2. Játékra csábítva…
Két aranyos kis Heineken hordó figyelt a
csomagtartóban bő egy óra múlva pár üveg Finlandia társaságában. Húzós,
munkával és feszültséggel teli hónapokon voltunk túl, így ide egy az egyben
lazítani, szórakozni jöttünk.
-Erre gondoltam én is. Hiába a York nevelés, az York nevelés – nevetett, elvigyorodtam Annie belénk nevelte, ahová mész vendégségbe, vigyél valamit!
-Aham, és hogy visszük el a hajóig? – tűnődtem
háttal állva a kikötőnek – jó fej volt a srác, hogy bepakolt, de ezek 10
literesek. Elbírjuk ketten a hajóig?
-Esetleg segíthetek?– lépett oda mellém a finn a
semmiből. Én persze megijedtem, és szokásomhoz híven összerezzentem, meglepett,
hogy ilyen közel áll hozzám.
-Bocs, nem akartalak megijeszteni - simított
végig a karomon. Ehhem, ne tapizz – pillantást küldtem felé. Védekező
mechanizmus…ugyanis áramütésként ért az érintése…
-Ok. A segítség jól jönne, köszi – krákogtam.
-Kimi, az egyiket hozzátok szántuk, szerintem
azt oda vidd egyből – cseverészett vele barátnőm, mintha csak ezer éve ismerné.
- Aaa. Nem fogadhatjuk el. Mi álljuk a piát –
nevetett fel a finn.
-Akkor nem megyek - durciztam.
Égnek emelte a szemét majd megint elnevette
magát.
-Rendben szép hölgy a te kedvedért –
letette a hordót s félig meddig ráült – akaratos vagy.
-Ööö, nem - nevettem el magam - vagyis nem
mindig – vontam fel szemöldököm kihívón.
-Mm, egy önérzetes nő. Ez tetszik. – nyalta meg
ajkát, majd tök váratlanul hozzá tette –Tudsz römizni?
-Igen tudok – válaszoltam meglepődve – Miért?
-Mert kártyapartit terveztünk, csak jöttetek ti
- vigyorgott kajánul – csatlakozhatnátok!
-Felőlem mehet Räikkönen, ha nem félsz, hogy
kikapsz egy nőtől- villantottam rá legédesebb mosolyom. Bár fogalmam sincs
honnan volt bátorságom ehhez…
-De magabiztosak vagyunk. És még én vagyok
egoista… - vigyorgott- Rendben York, mit szólsz egy fogadáshoz? – utánozott
engem.
-Az attól függ –néztem rá pókerarccal – ha
elfogadható a feltétel miért is ne?
-Annyi a feltételem, hogy bármit kérhetünk.
Bármit. – nézett rám komolyan
-Okaj- bólintottam.
-Szóval, mit szeretnél?- mosolygott rám
-Hm, ha nyerek- megnyaltam a szám, mire Kimi
enyhén kinyitotta az övét- nekem adod az Alfa
Romeodat - hülye lenne belemenni
gondoltam. Felállt, tekintetét rám
függesztette, látszott, hogy alaposan megfontolja az ajánlatom.
-Rendben,
ha nyersz a tiéd –mondta komolyan - De ha én nyerek - elvigyorodott- az enyém
vagy egy éjszakára.
-Nem gondolod, hogy ez eléggé etikátlan? Mit
etikátlan? POFÁTLAN!- lestem rá összeszűkült szemekkel, lehet nem volt jó ötlet
ez a fogadósdi….
-Nem. Megvan mindenem, amit megkaphatok pénzért.
Az érzés viszont – úszott vissza az az elégedett mosoly arcára –
megfizethetetlen. És én téged akarlak. Ennyire egyszerű ez – a lenge szél felém
hozta az illatát, és még rá is kontrázott azzal, hogy közelebb lépett.
-Hm, mivel tudom, hogy marha jól játszom,
elfogadom. –nyaltam meg a számat ismét.
