényen, nekem pedig akkor esett le, hogy mit mondtam az előbb. A lányom. Ehem, ezt hangosan talán még csak háromszor mondtam ki.

– Milyen okból? Mármint, nyilván valamihez igazodnia kell, ha magán tanárra van szüksége – kezdte nyugodt hangon. – A kért anyagok – nyújtott felém egy mappát.

Valóban kértem pár papírt - pontosabban Steve -, de addigra már rég túl voltunk azon, hogy lenyomoztattam a csajt. E nélkül be se engedtem volna ide.

– Köszönöm – biccentettem, és átlapoztam, csupán a látszat kedvéért. Ami engem érdekelt, azt már tudtam. – Az ok egyszerűen annyi, hogy sokat utazunk. Nagyon sokat.

– Európán kívül is?

– Igen. Kína, Japán, Amerika, Ausztrália, stb. Tudja, hogy ki vagyok? – szegeztem neki a kérdést.

– Félig meddig – bólintott. – A minap megpillantottam a nevét egy cikkben. Amúgy nem tudtam, soha nem érdekeltek a moto…autósportok.

– Áhá – biccentettem. – Ez remek. Ami a munkát illeti, mondjuk, ha ön kapná meg, az azzal járna, hogy minden egyes olyan helyszínre el kellene utaznia, ahová Lexi is. Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon nem szokványos meló egy tanárnak, hiszen gondolom, nem ahhoz van szokva, hogy például, egy magángépen oktassa az anyagot.

– Hát valóban nem – vonta össze egy pillanatra a szemöldökét. – Tehát összegezzük. Azt várja Lexi leendő tanárától, hogy gyakorlatilag mindent feladva egy szó szerinti világ körüli útra induljon önökkel?

– Igen – biccentettem. Ebben a formában nagyon önzőnek hangzott ez a feladat, de ez van. – Nos, elsőre ijesztőnek tűnhet, de nyilván méltányos fizetés járna érte. Nem beszélve arról, hogy minden munkával kapcsolatos költség minket terhelne. Az utak nagy része úgy is a magángépemmel történik.

– Értem. Alaposan megfontolandó, de először is egy kicsit ismerkedhetnénk, hogy lássuk működne-e egy kapcsolat.

Működne–e egy kapcsolat? Ja, hogy Lexire céloz. Ehhh, ne a mellét fixírozd, Räikkönen!

– Mesélsz magadról? – kérdezte biztatóan Lexit nézve.

– Hát…öhm, tizenhat éves vagyok, és másodikos a gimiben. Mindig is jó jegyeim voltak. Anya sokat segített és figyelt rám.

– Az nagyon jó – bólogatott mosolyogva. – Nyelvet tanultál?

– Igen, olaszt és franciát.

– Sono felice di imparare I’ italiano!

– Ancho’io. Mi piacere!

Mi van???? Milyen piacra akar menni?

– Tényleg, te tudsz olaszul? – fordult felém Lexi.

– Ja. Taverna – vigyorodtam el, mire mindketten felnevettek.

– Ennyi? – érdeklődött Léá.

– Nagyjából – vonogattam a vállam.

– Akkor Önre is ráférne pár óra – somolygott a nő velem szemben. –  Amúgy azt mondtam Lexinek, hogy örülök az olasz nyelvismeretének, mire ő azt felelte; ő is, és szereti ezt a nyelvet. Van valami hobbid? – pillantott ismét Lexire.

Az enyémet is megkérdezhetné - vigyorogtam magamban.

– Műkorcsolya. Kiskorom óta oda vagyok a jeges sportokért, de egy vékony csaj nem illik a hoki csapatba – vont vállat egy grimasz mellett.

– A műkorcsolya szép sportág, viszont nagyon nehéz is. Elismerésem, hogy ilyen fiatalon ekkora kitartásod van hozzá.

– És ön? Mit lehet még tudni magáról? – kérdeztem. Lexi nem sokat tudott erről a nőről.

