Nineteen

Vastag, puha köntösbe bújva mentem vissza szobánkba. Szégyelltem magam, amiért ennyire rárivalltam Kimire, holott, lehet, valóban csak rosszul fejezte ki magát. Pár pillanattal később lépett be ő is, zavartan néztem rá.

- A fiúk mesét néznek – közölte velem monoton hangon. – Te lenyugodtál?

- Igen – sóhajtottam fel. – Kimi én sajnálom, hogy olyan lehetetlen módon viselkedtem az előbb. Nem tudom mi ütött belém. Mostanában úgy érzem, mintha nem is én uralkodnék magamon.

- Elég sok súrlódás volt mostanában, mivel egy olyan döntést kell meghoznunk, ami mindannyiunk életét fenekestül felforgatja.

- Ne haragudj, hogy így viselkedtem – ismételtem magam lesütött szemekkel, konkrétan alig bírtam visszatartani a könnyeimet.

- Laura – lépett vége hozzám –, én nem haragszom rád. Nem lehet mindig minden csak jó. Házasok vagyunk, amibe a sok szexen kívül néha vita is előfordul.

- Bolond – mormogtam mosolyogva, tudtam, hogy feszültségem akarja oldani a vicces-erotikus tartalmú mondatával. Sóhaj mellett vont a mellkasára, én pedig úgy simultam hozzá, mintha az életem függne tőle. – Nincs gond köztünk?

- Kicsim, meg kell hogy értsd, nincs olyan, hogy Räikkönenék, és Lahtinenék. Feleségül vettelek, és ezzel felelősséget vállaltam Jesseért is. Tudod, hogy úgy tekintek rá, mintha az én fiam lenne. Lau, ugye, nem fogsz sírni? – pislogott rám, mikor lefelé görbült az ajkam. – Megint rosszat mondtam?

- Nem – ingattam meg fejem, s magamhoz öleltem. – Csak, amit mondtál, jaj Kimi! Én sem gondoltam komolyan, amit mondtam. Egy család vagyunk.

- Pontosan – bólintott, amit inkább éreztem, mintsem láttam. – Nem lehet, hogy egy kicsit túl hajtottad magad mostanában? Sírsz, hánysz, dühöngsz.

-KIMI!- nyögtem nevét, ahogy így felsorolta a tüneteket, amit az elmúlt napokban produkáltam. – Amikor abba kellett hagynom a fogamzásgátlót, mindig védekeztünk másképp?

-Hát - tolt el magától, hogy rám nézzen –.  párszor nem, de akkor mindig megszakítottuk a szeretkezést, mielőtt elmentem volna. Miért?!

-Hányok, bőgök, kedélyingadozásom van. Nem ismerős? Jajajaj! - lapoztam fel határidő naplóm – Kims, két hete késik!

-Terhes vagy?! – szegezte nekem a kérdést döbbenten.

-Nem tudom – habogtam. – Mármint,  nem tudom – ismételtem. – Kell egy teszt!

-Péntek este fél hétkor? – meredt rám. – Honnan?

-A kórházból – pufogtam. – Te nem vagy ideges?

-Megleptél az tény, de amíg nem tudunk biztosat, ne hergeljük egymást – felelte. – Hívd fel a tesódat, hogy átvisszük a srácokat, még ma utána járunk ennek a dolognak – utasított és átment a fiúkhoz.

Dolognak? Lehet, hogy egy kicsi élet növekszik bennem, tőle, és csak így simán dolog? Elszontyolodva hívtam fel Samit, aki közölte, hogy átjön, egyszerűbb úgy, majd gyorsan felöltöztem, s táskámat magamhoz véve lementem a nappaliba.

Tudtam, hogy Fredrik ügyel, így egyenesen hozzá mentünk, nem kicsit volt meglepődve, hogy váratlanul este hétkor beestünk hozzá, egy cseppet feldúlt állapotban.

- Milyen tüneteid vannak? – kérdezte, miközben a vizsgáló asztalra mutatott.

- Mit akarsz? Csak egy tesztért jöttünk - mormogtam.

- Laura, most nem orvosként vagy itt – utasított. – Feküdj fel. Tünetek?!

- Hánytam, szédülök, bőgök, hisztizek, és éhes vagyok – soroltam egy kissé mérgesen.

