2014. január 25., szombat

Heart and Soul

Part 5

2012. november

India nem igazán kedvezett számunkra, mondtam is Kiminek, hogy az egész miatta van, ugyanis nem simogatott meg egy tehenet út közben!
-Ja, aztán meg megharap – cüccögött akkor.
Egymás után hat versenyt húztunk le, s csak kétszer volt alkalmunk haza látogatni, ez alatt a két hónap alatt. Abu Dhabi előkelő pályája és varázslatos hangulatú városa tárt karokkal fogadott minket. Bennem munkálkodott már a szezonvégi hajrá is, hiszen a sötétben véget érő versenyen kívül már csak kettő futam volt vissza. Harmadik helyen álltunk az egyéni versenyben – pontosabban Kimi, de én automatikusan mindig a többes számot használtam - míg a konstruktőrök között a negyediken, és bár a vb cím esélyünk már elszállt, bizakodva fordultam a hajrába.
-Hetvennégy kör a két edzésen, nem rossz – mormogtam magam elé, míg összesítettem a pénteki napunk eredményeit.
-Tetszetős az egy szetten megtett körök száma – helyeselt mellettem Mark.
-Na, megyünk már?! – toporgott a finn türelmetlenül.
-Egy perc – sóhajtottam – tudod, egyes finnek eredményeit kell elemezni.
-Egyes finnek már húznák innen a csíkot bakker – morrant fel. Megingattam fejem, és gyorsan feljegyeztem a holnapi teendőket, még véletlenül se maradjanak el.
-Túlélted! – néztem rá nagy szemekkel, míg a hotel liftjére vártunk.
-Addig pimaszkodsz, amíg itt hagylak – pöccintette meg orrom játékosan, de komolyan kinéztem belőle, hogy képes lenne itt hagyni.
-Hová megyünk amúgy? – tudakoltam.
-Fel.
-Kösz – forgattam meg szemeim – aztán?
-Fel – ismételte önmagát csúfondáros vigyor mellett.
-Kimi! – cüccögtem nevét bosszúsan.
-Van fent egy fasza kis vízi cuccos. Az múltkor is bejött, lazíthatnánk most is ilyen helyen.
-Mennyire olyan? – méregettem, csúszda egy luxus hotelben, olyan nincs. Vagy mégis?
-Hát itt nem raftingolunk – röhögött fel – de azért nem rossz a dolog, szóval ne zabálj be, mert aztán meg merhetlek ki a medencéből.
-Nem együtt kajálunk? – biggyesztettem le ajkaim.
-Tudod kicsi lány, vannak bizonyos szükségleteim, amit nem ártana enyhíteni, szóval kibírsz nélkülem egy félórát? – csúfolódott vigyor mellett. Bizonyos szükségletei?  What? Elmegy kurvázni, vagy mi a franc?
-Öhh…kurvázni akarsz? – kérdeztem rá ösztönösen. Nem akartam, de annyira kíváncsi voltam, hogy a szám önálló életre kellve mondta ki a szavakat. Arra számítottam… ehh, nem is tudom mire számítottam, de biztos nem arra, ahogy reagált. Hangos nevetésben tört ugyanis ki. Hosszasan hahotázott előttem, én meg csak értetlenül pislogtam rá. Ez hülye!
-Ena… én konkrétan a budira gondoltam, nem egy kóbor numerára! – végigsimított állán – de azért jó tudni, hogy te ilyenekre gondolsz!
-Nem gondolok – rágcsáltam ajkaimat – csupán nagyon félreérthető voltál, és lássuk be nem veted meg a nőket - tártam szét karjaim, ez az Ena, csinálj még nagyobb hülyét magadból! Tudatalattim igen csak bosszús képpel trappolt és vágta be az ajtót maga mögött.
-Fasza, hogy olyanokat nézel ki belőlem, hogy ilyenkor jön rám a kangörcs! – fintorgott.
-Ehh, Kimi – paskoltam meg vállát – láttam én már finnt napközben bordélyházban.
-Élni tudni kell – rántotta meg vállát vigyorogva – majd átmegyek, ok? – szólt vissza, majd eltűnt szobájában. Hát  ez egy cseppet kínos volt! – hümmögtem míg én is lehúztam kártyám pár ajtóval arrébb – ugyan! Kimi előtt az ilyen sosem lehet blama, max párszor részegen felemlegeti nekem még. Én legalábbis tuti ezt tenném az ő helyében! Ajándékba adtam neki egy sztorit, amivel szívathat, hát fasza csaj vagyok! –ingattam felem somolyogva.