-Nálam nem jobban - hajolt felém- ne tervezz
programot későbbre- tekintetét enyémbe fúrta.
A fene! Hogy csinálja ezt?
Dübörgött a szívem, hihetetlen, hogy nem hallja…
- Mi ez az összebújás?- vigyorgott kajánul Kaj a
hajóról.
-Fogadtunk Lindával, ugyanis ők is tudnak játszani – közölte
könnyedén.
-Huhu csodás. És miben fogadtatok? – nevetett az
a srác, akit egyébként elfelejtettek bemutatni…
-Nem árulhatom el – közölte Kimi – Egyébként ő Linda
York, a hajóról jövő barna pedig
Ket – motyogta, mintha hallaná gondolatom. Furcsa.
-Üdv, Mike vagyok – fogott kezet mindkettőnkkel,
szimpi a srác – Linda, létezik, hogy
láttalak már valahol, nagyon ismerős vagy nekem.
-Nem tudom – néztem rá. –Esetleg a munkámból
kifolyólag láthattál, elég sok sport rendezvényen veszek részt. Épp
Wimbledonból jöttem.
-Persze! Te vagy a Puma-s csaj! Így nem
csodálom, hogy nem vagy kibukva Kimi jelenlététől. Ismersz nála híresebb
embereket is. – vigyorgott Mike.
- Pumás csaj? - grimaszolt Ket Mikera –
pontosabban a D&D európai cégvezetője áll előtted.
-Miért nem mondtad, hogy mivel foglalkozol? –
nézett rám a finn.
-Nem kérdezted –húztam fel a szemöldököm.
-Nők – forgatta meg szemeit – nem kérdezted…
ehh…
-Hát jó hogy nem kéred el az útlevelem –
puffogtam – három szó után nem gondoltam, hogy önéletrajzot kell bemutatni.
-Hopp Kimster! – veregette vállon a Mike nevű
srác a finnt – ezt beszoptad!
-Este legyen nagy a szád szöszi! – fújt vigyor
mellet, s ismét felemelte a hordót.
-Hmmm, itt alakul valami! – röhögcsélt a machó.
-Miért is? – pislogtam rá.
-Ismeretlenek csak úgy nem hív ide –
biccentett a yacht felé – szóval…
-Titeket
fizetnek, hogy Kimit reklámozzátok? –kérdeztem vissza.
-Én szóltam előre – emelte maga elé kezeit Mike.
-Oké, ha lesz mit, akkor azt értékelni fogom –
bíztattam – de most mennünk kell!
-Tuu vittu perkele! (gyere, baszki)– motyogott a
finn a hajóról a fiúknak.
-Älä kiroile! (ne beszélj csúnyán)– vágtam rá
kapásból. Opp! Lebiktam…
-Te tudsz finnül? Még valami? – nyögött
fel a finn.
-Hát ha már itt tartunk, igen tudok finnül, van
is házam kint. – vigyorogtam rá.
-Hát Kimi, ezt kifogtad – röhögött fel Kaj.
-Valahogy
más – sóhajtott, mikor azt hitte hallótávolságon kívül vagyok – nem egy
agyatlan liba, a válaszai ezt sugallják legalábbis…
-Te Linda – lépett elém Ket – ugye vágod, hogy
Mr Räikkönen rád startolt?
-Aha. Vagy csak játssza az eszét- néztem rá.
-Lin, te hülye vagy. Látod, hogy néz rád? Végig
flörtölt veled, és ráadásul viccesen tette, nem tahón nyomult.
-Fogadtam vele. Ha én nyerek enyém az autója, ha ő nyer,
vele töltöm az éjszakát. – vetettem oda.
- Hinye! Na, erre nem számítottam – pislogott –
végül is, ha vesztesz legalább Kimivel leszel – vigyorgott –vagy így, vagy
úgy….
-Látod? Nem ezt kérte volna, ha akarna valamit
tőlem a szexen kívül. – morogtam
-Mit mondott pontosan?- nyaggatott Ket.
