2013. március 26., kedd

Tizenhárom


2012 Svájc
Kanada után kicsit csalódott szájízzel utaztunk haza. Seb negyedik, Kimi nyolcadik lett a futamon… és ez nem tetszett. Nekik sem, és nekem sem. Seb otthagyta ezt az érzést Kanadában, mint ahogy szokta is, a negatívumokat. Az új futamra új szellemiséggel készült, egyedül a győzelmi drukkot vitte magával. Ezt mindig is csodáltam benne. Hogy a rosszat el tudta engedni, míg a jóból erőt merített. Kimi? Nem különösebben érdekelte, a nyolcadik hely. Egy harmadik hely sem hozta lázba, nem hogy még ez… Állítása szerint túl sok futamon volt már túl ahhoz, hogy bepörgesse egy majdnem győzelem. És be kellett látnom, igaza is volt.
-Min gondolkodsz? – karolt át hátulról a finnem.
-Hmm, csak úgy mindenen – vontam vállat, majd ölelésében felé fordultam.
-Mit szólnál, ha tartanánk egy nedves napot – vonta fel kacérkodón szemöldökét.
-Nedves napot? – pislogtam,te jó ég, mi lesz ebből?!
-Jacuzzi, medence, szauna – sorolta vigyorogva, miután elérte a kívánt hatást nálam a szófordulattal.
-Mmm – hunytam le szemeim – remek ötlet! Masszázst is kapok a wellnes program keretein belül?
-Szeretnél? – pusmogta fülembe halk puszi mellett.
-Ühümmm – bólogattam – ó, annyira szeretem, amikor te masszírozol – néztem szép szemeibe.
-Szívesen tapizlak – simított végig hátamon, miközben finoman megcsókolt. Hosszú percekig álltunk ott, összefonódva, miközben nyelveink szenvedélyes táncot lejtettek. Puha, ízletes ajkai mindig elvarázsoltak, és a jól ismert melegség ismét vágyat bontott bennem. Nagyon szerettem azt, ahogy véget vet a csókunknak… könnyed, finom puszikkal halmozott el, sosem volt túl sok, vagy túl kevés. Tökéletes volt. Gyönyörű szemei kutatva néztek végig arcomon, úgy éreztem, folyékonnyá válik a csontom ettől az átható pillantástól.
-Szeretlek Ana – ejtette ki könnyedén, majd lassan pislogott le rám, tisztán láttam, hogy örül, hogy kimondhatta. Bolond szívem meglódult, vad dübörgéssel jelezve, hogy oda van érte…
-Én is szeretlek Räikko – simítottam végig a szeme alatti sötétebb folton, ami abból adódott, hogy még nem pihente ki magát. Olyan könnyed volt kimondani neki! Sosem tudtam, mikor van itt az ideje egy kapcsolatban annak, hogy kimondd: szeretlek. És talán nem is az a fontos, hogy folyton mondogassuk. A szívem előbb tudta, mint ahogy a fülem hallotta volna. És ez hogy lehetséges? Éreztette. Minden mozdulattal, ami felém irányult. Minden csókkal, amivel kényeztetet. A sóhajok, amik keveredtek a testi vágyainkkal, mind, mind arról meséltek, hogy mi az, ami összeköt minket. És ez szerelem volt.


