66. rész

-Kutuuuussss! Jejee! – hívta lelkesen Ajaxot Riia.

-Nem húzod meg a fülét, tudod picim, ugye? – pillantotta fel lustán Kimi.

-Apaa – forgatta meg szemeit – tujom!

-Jól van…

-Azt hiszem, lefekszem egy kicsit – ültem fel a férjem öleléséből – elálmosodtam…

-Hát aki éjjel ilyen… vadmacska – morrant elégedetten – el is hiszem, hogy fáradt vagy bébi, rendesen megmozgattalak…

-Már megint az a kaján vigyor – hajoltam ajkaihoz egy csókra, majd Riiához indultam – felmegyek pihenni, jó nyuszi?

-Jó mami – dőlt hozzám egy pillanatra – aja? Ész én?

-Te is pihenni akarsz? – guggoltam le elé.

-Ühüm – bólintott – ha játsottam… ész ettem!

-Ha éhes leszel, apával ehettek – pusziltam arany tincsei közé – aztán feljöttök hozzám, rendben?

-Ühüm – helyeset, beszívtam édes illatát és engedtem, hogy visszaszökdécseljen játszani. Kényelmesen elhelyezkedtem a hatalmas ágyunkon, egy vékony kis takarót húztam magamra. Tökéletes csend ölelt körül, teljes biztonságban és nyugodtságban hunytam le szemeimet.

Egyszerűen képtelen voltam nem vigyorogni, miközben összeállítottam a torta tésztáját. Minden szeretem és anyai gondoskodásom igyekeztem beletölteni az édességbe, hiszen az én gyönyörű kislányom születésnapi tortája készült kezeim alatt. Két év! Riia kereken kettő évvel ezelőtt jött világra. Gyönyörű és tökéletes pici lányka. Az én pici lánykám! És mégis már olyan nagy volt! Elképesztően hamar telet el ez az idő mellette. Riia és Kimi olyanok voltak számomra, mint a levegő és a napsütés. Egyik nélkül sem tudtam volna élni. Egy egész napunk volt így, együtt, hármasban, hogy kiélvezzük a kislányunk világrajövetelének második évfordulóját, mielőtt még a családjaink is elhalmoztak volna szeretetükkel, s a kishölgyet ajándékaikkal.

-Aja – szólított Riia álmos hangon, felpillantottam, kislányom pislogott rám az édesapja karjai közül.

-Jól aludtál Riri? – simítottam végig pofiján mosolyogva.

-Ühüm – bólintott – aja, mi – szimatolt – fini ijjat van!

-Megkóstolod? – emeltem fel a kanalat, amivel a krémet kevertem. Megnyalta pici ajkát, és kidugta nyelvét.

-Finiii – vigyorodott el, és kivette kezemből a kanalat – appp – tolta Kimi arcába, felnevettem, konkrétan Kimi szája körül elkente a krémet.

-Finom – nevetett fel rekedtes hangon, miközben a krém letörlésével próbálkozott, hozzáléptem egy szalvétával és segítettem neki – na, mutasd csak – fogta meg Riia kezét, amiben a kanalat tartotta, s elégedetten lenyalta.

-Apaa, nejjem isz! – húzta vissza maga felé. Pocakosék.

-Nemsokára kész a tortád, bőven jut mindkettőtöknek – nevettem.

-Tojta! – ismételt.

-Bizony, a te születésnapi tortád – simítottam végig az angyal arcon – kettő éves vagy ma kincsem.

-Nem nőnél lassabban? – nyögött fel Kimi, ó az apuka énje!

-Aja – kezdett fészkalódni apja karjaiban, jelezve, hogy szeretne lemenni – jajzojj…

-Mindjárt megyünk rajzolni – bólintottam, ő ceruzáit és papírjait magához véve kiballagott a nappaliba, rácsodálkoztam a pillanatra, hiszen tökéletesen emlékeztem azokra a percekre, mikor pocakomban mozdult meg először, most pedig már a maga tiszta lényével varázsolt el mindenkit…

Este óvatos puszit nyomtam Riia tincsei közé, s eligazgattam rajta a takarót. Mélyen aludt már, egy hosszú nap után. Tudtam, hogy nem sokat ért még abból, hogy születésnapja van, de számunkra így is tökéletes volt a nap.