~

-Arról suttognak, hogy Vettel nem tudott elég mintát szolgáltatni – vigyorgott rám Ed.
-Suttognak, vagy valós? – mormogtam, de le nem vettem szemem a laptopomról.
-Van ott pár FIA-s emberke– közölte.
-Mondj ujjat – kértem.
-Ó Sienna, hogy csak kötözködni tudsz!
-Nem, csak nem akarok holmi pletykára alapozni – pillantottam rá – valami vagy van, vagy nincs, nem szeretek légből kapott dolgokra hagyatkozni.
-Hű de mérnökös vagy! – ingatta a fejét.
-Na, lássuk! – pillantottam a kijelzőre, amin felvillant a FIA felirat – hopp! – sóhajtottam, mikor kiderült, hogy miért is vizsgálja az FIA a Red Bullt.
-Ebből büntetés lesz!
-Ne fogadj rá, elég jó a beszélőke a szomszédban – morgott bele Kyus.
-Na! – vigyorodtam el.
-De ha ez az igazság! – vont vállat – bizonyos helyek kívül esnek aaaa rendszabályozás kusza ösvényétől! – magyarázta virágnyelven.
-Nem politizálunk – figyelmeztettem mosolyogva, s lecsúsztam székemről – ha lesz büntetés, akkor lesz, ha nem, akkor nem. Mi  a saját házunk táján sepregessünk! Jó lenne már nyerni egyet, nem gondoljátok fiúk?! – néztem végig a társaságon – szóval a munkánkra koncentráljunk!
Hat óra magasságában sikerült elszabadulnom a csapattól, és ekkor még mindig nem tudtuk, hogy lesz e, s ha igen, milyen büntetés. Volt a vezetőknek egy olyan ötlete, hogy a pilótáink várják meg a végkifejletet, de Ayoval együtt hamar lebeszéltük őket erről a marhaságról.  Igen csak kilenc után rezzent meg a telefonom, az smsben Mark tudatta velem, hogy Sebastiant kizárták az időmérőről. Egy pillanatra emberi részem elgondolkodott azon, hogy az FIA néha érthetetlenül nagy büntetéseket ad, majd a bennem lakozó mérnök felülkerekedett, s azon agyaltam, a mínusz egy hely hogy is váltható előnyünkre.