-Jacuzzi, medence, szauna?
-Mmm, medence, jacuzzi szauna. A medencében úgy is lefárasztjuk egymást!
-Ott fogunk szexelni? – pislogott vigyora mellé.
-Na de Räikko! – cüccügtem – örülnék, ha félre tennéd a répácskádat!
-Micsoda? – meredt rám – répácska?
-Te csempésztél erotikus szófordulatot mondandódba, emlékszel? De a répámat szereted – idéztem nevetve.
-Hát de ha ez az igazság – vont vállat, majd átkarolta vállam és a medencéhez ballagtunk – tudod, nekem nem azért fontos a rendszeres szex, mert… szex, hanem mert akkor, úgy tudom a legjobban kimutatni mit érzek irántad.
-És mit érzel? Szavakkal – kulcsoltam ujjaim övéi közé.
-Hm… szeretlek – ráncolta homlokát, láttam, hogy komolyan megfontolja szavait - kívánalom, szenvedély…vágy. Sok mindent érzek olyankor, amikor velem vagy.
-És amikor nem vagyok veled?
-Akkor is – felelte, de már kicsit szégyenlősebb hangon, elmosolyodtam, nem akartam túlfeszíteni a képzeletbeli húrt, így is nagyon nyíltan beszélt az érzelmeiről nekem.
-Tudod… én is mindig vágyom rád – simultam hozzá a medence előtt.
-Még…. ilyenkor is? – vigyorodott el csibészesen, majd lendületesen belelökött a vízbe, s csípőmbe markolva ugrott ő is. Visítva vágódtam bele a medencébe, majd pár pillanat után fel is jöttem a felszínre.
-Ez aljas volt! – morogtam.
-Neem – nevetett, olyan volt, mint egy gyerek.
-Rendben kisfiam – úsztam távolabb tőle gonosz mosoly mellett, rögtön utánam kapott, és könnyedén húzott magával lefelé. Lihegve és nevetve kapkodtam az éltető oxigént, mikor ismét felbukkantunk, az ő arcán diadalittas vigyorterült el, ugyanis, addig babrált a bikini felsőmmel, míg ki nem oldott a kötött csomót rajta.
-Hát akkor ezt le is vehetnénk – mormogta ajkaim közé – ha már így alakult…
-Így alakítottad – kuncogtam, és átadtam magam az édes érzésnek. Természetesen neki lett igaza, pár percen belül már a vastag és puha törölközőn fekve, szeretkeztünk, úgy ahogy voltunk csurom vizesen…

-Látod, én mondtam – csúsztatta csípőcsontomra kezeit, a jacuzziban lazítottunk már. Kellemes fáradság járta át testem az elmúlt óra játékától – Anám, nem vagy te nagyon vékony?
-Vékony? – mormogtam.
-Igen – sóhajtott fel – hol a pocakod?
-Volt pocakom? – kuncogtam.
-Igen, itt – csúsztatta hüvelyk s mutató ujját hasamra – egy kedves kis pocak! De, most? Látod, még összecsípni sem tudom! – panaszolta.
-Szóval dagi voltam?
-Fuu – fujttatott, én elvigyorodtam – nem, nem voltál dagi! De nem vagyok én kutya, hogy csontokkal játsszam… szeretem, ha van mit fogni rajtad, na.
-Hát igazán örülök, hogy nem egy gebét szeretnél – fordultam felé vigyorogva – pedig látod, hogy nem csak salátán élek.
-De mostanában sokat dolgoztál – dorgált szelíden.
-Remek lesz a kiállítás – lelkesedtem be – szinte látom magam előtt az óriási, árnyalt, barnított, fekete fehér képeket…
-Kicsikém… öhm, ne ugrálj – nevetett fel – meztelen vagy, és én is. Ennek így következményei lesznek.
-Upszzz – húztam be nyakam, majd megcsókoltam – ezt a fajta következményt kedvelem…!
-Na de Anám, most szeretkeztünk – húzott úgy, ahogy én szoktam.
-Van annak egy órája is – vontam vállat, ahogy ő szokott.
-Szédült – csókolt szájon könnyedén, majd visszahelyezkedtem ölelésébe, és élveztem a körül ölelő, pezsgő meleg víz lazító érzését.

-Nagyon meleg van itt – sóhajtottam fel, és elfeküdtem a forróságban.
- Rosszul vagy?
-Dehogy – mosolyodtam el – csak meleg van.
-93 fok…
-Tudom, az neked nem sok – simítottam végig nedves bőrén, miután mellém heveredett, de nem ért hozzám ugye. Megfigyeltem ilyenkor mindig hagy teret nekem is és magának is. Mondjuk nem is kívántam, hogy még ő is melegítsen…
-Két liter – adta ki a parancsot, elfintorodtam.
-Másfél? – próbálkoztam alkudozással.
-Nem. Kettő. Tudod, hogy pótolni kell a folyadékot…
-De az sok…
-Másfél liter víz, és egy nagy adag kaja.
-Oké –bólintottam megadóan. Tudtam, hogy igaza van, és pótolni kell az itt elfogyasztott folyadékot, és egyebeket, de két liter vizet meginni. Áhh…
-Öröm önnel üzletelni – mosolyodott el, és lassan megcsókolt. Boldog voltam. Teljesen.


