72. rész

Erin nálunk szórakoztatta Riiát, pontosabban segítettek nekem sütit sütni, aminek az lett a vége, hogy a konyhát háborús övezetté nyilváníthattam.

-Aja! Kéjem a jisztet! – vezényelte pöttöm szakácsnőm.

-Parancsolj – tartottam elé a tartót, mindkét kezével beletúrt, amin, kuncogott.

-Puha – jelentette ki.

-Jesszus – röhögött fel Kimi mikor belépett – hogy nézel ki picim? – lépett Riia mögé, s belepuszilt nyakába, amit a kishölgy édes kuncogással jutalmazott. Szó szerint könyékig lisztes volt a gyerekem, a kisméretű kötényen virító csokoládé és tojás foltokról nem is beszélve.

-Ebből a csajból cukrász lesz! – jelentette ki Erin.

-Már mondtam, hogy ügyvéd – szólt bele Kimi.

-Mert?

-Hallod mennyit dumál? – vigyorodott el, csengettek, így magunkra hagyott bennünket. A beszűrődő hangokból mindketten felismertük, hogy Helen érkezett, valahogy sejtésem is volt, miért.

-Szia mami – integetett lisztes kézzel Riia.

-Szi tündérke – puszilta meg Helen mosolyogva.

-Na, gyere te kis művésznő – emelte le Kimi a székről – lecsutakoljuk rólad ezt a sok… cuccot…

-Apuci panciii?

-Ohoo, nem kell azért fürdeni – nevetett ismét.

-Gondolom, nem receptért jöttél – pillantottam várakozásteljesen Helenre, miután Kimi kivitte Riiát.

-Nem – bólintott helyeslően – apátok nem tudja, hogy itt vagyok, nem ő küldött. Magamtól jöttem el, hogy beszélgessünk kicsit erről az új helyzetről…

-Új helyzet? Nem. Inkább szánalmas helyzet, hogy itt van ez a nőcske, és ti máris rajongtok érte – vágott bele Erin.

-Ez nem igaz kicsim…

-Dehogynem! – dobta le a konyharuhát – apa úgy kezeli, mintha egy angyal lenne glóriával a fej felett. Egyszer beszélt velünk erről, azóta csak a kis Ebony van. Meg sem kérdezte, hogy hogy vagyok, vagy Linivel mi van…

-Erin! Meg kell hogy értsd ez egy nagyon kínos helyzet. Hiszen túl sokan sérülhettek benne, és mi pont azt akarjuk elkerülni. De belátom apátok nem a legjobban intézte ezt a dolgot.

-Nem lehet igaz, hogy téged nem zavar – szóltam bele.

-Nem. Mert az, ami történt Ebony anyja és apád közt az előttem volt. Engem inkább az bánt, hogy téged és Erint ez ennyire megvisel. Megértem lányok, hiszen ez nagyon nagy dolog! Kell idő, hogy feldolgozzátok, és elfogadjátok, ebben pedig apátoknak is segíteni kell.

-Miért fogatátok őt úgy, mintha… ő is családtag lenne?

-Lényegében az….nézd kicsim, apád rosszul reagálta le, én pedig próbáltam menteni a menthetőt, így kialakult az a mű vacsora.

-És egyből Laine? – tettem fel a kérdést – azért ez kicsit korai nem?

-Erről én sem tudtam – vont vállat Helen – engem is meglepett, de már csak a Lawrenc iránt érzett tiszteletemből fakadóan sem kezdtem el ott vagdalkozni. A lényeg az lányok, hogy apátok szeret titeket, jobban is, mint ahogy ki tudja mutatni. Tudom, hogy nehéz, és kellemetlen, de… próbáljatok meg nem ellenségként tekinteni Ebonyra. Hiszen nem is ismerjük, ne írjuk le őt rögtön. Emlékezz Linda, ha annak idején Kimit is elítéled az első benyomásod alapján ma Riia nem is létezne. Kár lett volna érte, nem igaz?

-Azért az más volt! – csattantam fel, de megértettem a párhuzamot, amire utalt.  

-Nem akarsz hazajönni kicsim? – fordult Erin felé.