~

-Melegítsd még a gumikat! – kértem Kimit a felvezető alatt, jobban visszahűltek a paplan levétele után, mint számítottam rá. Nem szólt vissza, nem is kellett, láttam a hőmérsékletemelkedésen, hogy eleget tesz kérésemnek. Még egyszer utoljára végignéztem az összes adaton, minden a normál tartományban mozgott.
-Előtted és utánad mindenki közepes keveréken van – informáltam – maradunk az eredeti felálláson.
-Ok.
-Kiminek kéne egy ok, megy egy no gomb – pislogott rám Mark, egyetlen pillanatra elvigyorodtam, majd ismét 110%-ban a munkámra koncentráltam. Árgus szemekkel figyeltük a rajt pillanatait, Kimi parádés előzése mindannyiunkat lenyűgözött, főleg, hogy aztán félelmetes tempóban lihegett Lewis mögött. Teltek a körök, de DRS segítségével sem tudott előzni.
-Ne gyilkold a gumijaidat! – szóltam rá – maradj le egy kicsit, ha nem tudod megelőzni! Ne menj folyton szélárnyékban.
-Itt még bajok lehetnek – mutatott a Kartikeyan – Rosberg párosra Mark a képernyő bal alsó sarkában. Egy körrel később csattantak.
-Safety car! – informáltam Kimit, de Markra pillantottam, aki csak a vállát vonogatta vigyorogva. Mit kószál bent Vettel? – kaptam oldalra a pillantásom. Második helyen voltunk, győzelmi esélyekkel, marhára nem hiányzott volna, hogy a RB betaktikázzon elénk valahogy…
-Na, mi lesz?! – kérdezte Kimi nyűgösen.
-Sok a törmelék, még legalább 3 kör szerintem – nyugtattam le. A restart számunkra nem volt eseménydús, Lewis ezúttal résen volt, egy centit sem hagyott Kiminek.
Öt körrel később viszont… lassult, lassult, megállt. MEGÁLLT.
-Lewis out. Kimi, P1. Még 35 kör.
-Látom - így a válasz.
-Alonso van mögötted, nem veszélyes ránk egyenlőre – informáltam tovább – tartsd a tempót.
-Ok.
-Alonso egyszer jön szerintem – vázolta Mark – Vettel?
-SC alatt volt bent, lágyat kapott. Szerintem jön még egyszer – válaszoltam – lehetséges, hogy bepróbálkoznak eggyel, de, elég esélytelennek érzem. Kijött Alonso! – figyeltem a számlálót – még jók a szektoraink, maradunk!
Helyeslően bólintott, én is egy cserét terveztem be, és mivel a finn remekül kezelte a Pirelliket, akartam pár plusz kört. Minél kevesebb marad a lágyra, annál frissebb lesz, ki tudja, mit hoz a mai verseny még?
-BOX a kör végén! – nyomtam le a finn rádióját, három körrel később. Megint mértem a boxmunkánkat, a srácok kifejezetten jól teljesítették a cserét, elégedetten fordultam vissza a monitorok felé.
-Használd ki a friss szettet, autózz ki egy bő 5 mp-es előnyt – kértem – 23 kör.
-Tudom, tudom.
-Leszarom, hogy tudja – vontam vállat, akkor is el fogom mondani neki, még véletlenül se akarok abba a hibába esni, hogy egy kézenfekvő dolgon csúszunk el.
Teltek a körök, a helyzetünk optimális volt, de egy pillanatra sem engedtem el magam. Egy verseny csak akkor a tiéd, ha a belengetett kockászászló alatt rongyolsz át. Egészen addig lehetsz első helyen, de még nem győztes.
-Figyelj a gumikra – kértem határozottan – végig megyünk.
-Sienna, tudom! – morgott vissza adrenalinos hangon. Arra figyeltem, hogy ne a kritikus pontokon rádiózzak neki, de amúgy konkrétan figyelmen kívül hagytam az agresszívoskodását.
-Alonso van mögötted öt másodpercnyire – tájékoztattam, egy amúgy fontos dologról.
-„Hagyj békén, tudom mit csinálok” – csattant a hangja, felvontam szemöldököm, bazd meg Kimster csak szállj ki abból a nyamvadt autóból!
-Meg ne próbálj hasonlóan reagálni! – utasított Éric, hüm, ennyire látszott az arcomon mire gondoltam?! Összeszűkült tekintet mellett biccentettem, amolyan nyugi főnök üzenettel. 
-Safety car! – sóhajtottam a beleset miatt – az előző restartnál hidegek voltak a gumik, figyelj, hogy mind a négyet melegítsd! -„Igen, igen, igen, folyamatosan ezt csinálom, nem kell, hogy minden másodpercben figyelmeztess” – ordította. 
-Akkor csináld is, ne csak pofázz róla! – feleltem én is ingerülten. HOPPÁ!- kaptam szám elé kezem, óvatosan Markra sandítottam, aki csak ingatta fejét, de mintha lett volna egy halvány mosoly a szája sarkában, aztán Éricre…. hát neki nem hogy halvány mosolya nem volt, de lehet, ha nem tolják az arcába a kamerát, elhúzta volna az ujját a nyaka előtt, jelezve nekem, hogy az egyik tribün alatt ásnak el, ha még egyszer így szólok vissza a versenyt vezető pilótámnak.
-Másfél másodpercnyire van tőled – közöltem vele – a következő körre DRS-t használhat, figyelj!
Nem reagált, de a tempója egy kicsit megugrott. Két kör volt vissza, a gumik állapota nem tette lehetővé, hogy ennél nagyobb tempót fusson, de tudtam, hogy attól, hogy Alonso ott toporog mögötte még nincs veszve semmi. Egy dolog utolérni valakit, más meg is előzni. Főleg, ha az illetőt Kimi Räikkönennek hívják! Abban a pillanatban, hogy Kimi elhúzott a zászló alatt kiengedtem a tüdőmben rekedt levegőt, és nevetve nyomtam le a rádiót.
-Gratulálok Kimi, megnyerted az Adu Dhabi futamot! Szép volt!!!
-Kösz… szép munka volt Ena! Kösz mindenkinek srácok! Jó volt az autó, a tempó. Megünnepeljük! – ígért be.
-Fanatasztikus verseny volt Kimi! – szólt Éric – elismerésem, 100% - ot nyújtottál, ha nem többet. Gratulálok fiúk, lányok mindenkinek!
-Megcsinálta! – ugrottam Mark nyakába. Tőlem szokatlan módon őrjöngésbe kezdtem, épp úgy, mint a csapat többi tagja. Kézről kézre adtak a szerelők, általános őrület, és vigyorgás volt jellemző úgy konkrétan mindenkire. Olyan gyorsan történt minden! Amióta elhatároztam, hogy mérnök akarok lenni, és egy nap a száguldó cirkuszban dolgozni, ezt a pillanatot vártam. És most itt volt. Itt dübörgött, elemi erővel lüktetett körülöttem, s mindezt úgy megélni, hogy Kimi a pilótám… szabályosan éreztem, ahogy ezek a pillanatok örökre beleégnek emlékezetembe.

