Eight

Reggel hétkor szólalt meg az ébresztő, bár én már korábban felébredtem. Gyorsan felöltöztem, és összeszedtem a cuccinkat. Nem akartam mást, csak elmenni innen. Azonnal. Írtam egy pár soros levelet Kiminek, melyben megköszöntem a vendéglátást, és a lehetőségeket, majd halkan beosontam a fiúk szobájába. Óvatosan kitakartam, s magamhoz vettem Jesset.

-Mami… - súgta nagyon álmosan.

-Gyere kincsem – súgtam, s behúztam magam mögött az ajtót, hogy Luukas ne ébredjen fel – kisfiam most elmegyünk.

-Aludni akarok – dőlt el az ágyamon, mikor leültettem.

-Belebújsz a pulcsidba, és már szunyókálhatsz is – sóhajtottam. Felnyaláboltam a táskát, a gyerekemet, és lesiettem. Abban a pillanatban nyugodtam meg, ahogy beindította, az autómat. A szobában lévő levélen kívül semmi nem mutatta, hogy valaha is ott jártunk.

Útközben végiggondoltam a reggeli történéseket. Tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy ez szín tiszta menekülés, de nem érdekelt. Igen, menekültem. Csak azt nem tudtam, hogy mi elől konkrétan?! A csóktól? Vagy, ahogy utána visszautasított? Az érzéstől, amit kiváltott belőlem, és csak erősödött a hétvége folyamán? Ezer kérdés cikázott fejemben, arról a keserű érzésről nem is beszélve, ami bensőmbe férkőzött; megcsókolt, majd el is utasított. Elmenekült. És, most én is.

Otthon még lefektetem Jesset, szegénykém nem nagyon értette, miért is kellett ennyire hirtelen eljönnünk, de szerencsémre nyertem pár órát a magyarázatig, egyszerűen túl álmos volt a faggatózáshoz. Engesztelésképpen neki láttam a kisfiam kedvenc meleg szendvicsének elkészítéséhez. Bár a kezeimet sikeresen lefoglaltam, a gondolataim szabadon szárnyalhattak, és persze alattomos módon cserbenhagytak; csak az elcsattant csók körül ólálkodtak.

Biztos voltam abban, hogy Kiminek eszébe jutott Saara. De vajon már napközben, mikor mentek a laza flörtök? Vagy csak, amikor kettesben maradtunk? Esetleg abban a pillanatban, mikor megcsókolt? Vajon azért húzódott el hírtelen? Csak azért? Lehetséges, hogy már akkor megbánta, amint megtette?

Rengeteg kérdés kavargott bennem, és abban sem lehettem biztos, hogy az a személy aki megválaszolhatná őket, egyáltalán tisztában van e a feleletetekkel.

A nagy elmélkedésből telefonom rezgése térített vissza a valóságba. Kimi neve villant fel a kijelzőn, nyilván érzékelte, hogy eljöttünk. Hezitáltam, hogy felvegyem e, túl gyengének éreztem magam, nem tudhattam ő hogy éli meg az elmúlt napok eseményeit. Vagy, hogy egyáltalán milyen lesz a reakciója azért, ahogy eljöttem… Végül elsötétült a kijelző, megoldván a felvevés kérdését. Ajkam rágcsálva vettem kezembe a mobilom, és ne légy nyúl gondolat mellett tárcsáztam a finn számát.

-Szia – mormogta, miután felvette.

-Szia – sóhajtottam – bocs, hogy nem vettem fel, de épp meleg szendvicset csinálok…

-Azt hittem, nem akarsz beszélni velem  felelte – legalábbis, az ahogy kiosontál, ezt mutatja!

-Nem akartalak kora reggel felébreszteni – feleltem, és ez igaz is volt. A többi okról pedig nem kell tudnia.

-Nézd, Laura, azt hiszem, beszélnünk kell – folytatta rekedtes hangon – a tegnap este történtek…

-Azt hiszem, az a legjobb mindkettőnknek, ha elfelejtjük a történteket – válaszoltam határozottan, nem törődve a szívembe úszó fájdalmas érzéssel.

-Ahogy gondolod – vágta rá kimérten – mennem kell, Luukas vár. Szia.

-Szia… - súgtam, s már csak a bontott vonal jellegzetes hangja felelt.

-Anya – jött le pizsiben, könnyeit törölgetve Jesse.