-Nem! Amúgy is beszélgettünk Sebastiannal az összeköltözésről – makacskodott tovább Erin.

-Csak tudd, hogy nálunk mindig otthon lesztek – pillantott rá, majd rám – mennem kell lányok. Gondoljátok át a történteket…

-Mire gondolsz szerelmem? – tűrt el egy tincset arcomból Kimi.

-Ritkán mondod ezt, hogy szerelmem – állapítottam meg – nem baj, csak… észrevettem.

-Nem vagyok a becézések híve – fintorgott játékosan – mármint nem használom gyakran.

-Csak Riiával – kuncogtam – észrevetted, hogy ma mikor altattuk el az mondtad neki, miután álmos-imádlakapa pillantással nézett fel rád még egy pusziért, hogy aludj jól szerelmem?

-Nem –nevetett – tényleg nem.

-Jó volt hallani-sóhajtottam.

-Lindi, mit gondolsz arról, amit Helen mondott nektek? – kérdezett rá.

-Hát… igaza van valahol. Igen, apa rosszul reagált, de mégis csak az apám… és valóban nem írhatom le Ebonyt az első találkozás után/miatt…

-Látod, mondtam, hogy magadtól is rájössz, mi az ami a legjobb neked ebben a kényes szituban.

-Jobban is érzem magam – mosolyodtam el félénken.

-Helyes – csókolt szájon – alszunk Lini? Fáradt vagyok…

-Szegény kicsi apuka – kuncogtam, egész álló nap Riiát szórakoztatta, és ez valóban sok energiát igényelt…

-Csak nehogy befogjam valamivel a szemtelen anyuka száját – puszilt nyakamba, és ásítva elhelyezkedett. Valamit még mondani akartam neki, de… én is álmos voltam, puha, meleg takaró ölelt körül, Kimi is kezdett egyenletesen szuszogni….

Aztán valahogy reggel lett, a következő képem legalábbis a világosban úszó szoba lett. Kicsit gyönyörködtem alvó férjem békés vonásaiban majd elindultam le kávét főzni, reggelit készíteni arra gondoltam ugyanis, hogy csinálok pocakoséknak egy finom, palacsintás meglepetést. Persze Riia szobája előtt nem tudtam megállni, hogy be ne lessek, édes kis manócskám kutyusán hasalva szuszogott, beléptem hozzá, és visszahúztam rá a takarót. Kicsit sem lepett meg, hogy Kimi öntudatlanul hogy becézi lányunkat.

-Mmm, Riri, itt valami finom készül – hallottam meg Kimi hangját kicsivel több mint fél órával később, a lépcső irányába pillantottam, Kimi jött le karjaiban Riiáva.

-Ajjjjaaa! – villantott nagymosolyt, a férjemnek le kellett tenni, annyira nyúlt felém.

-Szia picim! – emeltem fel mikor hozzám futott, s egy nagy halom puszival szeretgettem meg – csinálok palacsintát, jó lesz?

-Ige! – helyeselt – kéjek! Cokiszat!

-Egy falatot? – kérdeztem míg felültettem a pultra, kinyitotta száját, és elégedetten rágcsálta az előre elkészített édességet.

-Fini! Kéjek – tartotta pici markát elém, kuncogva adtam neki egy egész felcsavartat.

-Na, mutasd csak – fogta meg Riia kezét Kimi, s szájába irányította a palacsintát – megtartjuk anyát – vigyorgott Riiára.

-Héj – csíptem hasába.

-Csak vicceltem – röhögcsélt, megingattam fejem, mire megcirógatta arcom, s államnál fogva meg is emelte fejem – jó reggelt szépségem!

-Jó reggelt pimaszkodó férjem! –kuncogtam.

-Na, asszony a kezed járjon ne a szád! – csapott fenekemre.

-Mejek jajzojni! – jelentette ki Riia és elnyomta magát a pulttól, mintha ugrani akarna automatikusan utána kaptunk.

-Riia! – csattant Kimi hangja – figyelj kislányom, ilyeneket nem csinálhatsz! Nem szabad ugrálni, mert te még pöttöm vagy, és elesel.