-Hagyjuk aludni – simított végig hátamon Kimi. Szobánkig csendben sétáltunk, egyszerűen olyan pillanatok voltak ezek, amelyekhez nem kellettek szavak, mégis tökéletesen meg tudtuk élni.

-Sokkal jobban hat rám ez a nap, mint a tavalyi – pillantottam Kimi meghatározhatatlan színű szemibe – pedig az volt az első szülinapja! De ez mégis olyan más… olyan nagy, és okos már, folyton beszél, pörög, csacsog…elbűvöl – vallottam érzéseimről.

-Pont ezért más – mosolyodott el féloldalasan – sokkal jobban részese a dolgoknak. És ami azt illetni, engem is levesz a lábamról… - tette hozzá szórakozottan.

-Tudom- bólintottam somolyogva – és hidd el nekem, nagyon hálás vagyok neked ezért. Olyan apa vagy Riia számára, akinél jobbat nem is kívánhatna. Már születésétől sokat foglalkozol vele, neveled, formálod a személyiségét. Azt hiszem, erre mondhatom, hogy tökéletes apa vagy.

-Messze nem vagyok az – csóválta fejét.

-Kimi! – nyögtem nevét – látod, hogy Riia hogy néz rád? Imád téged, szó szerint. És ez nem véletlen. Tökéletesen tudja, hogy mit érzel iránta, mert a lányod, és ösztönösen tudja, mi köt össze titeket, még ha kicsi is. Ahogy nő, úgy erősödik köztetek ez a… kapcsolat. És tudod mitől ilyen jó ez? Mert te feltétel nélkül és visszavonhatatlanul a része vagy. A sejtjeid, a szíved, az eszed, mind-mind benne van abban a kislányban.

Lustán pislogott rám, mielőtt megcsókolt volna. Minden benne volt ebben az intim érintésben, tökéletesen tudomásomra hozta, érti, mire gondolok.

-Úgy vágyom arra, amikor nagyobb lesz, és megtaníthatom dolgokra – hadarta – felfedezheti velünk a világot… Lina, az a kislány a mindenem – pillantott rám, írisze izgatottságot tükrözött. Riia annyira könnyedén tudott hatni Kimire, annyira kötetlen, mégis szoros kapcsolat volt köztük…nagyon érdekelt, hogy az idő előre haladtával mennyiben fog változni ez a szövetség.

-Tudom, miről beszélsz – kuncogtam – és az apukájáért is eléggé oda vagyok… - simítottam végig kezem mellkasán.

-Igen? – mormogta immár férjként, fenekemre sikló keze mutatta, hogy alteregót váltott’ -  mégis mennyire?

-Megmutassam? – incselkedtem tovább.

- Mindenképp – szívta be ajkam, majd hirtelen eltűnt a lábam alól a talaj, nem tudtam visszafogni a reflexből adódó sikkantásom – mmm, már felnyögsz? Akkor a folytatástól… sikoltozni fogsz…!

Álmosan fordultam volna hanyatt, de valami megakadályozott benne. Kipattantak szemeim, legelőször egy egyenletesen szuszogó szőke tündérrel találtam szembe magam, majd oldalra pillantva egy alvó Kimit találtam. Elvigyorodtam, ugyanis észre sem vettem, hogy csatlakoztak hozzám, pedig mindig fel szoktam ébredni arra, ha mellém fekszik Riia vagy épp a férjem. Ezek szerint valóban mélyen alhattam…

Kicsit arrébb fészkalódtam, óvatosan eltűrtem Riia tincseit, így egy az egyben láthattam lánykám békés pofiját, ahogy a maciján feküdt félig hason, félig oldalt. Az egész napomat átszőtte egy régebbi beszélgetésünk Erinnel, amelyben felbukkant az élet értelme kérdés is. Eltűnődtem azon a gondolaton, hogy ha valaki megkérdezné tőlem, elégedett vagyok e az életemmel, vagy akarom e, hogy változzék mit felelnék. Gondolkodás nélkül azt, hogy több, mint tökéletes, legalábbis számomra. Nem is mondhattam volna mást, hiszen volt egy gyönyörű, egészséges kislányom, és egy remek házasságom. Közel sem hibátlan, makulátlan élettel, de mégis boldogan élhettem. Amikor megismertem Kimit, soha nem gondoltam volna, hogy egy nap közünk lehet egymáshoz, nemhogy még azt, hogy gyermeket szülök neki, és a felesége leszek! És most, itt voltunk egy szöszi nyugibogyóval, aki akaratlanul is rávilágított arra, hogy anyának lenni a legtökéletesebb dolog a világon. Egye inkább fogalmazódott bennem a vágy egy újabb gyermek iránt, és tökéletesen tudtam, Kimi ebben boldogan támogatni fog…

-Ajaaa! – szökdécselt be a konyhába Riia, a vacsorához terítettem meg, miután a fél napot végig lazítottuk.

