Hat

…Q…

<Lexi>

-Szia anyu – sóhajtottam, ahogy térdre ereszkedtem a sírja előtt. Kereken egy hónap telt el azóta,

hogy… elment. Ebben a négy hétben gyökeresen megváltozott az életem, és én nem tudtam mit tenni ellene. Ha akartam, ha nem… megtörtént.  – tudod…azt hiszem, most egy darabig nem fogok tudni eljönni. Most lesz Kimi angliai versenye, és utána végleg Svájcba költözöm. Voltam Kanadában vele, érdekes volt…- felsóhajtottam – hiányzol anya… nem tudom, hogy jó ötlet e itt hagyni a nagyiékat… csak azt, hogy nem jó nélküled abban a házban lenni. Olyan üres úgy. Annyiszor elolvastam a leveledet anya, hogy már szinte szó szerint tudom…és biztos vagyok abban, hogy te tudtad, hogy jól sül el, ha hozzá költözöm, ezért is kértél erre, igaz? Ugye anyu? Szeretlek anya…mindig…

Automatikusan végigsimítottam zsebemen, a levél, anya utolsó levele, mindig velem volt….

„Drága kicsi lányom!

Annyi mindent szerettem volna megélni veled, elmondani ezerszer, hogy büszke vagyok rád, és szeretlek. Valamiért ez nem lehetséges. De tudnod kell, hogy attól még, hogy a fizikális világban nem leszek veled, végig kísérem az utad, és a szívedben örökké együtt lehetünk! Kérlek szépen Lexi, egy pillanatig se add fel a hited önmagad felé! Csodálatos kislány vagy, az én személyes angyalkám! Éltem legboldogabb pillanatait neked köszönhetem, a földi létem eszenciáját te adtad meg. Különleges ifjú hölgy lett belőled, és ezt Kimi is megérezte már. Tudod, hogy elbűvölöd? Ó kicsim, mint mindenkit! Szeretném, ha a távozásom után Kimihez költöznél. Ismerlek, és tudom, hogy rá is mérges leszel, okolni fogod, de kérlek, bízz bennem! Ő jó ember, és igyekszik jó apa lenni…de ehhez kell a te segítséged is. Lexi, feltétel nélküli bizalommal fordulok felé, ha benne még nem, bennem higgy. Mamiék is támogatni fognak téged, de te is tudod, hogy örökké ők sem lehetnek melletted.

Bármit megadnék azért, hogy még veled legyek! De…nem lehet, és nekem a szívem szakad meg, hogy nem vigasztalhatlak majd, nem látlak mennyasszonyként, vagy, ahogy növekedni fog a pocakod, ha kisbabát vársz. Ó én édes angyalkám! Tudd, hogy mindig is nagyon büszke voltam rád, és, hogy nálad jobb gyermeket nem is kívánhattam volna. Szeretlek Lexi, és életed minden egyes napján vigyázni fogok rád.

Előtted az élet, és bár tudom, hogy most fáj, és nehéz, hogy ez igazságtalan és egyedül érzed magad, de talpra kell állnod. Légy erős kicsim, és mindig maradj olyan tiszta lelkű és különleges, mint amilyen most vagy! Kimi, az édes apád, segíteni fogja az utad, bármerre jársz is, ne feledd, sosem leszel egyedül…

Szeretlek!

                                                                                            Anya”

Pár pillanattal később felálltam és visszasétáltam a parkolóba. Én kértem Kimit, hogy ne jöjjön velem, és ő kérdés nélkül teljesítette. Jó lesz vele. Legalábbis azt hiszem… Hiszek benned anya…

<Kimi>

Szia anyu, van egy lányom!  vagy Hello anya! Képzeld, van egy unokád. Hát ez elég béna így…

-Kimi – zökkentett ki Lexi a gondolatmenetemből.

-Hm? – pillantottam fel rá.

-Akkor ma megismerem az… anyukádat? – kérdezte félénken.

-Igen. Nemsokára megyek érte a reptérre – csuktam össze laptopom – de figyelj, még mindig lehet másképp…

-Nem, nem – vágott bele – tudod… itt minden új, és… rájöttem, hogy ha nem dacolok ezzel könnyebb lesz, és… anya is ezt akarná, szóval…

-Lexi, te egy nagyon okos ifjú hölgy vagy – mondtam őszintén, biztos csak 16? Ehh a múltkori hisztijéből lejön, hogy igen…

-Kösz – mosolyodott el félszegen.

