Fifteen

Két hét volt vissza Luukas születésnapjáig, én pedig tiszta ideg voltam, hogy hogyan is kérdezzek rá tapintatosan, hogy csináljunk e bulit neki. Ez volt az első olyan éve Kiminek, hogy  Saara halála után volt mellette valaki, egy társ, halálának évfordulóján, és nem tudtam, hogy is fog alakulni az a nap…

Már most méteres hó falak voltak mindenütt, és bár finn létemre szerettem a hideget, havat lapátolni már kevésbé… de most kifejezetten jól esett ez a fizikai munka, így volt időm átgondolni az elmúlt hónapok eseményeit. Kellett egy kis testmozgással járó idő, szigorúan Kimi nélkül, elvégre a vele kapcsolatos gondolataimat akartam rendezni. Lassan fél éve éltünk együtt így négyesben, és mára már teljes bizonyossággal kijelenthettem, hogy egy család lettünk. Minden értelemben. Luukas anyának szólított engem, Jesse apának Kimit, így egy szavam sem lehetett, főleg, hogy úgy tekintettek ránk, mintha valóban vér szerint hozzánk tartoznának. A baba téma eleinte feszültséget feszített közénk, de… az óta a bizonyos mélységekbe vezető beszélgetés óta lecsendesedett a vihar is. Igaz, hogy nem is nagyon boncolgattuk a kérdést. Én magam sem akartam elkövetni azt a hibát, hogy erőltetem, nem adok neki és a kapcsolatunknak elég időt. Tudtam, hogy még nem vagyunk készen egy babára, egyszerűen azért, mert ki akartam élvezni, és ő is, hogy itt vagyunk egymásnak. Mert az mellett, hogy volt két gyönyörű kisfiúnk, mi még egy pá voltunk. Szerelmes voltam, és tele vágyakkal. Imádtam a hosszas szeretkezéseinket, az érzetet, ahogy a bőre az enyémhez simult, és… még ki akartam ezt használni. Hogy most csak az enyém a fiúkon kívül. És tökéletesen tudtam, hogy ezt ő is így érzi…

-Húha, de beindultál – hallottam meg Kimi hangját mögöttem, kissé kapkodtam a levegőt, amikor megfordultam.

-A frászt hoztad rám – sóhajtottam – itt a gondolataimba merülve dolgozom…

-És min gondolkodtál? – vette ki kezemből a lapátot, s könnyed csókot adott ajkaimra.

-Kims… két hét múlva lesz Luukas szülinapja… - súgtam.

-Tudom – bólintott – gondolom… kissé frusztrál ez téged…

-Nem, csak nem tudom, hogyan bánjak veletek – sütöttem le szemeimet.

-Nézd nem a legjobb nap az tény, de nem akarom, hogy rányomja a bélyegét Luukasra, elvégre nem ő tehet… arról. Mi úgy szoktuk, hogy egy kicsit azért megemlékezünk Saararól, hogy ő ne feledje el, de ez az ő napja amúgy.

-És te? – szalad ki a számon.

-Én lerendezem magamban – vont vállat – és… Laura, nekem könnyebb az óta, hogy együtt vagyunk – ráncolta homlokát, mint aki nagy titkot árul el – szeretlek téged, és… így más…

-Én ennek csak örülök – eresztettem meg halvány mosolyt – nagyon szeretnék segíteni neked valahogy, hogy jobb legyen…

-Csak légy önmagad – felelte rögtön – és… azt hiszem, Luukas örülne egy olyasmi bulinak, mint ami Jessenek volt. Csak kicsit kevesebb gyerekkel.

-Szerintem is. A kis haverjaikat meghívhatjuk, pontosabban… megbeszéljük a srácokkal kiket akarnak. Mi meg tarthatunk „felnőtt bulit” fent, onnan rájuk is látunk, úgy sem viselnék el, ha velük lennénk. A nappaliban bőven elfér 15-20 gyerek…

-Nem baj, ha ezt rád bízom? Felnőtt partit jobban tudok szervezni – nevette el magát.