– A tanulmányaim nagy részét Londonban végeztem, de egy – egy évet tanultam Stockholmban, valamint New Yorkban a Columbia egyetemen is. Bizonyos ösztöndíjak segítségével. Itt élek, és itt is tanítok Svájcban.

Hmm, hogy is írta Steve? Szülök nem élnek, barátja nem ismeretes. Ehh, ettől még lehet valakije!

– Egyedül él? Gátolná valami az utazásban, ha úgy döntenék?

– Nem – ingatta fejét –, mármint nem akadályozna semmi, egyedül élek.

– Értem – hümmögtem. –Lexi, szeretnél kérdezni Miss Kinleytől?

– Nos… – fontolta meg szavait –, szerintem te már minden kellő információ birtokában vagy – pislogott rám szépen.

– Rendben – bólintottam. – Leá, akkor ebben az esetben is érdekelné az állás?

– Igen, ezért is jöttem el – nézett rám, szép szemekkel –, de meg kell fontoljam, hiszen ahogy mondta nem szokványos ajánlatról van szó.

– Érthető. Itt van egy összefoglaló terv az elkövetkezendő évről – az asztalon lévő mappa felé biccentettem. – Elviheti, tanulmányozni, stb. A mai beszélgetésről és a dokumentumról alá kellene írnia egy titoktartási nyilatkozatot is.

– Titoktartási nyilatkozat?

– Hogy semmi nem kerül ki innen – toltam elé a papírt. – Nézze, nagyon sokan kíváncsiak arra, hogy mi történik körülöttem. Ebből Lexit ki akarom hagyni, és nekem sem kellemes, ha minden második lapban saját magamat látom viszont. Megtanultam kezelni a sok szarságot, de azt nem hagyom, hogy a lányomat is kikezdjék.

– Én nem fogok erről beszélni, főleg nem egy magazinnak – sóhajtott halkan és elolvasás nélkül aláfirkantotta a papírt.

– Megbeszéljük Lexivel a helyzetet – kísértem ki. – Gondolja át maga is. Mához három napra, ugyan itt?

– Megfelel – biccentett. – Viszlát, Mr Räikkönen – nyújtotta felém vékonyka kezét. – Lexi – pillantott a mögöttem toporgó lányra, s sietősen távozott. Érdekes.

– Kedves volt – nézett fel rám vigyorogva. 

– Szóval, el tudod képzelni, hogy míg én muffint tömök befelé mondjuk… Kínából hazafelé jövet, téged a geometriával kínozzon? – vigyorogtam elégedetten. Nekem is szimpatikus volt ez a nő.

– Nem, mert Mark úgy sem engedné, hogy muffinal tömd magad – grimaszolt –, és hallottad, egy kis nyelvoktatás rád is rád férne! Tanulhatunk együtt olaszul!

– Aham, persze – bólintottam nagyot. – Tudok olaszul inni és enni, a többi meg nem mozgat.

– Bla, bla – forgatta szemeit és ellavírozott mellettem. – Kimi, nekem szimpi. Persze, még kicsit ismerkedhetnénk vele. Hívd el ebédre!

– Jó hogy nem randira – morogtam.

– Ugyan kérlek, fiatal vagyok, de nem hülye. Észrevettem, hogy megnézted. Alaposan – nevetgélt.

– Idegeneknél így szokás. Te se gondolod komolyan, hogy akárkit beengedek a házamba! – közöltem érdektelenül.

– Aha – nevetgélt az ásványvizébe.

– Te ne szemtelenkedj – figyelmeztettem, de csak pimaszul vigyorgott és elindult fel.

– Ettől függetlenül, ha jön, és elfogad minket, akkor mondhatnád neki, hogy maradjon ebédre, úgy is össze lesz velünk zárva – közölte roppant bölcs hangon.

Azt hiszem, meggyűlik a bajom ezzel a lánnyal…

– Lexiii! Ez a dög nem hagy békén! – dühöngtem. 