- Csinálunk egy hasi ultrahangot – felelte. – Szedsz gyógyszert?

- Igen, de két hétig nem szedhettem, mert attól az újtól allergiás tüneteim voltak.

- Éltetek akkor nemi életet?

- Igen – súgtam.

- Védekezés nélkül?

- Hát, nem, vagyis - makogtam.

- Az ég szerelmére – forgatta meg szemeit Fredrik, mikor zavartan habogtam. – Laura, most, mint orvos-beteg vagyunk itt. Szóval igen. Sután bólintottam, mire folytatta. – Tudod, hogy gyógyszer mellett is lehetséges a fogantatás. Lássuk, mit mutat – nyomta hasamra a gélt, majd a fejet. Pár pillanat után felsóhajtott, én direkt nem néztem a monitorra. – itt is van. Egy hozzávetőleges 5-6 hetes magzat. Gratulálok, kisbabátok lesz.

Kisbabátok lesz. Kisbabátok. Fredrik szavai visszhangoztak bennem, miközben Kimire emeltem a pillantásom. 
Tuti kiakad a dolog miatt.

- Ki… - kezdtem volna, de egy mohó csókkal belém fojtotta a szót. – Nem haragszol?

- Nem. Ketten hoztuk össze. Már itt van, és ez a lényeg.

Hirtelen boldogság érzése öntött el, úgy éreztem, lebegek a vizsgáló felett. Teherbe estem, lesz egy kicsiny babánk. Kimié és az enyém. Remélem kislány vagy picikém!

Olyan rég vágytam arra, hogy ismét érezzem, ahogy egy pici élet növekszik bennem, de úgy gondoltam, hogy majd kellő odafigyeléssel, úgymond megtervezve fog megfoganni. Pont az ellenkezője történt. A legnagyobb káosz közepén, amikor egyáltalán nem számítottunk rá, ő szépen betoppant az életünkbe. Hallottam, amiket Fredrik mondd, de valahogy egyik fülemen be, másikon ki, fel kellett még dolgoznom, hogy ismét anya leszek.  Szinte álom ittasan mentem Kimi mellett a folyosón, egyre csak az édes érzés dübörgött bennem.

- Kimi, én olyan boldog vagyok – fordultam hirtelen felé. – Tudom, hogy nem a legoptimálisabb időben érkezik, és hogy nem így terveztük, és, hogy nem beszéltük meg előre, hogy egyáltalán próbálkozzunk, de én már most nagyon szeretem őt, és remélem, hogy te is boldog vagy – hadartam lelkesen. – És megígérem, hogy vigyázok magunkra… 
Itt kénytelen voltam abba hagyni ugyanis ajkait enyémekre nyomta.

- Cssit! Először is vegyél levegőt – nézett le rám azokkal a gyönyörű szemeivel. – Nem tudom elmondani mit érzek most. Megleptél otthon, és egy kicsit valóban dühös voltam, de nem rád. Azt gondoltam, hogy már csak ez hiányzott az amúgy is káoszos mindennapokhoz, de Laura itt van a gyerekem – fektette tenyerét hasamra. – Egy gyerek, aki tőlem van. Minden vagyok, csak mérges nem. Majd én vigyázok rátok! – pislogott lassan, én pedig szabályosan éreztem, ahogy elolvad a bensőm a kedves szavaktól, s a simogatóan lágy rekedtes hangtól.

- Kimi, azt hiszem, itt dőlt el végleg, hogy mi legyen a svájci munkával.

- Mit szeretnél? – kérdezett rá magabiztosan.

- Nem akarok elmenni innen. A gyerekeinkkel akarok foglalkozni – feleltem határozottan.
 Az elmúlt hetek aggályos, gondolkodós fél döntései után most először éreztem igazán, hogy tökéletesen tudom azt, hogy milyen életet szeretnék, életem végéig.

- Azt mondtad, hogy nem a legoptimálisabb időben érkezik, nos, én úgy látom, hogy de, a legjobbkor. Heteket agyaltunk ezen a dolgon, és egy csapásra megoldódott, miatta – nyomta meg óvatosan pocakomat. – Laura, de nagyon kell vigyáznunk rád – sóhajtott fel, egy pillanat alatt olvadt le a mosoly az arcáról.