-Nem, nem baj – kuncogtam – csak majd vásárolni gyere el velem.

-Hát nem is hagyom, hogy te cipekedj!

-Mami, akkor ne felejtsd el felhívni Kalle anyukáját! – sóhajtott fel Luukas, mikor betakartam.

-Nem felejtem, megígérem – nyomtam puszit fejére – aludj jól kicsim – majd Jesse ágyához léptem – szép álmokat kisfiam – simítottam végig pofiján.

-Anyuci – nézett rám – itt maradsz egy kicsit még mese után?

-Hát persze kincsem! – pusziltam meg őt is. Elkezdtem olvasni az új történetet, de a harmadik oldalig sem jutottam el mire mindketten egyenletesen szuszogtak. Egész délután kint szánkóztak Kimivel és Ramiékkal, meg sem lepődtem, hogy ennyire kidőltek. Miután meggyőződtem arról, hogy alszanak behúztam magam mögött az ajtót, de azért résnyire nyitva hagytam, ahogy szoktam is.

-Te is kidőltél? – nevettem el magam, ahogy megláttam Kimit az ágyban.

-Totál lefárasztottak a kölykök – bólogatott.

-Én is megfürdöm – bújtam ki nadrágomból.

-Megvárlak – tornázta feljebb magát, hozzá léptem egy csókra, majd a fürdőbe mentem. Mire végeztem Kimi úgy aludt, mint a bunda, somolyogva bújtam be mellé, s kapcsoltam le a villanyt, tv-t. Teljeség érzésem volt.

Reggel én vittem oviba a srácokat, meg akartam beszélni az anyukákkal, hogy akkor melyik gyerek jön. Örültem, hogy az apróságok lelkesen várták már a szülinapot, és, hogy minden terv szerint halad. Titokban figyeltem, ahogy Luukas meghívja Eelist is, hiába az ovis szerelem nem egyszerű…

-Anya, anya – rohant Mirjamhoz Eeelis csillogó szemekkel – Luukas meghívott a szülinapi bulijába, mehetek? Naaa, anyuu légysziiiii!

-Ne aggódj már megbeszéltem az ő anyukájával, persze, hogy mehetsz – mosolyodott el Mirjam.

-De jóóóó! – iramodott vissza a fiaimhoz.

-Azt hiszem a lányom oda van a fiadért – kuncogott mellettem Mirjam.

-Ó, ez fordítva is így van – pillantottam a két kis szőkeségre, ahogy elmélyülten játszottak – eljössz te is a bulira? Rami, Kristii, Samiék és mi leszünk felnőttek.

-Nem tudom még a hétvégi beosztásom – sóhajtott fel – ha szabad leszek, mindenképpen.

-Rendben – bólintottam, majd órámra pillantottam – jesszus, már elkéstem, ne haragudj, de rohannom kell a kórházba.

Épp csak beszálltam az autóba, megcsörrent mobilom.

-Dr. Lahtinen – vettem fel – öt perc és ott vagyok – sóhajtottam, mikor elhadarta az egyik ápolónk, hogy ismét balesetes gyermekeket hoznak hozzánk. Fárasztó nap elé néztünk.

A gyanúm be is igazolódott fel kellett hívnom Kimit, hogy menjen el a srácokért, pontosabban Leenank üzentem a műtőből, hogy szóljon már a páromnak. Nyolc után értem haza, eléggé lefáradva, azért három műtét egy huzamban le tudja szívni az ember energiáját.

-Anya! – indult felém Jesse – végre megjöttél!

-Hiányoztál kicsim – vettem ölembe – milyen napod volt?

-Jó – sóhajtotta.

-Mi baj Jesse? – kérdeztem rá, mikor leültem vele a kanapén, Luukas ekkor jött le az emeletről Kimivel a nyomában – sziasztok – mosolyodtam el.