-Mind? – vontam fel szemöldököm, mikor elém rakott egy nagy tányért, ami úgy rendesen meg volt pakolva étellel.
-Mind – bólintott vigyorogva – amennyi jól esik kicsim – ereszkedett le egy könnyed csókra, majd leült az asztalhoz.
-Mmm, ez isteni – mormogtam két falat között, olaszos sült csirkét ettünk pennével és kéksajt mártással.
-Én mondtam – bólogatott egyetértően. Tartottam a kéksajtos dologtól, mivel még nem kóstoltam, de meg kellett állapítanom, hogy eszméletlenül ízletes volt a mártás. Pocakom hálásan mordult a mennyei élet miatt, Kimi pedig elégedetten nézte, hogy az egész adagot belapátoltam.
-Annyira finom volt, hogy nem tudtam ellenállni neki – sóhajtottam fel, jóllakottan.
-Süti?
-Az nem férne már belém – nevettem el magam.
-Én viszont ennék – lépett a hűtőhöz, s varázsolta elő az édességet. Nem tudtam elképzelni hová fér belé ennyi étel.
-Tényleg úgy érzem magam,mint aki wellnesezni volt!
-Látod az itthoni jacuzzi előnye, hogy szexelhetsz benne – közölte kaján vigyor mellett.
-Kérdezhetek valamit? – pislogtam rá szépen, bólintott így folytatta – öhm, a szaunában már… csináltad?
-Igen.
-És… nem…fura? Mármint – támaszkodtam kezemre – ezer fok van ott, meg gőz…
-Más – vont vállat hanyagul – szívesen megmutatom neked – simított végig arcomon – nem igazán szeretnék pont neked arról beszélni, hogy milyen volt mással.
-Nem is akarom – ingattam meg fejem – nem az érdekelt.
-Tudod mi jutott eszembe, mikor otthon voltunk? – fektette ő is le alkarjait az asztalra, s szórakozottan babrálni kezdett ujjaimmal – tisztában vagy azzal, hogy amióta ismerlek egyetlen futó kalandom volt?
-Mármint? – hökkentem meg, nem értettem mit akar ebből kihúzni.
-Mindig is bejöttél nekem, mint nő – emelte rám a pillantását – ezt elég hamar ki is mutattam – vigyorodott el.
-Eléggé – somolyogtam, mindig volt köztünk egy laza, majd egyre jelentősebb flört…
-Olyan… dühös voltál rám, amikor lefeküdtem azzal a nővel.
-Inkább meglepett, hogy hogy vetemedhettél egy… mindegy- haraptam el a mondatot.
-Kimondhatod – nézett rám úgy, azzal a nevezd nevén a dolgokat pillantással – tudtam, hogy escort csaj – dőlt hátra, de kezem nem engedte el – de marhára nem érdekelt, részeg voltam, nagyon is.
-Miért mondod el ezt nekem most?
-Próbáltam összerakni, hogy mikor kezdtem többet érezni irántad – sóhajtott fel, ha lehet még meglepettebben pislogtam rá, olyan ritkán beszélt ennyire nyíltan arról, hogy mi megy végbe benne – és azt tudom, hogy amikor rájöttem, hogy mennyire elítélsz ez miatt, egyszerűen undorodtam az egésztől.
Tudtam, hogy mire céloz. Akkor azon a hétvégén, remekül indult minden, fantasztikus volt a légkör a hangulat. Aztán amikor Kimi lelépett a szőke tündérkével, és ráadásul másnap reggel kibotorkált a lakosztályból, egy cseppet meglepődtünk. Sosem kértem, hogy magyarázkodjék, miért is kellett volna neki? Barátok voltunk csupán. Az ő útja viszont egyből hozzám vezetett, hogy beszéljük meg… De, miért? Nem értettem akkor. És ott, amikor magához akart ölelni, valóban undorodva húzódtam el, és ez nagy pofon volt neki.
-Jól értem, hogy arra célzol, hogy talán már akkor… kezdtél érezni valamit irántam?
-Azt hiszem…. nem tudom. Csak azt, hogy a legelső napon, amikor a Seb hagyott a szőnyegen feküdni, miközben velem dumált az járt a fejemben, hogy te jó ég, mennyire gyönyörű vagy, amikor mérgelődsz – megvonta a vállát, jelezve, hogy eddig jutott.
-Mostmár mindegy is – kulcsoltam ujjaim övéi közé – a lényeg, hogy együtt vagyunk.
-És.. – dőlt előre hírtelen – mit gondolsz, nem szeretnél lepihenni egy kicsit?
-Egy nap háromszor is? – vontam fel szemöldököm vigyorogva.
-Többször is lehet – húzta el száját, majd felállt – de most tényleg pihenni. Tele a hasam, és lefárasztottál – nézett rám azzal a denagyonjóvoltveledlefeküdni pillantással. Vigyorogva pattantam fel én is, s követtem őt a hálóba. Hosszas csókokat váltottunk, és finoman ingerelve simogatott ugyan, de tényleg csak pihentünk. Élvezve egymás társaságát.