- Megvan mindenem, amit megkaphatok pénzért. Az
érzés viszont nem megfizethető – vagy ilyesmi, és én téged akarlak. Ilyen
egyszerű – fejeztem be – nagyjából, szó szerint nem tudom.
-Azt kérte töltsd vele az éjszakát, de nem azt
mondta, hogy feküdj le vele. Szerintem
amilyen állat kimondta volna, ha szexelni akar.
- Pont ez az, ő Kimi, bárkit megkaphat…– néztem rá.
-Szerintem akkor is ki mondta volna, hogy feküdj
le vele – forgatta a szemét bosszúsan.
- Kezd ez a beszélgetés elfajulni –
figyelmeztettem, mindketten tudtuk, hogy nem az a könnyen ágyba vihető típus
vagyok, és sértette a hiúságom ez a társalgás - gyere játszunk egyet
bemelegítésképpen – karoltam át.
-Jóó hozok piát– vigyorgott
-Uh, ne. Nem akarok inni, mielőtt átmegyünk,
tudod, tétre megy a játék. – mondtam.
-Nyugi csak dieselt!- tette a kezét a homlokára.
-Na, jó, de akkor menjünk ki a medencéhez, remek
idő van – javasoltam.
-Ja meg közben kukkolhatjuk a srácokat –
vihogott Ket
-Aaa, majd ők
minket, gyerünk csajos elő a
szexi bikiniket. – vigyorogtam rá
Valóban leg feltűnőbb fürdőruhánkba bújtunk, Ket
kevert be dieselt, tele nyomta jéggel, fogott két zacsi chipset és ropit és
kipakolt a fedélzetre. Benyomtam a zenét, kellemes hangerőre állítottam,
felvettem a napszemüvegem és kisétáltam utána a kártyával.
-Egy pillanat – rongyolt le barátnőm. Két perc
sem telt el és a srácok a fedélzeten tobzódtak.
-Nézzétek a szomszédok buliznak és nekünk nem is
szólnak – nyavalygott Kaj.
Elvigyorodtam a három nyálcsorgató, s korlátnak
támaszkodó hímtől.
-Ugy látszik, nem hiányolnak minket – hallottam
meg Kimi hangját.
-Csak ki birtok pár órát nélkülünk – vetettem
oda a mártírkódoknak. Talán ha egy méter volt a két hajó között.
-Nem is tudom – mártírkodott tovább Kimi. – Nem
azért, de nem kell segítség, hogy bekenjem a hátad?– támaszkodott ő is
a korlátnak- nem ám le találsz égni…
-Óóó, de kedves vagy, hogy aggódsz, de itt van
Ket, majd ő segít.
-Ehem, miben is? – jött fel Ket
-Kimi segítségét ajánlotta fel naptej ügyben –
mondtam magyarul.
-Oda van érted, de komolyan – nevetett Ket.
-Milyen nyelven beszélnek a csajok? – kérdezte
Kaj.
Épp válaszolni akartam, de Kimi megelőzött,
amivel engem lepett meg a legjobban.
-Magyarul beszélnek. – mondta. –Mindketten
magyarok.
-Honnan tudod? – kérdeztem meglepetten.
-Először is felismerem a magyar beszédet, mikor
Ket káromkodott reggel, akkor felismertem már. Tudod finnugorok meg ilyenek-
nevetgélt elégedetten.
-Aztán meg megnéztem mit lehet tudni
rólad, mielőtt újabb meglepetést okoznál. Legalábbis, hogy titokban nem e vagy
römi bajnok – biggyesztette a végére.
-Azt hogy? Rá google-ztál a nevemre vagy mi? –
vigyorodtam el.
-Azért odáig nem süllyedek – nevetett a finn –
megvannak a módszereim.
-Remek. Na, majd mi is levizuálunk titeket –
sóhajtottam – de most pihenés van. Ledobtam magamról a hosszított trikót, ő
felnyögött. Pasik!