- Minden rendben lesz – biztattam. – Megígérem neked. Mikor mondjuk el a srácoknak?

- Hatodik hétben vagy ugye?

- Igen. Szerintem várjunk még legalább hat-hetet, akkor már biztos minden. Beleegyezően bólintott, s ismét elindultunk az üres folyosón. – Kimi, nagyon éhes vagyok – sóhajtottam fel, az érzetre, mit korgó pocakom váltott ki.

- Kibírod hazáig, vagy megálljuk egy étteremnél? – vigyorodott el. – Mit szeretnél enni egyáltalán?

- Hümmm, ez jó kérdés – csücsörítettem. – Steak, nagyon átsütött steak, salátával és paradicsommal, és fokhagymás majonézzel, friss, ropogós kenyérrel!

- Ez hamar ment – nevetett. – Tudok egy jó helyet.

*** 7 héttel később***

Az elmúlt hetek eseményeit végignézve arra jutottam, hogy abszolút igaz a teória, mi szerint ember tervez, Isten végez. Annyira szépen elterveztük Kimivel, hogy éljük a viszonylag gondtalan életünket, két kis törpével. Ezt először a svájci munka ajánlat húzta át, aztán a hetekig tartó vívódás, mi legyen, menjünk, maradjunk? Aztán kiderült, hogy megfogant az első gyermekünk. Hat-hetesen tudtuk meg, hogy úton van, és bár attól féltem, hogy Kimi majd első körben kiakad, de pont az ellenkezője történt. Amióta tudta, hogy állapotos vagyok, ha lehet még inkább a tenyerén hordozott.

- Kiderül ma, hogy fiú e vagy lány? – nézett rám az autóban ülve. Pár perce adtuk le a srácokat az oviban, s mentünk tovább a kórházba, a szokásos vizsgálatokra.

- Kiderülhet, de ahhoz mázli is kell – feleltem.

- Olyan aranyos pocakod van már – csúsztatta kezét hasamra a parkolóban álltunk, somolyogva ingattam meg fejem, Kimi elvarázsoltan egyáltalán nem hajazott saját magára.

- Úgy látom egy elvarázsolt apukával van dolgom – kuncogtam, rám emelte pillantását.

- Nekem pedig egy pimasz anyukával!

- Bocsáss meg – sütöttem le szemeimet.

- Egy olyan estéért, mint a tegnapi megbocsájtok – vigyorodott el kajánul.

- Úgy tudtam, hogy felhozod!

- Kívánós vagy, és nem csak kajára – nézett rám azzal a szexi pillantásával. – Nekem ez igazán bejön.

- Nem vagyok meglepve – mormogtam. Vigyorogva szállt ki, igazán jól éreztük magunkat.

A szokásos vizsgálatokon túl esve ültünk a rendelőben, vártuk az eredményeket. Lélekben inkább arra készültünk, hogy az ultrahangra még nem úgy fordul a pöttöm a pocakomban, hogy lássuk a nemét, de inkább az volt a fontos mindkettőnknek, hogy minden eredményünk jó legyen.

- Remek híreim vannak – ült le velünk szemben Marja. – Megjöttek az eredmények. Úgy gondoltam még az ultrahangos vizsgálat előtt elmondom nektek, hogy veled Laura, minden rendben van, és lényegében a babával is. Megnézzük ultrahanggal is, de eddig kiválóak az értékek.  

- Ennek örülök – sóhajtottam fel megkönnyebbülten.

- Feküdj fel kérlek – lépet a vizsgáló mellé, mikor megtettem, törlőkendőt tűrt a felsőmhöz, majd rányomta a gélt a hasamra. Pár pillanatig nézte a monitort mielőtt felénk fordította volna. – Nos, a helyzet az, hogy tökéletesen egészséges a pöttöm. Illetve – fordította el a képernyőt –, a pöttömök.

- Pöttömök?- nyögött fel Kimi totál meglepetten.

- Ketten vannak – tátottam el a számat, tökéletesen kivehető volt a két kicsi baba.

- Látom – susogta Kimi, rá néztem aztán megint a monitorra, aztán megint a férjemre, teljesen elkerekedett szeme a látványra, nem is csodáltam, két kicsi baba képe fogadott minket a kijelzőn – Kettő. Két baba. Mondd, hogy lányok – pillantott kérőn Marjara, aki szolidan elmosolyodott.