***
Pár nappal később a kanapén fekve dvdztünk, a könnyeim folytak a röhögéstől, a film láttán.  A Másnaposokat néztük, Kimi is hangosan nevetett mellettem.
-Második rész?
-Naná! – bólintott, szájon csókoltam, majd felálltam volna, de ő visszahúzott, egyenesen a csípőjére – mmm, tetszetős a dolog! – villantott rám kéjes pillantást, majd mohón magához húzott, szenvedélyes csókban forrtunk össze, s mire felocsúdtam, már alatta feküdtem, rajta nem volt póló, mint ahogy rajtam sem…
-Ne már – mormogta, mikor meghallottuk az autózajt, egy, majd még egy ajtócsapódás. Cüccögve emelkedett fel, s nyúlt a földön heverő pólója után – vársz valakit?
-Nem – ingattam meg fejem, s trikómba bújtam – majd folytatjuk – kacsintottam rá kihívón, vigyorogva csapott fenekemre. Kuncogva indultam az ajtó felé, az akkor tárult ki, s Sebastian lépett be rajta, nyomában Hannával.
-Hello kislány – ölelt magához – mi ez? Olyan… pasi szagod van? – fintorgott.
-Pasi szagom? – pislogtam meglepetten, én finom illatot éreztem magamon.
-Férfiparfüm – méregetett gyanakvón – és egy kissé zilál is vagy. Nem?
-Szerintem bebeszéled magadnak – lépett közénk Hanna, hogy üdvözöljön.
-Na, csak nem a németek ásza? – támaszkodott a nappaliba vezető boltívhez Kimi.
-Komolyan, meg sem lepődöm, hogy itt vagy – kezelt le vele Seb – milyen otthonosan – nézett végig rajtunk.
-Dvdztünk – battyogtam vissza a kanapéhoz, az asztalon mindenféle filmezéshez szükséges ’kellék’ megtalálható volt, igazolva, amit mondok – pár perce lett vége a filmnek, a második részt akartuk betenni – emeltem meg a dvd tartót. Kimi csúfondárosan elvigyorodott, tökéletesen tudtam ez a szóhasználatomnak szólt.
-Ja, be – mormogta, miközben kényelmesen elhelyezkedett mellettem – amúgy, jó, hogy jössz, beszélni akarok veled.
-Hallgatlak Jégember – zuttyant az egyik fotelbe Seb, s egy maroknyi kukoricát tuszkolt a szájába.
-Komolyan – támaszkodott térdeire Kimi. Úgy éreztem, kiugrik a szívem a helyéről, hát eljött az igazság pillanata.
-Igen? – nézett ránk szigorú pillantással.
-Ana és én összejöttünk – mondta ki könnyedén – és úgy gondo…
-Megállni! Te lefektetted az én húgomat???
-Nem ezt mondtam – sóhajtott fel Kimi – összejöttünk, együtt járunk, ha úgy tetszik.
-Mi az,hogy együtt járunk? – pattant fel Seb – mi ez az egész??? Nem elpofáztam neked ezerszer, hogy ne akarj semmit tőle?
-Most állj le Sebastian – meredtem rá, nem is értettem ezt a dühkitörést.
-Ana, te ebbe ne szólj bele!
-Mi az, hogy ne szóljak bele? – álltam fel én is – hiszen az én életemről van szó!
-Nyugi – lépett mögém Kimi, és magához húzott, jelezve, kihez is tartozom.
-Sebastian, nyugodj le – kérte Hanna is – Kimi az, nem egy vadbarom! Tudod, hogy mennyire fontos neki Ana.
-Úgye nem várjátok, hogy én most itt tapsikoljak annak, hogy a drága hugicám egy olyan pasit választott, aki rendszeresen csalta az exnejét, ez mellett még kurvázott is, és nem egyszer segg részegen randalírozott.
-Te hallod magad? – sziszegtem dühösen.
-Sebastian állítsd le magad – szólt jeges hangon Kimi – sok mindent nem tudsz, hogy mi miért történt. Sosem kurváztam. És az ex feleségem is csak akkor csaltam meg, amikor ő is félrelépett.
-Csodás – vicsorgott Seb – szóval megcsaltad, mert megcsalt. Egyre jobb.
-Nem hinném, hogy neked kell magyarázkodnom – váltott Kimi is kemény stílusra – oka van, hogy Ana engem választott maga mellé. A múltamhoz pedig semmi közöd!
-Úgyan kérlek, te vagy a laza szőke herceg, aki mindenkit meghódít, persze, hogy bedől neked!
-Seb te tényleg hallod magad??? Mocskolódsz Kimire, aztán meg engem állítasz be hülye gyereknek???
-Nézd, békélj meg a helyzettel. Szeretem Anát, és ő is engem. Csak szólni akartunk, hogy tudd.
-Biztos, hogy sohasem adom áldásom erre a kapcsolatra – üvöltötte Sebastain.
-Nem baj – vont vállat Kimi – nem is kértük. Ha tetszik, ha nem egy pár vagyunk.
-Meglátjuk – meredt ránk Seb, majd az ajtóhoz viharzott.
-Beszélek vele – indult ki Hanna is. Könnyes szemekkel néztem fel Kimire, álmomban nem gondoltam, hogy ennyire ellenséges lesz velünk. Kimi magához vont, mellkasába fúrtam arcom. És amiket mondott…. ? Ez nem az a Sebastian volt, aki végigkísérte az életemet…