Kimi

Bakker, tökéletesen láttam, hogy Hamilton elszállt, elvégre előttem karistolt, de azért Ena rám szólt. Ehh… beszélnem kell vele erről a rádió témáról, előszeretettel mondogat olyan infókat, amiket én is tudok.
-Használd ki a friss szettet, autózz ki egy bő 5 mp-es előnyt – kért – 23 kör.
-Tudom, tudom – sóhajtoztam.
Kábé három körig nyomhattam neki üzenet nélkül.
-Figyelj a gumikra – szólt – végig megyünk.
-Sienna, tudom! – morogtam vissza. Komolyan olyan retardáltnak tart, hogy ne jegyezzek meg egy olyan infót, amit vagy hatszor elmondott már?! Ehh, tudjuk be a tapasztalatlanságának… ?
-Alonso van mögötted öt másodpercnyire – folytatta.
-„Hagyj békén, tudom mit csinálok” – vesztettem el a türelmemet, pontosan látom a tükörben, hogy mögöttem van, és, hogy mennyire veszélyes.
-Safety car! –közölte– az előző restartnál hidegek voltak a gumik, figyelj, hogy mind a négyet melegítsd….
-„Igen, igen, igen, folyamatosan ezt csinálom, nem kell, hogy minden másodpercben figyelmeztess” – ordítottam, hát most kapok agyvérzést! De komolyan! Nem először állok vezető helyen, csak tudom mire kell figyelnem!
-Akkor csináld is, ne csak pofázz róla! – felelte hasonló stílusban, egy pillanatra meghökkentem, de jobban láttam nem pofázni, képes lett volna egy monológot lenyomni itt nekem cserébe. Ehh, csak nőkkel ne kezdjen az ember bakker!
-Másfél másodpercnyire van tőled, a következő körre DRS-t használhat, figyelj!
Ehh, kösz bakker! Én is látom, hogy közeledik! Látom a visszapillantóban, tökéletesen tudom, hogy mekkora kockázatot jelent számomra… Ena, Ena az agyam száll el miatta!
-Gratulálok Kimi, megnyerted az Adu Dhabi futamot! Szép volt!!! – nevetgélt fülembe, na, jó, ez az üzenet nem zavart be…
-Kösz… szép munka volt Ena! Kösz mindenkinek srácok! Jó volt az autó, a tempó. Megünnepeljük! – ígértem be. Vigyorogva ingattam meg fejem, kurva élet, megvan!
-Fanatasztikus verseny volt Kimi! – szólt Éric – elismerésem, 100% - t nyújtottál, ha nem többet. Gratulálok fiúk, lányok mindenkinek!