-Nem ugrálunk, okés? – simítottam szőke tincsei közé – szólsz nekem vagy apának, és leemelünk.

-Jóó – mormogta megilletődötten.

-Szeretlek ám – nyomtam puszit homlokára, míg hóna alá nyúlva leemeltem.

-Ilyen pufi zacsiba kéne csavarni ezt a lányt – mormogta Kimi.

-Mibe?

-Tudod az a levegős fólia…

-Akkor is megsérül – sóhajtottam – előbb utóbb. Nem lehetünk vele mindig, hogy ne essen el…és neki is kellenek a sebek, hogy tanuljon, erősödjön.

-Tudom… csak az én lányom ne szenvedjen – sóhajtott oltalmazón. Somolyogva vettem fel a csörgő mobilomat. Nem is tudom, hogy meglepett e apa hívása azok után, hogy tegnap Helen itt volt. Nyilván igyekezett hatni apura, hogy keresse a kontaktot velem és Erinnel is.

-Hát nem is tudom apa – rágcsáltam ajkam, mikor rátért a hívása tárgyára.

-Csak mi négyen, illetve négy és felen – sóhajtott, hangján hallottam, hogy mosolyog – nem hívhatlak át titeket ebédre kislányom?

-De – feleltem, elvégre mégiscsak az apám volt, és valójában… nem is lett volna rossz tisztázni ezt a helyzetet – ha egy körül megyünk, jó lesz? Bő két-három órát lehettek Riiával.

-Tökéletes. Várunk – felelte, s bontottuk a vonalat. Mi rossz lehet abban, ha együtt ebédelünk?

-Rendben lesz – simított végig karjaimon Kimi, mikor elmondtam neki aggályaim – gyere művésznő, reggelizzünk – vigyorgott aztán Riia felé.

-Nee – nyöszörgött mikor Kimi az etetőbe akarta ültetni – aja…- nézett rám keservesen.

-Mi baj picúr? – emelte szemmagasságig a gyereket – anyával akarsz enni?

-Ühüm – bólogatott.

-Gyere – nyúltam érte, elégedetten foglalt helyet ölemben – kakaós palacsintát kérsz?

-Ige – mutatott a Nutállás dobozra, hiszen mindig abból került ki a finom édesség.

-Úgy látom, ízlik neki – utalt vigyorogva Kimi, Rii rendesen kimázolta magát a csoki krémmel ugyanis.

A délelőtt ilyen kellemes, családias hangulatban telt el, Riia a jelenlétével mindig bearanyozta a napjainkat, nem kellett semmi különöset tennie, mégis vele volt teljes minden.

-Mmm, de szépek vagytok – nézett végig büszkén Kimi rajtunk, mikor felöltözve leballagtunk. Riia hullámos, szőke haja válla köré omlott, egy hajpánttal akadályoztam meg, hogy zavarják tincsei, világos farmert adtam rá lazac színű pulcsival, én magam is automatikusan az e színű felsőm után nyúltam, csak én szoknyát vettem hozzá, térdig érő csízmával.

-Jaj! Kutusz! – robogott vissza az emeletre, somolyogva ingattam meg fejem.

-Hopp egy szexi anyuka – vont karjaiba, ajkai közé nyögtem, ahogy keze fenekemre siklott – nem tudok ellenállni neked – függesztette rám tekintetét, ajkain huncut mosoly játszott.

-Este játszhatnánk valamit apuci – doromboltam, fülem mögé lehet egy ártatlan puszit.

-Benne vagyok, illetve… benned leszek…! – ígérte be kaján hangon.

-Rossz vagy – kuncogtam, s kifordultam öleléséből – gyere nagylány – nyújtottam kezem a felénk lépdelő szőkeség felé.

-Minden megvan? – nézett rám kérdőn Kimi.

-Riia, kutya, gyerekhez kellő dolgok… – néztem végig a társaságon – minden!

-Szédült – mormogta s a garázsba indult. Volt egy gondolom, hogy felhívom Erint, de ösztöneim azt súgták először nekem kell tisztáznom ezt az ügyet magamban. Már majdnem egy órája apáéknál voltunk, sok mindenről esett szó ez alatt, mikor Riia kijelentette, hogy ő bizony éhes. Míg az ebédhez szükséges dolgokkal voltunk elfoglalva eszembe jutott, hogy helyes dolog volt négyszemközt beszélni apával, még ha nem is mentünk bele olyan részletesen az ügybe.