-Mi baj kicsim? – térdeltem le elé – hmm?

-Rosszat álmodtam – ölelt át szorosan.

-Jaj kincsem – emeltem fel – semmi baj Jesse, itt vagyok.

-Mami – hüppögött nyakamhoz dugott buksival.

-Ne sírj kicsim – helyezkedtem a kanapéra, és lassan ringatni kezdtem. Ahogy csillapodott a kapkodó légvétele, én is megnyugodtam. Mélyen beszívtam a szőkés tincseiből áradó édes illatot. Egy pillanatra meginogtam egy férfi miatt, pedig megfogadtam, hogy Jesse lesz az egyetlen férfi, akinek helye lehet a szívemben. Ez a megingás hiba volt.

***

-Mikor megyünk át Luukasékhoz? – szaladt hozzám Jesse, már harmadszor aznap. Pár nap telet el a verseny óta, konkrétan négy, és a szünet miatt nem tudott kis barátjával bandázni. Valamit ki kellett találnom erre, elvégre az nem lett volna fair, ha a mi hülyeségünk miatt, nem tudnak együtt lenni a srácok.

-Nem tudom kicsim. Péntek van, tudod, hogy hétvégén szokta meglátogatni Luukast a mamája, és a te mamád is jön ma – érintettem meg nóziját – nem felejtetted el ugye?

-Anya– nézett rám szépen – hívjad fel a Kimit! Még van idő, még megjön a mama!

-De… - kezdtem, de megcsörrente a telefonom, Kimi neve villant fel. Ilyen a világon nincs, telepata?? – szia Kimi…

-Laura! – nyögött fel – Luukas nagyon lázas, és nem tudom levinni a lázát. Ide tudnál jönni? Vagy vigyem egyből a kórházba? – hadarta ijedten.

-Azonnal indulok, pár perc és ott vagyok. Próbálj megnyugodni.

-Megyünk Kimiékhez? – tudakolta a fiam.

-Csak én. Luukas beteg lett szivem – szaladtam fel a táskámért – Jesse vedd a cipőd, egy kicsit Niniéknél leszel, jó? A mami oda is mehet érted.

-Jó – ült a szőnyegre, hogy felvegye a cipőjét, tudta már, hogy ha beteghez megyek, nem ismerek türelmet, és hisztit, így mindig, okosan, egyből tette, amit kérek. Útközben hívtam a tesómat, a felhajtón vártak már, Sami megnyugtatott, hogy majd ő beszél  anyával, hogy beteghez megyek.

-Végre – tárult ki az ajtó, amint leállítottam a motort- Kimi tiszta ideg – hadarta Rami.

-Mindjárt kiderítjük mi a baj – mentem fel Luukas szobájába – hééj, hogy vagy kincsem? – ültem az ágya szélére, valóban nagyon sápadt, bágyadt és tűzforró volt.

-Nem érzem jól magam – súgta.

-39,1 a láza, és semmi nem használ – túrt hajába Kimi idegesen.

-Mióta?

-Tegnap este hőemelkedése volt, kapott gyógyszert, borogatást, stb, éjjel semmi, most meg ez – hadarta.

-Meghallgatom hogy veszed a levegőt, okés?- takartam ki a kisembert – nagy levegő – nyomtam finoman mellkasára a sztetoszkópom –még egyet… még egyet… úgy… gyere, ülj fel.

Nos?- simított végig a kis buksin Kimi, miután visszafeküdt.

-Tiszta. Nyisd ki a szád – kértem szelíden – a torka kicsit piros, de nem vészes – állapítottam meg, miután szájába világítotam – a mandulája sincs megdagadva. Lehet szimpla vírusos megfázás is. Köhögött?

-Nem. Néha. Kicsit. Tudod, olyan szokásosan.

-Na, picúrka, kéne egyet pancsolni.

-Nee – biggyesztette le ajkait – fázom…

-Tudom – bólogattam – de le kell vinni a lázad.

-És ha több borogatást teszünk rá? – próbálkozott Kimi.

-Nem elég már – álltam fel – hűtőfürdő kell, és ha esetleg nem megy le a láza, beutallak titeket.

-Sosem volt ennyire lázas – pillantott rám kétségbeesetten – mindig elég volt a gyógyszer és borogatás, nem tudom, hogyan kell tovább…

-Kézmeleg fürdővíz, amit folyamatosan hűtünk. Előre szólok, sírni fog, és könyörögni, hogy szedd ki onnan. Utálják a gyerekek, én magam is igazából.