Sienna

Soha nem tartottam magam egy gyenge nőnek, de komolyan tartottam attól, hogy végig fogom bőgni a díjátadó ceremóniát.  Ott állt fent és nem is tudom hirtelen mire gondolt. Arcáról szokás szerint nem sok mindent lehetett leolvasni, de én mégis biztos voltam abban, hogy ott belül, örül, s büszke. És, hogy honnan tudtam? Ismertem.
Viszont nem csak nekem fordult meg a fejemben, hogy mire gondolhat a győztes. David vigyorogva emlékeztette, hogy utolsó sikerét 2009-ben a belga futamon aratta, majd rákérdezett arra, hogy vajon mit is gondolhat, milyen érzései vannak most.
-„Nem nagyon vannak” – közölte fapofával, a tömeg hangosan morajlott. Nevettünk, mert laza volt a válasz, de ő ezt komolyan is gondolta.
-Az emberek kíváncsiak arra, hogy milyen a győztes öröme… - próbálkozott ismét David.
-„Hát… múltkor még azért csesztetek le, mert nem mosolyogtam annyit, szóval….” – folytatta
vállvonogatás és egy hamiskás vigyor mellett. Hangos nevetésben törtem ki, mint ahogy mellettem vagy ezer ember még, a taps, és elismerő fütty koncertről nem is beszélve,  s általános hangzavart keltve. Ők mentek az interjúszobába, én pedig a ketrecbe, hogy hamar letudjam a PR kötelezettségeimet. Nem akartam mást, csak ünnepelni, ünnepelni ezt a fantasztikus győzelmet, és a csapatmunkánkat.
-Kimi Räikkönen versenymérnöke Sienna Wals – kezdte az egyik Skyos riporter – gratulálunk Sienna a futamgyőzelemhez. Az első győzelmetekhez együtt. Milyen érzések vannak benned most?
-Köszönöm – biccentettem mosolyogva – nos… elég sok minden kevereg most bennem, de leginkább az öröm, és büszkeség. Megmutattuk, hogy mit tudunk, hogy mennyire jó csapat vagyunk.
-Régóta a levegőben lógott ez a győzelem. Miért csak most sikerült megvalósítani?
-Fontos, hogy az emberek megértsék, az F1 nagyon összetett sport. Millió kicsi részletnek kell egyeznie, hogy sikeres futamhétvégét zárjunk, és egy adag szerencse is kell. Mint, ahogy eddig is, most is minden tőlünk telhetőt megtettünk a siker érdekében. Mára állt össze minden, ahhoz, hogy nyerhessünk. Kimi fantasztikus munkát végzett az autóval, a szerelőink villámgyorsan dolgoztak, rendben voltunk, mint csapat…
-Első győzelem Kimi visszatérése óta, és első győzelem neked is. Első nőként ülsz versenymérnöki székben egy pilóta mellett, egyre nagyobb hírnévre teszel szert, és egyre nagyobb a rajongótáborod. Lassan példaképpé válsz, hogy lehet ezt feldolgozni?
-Nem tartom magam példaképnek – ingattam fejem – sem ikonikus személynek. Teszem a dolgom, amennyire csak tudom tökéletesen, és ennyi. Mérnök vagyok igen, de rajtam kívül több női mérnökkel találkozhatsz, szóval számomra nem nagy dolog ez az egész. Kimi nem azért nyert ma, mert női mérnöke van. Én nem azért vagyok itt, mert nő vagyok – figyelmeztettem óvatosan a tömeget – valóban remek dolog fogadni a gratulációkat, de ez vele jár. Amikor hibáztunk voltak, akik acsarkodtak rám, de hát ez van.
-Szokatlan módon, te mindig szerencsét kívánsz Kiminek. Miért? – jött egy agyatlan kérdés.
-Ehh, mert azt szeretném, hogy szerencsés futamunk legyen… Mondok jobbat – jött elő gonoszkodó énem – régóta baráti kapcsolat fűz össze minket.
-Akkor nem vagy mérges rá az üzenetek miatt? – kérdezte vigyorogva Natali, elnevettem magam – bár egyszer te is keményebben szóltál vissza.
-De, nagyon is! – kuncogtam tovább – tudod, rettentően nagy adrenalin bomba van mindenkiben. Főleg a pilótákban. Ezek a rádió üzenetek megszokottak, csak ugye bizonyos dolgokat nem lehet bejátszani, pedig ha lehetne, az emberek nem lepődnének meg ezen a kis tudom mit csinálok szócsatán. Mindazonáltal van ennek egy nagyon lényeges mondani valója. Kimi rendkívül motivált, és minden idegszálával a győzelemre koncentrál, kell ennél több?