-Örülök, hogy itt vagytok – pillantott rám apu.

-Én is – mosolyodtam el – és annak is, hogy sikerül tisztázni a kérdéseket.

-Valóban kellett volna időt hagynom még nektek – ismételte önmagát – hogy akkor és úgy találkozzatok Ebonyval, ahogy ti akartok. Nem volt helyes rátok erőltetni ezt, sajnálom Lindi.

-Igen, idő, ez nagyon fontos – bólintottam.

-Aja – libbent be Riia.

-Máris ehetünk szépségem – emelte fel apa – annyira szép ez a kislány – mosolygott rám – tisztára mint te kicsiben.

-Azért van benne Räikkönen is…

-Látványosan – helyeselt – de tudod milyen egy lányos apa….

-Szerelmes – kuncogtam.

-Teljesen – tette le puszi után – és aggódó!

-Ó igen! Kérdezd csak meg Kimitől mit mondott út közben – néztem férjemre a boltíven át.

- Riiát egyházi iskolába küldjük! – jelentette ki ismét Kimi.

-Micsoda? – kuncogott Helen – miért? Nem is rossz!

-Ehh nem azért – legyintett – épp az előbb mondtátok, hogy milyen szép. Mi lesz ha nagy lesz? Idióták a pasik, na neem. Ha apáca lesz, nem akar majd pasizni!

-Tessék – forgattam meg szemeimet. Nem ragadtatta ám el magát a drága uram… - hol van az még! És különben is egy ilyen védelmező apuka mellett, jó ha be mer jönni akárki is a kapun…

-Ne hízelegj – mormogta.

-Nem hízelgésnek szántam - vigyorodtam el.

-Te tényleg elszemtelenedtél! – állapította meg, míg végignézett vonásaimon. Csak én érezhettem, hogy egy picit változik a mimikája, testbeszéde, izzó, vágyat keltő, megbüntetlek pillantással fixírozott a gyönyörű szempár. Kissé kaján vigyort villantott, de Riia felé már egy édes apukakánt fordult. Imádtam ezeket a titkos, köztünk feszülő játékokat! Kis szőkém tele pocakkal kényelmesen elnyúlt karjaimban, halkan beszélgettünk míg ő mesét nézett. Éppen a kávés bögrémért nyúltam mikor kopogtak, Helen meglepett hangját hallva elkerekedtek szemeim.

-Remélem, nem baj, hogy nem telefonáltam ide, mielőtt jöttem…

-Ebony…hát… nem… - tétovázott Helen – gyere be. Itt van Linda és Kimi is…

-Sziasztok – állt meg a nappali ajtóban félénk mosolyt mutatva.

-Szia – köszöntem automatikusan, de Riiát ösztönösen jobban magamhoz húztam – maradj itt picim – pusziltam meg pofiját, míg apa üdvözölte őt. Hálásan pillantottam Kimire, mikor még közelebb ült hozzám, mintegy könnyed mozdulatként a kanapé háttámlájára tette kezét, pont engem átkarolva, kézfeje vállamon pihent, és nyugtató módon simogatott hüvelykujjával.

-Ne feszengj – mormogta, igyekeztem ellazítani izmai.

-És ki ez a kis szépség? – nézett Riiára Ebony, miután helyet foglalt.

-A büszkeségem – nevetett apa – az egy szem unokám, Riia.

-De érdekes név! – mosolyodott el – nagyon édes, külföldi?

-Finn – jegyeztem meg.

-Áhá. És…miért? Tudtommal te nem vagy finn…

-A férjem finn – ciccentettem, egy érintés Kimitől… - és ő is Finnországban született – folytattam normálisabb hangon.

-Te valami híresség vagy nemde? – fordította figyelmét Kimire. Összehúzott szemekkel figyeltem. Szuka. Ez villant be elsőnek, mm, nem jó indítás.