-Igen kicsim?

-Kéjek kakajót!

-Igen is – bólintottam somolyogva – megcsináljuk együtt?

-Ühüm! Jajj! – rezzent össze a mennydörgés hatására, és füleire tapasztotta kezeit.

- Megijedtél? – guggolt elé Kimi, Rii bánatosan bólintott – na, gyere – húzta magához.

-App… zajosz! Hajkits le, naaaa…

-Ó picim – nevetett halkan – sajnos nem tudom lehalkítani, de mit szólnál, ha elterelnék a figyelmed? Hm? Mondjuk… egy mesével?

-Mmm – csücsörített gondolkodva, majd huncut vigyorra húzta ajkait – Ojoszjánkijájjj!

-Mi más – kuncogtam, apuval azt kell nézni – na, pocakosék, meleg szendvics jó lesz vacsira?

-Mi az, hogy pocakosék? – csapott fenekemre lendületesen.

-Semmi, semmi – dünnyögtem, mire szorosan mögém lépett.

-Késő. – közölte rekedt hangon, s ebben a hangban benne volt az ígéret egy eszelős éjszakára. Automatikusa nyeltem egyet.

-Aja…kakajó! – nézet rám összeráncolt homlok mellett lánykám.

-Na, látod, ezért – utaltam vigyorogva előző szavaimra – te dettó így nézel, ha kieszeled, hogy most azonnal kérsz valamit, de nincs még kész.

-Ez van – vont vállat vigyorogva és egy falat szalámit bekapva vigyorogva Riiához somfordált. Természetesen Riia a fél asztalt összemaszatolta a kechuppal, de egy pillanatig sem zavart a rendetlenség, a kishölgy elégedett nyammogása mindent megért.

Míg Riia nagyjából az apján fekve mesét nézett, megírtam Benjaminnak az olasz futam beszámolóját. A mi szempontunkból alakulhatott volna jobban is, de…nagyon bizakodó voltam a folytatást illetőleg.

-Kims – fordultam feléjük székkel együtt – mi legyen japánnal akkor?

-Ne gyertek el – sóhajtott fel – Lina, azok… állatok, de komolyan! Követnek, és letámadnak, egy pillanatig sem foglalkozva semmivel, és senkivel. Túlságosan féltenélek ott titeket…

-Ha neked ez könnyebbség, itthon maradunk – biztosítottam.

-Nézd, nagyon szeretném, hogy ott legyetek – simított végig Riia hátán, de szerintem neki fel sem tűnt ez az ösztönös mozdulat – de nem minden áron. Aggódom értetek.

-Elég sok versenyedre el tudtunk menni, kibírjuk ezt a kis külön töltött időt – mosolyodtam el – Riia szivem, te nem akarsz fürdeni?

-Hát… nem – pillogott rám lustán.

-És velem sem? – álltam fel, hogy hozzájuk sétáljak.

-Üüüm… aja, a kutusz mié nem?

-Ajax miért nem fürdik? – kérdeztem vissza.

-Ige.

-Mert… a kutyáknak nem kell fürdeniük.

-De…én pancii a kutusszal…!

-Nem élvezné, hidd el nekem – röhögött fel Kimi – irány a kád kisasszony – terelte felfelé, miközben olyasmit hallottam, hogy megáll az eszem…csak neki juthat eszébe..

Az eső kitartóan esett, éles fénycsíkok szelték ketté a sötét eget, bíztam abban, hogy éjszakára elül a vihar, utáltam mennydörgés közepette aludni, már ha tudtam.

Mire én is megfürödtem Rii el is aludt Kimi mellett a mi ágyunkon, így óvatosan átvitte a szobájába, mellé fektettem alvós maciját és puszi után magára hagytuk.

-Héj – kapott utánam vigyorogva a finnem – velem is játszol?

-És mit szeretnél? Rajzolni, vagy… hozzam a plüssöket? – pislogtam ártatlanul.