Hangos ujjongás jelezte: győztes pilóta érkezik. Az overáll hanyagul megkötve derekán, széles vigyor…és sör. Nevetve indultam felé, képtelen lettem volna megállni, hogy úgy konkrétan rá ne vessem magam.
-Gratulálok bajnok! – sóhajtottam mikor szorosan a karjaiba zárt – nagyon büszke vagyok rád!
-Ehh, de érzelgős vagy – rötyögött fülem mellett, de komoly pillantással nézett rám – jók voltunk Ena.
-Szerintem is! – bólintottam komolyan – jó csapat vagyunk!
-Eléggé – vigyorgott ismét – és tuti te vagy a legszexibb mérnök.
-Kösz – fintorodtam el, a srácok kettő másodperces türelme kábé eddig tartott, csoportosan támadták le Kimit, és mivel előtte álltam még, engem is…
-Csapatfozóóótás! – üvöltött a zűrzavarba Stephan – kifelé emberek – Ed, tedd le azt az üveget… sört nem viszünk… - csóválta fejét nevetve.
-De Kiminél is van! - váltott védekező üzemmódba.
-Abban a pillanatban, hogy te nyertél, hozhatsz piát – veregettem vállon szépen pislogva, de hatalmas mosollyal ajkaimon – addig meg nem!
-Szemtelen! – kortyolt még egy nagyot mielőtt kivette volna Stephan a kezéből az üveget.
Kint hatalmas tömeg fogadott minket, hangoskodva álltunk be, természetesen Kimi és én utoljára soroltunk be, vigyorogva guggoltam Ed mellé.
-Ena? – vigyorgott rám Kimi – asszem’ ma bebaszunk!
-Én nem hiszem, hanem tudom! – nevettem fel, átkarolta vállam, kicsit közelebb húzva magához, s miután gondosan elrejtette az üveget felmutatta hüvelykujját. Villantak a vakuk, nagyon sokszor de én biztos voltam abban, hogy képek nélkül is örökké megmarad bennem ez a pillanat.

Sziasztok!

Egy olyan hétvégéről olvashattatok, amire, azt hiszem mindenki nagyon szívesen emlékszik vissza… :)
Na, ezért is jó, hogy Ena mérnök, ilyen szempontból megalkotni ezt a részt… remekül szórakoztam az írása közben :P miközben felelevenítettem magamban a győzelmi örömömet :) :D
A továbbiakban… nos, nem mondok semmit. Felkerült a H&S Plakátja, és tartalma. Olvassátok el, aztán hátha lesznek ötleteitek a jövőt illetőleg :D ;) Az ottani szereplők képei bővüljenek? Mark, és Mark, James, Éric, ilyen emberkékkel? Szeretnétek? :) És ha már képeknél tartunk :D minden történethez felvittem új képeket, valamint pl SZJÚ esetében a lányok apjáról, tehát az eddig nem „képesített” karakterekről is :) Hogy tetszik amúgy ez az újítás? :) És még egy infó: a felső menüsor megváltozott, a Novellákat ezen túl a Novellagyűjteményben találjátok (vagy az adott nov. Plakátjára kattintva)!