-És ha beülök vele? Bármit megteszek, hogy jobb legyen neki.

-Ilynkor nem sokat tudsz tenni – érintettem meg kézfejét- nyugi rendben leszünk. Csinálok vizet – mosolyogtam rá biztatásképpen.

-Apuci, ne, aludni akarok – hüppögött Luukas, ahogy behozta.

-Mindjárt alhatsz kisfiam – kezdte vetkőztetni – csak fürdesz egyet előtte.

-Nee…

-Semmi baj pocok – súgtam – ettől jobban leszel, megígérem.

A következő félórában volt minden. Sírás, rívás, hüppögés, a beteg gyerekek sosem tűrték jól az ilyen megpróbáltatásokat. Felnőttként én is utáltam vacogva a hidegvíz alatt vacogni, hát még a kicsik.

-Mindjárt jobb lesz – takartam be nyakig a bágyadtan pislogó kisfiút, miután beadtam neki a gyógyszert.

-Apuci…

-Itt vagyok kisfiam – feküdt Luukas mellé, s takaróstul együtt magához ölelte, a kisfiú szemmel láthatóan ellazult a biztonságot nyújtó ölelésben.

-Akkor én… megyek is – álltam fel- megbeszélem Ramival a továbbiakat, te maradj csak Luukassal.

-Pillanatok alatt elalszik, várj meg – nézett fel rám – kérlek – tette hozzá, mikor látta vacillálásom.

-Rendben – bólintottam, s kiléptem a szobából.

-Tessék – tolt elém tálcát Rami, amikor leültem az asztalhoz kitölteni pár receptet a kisembernek – anya és Kristii is mindig teát csinál, ha doki jön – vont vállat kérdő pillantásomra.

-Kösz – mosolyodtam el, s kezdtem ízesíteni a gőzölgő italt – felírok pár gyógyszert, váltsátok majd ki.

-Luukas?

-Alszik – felelte helyettem Kimi az ajtóból – teljes ko.

-Úgy gyógyul a legjobban –bólintottam – fél óra múlva megint megmérjük a lázát.

-Nem korai?

-A fürdő és a gyógyszer együtt hat ennyi idő alatt. És, mivel tartósan volt magas, tovább nem is várhatunk, hátha kellenek még intézkedések. Ne aggódjatok, nem lesz baj.

-Amíg alszik a kölyök, kiváltom őket – kapta fel a recepteket Rami, s már ki is viharzott. Kimi sóhajtva ült le a mellettem lévő székre, látszott arcán, hogy elgyötört.

-Köszönöm Laura, hogy segítettél.

-Nincs mit – mosolyodtam el zavartan, most tudatosult bennem, hogy kettesben maradtunk – orvosként kötelezettségem, és Jesse a lelkemre kötötte, hogy hamar gyógyítsam meg Luukast.

-Hiányolja Jesset a fiam – pillantott rám – nézd Laura, ha akarod, ha nem, beszélnünk kell. Már csak a srácaink miatt is. Luukas észrevette, hogy valami megváltozott… érzi, hogy csak kreált okok miatt nem találkozunk.

-Jesse is – sóhajtottam fel – pont ma közölte velem, hogy hívjalak fel. De biztos, hogy most a legalkalmasabb?

-Minél előbb túl vagyunk ezen a kínos feszengésen, annál jobb, nem? – nézett egyenesen a szemembe. Meghatározhatatlan színű szemei szinte hipnotizáltak. Mély levegőt vettem, hogy elűzzem pillanatnyi gyengeségem.

-Hallgatlak – kulcsoltam össze ujjaim az asztal felett.

-Nem vagyok jó az ilyen jellegű beszélgetésekben, így mondom, ahogy van. Sajnálom, hogy megbántottalak. A felém irányuló viselkedésed mutatja, hogy megbántottalak.

-Én csak nem tudom hová tenni ezt – bukott ki belőlem – miért csókoltál meg? – kérdeztem rá egyenesen.

-Mert kívántam azt a csókot – pislogott rám – Lau, te egy gyönyörű nő vagy… és egyszerűen megkívántalak.

-Szóval ez csak testiség – mosolyodtam el keserűen.