– Játszani akar veled – pillantott fel a könyvéből.

– De én nem – toltam el magamtól óvatosan. Még a végén megharap!

– Belehalnál, ha egy kicsit játszanál vele? – felvette a szőrmókot, és hozzám ballagott. – Nem dög!

– Jó-jó – mormogtam. – Nézd, most… nincs hangulatom hozzá, ugyanis olyan szeszélyes, mint te!

– Én nem vagyok szeszélyes – szegte fel az állát.

– Áhh, te neeem – szóltam vissza a vállam fölött. – Szerintem pakold el a kis barátodat rácson belülre, ugyanis megjött Tommi – mutattam a felkanyarodó autóra, a hatalmas nappali üvegén át.

– Uuuuu! – ugrott fel görényestől együtt, ami szemmel láthatóan nem tetszett a mukinak. Ezek szerint nem csak engem borít ki a szöszi! 

– Hello Tommi – kezeltünk le, miután kimentem a teraszra elé. Hátha nem sikerült időben görény mentesíteni a helyszínt.

– Kimster! Kíváncsivá tettél. Mi közöd neked a műkorcsolyához? – vigyorgott rám.

– Ne aggódj, nem én akarok piruettezni a jégen – biccentettem –, maradok a hokinál. Gyere, bemutatlak valakinek.

– Na, csak nem egy barátnő?

– Olyan vagy, mint Seb – forgattam meg szemeim. – Valójában igen, nő, de…

– Szia! – sóhajtott kedvesen Lexi, amikor beléptünk.

Zsebre dugott kezekkel figyeltem, ahogy Tommi álla megindul lefelé.

– Elég… fiatal – nyeldesett nagyokat, ezért hátba vágtam. – Szia.

– Tommi, ő itt Lexi. A lányom.

– He? – kapta rám pillantását. – Mármint izé… Lexi – nyeldesett nagyokat –, Tommi vagyok.

– Akarom én tudni, miért fogad mindenki ennyire lesokkoltan? – a szöszi egyből lebiggyesztette ajkát.

– Ne parázz – arcán végig simítottam a kézfejemmel –, nem miattad van. Illetve de, viszont nem azért, amire te gondolsz. Csak tudod, mióta elváltam nem az a monogám típus vagyok. És hát, azért tizenhat vagy. Marha fiatal voltam, amikor összehoztunk téged, szóval velem kapcsolatban max. egy pár hónapos csecsemőt várnának, nem egy kész ifjú hölgyet.

– Hát jó – sóhajtott nagyot.

– Szóval, Lexi a lányod – összegezte honfitársam, majd az említettre nézett. –Műkorcsolyázol.

Majdnem felröhögtem, az a bamba arc! Lex tényleg lesokkolja az embereket elsőre, én meg a markomban röhögök azon, ahogy az idióta haverjaim tátják a szájukat. Még hogy rémes színész lenne belőlem! Ehh, hát milyen szépen adom elő, hogy van egy gyerekem!

– Igen – bólintottam.

–Bőbeszédű, mint mindig – motyogta és Lexi felé fordult. – Miben lehetek a segítségetekre?

– A helyzet az, hogy Lex jönni fog velem a futamokra, így csapatban nem tud majd táncolni – foglaltam össze.

– Eleve azzal a sráccal sem tudok edzeni, akivel szoktam – sóhajtott csalódottan –, és így egyik egyesülethez sem mehetek.

– Nos… a helyzet az, hogy én hoki edző vagyok. Nem tudom mit tehetnék érted – grimaszolt elgondolkodva.

– Nem is arra gondoltam, hogy te piruettezgess – vázoltam, mire Lex egy gyilkos pillantást küldött felém –, viszont jó pár embert ismersz világszerte.