-Estig minket bámultok? – vigyorgott Ket a
srácokra.
-Sajna nem lehet. Még van egy kis dolgunk. –
nevetett Mike át. –Tudod,
két jó csaj jön hozzánk este.
-Uhh sajnálom szegényeket – húztam el a számat.
-Aha, nem fogod, ha meglátod mi vár rátok –
közölte méltóságteljesen Kimi – most viszont tényleg mennünk kell, bár szívesen
nézném még, ahogy vetkőzöl – vigyorgott.
Kártyázás közben sokat beszélgettünk Kettel az
estéről. Váltig állította, hogy Kimi nem akar kihasználni. El akartam hinni,
hiszen tényleg kedvesen viselkedett, de mégis csak róla volt szó. Több cikk a vad
bulijairól, nőügyeiről szólt, miért pont én lennék az, akit tényleg akar?
Szívvel- lélekkel. Megbízhatok benne? Az
érintése ezt sugallta. De nem akartam a sokadik egyéjszakás kalandja lenni,
megcsóváltam a fejem, elvégre bárkit megkaphatott. A baj az volt, hogy már a
fogadásnál elvesztem jeges zöld tekintetében…
Sziasztok!
Egy
plusz rész, mert… csak :D Gondoltam örülnétek neki :P
Azt
vettem észre, hogy ezzel a történettel, illetve a feljavításával kapcsolatban
három féle vélemény alakult ki. Vannak páran, akik nem kedvelték a régit, és
örülnek ennek, aztán egy másik csoport, akik szerették és örülnek neki,
valamint a harmadik típus, akik szerették, úgy, ahogy van, és nem igazán örülnek
annak, hogy átírom. Na, jó van egy negyedik is :D Akik szerették a régit és az
újat is (legalábbis az első utáni tapasztaltok szerint) És, hogy miért is írom
le ezt így nektek? Nos… mert szeretném, ha megértenétek valamit, amit talán nem
hangsúlyoztam eléggé :) Kaptam hideget, meleget gyakorlatilag a legelső bogbejegyzésem
óta. És ez így is van jól! Soha nem akartam olyan blogot, ahol csupa ’édes’
komment érkezik, és azt hiszem az olyan kritikákra, melyek építő jellegűek,
vagy jogosak voltak, soha nem reagáltam sértetten, vagy épp bunkón. Ezzel a
történet áthozással megint kaptam hideget, meleget egyaránt. És, talán most
először közel sem reagálom le olyan nyugodtan azokat a kritikákat, melyek ezt a
lépésem érték! Az illetékesekkel már rendeztem ezt, de rádöbbentett, lehet, van
még olyan olvasó, akiben felmerül az a gondolat, amit hozzám vágtak. Soha, egyetlen egy pillanatig sem akartam a
JZSZ történetét titkolni. Nem azért találtam ki, hogy kicsit feljavítom, és
áthozom ide, mert szégyellem azt, amilyen volt. Ha így lenne… hát az magamnak is csalódás
lenne, és elhihetitek, akkor nem reklámoznám itt… Egyszerűen túlságosan szeretem
ezt a történetet, és nem akarom, hibákkal tűzdelten feltenni. Nem érdemli meg
ez a kis sztori, még ha nem is egy Daniel Steel minőségű :)
Bízom
abban, hogy ez után a kisregény után senkiben nem merül fel az áthozás negatív
értelemben. :) Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy a változás jogát fent tartom :D
Például,
Linda karakterét megváltoztattam (ez feltűnt? :D csak mert nem írtatok róla) képileg.