-Biztos, hogy nincsen másra szükséged a szobádba? – kérdeztem rá.

-Nem, így is rengeteg dolgot kaptam tőled… - rágcsálta ajkát zavartan, persze, hiszen a lányom vagy!

-Gondolkodtam ezen a suli dolgon – húztam fel egyik lábam kényelmesen – ki fog derülni, hogy a lányom vagy, és ez nem feltétlenül jó. Mármint nem szeretném, hogy megtapasztald, hogy milyen, amikor érdekből barátkoznak az emberrel.

-És hogy lehet ezt elkerülni? – helyezkedett törökülésbe – vagy hogy lesz? Én itt leszek Svájcban, te pedig utazgatsz? És akkor… egyedül lennék?

-Dehogy – meredtem rá – sosem hagynálak egyedül itt! Még úgy sem, hogy tudom, kiba… piszok jó a biztonsági rendszer! Szóval arra gondoltam, hogy mi lenne, ha magántanuló lennél?

-Magántauló? Beköltöztetsz egy tanárt ide, vagy mi?

-Nem – ingattam meg fejem – jönnétek velem! Annak semmi értelme, hogy hetekig utazgatom, míg te itt vagy. Mármint érted, nem… akarok több időt elpazarolni…

-Ó. Értem… hát ez jól hangzik – megvonta vállát, de ez nem a közönyösség jele volt, hanem a félszegségé – viszont mi lesz akkor Lokival?

-Az meg ki? – vontam fel szemöldököm.

-Loki az én fehér görényem – sóhajtott vigyorogva – azt szeretném, ha velem lehetne, tudod, már kicsi kora óta az enyém. Az elmúlt időkben a mamáék figyeltek rá, nem igazán voltam… önmagam – szomorodott el egy pillanat alatt – de hiányzik, és ahogy a mami mondja, én is neki…

-Hát… hozd – vontam vállat, bármit, csak ne legyen ilyen szomorú.

-Tényleg megengeded? – pillogott rám nagy szemekkel, ártatlan kölyökkutya hatást elérve.

-Tényleg – bólintottam határozottan, bár egyáltalán nem voltam biztos benne. Görény? Itt? És ha megrág valami vezetéket? Hm, jobb ha szólok Bertának, hogy ne lepődjön meg mikor jön takarítani…még a végén agyon veri nekem ijedtében…aztán meg Lexi kiakad itt, mert kinyírták aaa mijét, ja a  görényt!

-Akkor… hogyha jönnek el is hozhatnák ide…

-Oké. És milyen…ketrec kell neki? Vagy ilyen.. izé…futtató?

-Ez nem hörcsög – kuncogott fel – mutatok róla képet, jó? – állt fel válaszra sem várva – tök édes, meg minden, meglátod, te is megszereted – pillantott vissza menet közben. Mennyire feldobta, hogy erről a kis dögről beszélhet…

***

-Nem vagy te nagyon sovány gyerekem? – nézett végig rajtam anya.

-Nem –forgattam meg szemeimet – Mark így is kínoz eleget…

-Mark jó ember, nem tudom elképzelni, hogy kínozna –  vette védelmébe egyből.

-Anya – pillantottam rá – azt mondogattad, hogy szeretnél unokát tőlem is. Nos, most teljesült ez a kívánságod – fűztem hozzá lazán.

-Unoka? Tőled? De hát nincs is barátnőd! – nyögött fel – jó ég, felcsináltál valami nőcskét???

-ANYA! – nyögtem én is, hát miket képzel? Mondjuk, ja… volt pár alakalmi kapcsolatom… - nem. Ez egy hosszú és régi sztori. Emlékszel, amikor gokart bajnok lettem? 96-ban?

-És hogy jön ez ide? Ne hadoválj már fiam!  - értetlenkedett.

-Mondtam, hogy régi – figyelmezettem – na, szóval, mikor bajnok lettem az utolsó futamon, volt egy buli, ahol lefeküdtem egy nővel.

-16 évesen???? – sápítozott tovább – hát én úgy nyakon váglak!

-Ne ezen parádézz – mormogtam – a lényeg, hogy akkor megfogant egy baba…

-MICSODA?

-Had fejezzem már be! – sóhajtottam – szóval az a lány, akivel együtt voltam akkor Cristina, nemrég felkeresett, és hát valóban van egy lányom. Tényleg az enyém, mielőtt még kérdeznéd, csináltattam apaságit. Bár Mark szerint nagyon hasonlít rám. És tudod mit? Tényleg… majd meglátod, ugyanis itt van velem Svájcban.