–Nos, Lexinek kell egy edző és lehet, hogy egy partner is. Csapatban nem fog tudni annyira felkészülni. Egyáltalán milyen szinten műveled ezt a sportot? Hobbi, vagy esetleg van távoli terved, hogy indulj valami versenyen?

– Is is. Pár versenyt nyertem már: körzeti, állami bajnokságokat.

– Szóló vagy pár?

– Mindkettő. Szólóban kezdtem, aztán Jeremaiával találkoztunk az egyik edzésen, követték egymást az események… és indultunk egy versenyen, amit meg is nyertünk.

– Látnom kéne, hogy mit tudsz – nézte érdeklődve a lányt, magamban elégedetten vigyorogtam. Tudtam, hogy Tommi nem fog tudni ellenállni egy fiatal tehetségnek. Legalábbis remélem, hogy tehetséges! –  Kimi azt mondta, hogy jöttök haza. Akkor talán…

– Hogy hová? – vágott bele Lexi, nagyokat pislogva.

– Hopp! – nyögött fel Tommi. – Bocs!

–Arra gondoltam, hogy a magyar verseny után elutazhatnák Finnországba. Megismerhetnéd a családot, meg ilyesmi.

Kinyitotta, majd becsukta a száját. Pár pillanattal később bizonytalan hangon kezdett beszélni.

– Végül is, miért ne? – hümmögött. – Te is ott leszel? – fordult Tommi felé. – Mármint, Finnországban? Akkor esetleg megmutathatom, hogy mit tudok.

– Erre gondoltam én is – bólogatott. – Lexi, én nem vagyok kori edző. Esetleg, a fizikális felkészülésedben segíthetek, de az is kérdéses, hiszen csapatot edzek, ráadásul sokat fogsz utazni. Viszont, ismerek pár trénert, akár Finnországból is, akik ebben a sportágban dolgoznak. Valamit csak összehozunk!

– Köszönöm! – pillantott rá hálásan Lexi.

Íme, egy remek ok, amiért haza kell utazni, és a lelkesedéstől még parázni is elfelejt! Zseni vagyok!

Sziasztok!

Kijött a tavasz, és vele együtt visszatér a magasabb fokú élet is a blogra? :) :P Nagyon örülök neki! :) Tartsátok meg ezt a jó szokásokat, hogy ilyen sok mindent írtok nekem :P

Újabb jelentős számhoz érkeztünk, és ez csak most tudatosult bennem. Szóval! 2029 megjegyzés!  :) Nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek, aki írt nekem! Tényleg nagyon hálás vagyok nektek a rengeteg támogatásért. És külön örülök annak, hogy megértettétek a múltkori bejegyzésemet. Természetesen eztán is törekedni fogok arra, hogy a lehető legjobb munkát adjam ki a kezemből, így bátran megígérhetem, hogy a minőség továbbra is garantált lesz :)

A részről. Bejött azok számítása, akik arra tippeltek, hogy nem épp olyan tanárnő érkezik, akire Kimi számít :D Az aztán már teljesen más kérdés, hogy a felszín alatt mi lapul. Vannak dolgok, amik olyan kézenfekvőek lehetnek, de vigyázat a látszat néha csalhat… :)

Várom nagyon, hogy erre a részre mit reagáltok, ugyanis egy kérdést ugyan megválaszoltam, de úgy érzem ezzel együtt újakat is felvetettem. :) Arról nem is beszélve, hogy további szereplők fognak érkezni….. :P De hogy kik, mikor, miért, hogyan? Az a jövő zenéje!

Új OMS mini novellának álltam neki tegnap este. Egyenlőre nem mondanék róla semmit, csupán egy kérésem lenne (amit a FB csoportban már este írtam is. Aki még nem tag, csatlakozzon! :P A fenti FB ionra kattintva eléritek). Arcot keresek a főszereplőmnek. Pár instrukció: minimum 25 éves legyen, ne finn. Akinek van képe hozzá, jelentkezzen valamilyen formában :)

Köszönöm!

Mindent! :)

L.