-Mami – mászott fel Luukas is hozzám – szia.

-Nem vagy éhes kicsim? – tudakolta Kimi miután megcsókolt – mi már ettünk a srácokkal ugyan, de van finom vacsora.

-Előbb megfürdök – bólintottam – feljössz velem? – simítottam végig Jesse fején, szaporán bólogatott. Kíváncsi voltam miért van ilyen kis elszontyolodott hangulatban, reméltem, hogy semmi komoly nem törtét. Bár azt Kimi is észre vette volna.

-Milyen volt az ovi ma? – kérdeztem kicsit másként a napjára mikor felballagtunk.

-Játszottunk, meg minden… - vont vállat –mami… Sami azt mondta, hogy nekem Kimi nem is az apukám, így nem is hívhatom annak. Meg hogy ti sem vagytok házasok, és egy fura szót is mondott…. valami, mm, hattyú… hogy az anyukája azt mondta, hogy hattyú vagyok akkor. De anya, a hattyú nem egy madár?

-Ó kisfiam – öleltem magamhoz csalódottan – nem, te nem vagy hattyú. Egy másik szót mondott Sami anyukája, de az lényegtelen. Te is tudod, hogy Kimi valóban nem a vérszerinti apukád, de ő úgy szeret téged, mintha az lenne. És nyugodtan hívhatod apunak, ő nagyon szereti, ha azt mondod neki. Tudod kicsim,  ő nem szeret kevésbé azért téged, mert más az igazi apu. Nem volt szép Sami anyukájától, hogy ezt mondta, mert ez nem igaz.

-Akkor jó – sóhajtott fel megkönnyebbülten – nekem tényleg olyan, mintha Kimi lenne az apu!

-Ennek örülök kisfiam – simogattam meg arcát – menj le apáékhoz, megmelegítitek nekem a vacsorát?

-Persze mami – vigyorodott el – apa sütött palacsintát is, mert nagyoooon éhesek voltunk már Luukassal, azt is kérsz?

-Hát persze – bólintottam, mikor ő eltűnt és a fürdőbe mentem, közben azon fortyogtam, hogy lehet ennyire gonosz egy ember. Sami anyukája, Jenna, tipikusan az elkényeztetett, semmi dolgom csak a férjem pénzét költeni anya volt, és hát köztudott volt, hogy szívesen bonyolódott volna egy kis kapcsolatba egy bizonyos finn világbajnokkal… El is határoztam, hogy holnap az első dolgom lesz helyre tenni őt, az én fiammal senki nem beszélhet így! Vacsora után lefektettük a fiúkat, majd mi is ágyba bújtunk.

-Milyen napod volt? – vont ölelésébe Kimi.

-Fárasztó – nyomtam el egy ásítást – három műtétem volt egymás után, és még vizitre is mennem kellett.

-Kicsim, neked elmondta Jesse, hogy mi bántja? Mikor elmentem értük már olyan kis csendes volt… de nekem nem sokat mondott.

-Jenna azt mondta Saminak, hogy Jesse egy kis fattyú, mert te nem vagy az apja, és mi nem vagyunk házasok – néztem rá elszomorodva.

-Ez egy idióta! – meredt rám – imádom Jesset, és ő is teljesen elfogadott engem,  mint apa. Attól, hogy vér szerint nem az enyém, lehet teljesen jó ez a dolog!

-Én ezt tudom – bólintottam – de várható volt, hogy valaki a szájára vesz minket… tudod, elég nagy szenzáció, hogy Kimi Räikkönen újra kapcsolatban, ráadásul egy elvált nővel, akinek még gyereke is van….

-Laura kérlek ne foglalkozz ezzel – nézett rám lágyan – te is és Jesse is hozzám tartoztok. És ez a lényeg. Jól működünk családként – mosolyodott el – mindkét gyerekünk kiegyensúlyozott és boldog kölyök, nekem pedig nem számít mások véleménye.