-Atya úr isten – meredt maga elé – szóval azt állítod, hogy van egy lányod, és most meg is ismerem? Sose szoktam inni, de azt hiszem, most jól jönne egy korty rövid…

-Megálljak egy kocsmánál anyukám? – vigyorodtam el – bedobsz egy felest, az segít! Nekem elhiheted.

-Neked az agyad helyén is vodka van kisfiam? – dorgált – de de, ott van veled egy lány? Folytasd Kimi, mert elég zűrzavaros így! – parancsolta.

-Lexinek hívják és 16 éves. Az anyja pedig kb egy hónapja halt meg.

-Meghalt? Jézusom! De hogy? Vagy miért?

-Rákos volt – folytattam – azért is keresett meg a szezonnyitón. Elmesélte, hogy mik történtek, és hogy a lánya tőlem van. Követték egymást az események, és egyszer csak ott állt velem szemben egy szőke lány. Jószerével az apaságival kitörölhetem a seggem, már bocs, ugyanis tisztára olyan, mint én. Szőke, zöld szemű, ja és kellően cinikus.

-És most mi lesz a kislánnyal? Hiszen te versenyzel!

-Hozzám költözött – közöltem, újabb sokkot okozva neki – jószerével nincs senkije. A nagyszülei kb a te korosztályod. Ne haragudj anyu, de lássuk be egy tini és a nyugis nyugdíjasok nem jó párosítás. Lexi néha még engem is kiborít…

-Kimi egy gyerek nagyon nagy felelőség…nevelni, tanítani… ráadásul te sosem vagy itthon…

-Tudom – ciccentettem – de értsd meg, neki én vagyok az egyetlen lehetőség. Egyszerűen nincs más út. Hagyjam a nagyszüleinél, és látogassam évente kétszer, és hogy feledtessem, a szarságokat körülötte küldözgessek vaskos csekkeket? Tuti az év apja lennék…

-Nem ezt mondom kisfiam – figyelmeztetett szigorúan – csupán, hogy nem lesz ez egyszerű. 16 éves? Akkor már kész felnőtt szinte. És míg te utazol hol lesz?

-Jön velem. Pont ma beszéltünk ezekről. Két versenyemen volt már…

-Tessék? Várjál csak Kimi Matias Räikkönen! Mióta tudod te, hogy létezik ez a gyermek?

-Hát… öhm, az apaságit malajziában kaptam kézhez…

-És csak most mondod el? – mennydörögte.

-Nem fogok mentegetőzni, tudod, hogy nem vagyok olyan típus. Őszintén szólva fogalmam sincs miért nem mondtam el eddig. Sok minden történt…ismerkedtem Lexivel, közben meghat Cristina…a költözés és mindezek mellett a versenyek, a böszme médiáról nem is beszélve.

-Lexi… érdekes név.

-Vajában Alexandra, Alexandra Roberts.

-Nevedre veszed?

-Ezen nem gondolkodtam még…

 -Nagyon kíváncsi vagyok rá – eresztett meg egy rövid mosolyt, tökéletesen tudtam, hogy mennyire vágyott egy lány unokára.

-Készülj fel anyu, Lexi… elég… komoly. És határozott. Néha tök olyan, mint egy felnőtt. Aztán meg annyira tini, hogy legszívesebben kiugranék az ablakon – forgattam meg szemeim.

-A gyerek már csak ilyen szeszélyes, legyen kicsi, vagy nagy – felelte bölcsen. Előre láttam, párszor kapok még ilyen megjegyzéseket a közeljövőben…

Sziasztok!

A részről: mielőtt még megkérdeznétek, hogy nem nyugodtak e le túl hamar a kedélyek, szeretnék rávilágítani arra, hogy… a történet kialakításában direkt nem kapott sok szerepet Cristina, és az elvesztése bár sokkoló, főleg Lexnek, mégsem egy fő szál. Illetve…azt hiszem, ismeritek annyira az írásaimat, hogy szeretlek hamis hitbe ringatni titeket…. :D

Én amúgy remekül szórakoztam, miközben ezt a Kimi szemszöget írtam :) és bár komoly dolgot mesél el, remélem titeket is megmosolyogtat. Lesznek, lesznek új szereplők, mondtam a múltrésznél is, egyenlőre három van betervezve :) Egyikőjük, Loki, a kis állatka, aki okoz majd még sok mindnet :D a kalamajkától elkezdve… szívet melengetőbb húzásokig, és bár az írásomat megnehezíti ez a „kis dög” :D  a történet üde foltja lesz :)