Így legalább itt is pakolhatom fel a képeket :P De a történetet illetőleg is érzékelhettek pár
cselekményváltozást majd. Az egyik abból adódik, hogy… ehem egy komplett részt
eltűntettem… xD emlékeztem rá nagyjából, hogy mi volt benne, de tuti nem lett
teljesen olyan, mint akkor volt. Köszönöm
mindazoknak, akik írtak, hogy jó volt az a töri úgy, ahogy volt! Sokat jelent, tényleg
sokat :) de én azt érzem 17 „javított”
fejezet után, hogy a változás csak jót tett a történetnek! A változásoktól
pedig ne féljetek, a főbb események változatlanok.
Nagyon
kíváncsi vagyok, hogy mit is szóltok ezekhez a váltásokhoz, és ezért is
találtam ki a 7/7 játékot :D ugyanis kettő rész után még nem sok mindent láthattok
:)
És, ha
már életem leghosszabb levezető szövegét írom :D elmondanám azt is, hogy
történt pár rész összevonás is. Egész egyszerűen azért, hogy ti hosszabbakat
olvashassatok :P számokban ez annyit jelent, hogy eddig 17 rész kész, amit 14
bejegyzésben kaptok meg :)
Szóval
köszönöm mindenkinek leírt sorokat, bíztatást, kritikát, mindent! Várom a véleményeket!
:)
L.


Drága Liina!
VálaszTörlésÉn nem ismertem ennek a történetnek a "régi" verzióját, viszont szeretném, ha tudnád, hogy az "új" verzióért viszont teljesen oda vagyok! :) (ez igaz a többi történetedre is amúgy :D de örömmel látom, hogy nem csak én vagyok döntésképtelen a kedvencet illetőleg :D )
Na, de visszatérve a JZSZ-hez! Nekem azért tetszik már most, kettő rész után, mert egy könnyed, bohókás, vicces sztorinak ígérkezik. Olyan ez, mint egy könnyed, finom, nyári koktél! Amitől mosolyogsz egy sort, és jó érzéssel tölt el :) Valójában, én mindegyik történetednél hasonlót érzek, mindig mást váltasz ki, de az alap, hogy imádom, és képes vagyok egy másik világba lépni általuk mindig megvan :) Remélem, érted mire gondolok, ezzel a katyvasszal :D
Nagyon várom már, hogy többet és többet ismerjek meg Linda és Kimi kapcsolatából :P Szóval siess a folytatással kérlek!
Jasmine
Szia!
VálaszTörlésA magam részéről abba a csoportba tartozom, akik szerették a régit, és kiváncsian várják, hogy mennyiben lesz más ez az új. Most azt foglalkoztat leginkább, hogy melyik részt hagytad ki? :)
És természetesen - mint aki ismert történetet olvas - nem fogok semmit elárulni a folytatásokból, nem írok olyan kommentet, amiből lehet következtetni, stb.
Dina
Szia Dina! :)
TörlésKi nem hagytam :D csak... eltüntettem az eredetit :D újra írtam az emlékeim alapján :)
Köszönöm, hogy írtál! :)
Szia :)
VálaszTörlésaz eszem megáll, h valaki ezt gondolta rólad, h titkolni akarod a másik blogodat, h szégyenled! pff!! ez kész! ezekkel ne is foglalkozz!! :) tudjuk, h első próbálkozás volt az a blog, és a maga módján jó is volt, kis aranyos, átlagos történet, de a most futóakkal összehasonlítva.... Rengeteget fejlődtél, és ez már ezen a 2 részen látszódik ;) vannak emberek, akiknek semmi nem jó, és ezek a fikázók, pont ilyenek :P
én tudod, h abba a csoportba tartozom, akik örülnek annak, h felújítod a régi történeted :)
de miért csak szőke hajú lány van Kimi mellett? ^_^ lehetne már sötét hajú barátnője is, főleg, h ő is azt mondta, h szerinte ők szexibbek is :D
tudat alatt így ellensúlyozom Kimi barna szeretetét xDDDD Nem tudom... így... alakult :D Ti még nem tudjátok, de az új OMS-hoz éppenséggel vörös hajú nőt választottam :P És... barna...hm, egyetlen egy nő lenne, akit betennék :P az viszont még csak terv :P
TörlésSzia :))
VálaszTörlésNagyon tetszik az általad alakitott Kimi !! :) Kiváncsian várom a folytatást hogy mi fog kisülni a fogadásból! :) Bár én a régit nem olvastam de tuti az is jó lehett !! :)) Várom a kövi részt !!!!