-Nem – felelte könnyedén Kimi. Ezt mindig irigyeltem tőle. Hogy tud olyan helyzetekben habkönnyen beszélni, mikor robbanásig feszülnek az idegek?  - autóversenyző vagyok. Sportoló, nem híresség – tette hozzá lenéző hangon. Ehh, szuka vs Kimi 0:1.

-Aja – súgta Riia.

-Mondd szivem – mosolyogtam rá ragyogón.

-Kéjek inni…

-Tessék – nyúlt Kimi a pohara felé.

-Elárulod nekem, hány éves vagy? – kérdezte édes hangon Ebony, mire Riia nemlegesen megrázta fejét. Majdnem felnevettem, szuka vs Riia 0:1.

-Nem értem – sóhajtott fel apa – Riia olyan kis barátságos, csacsogó lányka pedig…

-Biztos fáradt már – mormogtam.

-Pedig olyan szép kis pofija van, simán vihetnétek szépségversenyre – dőlt hátra elégedett vigyor mellett Ebony.

-Szépségversenyre? Egy két és fél évest??? – kérdezett vissza Kimi.

-Aham. Dolgoztam ilyen helyen, be is tudnám juttatni, nem olyan vészes ám, mint ahogy lehet hallani róla. Persze nem azt mondom, egy kis smink, és frizurakészítés kell ilyenkor, de…

-Micsoda? Az összes olyan anyát, aki ennek kiteszi a gyerekét felképelném! – fakadtam ki – minek kell egy három évest agyon sminkelni? Normális az ilyen ember???

 -Bejuttatni? – sziszegte Kimi – az én lányom közelébe ne merészelj menni!

-Csak egy ötlet volt – emelte meg védekezőn kezeit – ne haragudjatok, nem tudtam, hogy ennyire kényes téma ez. Csak, mivel helyes kis pofija van…

-Szerintem ezt most fejezd be – szólt bele apa.

-Tényleg sajnálom – nézett ránk nagy szemekkel – azt hiszem, jobb, ha megyek.

-Maradj csak – adtam át Riiát Kiminek – mennünk kell, a kislányunk már álmos.

-Lindi…

-Köszönünk mindnet apa – néztem rá – de tudod, hogy Ri nyűgös, ha nem alszik. Fejlődő szervezet, még GYEREK, szüksége van az alvásra.

-Linda – állt fel Ebony – én… igyekszem… de valahogy rosszul sül el a próbálkozás… szóval kérlek, ne…ítélj el első benyomás alapján. Sajnálom tényleg ezt a… dolgot – pillantotta Riiára.

-Majd… lesz valahogy – nyögtem ki, vérszegény mosolyra húztam ajkaim, ami inkább illett be grimasznak, de nem érdekelt különösebb módon. Elöntött a düh abban a pillanatban, ahogy arról beszélt, vigyem a lányom szépségversenyre… Abban a pillanatban felszabadult sóhaj szakadt ki belőlem, ahogy az autóba ültem.

-Ez a csaj mindent megtesz azért, hogy elvágja magát előttetek Erinnel – nézett rám Kimi, lassan bólintottam.

-Én nem tudom, hogy tényleg csak ennyire szerencsétlen a körülmény körülötte, vagy szándékosan teszi ilyen bosszantóvá, de ahelyett, hogy könnyebb lenne ez a szitu csak egyre erőltetettebb.

-Viszont apád most nem volt annyira elragadtatva tőle…

-Én is így láttam – helyeseltem.

-Aja – szólított Rii,feléje fordultam.

-Mondd édes.

-Fáj… - szusszantott.

-Hol? – kérdeztük egyszerre Kimivel.

-Itt – tette hasára kezét, hátranyúltam, arcán végigsimítva éreztem, hogy nincs láza.

-És hogy fáj picim? Mintha mocorogna a pocakod?

-Juj – pislogott rám rémülten – mocojog!

-Lehet valami gyomorrontás – sóhajtottam és átgondoltam mit evett – Riia a papiéknál ettél a husiból?

-Ige – bólintott, megingattam a fejem, és szidtam magam, ha jobban figyelek a lányomra nem eszik bele a fűszeres ételbe és akkor nem lenne baja…!