És akkor a mai napról pár szót…

Dec. 30. Kettő éves a blog! :)

Sok minden történ itt két év alatt. Vannak befejezett történetek, vannak még tartó, s vannak tervezett történetek egyaránt. Részemről voltak nevetések, néha könnyek, kérdések, kétkedések… szóval nagyon sok minden! Nagy energiát emészt fel egy blog működtetése, de ugyanakkor klassz dolog is megosztani egy egész világot veletek. :) Remélem, részetekről is volt itt sok minden…! :) és, hogy így, vagy úgy, de sikerült jó pillanatokat okoznom a soraimmal.

Az év utolsó bejegyzésében szeretném megköszönni Nektek az egész éves támogatást, a rengeteg kommentet, pipát, mailt… mindnet! Fantasztikusak vagytok!

Ezzel együtt 258 bejegyzés került fel, amire 1830 hozzászólás érkezett, s jelenleg 114-en vagyunk. Sosem hittem volna az első bejegyzésnél, hogy valaha is itt tartunk… :) és mégis :) Mindig elhatározom, hogy nem emelek ki személy szerint senkit, de… muszáj megtennem. Annak ellenére, hogy valóban minden egyes olvasónak nagyon nagyon örülök :) de… vannak emberek, akik láthatatlanul, de annál inkább részesei a blog életében, csendben, a hátérben, és ez mellett mégsem mehetek el. Itt van rögtön Kitti. Mikor szervizben volt a gépem, ő szolgáltatott friss részekkel :) és ez még semmi ahhoz, hogy a desingben mennyit segített nekem! :) nagy tehetséggel és szívvel van megáldva :)

Vagy… nem tudom, mennyien tudjátok, de nekem Monshe a példakép a blogolás kusza világában, szóval élmény volt megismerkedni és baráti útra lépni vele a közös történet által, és, hogy itt miért is hozom fel? Mert a háttérben sok mindenről beszélünk, kikérem a véleményét, megvitatunk ezt-azt… és sok esetben inspiratív módon hat rám, még ha nem is tudja :)

De említhetném azokat az olvasókat is, akikkel most már szinte napi szinten beszélünk :D és ez is sok írásra fordítható energiával tölt fel, Gonoszka, Andi, Reny nem árt, ha ezt tudjátok! :)

Vagy éppen… új ismerősök, új blogolók. Köszönöm Nóra(Luna), hogy megosztottad velem a személyes történeted…és ha hiszed, ha nem sok erőt lehet meríteni belőled :’) kívánom, hogy ráérezz, mennyire erős is vagy valójában!

Fanni, itt téged sem hagyhatlak ki :) Úgy konkrétan nagyon-nagyon leesett az állam, mikor írtál nekem, a történeted kialakulásnak a miértjéről. Nagydolog az (számomra mindenképp) hogy így hatott rád a blog, hogy így hatottam rád, mint blogoló :) Köszönöm!

Végül, de nem utolsó sorban, egy olyan személy, akinek a véleményét nagyon sokra tartom, egészen egyszerűen azért, mert szerintem úgy tud írni, ahogy csak nagyon kevesen. Igazán szívvel-lélekkel, és csak remélni tudom, hogy a saját soraimban lát vissza viszont valamit abból az írás szeretetből, szenvedélyből, ami őt jellemzi. Igen, Ena, rád gondoltam :) Te vagy az az ember, aki ennyiből tökéletesen meg fogja érteni, hogy miért is említettelek meg. Nagyszerűnek tartom ezt a képességed, mert valóban nem kellenek hangzatos szavak a tisztelet kifejezésére… :)

Hű, hát nem akartam kisregényt írni :) nézzétek el nekem ma az érzelmesebb levezetést :) (mondtam, hogy szeretek beszélgetni veletek :D ) és… egy szülinap az emlékezésekről is szól, szóval akinek van kedve írja meg nekem, kommentben, mailban, bárhogy, hogy van-e, és ha igen, mi a kedvenc emléke az oldalról. Történet, karakter, rész, jelenet?

Köszönöm a megtisztelő figyelmet, s nem maradt más, csupán csak, hogy Sikerekben gazdag Boldog Új Esztendőt kívánjak nektek! Találkozunk 2014-ben… :)

Mindenkit ölelek

Liina