-Éppen ez az, hogy nem – nyögött fel – basszus Laura! Amióta Saara meghalt, te vagy az első nő, akit magamhoz engedek. Öt éve élek magányosan, egyedül a fiamra koncentrálva. Minden mást kizártam. Erre jössz te, állandóan vidám vagy, mosolygós és eszméletlenül szép. Nem érted? Felforgattál mindent.

-Mint ahogy te is – feleltem halkan – azt hiszed nekem könnyebb? Flörtölsz velem, megcsókolsz, aztán elrohansz? Elutasítottál…

-Van fogalmad arról, hogy milyen lelki ismert furdalásom van? – ingatta meg fejét – úgy érzem, mintha megcsalnám Saarát. Nem visszautasítottalak, csupán bepánikoztam.

Pár perces csend telepedett ránk. Át kellett gondolnom az elhangzott szavakat, s azok súlyát. Az tény volt, hogy megvan köztünk a vágy, a vibrálás, de… ő nyilván őrlődik, és nem tudtam, hogy nekem van e erőm harcolni egy szellemmel. Egy régi szerelemmel…

-És most mi lesz? – emeltem rá a pillantásom.

-Nézd én… vonzódom hozzád – felelte, szavaira megdobbant szívem – de… kell egy kis idő. Nagyon rég volt mellettem nő, és helyre kell tennem a dolgokat magamban…

-Kimi nekem is új ez a helyzet- fedtem fel lapjaim, ha már ő megtette – régóta élek úgy, hogy csak magamra számíthatok. Elfogadtam, hogy egyedül vagyok, és igyekeztem is elnyomni az érzéseim, vágyaim. De te… - súgtam zavartan – hatással vagy rám…és z megrémiszt. Nagyon rossz tapasztalataim vannak – sütöttem le szemeim.

-Laura – sóhajtotta nevem gyengéden – és sohasem tudnék kezet emelni rád…

-Tudod, aki egyszer megégeti magát, óvatos a tűzzel. Sok mindenen mentünk át mindketten. Nem akarok ismét csalódni…

-Nem ígérhetek semmit. De azt tudom, hogy… nem volt jó nélküled ez a hét – folytatta határozottabban – jelen pillanatban csak azt tudom mondani, hogy ismerkedjünk, találkozgassunk, aztán majd meglátjuk mi fog történni.

-Ez így nem hangzik rosszul – engedtem meg magamnak egy óvatos mosolyt – és lényegében eddig is ez történt…

-Igen – bólintott. Komolyan zavarban éreztem magam, sosem szerettem kiteregetni az érzéseim, főleg nem az előtt a férfi előtt, aki tetszett nekem… Egy pillanatra ismét 18 évesnek éreztem magam. Felcsendülő mobilom vetett véget a beszélgetés hangulatának.

-Baj van? – kaptam fel.

-Dehogy – nevetett a tesóm a telefonba – csak Jesse érdeklődik, hogy mi történik.

-Add – somolyogtam.

-Mami! Mikor jössz? És Luukas?

-Ő éppen alszik, szivem – informáltam az aggódós gyerekem – majd később meglátogathatod, ha kicsit jobban lesz, okés?

-Jóóó – visított a telefonba – mikor jössz? – kérdezte ismét.

-Nemsokára Jesse, legkésőbb egy óra múlva otthon leszek. Megérkezett a mama?

-Igen, kaptam csokit – újságolta – de nem ettem meg mindet, hagytam neked is!

-Köszönöm kicsim – kuncogtam – légy jó.

-Jaj… oké anya – nevetett fel – szia!

-Szia – tettem le, mindig mosolyt csalt az arcomra, ha hallottam Jesse hangját – Jesse érdeklődött Luukas hogyléte felől.

-Remekül elvannak. Tudod, Luukas sosem volt egy könnyen barátkozós fajta… de a fiaddal teljesen más a dolog. Az első nap azzal jött haza, hogy talált magának valakit – húzta féloldalas mosolyra ajkait, meg kellett állapítanom, hogy szívdöglesztő ez a mosolya…

-Nem tudom mi alapján szemelték ki egymást, de… a lényeg, hogy ilyen jól elvannak. Ideje megmérni a lázát – álltam fel, szinte rögtön követett, így annyira közel került hozzám, hogy tisztán éreztem a testéből áradó finom illatot. Pár pillanatig egymás szemébe nézve álltunk, majd tekintete ajkamra siklott. Legutóbb is így kezdődött… zöldes írisze szinte lángolt, és ez belőlem is kiváltott valamit…

-Megjöttem – nyitott be Rami, zavartan léptem hátrébb, Kimi pedig egy lassú pislogás után testvére elé ment – helyzet?