-Az nem nehéz neki? – ráncolta homlokát Kimi.

-De – bólintottam. Amint felkanyarodott a házunkhoz kiugrottam az autóból Rii egyre sápadtabb lett, épp csak kivettem az autóból szegénykém ki is adta magából az ételt.

-Aja – hüppögött két ökölődés között, kicsi vállainál fogva tartottam meg.

-Semmi baj kicsim – nyugtattam – vegyél levegőt. Ne ijedj meg Riia, a pocakod nem szerette a husit, és most kiköpöd… - magyaráztam neki.

-Gyere, öblítsük ki a szádat – guggolt elé Kimi egy üveg vízzel – tudod, mint mikor fogat mosol…

-Köpd ki – kértem, sóhajtozva tette amit kérek – jobb a pocakod?

-Ühüm…

-Gyere keresünk neked gyógyszert – vettem ölbe – majd később eltakarítom ezt…

-Menjetek, majd én elintézem – simított végig Riia fején Kimi. Biztos, ami biztos megmértem a lázát, nem lehettem ugyanis biztos abban, hogy nem vírus áll e háttérben, de szerencsére még hőemelkedése sem volt. A második hányás után adtam neki egy gyomornyugtató kuppot, s befeküdtem vele az ágyunkba.

-Riia – sóhajtott aggódó hangon Kimi, a kislány bágyadtan pillantott rá – fáj még a pocakod?

-Pici…- súgta.

-Picit? – kérdezett vissza, ő bólintott és alvós pózába fúrta magát.

-Aludj csak nyuszi – cirógattam – mire felébredsz jobb lesz…

-Vigyük orvoshoz? Kórházba?

-Két hányás miatt nem…

-Kettő???

-Nyugi Kims – néztem rá – mivel se láza, se más tünete, szerintem szimpla gyomorrontásról van szó. Mire felébred biztosan tudni fogjuk. Ha még lesz valami baja, bevisszük az orvoshoz.

-Olyan… anyukás vagy – hökkent meg – mármint, nyugodt, átgondolt döntések…

-Pedig nagyon ideges vagyok – vallottam be – ez az egész az én hibám. Nem figyeltem a gyerekemre, és össze vissza evett…

-Linda, ez nem a te hibád. Gyerek, naná, hogy mindenbe belemászik. Múltkor Ajax kajáját akarta megkóstolni…szóval….

-Eleven – simogattam meg ismét őt, egyenletes szuszogása mutatta, alszik.

-Figyelj, kijött belőle, és ahogy alszik… de ha felébred? Mit kell csinálni vele? – vonta fel szemöldökét tanácstalanul.

-Kap teát, lassan, kis kortyokban. És ha az bent marad a pici pocakban, ehet is estére, de csak ilyen könnyű dolgokat. Nagyjából arról van szó, mint mikor mi felnőttek kapunk gyomorrontást.

Bő másfél órát szundított a kis szőke, álmosan nyújtózott, ahogy simogattam fejét, felfigyeltem, hogy valóban nincs láza.

-Szia picim – pusziltam meg homlokát – jobb a pocakod?

-Ühüm – bólintott.

-Nem fáj? – kérdezte Kimi.

-Nem – ásított, és befészkelte magát karjaimba.

-Akkor jó – sóhajtottam – fejecskéd sem fáj? Megingatta fejét, bár valószínű volt, hogy valóban csak nem bírta a gyomra azt, amit evett, mégis csak most nyugodtam meg.

-Aja, hoj a kutusz?

-Ajax?

-Neem. Ejém!

-A szobádban – érintettem meg nóziját.

-De kutuszzz – sóhajtott.

-Mindjárt hozom hercegnőm – pattant fel Kimi egyből, elmosolyodtam, naná, hogy azonnal ugrik a kis szőkének.

Riia nagy mosoly mellet szorította magához a plüsst, és aput azzal jutalmazta, hogy hozzá kucorodott, ha már ő hozta a kívánt játékot… Főztem bébi répát és egy kis krumplit, Riia diétás vacsija gyanánt, magunknak pedig csak csirkét melegítettem a kész köret mellé. Árgus szemekkel figyeltem, ahogy teát kortyol és megeszik pár karika répát.