Mivel sokan vizsgáztok, és egyebek, áttérünk a heti egy részre. Aztán, majd ha mutatkozik, hogy van igény többre, visszatérhetünk a heti 3-4 részre is. :) Remélem, nem tartotok ez miatt rossz embernek, vagy… ilyesmi, de fontos, hogy megértsétek, rengeteg időt vesz igénybe a blog, és ha azt látom nincs rá kereslet, én sem „erőlködöm”. Nyilván tudom és meg is értem, hogy mostanság sok minden van, épp ezért gondoltam erre, hogy alkalmazkodjunk egymáshoz! :) Véleményeket erről is és természetesen a részről is nagyon várok, s egyben köszönöm, az eddigieket. Megszámoltam amúgy, 92 pipa érkezett a GFTP részhez :O fantasztikus!  Köszi mindenkinek! :)

L



10 megjegyzés:

  1. Szia!
    Örömmel nyújtom át neked ezt a díjat,mely jelképezi,hogy milyen jó író is vagy!
    http://almokcelokesakegyetlenvalosag.blogspot.hu/2014/01/elso-dij.html

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Imádtam 2012-ben AD-t hisz az a győzelem egy VB címmel ért fel a Raikkönen drukkereknél :) Aztán Ausztrália 2013-ban, aztán szinte csak szar dolgok történtek, de az még egy cseppet odébb van.
    Kimi rádiós üzenetei és Ena visszaszólási illetve gondolatai nagyon ott voltak a szeren, kedvenc rész:"Éricre…. hát neki nem hogy halvány mosolya nem volt… de lehet, ha nem tolják az arcába a kamerát, elhúzta volna az ujját a nyaka előtt, jelezve nekem, hogy az egyik tribün alatt ásnak el, ha még egyszer így szólok vissza a versenyt vezető pilótámnak…" Most már lassan kiderülhetne kit kivel fogsz összeboronálni: Kimi-Ena vagy Ena /ismeretlen férfi/nő :D Kimi- Jenni vagy ismeretlen nő :) szóval valami kis utat mutass.
    Várom a folytatást :) Remélem drága olvasóid összedobnak neked egy 10-15 hozzászólást és hozod a folytatást :)

    VálaszTörlés
  3. Szia :)
    Jó volt kicsit utazni az emlékekben ezáltal a fejezet által :) Igaza van Gonoszkának, az a győzelem... Kimi akkor óriási bravúrral versenyzett, megmutatta, hogyha minden adott, akkor hatalmas veszélyforrás és számolni kell vele, mert minden lehetőséget megragad ahhoz, hogy újra a csúcson legyen! :)
    Azt tudjuk, hogy Kimi és Ena nagyon jó barátok, hogy remekül dolgoznak együtt, és remekül megvannak ők igy is, de azt hiszem lassan beindulhatna az élet és... összejöhetnének :) Ne érts félre, ezzel nem azt szerettem volna sugallni, hogy unalmas a történet -mert ez sosincs így, ha rólad van szó-, csak kíváncsi vagyok, hogyan tudnának egymás mellett dolgozni, ha együtt lennének :) És hogyan kezelnék az érzelmeiket :)
    De ez a győzelem, és az utána következő mulatás majd talán megadja a löketet nekik :)
    puszi
    Reny

    VálaszTörlés
  4. Szia hosszas idő után visszatértem végre vége a vizsgáknak ... vissza kellett olvasnom a történeteket mert az elmúlt 1 hónapban gép elé csak ritkán kerültem!
    Nagyon szuper kis történet lett ! 2012-es Abu Dhabi nagydijjra szerintem minden Kimi rajongó örömmel emlékszik vissza hisz megváltás volt számunkra... nagyon örülök hogy belekerült a történetbe... főleg a rádió beszélgetések is! Kiváncsi vagyok hogy mi fog kialakulni Kimi - Ena között! Ismételni tudom magam nagyon szuper rész lett !! Várom a folytatást

    Kiara

    VálaszTörlés
  5. Szia Liina!