Sziasztok!

Íme a titok… pontosabban az ok, amiért ezt a címet választottam ennek a történetnek. Több értelemben is igaz, hogy két világ között él Ana, de elsődlegesen ez miatt lett ez a cím.
Naa, Sebit szeretők, most biztos nem én lettem a szívetek csücske :D Én ebbe a töribe alapjában véve a vidám Sebit képzeltem, de ugyanakkor negatív szereplőnek is. Ez nem feltétlenül jeleni azt, hogy gonosz, vagy ármánykodó…. csak emberként nem mindig megfelelő döntést hoz. Mint például most. Aztán, hogy mi lesz ebből, mi fog történni a viharfelhők árnyékában… nos, majd meglátjátok :)
Várom a véleményeket :)

L.

9 megjegyzés:

  1. Sziaa!

    Hmm, de szeretem ezeket a részeket. :) Imádom Kimi és Ana csipkelődéseit és pedozásait, hihetetlen párost alkotnak. :D Örülök, hogy ennyire szeretik és kívánják egymást, végre Kimi is úgy ahogy nyíltan beszélt az érzéseiről.

    Jönnek a nehézségek.. szeretem Sebet, nem neheztelek rád. Annyira. :DD A kicsi német mindig vidám és laza, viszont jól látszik, hogy Ana esetében nagyon szigorú is tud lenni. Kimi "ajtóstul rontott rá", nagyon hirtelen mondta meg, hogy összejöttek, de hát túl kellett esni rajta.

    Eléggé, őőő felkapta a vizet Seb, viszont szerintem nem kellene féltenie. Igaz, Kimi múltja nem a legtisztább, de nem gondolhatja azt, hogy Anával bármi rosszat is fog tenni..

    Na most aztán még jobban várom a következő részt :D, mert ezek után nem tudom milyen lesz a hangulat köztük. Szeretném, ha Seb minél hamarabb megbékélne ezzel, de szerintem nem lesz könny menet. :)

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Olálá :) Ez aztán rész lett a javából. Csak dicsérni tudom. Nagyon jó lett elejétől a végéig. Tetszett, hogy minden helyszínt megmutattál, ahol az időt múlatták. A medence, a Jacuzzi, a szauna :) A szauna volt a kedvenc. Nagyon jó, hogy Kimi oda figyel Anára. Arra, hogy egyen rendesen és ne csak dolgozzon. Egy igazi féltő Maci.
    Örülök, hogy megbeszélték az érzéseiket (inkább Kimi).

    Hát, Herr Vettel a hétvégén elég sok embernél kihúzta a gyufát, de hát nyerni kell, de azért nem minden áron, most Ő lett a rossz fiú.
    De én sose voltam oda érte, nálam Kimi az első. Ha Ő nincsen nem érdekel az egész.
    Kicsit felkapta a vizet, de vagy lenyugszik és beletörődik vagy két embert fog elveszíteni aki közel áll hozzá.
    Novella 2?