-Most megyünk fel Luukashoz – vette el tőle a kisebb zacsit – ebből mi kell neki? – pillantott rám felfelé menet.

-A Relisar, és a Katapekt mindenképpen, a másik kettő, csak ha nem javul a helyzet. De mindig jó, ha van itthon, nekem is van Jesse és magam miatt is ilyen gyógyszer otthon.

-Most komolyan ébresszük fel? – nézett a fiára Kimi, sütött belőle az apaság.

-Dehogy – súgtam, s elővettem a digitális lázmérőm. Luukas füléhez illesztettem, s megvártam a jelzést – 38, kereken – mutattam meg Kiminek is – hat a gyógyszer. Hagyjuk pihenni – tereltem ki a finnt, nehogy felébredjen a kisfiú a sutyorgásunkra – este adj neki a gyógyszerekből, és etessetek is vele valami könnyű ételt. Húslevest, vagy ilyesmi. Éjjel szintén gyógyszerek, 8 órával később az estinél.

-Meddig?

-Ezen a héten. Hétfőn még ne engedd oviba, majd kijövök és megvizsgálom, bár gyanítom addigra már nem sok baja lesz, de jobb az óvatosság.

-Rendben. Köszönöm Laura – pillantott rám ismét – mindent…

-Tényleg nincs mit – sóhajtottam – de nekem tényleg mennem kéne, hallottad Jesse már vár…

-Persze, nem akarlak feltartani – mosolyodott el –átjöttök valamelyik nap?

-Hétfőn, ovi után, rendben?

-Oké. Csináljak vacsit, mire jöttök?

-Tudsz főzni? – vontam fel szemöldököm.

-Laura, van egy fiam, és mivel nem halt éhen még, igen, tudok – vigyorodott el.

-És a palacsinta? Luukas szerint fekete – pislogtam szépen, hogy ne sértésnek vegye a szerény gonoszkodást.

-Az palacsinta – vonta meg vállait – jó, nem vagyok egy… Jamie Oliver, de egész jól megy némely dolog.

-Most nem gonoszkodás, de tudod, ki az a Jamie Oliver? – meredtem rá meglepetten.

-Kristiinek megvan az összes könyve, szóval… ja, tudom.

-Ezek után még kíváncsibbá tettél – emeltem rá pillantásom – Jesse oda lesz, hogy jövünk.

Elköszöntem Ramitól, Kimi pedig kikísért, egészen az autóig.

-Akkor hétfőn – sóhajtott fel, s közelebb lépett hozzám, tenyerét arcomra csúsztatta és könnyed puszit adott homlokomra. Mikor felnéztem rá, tudatosult bennem, hogy jó egy fejjel magasabb nálam. Annyira közel volt hozzám az arca! És akkor jobban lehajtotta fejét, és ajkát egy pillanatra enyémhez érintette. Megint azaz édes félmosoly jelent meg arcán, mikor hátrébb lépett tőlem. Nem tudtam megállni, hogy elmosolyodjak. Ahogy beindítottam az autót, észrevettem, hogy jól eső bizsergéssel remeg meg bensőm. Azzal a fajta bizsergéssel, ami akkor árad szét az emberben, ha egy kellemes randi végén, csókkal köszönnek el tőle…

Sziasztok!

Laptopom még valahol Pesten kallódik, de megoldottam a problémát. Remélem, hamar visszakapom, mert már hiányzik :D most jöttem rá igazán, hogy gyakorlatilag az életem van rajta, képek, zenék, stb, stb… és azért a bloghoz is elengedhetetlen xD

Na, de, ennyit a kicsinyes problémákról :D A töriben, haladnak az események, úgy gondolom, semmi elkapkodott, vagy épp elnyújtott dolog nincs benne :) Várom a ti véleményeteket az ügyről. Ja, és a gyógyszerek, valóban finn gyógyszernevek :D

Végül, de nem utolsó sorban, köszönöm szépen a segítséget Kittinek, hogy hozta a részeket, és kézben tartotta az oldalakat is! :) ♥

L.