    Az az igazság, hogy tetszik a történet, de nem egészen tudom eldönteni, hogy ebből lesz e szerelem vagy nem, mármint Kimi és Ena között :)
    Kiminél észre vehető hogy vonzódik a lányhoz, de Enánál csak azt látom, hogy szereti a finnt barátként, rajong érte valamilyen szinten. Szóval most az az érzésem, hogy nem lesz köztük semmi, legfeljebb csak veszekedés veszekedés hátán, mert Ena is ellene fordul miután szerződést köt a Ferrarival. Egy szó mint 100 Jenninek szurkolok :)

    Mindig jó a 2012-es Abu Dhabi nagydíjról olvasni :)

    Várom a folytatást :)

    Bömbi

    VálaszTörlés
  6. Szia FT-m!

    Jó pár résszel le voltam maradva, köszönhetően a vizsgáknak.. viszont bepótoltam mindent és ismét lelkes olvasód és kommentelőd leszek. :)
    Előjött bennem a kérdés, hogy vajon mikor fog (egyáltalán) előrelépés történni a Kimi és Ena közti kapcsolatban? De rájöttem, hogy nem kell ezeket a dolgokat siettetni, ugyanis, hogy egy zsenit idézzek (majdnem): "tudod, hogy mit csinálsz" :D

    Nagyon tetszett, hogy mindkét szemszögből bemutattad a futam egy részét, jó volt olvasni a két főszereplő eltérő gondolatait. Egyik kedvenc részem belőle, mikor Ena visszaszólt Kiminek. Azon behaltam, annyira előttem volt, meg utána Markék reakciója is. :D

    Remélem a futamot követő bulival fogod kezdeni a következő fejezetet, és valamiért sejtem, hogy ott történni fog kettejük közt 'valami'. :P :D

    VálaszTörlés
  7. Szia Liina!

    Nagyon tetszik ez a történet és kíváncsi vagyok, hogy mi lesz köztük. Jó volt ezt a versenyt olvasni és az oda-vissza szólogatás... :) Vajon a nagy ünneplésben nem kerülnek még közelebb egymáshoz?
    Várom a folytatást.

    emi

    VálaszTörlés
  8. Szia :)

    pfff, turom, korábban is jöhettem volna, h már vége a vizsgáknak, de marha rohanós napjaim vannak, bocsánat :( :/

    én sem tudom eldönteni, h a szerelmi szálak hogy fognak itt alakulni..... Kimin úgy érzem, h csak húzza Enát, nő, ezért flörtöl vele, de semmi komolyat nem tervez vele, Enának meg persze bejön Kimi, mert ő Kimi :D . én örülnék neki, ha most nem egymással jönnének össze, az olyan snassz lenne: a női mérnök összejön a sztárpilótával :/ izgalmasabb lenne, ha mind a ketten másba habarodnának bele, mert ilyen még úgyse volt amúgy, h a két főszereplőnek végül más-más párja lett volna :)

    ez a futamvisszaemlékezés fantasztikus lett! az végképp tetszett, h Ena így visszapofázott Kiminek :D

    szóval sok kérdőjel vsn bennem a történetet illetően.... Meglátjuk, h mennyit tudsz majd negválaszolni az idő múlásával :)

    VálaszTörlés
  9. Szia!

    Azt hiszem egyet értek Andival. Olyan még úgyse, volt, hogy a két főszereplő nem egymással jön össze. Nekem az az érzésem, hogy Ena valamelyik Lotusos fejessel fog összejönni, Kimi meg vissza megy Jennihez ahol a helye van. Olyan szépek voltak együtt, kár hogy elváltak. szerintem Kimihez egyáltalán nem illik ez az új nő, mi is a neve? Mira? Szép, szép a nő, de olyan internet függő, mutogatós. Jenni meg Jenni. Kimi mellé ő illik.

    Várom a folytatást.

    Dee

    VálaszTörlés
  10. Szia
    Szerintem nagyon jo lett a rész és ami Ena és Kimi kapcsolatát illeti szerintem össte illenek én szivesen láttnám öket együtt de ez csak rajtad mulik mondjukaz is jo lenne ha kimit mással hoznád össze és barátok maradnának de az jobb lenne ha együtt lenének.

    VálaszTörlés