-Linda egyél kérlek – szólított Kimi.

-Nem vagyok éhes – toltam el a tányérom – Riia, pocakod?

-Üjes – sóhajtotta, elmosolyodtam, már biztos rendben lesz a lánykám.

-Te viszont csak reggelit ettél, kb három palacsintát – nézett rám felvont szemöldök mellett – apádéknál is csak nassolgattál inkább, szóval egyél, mielőtt rosszul leszel.

-Nem vagyok öt éves – dünnyögtem.

-Akkor ne viselkedj úgy – nyugtázta. Mérgesen, dühösen pillantottam rá és csak azért is a szemetesbe öntöttem a tányérom tartalmát.

-Megyünk fürdeni Riri? – fordultam a kicsi felé.

-Majd én megfürdetem – állt fel Kimi is, s ki is emelte az etetőből – gyere pocok.

-Panci! – sóhajtott elégedetten. Fel tudtam volna robbanni! Kettő pillanat alatt lett a vérnyomásom kétszerese a normálisnál. Ok, igaza volt Kiminek, nem ettem, azt hiszem a tompa fejfájásom is ennek tudható be…de akkor is! Hát hogy beszélt velem! Most meg lenyúlja a lányomat? Na, jó a lányunkat…Leoltottam a lámpákat és felmentem az emeletre, a fürdőből vidám Riia hangok jöttek, pár rekedtes Kimi nevetéssel. Hiába voltam mérges, nem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjak ezen. Altatás, meseolvasás után a szobánkban Kimi elkapta a karom, s maga felé fordított, fürkészőn nézett végig vonásaimon, s felsóhajtott.

- Nézd, nem… akartam bunkó lenni lent, de tudod, hogy nem szeretem, mikor nem figyelsz magadra. Lehet, hogy furán mutatom, de aggódom érted – folytatta mormogó hangon.

-Tudom – simítottam végig mellkasán – csak nem szeretem, mikor gyengének hiszel…

-Sosem hittelek annak. Csak sokszor aggódom – vont vállat – Riia és te… hát mit is mondhatnék… mindnet ti jelentetek szóval…

-Igazán kedvelem a figyelmes férjemet – mosolyodtam el – nekem is segítesz fürdeni? – haraptam alsó ajkamba.

-Ohh, bármikor – villantott kissé kaján mosolyt, s ajkaimhoz hajolt – amúgy is valami… játékról beszéltél délelőtt… - emlékeztetett elégedetten, biztos lehettem abban, hogy a bocsánat kérésének lesz egy másik formája is, remek éjszakát előidézve… Csak arra nem számítottam, hogy az éjszaka végén, amikor egy új nap virrad, különös meglepetések érhetnek…

Sziasztok!

Mindkettő, miii? :) Sajna nem lehet, de én is SZJU-ra gondoltam, mivel abból régebben volt rész :)

Van IW, BTW és GFTP rész is, szóóóval remélem ez és a mostani rész elég „ok”, hogy írjatok nekem pár sort :) Mondjuk most 10 darabot? :) :P A kommentelők továbbá írják a hozzászólás végére, hogy melyik részt szeretnék előbb olvasni, jó? :) Amelyik a legtöbb szavazatot kapja, azt hozom nektek! 

A részhez: adja magát a kérdés, amiről Kimi és Lin is beszélnek; vajon Ebony körül mindig csak a szerencsétlen véletlenek szítják a feszültséget, vagy valóban egy gonoszkás figura. Én tudom :D de bízom abban, hogy ti még csak találgattok, hol erre, hol arra szavazva.

A részben volt egy kis vitácsak… sőt egy szinte semmiségnek mondható összekapás csak, amiért aztán hamar gyorsan bocsánatot is lehet kérni… nem nagy dolog, de, ne feledjétek,az, hogy ilyen csip-csup vitácska volt csak köztük egy nagy egésznek a része lehet, hiszen, most is a feszültség kezdett kiütközni köztük….

Lehet, hogy a háttérben lassacskán ketyeg egy időzített bomba? :P

Puszi

L.