Szia! Én még mindig nem döntöttem el hogy melyik csoportba is tartozom... Értem hogy mért volt rá szükséged, meg minden de nagyon szerettem a régit ézs nekem gyakorlatilag tök mindegy,csak járjunk már ott ahol a másik oldalon abbahagytad :D. Nem tudok semmi építő jellegűt hozzáfűzni,még nagyon az elején tart a dolog,és nem akarok sokat írni,mert tartok tőle hogy valamit leírok,amit nem kéne,mert azért azoknak nem akarom lelőni a poént,akik még nem olvasták.... Remélem lesz ma rész :D
VálaszTörlésSzép Estét!
R.
Szia :)
VálaszTörlésÉn végtelenül örülök, hogy újra olvashatom ezt a történetet, talán az elsők között volt,amire rábukkantam és kezdtem el olvasni. Már akkor nagyon tetszett, mert előtte nem sok ilyennel találkoztam. Annak, hogy felújítod és újra megmutatod nekünk, szerintem remek ötlet. Régen olvastam már, de azért néhol érzem, mintha ez nem is teljesen így volt.
Úgyis és ígyis tetszik, és azzal, hogy egy kicsi átformálod, talán még jobbá válik ez a történet, ami persze már így is az.
Úgyhogy én nagyon várom a folytatást :)
Szia Lina!♥
VálaszTörlésNekem a másik változat is nagyon tetszett de ez valahogyan jobb.:D Nem tudom mért de jobban kivan dolgozva és hogy vannak közben képek jobban eltudom képzelni a sztorit szóval szerintem jól tetedd hogy át írtad.Úgy hogy úgy tovább:))
Szia!
VálaszTörlésNem tudom még eldönteni, hogy melyik tetszik jobban, mert a másik változat a szívemhez nőtt. De kíváncsian várom a folytatást, hogy ezt is jobban megismerhessem. Gratu a sztorikhoz tetszik. :)
Szia! Megígértem, hogy minden részhez írok, sajnálom hogy lemaradtam a játékról, de nagyon sok minden összejött erre a pár napra.
VálaszTörlésJó volt a fogadás, egyik pasi se válik meg szívesen a kocsijától, és egyik csaj se szívesen bújna ágyba rögtön egy "idegen" férfival kivéve ugye a k****k. De bevállalták. Egóék ez tetszett, szimpatikus csaj Ket :) Most írok a folytatáshoz is :)
Szia.
VálaszTörlésTitkolni a saját blogod? Minek? Nem értem a logikát...
Amúgy én örülök, hogy belevágtál ebbe a kis változtatásba. Már régen elhatároztam, hogy újra olvasom ezt a történetet, mert nem emlékszem már mindenre pontosan, csak hát... sosincs rá időm. És most itt a kellő alkalom, hogy olvassam a javított verziót :)
Említettem, hogy az előző verzió is tetszett, mégis... nagyobb élvezettel olvasom itt a részeket. A dizi is tetszetősebb, rengeteget finomult a megfogalmazásod, ötletesebb is az egész, szóval.. tetszik :D
Belelendültünk itt az eseményekbe szépen :) Ha valami nem változott, akkor az Kimi karaktere :D Ugyanolyan imádni való, csipkelődős, vicces hapsi :D Lin nagyon határozott csaj, tudja, hogyan kell kezelni Kimit, nem ájul rögtön a karjaiba, bár... a szíve mélyén érez egyfajta szimpátiát iránta :)
Igyekszem bepótolni a többi részt is most már, ismét nagyon sok fejezet olvasatlan a részemről :(
Reny