- Nem látom még a nemüket, de elég nagy esélyetek van arra, hogy legalább az egyikük lány legyen, ha kétpetéjűek lesznek. Ha egy, akkor meg vagy kettő fiú, vagy kettő lány.

- De fiaink vannak – közölte kétségbe esetten a férjem. – Mármint…

- Az nem jelent semmit – legyintett. – Most már jól látható, hogy ketten vannak, az első vizsgálat elég korán történt, és egy nem nőgyógyász képesítésű orvos az esetek nagy részében nem veszi észre az ikerterhességet. Nem azért, mert rossz orvos, csupán egyszerűen nincs meg a kellő rutinja hozzá, hogy ilyen korai szakaszban észrevegye a jeleket. Az ikerterhesség klassz dolog alapjában véve, de ugyanakkor elég macerás is. Mint orvos nagyjából tisztában vagy a kockázatokkal, eljárásokkal, de szeretném, ha ezeket most elfelejtenéd. Itt te egy kismama vagy, aki két kisbabával várandós kismama.

- Rendben – bólintottam – igyekszem.

- Milyen kockázatok? – kérdezett rá Kimi. – nyilván magasabb a határ, mint egy átlagos terhességnél? – folytatta bizonytalanul.

- Így van – folytatta Marja. – Nagyobb a koraszülés kockázata, és a kismamát is jobban megviseli, hiszen ketten vannak a pocakban. Nem szabad abból kiindulni, hogy biztos történik valami, én magam is számtalan probléma mentes iker terhességet kísértem végig. Szakmai szempontból alapjában véve a vizsgálatok száma és mennyisége fogja megkülönböztetni a sima, egy magzatos terhességtől. A 13. hétben vagy, a 20.-től semmi munka, csak nyugalom és pihenés. A 28. héttől kezdődnek a plusz dolgok, kéthetente vizsgálatra kell majd jönnöd, ultrahang, súlygyarapodás, illetve a szokásos rutinok.

- Miért kell ennyi?

- Iker terhességnél előfordul, hogy az egyik magzat jobban kap vért, míg a másik nem. Ennek szűrésére lesznek a vizsgálatok, így teljesen kizárható, hogy a babáknak, vagy a mamának baja legyen.

- És ha baj lesz? – kérdezte halkan Kimi.

- Akkor cselekszünk – felelte nyugtató hangon Marja. – Rögtön be tudunk avatkozni, minimális kockázattal. El fogom mondani ezeket a dolgokat, ha a kritikusabb időkhöz érünk. Egyelőre azonban örüljetek annak, hogy két egészséges baba érkezik hozzátok pár hónapon belül.

Megvitattunk még pár kérdést, és a következő vizsgálat időpontját, majd haza indultunk. Hagytam, hogy Kimi rendbe tegye magában ezt a hírt, így csendben lépkedtem mellette.

- Két pici – állt meg hirtelen, rápillantottam félmosoly játszott ajkain. – Kettő!

- És ha szerencsénk van két kislány – simítottam végig pocakomon.

- Két pici lány – ismételt kissé elrévedve, nagy szemekkel néztem őt, sohasem láttam ilyennek. Hogy is láthattam volna, hiszen most éltük meg a pillanatot, hogy gyermekünk lesz, ráadásul kettő! - Hát nagyon bízom abban a lány gyáros pózban csináltuk! – morrant fel vigyorogva. Elnevettem magam szerettem Kimi boldog apuka énjét!

 baba 1 és baba 2 :D 

Sziasztok!

Hát… nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar meglesznek a kommentek :) Örülök neki! De számotokra rossz hír, hogy valóban a finisben vagyunk. És még mindig tartogatok meglepetéseket :D A babás tippek jók voltak, a történet elejétől megvolt már, hogy mi, mi után következik, csak ezt ti nem tudhattátok ugye.

Öröm az ürömben, hogy bár ettől a történettől búcsúzunk, érkezik az új :) Remélem, azt is hasonló érdeklődéssel fogadjátok majd. Indítani fogok egy szavazást, kérek minden olvasót vegyen részt benne, és remélem, hogy ezúttal nem lesz baj a bloggerrel… :/

Köszönöm a rengeteg kommentet!

L.