    VálaszTörlés
  3. Szia :)
    Most eléggé aktuális ez a rész. Mármint azért mondom ezt, mert Seb megmutatta más arcát is ebben a fejezetben és a hétvégi futamon is. Persze én teljes szívemből kedvelem és nagyon jó pilóta, meg mellette tartok a végsőkig, de most elérte, hogy mindenki benne forgassa a gyilkos és mérgezett kését. :(
    Igazságtalan Kimivel és Anaval szemben, attól, hogy Kimi régen egy nőcsábász volt, az nem jelenti azt, hogy most is az. De persze Seb ezt nem tudja és voltaképp az a baj, hogy nem is akarja meghalgatni Kimit vagy Anat. Remélem Hanna lenyugtatja, ő az egyedüli mentőöv, de félek előre egy esetleges összekapástól.
    Egyre inkább imádom Kimit :D Ana csakis jó hatással van rá, ennyire érzelmes még sosem volt.
    Izgatottan várom a folytatást :)
    puszi
    Reny

    VálaszTörlés
  4. Helló!

    Hú de elegem van már ebből az időjárásból.

    Jól megy a forma 1-es világbajnoknak. Szauna, medence, Jacuzzi :) Jól kiélvezték a szabad idejüket együtt :) Nagyon AKTÍVAK voltak. Egy kicsit itt, egy kicsit ott. Kis kéjencek.

    Herr Vettel, várható volt, hogy így fog reagálni. Ez az utolsó mondata, hogy "Meglátjuk" sejtet valamit. Nem baj szerintem, ha itt ebben a történetedben nem ő lesz a jó fiú. Kíváncsi vagyok mit fog Kimiék ellen kitalálni.
    Szerintem nem csak Hanna lesz az, aki megpróbálja észhez téríteni a németet, hanem Fabi is. Ő is lassan megint szerepelhetne. Ha Ő felbukkan akkor tuti lesz nevetés :)

    Várom a folytatást :)

    Bömbi

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Megint egy remek részt olvashattunk tőled! Kellemes hangulat, sok együtt töltött idő, sok sok perverzkedés, beszélgetés. Nagyon érezhető volt a vihar előtti csend. És jött a nagy BUMMM :) Herr Vettel :) személyében. Hát jól felhúzta magát. Szerintem, megint ráuszítja Heikkit :) És ott tesz majd keresztbe nekik ahol csak tud.
    Nagyon kíváncsi vagyok :) Remélem sok sok izgalmat tartogatsz még nekünk. :)

    Kiki

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Hát Sebit most nagyon nem szeretem. Igazán örülhetne hogy Kimivel van együtt és nem mással, hisz őt ismeri. :)
    Amúgy szokás szerint szupi rész :D
    Várom a kövit. :)

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    Annyira aranyosak együtt, nagyon tetszett ahogy Kimi felfedte az érzéseit Ana előtt. Bírom őket együtt, mennyit perverzkednek:) Seb viszont keményen odamondta, talán kicsit eltúlozza ezt az egészet, nem hinném, hogy ennyire meg kellene vetnie Kimit azokért a dolgokért amiket tett. Nyilván megvolt rá az oka, hogy mit miért csinált. Azért bízom benne, hogy belátja nem kell Anát annyira félteni, főleg nem Kimitől. Tud Ő vigyázni magára.:) Várom a folytatást.
    Krisztee

    VálaszTörlés
  8. Szia!

    Sebastiannak nem volt joga Kimi múlt béli botlásait felhánytorgatni. Mindenki követ el hibát, még ő is. Senki sem tökéletes. De Kimi mindig is őszinte ember volt. Nem egy barom állat aki az öklét használja, ha érvelni kell. Szereti Anát. Kitartó volt, hogy elnyerje a lányt. Remélem Seb lenyugszik és Hanna segítségével ráébred, hogy nem szólhat bele más életébe.

    Kimi és Ana nagyon aranyosak együtt. Élvezet volt olvasni a boldog perceket amiket együtt töltöttek :)

    VálaszTörlés
  9. Szia
    ajj, mostanában teljesen el vagyok maradva a részekkel, nem győzöm őket olvasni, és normális kommentet összerakni, bocsánat :( :)

    Répácska, bazz!!!! :D :D XD XD XD

    aranyos volt, ahogy Kimi az érzéseiről beszélt Anának, olyan kis félénken, jól kitaláltad a jelenetet, meg az egész fejezet nagyon idilli lett, ahogy eltöltöttek egx csendes napot együtt :)

    húha!! de a vége komoly lett :O amiket Seb Kimi fejéhez vágott :O durva!!

    VálaszTörlés