-Hát bébi, a terveim között egy meztelen és nem mellesleg totál beindult feleség szerepel, nem holmi plüss!  - sóhajtozott tetetett felháborodással.

-És mit tervezel vele? – cirógattam meg tarkóját incselkedve.

-Mondjuk… áhh, inkább megmutatom… mert ha én most elmondom neked, mit tervezek veled…

-Elpirulok? – nevettem.

-Mi az hogy – bólintott komolyan, majd mohón megcsókolva a falhoz tolt – gyere…játszunk!

Azt sem tudtam hol vagyok, mikor felriadtam. Óriási csattanások jelezték, hogy az esti vihar csak előjele volt a mostaninak. Tompán hallottam Riia sírását, Kimi is mocorogni kezdett mellettem, gyorsan felkaptam hálóingem, s átsiettem hozzá.

-Mi baj picikém? – vettem ölembe síró lánykámat – hm?

-Aja – szipogott keservesen.

-Rosszat álmodtál? – kérdeztem gyengéden, hevesen rázta fejét – megijesztett a dörgés?

-Ige – sóhajtott, miközben szorosan hozzám bújt.

-Semmi baj nyuszi – simogattam hátát – gyere, megnézzük apát, jó?

-Jó – bólintott, s könnymaszatos arcát nyakamhoz fura – aja… a bumii…

-Őt is visszük – hajoltam le lányom alvós plüsséért – persze, hogy visszük…

-Szia gyönyörűm – mosolyodott el álmosan Kimi, Riia egyből felé nyúlt, így letettem az ágyra, gyorskuszásban közeledett az apja felé – mi történt pocok?

-Felijedt a dörgésre – feleltem miközben melléjük feküdtem – úgyhogy hoztuk Brumit is, hátha alvás lesz belőle.

-Értem – nyomott puszit Riia fejére, aki gondosan úgy helyezkedett el, hogy Kimi mellkasán feküdjön, de hozzám is hozzám érjen.

-Aja…kéjek tejcit – ült fel lassan. Kényelmesen elhelyezkedett ölemben, szemeit lehunyta miközben szopizni kezdett. Egyre ritkábbak voltak már ezek a pillanatok, hiszen kicsi kalandorom magától kezdett leszokni erről a mozzanatról, de mikor zaklatott vagy nyűgös volt így tudott a legjobban, s leghamarabban lenyugodni. Izmai ellazultak, szemmel láthatóan ez volt az ő relaxáló ideje.

-Meddig fog szopni? – suttogta Kimi halkan.

-Míg akar – vontam vállat – már jó ideje nem táplálék felvétel miatt teszi. De az immunrendszerét is erősíti, és láthatod, teljesen ellazul ilyenkor.

-Látom – hümmögött – totál relaxban van…

-Szeretem ezeket a pillanatokat – feleltem halkan – teljesen… egymásra hangolódunk…

Csendben ültünk, tudtam hogy Kimi direkt nem kérdez, vagy beszél hozzám, meghagyva az idő eszmei értékét számomra. Könnyed puszit nyomott vállamra, s kikelt az ágyból.

-Hová mész? – pillantottam rá.

-Felveszem a gatyámat – vigyorodott el – amit te rángattál le amúgy…. ha már velünk alszik a törpe.

-Nem emlékszem, hogy panaszkodtál volna – pusmogtam somolyogva.

-Naná, hogy nem – röhögött ismét, s eltűnt a fürdőben. Megingattam a fejem, majd megint Riiára fordítottam figyelmemet. Lassú légvételei mutatták, hogy elaludt az ölelésemben, óvatosan lefektettem hát, amire fel sem rebbent. Pár pillanattal később Kimi is csatlakozott hozzánk. Kényelmesen elhelyezkedtem az ágyunkban, a puha takarón kívül az édes életérzés is körül ölelt…

Sziasztok!

Az olyan átlagos lett volna, ha Riia szülinapját időrendi sorrendben, beillesztve hozom, így inkább a múltba álmodós eszközhöz nyúltam :) Remélem, sikerült megírnom úgy, hogy átjöjjön, mennyire fontos ez a kicsi szőke a szüleinek, hogy miért határozza meg ennyire a mindennapjaikat :)

Köszönöm szépen a kommenteket, várom, hogy mi a véleményetek erről a részről! :)

L.