-Igazad van – bújtam hozzá ismét – de ettől függetlenül holnap beszélek vele.

-Ne aggódj, nekem is lesz pár szavam hozzá! – morrant fel.

Reggel még volt bennem egy kis feszültség, szerettem volna egyszer s mindenkorra rendezni ezt az ügyet.

-Fiam, Samit is meghívtátok? – pillantott a tükörből Luukasra Kimi.

-Üüüm – ingatta meg fejét – nem vagyunk jóban…

-Értem – bólintott Kimi – várjátok már a bulit?

-Igen!!! – felelték kórusban.

-Ha leadtuk a srácokat elintézzük a vásárlást? – néztem a finnemre, helyeslően bólogatott, így a fiúk felé fordultam – mit szeretnétek, mit főzzek ma?

-Nekem mindegy – vont vállat Luukas – csak ne főzeléket!

-Anyu, milánói makarónit! Sok sajttal!  - vigyorgott ám a kis szőkém.

-Azt én is megenném – hümmögött Kimi.

-Remek, vacsi letudva.

A fiúk vidáman lépkedtek előttünk, bent alig várták már, hogy mehessenek bandázni, és mivel ketten voltunk két törpére hamar ment a vetközetősdi is.

-Legyetek jók, okés? – guggoltam melléjük, s egy-egy puszi után felálltam. Összehajtogattam a pulcsiikat, Kimi az ajtóból figyelte őket, majd hozzám fordult.

-Konkrétan nem is érdekli őket, hogy itt vagyunk e még – vigyorodott el.

-Ez így a jó – nyomtam csókot ajkaira, ami után kedves mosolyra húzta ajkait.

-Ó, hogy milyen aranyosak vagytok így együtt! – pislogott ránk a nagyon hosszú műszempillái alól Jenna, miután hozzánk lépett – mostanában nem láttalak itt Kimi…!

-Miért mondogatod azt a fiadnak, hogy az én fiam fattyú?!  - tért rá rögtön Kimi – neked kéne több eszednek lenni, nem egy öt éves gyereknek. Attól, hogy vér szerint nem az enyém, még lehetek az apja!

-Én, hát… de… nem is… így , ez.. – habogott vörösödő arccal – Kimi, én… Kimi!

-Te ne Kimizzél itt nekem – morrant fel – sürgősen magyarázd el a gyerekednek, hogy egy idióta feltételezés volt, amit mondtál.

-Nem értem miért kellett egy gyereknek előadnod, ezt az egészet – sóhajtottam fel – tudod, jól mennyire könnyen kezdik ki egymást.

-Nem úgy…. gondoltam… - felelte.

-Nem érdekel, hogy gondoltad – meredtem rá – a saját házad táján sepregess, mielőtt másét megszólod. Nem szeretném viszont hallani ismét, hogy szidod a családomat!

-Menjünk – csúsztatta kezét derekamra Kimi – jobb programot is tudok, mint ez itt…

Kifelé menet Mirjami rám kacsintott, miss tökély ugyanis sokaknak nem volt szimpatikus.

-Hogy lehet ilyen buta valaki…! – mormogtam az autóban már.

-Most már felejtsük el – simította kezét combomra - velem foglalkozz inkább – vigyorgott.

-Később drágám, később – fektettem kezem övére, valóban ki akartam használni, hogy majdnem egy teljes napunk szabad, és a ház üres…

Sziasztok!

A mostani részhez nem sok hozzáfűzni valóm van… majd a következő részhez :P

Amit olvashattok is, ha… Játszunk egy kicsit! Azt mondja, hogy legyen… 16 komment és hozom a történet folytatását. (1+6= 7 Hetes Kimi rajtszáma :D ) Tudom, hogy nem egy csekély… szám, de kérés nélkül tudtok 10-12 komit írni, szóval bízom bennetek :)

L.